Nemzet, 1886. február (5. évfolyam, 1229-1256. szám)

1886-02-01 / 1229. szám

Szerkesztőség : Fer­encziek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk e. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. KIADÓ-AvATAL: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................................... 2 frt. 3 hónapra ...................................................... 6 * 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felül-HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám­o­kr. _______________________________Esti kiadás. ____________________ Egyes szám 2 kr. 1229. (32.) szám. Budapest, 1886. Hétfő, február 1. V. évi folyam. Budapest, február 1. Nem egyszer volt alkalmunk rámutatni arra, az utolsó évtizedben s főleg annak má­sodik felében, mily áldozatkész tevékenységet, mily ad­ió­kedvet tanúsít a társadalom min­den téren, az ország legtöbb vidékén. Kezdünk lassanként kigyógyulni abból a beteges és tehetetlen hajlamból, hogy min­dent csak a kormánytól, a központi hatalom­tól várjunk. Az a par excellence magyar pél­daszó, mely a sült galambról szól, kezd las­sanként kimenni divatból s ezt dicséretképen mondjuk. Még azok az emberek is, kik ezelőtt rá­mutattak sajtóban és beszédekben egyes ba­jokra, egyes vidékek elhanyagolt érdekeire s mindig azon refrainnel végezték, hogy ime a kormány nem tesz semmit, pedig annak kel­lene tenni, most maguk igyekeznek, többek­kel társulva, tevékenységet kifejteni egyik vagy másik jogosult érdek és közügy istápo­­lására. Az erdélyi részek közgazdasági vi­szonyairól siralmas jeremiádokat lehetett ol­vasni éveken át ellenzéki lapokban, de melyek soha sem condludáltak oda, hogy hát a­mint kell is, mozduljon meg első­sorban a legköz­vetlenebbül érdekelt társadalom, adjon ma­gáról életjelt, keltsen érdeket a maga jogos ügyei és állapotai iránt. Most azonban helye­sebb érzék s a teendőknek helyesebb felfo­gása kezd érvényesülni itt is — mint minden más irányban. Sok idő kellett bár, míg a tár­sadalom tétlenségéből kimozdult, de ma már mégis el van érve az, hogy az erdélyi viszo­nyok iránt az országos érdeklődés fel van keltve. A cultur-egyesületi mozga­lom eclatánsan bizonyítja ezt s a tett­vágy és a viszonyok, úgy nemzeti, mint köz­­gazdasági állapotok javítására irányzott tö­rekvések napról napra mind több több tért foglalnak el. Azonkívül mit az erdélyrészi kultúregyesület körében tapasztalunk, azt látjuk, hogy most már két székelyföldi vasút is van tervben s az erdélyrészi képviselők értekezletei szintén azt bizonyítják, hogy a maguk részéről is megteszik a lehetőt az ot­tani viszonyok javulására s ha létesül a föld­hitelintézet, ha sikerül Romániával helyes kereskedelmi szerződést kötni — mind­ez ál­dásosan fog hatni a királyhágón túli részek fejlődésére. Táviratok. A szerb-bolgár háború. Belgrád, febr. 1. (Bud. Corr.) A nagyhatalmak képviselői tegnap délben adták át a külügyminiszter­nek a collectiv jegyzéket, a­melyben a nagy­hatalmak sajnálattal konstatálják, hogy a lefegyver­zés érdekében tett előző felszólalásuk Szerbia és Gö­rögország részéről elutasítást nyert. Bulgária a nagy­hatalmak javaslatának elfogadását Szerbiától tette függővé.