Nemzet, 1886. április (5. évfolyam, 1288-1316. szám)
1886-04-01 / 1288. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, föloszíáó. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadós postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. 1 hónapra .. .. .. .. ................. .. .. .. .. 2 írt, 3 hónapra ................................................... 6 » 6 hónapra .. .................................. ...... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. 1288. (91.) szám. Budapest, 1886. Csütörtök, április 1. V. évi folyam. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed közeledtével tisztelettel kérjük fel olvasóinkat előfizetésük megújítására. A Nemzet az uj évnegyedben is, mint a múltban, az eddigi irányban fog haladni, igyekezni fog a szabadelvű párt politikájának a publicistica terén tárgyilagos szószólója lenni s érvényt szerezni azon eszméknek a sajtóban, melyek az ország különböző politikai tényezői részéről évről-évre általánosabb felkaroltatásban részesülnek. Lapunk tárczája folytatja Jókai Mór regénye közlését; estilapunk regényközleményekben való gazdagságára szintén gondunk lesz. A „Nemzet“ előfizetési ára : évnegyedre . . 6 frt. fél évre . . .12 frt. egész évre . .24 frt. Az estilap külön küldéséért negyedévenkint 1 frttal több. Az előfizetési pénzek lapunk kiadóhivatalához Athenaeum-épület (Ferencziek tere 3. sz.) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Könnyű phrasisok és szép jelszavak folytonos hangoztatása mellett szokták elhinteni azokat a magvakat, melyek most Belgiumban olyan rettentő gyümölcsöket teremnek és melyeknek mérgező, epidemikus hatásától már megijedt a franczia kormány, úgy, hogy rendőri intézkedéseket volt kénytelen tenni, amelyeknek bekövetkezhető terjedésével járó veszedelmekre oly élénk színekkel figyelmeztette, csak legújabban is: Bismarck Németországot. Pedig hát ezeket a dolgokat, irodalmilag épen azon phrasisok segedelmével készítik elő külföldön is, melyeket gyakran használnak nálunk is, így,hogy csak épen a concret eset alkalmával nyilvánosságra jutott elmélkedéseket jelezzük — a mérsékelt ellenzék egyetlen bevallott (igaz, hogy német) közlönye, olyan vádakat mond a belga »bourgeoisie« és államhatalom ellen, olyan épületes socialista magyarázatokat ad a belga munkás-strike keletkezésének, mintha hajlandóságot érezne ezt az álláspontot elfoglalni, és bizonyára hazafiságból következetlen lesz kénytelen lenni, ha a mi viszonyainkra nem alkalmazza tanait, vagy azokkal szembe száll, kik esetleg az ő belga panaszainak és követeléseinek magyar fordítást találnának adni. A függetlenségi párt közlönye pedig egyenesen pozitív programmot követel — elvben — minden kormánytól, a társadalom alsó osztálya nyomorának megszüntetésére, a verseny és értékesítési, valamint munkásviszonyok javítására; mintha ez olyan könnyű lenne, hogy akármikor jogos követelésképen fel lehetne állítani, mintha évszázados tapasztalatok az ilyen kísérletek nehézségeit, és a legutóbbi évtizedek története, gyakori meghiúsulását, és nagy erőfeszítéshez mért jelentéktelen eredménye elegendő tanulságot nem nyújtanának arra nézve, hogy az ember háromszor is tartsa vissza pennájában és vegye vissza száján, mielőtt ilyen dolgokban irányt vagy következtetést állít fel; azt pedig feltétlenül tiltják, hogy csak az említett modorban, átalánosságban beszéljen, mert abban aztán nem jó termő mag, hanem csak konkoly és vihar van. Ha aztán a critica a szélbali lapban úgy gyakoroltatik, hogy ma is, csak úgy könynyedén hirdetik, hogy a kormány vesz el mindent a néptől, még a koldusbotot is, hogy ki ne vándorolhasson, ez olyan phrasis, melyet az illető leír könnyen, gondolva magában, hogy most nagyot mondott és rettenetes erővel tart a kormánynak,pedig phrasisában nemcsak hogy