Nemzet, 1886. július (5. évfolyam, 1377-1407. szám)

1886-07-01 / 1377. szám

Szerkesztéség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk-HIRDETÉSEK névy mn­t előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás: Kiadó-hivatal | Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .......................................... .. .. .. 2 frt, 3 hónapra ........................................ ......... 6 » 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. 1*77. (180.) szám. Budapest, 1886. Csütörtök, julius 1­5. évi folyam. Az olvasókhoz. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed közeledtével bizalommal szólítjuk fel lapunk olvasóit előfizetésük megújítására. A »Nemzet« az uj évnegyedben is, mint eddig, igyekezni fog olvasó közönsége igé­nyeit minden tekintetben kielégíteni. Lapunk mint a szabadelvű párt elveinek híve, ezen irányban fogja teljesíteni egy komoly, a sen­­satiót nem hajbászó, a nemzeti élet valódi szükségeinek kielégítésére törekvő nagy lap feladatait, tájékozva olvasóit a helyzetről mindenben gyorsan, tárgyilagosan, s igye­kezve tartalmát — a­miben mind a politikai, mind az irodalmi téren a magyar közélet első rangú kapacitásaira számíthat — mindegyre gazdagabbá tenni. A »Nemzet« megjelenési módja marad a régi. Jövőben is, a­hányszor a politikai élet vagy egyéb események kívánják, reggeli la­punk mellékletekkel, estilapunk kettőzött ter­jedelemben jelenik meg, úgy hogy a »Nem­zet« terjedelménél s kétszeri megjelenésénél fogva, leggyorsabban s legbővebben tárgyal­hatja az eseményeket. A „Nemzet“ előfizetési ára : évnegyedre . . 6 frt. tel cVre . , . 12 frt. egész évre . .24 frt. - - estilap külön küldéséért, negyedéven­­kint 1 frttal t»V.b. Az előfizetési pénzek, lapunk kiadóhiva­talához, Athenaeum-épület (Ferencziek tere 3. sz.) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, június 30. Boszantja Oroszországot és az orosz saj­tót az, hogy Bulgáriában nem sikerül válsá­got idézni elő, sem befelé, sem kifelé, sem a portával, sem az európai hatalmakkal szem­ben. Ezért szólnak olyan satyricus és szenve­délyes hangon, úgy a bolgár fejedelemről, mint a portának és hatalmaknak, annak irá­nyában tanúsított békülékeny, hogy ne mond­juk, elnéző magatartásáról. Mindig úgy kere­sik Sándor fejedelem magatartásának minden mozzanatában, hol a porta iránti kötelességek megszegését, hol a bolgár nép aspirátióinak megsértését, hol az európai határozatok iránti engedetlenséget, mintha Oroszországban most mindenki, a czártól, az utolsó emberig, azon törné fejét, hogy egész figyelmét és erejét, nem a szláv és pánszláv, hanem a török, bol­gár és európai érdekek védelmére fordítsa. E meglepő lejalitás természetesen annál feltű­nőbb orosz részről, minél elütőbb ugyan­ezen érdekek tekintetében Oroszország­nak eddigi magatartása és másfelől minél túlhajtottabbnak tűnik az fel, a legközvetle­nebbül érdekeltek magatartásával szemben. Mert az bizonyos — és ez világítja meg az orosz lojalitás érthetetlenségét, hogy azo­kat a gyöngéd tekinteteket, melyekkel az orosz közvélemény látszik viseltetni a porta tekintélye, a bolgár nemzetnek, saját feje­delmével szemben való megvédése és az európai határozatoknak sértetle­n fentar­­tása érdekében, a legközvetlenebbül érdekeltek sem nem igénylik, sem számba nem veszik. Hiában csap lármát az orosz köz­vélemény, hogy Sándor fejedelem és a bol­gár nemzetgyűlés megsértő a porta tekinté­lyét és az európai határozatokat, a porta