Nemzet, 1885. november (4. évfolyam, 1137-1166. szám)
1885-11-22 / 1158. szám
SzfflMCWHffÖKAös SPerencziek tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Madáa jtIADÓ-HIVVTAX.: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, fölfisilni. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 frt 3 hónapra .............. ............................... 6 * 6 hónapra .................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. 1158 (321.) szám. Budapest, 1885. Vasárnap, november 22. IV. évi folyam. Budapest, november 21. A miniszterelnök által a ház asztalára letett számos fontos törvényjavaslat között is kétségtelenül a legjelentékenyebb az, mely a képviselői mandátumot háromról öt évre hosszabbítja meg. Mi, kik e nagy horderejű intézkedés szükségét már évek előtt hangoztattuk, csak örömmel üdvözölhetjük a javaslatot, mely egy rég érzett baj megszüntetése mellett arra van hivatva, hogy új erőt és életet öntsön a magyar parlamentarizmusba. Hogy a rövid parlamentek mellett a választási izgalmak és költekezések sokkal többször ismétlődnek, mint azt akár a választók, akár a választandók érdeke kívánja, azon tény iránt már rég tisztában van magával a közvélemény. Mutatja azt, hogy e javaslat ott szerepelt a régi Deák-párt, ott a későbbi conservativek programmjában, mi több ott szerepelt nemcsak a mai kormánypárt nagy részének, hanem a mérsékelt ellenzéknek desideratái közt is mindaddig, míg azt hitte, hogy óhaja a kormánynál nem talál visszhangra. Amióta azonban mind valószínűbbé lett, hogy a kormány sem zárkózik el a parlament mindkét oldalán nyilvánuló óhajok előtt, egyszerre megváltozott a mérsékelt ellenzék is, és ma épp oly hévvel készül a törvényjavaslat ellen, mint akár a szélső ellenzék, mely azt kezdettől fogva mint az alkotmány meghamisítását s a legveszedelmesebb jogfosztást a legszenvedélyesebben ellenezte. Teljesen értjük azt, ha bármely ellenzék egy különben általa helyeselt javaslatot megtámad, mert olyannak tartja, mely a kormány hatalmát növeli. A legkisebb szemrehányást se akarnók tenni a mérsékelt ellenzéknek azért, ha nem akarna nekünk segédkezet nyújtani a rövid parlamenttel járó idővesztegetések és választási misériák ellen, mert attól tart, hogy egy hosszabb parlament szükségkép káros módon növelné a kormány befolyását a parlamentre, ami által nemcsak az ellenzék érvényesülése nehezíttetnék meg, hanem a Parlamentarismus legfontosabb érdekei is csorbát szenvednének. Bármennyire óhajtsuk is, hogy a képviselőház, három évre szabott existenciája következtében, ne legyen kénytelen életének kétharmadát tapogatózásokra és hazabeszélésekre fecsérelni; bármennyire kivánatosnak tartjuk is, hogy az ország lakossága alsóbb osztályaiban kevésbbé vonassák el a termelő munkától és középosztályaiban kevésbbé legyen kiszolgáltatva a vagyoni romlás esélyeinek, mindennek daczára érteni tudnak azok magatartását, kik ugyanazon érvek igazságát méltányolva, mégis elleneznék a javaslatot, mint olyant, mely akár a mostani, akár bármely más kormány mindenhatóságára vagy hatalmának tetemes öregbítésére is vezetne. A parlamentben nyilvánuló nemzeti akaratnak érvényesülése a legfontosabb alkotmányos érdek. Ezzel szemben háttérbe kell szorulnia minden másnak és ennek megvalósulására, kell tudni elviselni nem egy hátrányt, sőt