Nemzet, 1886. május (5. évfolyam, 1317-1347. szám)

1886-05-01 / 1317. szám

Szerkesztőség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám­o­kr. 1317. (120.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1886. Szombat, május 1. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................................. 2 frt 3 hónapra ................................ 6 » 6 hónapra ................................................. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám : kr. V. évi folyam. Budapest, április 30. Egyszerű, polgári erényekkel, protectio nélkül, a tudomány és szorgalom segélyével küzdötte fel Pauler Tivadar magát az or­szágnak nemcsak jelesei, halhatatlanai közé, de hatalmas tényezői, államférfim, intéző egyéniségei legelső sorába. Ebben a nemes küzdelemben, melyet a tudomány érdekében és terjesztése, emelése végett oly bámulatos tehetséggel és szerénységgel, nagy eredmé­nyekkel és puritán egyszerűséggel folytatott Pauler, csak physicai erejét emészté fel, de szellemi kincseit folytonosan szaporitá, ak­kor, midőn osztogatá. Nem volt lankadtabb a tudomány gyűjtésében, terjesztésében és ér­vényesítésében, élte utolsó napjaiban, mint ifjúságában és mikor már nem az egyetem tanszékén ült, akkor is ezen érdekeknek szolgált, mint képviselő és miniszter. Tanítványai eltöltötték a tanszékeket, ügy­védi, bírói kart és miniszteri épp úgy, mint képviselői padokat és tudományá­nak, büntető és közjogban, bölcselemben és történelemben, biztos élvezői, hasznosítói vol­tak, tanítványai épp úgy, mint a szaktanács­kozások; a képviselők épp úgy, mint a mi­nisztertanács. Ezért állíthatjuk azt, hogy az a tudomá­nyos, úttörő munka, melyet Pauler Tivadar az egyetemen és az irodalomban 50 éven át folytatott, a magyar tudományosság érde­kében, nincs kimerítve egyetemi előadásaiban és azok élő eredményeiben, de folytatva jön a közpályán is , pedig megbecsülhetet­len , kimeríthetetlen mértékben , mely­nek nagyságát a képviselőház és a kabi­net főleg akkor fogják észrevenni, mikor az hiányozni fog. Mert szövevényes jogi és alkotmányos fejlődésünk minden adatának élő kincstára volt Pauler Tivadar, ki bámu­latos készültségénél még nagyobb emlékező tehetsége segedelmével minden perczben ké­szen állott a fejlemények góczpontjait és el­rejtett fonalát megmutatni, és a tudomány, a törvényhozás és kormány rendelkezésére bo­csátani. Úgy, hogy az a veszteség, mely ha­zánkat Paulernek ma történt halálában érte, nemcsak az egyetemen, tudományos iroda­lomban, Akadémiában lesz észlelhető, de köz­életünkben is, bár­mily szerény, hogy ne mondjuk háttérbe vonuló és passivitásra na­gyon hajtó szerepet akart is ő ebben elfog­lalni. Tudománya túlemelte szándékos visz­­szavonulásán és felülemelte szerénységének minden nehézségein. Mert tudományánál még nagyobb volt és jobban imponált Paulernek egyszerűsége és szerénysége. Pedig azon nagy szellemi erő és szép jellem, mely neki sajátja volt feljogosította volna arra, hogy bizonyos büsz­keséggel követeljen magának állást a társa­dalomban, elismerést a nemzettől és dicsősé­get a tudománytól. Nem csak nem tette, ha­nem mindig kitért előle, mikor önkényt ment ebbe. Inkább elmélyedt a tudományos és gyakorlati feladatok részleteibe, sokkal