nyíltan kijelenti, hogy a fejedelem magatar­tása aggodalomra okot nem szolgáltat és a hatalmak — közvetve leplezetten — tudtul adják, hogy a keletruméliai statútumokat még nem látják veszélyeztetve az által, hogy a bolgár képviselők egy gyűlésben ültek össze. Azután észre veszik az orosz lapok, hogy Bulgária tartozik még a portának tributummal, szörnyen aggódnak a tö­rök financziák miatt ? — (de ugyan­akkor nem sajnálják a hadi kárpótlás czime alatt Törökország egyes jövedel­mi ágainak lefoglalását követelni — Orosz­ország javára) mire a porta megnyug­tatja őke,­ hogy majd eligazítja ő ezt Bulgá­riával, azért erre és fejedelmére éppen nem haragszik. Ekkor meg észreveszik az oroszok, hogy Kelet-Rumélia felől vámot szednek a bolgárok és felhívják Európa figyelmét e ta­pintatlanságra, mindenki helyteleníti ez eljá­rást, de oly szelíd, békés formában, minden casus belli kerülése mellett, hogy az oroszok nem tudják, hová legyenek mérgükben! Előveszik a kelet-ruméliai statútumokat is, apostrophálják az európai hatalmakat, hogy ne tűrjék, hogy tényleg egységes Bulgáriát csináljanak a bolgár nemzetgyűlésben , de a hatalmak csak gúnyos mosolylyal fizetik ki a gyanús aggályoskodást, mert az oly részről jött, melyről az európai érdekek önzetlen vé­delméhez éppen nincsenek szokva. Nem csodálkozhatni tehát, hogy az orosz lapok a legkülönbözőbb hangon, min­den áldott nap Beusznak más alkalommal mondott másfél évtizedes híres mondását va­riálják és »nem látják Európát« sehol sem. Most keresik, holott eddig soha sem akartak arról bármit is tudni, vagy ha emlegették azt, csak az egyedül üdvözítő Oroszország által átalakítandó, moralizálandó, megrendsza­­bályozandó, reformálandó, elrothadt rossz, élettelen anyagnak fogták azt fel és ilyennek hirdették. Ez az igazi orthodox orosz felfo­gás! Már­pedig az bizonyos, hogy ezt a ha­gyományos és napjainkban inkább, mint va­­laha,általános orosz felfogást,nem fogná vélet­lenül és önzetlenül az orosz közvélemény egy napról más napra megváltoztatni. De még akkor is, ha nem ilyen magas szempontból fogjuk fel a legújabb jelenséget, ha csak a portával, a bolgár kérdéssel és az európai keleti politikával és erre vonatkozó határozatokkal szemben a legközelebbi múlt­ban elfoglalt orosz álláspont jut is eszünkbe, akkor is fel fog tűnni nekünk Oroszország felette gyöngéd figyelme és a boszankodásig menő solidaritási érzete azon érdekek irányában, melyeket eddig vele szemben kell­ védelmezni, hol a zöld asztalnál, hol a zöld mezőn. Azt hiszszük tehát, hogy inkább fogásnak, mint őszinte elhatározásnak kell tekintenünk az orosz közvélemény újabb ma­gatartását a Balkán félsziget ügyeiben. És épen azért örülünk annak, hogy sem a porta, sem Nyugat-Európa, sem Bulgária félre nem vezettetik magukat általa, hanem hagyják a megállapított alapon az események bé­kés fejlődését s Oroszország mérgelődését. Ha amaz megrontatnék, vagy ha ez levetné álarczát, még akkor is lesz elég idő a porta és Európa valódi érdekeit megvédeni és érvényesíteni. A NEMZET TÁRCZÁJA. Június 30. A három márvány fej. Regény,kritikával elegy. Irta: JÓKAI MÓR. III. KÖTET. (Folytatás.) 