Nemzet, 1886. augusztus (5. évfolyam, 1408-1438. szám)
1886-08-01 / 1408. szám
Szerkesztéség: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. __________Egyes szám 5 kr._________ 1408 (211.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1886. Vasárnap, augusztus 1. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................... 2 frt. 3 hónapra .............. .................................. 6 > 6 hónapra ................................................. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizető, havonként 36 kr., negyedévenként 1 * _______Egyes szám 5 kr._________ V. évi folyam, Budapest, julius 31. Az angol liberális párt, vezérének majdnem emberfölötti erőfeszítései daczára, nemcsak elbukott csúfosan a nagy és heves választási tusában, de elbukott egy oly kérdéssel együtt, mely gyűlöletes az angol nemzet többsége előtt s mi több, részekre, fractiókra szakadt a nagy erőfeszítés alatt a nagy wighpárt s e vereséget nem fogja egyhamar kiheverhetni. Nem tagadjuk, egy nemével az elégtételnek és megkönnyebbülésnek tekintünk az angol pártküzdelmek eme fordulatára. Gladstone akkor is, mikor az ellenzéki padokon foglalt helyet és akkor is, mikor a kormányban ült, nem egy nehézséget, nem egy kellemetlenséget támasztott a külpolitikában s nevezetesen a keleti viszonyok fejlődésében kellett többször éreznünk szavának, befolyásának s irányának káros voltát. Ő mint a belpolitikában például az ír kérdéssel, úgy a keleti politikában is szakított a nagy angol traditiókkal; nem csoda, ha itt is, ott is csak kudarczokat aratott. Annál örömestebb vesszük a conservativ párt kormányának megalakulását, Salisbury marquis elnöklete alatt, kinek külügyminisztersége a Beaconsfield-kormány alatt összeesik a hetvenes évek végén lezajlott mozgalmas és véres keleti eseményekkel s hozzáfüzödik az újabbkor egyik legnevezetesebb nemzetközi alkotásához, a berlini szerződéshez. Akkor az angol külpolitika nem helyezkedett ellentétbe Ausztria-Magyarországgal, sőt nem egy érintkezési pontban találkoztak útjaik. A közelmúlt eme politikai hagyományai mellett csak természetesnek találjuk, ha most egyik angol conservativ lap arról biztosit, hogy úgy Bismarck herczeg, mint Kálnoky gróf számíthatnak Anglia barátságára s és úgy természetesnek találjuk az angol sajtó azon másik enuntiatióját is, hogy a jelenlegi cabinet külügyi politikája folytatása lesz Beaconsfield és Salisbury politikájának. Az a buzgalom, melylyel az angol conservatív sajtó eme szempontokat láncírozza és híreszteli, hogy az új kormányelnök máris kísérleteket tesz Angliának a német-osztrákmagyar szövetséghez való közeledésére, csak rokonszenvvel találkozhatik nálunk és igen alkalmas lehet arra, hogy kissé lehűtse az orosz-franczia szövetkezési velleitásokat s némi gondolkozási anyagot szolgáltasson a tulbizakodott és főleg irányunkban egy idő óta feltűnően harczias hangú és szellemű orosz sajtónak. Még formális szövetség nélkül is, mely különben aligha vétetett egyik oldalról is kilátásba, már magában véve az a puszta tény is, hogy Angliának ez időszerint conservatív kormánya van, mely a mellett, hogy tartósnak ígérkezik, nem titkolja vonzódását és közeledését a középeurópai békeszövetséghez , igen jelentékeny elemét képezi a béke biztonságának s ehhez képest bizonyos sötét pontok a láthatáron, mint Batum, a feketetengeri orosz flotta fejlesztése és legutóbb a földközi tengeri