in­kább élt kizárólag feladatának, hogy sem a legkevésbé szeretett volna felszínen úszni. És így életével, példájával még többet taní­tott, mint tudományának gazdag forrásaival. Mert megmutatta — és ez a magyar ifjúságnak a legbecsesebb tanulság — hogy munkával, tu­dománynyal és szorgalommal mint lehet sze­rénységgel és mások igényeinek, érzékenységé­nek teljes tiszteletben tartásá­val is, nélkülözhe­tetlenné válni a legelső helyek, államhivatalok és méltóságok számára, mint teheti az ember magát a tudomány kizárólagos segítségével is hasznossá, nélkülözhetetlenné és keresetté, — anélkül, hogy keresné azt — a legbefo­lyásosabb és legfelsőbb tényezőkre nézve is ; anélkül, hogy a jellem önzetlenségéből vagy szerénységéből bármit is feláldozni kellene , sőt ezeknek túl vitt magassága, nagysága mel­lett is. Ez az igazi democratia, mely nem erő­szakos és nem felületes ; nem keres állást, kitüntetést, de felkerestetik, elhal­moztatik azokkal, mert nélkülözhetetlenné vált any­­nyira, hogy lefegyverzi az előítéletet, meghódítja a közönyöseket és mindenek­­felett érvényesíti a tudományt, a jellem ne­mesítésére és úgy, mint a tanszék, irodalom és közélet színvonalának és bértartalmának emelésére. Annyi apostolt a tudománynak senki sem nevelt Magyarországon, mint Pauler, oly önzetlenül kevesen szolgáltak annak és az által­a tudománynak. A magán és közélet önzetlenebb és képzettebb embert nem igen vesztett, mint Pauler. Élete apostolkodás, ha­lála mártyrság volt, legyen áldott emléke­zete, örökre üdvös és hasznos példája és mű­ködése ! A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 30. A három márvány fej. Regény, kritikával elegy. Irta: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) 40 — Tartsd ide a kezed! Innen meleg jön ki. Szólt örvendve Solom. Darinka is érezte az ütött résen kitörő meleget. Most azután megfeszített erővel folytatták a munkát. Még két pillért kidöntöttek helyéből az egy­máshoz nőtt cseppkőzetből, azután egy katlanforma lyukat vájtak az elzáró falban, mely utoljára annyira tágult, hogy egy ember keresztül kúszhatott rajta. Darinka bújt be legelőbb az üregbe. Solom oda­adta neki a fáklyát, hogy haladjon előbbre s hozzon hírt, mit talál ? Rövid vártatva visszatért Darinka azzal az örömhírrel, hogy egy tágas barlang van­ ide át, a­mely­ben meleg van. Most aztán Solom neki­állt a katlantágításnak, hogy az ő széles vállai is keresztül férkőzhessenek rajta, s előbb beadogatva Darinkának minden ma­gukkal hozott eszközt s a két kecskebőr tömlőt vízzel megtöltve, maga is átbújt a felnyitott üregbe. Azt a cseppkő barlanggal egy alacsony sikátor kötötte össze, de az olyan tágas volt, hogy két ember egymás mellett járhatott benne. A sikátor egyre ma­gasodott és tágult, a­mint a nagy üreg felé közeledett; a kitorkolásánál azonban el volt szűkítve egymásra rakott ormótlan szikladarabokkal, a­mik mestersége­sen voltak egymásba illesztve: valódi Cyclopi építés, csak a közepén a falnak volt egy kapuforma hézag hagyva, s az előtt feküdt tub­an egy nagy nehéz kő­lap: ez lehetett az ajtó. A barlang, melybe átkerültek, még sötétebnek látszott, mint a bejárati üreg volt. A falai koromfe­keték s azért nem lehetett a gyér fáklyavilágnál a terjedelmét kivenni. Solom