65 Kiszámított megszégyenítés volt ez! Milenkát, az első asszonyt, a­kivel a remeténél esküdött meg Bobori János, azt üdvözölték egyedüli felesége, királynője gyanánt. Azt a másikat, a­kit a Davidita schisma tett feleségévé, nem akarták meglátni. Most azután megtudta Bobori János, miként tudnak az ő hazafiai halálos élő mérget főzni a kö­szönésből is, a nemköszönésből is. Lubomira teljes mértékben, testének minden ízében, lelkének minden indulatában érezte ezt a megmérgezést. Ez az, a­mitől az ember egyszerre megőrül. — Milenkát csak azért üdvözlik hódolva, hogy őt földig lealázzák. És szegény Milenka még jobban szenved, mint társnője. Mert ő annak a kínját is átérzi, s ha­lálos ítélete hangját hallja az üdvözlő riadalban, s mentül jobban rivallja a sokaság : »erviva la Reina« annál jobban veri a mellét rebegve: »oh én bűnöm, oh én nagy bűnöm!« Lubomira halálsápadtan dűlt hátra, hordszéke mélyébe. Bobori János odaszólt hozzá: — Légy nyugodt, légy erős! A­mit ígértem, megtartom. Én meg fogom őket hódítani te előtted, ha ég föld megrendül is bele. És mikor szétnézett a sokaságon, mely két felől utat nyitott előtte, egyetlen egy arczot sem látott maga előtt abból a pártból, mely az ő család­ját tartotta fejének, ezek itt mind hajdani ellenfelei voltak, a Damiani párt hivei. Amazok távolmaradtak, ezek eljöttek , hogy kigúnyolják. Az egyik gyűlölte, a másik megvetette. És különösen feltűnhetett neki, hogy egyetlen egy papot sem lát Ragusában, a papok és zarándokok gyülhelyén, a kámzsások, és a hasonló szerzetek megszállójában. Itt ő excommunicálva volt. És mégis győzni akart. Disputa. Criticus. Kezdem nagyrabecsülni Solom király­finak az eszét! Hisz ez az egyetlen egy okos ember ebben az egész históriában. De jó orra volt, hogy ide nem jött a kedves prófétájával. De hátha tudta ezt a regényből, hogy itt neki minden ember ellensége, legelkeseredettebb a saját rokonsága ; tudta jól, hogy a fegyveres erő, és minden hatalom annak az apának a kezében van, a­kinek a leányát a kolostorból elcsá­bította ; és még­is ide mert jönni, védtelenül, bűntár­sai kíséretében, magával hurczolva közszégyenre azt a nőt, a­kit a katholikus vallás háromszoros tilalma ellenére vett el. S egyszerre mind a két feleségét oda merte hozni egy olyan apa elé, a ki Raguza tyran­­nusa, s a Boboli család halálos ellensége: — hát ak­kor hol volt ennek az embernek esze ? Szerző. Nagyobb volt a becsvágya és a sze­relme. Criticus. S ez képes volt őt ily őrült vakmerő­ségre rábeszélni. Szerző. Hisz ha még csak annyit tett volna, egy márványfejem sem fájna miatta! De fog ő itt még oly rémséges merényleteket elkövetni, hogy elvégre magam sem tudom kisegíteni a bajból. Hanem hát ilyen a szerelem. Imádta Lubomirát s megakarta neki szerezni azt a lehetetlen drága követ, a minek a neve tisztelet — saját szülötte városában. »Fiam!« A város palotája előtt várt az érkezőre a Rettoréval az élén a tanács. Ez a tisztelet megillette azt, mint idegen nemzet fejedelmet. Mindenki kivácsi volt rá, hogy minő czimmel fogja őt megszólítani a Rettore : »király !« — vagy »polgár!« Damiani Judás igy szólita meg őt »Fiam !« És ezzel bizonyára mindenkit nagyon megle­pett. Mert ha elfogadja Boboki Jánost vejének, akkor f­elismeri a Davidita schisma jogosultságát, s azzal együtt az ellenpápát. Beszéde után hangzott valami csendes kiáltás: »evviva il Re!