igazság nincs, de csakis az a veszedelem van, hogy ez is, a fentebb jelzett socialisticus phrasisokkal együtt felállítja azt a tételt, hogy a társadalmi bajokért a kormányok nemcsak felelősök, de egyszersmind azokon segíteni képesek is. Tehát a strikeoló munkás, a versenyezni nem tudó kézi iparos, vagy a bajba kerülő kiskereskedő, kisgazda, csak forduljon hozzá, eleinte csendesen, szépen várva, később követelve és ha ez sem megy, fellázadva és rombolva mindazt, mit állami rendnek, civilisatiónak és vagyonnak nevezünk; egyszerűen azért, mert neki nem megy úgy sorsa, amint kellene és nincsenek kielégítve azon igényei, melyekre a sok czifra phrasisban tanították. Tudjuk mi jól, hogy sem a külföldi, sem a belföldi felvilágosodott és bona fidessel dolgozó, de hason irányú írók, szónokok és politikusok ezt mind nem akarják ; követelhetik is, hogy elhigyjük nekik, hogy szép phrasisaikat ők nem így értették, hanem hát ez a dolgon nem változtat semmit. Mert a magnak kell egészségesnek és tisztának lenni, ha azt akarjuk, hogy a termés jó legyen, az eszmének kell egészen egészségesnek, kivihetőnek, semmiféle félremagyarázásnak ki nem tettnek lenni, ha azt akarjuk, hogy az eszmemenet logicája és az uoutétyeknek — ennek nyomán még rohamosabban és merészebb— logicája elő ne idézzen olyan irányokat és eseményeket, melyek csak kielégíthetetlen vágyak, állami és társadalmi romlás alakjában jelennek meg. Márpedig tegye critica és elfogulatlan vizsgálat tárgyává bárki azt a sok átalános phrasist, mely az állam és kormány felelősségét és feladatát a társadalomban felmerülő bajokkal, sőt még a belgiumi eseményekhez hasonló rémes eseményekkel szemben is felelős összeköttetésbe hozza, és meg fog győződni arról, hogy e veszedelem és így a jogosultság az attól tartózkodásra való intéshez, teljes mértékben megvan. Annyival is inkább, mert tanulságul és egyensúlyul — az elmék felvilágosítására — ugyanezek nem gyakorolnak semmi kritikát a munkások követeléseivel és magatartásával szemben. Ha ezt a viszonyokkal való ismeretségi hiányában, lelkiismeretességből nem teszik akkor le A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 31. Társadalom és iskola. Irta : Berzeviczy Albert. (II. és befej. közlemény.) Mielőtt a társadalom és a felsőbb oktatás viszonyáról tennék néhány észrevételt, emltenem kell még külön a leányiskolákat is, a melyeknél, örömünkre szolgálhat, hogy szaporodnak, fejlődnek s hogy újabban már általánosan sűrűbben kerestetnek föl, vagyis azok, kik nincsenek oly anyagi helyzetben, hogy leányaiknak odahaza valóban jó tanítást biztosíthassanak, inkább a hazai nyilvános iskolákba küldik őket, mintsem hogy hiányos nevelésben részesítsék vagy a külföldre vigyék. Ezzel a haladással karöltve jár az is, hogy mindinkább csökken és csökkenni fog az oly leányoknak száma, aminek kivált az előkelőbb osztályokban régebben sűrűn, elvétve még újabban is előfordultak, akik minden nyelvet jobban tudtak, mint a magyart, minden irodalmat jobban ismertek, mint a magyart, s ép ezért a világ bármely országa iránt is jobban érdeklődtek, mint hazájuk iránt. Magyarországban a nők mindig nagy és fontos szerepet vittek; a magyar népjellem magasra helyezi őket becsülésében, szeretetében ; a múltból nagy példák, a jövőben nagy hivatás intenek feléjük. Az ily kiváltságos állás nagy kötelességekkel is jár. A magyar nő legyen büszke arra, hogy magyar nő, de adjon okot hazájának is, hogy reá büszke legyen. Itt inkább, mint bárhol kell iskolának és társadalomnak kezet fognia, hogy oly nőket neveljünk, akik nemzeti küldetéseknek is meg tudnak felelni. E mellett a nőnevelés fejlődése a mai korban még más szempontból is fontos. Mentül nehezebbé vál a jelen társadalmi viszonyok között a családalapítás, annál több nőnek kell a családanyai hivatás helyett más