­­ Minthogy sürgősen szükséges, hogy az ellenségeskedések esetleges megkezdésének eleje vé­zessék, elhatározták a nagyhatalmak, Oroszország kezdeményezésére, felszólítani a belgrádi, athéni és sophiai kormányokat, hogy hadseregeiket a békeállo­mányra helyezzék. Az ellenségeskedések megújításá­nak eshetőségére nézve elhatározták a nagyhatal­mak, hogy határozottan a támadó fél ellen állást fog­lalnak, a megtámadott érdekeit védeni fogják és semmiféle territoriális változást sem engednek meg, bármiként dőljön is el a harc­. Páris, febr. 1. Nikita montenegrói fejedelem Pétervárra utazott. Páris, febr. 1. Már megjött a jelzés, hogy az orosz hajók legközelebb Canea elé érkez­nek. Krétában a nyugalom zavarta­lan. A görög kormány válaszát a hatal­mak együttes jegyzékére késedelem nélkül várják. Bécs, febr. 1. (Eredeti távirat.) A bi­rodalmi tanácsi német club mai ülésében, melyen Hilsberg elnökölt, Knotz indítványára elhatározták, hogy Bismarck herczegnek a lengyel vita alatt tartott beszédéért köszö­netet szavaznak. A képviselőházban ma ter­jesztették be a munkásoknak balesetek ellen biztosítására vonatkozó törvényjavas­latot. Bécs, febr. 1. A képviselőház mai ülésén a kormány előterj­eszti a közveszélyes socialista üzel­mek elleni határozatokról, — az ezen üzelmek miatt megindított bűnügyekben való bíráskodásról — a munkásoknak betegségek elleni biztosításáról és az építési ipar szabályozásáról szóló törvényjavaslatokat. A kereskedelmi miniszter ismét­­előterj­eszté a Liam­­mal kötött ismert egyezményt. London, febr. 1. Hír szerint Harting­­t­o­n kijelentette, hogy n­e­m l­é­p a­z ú­j c­a­­binetbe, mert nem helyesli Glad­stone­­r politikáját. Határozottan állít­ják, hogy az új kabinet bele fog egyezni, hogy Dublinban törvényhozó gyűlés lé­­tesíttessék azon kérdések elintézésére, melyek csupán Írországot érintik, azon feltétel mel­lett, hogy az összbirodalom integritásának és a korona jogainak fentartását illetőleg kellő biztosíték nyújtassék. Az ír föl­d­k­é­r­d­é­s­r­e vonatkozó törvényjavaslat­oír sze­rint elnapoltatik. London, febr. 1. A »Times« értesülése szerint James kijelenté, hogy nem lép be a kabinetbe, ugyanazon okokból, mint Harting­­ton. Hasonlóan cselekedtek Selborne és Derby is, a múlt évi Gladstone-kormány többi tagjai azonban ismét belépnek az új Gladstone-cabinetbe. Valószínű, hogy Dilke egyelőre nem vállal miniszteri tárczát. Páris febr. 1. A hivatalos lap közli, hogy Bert Pál annami főresidenssé, Dillon hitéi és Paulin Vial hanoii residensekké neveztettek ki. Malta, febr. 1. A »Radetzky« osztrák­magyar fregatté és több olasz vértezett hajó megérkezett a Luda öbölbe. Három angol vér­tezett hajó ugyanoda indult. Debreczen, febr. 1. Az »Orsz. Ért.« jelentése: (Felad. d. u. 2 órakor.) A szavazás folyamatban van. Eddig Dégenfeld Lajos gróf 320 és Válly Árpád 259 szavazatot kapott. A szabadelvű párt győ­zelme bizonyos. Zágráb,febr. 1. A tartománygyűlés ülését H­rv­á­t elnök nyitotta meg. A kormányt Stankovics Sperec és Klein osztályfőnökök képviselik. Bu­bi do-Zichy varasdi főispán és Mazur­an­ics volt horvát bán elfoglalják helyöket a tartomány­­gyűlésben. Elnök bejelenti Utjesenovics főispán nyug­díjaztatását és Bubi do-Zichy varasdi főispánná történt kineveztetését. (Zsiv­ó!) Erre az elnök felolvassa Derencsin képviselőnek az elnökséghez intézett levelét, melyben kinyilatkoz­tatja, hogy félreértés adót okott a tegnapelőtti ülésben tanúsított magatartására, a­miért ezennel bocsána­tot kér. Elnök ennél fogva visszavonja indítványát De­rencsin kizáratását illetőleg. Ezzel ez az eset befeje­zést nyert. Következvén az alelnök választása, Fran­ci­s­c­­ Henrik képviselő választatott meg szótöbbség­gel a tartománygyűlés alelnökévé. A ház élénk tetszéssel fogadta Francisci meg­választatását. Következett a napirend, a