hajórajjal való gyarapítása, a harczias szellem az orosz sajtóban s a nem leplezett ingerültség és ellenszenv északon a bolgár ügyek miatt stb. — sokat veszítenek jelentőségükből — egyelőre legalább. Ha ezekhez hozzáveszszük Károly Lajos főherczeg pétervári látogatását, Bismarck és Kálnoky találkozását, a német és osztrákmagyar uralkodók közelgő entrevue-jét, megvalljuk, nem vagyunk hajlandók hódolni ama pessimisticus felfogásnak, melynek egyikmásik laptársunk koronként kifejezést szokott adni az általános európai helyzetről s a közeljövő kilátásairól. Szóval a Salisbury-kormányban egygyel szaporodtak a békés fejlődést óhajtó és biztosítni hivatott tényezők. Annál becsebb ez időszerint reánk s az általános béke érdekeire nézve az angol conservatív kormány megalakulása, mert még Gladstone legbuzgóbb hívei is azon politikához tértek, amely a Németországgal és Ausztria-Magyarországgal való barátságos viszony szükségét hangoztatja.« Helyesen mondja tehát egy avatott forrás, hogy úgy monarchiánk, mint német szövetségesünk »súlyt fektetnek Anglia barátságára.« Ebből azonban nem következik, hogy »az Oroszországgal fennálló jó viszonyon változtatni akarnánk.« Nem is szükséges, az érdekek sem parancsolják. Az angol közeledés hozzánk, nem lehet ok az orosz távolodásra a békeszövetségből, mert Oroszország sem akarhatja isolálni magát. Célunk és feladatunk nem lehet kikötni Oroszországgal, sőt külpolitikánk egyik kiváló érdeme, ha az északi hatalommal őszinte, békés, jóakaró barátságos viszonyban lehetünk. Ha dynastiánk egyik tagjának péterhofi látogatása előmozdíthatja e viszonyt, csak örülni tudnánk neki. Kívánatos volna azonban, hogy az orosz sajtó is így fogja fel a helyzetet és ne ösztökélje folytonosan az ellenszenves és harczias szenvedélyeket, mert ezzel sem a jó viszonynak, sem az átalános békeérdekeknek nem tesz jó szolgálatot. Magyar és osztrák sajtóban nem történnek provocatiók egy oly állam irányában, melylyel a monarchia, mint mondatik »jó viszonyban« áll, ennyit legalább az orosz sajtótól is meg lehetne várni, meg különösen akkor, mikor egy barátságos és szomszédos állam részéről magas vendég tesz látogatást az orosz udvarnál. ELPÖLE, Budapest, jul. 31. (A népgyűlések dolga.) A most készülőben levő népgyűlésekre vonatkozólag — az ez iránt megindított actio egész tartalma alatt — tartózkodtunk az ellenzéki sajtó magatartásának bírálatától. Erősen próbára tette ugyan türelmünket, mikor heteken át láttuk, hogyan buzdít »minden párt hozzájárulásával való tüntetésre az ellenzéki sajtó, amikor ő maga, ugyanazon lap, ugyanazon számában is, a legkeményebb invectivák kapcsán azzal okadatolja e népgyűlés megtartását, mert a kormány — amelynek pártját bele szerette volna vonni e mozgalomba — ilyen-olyan hatalomhoz ragaszkodó, servilis, tehetetlen stb., de az ilynemű és más sokszoros ellenmondások constatálásától fölmentve éreztük magunkat, abban a tudatban, hogy az ily jelenségekre való rámutatást a mi tárgyilagos sajtónk úgy magyarázná, mint a hangulat rontását oly tények elítélése körül, melyek szépítői közé mi nem akartunk tartozni. De az ellenzéki sajtó azért nem késett az invectivákkal. Vádakat emelt a kormánypárti sajtó u. n. hallgatása ellen is, s csak annál keresettebben folytatta rendes mesterségét, a kormány szidalmazását. Ez azonban még hagyján. Teljék öröme benne. Tesz azonban ez a sajtó mást is. Ma például a »Pesti Napló« esti lapja — megemlékezvén azokról a czikkekről, melyek a mai kormánypárti lapokban a népgyűlések felől megjelentek — egyik laptársunk azon nyilatkozatát, hogy a miniszterelnöknek aligha van kifogása gr. Bylandt- Rheidt magatartása ellen, melyet mind alkotmányos, mind magyar szempontból csak méltányolni lehet, oly megjegyzésekkel kiséri, melyek természetét csak azért nem jelöljük meg, mert a kemény szavakat nem szeretjük a papíron. Azt mondja ez az újság, melyet tudvalevőleg csak az ügy érdeme vezet, hogy ha Tisza nem Bylandt ellen kezd akciót, akkor bizonyosan Albrecht főherczeg ellen kezd. Nem tudjuk ugyan, ez a tapintatos megjegyzés nem abba a categóriába tartozik-e, amelyben bizonyos lapok excellálnak, amelyek közleményeire maguk megmondják, hogy komolyan nem veendők számba, de ennek daczára mi helyénvalónak tartjuk megmondani, hogy az ily beszédet — legfelsőbb személyek ily belevonását a politikai küzdelmekbe — mi helytelenítjük, s megengedhetetlennek tartjuk. A népgyűlés figyelmét akarja-e a »Napló« ebbe az irányba terelni? Vagy máshol akarja azt a gondolatot kelteni, hogy a magyar kormány esetleges kívánalmai ily természetűek ? Amily kevéssé loyális lenne az első szándék, oly kevéssé lenne hazafias a második, s mert lojalitás és hazafiság Magyarországban várhatlanul kapcsolatos fogalmak, mindkét szándék mindkét irányban kárhozatos. Mi nem követeljük az ellenzéki sajtótól (mint az ellenzéki sajtó az egész kormánypárttól követelte), hogy ők a mi sorainkba álljanak s úgy tánczoljanak, ahogy mi hegedülünk; azt azonban megvárnék, hogy — a kormány iránti álláspontjukból jogosult bizalmatlanságból — ne ragadtassák magukat oly nyilatkozatokra, melyeknek vagy nincs semmi értelme, vagy csak oly értelme lehet, hogy minden érdeknek hasznára válhatnak, csak magyar érdeknek nem. Budapest, júl. 31. (A megyei költségvetések fölterjesztése.) A belügyminiszter a következő körrendeletét intézte az összes megyékhez : A megyék háztartásáról szóló 1883. XV. törvényczikk 4-ik §-nak és a törvényhatóságokról szóló 1886. XXI. törvényczikk 17. §-ának azon rendelkezései folytán, melyek szerint az évi költségvetést az elől említett törvény korlátai közt s az utóbb hivatkozott törvényben körülírt eljárás mellett, a törvényhatóság az őszi rendes közgyűlésen oly időben állapítsa meg, hogy az október hó 31-ig a belügyminiszterhez felterjesztethessék ; felhívom a megye közönségét, hogy jövő 1887. évi költségvetését az idézett 1886. XXI. törvényczikk 17-ik §-nak, továbbá az 1883. XV. törvényczikk 4. és 5. §§-nak rendelkezéseihez képest, valamint az 1883. évi julius hó 27-én 44.901 szám alatt kibocsátott körrendeletemben foglalt útmutatások szem előtt tartásával megfelelőleg álla m A NEMZET TÁRCZÁJA. Julius 31. Emlékezés Vörösmartyra. (Kivonat naplómból.) Jelesebb iró hazánkfiainak egyike,a kinek barátságával méltán dicsekedhetem, azon megtisztelő fölszólitással lepette meg, hogy az’általa kiadandó.Vörösmartyarczképhez én írjam meg az életrajzot. Azt tételezte föl rólam tisztelt hazánkfia, hogy a nagy költőnek közelében, lefolyt időszakomból, különösen utolsó évéből a nagy embernek oly emlékeket tudnék nyilvánosságra hozni, melyek újságuk és érdekességüknél fogva becses adatokká válhatnak mind az irodalomra, mind az olvasó közönségre nézve. Nem hivatásos a legnagyobb magyar költőről tanulmányi czikket írni, vagy csak életrajzot is; írtak már arról jeles szakférfiaink egész