bajt is. De az éppen a kérdés, igaz-e, hogy a hoszabb parlamentek ezzel az alkotmányos veszedelemmel járnak? Ez az, amit mindig hallunk, de bebizonyítva soha nem láttunk. S kik állítják azt leginkább ? Ugyanazok, akik azt hirdetik, hogy ma minden kormány megválasztatja a maga pártját Ez a két vád ellentmond egymásnak. Egyik vagy másik szükségkép téves. De még valószínűbb, hogy mind a kettő. Ha igaz az, hogy ma a kormány mindenható a választásoknál, akkor e mindenhatóság legerősebb eszköze épen a három évi rövid mandátum. Ha igaz az, hogy a kormány kegyétől függ a választás, akkor nincs biztosabb eszköz a mindenhatóság megörökítésére, mint a minél gyakrabban visszatérő választás. Akinek tehát az a meggyőződése, hogy a mai ház nagyon függő a kormánytól, annak még több oka van arra, hogy megszavazza a hosszabb parlamentet, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy a képviselőház e túlságos hatalommal szemben, önállóságát, megszilárdítsa vagy épen visszanyerje. Akik a rövid parlamenteket a liberalizmus jelszavaival védelmezik, egy igen nagy tévedésben leledzenek. A hosszú parlamenteknek lehet az az árnyoldaluk, hogy a képviselők nagy tömege elveszti a közvetlen érintkezést, megbizatása forrásával, a választók nagy közönségével. De másrészt az is kétségtelen, hogy épp úgy nem felelne meg a képviseleti rendszer szellemének az olyan választás sem, mely minden egyes kérdésnél új megbízatást követelne. A választás ily permanentiája, egyéb inconsequentiáitól eltekintve, helytelen volna már azért is, mert a napi áramlatok forgójába sodorná azt a testületet, melynek a pillanatnyi hullámzásokon felül kell állnia. A helyes mértéke részben csak az lehet, mely fölfelé úgy mint lefelé, a függetlenség egy bizonyos mértékét adja és ez nem lehet egy túlságosan rövid parlament. A képviselet függetlenségének biztosítékát látjuk mi a hosszabb időtartamban, és ez ránk nézve a legfontosabb ok, amiért kezdettől fogva szavunkat mellette fölemeltük. Azért tekintjük azt újabb közjogi alkotásaink egyik legfontosabb sarkkövének és azért fogjuk sajnálni, ha az ellenzék rövidlátásból és pártszenvedélyből és egy pár tetszetős phrasis eldöröghetése kedvéért meg akarná akadályozni azt, aminek megvalósítása az ellenzéknek legalább is oly érdeke, mint nekünk. Hogy ama nagyfontosságú javaslatok, melyeket ma nyújtott be a kormány a törvényhozásnak, mentül előbb olvasóink kezén legyenek, esti lapunkban közöltünk e javaslatok közül hármat (az ötéves mandátumról, a temes-bégavölgyi vízszabályozásról s a román vasúti conventio módosításáról szólót) s mai számunk mellékleteit, úgy rendes vasárnapi mellékletünket, mint ez alkalomból adott rendkívüli mellékletünket, legnagyobb részben e javaslatoknak szántuk. Első mellékletünkön a főrendi családok beczikkelyezéséről s a törvényhatóságokról, a másodikon a községi törvény s a fegyelmi eljárás módosításáról szóló javaslatokat találja az olvasó. Ezzel az összes, ma benyújtott javaslatok, melyeket a képviselőház tagjai is csak napok múlva kapnak meg, olvasóink kezén vannak. A javaslatok indokolásaiból esti lapunk adott be kivonatokat. Ez indokolások némelyikére még vissza fogunk térni. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 21. Kísértetek. Kik éjjelente sirkertekből Holt halavány emelkednek föl; Kik, mert e földön mennyet éltek, Mint megszedett virágra méhek, E földre vágyva visszajárnak, E nyugtalan, ártatlan árnyak, E létsóvár, bolyongó lelkek — Nem ők, a kik kétségbeejtnek. Nem azok az igazi holtak, Kik egyszer itten éltek, voltak. Nem úgy van az, mint hiszik, tartják. A porban a halhatatlanság. Nem vész el innen semmi, semmi, Csak a mi nem birt megszületni. Üdvözítő csók, mely elcsattan, Mi megesett, lett, halhatatlan. Csak a testet nem öltött ábránd, Be nem telt vágy, el nem lobbant láng, Az elszalasztott meddő óra Nem fordul itten vissza jóra, Csak az van halva itt örökké, A múlt nem hozza vissza többé, Soha többé! Ha van tudat a túlvilágon, Én mindig ezt az órát látom. E hézagot a múlt időben, Mit ki nem tölt a teremtő sem, Mely visszaásit onnan rája, Mint a halott leesett álla .... És látom, hogy vigyorgja a szót, Mit a halál belé fagyasztott, Gúnynyal, kárörvendőn, örökké: Soha — tudod-e ? — soha többé! Kit örök ifjú hajnal képe — Megújulás bíbor mezébe Öltözködő vidám tavasszal Az ébredés meg nem vigasztal; Ha fényes égen ragyogó nap Arany szegélyt fest a lomboknak, S alattuk néma a madár, Mert vágya, üdve telve már, S csak néha tör ki kebeléből Egy halk nyögés a fojtó kéjtől; Ha lábhegyen jár, hallgatózva A titkokat rejtő bozótba A hőn sóhajtó lelke szél, És mint a méz a méheszárnyon, Már csak az ingó játszi árnyon Szállongó illatár beszél Az isteni gyönyörről, melybe Erdő mező átél pihegve; Ha attól, a mi neked fáj itt, Emléked egy nagyot villámlik, S egyszerre mind föltűnni látod, Mit elveszitett ifjúságod; A tünde lényt arany hajával, Halhatlanitó ajakával, Honnan feléd mosolyogva, nyitva Az örök üdv csodája, titka ; S a vágytól, mert azt el nem érted, Újból, örökké forr a véred, Forr itt a földön, lenn sírodban, A menyországban, a pokolban ; Csillag, nap válnak porló röggé, E tűztől nem menekszel többé. Ha vagy, ki földön e sort érted, ím, ládd,mi az örök kísértet. . . . VAJDA JÁNOS: Mai számunkhoz két iv melléklet van csatolva. Budapest, november 21. A ma bemutatott közigazgatási törvényjavaslatokban foglalt reformok fő irányelvét röviden abban fejezhetjük ki, hogy azokban nem az eddigi közigazgatási rendszer megváltoztatásáról, hanem arról van szó, hogy mindazon hiányok, melyek a közigazgatási törvények gyakorlati alkalmazása rendén, azok életbeléptetése óta felmerültek — a jelenlegi rendszer és keret épségben tartása mellett pótoltassanak és orvosoltassanak. Aok, kik a törvényjavaslatoktól a közigazgatás központosítását, a közigazgatási tisztviselők államosítását várják , nagyban fognak csalódni, valamint másrészről azokat sem fogják kielégíteni a törvényjavaslatok, kik a minden kormányhatalmi beavatkozás és felügyelet nélküli önkormányzati jogoknak szószólói. Úgy a municipális, mint a községi törvényjavaslatba felvett újabb, vagy módosított rendelkezések — első vonalban azt czélozzák, hogy megszereztessenek a garantiák arra nézve, hogy a törvényhatósági és községi közigazgatás úgy az egyes honpolgárok jogos érdekeit híven és kötelességszerűen szolgálja, mint másfelől a megkövetelhető mértékben kielégítse azon nagyfontosságú állami érdekeket, melyeknek közvetlen szolgálatára úgy a törvényhatósági mint a községi közigazgatás kötelezve van. Ami elsősorban a municipális törvényjavaslatot illeti, ebben a