költségvetés részle­tes tárgyalásának folytatása. Stankovics osztályfőnök fényes beszédben polemizál az előtte szólottak ellen, kiknek vádasko­dásait erélyesen visszautasítja. Derencsin ellen for­dulva szóló tartózkodás nélkül kijelenti, hogy a jelenlegi kormány, a hivatalos lap kivételével, semmi­féle befolyást nem gyakorol a sajtóra, azonban az ellenzék kifakadásai mégis igazolják azon kérdést, vájjon az ellenzéki sajtó megóvja-e tárgyi­lagosságát ? E helyt constatálandó, hogy az ellenzéki sajtó abban találja kedvét, hogy a tényeket elferdíti és a nép szenvedélyét felizgatja. A­mi a v­á­l­a­s­z­­tási visszaéléseket illeti, e tekintetben a kormányt semmiféle vád nem terheli, hanem egyedül az ellenzéket, mely, mint lebizonyult, terroriz­­must gyakorolt, és megengedhetlen alávaló eszközöket használt. A­mi az állameszmét illeti, meg­jegyzi szóló, hogy a bán minden oly állameszmét vé­delmez, mely törvényen alapul. Ezután szónok Felnegovich ellen fordul s megc­áfolja annak a rendelkezési alapra vonatkozólag felhozott állítá­sait. Nevetségesnek nyilvánítja azon állítását, hogy a kormány 15.000 írttal 110 választókerületet és a saj­tót befolyásolja. Ostorozza az ellenzék magatartását s ajánlja a tétel megszavazását. Él­ő a­d­ó lemond szólási jogáról. Erre megejtetvén a szavazás a tétel nagy többséggel elfogadtatott, valamint vita nélkül elfogadtattak a következő tételek egészen »az országos levéltár« czimig. E czimnél Smicziklas azon indítványt te­szi, utasítandó a kormány, hogy a kamarális ok­mány­o­k­at B­udap­e­s­tről küldje vissza Zágrábba. Ez indítvány fölött vita keletkezett, melyben Smicziklas és Miskatovics előadó vettek részt. Utóbbi védekezik Smicziklas gyanúsításai ellen s felemlíti, hogy a kormány már két hónap előtt megbízott egy alkalmas egyént azzal, hogy a Buda­­pesten levő okmányokat vizsgálja meg és közülök azokat, melyek Horvátországot illetik, vegye át. Erre Smiczhklas indítványa elvet­tetett. Fiume, febr. 1. A forgalmi akadályok elhárítása czéljából kiküldött albizottság tegnap tartott ülésé­ben a zárak kezelésének módozata tárgyaltatott. A mai ülésben egy trieszti nagy fakereskedő­­czég képviselője fejte ki adatokkal támogatott ta­pasztalatait az iránt, hogy a Delta feltöltése farakodó számára mindenekelőtt tekintetbe vétessék. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 1. A halott. - REGÉNY. - Irta: Feuillet Octav. Elbe­szé­lés. (Folytatás.) 26 Nászutunk tartama alatt, melynek folyamán — be kell vallanom — Sabine ritka világossága értel­­messége nagy megelégedésemre szolgált. Párisba jöt­tünk, hogy itt települjünk le s magam is igen boldog voltam, hogy ide vissza térhetek. De attól tartottam, miszerint nem ide csak csupán irántam való jóindu­latból követ, örömest, s hogy csak nagy nehe­zen fog a párisi élet folyásához hozzá szokni, melyre őt eddigi komoly és visszavonult élete nem igen készítette elő. E tekintetben nagy­szerű meglepetésben részesültem­, a­mely meg­lepetés eleinte igen kellemesen hatott rám. Sabine úgy beletalálta magát a párisi mozgalmas életbe, mintha az lett volna természetes, éltető eleme. Sőt nemsokára azt kellett tapasztalnom, hogy kissé túl­ságos lelkesedéssel veti bele magát annak hullá­maiba, mely lelkesedés akaratlanul is a zárdájából kiszabadult apácza mohóságát juttatta eszembe, ki teli szájjal falja a régóta vágyott, de sokáig tiltott gyümölcsöt. Ekkor jutott eszembe, — talán egy kissé későn — mily sajátságos kíváncsisággal kérdezőskö­dött Talleraut kisasszony