« Az ifjú Boboli levett kalpaggal járult a tanács tagjai elé, a Rettore rövid üdvözlete után, a gyaloghin­­tókat engedve az asszonyokkal a Boboli palota felé tovább haladni. — Nem mint király jövök vendégül Ragusába, hanem mint kegyelmet nyert száműzött, hazámba vissza. Azért engedjétek meg, hogy mielőtt házamba belépnék, letegyem a polgári esküt a nép előtt. Ezzel tartozott minden visszafogadott szám­űzött. Ott a piacz közepén, a dicső Roland szobrának a talapzatára felállva, kellett az esküt a pregado után elmondani. Ez önmegalázással egyszerre megvett minden szivet Bobori János. A ragusai polgárok előtt meg­hajtja fejét egy király s koronátlan fővel kéri a polgárjogot a köztársaságban. Ez kielégité büszke­ségüket. A­mint elkezdett beszélni, mintha leigázta volna az egész összegyűlt népet; eleinte némán hall­gatták szavait, majdan átmelegedtek azoktól; ékesen szólása lekötötte a figyelmet, csengő, teljes éretű hangja betöltötte a nagy piaczot, hogy beszédének egy mondata sem veszett el, az ablakokban ülők is megérthettek mindent, játszott mint egy színész, fel­magasztosult, mint egy próféta, jövendőit, mint egy augur és esküdött, mint egy vértanú. Utoljára magá­val ragadta az egész hallgatóságot. El lett feledve a köszöntési tilalom; vad, lelkesült örömrivallgásban hozta meg a hecatombéját a hidegvérű kalmárok köz­társasága, a detronálhatatlan királynak, a költőnek. Tudta azt jól Bobori János, hogy csak egyszer engedjék őt fellépni arra a Roland talapzatára, onnan ő meghódítja az egész várost. Ez alatt a két gyaloghintó, a két nővel meg­érkezett a Boboli palota elé. A kapubejárat nem volt oly tág, hogy két gya­loghintó egymás mellett beférjen rajta; egymás után kellett következniük. A nobilik, kik Milenka hordszékét emelték, félretasziták az utjukból Lubomira székhordóit s előre siettek. A palotának udvara nem volt. Mindjárt a föld­szintet egy roppant tornácz foglalta el, melynek kö­zepén remekművű szökőkút delfinje fújta szemein és orrlikain keresztül a vizet egy nagy anyx medenczébe ; azontúl következett egy tágas oszlopcsarnok, színes üvegekből összerakott ablakokkal: ez volt az elfo­gadó terem, körül antik szobrokkal megrakva: egyik féldomború fülkéjében, alabástrom canephorától emelt csigamedenczében felhalmozva a délszak pompás gyü­mölcsei, gránátalmák, fügék, a besperidák aranyal­mái , egy massiv ezüst asztalon pedig a fényűzés re­mekei : hegyi kristályból köszörült poharak arany lá­bazattal, korall fogantyúkkal. Itt várt két hölgy az érkező királynékra. Csak kettő. Mert odáig terjedt ugyan a hatal­ma a Rettorénak, hogy a nobilikat kirendelje a vá­rosház elé az új Jeruzsálem­i király elfogadására, de már az asszonyoknak nem parancsolhatott — Nem. A­hol az asszonyok országa kezdődik, ott megszűnik a felségi jog. — Csak a maga két aszszonyának pa­rancsolhatott Damiani Judás. Az egyik volt a hites felesége, a másik annak a nővére, — az ő kedvese. Ezekre nézve ő még uralkodói hatalom volt. Monna Terezina tíz évvel volt idősebb, mint Monna Barbara, de az életkor különbsége alig lát­szott meg közöttük. Lubomira anyja épen olyan szo­­borszerű szépség volt, mint húga: magas termet, telt idomokkal, római szabású arcz, sötét szemek, büszke homlok, gömbölyű nyak, duzzadó kebel. De a hason­latosság csak a hallgatás alatt volt feltűnő: mint Barbara megszólalt; a márvány arca egy­szerre megváltozott, új és gyorsan változó kife­jezést vett föl: a szemekből csáb és szenvedély su­gárzott. Ez a két hölgy várt Lubomirára, ünnepély­ bevonulásakor. Az anya, a ki őt gyermek kora óta apáczáns nevelte, szigorú ascotai elzárkózottságban, a kint szenvedéseit már serdülő korában tanulta ismerni azok miatt az egész világot meggyűlölni, és azután nagynénje, a ki e szenvedéseknek okozója volt, a­­­miatt az apját elitélte, s a szülői házat elhagyta. S most ennek a két nőnek az üdvözlésével kell talá­koznia, hogy az egyiknek a