életezést, a férj támasza helyett támaszt saját munkájában biztosítani; erre tanulni, edződni kell. A posta, távirda, vasúti irodák rácsablakai mögött mindinkább szaporodnak a női alakok, maholnap már némely tudós iskola padjain is meg fognak jelenni; a modern kor nagyon leleményes a női hivatás körének kiterjesztésében. Akár tekintsük ezt térhódításnak, akár szomorú szükségességnek, a ténynyel számolnunk kell, és e tény következménye az, hogy a nőknek is mind nagyobb szükségük lesz az oly tanításra, amelyet csak az iskola adhat meg, nem a házi nevelés. Már mikor a pályaválasztás kérdéséről szóltam, érintettem tulajdonképen a felsőbb oktatást. Még csak különösen egyetemeinkre nézve kívánnék egyetmást megjegyezni. Általán el lehet mondani, hogy az egyetemek nem állanak közönségünknél különös kegyben; mai nap nálunk egyetemellenes áramlat uralkodik, a mely tudományos formulátiót nyer ama tarthatatlan okoskodásokban, melyekkel némelyek a már mindenütt túlhaladott szakiskolai rendszert szeretnék az egyetemi helyébe uralomra juttatni s mint critica nyilvánul parlamentben, sajtóban, gyűlésekben, közbeszédben, egyaránt élesen és kíméletlenül akár a hallgatók szorgalmáról, akár a tanárok buzgalmáról, és jövedelmeiről, akár az egyetemi építkezések költségeiről van szó. Én azt találom, hogy erre a jelenségre ráillenek Laurent szavai: »Nous haissons, parce que nous ignorons« ! határozottan állíthatni vélem,hogy ez a critica és ez az elégedetlenség, amely néha nagyon heves kifakadásokban is nyilvánul, nagyrészt jogosulatlan, abból az egyszerű okból, mert azok, akiktől halljuk s mondhatni közönségünk legnagyobb része, nem is ismeri kellőkép egyetemeink viszonyait és tanáraik működését, soha át nem lépte azoknak az intézeteknek küszöbét, amelyeknek költséges és fényűző voltáról annyi panaszt hallunk, és teljesen téves fogalmakat táplál az egyetemek feladatáról. És ez kétszeres baj, mert az a tökéletes közöny, amelylyel társadalmunk egyetemeink iránt viseltetik, sőt az indokolatlan, kicsinylés és becsmérlés nyilatkozatai, melyeket oly sűrűn hallunk, nagyrészt okozói annak, hogy az egyetem tanítási feladatában is hátráltatva van, hogy férfiaik megérdemlett tekintélye csorbul és közvetlen oka annak, hogy minálunk valódi egyetemi élet, olyan, aminőnek classicus példáit mutatják Anglia, Németország ki sem fejlődhetett; hogy egyebet ne mondjak: hogyan fejlődhetnek nálunk testületi szellem az egyetemi ifjúságban, amikor a társadalmi felfogás úgy hozza magával, hogy ennek az ifjúságnak kivált előkelőbb része szereti magát távoltartani kartársaitól s az egyetem falain kívül szereti elfeledni és elfeledtetni azt, hogy ők egyetemi hallgatók, ahelyett, hogy büszkén vallanák magukat azoknak, aminek természetes következése, hogy minálunk az egyetemi polgároknak testületi jelvényeik sincsenek. Csak néhány jellemző mozzanatára amaz ellentéteknek akarok rámutatni, amelyek a német és angol egyetemi élet és a mi egyetemi életünk között épen a társadalom eltérő felfogása miatt fennállanak. Ott van például a német egyetemeken a hospitálás gyakorlata. Németországban ugyanis szokás, hogy kivált a népszerűbb és jelesebb tanárok előadásait — a tanár engedelmével — a hallgatókon kívül más egyének is, meglett, gyakran koros férfiak szorgalmasan, néha rendszeresen látogatják. Miért nincs ez nálunk szokásban ? Talán az előadásokon múlik ez ? Németországban nagyon számos, tarka és változatos hallgatóság látható oly tanárok óráin, akiknek előadási képessége épen nem kiváló, akik e tekintetben nálunk korántsem tartoznának az elsők közé. Azt mondják némelyek, hogy ez a nagy tudományos tekintélyek cultusa, s hogy nálunk ily tekintélyek nincsenek. Elismerem én, hogy a németeknek vannak nagyobb tudományos tekintélyeik mint nekünk, de ez természetes, miután az