főispáni hatáskör szabályozására, a törvényhatósági bizottság választott tagjai megbízatásának 6 évről 10 évre emelésére, az állandó választmány szervezetére, némely tiszti állásoknak, — melyek eddig választás útján töltettek be, — főispáni kinevezés útjánőrítésére, a rendbírságok alkalmazására, a tiszti ügyészek magánügyködésének megszüntetésére, a törvényhatósági nyugdíjintézetek általánosan kötelező életbeléptetésére vonatkozó rendelkezések azok, melyek mélyebbre ható módosításokat czéloznak. A törvényjavaslat szerint a főispánok megszűnnek puszta méltóságok lenni, s a törvényhatósági és állami közigazgatás felügyeletében és ellenőrzésében rendszeres hivatalos teendők ellátásával lesznek megbizva, s a közhivatalnokok kétségtelen jellegével ruháztatnak fel, — s hatáskörük abban a mértékben nyer terjedelemben, amily mértékben növekedett a felelősség, amely rájuk mint a végrehajtó hatalom képviselőire — a törvényhatóságok kormányzóira nehezedik. A mellett, hogy felügyeletük és ellenőrzésük alá rendeltetnek a főispánoknak a törvényhatóságok területén működő összes állami hivatalnokok, bővül a főispánok hatalmi köre, de nem az önkormányzat hátrányára, hanem a közigazgatás határozott előnyére a részben is, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városok rendőrkapitányainak, az összes egészségügyi tiszti személyzetnek, a számvevőknek, az árvaszéki nyilvántartóknak és a járási írnokoknak kinevezése is a főispán jogkörébe utaltatik. És ez igen helyesen van így, mert a rendőrkapitányi teendők fontos és lelkiismeretes végzése nem képezi teljes megnyugvással elfogadható biztosítékát a közrendnek és bátorságnak; ehhez a helyi viszonyok és a személyek ismeretének oly terjedelme és alapossága is szükséges, melynek csakis huzamosabb időn át szerzett gyakorlat útján lehet birtokába jutni, s épen a vagyon és életbiztonság s a közrend zavartalan fentarthatása érdekében áll, hogy az e téren már szerzett tapasztalatok a választás esélyei folytán a közérdek nagy hátrányára holt tőkévé ne váljanak. Épen a rendőrfőnöki állás az, melynek teendői lelkiismeretes teljesítése közben, az illető tisztviselő igen gyakran jó összeütközésbe a magánérdekekkel, mely összeütközések a tisztújítások alkalmával a közügy nagy hátrányára akként nyilatkoznak utóhatásukban, hogy a legszakképzettebb, legalkalmasabb egyén elejtetik. Ami pedig az egészségügyi személyzet állandósítását illeti, szembeszökő, hogy a törvényhatósági közegészségügyi szolgálat nemcsak orvosi tudományos minősítést, hanem administratív jártasságot is követel — amiből önként következik, hogy a törvényhatósági közegészségügy kezelése sokkal biztosabban lesz elhelyezve oly egyének kezébe, kik az időszaki választások esélyeinek kitéve nincsenek. Lényeges reform, — s jól tudjuk, hogy pro és contra éles vitákra fog alkalmat szolgáltatni — a javaslatnak azon szakasza, mely az állandó választmányok elnöki teendőinek teljesitését a főispánra bízza. Az 1870 : XLII. t. ez. 44-ik § a szerint az állandó választmánynak, mely az önkormányzat fontosabb ügyeinek tárgyalását készíti elő — elnöke az alispán. Ezentúl ezen nagyfontosságú választmányban a főispán elnököl, és csak ennek akadályoztatása esetén az alispán. Ezen lényeges módosítást, a főispáni jog- és hatáskörben beállott azon változás indokolja