szeméből olvassa a bai vádat, a másiknak a szeméből a kárörömet, és más a kettő előtt tűrje a megszégyenülést. Mert az els­ő ki ő előtte a Boboki csarnok tarka márványmoza padlatára kilép nem ő, hanem a másik felesége­­ urának, a »régibb,« az veszi el az első ölelés tisztek adóját. Ő csak másiknak következik. — És mikor reá kerül a sor, az édes­anyja, a helyett, hogy me­glelné, keresztet vett magára és összehúzódik; h­lyette azonban monna Barbara rohan oda hozzá, forrón, hevesen átöleli és megcsókolja, a­hogy egy bűnös a másikat, a kiben saját vétkének bánmás találja. És Lubomira még­sem érzi magát megtöl Hisz ő is küzdeni jött ide. Férje künn a piazza idebenn a palotában. Nagy a bőség, a díszöltözet terhes, a tenge­parton végigvonuló utón folyvást odasütött a nap ,­utazókra, a királyné szomjas. Körülnéz: Cselédek várnak künn a porticusi tisztelegve. (Folytatása következik.) BELFÖLD, Budapest, jun. 30. (U­ralkodók és minisz­­terek találkozása.) A király ő felsége, ki ju­­lius 4-én érkezik Gasteinba, a mint a »Bud. Corr.« értesül, onnan rövid tartózkodásra Ischlbe utazik, a­honnan ő felsége julius hó második felében Vilmos császár látogatására ismét visszautazik Gasteinba. — Gr. Kálnoky közös külügyminiszter a nyár folya­mában minden valószínűség szerint találkozni fog hy Bismarck vascancellárrk­, még­pedig valószínül­eg Kissingenben. Budapest, június 30. (A miniszterelnök Bécsben.) A­­Bud. Corr --nak Bécsből táviratilag a következőket jelentik: Tisza Kálmán miniszter­­elnök a király ő felsége által ma délelőtt­­i­kor egy óráig tartó kihallgatáson fogadta­tott. A kihallgatást követőleg a miniszterelnök gr. Kálnoky külügyminiszterrel, később pedig gr. B­r­­­a­n­d­t közös hadügyminiszterrel conferált. Dél­után 2-től 3 óráig gr. T­a­a­f­f­e osztrák minisz­terelnökkel, azután pedig Szögyényi külügyminisz­teri osztályfőnökkel értekezett a miniszterelnök. Este Tisza miniszterelnök gr. K­á­­­n­o­k­y külügyminisz­­ter hosszabb látogatását fogadta.­­ Azon körül­ménynél fogva, hogy Ausztriában most új kereske­delmi minisztert neveztek ki, a­ki az ügyek vezetését csak holnap fogja átvenni, az osztrák kormánynak a vámtárgyalások megújítására vonatkozó átirata csak későbbre várható. — A tárgyalások ezen átirat megérkezte után valószínűleg előbb írásbeli uton fognak megindíttatni, a conferentiák pedig augusztus közepén vétetnek fel. — Tisza Kálmán miniszterelnök este visszautazott Buda­pestre. Budapest, jun. 30. (A román ker. szerző­­d­é­s.) Azon hírek, mintha a román kormány feleleve­nítette volna a szerződési tárgyalásoknak monar­chiánkkal való újból felvételét, mint a »Bud. Corr.« írja, teljesen légből kapottak. Ausztria és Magyaror­szág kormányai ezt mostanra nem is várják, mint­hogy Románia csak a betakarított aratás után fogja a vámháború következményeit egész súlyukban érezni. Budapest, június 30. (Vám- és kereske­delmi viszonyunk Romániával.) Brassó­­megye törvényhatósági bizottsága e hó 28-án tartott évnegyedes közgyűlését Bethlen András gr. főispán a következő érdekes beszéddel nyitotta meg : Tekin­tetes törvényhatósági bizottság! Midőn önöket Brassó­­megye törvényhatósági bizottságának idei rendes tavaszi közgyűlése alkalmából szívélyesen üdvözöl­ném, nem hagyhatom érintetlenül azon fontos, váro­sunkat s megyénket első­sorban érdeklő ügyet, a R­o­­mániával szemben ez idő szerint fenn­álló szerződés nélküli állapotot. E kö­rülmény iparunkra s kereskedelmünkre igen válságos lehet, de ha