egész német tudományosság régibb s ezért előhaladottabb mint a mienk. A tudomány embereinek színvonala mindig megfelel a nemzeti műveltség és szellemi haladás színvonalának ; a mi tudományos életünknek vezérei mégis az egyetemi tanárok soraiban keresendők, ha tehát nemzeti tudományosságunk iránt tisztelettel, rokonszenvvel és elismeréssel akarunk viseltetni, — pedig ki tisztelje, ha nem mi magunk — akkor méltányolnunk kell azok működését is, akik e tudományosságot képviselik és munkálják. Én pedig tudnék nem egy egyetemi tanszéken ülő magyar tudóst megnevezni, akinek munkásságát s érdemeit a külföldön jobban ismerik és méltányolják, mint itthon a hazában. Ugyanígy vagyunk az egyetemi intézetekkel is. Vajon azok, akik egyetemi építkezéseink miatt annyi panaszt hallatnak, fáradtságot vettek-e csak egyiket azoknak az intézeteknek megtekinteni ? Bizonyosan azt sem tudják, hogy melyik micsoda és mi célnak szolgál ? Ha egyszer meglátogatnák azokat és látnák a tudományművelés ama kitűnő eszközeit, melyek például a budapesti egyetem természet- és orvostudományi intézeteiben, vagy a műegyetem csarnokaiban vannak fölhalmozva, látnák, hogy itt a tanulásra és búvárlatra mily alkalom nyújtazik, és mi több, hogy ez intézetekben mily élénk munkásság folyik , bizonynyal alább hagynának a lamentatiókkal, melyekkel most csak olyankor szoktak elhallgatni, amikor valami külföldi vendégnek kell fővárosunkat megmutatni; mert akkor nem szégyenkezünk ám ez épületek miatt, hanem dicsekszünk velük; és van is hírük a külföldön s az idegen, aki ideje és szerencsére nem tudja, hogy a közhasznú építkezések nálunk folytonos megtámadások tárgyát képezik, égig dicséri értük a tudománykedvelő magyar nemzetet. Visszatérve a német egyetemi példákra, lehetetlen hallgatással mellőznöm azt a szép szokást, mely szerint Némethonban az uralkodóház sarjai is csak épp úgy az egyetem padjain töltik tanulmány éveiket, mint a legszegényebb polgár fia. S a német egyetemek szelleme és a társadalom egyező felfogása szigorúan tiltja, hogy a fejedelmek fiai az egyetem falain belül akármi tekintetben kitüntetett, kiváltságos állással bírjanak: egyetemi hallgatók,úgy mint a többi. Természetes, hogy ez is sokat tesz az egyetemek tekintélyének emelésére és az egyetemi ifjúság testületi önérzetének fokozására. És mit mondjak magáról erről a testületi szellemről és az általa áthatott egyetemi életről ? E tekintetben nem csak a német, de az angol példa is áll előttünk, és fölötte jellemző, hogy a francziáknál, kiknél az egyetemi rendszer hiányában ez a testületiség sem fejlődhetett ki, újabban mily sopánkodva emlegetik Németország egyetemeinek viszonyait, sőt határozottan mint követendő czélt tűzik ki. Angolországban a legelőkelőbb házak fiai életük legkedvesebb emlékei közé számítják azokat az éveket, amelyeket a Queens Trinity, vagy Kings-college, vagy valamely más egyetemi társház csarnokaiban, gyönyörű parkjával és tantermében töltöttek, mert ott az egyetemi hallgatók is nagy convictusokban laknak együtt, és nem graduáltnak vagyis hallgatónak, nem szabad sehol szabályszerű öltönye a barette, és tanulói köpenyke nélkül mutatkoznia, különben épp úgy, mint a tivornyázók, vagy a várórán túl künnmaradók, a proctor fegyelmi hatalma alá kerül, aki néha még az utczán is megkergeti. Az egész egyetemi élet fölött úgy ott, mint Németországban szigorú hagyományok uralkodnak, amelyekben sok félszegség van, de amelyek maradiságukban mindig tiszteletreméltóbbak, mint az évről évre változó divatok és a hagyományok teljes hiánya, a mely miatt a legtöbb osztrák egyetemen és úgy mint nálunk a testületi élet kifejlődésre nem juthatott. A német Bursch bizonynyal sok tekintetben comicus alak, de ki tagadhatná, hogy a Bursch életben, úgy a mint az idők folytán kifejlődött, sok jellemképző