tanulmány-irodalmat, teljes életrajzot, kisebb-nagyobb eltéréssel, a méltányosság különböző mértékeivel. Én csak egy kis visszaemlékezést írhatok a becses felszólításra, és helyeslésemet óhajtom kifejezni azon nemes törekvés fölött, hogy az ifjú nemzedék figyelmét irányozzuk, buzdítsuk lelkesítsük ama nagy ember, nagy költő iránt, kinek e haza és nemzet oly sokkal tartozik, ki iránt mi ifjú korunkban, a haza lelkesen küzdő arany korában annyi kegyelettel viseltetünk. Hazafias fájdalommal kell visszaemlékeznem azon korszakra, melyet Vörösmarty körében, közvetlen közelében leélni alkalmam lehetett. Sötét korszaka volt az a hazának, oly sötét, hogy ember alig ismerhetett emberre, s ha a hazának minden polgára részese volt a közös nagy gyásznak, Vörösmarty Mihály, a hazának nagy polgára, a mély gyásznak összes fájdalmát érezé nagy lelkében. De hazafias fájdalommal emlékezem viszsza azon sötét korszakra azért is, mert nemzetünk első költője iránt, ki megdicsőité egész múltúnkat, és reménynyel, hittel világitá meg egész jövőnket, szomorú, nehéz éveiben nem tudtunk elég hálásak lenni, nem vagyunk elég hálásak most sem. Széchenyi szobra után Vörösmarty szobrának is kellett volna következni a fővárosban. A »legnagyobb magyarnak« szobra mellől nem volna szabad hiányozni a legnagyobb magyar költő szobrának. Széchenyi és Vörösmarty osztoznak a nagy nemzeti küzdelem dicsőségében. »Örök emléke, munkái s neve együtt fog emlittetni Magyarország újjászületési korszakának legnagyobb embereivel. E korszaknak küzdelme, dicsősége, gyásza egyszersmind az övé« — írja Gyulai. Állított föl ugyan magának gránit és ércznél maradandóbb szobrot, a te nagy neved. »------nem kér emlékül oszlopot érezböl Oszlop vagy te magad--------------« De a nemzet tartozik maga iránt azon tisztelettel, hogy legnagyobb költőjének szobrot állítson a fővárosban. Azt mondja Eötvös Vörösmartyról: »Az eszmét, melyre korának szüksége volt, ő mondta ki — a dicsőséget, mely után népe vágyódott, ő szerezte meg; — műveket alkotott, melyek e művek nyelvét szintúgy fen fogják tartani, mint Phidias művészete a követ, melyből isteni szobrait alkotá.« A magyar költőknek sokkal magasztosabb, de nehezebb feladat is jutott, mint más nemzetek költőinek. Mig emezek eleget tettek missiójuknak, ha a kebel sugallatát követve, s a conceptio hatalmával élve, műveikkel a szív nemesítésére, általános nagy eszmékre s az élet kellemesbitésére hatottak, a magyar költőknek még egy más, nehezebb missiójuk is volt; fölébreszteni egy áléit nemzetet, virasztani a fölött hosszú korszakon át, kétes állapotokban, s elkészíteni azon korra, mikor a cselekvésnek életre küzdésnek ideje bekövetkezett. Igen, ily magasztos föladat, nehéz munka jutót osztályrészül a magyar költőnek ,ki koszorú reménye s kitűzött dij nélkül küzdött« — mondja Kölcsey Révairól. És azon magasztos feladatból legnagyobb osztályrész jutott Vörösmartynak, s azon nagy feladatnak legnagyobb dicsősséggel felelt meg ő, költészeti műveivel. — »Rendesen az ily irodalmi mozgalmakat nem előzik meg, hanem követik a politikai reformok« — írja Kemény Zsigmond. Vörösmarty művei lelkesítették Széchenyit; ezek tették legbensőbb barátjává Deákot. Mikor műveinek első nagyobb kiadása 1845-ben megjelent, Kossuth egy megrázó vezérczikket írt arról, figyelmeztetve nemzetét a remekművekre. Valóságos ünnepnap vált a magyar életben, mikor egy költemény jelent meg a költőkirálytól. Szép