azzal férfiasan szembenézünk, ha az erre hivatott tényezők teljes erejükből közreműköd­nek, úgy a veszély elhárítható. Két tényezőnek kell itt közreműködni. Az egyik az iparosok és kereskedők, a másik a kormány. Egyedül egyik sem képes czélt érni, míg ha közösen, összevágón, vállvetve felelnek meg a nehéz kötelesség­nek, a siker biztos. Az első feltétel, hogy az érdekelt iparosok saját initiati­váj­ukból tegyenek meg minden lehetőt s ne desperáljanak, hanem erélyesen, szakava­tottan kutassanak az orvoslás módozatai után. A kormány , mint annak itteni képviselője, én is, min­dent meg fog tenni, a­mi más állampolgárok megká­rosítása nélkül megtehető, így első­sorban a folya­matban levő tariftaleszállítás és ezzel kapcsolatban az olcsó nyerstermékek beszerzése s a nyugaton kellő piac­ feltalálása, amelyre különben egy új közeg már a legközelebb jövőben szer­­veztetik, ami egyszersmind legkönnyebb módja az olcsó hitel kieszközlésének. A mellett a tüzelő anyag, a kőszén lehető olcsó ide szállítása, mindazok, mikkel a kormány segíthet. Ha már most az összes érdekeltek vállvetve fognak a helyzet javítására törekedni, — bízom életrevalósá­guk s szakavatottságukba, hogy képesek lesznek a válságot elhárítani. Ez ma a legfontosabb napi kér­dés és midőn erre itt röviden utalnék, ezennel a gyű­lést megnyitottnak nyilvánítom. A főispán beszédét zajos éljenzések követték, melyeknek csillapultával a napirendre kitűzött tár­gyak elintézése vette kezdetét. —a dolgok üdvös fejlődésének feltétele — lehetetlení­tését vonja maga után.­­ lehetetlen! M.-Sziget, junius 28. (M­árama­rosmegye választói az 1887. évre.) [Saját levele­zőnktől.] Megyénk összes kerületében bevégeztet­vén a választók összeírása, érdekesnek tartjuk az eredményt — a tavalyival is összehasonlítva — a kö­vetkezőkben ismertetni: összeh­atott 1887-re a vissói választókerület­ben 2413 választó, a sugatagiban 3150, a szigetiben 3914, a técsőiben 2995, a husztiban 3590 és az ökör­mezeiben 3506 választó. A hat kerületben, tehát egész Máramaros megyében van 19,568 vá­­l­a­s­z­t­ó. A vissói kerületben legtöbb választó jut Szacsal községére (263); a sugatagiban Szurdok községére (327); a szigetiben M.-Szigetre (758); a técsőiben Técső városára (516) ; a husztiban Huszt,­ városára (598) , az ökörmezei kerület­ben, Ökörmező községére (221). A legkevesebb választója van az egész megyében Borsa Bá­nyának (vissói kerület) mindössze 7 ; Ruszkir­­vánnak (vissói­ kerület) 23; Veresmartnak (szigeti kerület) 19; Kerekhegynek (técsői kerület) 11; Podplcsának (técsői kerület) 12 ; Darvának (huszti kerület) 25. — Az 1886-iki összeíráshoz képesti, a vissói több 378-czal; 2. a sugatagi több 650-nel; 3. a szigeti kevesebb 109-czel;4. a técsői több 108-czal; 5. a huszti kevesebb 380-nal és 6. az ökörmezei választókerületben kevesebb 26-tal a képviselőválasztók száma. Budapest, jan. 30. (M­i­h­á­l­k­a László.) Mi­hálka László máramarosmegyei alispán váratlan ha­lálát jelentette esti lapunk szigeti távirata. Mihálka, ki megyéje közéletében igen kiváló szerepet játszott, szélesebb körökben, főleg azon agitatio folytán jön ismeretes, melyet egy nyugtalan természetű különcz indított meg ellene, a hazafiatlanság, sőt állásával való visszaélés vádját emelve személye ellen. Ezen, a megye nagy többsége által ismételten defavoyált mozgalomnak sikerült megnyerni Herman Ottót, a­ki az egész dolgot országossá tette az által, hogy szóba hozta a képviselőházban. De valamint Mihálka fényes elégtételt nyert Máramaros megye törvényhatóságának legutóbbi közgyűlésén, épp úgy kurdarczot vallott Hollóssy István pártfogója Hermann Ottó a­kinek informatióit a mármaros megyei képviselők, nevezete­sen Urányi Imre és Kricsfalussy Vilmos alaposan tönkre tették a parlamentben. Hermann Ottó, külön­ben annyira ment, hogy M.