erő rejlik és hogy legalább erős kifejezésre juttatja az ifjaknak az egyetemhez és egymáshoz tartozását, míg e kötelék érzete nálunk egészen elenyészik. A volt heidelbergi tanuló, ha fiatal nejével nászútjára megy, el nem mulasztja élete párjának a híres cáréért megmutatni, amelyben nem egy éjjeli csetepatéért bűnhődött, s amelynek teleirt és telefestett falait vagy ajtóit talán ő is gazdagította egy tréfás rajzzal vagy egy még tréfásabb verssel. A különböző corpsok és Burschenschaftok hagyományos viszálykodásai néha túlmennek a kellő határokon, a nagyobb városok egyetemein kezdenek is kimenni a divatból, de tagadhatatlan, hogy maguk a szövetkezetek az egyetemi életnek bizonyos élénk színezetet, jellemet kölcsönöznek s előidézik azt, hogy az ifjak egész lelkükkel tanuló éveik czéljainak és örömeinek éljenek s ne éljenek mindig néhány évvel előre, amiből azután a divatos blazirtság ered. Hát még a mensurák, a tanulói párbajok! Ez a szokás a kisebb egyetemekben még ma is valóságos megállapodott intézmény, amelyet az egyetem nemcsak megtűr, — mert ha tilalmazná, még nagyobb baj válnék belőle, — hanem maga szabályoz, azáltal, hogy a vívás szabályait megállapítja. Igaz, hogy egy harmad, negyed éves Burschnak, aki átment már néhány tucat mensurán, aróza a számtalan beforrt vagy még csak letapasztott seb- Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva. gyenek ily lelkiismeretesek, a bajok és orvoslási módjaik bírálatában és követeléseik felállításában is. BELFÖLD Budapest, márc. 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, április hó 1-én csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása, bizottsági tagok választása és a miniszterelnök válasza Herman Ottó és Fackh Károly képviselők interpellátióira. Budapest, márcz. 11. (Kiegyezési tárgyalások.) Tisza Kván miniszterelnök holnap Bécsbe utazik, és nénp estig ott marad. Utazása a kiegyezési tárgyalásokkal áll összefüggésben. Mind a »Bud. Corresponder«-nek Bécsből távírják, gr. Szapáry pénzügyminiszter, gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter, továbbá Köffinger államtitkár, Ludvig miniszteri tanácsos és Mihálovics osztálytanácsos a kiegyezési tárgyalások folytatására ma reggel ideérkeztek. Szapáry gr. pénzügyminiszter huzamosabb megbeszélést tartott Dunajewski pénzügyminiszterel, gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter pedig Taaffe miniszterelnökkel. A magyar miniszterek azonkívül ma délután még Pusswald és Szögyény osztályfőnökkel értekeztek. Baumgartner osztályfőnök és Ludwig miniszteri tanácsos több órán át konferáltak egymással a petróleumvámra vonatkozólag. Ma este Triesztből, ahová néhány nap előtt jött Abazziából, Matlekovics államtitkár is ideérkezik, hogy a holnap folytatandó tárgyalásokban részt vegyen. Budapest, márcz. 31. (a szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletén folytatta a községekről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását és a HL fejezetnek csak az 55. §-áig haladt A mai értekezleten felszólaltak: Mohay Sándor, Smidt Gyula, Anton Ede, Ullmann Sándor, Bezerédj Viktor, Teleszky István, Tisza Lajos gróf, Horváth Gyula, Hegedűs Sándor, Szivák Imre, György Endre, Gáli József, Domahidy István, Visi Imre, Karuch József, Rónay János. Ezenkívül többször szót emelt Tisza Kálmán miniszterelnök. Budapest- márcz. 3. /(A román vámszerződés.) Mint a »Bud. Corr.«-nek távirják, a külügyminisztériumban ma értekezlet volt, a holnap vagy holnapután kezdődő román szerződési tárgyalásokra vonatkozólag. Budapest, márcz. 