széthasogatta az utána küldött gerendák egyikét s tüzet rakott belőle. Melegedni is jól esett mind a kettőjüknek, ám­bár ez a barlang nem volt olyan hideg, mint a többi, de a lobogó lángnál most már az egész barlang bel­sejét is szemügyre lehetett venni. Egy óriási tojásdad amphitheatrumot képezett az, mihez annyival nagyobb volt a hasonlatossága, hogy három karzat futott félkörben az egyik oldalon; mindegyik több, mint embermagasságnyira egy­más fölött. Azokon feljutni tornászó ügyesség kellett. — Te maradj a tűznél, mondá Solom Darinká­nak, bűzd cserepcsikra a pisztrángokat, a­mig én körülnézek. Azzal vállára vetve a vasrudját s elindult a kém­szemlére. Az üreg valóban olyan nagy volt, hogy egy nép­család ellakhatott benne, a boltozata oly magas, hogy még a tűzlobogványa sem mutatta meg a padmalyát a padozata emberi munkával látszott egyenletessé téve lenni. Ezt a padlatot azonban egész vastag rétegben fedte a tengeri csiga, különösen azok a tekeredett nautilus fajok, a­mik fejlábúak, (cephalopoda) hü­velyei. Az áttört bejárattal szemben ismét egy olyan nagy kőtáblára bukkant Solom, mint a­milyen az ide­vezető folyosó előtt feldöntve feküdt; ez azonban még fennállt, s egy másik sziklakaput látszott eltakarni. Solom megpróbálta a vasrúdjával mozdítani rajta, de nem boldogult vele. Ennek az elemelésére több em­bererő kell. Ebben a barlangban tehát valaha a tenger la­kott. — De hát akkor az emberek mikor lakhattak benne ? Az a cyclops fal pedig ember munka. De még eddig semmi más nyomát nem találta emberi kéznek. Élő állat sem volt a barlangban. Akárhogy lobogott a tűz, egy denevér sem röpködött fölötte. Pedig Solom ezt szemelte ki nap és éjszaka bejelen­tőnek. Nem mennek ezek olyan mélyen a földalatti üregekbe. A teljes, tökéletes sötétségben a denevér sem lát. Ide pedig az elzáró csepke kárpiton ke­resztül nem is jöhettek volna. Azonban jól gondoskodott arról a természet, megérzi az emberi idegzet egész összesége, mikor van az álom ideje, mikor az ébredésé. (A­míg a nagyvárosok idegrontó életmódja ki nem forgatja azt Istenadta rendjéből, átélve az éjszakát, s át­aludva a nappalt.) Különben a vakok hogy ébred­nének fel, a­kikre nézve nincs »szép piros hajnal ?« Mikor az éjszaka közelit, az embert földfelé húzza a feje. Tudják ezt a föld alatti börtönök l­akói, s az ép testű ember szeme felnyílik napfelkelte­kor, ha csupa sötétséget lát is maga körül. Miután hasztalan próbálgatta meg Solom újból visszatérve a kőajtóhoz, azt feszitő rudjával félre­­dönteni, lábát neki feszítve, neki agyarkodva, földre dobta a vasrudat s odament a Darinkához, lekuporo­dott a tűz mellé. — Elfáradtam és éhes vagyok. — Halunk volna, de sónk nincsen. — Láttam én valamit. Amott egy sziklagödör­ben valami fehéret. Hátha só lesz ? — Oh te golyhó! Nem terem ebben az ország­ban só. Úgy hozzák azt ide hajóval az operen­­cziáról.. . — Épen ilyen a tengeri só, a­mi a parti gödrökben hátramarad, mikor a viz elpárolog róla. — Ugyan hogy jött volna ide a tenger vize. Odamegyek, megkóstolom. — Nem! Nem te! Hátha méreg. Majd én kóstolom meg. Azzal felugrott Darinka a tűz mellől s nem hagyta magát utolérni; hamarabb ott volt a gödörnél, a­melynek fenekén látszott valami szürkés-fehér por, fel­pattogott