-Szigeten népgyűlést is tartott ez ügyben, melylyel természetesen felsült, Mihálkát közelebbi ismerői épp ellenkező szín­ben tüntették föl, mint őt ellenfelei jellemezték. Nem magyar létére hazafias érzelmű volt, a ma­­gyarositási törekvéseknek barátja, mint alispán pedig kitűnőn megállta helyét s erélylyel intézte ex­ponált megyéje ügyeit. Kora ifjúságában állt Márma­­rosmegye szolgálatába s mint­ aggastyán is szívós ki­tartással működött az ottani viszonyok mellett különösen izgalmas állásában. Halála tán engesztelő hatással lesz azon elemekre, melyek évek óta a személyeskedés ac­­tióját folytatták Mármarosmegyében s vele együtt nyugalomra tér a szenvedély, mely a közügyek terére vitetvén át, szükségkép a harmonikus együttműködés .KÜTLFÖLD, Budapest,­­junius 30. (A német-román consuláris egyezmény.) A német-román consularis egyezmény, ■ — melynek megkötése most már befejezett tény, Romániában nagy ellen­zékre talált. Már hetek óta a leg­­hevesebb czikkekben fakadnak ki az ellenzéki lapok a szerződés ellen s mindent, a­mit ellene felhozhat­nak, a lehető legsötétebb színben mutatják be olva­sóiknak. A kamara ellenzéki pártjai egyesültek s Bu­karestben f. hó 25-én óriási érdeklődés mellett ülést tartottak. A kormány nagymérvű zavargásoktól tar­tott ez alkalommal, s az egész várost szigorú rendőri felügyelet alá helyezte. Az utczákon minden 10—15 lépésre két-két rendőr állt felfegyverkezve, s a cso­portosuló kiváncsiakat azonnal szétoszlatták. A csend­őrséget is készletben tartották, hogy az esetleges za­vargást, még csírájában elnyomják. Az értekezlet délután 3 órakor vette kezdetét, Bratianu Demeter elnöklete alatt. Az elnök megnyitóbeszédében kije­lenti, hogy a románoknak kötelessége az említett­­ szerződés ellen tiltakozni, főleg mivel e szerződésben­­ Németország activ, Románia pedig csak passiv sze­repet játszik. Szavait így végégezte: Le a szerződés­sel, le a szolgai kormánynyal. Utána Vernescu ki­jelenti, hogy a románok óhajtják a kereskedelmi szer­ződést Németországgal, de a leghatározottabban pro­testálnak consularis egyezmény ellen, mint olyat ellen, a­mely az önző németek érdekeit dédelgeti Németország az atyáskodó szerepet játszó Romániá­val szemben, s ezen álcra alatt, a­mit csak előnyén fordíthat, mindent kiaknáz, természetesen a románok rovására. Erre az a száz millió szolgál jogczimül,­­ melylyel Románia Berlinnek tartozik. Egy cseppe sem lepjen meg, ha majd egykor áruba bocsátja orszá­gunkat; mert ha Németország colonisál minket, ak­kor isten veled Románia! Németország e szerződés­sel csak újabb jármot akar nyomni a románok nya­kába s ezért a legszentebb jog nevében tiltakozz kell a kormány erőszakos eljárása ellen. Szólotta még azután L­a­h­o­v­a­r­i, G­r­adisteanu és Mai­c­o­n­i i­s ismert ellenzéki szónokok, mindannyia egész hévvel kelve ki a szerződés ellen. A szónoko beszédét zajos tetszés kísérte elejétől végig, a kormán ellen pedig a legnagyobb méltatlankodással fakad­­­tak ki a jelen voltak. Az ülés végén Lahovari fel­­­olvasta határozati javaslatát, a­melyben a román nél­­ tiltakozik a szerződés megkötése és a kormány­napj

Next