hajdan tőlem, erdei sé­táink alkalmával, a boldog párisiak szórakozásiról és élvezeteiről. Most azután kedve szerint kóstolgatta ezeket az élvezeteket és szórakozásokat, s olyan kor­tyokat húzott belőlük, mintha ki akarná forrásaikat fenékig üríteni. Ebédek, tánczmulatságok, színházak, futtatások, műkedvelői előadások s mindennemű vi­lági ünnepélyesség, — egy szóval a párisi életben elő­forduló minden olyan eseményt, a­mi csak a szellemet az érzékeket vagy hiúságot érdekelheti — az én fele­ségem fáradhatatlan szenvedélyes hévvel keresett fel, kivette belőle a maga részét és ki­veszi még most is. De ez nem a közönséges párisi nő bomlott élű hajhászata, ez a mindent megismerés és izlelés vágyának rendszeres eljárása volt, a­mi csak ezen a planétán útjába akad, minden kellemes vagy különös érzést meg kellett neki próbálni, a­mi elérhető volt. Ezt az elhatározását aczélozott idegei s vasakarata segített is neki végrehajtani. Az én feleségem valósá­gos sphynx. De egyszersmind egy valóságos docu­­mentum is, olyan documentum, melyet én az első naptól kezdve a legnagyobb érdeklődéssel tanulmá­nyoztam, de a mely érdeklődés — hogy az igazat megvalljam — nem volt ment az aggodalmak­tól. Mert lehetetlen volt észre nem vennem, hogy ez a meglepő egyéniség, a­helyett, hogy a sok tanulmányozásból és tapasztalat­gyűjtésből, ma­gasztos hitet merített volna, mint szegény szerencsét­len, derék gyámja, nem merített belőle egyebet a minden faj elleni keserű megvetésnél és a természe­tes, vagy természetfeletti bilincsek, minden isteni és emberi törvények elleni fellázadás vágyánál. Azt kérdeztem magamtól, mi lesz belőle, fékevesztett lo­gikájával, mi lesz ezekből a világban szabadjukra bocsátott női szenvedélyekből. Azt kérdeztem ma­gamtól, hol fog megállapodni ez a betölthetetlen tud­­vány ?... azt kérdeztem — mindenek felett — hogy szerelem dolgában váljon megállapodik-e énnálam... Feleségem maga volt az, ki szíveskedett — mint egy az én gondolataimat kitalálva — erre a legvégső kérdésemre megfelelni. A dolog egy igen jelentéktelen körülmény kö­vetkeztében került szőnyegre; egy új darabot adtak Sarah Bernhardttal és feleségem, kinek semmi e nemű ünnepélyességekről nem szabad elmaradni, szokása szerint megbízott, hogy minden áron szerezzek neki egy páholyt. Nem tudtam páholyt szerezni. Megvallom azonban, hogy biz én nem is valami nagy igyekezettel jártam utána, feleségem olyan életet visz éjjel­nappal, hogy bármily régi világfi és éjjelező vagyok is, bizonyos fáradtságot,­­kezdek érezni.­ Orvo­som is azt tanácsolta, hogy pihenjek egy kissé. Te­hát éppen nem haragudtam érte, hogy egy estét ott­hon tölthetek, s mindenek felett azért, hogy azt fele­ségemmel együtt tölthetem, kinek rettenetes szépsége, daczára vegyízékeinek — fájdalom! talán éppen e ve­­gyszékek miatt! — nem szűnt meg nagyon érdekelni képzelőtehetségemet. . . Ebéd után, mely alatt nyíl­tan kimutatta elégedetlenségét és hallgatag volt, de kisértem őt boudok­jába, melynek kandallójába igen csinos,a szerelmeseknek való tűz pattogott s kecsesen egy czigarettát ajánlva neki azt kérdem tőle: nem megy ön ma este sehová kedves barátnőm. — Hova akarná, hogy menjek? egész Páris azon az előadáson van most, a mi kivételünkkel!.. Nagyon jó! — mondom neki — én nem irigylem az egész Párist, hanem egész Páris engem irigyelhet, miután önnel vagyok. Végig vetette magát nyugágyán , de szavaimra félig felemelkedett s leghidegebb és büszkébb pillan­tásával mért végig s igy szólt: — Bocsánat barátom! úgy látszik, hogy maga még most is szeret engem ?! S miután nem válaszoltam semmit, csak nagyra nyitott szemekkel bámultam rá, igy folytatá — Iga­zán ? Maga nagyon meglep engem! .. . Ezzel nyugodtan visszanyujtózkodott nyug­ágyára s kis szünet múlva, igy szólt tovább. — Azért mondom ezt barátom, mert azt kez­dem észre venni egy idő óta, hogy féltékenykedik: — meg akarom kímélni ettől a nevetségességtől........ Azonkívül, a­mi több még azt is veszem észre, mi­szerint belefárad abba, hogy mindenfelé kisérget, mint az árnyékom.... sőt úgy látszik mintha egész­sége is szenvedne ez által. Most már őszinte, tartóz­kodás nélküli nyilatkozatom után, egy kis nyugalmat engedhet magának. — Nagyon köszönöm kegyes jóságát! — vá­laszolok neki. — De igen lekötelezne azzal a szíves­ségével ha kissé jobban kiméltóztatnék magyarázni magát... Azt akarta velem megértetni, hogy ez órától kezdve le kell mondanom kegyeiről ? — Igen kérem, tegye azt! — S hogy önnek az a szándéka, miszerint a nekem tartozó hűséget megszegi ? — A magának tartozó hűséget ?!.... Minek következtében tartoznám én azzal barátom? Talán annak az eskünek következtében, melyet azon isten oltára előtt hangoztattunk, a mely istenben egyikünk sem hisz ? Menjen, ne tréfáljon! hiszen csak nem lehet olyan nagy gyerek, miszerint nagyon jól ne tudná, hogy azon eskü elmondásával nem tettünk egyebet, mint hogy a szerződés és illem elénk szabta formalitást végeztük el! .. . A társadalom — újabb alakulásáig — nem en­gedi a házasság előnyeit addig élveznünk, mig ezen a formaságon át nem esünk. . Csupán ettől feltételezi a házastársak társaság képességét s ez által ad ne­kik állást a világban... Tehát alá kellett magunkat vetnünk e formaságnak. . . hanem különben, lássuk csak barátom, mi a házasság olyan egyének között mint maga és én? Nagyon jól tudhatja, hogy ez csak egyszerű társulás, közös és általános érdek­szem­pontból ... a­mi kétségkívül néha kölcsönös vonzal­mon is alapulhat, de azon a természetellenes absur­­ditáson soha, hogy arra számítsunk miszerint egy férfi ugyanazt a nőt, vagy egy nő ugyanazt a férfit örökké fogja szeretni! — Kedves Sabineom — válaszolom neki — ön mellett csaknem lehetetlen unatkozni. A­mint az em­ber előre halad a korban, — mint én is — megtörtén­hetik vele, hogy elszunnyad este a kandalló mellett... Ezen illetlen cselekedet hibájától azonban én aligha meg nem menekülök mindaddig, a­míg hasonlóan örvendetes közleményeivel szíveskedik engem meg­tisztelni. — Jó néven veszem magától, kedves Bernard, — válaszoló szavaimra — hogy legközelebbi közle­ményemet duzzogás nélkül fogadja . . . Különben ilyenért csak ostoba ember haragudnék ... Mi több, még azt is megvallom, hogy beismerem, miszerint kissé durva formában adtam elő a dolgot. . de lássa: dühös voltam, hogy el kellett mulasztanom a színhá­zat !. .. Miért kényeztetett el ?! — E szerint hát, kedvesem, tréfára vegyem ugy­e mind­azt, amit össze-vissza beszélni méltózta­­tott nekem ez este ? — Óh nem, barátom! épen ne vegye tréfára! ... Nem vonok én a mondottakból semmit vissza... csupán a rossz kedélyhangulat nyilvánulása volt abban a fölösleges... külömben jól érzi maga, mi­szerint én semmit sem mondtam egyebet az igazság­nál s hogy a házasság mi ránk nézve nem egyébb, mint a minek azt a múlt század szabad gondolkozásu embe­rei tartották: egy tiszteletet parancsoló mentsvár,mely­nek oltalma alatt mindkét fél megőrizheti saját függet­lenségét !. . . Mi jó barátok vagyunk s remény nem azok is