kristályrégekkel vegyest. Nem engedte Solomot hozzányúlni, maga dugta bele az ujját, s aztán halálos kíváncsisággal értett a nyelve hegyéhez. Hátha gyilkos méreg? Tele van ilyennel a sziklák mélysége. De ő már nem fél a méregtől. Az a völgy a miben ő nevekedett, folyvást a mireny füstjével van tele, a kik azt beszivják, hozzá szoknak. Némely bá­nyász megszokott mirenyevő, apró szemerkén kezdi, s mindig többet megbir belőle, egészséges szint kap tőle, ha abba hagyja elpusztul, összeesik. — Ez jó! kiálta Darinka. Hogy megörültek a felfedezett kincsnek! Óh te örök gyógyszere a világnak! A­mi nél­kül nincs szerelem, nincs bátorság, sem teremtő erő, sem költői láng! Most tehát a lakomához minden megvolt. El is fogyasztották. A maradékot a tűzbe dobták, pogány szokás szerint. A szemeiknek nem kellett sem denevérszárny legyezése, sem homokóra figyelmeztetése; bezáródtak azok maguktól is. Solom végig nyúlt a földön, felkar­ját a feje alá téve, Darinka meg a Solom mellére tette a fejét, meg sem mozdultak reggelig. Odafenn, az ezer lábnyi magasban, a rigók fü­tyülése verte már fel az erdők csendjét, mikor Solom fölébredt. Darinka még aludt. Solom szép csendesen fölemelte az alvó fejét s hogy az észre ne vegye a változást, alácsúsztatta azt a lapos követ, a mely a tűz előtt a nyárs végét tartotta; az még jó meleg volt, Darinka alhatott tovább. A tűzrakás hamvában még pislogott a parázs, annál újra meg lehetett rakni és gyújtani a máglyát. Solom hozzáfogott a barlang fel­kutatásához. Az a hármas szikla-f­o­n­k­a (gallerie) várt reá, hogy beszéljenek egymással. A­mint a legelsőre felmászott, már akadt be­szélő társa elég. Egy halom állatcsont. Többnyire őshyénák maradványai, a mostani Dabózák déd­­apjaié. A­mint felturkálta a halmot, kovaszilánkokból hasított nyilakat talált közöttük, sőt egy hyéna ko­ponyának a szemüvegébe mélyen bele volt ékelve a tűzkő nyílhegye. A­hogy tovább kutatott, lett egy gömbölyű kö­vet, a­mit valaha gabona­daráló malomnak használ­hattak , azután több gömbölyű, középen átsikaszto­tt Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, április 30. (A képviselőház ülése.) A képviselőház május hó 1-én, szomba­ton, d. e. 12 órakor ülést tart, melynek napirendje a munkarend megállapítása. Budapest, ápril 30. (Az állategészség­ügyi kérdések.) A kiegyezési tárgyalások kap­csán említve volt a lapokban, hogy a magyar és osz­trák földmivelésügyi minisztérium közt megállapodás jött létre az állategészségügyi érdekek kölcsönös re­­spectálása tárgyában. Az erre vonatkozó megállapo­dások felől halljuk, hogy a kiinduló pont az, hogy mindegyik kormány kötelezi magát idegen államokkal szemben lehetőleg egyező magatartást követni, s ha a kormányok nézeteiben eltérés forogna fönn, azon intéz­kedések lesznek mindkét fél által foganatosítandók, melyek állategészségügyi tekintetben szigorúb­bak. Ez által el van hárítva annak lehetősége, hogy az osztrák és magyar hatóságok bármely irányban eltérő magatartást kövessenek, s akár egyoldalú szi­gorúsággal animositást keltsenek, akár pedig hely­telen elnézéssel koc­káztassák a másik ál­lam hatályos föllépésének eredményét. A ro­mániai állatbehozatal kérdésére nézve monar­chiánk felajánlotta Romániának, hogy hajlandó vele állategészségügyi