és követeli, hogy mint már fentebb mondatott, a főispánok ezentúl közhivatali teendők végzésére lesznek kötelezve s ebből kifolyólag kötelességük mindazt ellenőrizni és felügyelni, ami a törvényhatósági administratió körében történik és előfordul. Ennek pedig csak az esetben képesek megfelelni, ha a törvényhatósági közigazgatás öszszes ügymenetének minden mozzanatairól, állandó és idejében való közvetlen tudomást szerezhetnek, amire nézve az, hogy a közgyűlési tárgyalásokat előkészítő állandó választmány tanácskozásait ők vezessék, a legelső s elengedhetlen feltétel. Szinte előre látjuk, hogy a javaslat ezen rendelkezése, a korlátozatlan önkormányzat hívei táborában az önkormányzat elleni merész támadásképen fog feltüntettetni, de a ki tudja, hogy az állandó választmány csak javaslatot tesz, és érdemileg nem végez s nem intéz el semmit, s hogy a közgyűlés a választmány javaslataival igen számos esetben ellenkezőt határoz, — s ezen joga jövőre is teljes éppségben fennáll, — az abban, hogy a javaslat a közigazgatás jósága érdekében még ezen terhes provinciával is megterhelte a főispánokat, bizonyára nem fogja árnyékát sem látni az autonómia megsértésének. Azzal, hogy az alispán és polgármester a kisebb mérvű hivatali hanyagság és engedetlenség eseteiben, a hosszadalmasság miatt néha czélra nem vezető fegyelmi eljárás mellőzésével, rendbírságok alkalmazására hatalmaztatik fel, — évek óta és az ország majdnem minden megyéjéből ismételve hangoztatott közodat nyer teljesülést. A törvényhatósági nyugdíjintézetek általánosan kötelező életbe léptetése iránti rendelkezéseknek a javaslatba felvételét, az azoknak alapul szolgáló általános emberiségi szempontokon kívül, még a tövényhatóságok egy részének ama szűkkeblű indolenciája is indokolja, melyen a belügyminiszter ama nemes törekvése, hogy a törvényhatóságok — önként — kényszerítés nélkül nyugdíjintézetek létesítéséről gondoskodjanak, hajótörést szenvedett. Áttérve a községek rendezéséről szóló javaslatra, —ltalánosságban ez is inkább helyesbítésekkel foglalkozik s a gyakorlati élet rendén felmerült hiányok pótlását s azon indokolt igények kielégítését czélozza, melyek — a sajtó és a törvényhatóságok részéről ismételten kifejeztettek. A község és a felettes hatóságok közötti viszonyt a javaslat igen czélszerűen szabályozza, gondoskodik a községi vagyon védelmezéséről, megmentéséről, biztosítja azt, hogy a községi elöljáró választásoknál oly befolyások, melyek a közjót évekre kihatólag károsíthatják, ne érvényesülhessenek. Kimagaslóbb részei még a javaslatnak azon szakaszai, melyek az illetőségre vonatkozó rendelkezéseket, az állampolgárságról szóló törvény rendelkezéseivel összhangba hozzák — s azok, melyek a községi jegyzők és elöljárók elleni fegyelmi eljárást, — ugyanazon irányelvek szem előtt tartásával, melyek az 1876. VII. t. ez. módosítása iránti javaslat szerkesztésénél alapul szolgáltak, — szabályozzák. Ami a közigazgatási tisztviselők elleni fegyelmi eljárást szabályozó 1876. VII. t. ez. módosításáról szóló törvényjavaslatot illeti, ebben határozott haladást látunk és üdvözlünk. Míg egyfelől gondoskodik a javaslat arról, hogy a hivatalától felfüggesztett tisztviselő bizonyos méltányos ellátásban részesíttessék — s amennyiben ügye felmentéssel végződött — fizetésének visszatartott