fogunk maradni... de szeretők ?. .. hogy mindig szeretők maradjunk ? !.. . Ugyan, természe­tes dolog volna-e ez ?... Lehetséges volna-e ez ?... Maga nagyon jól tudja, hogy nem volna az... Nos hát­ mit akar akkor ?... Hogy egymást kölcsönösen ámítsuk, nyomorúságos titkolódzással ? — Nem. . . valósággal csak egy észszerű eljárást ismerek, ami mindkettőnkhöz méltó s ez az, hogy folytassuk mind­azon szabadalmak élvezését, melyet a világban a há­zasság biztosított számunkra s egyidejűleg a kölcsö­nös szabadságunk kellemes élveit... Lássa, barátom, az élet igazi theóriája abban áll, hogy úgy a társada­lom, valamint a természet által nyújtott előnyöket fogadjuk el, de rázzuk le magunkról mindazon szol­­gaiságot, amivel le akar bennünket igázni. — Kedves gyermekem — válaszolom neki —­­ön kissé túlbecsüli az én gyomrom epéjét, ha azt kép­zeli, hogy minden huszonnégy órában meg tudom emészteni azon theóriákat, melyeket ön a természet­ről és az általa reánk szabott szolgaságról nekem elém tálal... Én nagyon gyenge­­fegyverzetű ember vagyok arra, hogy az olyan mély tanulmányokon ala­puló doctrinákat le bírnám küzdeni. .. Ugyanazért engedelmet kell öntől kérnem, hogy kezeit megcsó­kolhassam és jó éjt kívánhassak önnek. Ezzel elhagytam a bondoirt. — Azt hi­szem elmondhatom, hogy visszavonulásom teljes mél­tósággal s a legjobb időben történt. Hanem azért nem vagyok ám rá büszkébb ! Ilyen volt egymáshoz való viszonyunk nyilvá­nulása ama kellemes estén és azóta is változatlanul ilyen maradt. (Folytatása következik.) HÍREK­ Február 1. — Bánffy Albert báró, főrendiházi tag, ma éjjel, élete 70. évében, egy évig tartó hosz­­szas betegség után elhunyt Kolozsvárott. Bánffy Albert báró az erdélyi aristocratia egyik kiváló és gazdag tagja volt. Az erdélyi mágnások közül, mint legelső, 7400 frt census alapján foglalt helyet az újjá­szervezett főrendiházban. Tetemes vagyonát okszerű és kitűnő gazdálkodása folytán nagy részben maga szerzetté. A politikai életben nagy szerepet nem vitt, de a társadalmi mozgalmak élén sokszor ott láttuk Bánffy Albert bárót. Sok éven át főgondnoka volt a kolozsvári református egyháznak s mint ilyen az erdélyi református egyház­kerület, de főképen a kolozsvári református egyház nagyszámú ügyei­nek vezetésében jelentékeny részt vett. Neje Eszterházy grófnő volt, s boldog házasságukból több gyermeke származott. Fia Bánffy György báró országgyűlési képviselő és kitűnő zeneköltő. Egyik leányát dr. Wesselényi Miklós vette nőül. Az elhunyt egész életében nagy kedvelője volt a sportnak. Előre haladott kora daczára, még ezelőtt két évvel is részt szokott venni a parforce vadászatokban. Mint érte­sülünk örökösei számára majorátust alapított, mely­nek egyikét fia dr. Bánffy György fogja örökölni. Ha­lála hírére a nemzeti casino, melynek kezdettől fogva állandóan tagja volt, fekete zászlót tűzött épülete homlokzatára. — Próba-szónoklat. A pesti magyar ág. evang. egyháznál Győry Vilmos elhalálozása folytán meg­üresedett lelkészi állásra való pályázás czéljából töb­beket felszólítottak, s igy Horváth Sándor kővágó­­eörsi lelkészt is fölszólították. E fölszólitás folytán Horváth Sándor a m. hó 31-én tartotta Bogláron próbaszónoklatát, mely alkalomra a pesti ág. evang. egyház részéről 38 tagból álló küldött­ment Boglárra; a küldöttség tagjaiul fölkéret­tek: Sárkány József táblai tanácselnök, Busbach Péter országgyűlési képviselő, mint egyházi felügye­lők, Burchardt Konrád főrendiházi tag, Láng Lajos orsz. képviselő, Zsigmondy Pál