conventióra lépni, ha előzőleg Ausztria és Magyarország kormányának Románia biztosítékot szolgáltat, hogy e részbeli törvényes in­tézkedései a követelményeknek megfelelnek s egy irányban sem koc­káztatják állategészségügyi érde­keinket. E tekintetben az előmunkálatok vegyes bi­zottságilag lennének foganatosítandók, s csak a hely­színen szerzett teljes tájékozottság után köttetnék meg az egyezmény. Budapest, ápril 30. (A román kereske­delmi szerződés.) Az osztrák és a magyar vámhivatalok — a­mint a »Bud. Corr.« értesül — az illető minisztériumok részéről közrendeletileg figyel­meztettek arra, hogy a Romániával jelenleg még fennálló kereskedelmi szerződés is évi május 31- ével le fog járni. Budapest, ápr. 30. (A főrendiházi bi­zottságaiból.) A főrendiház állandó közjogi és törvénykezési bizottsága május 4-én dél­előtt 11 órakor és a reákövetkező napokon tárgyalja a törvényhatóságokról, a községekről és a fegyelmi eljárásról szóló törvényjavaslatokat. Budapest, ápril 30. (A főrendiház.) Az 1885. VII. t. sz. alapján szervezett főrendiház tag­jainak név és lakjegyzéke teljesen összeállítva most jelent meg s a főrendiház titkári hivatala által gon­dosan szerkesztett füzet áttekinthető képét nyújtja a reformon átesett ház alkotó elemeinek. Tán nem lesz érdektelen, ha a füzet néhány mozzanataival tüzete­sebben foglalkoznánk. Bármily rövid ideje is, hogy a fő­rendiház jelen alakjában végzi functióit, máris több tagját vesztette el. így haltak el rövid egymásután­ban Odescalchi Livius herczeg, ki Olaszországban tartózkodott ugyan, de a census alapján tagja volt az uj főrendiháznak. Somssich József gr., id. Bánffy Al­bert b., Lipthay Antal b., Pongrácz Emil, Vay Mik­lós b. ifj., Wesselényi Ferencz b. ifj. — Már a főren­diház tagjai közt találkozunk a legújabban grófi rangra emelt Jankovics László főispánnal, továbbá a két fiatal Majláth gróffal, Györgygyel és Józseffel. Itt üdvözölhetjük első­sorban a császári és királyi ház tagjait is. Rudolf trónörökösön kívül tizenkilencz főherczeg foglal helyet a magyar főrendiházban. A kath. szertartásu püspökök sorában jelenleg két hely van üresedésben s pedig a váczi és beszterczebányai püspökök helye. A gör. kel. egyház főpapjai közt az elhunyt Kengyelácz verseczi püspök utódja még nincs kinevezve. A református püspökök közül a három legidősebb Kun Bertalan, Révész Bálint és Papp Gábor; az ágostai hitv. püspökök közül Teutsch György, Geduly Lajos és Karsay Sándor szintén mint a legidősebbek foglalnak helyet a házban; míg a világiak közül mint a hivatalban legidősebb egy­házi functionariusokkal a reformátusok részéről Vay Miklós b., Vályi János; az ág. hitvallásnak részéről Szentiványi Márton és Kabiny Theophil neveivel ta­lálkozunk. Az unitáriusokat Daniel Gábor főispán képviseli. A horvát főrendiek gyanánt, kik tudvalevő­leg Horvát-Szlavonországok gyűlése által küldetnek ki, Inkey Nándor b. (ki a census alapján is tagja volna a háznak), Kussevics Szvetozár és Zsivkovics János b. jelentkeznek. A herczegek sorában az in­­digenokra Lobkowitz Rudolf herczeg és Win­­diselgrátz Lajos herczeg emlékeztetnek; mindkettő tagja maradt a magyar főrendiháznak; mindkettő előkelő állást tölt be a hadseregben. Tényleges szol­gálatban levő tábornoki