31. (Az állam hivatalos nyelve.) A belügyminiszter a következő körrendeletét intézte a törvényhatóságokhoz: »Tapasztaltatok, hogy egyes,a portómentességet élvező hatóságok és hivatalok, különösen pedig a községi elöljáróságok, portómentes leveleiket és küldeményeiket nem mindig az állam hivatalos nyelvén szokták czimezni, sőt hogy azokon gyakran még a portómentességi záradék, vagyis a jogczim, melyen a díjmentesség kedvezménye élveztetik és a rendeltetési hely megjelölése sem az állam hivatalos nyelvén történik. Miután a jelzett eljárás következtében az illető levelek és küldemények többször elkésve jutottak rendelkezési helyükre, sőt sok esetben a portamentesség ellenőrzése is lehetetlenné vált, úgy a postaszolgálat, mint a jó és gyors közigazgatás érdekében, a közm. és közi. miniszter úrral egyidejűleg fölhívom a törvényhatóságot, hogy saját hatáskörében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegye meg az iránt, miszerint a portamentes hivatalos levelek és küldemények, jövőben az állam hivatalos nyelvén czímeztessenek. Végül megjegyzem, hogy a jelen rendeletben foglalt meghagyás csakis a hazai hatóságok és hivatalok egymás közt váltott portamentes levelei és küldeményeire vonatkozik. Budapesten, 1886. márczius 21-én. Tisza, Budapest, márcz. 31. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék április hó 1-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. Budapest, márcz. 31. (A függetlenségi párt értekezlete.) A függetlenségi és 48-as párt ma tartott értekezletén a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása Iványi Dániel általános ismertetésével folytattatván, miután a felmerült fontosabb szakaszokhoz Haviar, Justh, Enyedy Lázár, Ferenczy és Szoboszlay beható észrevételeket tettek, érdemleges határozat csak annyiban hozatott, hogy ezen törvényjavaslat általánosságban elvettetvén, a kiemelendő elvi álláspontok és kirívóbb hiányok tüzetes feltüntetése mellett átdolgozás végett a közigazgatási bizottsághoz lesz visszautasítandó. A javaslat további tárgyalása a holnap tartandó értekezletre halasztott. Ezzel az értekezlet véget ért. Budapest, márcz. 31. (A monarchia pausz sávjai.) A »Novoije Vremja« ma érkezett száma czikket közöl, mely kikel az ausztriai és magyarországi pánszlávok ellen. A czikkből idézzük a következőket : »Az osztrák pánszlávok végczélja abból áll, hogy az összes szláv törzseket — a nagy orosz kivételével — a fekete-sárga zászló alá gyűjtsék s a túlnyomó szláv többség segélyével Ausztria-Magyarország nem szláv népeit majorizálják. Nehezen gondolható, hogy a terv első felének sikerülte esetében is annak második része sikerüljön. A magyarok, a románok, a németek a Habsburg monarchiában önmagukban s a szomszéd hatalmak támogatása folytán mindig erősek lesznek, hogy magukat az ausztriai szlávok ellen megvédjék. De föltéve ama lehetetlen sikert, mi válnék egy ilyen birodalomból egyéb, mint egy nagy Lengyelország, melynek nemzeti és vallási fanatismusa csakhamar bomlásra, sőt föloszlásra vezetne? Nem volna-e jobb Ausztria szlávjaira nézve, ha ezen, fajukra, valamint az államra nézve oly végzetes politikájukról lemondanának ? Mi oroszok mindig szlávok leendőnk s nem szűnünk meg rokonszenvezni minden szláv néppel, mely jogát, szabadságát, hitét és nemzetiségét, egyátalában szláv voltát védelmezi. A csehek küzdelmét a németekkel, a horvátokét a magyarokkal mindig szerencsekivánataink fogják kisérni, de minderre nem számithatnak, ha a latinság (catholicismus) s a németség előőrsei közé állanak s arra törnek, hogy erőszakkal vagy csellel, a szabad szlávokat külső vagy szellemi járomba hajtsák, mely tulajdonkép nem az övék, hanem idegen. Mint szomszédos és baráti birodalom polgárainak, azt kívánjuk nekik, hogy lehetőleg végkép mondjanak le a hazájukra nézve ártalmas ábrándjaikról. Azon politika, melyet ők az osztr. kormánynak tanácsolnak, vagy melyre kényszeríteni akarják, sokkal előbb s bizonyosabban vezet összeütközésre mint bármely osztrák-német vagy magyar politika, melynek daczára még a Habsburggal békében maradhatunk. Az