és Jenő, Hegedűs Károly, Kelet Napóleon, Vaskó Endre, dr. Bexa Pál, Jeszenszky Danó kir. közjegyző, Jeszenszky La­jos, Vidosfalvy Bódog, Falvay Antal, Batizfalvy István tanár, Vécsey István, Jakobey József, Kull­­mann Alajos, Böhm Samu, Ferenczy Sándor, dr. Osterlamm Szilárd, dr. Liedemann Károly, Ebner Hauer Sándor, Böck István, Legányi Lajos, Bátory Mihály, Tuczentaller Aurél, Henselmann Kál­mán, Borbély Vidtor, Uhritz Sándor, Jármay Gyula, Láng György, Beliczay Béla. A kül­döttség tagjait Bárány Dénes földbirtokos házi kápolnájába szállították, itt tartatott meg ugyanis a próbaszónoklat, mely kitűnően sikerült. Az egyházi beszéd meghallgatása után Bárány Dénes megvendé­gelte a küldöttség tagjait. A lakomán pohárköszön­tőket mondottak: Sárkány József a házigazdára és Horváth Sándorra, Busbach Péter Horváth Sándorra, Horváth Sándor a küldöttség tagjaira, Czigány Károly a küldöttségre; mondottak még felköszöntőket Batizfalvy István, Sarkady Elemér stb. — Nyugalmazás. Homicska Miklós, a »Kárpát« szerkesztője s ungvári főgymnasiumi hittanár, betölt­­vén tanárságának harminczadik évét, nyugalomba vonult. — Halálozás. Gedeon László 1848/9-iki honvédalezredes és dandárnok, a honvédegyletek köz­ponti bizottságának tagja, a mosonmegyei honvéd­egylet orsz.­s központi képviselője a szabadság­­harcz egyik jeles vitéze elhunyt és e hó 2-án (ked­den) délután 3 órakor fog a halottasházból (muze­­um­ u. 9. sz.) örök nyugalomra vitetni. — Sikkasztás. Az aradi »első temetkezési egy­let« pénzeinek kezelésénél — mint az »Aradi Köz­löny« írja — sikkasztás nyomára jöttek. A pénz hiányát már régebben észrevették, de az illető sik­kasztó tisztviselőknek határidőt tűztek ki a hiányzó összeg fedezésére, midőn aztán a határidőre nem té­rítették vissza az elsikkasztott pénzt, az egylet ideig­lenes elnöksége megtette a bűnvádi feljelentést az aradi kir. ügyészségnél. A bűnvádi feljelentés idősb Bettelheim Vilmos volt elnököt, Vagács Mihály volt titkárt és Jamniczky Antal volt pénztárnokot gyanú­sítja , egyszersmind azonban idősb Bettelheim Vilmos is kérvényt nyújtott be a kir. ügyészséghez az ügy megvizsgálása érdekében. Az elsikkasztott pénzösszeg állítólag több ezer forintra rúg, de azért a hiány fe­dezetére 9000 frt lévén, az egylet akadálytalanul folytathatja működését. — Fővárosi krónika. Elfogott tolvaj. Múlt év deczember 30-án reggel Mayer Mátyás budakeszi tejárus egyfogatu kocsiját a fürdő utczában ellopták. A rendőrség ez ügyben a nyomozást megindította és teg­nap a tettest, Grünfeld Adolf budapesti illetőségű 38 éves csavargó bérkocsist, kézrekeritette. Grünfeld tettét beismerte s a lopást úgy adja elő, hogy a kocsival először a dologház mögé hajtatott, itt a lovat kifogta, azon a Kerepesi út egyik kocsmájába lovagolt s ott az egyik istállóban elhelyezte, a ló felszerelését pedig 3 tztért eladta. Grünfeld rovott előéletű egyén, lopás miatt már három ízben volt büntetve s csak nem rég szabadult ki a munkácsi börtönből, hol 4 évig ült. A kocsi és ló megkerültek, s már a tulajdonos kezé­ben vannak. Tüzesetek a fővárosban. Éjjel 2 óra 38 perczkor Huber Ignácz bérkocsitulajdonosnak a Staffenberger utczában fekvő istállója kigyuladt. A kivonult tüzérség a tüzet csak egy órai fárasztó munka után tudta elfojtani. Az istállót — mint a nyomban megtartott vizsgálat kiderítette — Szekeres József kocsis gyújtotta­k fel buszúból; állítása szerint azért, mert Huber, midőn szolgálatából elbocsátotta, bizonyítványait visszatartotta, a rendőrség