tagjai a háznak: Edelsheim- Gyulai Lipót b., Nyáry Adolf b., Máriássy János, Hunyady Kálmán gr., Döry Lajos b.; altengernagyi rangja van Bombelles Károly grófnak, a ki különben Rudolf trónörökös főudvarmestere. A grófok közt az Apponyi, Dessewffy, Eszterházy, Károlyi, Széchenyi, Wenkheim és Zichy családok vannak a legnagyobb számban képviselve. A bárók közt alig van család, melynek kettőnél több tagja egyúttal a főrendiház­nak tagja lenne. Budapest, ápr. 30. (Ipolyi püspök és a tót túlzók.) Beszterczebánya volt püspökétől Ipo­lyi Arnoldot a maga módja szerint a turócz-szent­­mártoni Národnie Noviny is búcsút vesz. A mód, a­melylyel e pánszláv lap az érdemes püspök felvidéki szerepléséről megemlék­szik, csak megtisztelő lehet Ipolyira nézve, mert bizonyítja, mily kitűnő szolgála­tokon tett a magyarság ügyének a veszélyeztetett nem­zetiségi pontokon A püspök — úgymond a Národnie Noviny« — nagy pionerje volt a magyarosításnak s nagy elnyomója a tót nemzetiségi életnek. Egyházme­gyéjében anyagilag és erkölcsileg sújtotta a »tót ér­­zelmüeket«, mig az »odrodilkokat« (elfajultakat) min­den irányban támogatta. A beszterczebányai kápta­lanból a tót érzelmüek lassanként kizárattak s he­lyeik magyarónokkal töltettek be. A papnöveldében eltiltatott a tót hírlapok és könyvek olvasása, egy­szóval Ipolyi Arnold nagy ellensége volt a tót nemze­tiségi életnek s azért neki sokan volt papjai közül nagy örömmel kívánnak szerencsés utat Nagyváradra. K­­J L F­Ö L D, Budapest, ápril. 30. (A­z i­r minisztérium.) a Parnell párt már ki is osztotta az ir minisztérium tárczáit, természetesen arra az esetre, ha Dublinban összeül az ir parlament. Miniszterelnök lenne Par­nell, a­ki az ir tanács elnöke czímét is viselné, mint pénzügyminiszter O’C­o­n­n­o­r Arthur, mint belügyminiszter Sexton Tamás említtetik ; B­i­g­­g­a­r a földmivelési, M’C­a­r­t­h­y az ismert törté­netíró a közoktatási, Chance az igazságügyi tár­­czát venné át; közmunka miniszter lenne O’C­o­n­n­o­r T. P., kereskedelmi miniszter Harrington, fő­ügyész H­e­a­r­y. A landliga volt kincstárnokát E­g­a­n Patrickot az ír-amerikai ügyek miniszterévé akarják kinevezni. A parlament elnöke D­­­lr­o­n John lenne.­­ A fizetések kérdését is már megoldották . Parnell fize­tése 2000 font lenne, társai egyenként 1500 fontot kapnának, a képviselők fizetése 500 fontra rúgna. Budapest, ápril 30. (Porro gróf expedi­­tiójának lemészároltatása.) Miként villám­­csapás hatott a hír Olaszországba, hogy Porro grófot és kísérőit kutató útjukban lemészárolták Harrar­­ban. Porro gróf elnöke volt a Milanóban alakult afri­kai kereskedelmi földrajzi társaságnak, expeditiójá­­nak feladata azt volt, hogy a vörös tenger partjairól Afrika belseje felé hatolva, kereskedelmi összekötte­téseket létesítsen azon vidékeken, árutelepeket hoz­zon létre s a kaffai abbessiniai vidék és a Nílus közti meglehetősen ismeretlen területet kutassa át. Az expeditiónak kezdettől fogva sok bajjal kellett meg­küzdenie. Az angolok a­hol csak tehették meg­nehezítették előhaladását, sőt Aden parancsnoka Hunter őrnagy nyíltan kijelentette, hogy e földrészen csakis angolok által vezetett vállalatok kívánatosak. Az ellenséges magatartást az angolok tagadják s azt állítják, hogy azért ellenezték