részlete részére kiszolgáltattassék, másfelőtt az iránt is megfelelően intézkedik, hogy a vétkes tisztviselő ellen a büntetés kellő szigora alkalmaztassák s a vád érdeke ne csak a főispán, hanem az erre hivatalból kötelezett tiszti ügyész által is képviselve legyen. Különösen üdvösnek találjuk a törvény Színház. Nemzeti színház. »A sötét pont,a dráma 3 felvonásban, írta Csiky Gergely, színre került először nov. 20-án. Tegnapi rövid tudósításunkban jeleztük Csiky Gergely új darabjának jelentékeny sikerét, megjegyezvén azt is, hogy a dráma harmadik felvonása kevésbbé hatott mint az első és második. Igen természetes, hogy mai bővebb fejtegetésünkben elsősorban arra a főkérdésre kellene felelnünk, hogy hát mért nem hatott az a harmadik felvonás ? Mielőtt ezt megtennék és pedig megtennék azon nyílt őszinteséggel és szigorú tárgyilagossággal, mely bennünket a vélemény nyilvánításában mindig vezetett, ugyanezen őszinteség és tárgyilagosság követelésének felelünk meg, midőn készségesen kijelentjük, hogy örömmel üdvözöljük Csiky Gergelyt a drámaírás azon új terén, melyre e darabjával helyezkedett. Értjük a nagy lélektani problémák fejtegetésének terét. Eddigelé Csiky különös előszeretettel a köznapi élet megragadó külső eseményeit festette. Legtöbb darabjában, — és ha kezdő műveit és magasabb röptű »szérá«-ját külön választjuk, mondhatnók, minden egyéb művében, a polgári élet szomorú és víg részleteit, komolyabb és derültebb alakjait állította színpadra; több vagy kevesebb szerencsével, igazsággal és ízléssel, amint inspiratiója engedé és követelé. Ez újabb alkalommal azonban az élet külső jelenségeinek tarka világából visszavonult a lélek benső országába, a psychológiai problémák nagy és csodálatos terére. Hogy a magasabb rendű tárgyak, melyek az írónak e téren kínálkoznak, jobban megfelelnek Csiky Gergely kiváló tehetségének és inkább megérdemlik, hogy az előkelő író velük foglalkozzék , azt senki sem fogja tagadni. De aki a tegnap színre került új darabot ismeri, készségesen meg fogja engedni azt is, hogy Csiky mint drámairó elég erős, eléggé tapasztalt és elég ügyes arra, hogy az ily nagyfontosságú tárgyakkal, melyek a drámairás legfelsőbb osztályzatába tartoznak, sikeresen foglalkozzék. És ez képezi Csikyre nézve a tegnapi est leg-főbb és legörvendetesebb eredményét, bátran mond- hatjuk, a tegnapi est diadalát. Ne értsék e megjegyzésünket úgy, mintha nem volnának kifogásaink e dráma ellen. Vannak. És pedig igen nyomósak. Jeleztük azokat azon megfigyelésünkben, hogy a harmadik felvonás gyöngébb, és bővebben is elő fogjuk őket adni a következőkben. De ellenvetéseinknek nem lesz és nem is lehet az a súlya, hogy az írónak jelentékeny érdemét, mely a nagyobbszerű, sőt első rendű feladat választásában rejlik, csökkentsék vagy pláne megsemmisítsék. Ezt előre kívántuk jelezni. És most lássunk a taglalás munkájához.