letartóztatta a gyújtogató kocsist, ki tettét töredelmesen beismerte, minek követ­keztében át fogják adni a kir. ügyészségnek. Öngyikossági kísérlet. Czách István budapesti születésű 59 éves foglalkozás és lakás nélküli kőmives tegnap délután 2 és 3 óra között a Dunába ugrott, de kimentették s ápolás végett a Rókus kór­házba szállították. Tettének okául a nyomort említette. Betörés. Tegnap viradóra ismeretlen tettesek a kőbányai uton fekvő Ganz­ és társa vasúti kocsigyár munkás telep B. háza pinczéjében behatoltak s onnan többféle tárgyakat loptak el. Irodalom, szinház és művészet. — A nemzeti szinház intendatúráját ma a dél­előtti órákban adta át Podmaniczky Frigyes báró, az újonnan kinevezett intendánsnak, Kegle­­v­i­c­h István grófnak. A hivatalos átadást megható ünnepély előzte meg. A színház összes személyzete a színpadra gyűlt, a­hova kevéssel 11 óra előtt Pod­maniczky b., majd Keglevich István gr. is megérke­zett. A távozó intendáns megindító szavakkal mon­dott búcsút a műintézet tagjainak, kikkel oly számos évtizeden át és vállvetett törekvéssel igyekezett meg­felelni annak a magasztos missiónak, mely a magyar nemzetiség terén a nemzeti színháznak adatott osz­tályrészül. Azután az új intendáns jóakaratába és barátságába ajánlotta az intézet tagjait, kiktől a meg­válás reá nézve oly fájdalmas. Utána Bercsényi Béla szólt. Melegen mondott búcsút Podmaniczky bárónak és ajánlotta jóakaratába pályatársait Kegle­vich grófnak. Az utóbbi teljes méltánylással emléke­zett meg előde nagy érdemeiről s hogy az intézet az eddig is sikerre vezetett után eredménynyel halad­hasson tovább, kérte a színház személyzetét, hogy részesítse őt is azon támogatásban, melynek előde si­kereire oly jelentékeny befolyása volt. Podmaniczky Frigyes b. a következő beszéddel búcsút vett a nemzeti színháztól és üdvö­zölte az új intendánst: Méltóságos úr! A múlt csü­törtökön kaptam meg a belügyminiszteri leiratot a melyből megtudtam, hogy lemondásomat elfogadták és utódomul kinevezték. Méltóságodat; egyúttal felhi­vattam, hogy a kezemre bízott két intézetet átad­jam Méltóságodnak. A­mily fájdalmas reám nézve a távozás, és oly mérvben tölt el az öröm, hogy a nemzeti színház vezetése, melynek jövőjén teljes odaadással csüngtem, szilárd kezekbe jut. Mielőtt azonban az átadást eszközölném, engedje meg Mél­tóságod, hogy jóakarata figyelmébe ajánljam az intézet személyzetét sőt mi több, barátságát kérjem ki számukra. Én jóakarattal léptem közéjük, s a jóakarat szoros barátsággá nőtte ki magát, a­mely­nek kimondhatatlanul fáj az elválás. Az utolsó szavakat a megindulástól remegő s alig halható hangon mondta. A zajos éljenzés csilla­pultával Bercsényi Béla szólt, a következőképen: Méltóságos gróf úr! Mielőtt szerencsés lehetnék át­adni Méltóságodnak pályatársaim üdvözletét, engedje meg, hogy pár szót szenteljünk a távozó szeretet in­tendánsnak. Nagyméltóságú báró úr! Kegyelmes Urunk! Egy hónapja már, hogy Nultságod a szomorú nap bekövetkezését tudtunkra adta, azért még sem bírtuk megszokni e napnak sem fájdalmát, sem keserűségét. Akár szálanként, akár egyszerre tépjék el a köteléket, melylyel Excellentiád bennünket magához csatolt, az eredmény egy: Exellenciád elhagy bennünket, s mi elveszítjük a mi t­aáltságodban beíztunk: a szerető és szeretett elöljárót, s a nemzeti színház elveszíti új­­játeremtőjét. Mikor Excellentiád 11 évvel ezelőtt ez intézet kormányzatát átvette, kívül, belül roskadozó állapotban volt az. Falai épp úgy inogtak, mint ősz-

Next