Porro expeditióját, mert a vállalat veszélyes természete mellett azért semmi felelősséget sem akartak vállalni. Porro terve, hogy maga egy védelmi csapatot szervezzen nem si­került s társai közül Zanotti és Malatesta, a­kiknek e csapatot szervezniük kellett volna, Valii festővel visszatértek Olaszországba. Elmaradtak továbbá az expeditiótól Rossi, Bianchi, Daniele és Trecchi mar­­gins, kik Egyptomba utaztak. Portónak végre sike­rült azt az ígéretet nyerni az angoloktól, hogy az expeditiónak Sulából egy egyptom-indiai védelmi csa­patot bocsátanak rendelkezésére. Úgy látszik e csa­patot, mely száz főre rúgott, Harrar első helységében Csaldessában (melyet az olaszok Gildezzának is ne­veznek) az emir 200 katonája megtámadta, lefegyve­rezte és elfogta. Harrart, melyet 1854-ben az angol Burton lá­togatott meg először, 1875. október 11-én megszáll­ták az egyptomiak s ott a nagy Sudani fölkelésig 5000 emberből álló helyőrséget tartottak fenn. Az egyptomi csapatokat angol-indiai katonákkal készül­tek fölváltani, de ez mindeddig nem történt meg. Legújabban Harrart az olasz Cecchi és a német Paulitschke és Hardegger látogatták meg. Harrar város, a hasonnevű ország legnagyobb helysége, egyp­tomi források szerint 42.000, olasz források szerint 32.000 lakost számlál. Cialdessa helységben, a­hol az olasz expeditio megtámadtatott, 200 kunyhó van, 1500 lakossal. Budapest, april 30. (Keleti nyelvek aka­démiája Berlinben.) A berlini Frigyes Vil­mos egyetem mellé seminariumot állítanak föl a ke­leti nyelvekre. Ez iránt javaslatot fognak a porosz tartománygyűlés elé terjeszteni, melyből közöljük a seminarium hatáskörét kijelölő következő pontokat: a) A seminariumban egyelőre, fentartva további változások lehetőségét administratív után, a következő hat nyelvet fogják tanítani: török, arab, persa, indiai, japán és chinai. b) szabály szerint minden nyelvre két oktató alkalmaztatik, egy theoretikusan képzett, lehetőleg az illető országban hosszabb ideig tartózkodott és az ország nyelvét elsajátított német tanító, s az illető ország benszülöttei közül kinevezendő segéd, aki a seminarium látogatóival practicus gyakorlatokat tart; c) a seminarium tanfolyamai ingyenesek, ki nem zárva esetleges kivételes intézkedéseit az intézet igazgatóságának; d) a seminarium emelésére 9000 márkányi ösz­­töndíjalapítvány létezik szegénysorsú német hallga­tók számára, amely összeg szétosztása az egyes nyel­vekre az igazgatásnak tartatik fenn. e) a seminarium hallgatói a tanulás eredményéről közelebb meghatározandó módon vég­vizsgálatot tesz­nek le.Ennek letevése ugyan nem kötelező, de a külügy­minisztérium az olyanokat, tolmácsul alkalmazásban, akik a vizsgálatot letették és kellő minősítéssel ren­delkeznek, előnyben fogja részesíteni azok ferint, akik ezzel nem bírnak. A javaslat az elő­berendezkedésnek költségeit 20,000, az évi költségek összegét 20.000 márkára irányozza elő, s a seminarium szervezésében a külügy­minisztériumnak befolyást enged.