általuk gáncsolt Kálnoky-féle politika nem faj- vagy vallási politika, hanem egyedül csak az állam politikája, s előttünk hasonlíthatatlanul czélszerűbb, mint az, melyet az osztrák-szlávok tanácsolnak a kormánynak, s csak azt kívánhatjuk, hogy ez minél teljesebben s erélyesebben utasítsa vissza azon tanácsokat vagy követeléseket, melyekkel a rendes útról letéríteni iparkodnak. Szabadka, márczius 31. [Távirat.] (Városi közgyűlés.) A törvényhatósági bizottság, Jankovich Aurél főispán elnöklete alatt ma tartotta rendes havi közgyűlését. A gyűlés legérdekesebb tárgya azon beadvány volt, melyben Vida János bizottsági tag, Stoczek Károly lapszerkesztő és városi alszámvevő ellen a vizsgálat megindítását kérte az okból, mert Stoczek a városi hatóságot és a közgyűlés többségét ismételten magyarellenességgel és hazafiatlansággal vádolta. Hogy a kérvény felolvasása nem idézett elő viharos jeleneteket, az egyedül Jankovich főispán tapintatos felszólalásának köszönhető. A főispán különösen hangsúlyozta, hogy Szabadkán nemzetiségi kérdés nincs s még kevésbbé van bunyevácz kérdés, hogy a bunyeváczok hazafiság tekintetében versenyeznek a magyarsággal s hogy óhajtandó, hogy a helyi pártok alakulásánál a nemzetiségi szempont teljesen mellőztessék. Beszédének különösen azon részét, melyben a bunyeváczok politikai érettségéről és józanságáról, valamint hazafias szelleméről tett említést, a közgyűlés lelkesen megéljenezte. A beadvány fölött a közgyűlés napirendre tért. A főispán tapintatos föllépése a legjobb benyomást keltette. Azután a közgyűlés elhatározta, hogy a vörös kereszt-egyesület itt alakítandó fiókegyletét minden lehető támogatásban készíteni fogja. KÜLFÖLD, Budapest, márcz. 31. (Sándor fejedelem tervei.) A »Novoje Vremja« f. hó 27-ei számában oly híreket közöl Philippopolisból, melyek, még ha túlzottak is, — ami az orosz beavatkozási vágy folytán valószínű, — megérdemlik, hogy registráljuk, így a nevezett félhivatalos lap azt írja, hogy Sándor fejedelem Philippopolisba fog utazni s ott magát a bolgárok királyává akarja kikiáltatni. Philippopolisban, Szlivnában, Eszkizágrában, Burgasban s egyéb ruméliai városokban készülnek a kívülről jövő ellenséges beavatkozás ellen. Az idézett lap szerint Sándor fejedelem egy szláv balkán szövetség tervén is dolgozik. Szerbiát állítólag már megnyerte számára, azzal az ígérettel, hogy Macedónia felosztatik Bulgária és Szerbia között. Az orosz lapok így magyarázzák azt a tényt, hogy a török kormány Drinápolyban s a drinápolyi vilajetben 90,000 embert vont össze. Budapest, márcz. 31. (Az oroszositás.) Mint Varsóból a lembergi lengyel lapoknak írják, a lengyel községekben a hatóságok most sokkal nagyobb erélylyel végzik az eloroszosítást mint eddig. Gurko, Kochanov és Drentelen főkormányzóknak Pétervárra történt behívása is valószínűleg a lengyel elem további eloroszosításával van összefüggésben. Az Oroszország északnyugati részén levő vasutak igazgatóságai miniszteri körrendeletet kaptak, mely szerint kötelesek szigorúan ügyelni arra, hogy tisztviselőik úgy maguk között, mint amikor a közönséggel érintkeznek, kizárólag az orosz nyelvet használják. A varsói német telep közelebbről összejövetelt tartott s ezen a résztvevők közül az egyik felköszöntötte a varsói lengyeleket. Azonban erre a jelen voltak egyike sem kaczintott, a német követség titkára Kurnasovszky pedig kijelentette, hogy a varsói németeknek semmi közük a lengyel lakossághoz és csak hálával emlékezhetnek meg arról a jóindulatról és vendégszeretetről, amelyben a németek, a Vilmos császárral barátságos viszonyban levő Sándor czár részéről részesülnek. És miután constatálták, hogy a német alattvalóknak Oroszországból való tömeges kiutasítására vonatkozó hírek teljesen alaptalanok, a résztvevők a czár éltetésével elszéledtek.