------írónk a következő feladatot tűzte maga elé: Ki lesz fejtendő, hogy egy nemes és tiszta lelkű leány, ki gonosz emberek által bűnös czélokra felhasználtatván, egy ember halálát okozta, és ki elkövetett bűnének teljes tudatában is van, miképpen bírható rá arra, hogy áldozata öcscséhez, kit rajongóan szeret, nőül menjen. És ki lesz fejtendő ez után, hogy ez a leány érdemel-e bűnhődést és ha igen, milyet ? E thesisre vetett első tekintet meggyőz bennünket kettős voltáról. Első fele a körül forog, hogy a leány miként egyez bele a házasságba; másik fele a leányra várakozó igazságszolgáltatást tárgyalja. Tagadhatatlan, hogy a két tárgy szorosan függ össze egymással; hogy a második az elsőből természetesen folyik, és hogy a kettő csakis egymással egybekötve gondolható. De tagadhatatlan az is, hogy ez anyag kettős természetű. És világos ennélfogva, hogy az író művészetére vár a feladat, e kettős természetet megszüntetni, a tárgyat teljesen egységessé tenni, és egy tárgygyá összeolvasztani. Mert a dráma csak egy tárgy körül foroghat. Ez régi szabály, melyet Aristoteles először formulázott, és azóta kétezer éves gyakorlat szentesített. És most engedjük előre az írót. Beszéljen ő! így szól: Albi Vincze bankár felnevelte unokahugát Lídiát, ki igéző szép és tiszta becsületű leány volt. A gonosz lelkű pénzsóvár bankár rábírta az ártatlan leányt, hogy kaczérság által hálójába kerítse Kézdi Andort, a hadügyi minisztérium titkárát, és tőle el is csalja bizonyos végvárak tervrajzát, melyet aztán a bankár eladott egy külföldi kormánynak. Kézdi Andor mikor árulása kiderült, főbe lőtte magát. Ez fölébresztette a leányt a mámorból, melyben nagybátyja rábeszélései ringatták volt. És mikor Albi még azt is követelte, hogy Lidia menjen nőül Albi czinkosához, Láng Endréhez, a leány, kinek lelke úgyis tele volt undorral és megbánással, elhagyta bátyja házát és régi barátjához, Makári ügyvédhez menekült. Bátyja és kérője itt is fölkeresik, és határozott vonakodásából kisütik, hogy Lidia szerelmes és ezért nem akar nőül menni Endréhez. Ez igaz is. Lidia rajongóan szereti Balkányi Bélát, kivel csak néhányszor beszélt, de kitől szíve többé meg nem válhatik. Midőn Albi és Endre fenyegetődzve távoztak, jó Béla és megkéri Lidia kezét. Lidia Bélát is visszautasítja. Ő tudja, hogy mit vétett; egy ember halála, egy piszkos árulásban való segédkezés nyomja lelkét: ő becsületes ember neje többé nem lehet. Béla rimánkodik. Hasztalant Lidia azzal távozik, hogy soha-soha Béla neje nem lesz. El is rejtőzik előle egy városligeti nyaraló magányában. De Béla felkeresi imádottját és ennek újabb vonakodása után megvallja, hogy az ő nevének fénye sem érintetlen. Ő ama Kézdy Andor — Balkányi Kézdy Andor — öcscse, ki a vártervek árulásában látszik bűnösnek és főbe lőtte magát. Ezért nem viseli Béla többé a Kézdi nevet, hanem csak a Balkányi előnevet. E vallomás a legmagasabb fokra viszi Lidia rémületét. Hogyan ? Ő legyen Kézdi Béla neje ? Ő, ki Kézdi Andort halálba kergeté? Soha! Soha ! Ekkor Béla, e megmagyarázhatatlan makacssággal szemben, kijelenti, hogy véget vet életének, ha Lidia nem enged. »Nem, nem! Ezt nem!« kiáltja Lidia az őrüléssel határos paroxismusában: — »ezt ne mond! Szeretlek! Imádlak!« És a boldog ifjúnak nyakába borul. E perezben érkezik Makári az ügyvéd és Béla bemutatja Lídiát, mint jegyesét. Béla azonnal akar nősülni. Még az órában. »Nem, nem még !« cseng Lidia, ki még mindig reméli, hogy szabadulhat kínos helyzetéből. De Béla nem enged. A többiek is mindnyájan rimánkodnak Lídiának, ki vonakodásának okát nem mondhatja. Kérik, rábeszélik, unszolják , és lelke hátterében ott áll Béla rémséges fenyegetése, hogy öngyilkossá lesz. »Tehát mindkettőnek én okozzam halálát!« kiált fel