­ ­ PAULER TIVADAR. Ő felsége a király megbízásából ma délután Pápay udvari tanácsos megjelent a gyászoló család­nál, s kifejezte a királyi udvar mély részvétét azon nagy veszteség fölött, mely Pauler Tivadar elhunytá­­val nemcsak a gyászoló családot, hanem a nemzetet érte. A látogatás egy negyed órát vett igénybe. Az udvari tanácsost Pauler Gyula, az elhunyt fia, fogadta. * A délután folyamán számosan jelentek meg az elhunyt lakásán, hogy kifejezzék a gyászoló családnak a nagy csapás fölötti részvétüket. A miniszterek közül gr. Szapáry Gyula és b. Orczy Béla jelentek meg. Ott voltak továbbá a kir. Curia és a kir. tábla, a buda­pesti és a pestvidéki törvényszékek elnökei, a buda­pesti kir. tudomány­egyetem rectora, számos ország­gyűlési képviselő is főbb állam­hivatalnok. * Pauler Tivadar igazságügyminiszter halálozá­sáról a kiadott családi gyászjelentés így hangzik: Dr. Pauler Gyula magy. kir. országos levéltár­nok és neje Lenhossék Georgina, Pauler Gizella Ká­rolyi Sándorné és Károlyi Sándor elkeseredett szív­vel jelentik a,maguk, valamint gyermekeik : Pau­ler Juliska, Ákos, Katicza, illetve Károlyi Má­ria Simó Béláné és Károlyi Margit nevében, forrón szeretett atyjuknak, ipjuknak, illetve öregatyjuknak dr. Pauler Tivadar, cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsos, magyar kir. igazságügyminiszter úrnak, a Lipót-rend nagykeresztesének, Budapest főváros I. kerülete országos képviselőjének, a magyar tudomá­­nyos académia másodelnökének, egyetemi tanárnak, fs évi ápril hs 30-án, délutáni 123­4 órakor, hosszas szenvedés s az utolsó kenetnek felvétele után, életé­nek 71-ik évében történt csendes kimúlását. Hűlt te­temei fi évi május hó 2-án délután fél 5 órakor fog­nak a kerepesi ut melletti köztemetőben örök nyuga­lomra tétetni. Az engesztelő szent­mise áldozatok pedig fi évi május hó 3-án délelőtt 10 órakor fognak az egyetemi templomban megtartatni. Budapest, 1886. évi április hó 30-án. Lakás: IV. ker., Lipót­­utcza 43. szám.* Dr. Pauler Gyula úrtól a következő sorokat vettük: T. szerkesztő úr ! Becses lapja mai számában azt olvasom, hogy megboldogult atyám határozottan tiltakozott az ellen, hogy az académiából temettessék el. Ez értesítés téves. Atyám e tekintetben mit sem rendelt. De a család és első­sorban én voltam abban a nézetben, hogy ha nem a házból temetik, előbb vesztjük el, míg a míg négy falunk között van, még a miénk. Kérem tehát tek. szerkesztő urat, méltóztassék a fennebbi hírt ehhez képest megigazítani. Fogadja stb. Dr. Pauler Gyula.* Az elhunyt igazságügyminiszter betegségéről a következőket írhatjuk: Pauler már évek óta vesebajban szenvedett. A kór nem volt olyan jellegű, hogy komolyabb követ­kezményektől lehetett volna tartani. Az utolsó másfél év alatt azonban időről-időre egyre jobban fejlődött, annyira, hogy mint tudvalevő, a múlt évben orvosai tanácsára hosszabb szabadságot vett, mely alatt a leggondosabb orvosi gyógykezelés alatt állott. Orvosai azonban már ekkor látták, hogy a teljes felgyógyulás a betegség idült és komplicált voltánál fogva igen lassú. Megmentésére semmit sem mulasztottak el. Szabadságáról jó színben tért vissza. A gyógyu­lás azonban csak látszólagos volt s e látszat is inkább csak a nyugalomnak, mint a megrongált belső szer­vezet rendes működésének volt a következménye. Te­vékenységét újból megkezdve, betegsége lassanként bár, de napról-napra fokozódott. Erre első­sorban az a súlyos családi veszteség volt befolyással, mely az egészségében különben is alapjában megingatott

Next