kor volt az, a lelkesedés kora, fiatal barátim. Ifjú koromban,— feledhetlen kor az, bele esik a nemzet ifjú, lelkesen küzdő korába, — 1844-ben volt, élénken emlékezem vissza. Együtt ülünk többen az ifjúság gyülhelyén, az úgy nevezett »közvélemény asztalá«-nál: Sükei, Bozzai, Bulyovszky, Bérczy, Degré s talán Pálfy Albert is, nem tudom azon pillanatban még kik voltak jelen, mikor gyors léptekkel siet az asztalhoz Petőfi, s kezében tartva egy füzetet, igy kiált föl lelkesen: »fiuk, ha valaha ilyet tudnék írni, odaadnám minden eddig itt és még írandó művemet, és szavalni kezdé Vörösmarty Cserhalomját. Szavaltuk azután mi is sokan Vörösmarty költeményeit. Pedig Petőfinek, e másik lángszellemü magyar költőnek a lyrája már akkor nagy figyelmet ébresztett s később meghódította nem csak nemzetét, de az egész mivelt világ elismerését. Az ő halhatatlan dalaiban találjuk mi föl azt a verselési formákat is, melyeket leginkább szeretünk magyar formákul elfogadni. — Petőfinél minden eszme, godolattal vele születik a megfelelő versforma is. Tanúja valók Arany lelkesedésének, ezen harmadik nagy költőnk örömének, mikor átnyujtom neki Vörösmarty mellszobrát; akkor tett ünnepies nyilatkozata még inkább megerősite engem azon meggyőződésemben, hogy Vörösmarty nemzetünk első költője. Régen volt, félszázad előtt, mikor Vörösmarty költeményeivel megismerkedtem. Feledhetlen anyám, a mivelt lengyel nő előtt kezdtem először szavalni Vörösmarty költeményeit; azután fölolvastam előtte s — már tökéletesen leírta a magyar nyelvet — a »Volt tanítványaimhoz« czimű költeményt, mely mind classicus nyelvezete és formája, mind lélektani mélysége és fenséges tárgyánál fogva, a halhatatlan becsű művei közé tartozik nagy szerzőjének. Sokat olvastatott föl még általam azután is ismételve Vörösmartyból, és azt jegyzé meg, kitörülhetlenül jegyzé be szivembe a derék anya: »A mely ifjúnak Vörösmarty a választott olvasmánya, abból nemesszivü, magasb törekvésű ember s a hazának derék polgára válhatik. Vörösmarty egész költészeti birodalmat alapított, a költészetnek minden műfajából, és oly zengzetes erő- és méltóságteljes költői nyelvet teremtett, ugyszólva elővarázsolt, hogy ezen csodaszerü érdeme már maga is jogosíthatja nevét a halhatatlanságra s nemzetének örök hálájára. »Valami bűbáj van nyelvében, melyet lehetetlen analysálni.« — »Ő alapította a valóban magyar költői nyelvet.«-------Új világot nyit költészetünkben, s oly nyelven szólal meg, aminőn még egyetlen magyar költő sem« írja Gyulai. Vörösmarty művei olyanok, mint a legclassicusabb festmények, minél többet foglalkozunk velük, annál több újat, szépet, meghatót találunk bennük. Eposaiban régi történelmünk alakjait, a régi dicsőséget énekli meg, s az őstörténelem hézagait egy ragyogó magyar mythologiával egészíti ki. »Zalán futása«, »Cserhalom«, »Eger«, »A két szomszéd vár«, elragadó alkotások. Kiszámíthatlan az a hatás, melyet Vörösmarty »Szózata« gyakorolt nemzetére. Egy ilyszerű dalnak a hatása végtelen egy nemzet életében. Azon diadalnak, melyet egy nagy államférfiú vagy hadvezér ünnepel, gyakran a háttérben rejlő szerény dalnak a hőse. Az angol »Rule Britannia« és franczia »Marseillaise«-nek egész diadal-történelme van, s a német »Wacht am Rhein« dalnak az utóbbi német-franczia háborúban nagy hasznát vette a német hatalom. És mindezeknél mennyivel jelentékenyebb a mi »Szózat«-unk! Nemzeti imádság ez mindörökké, míg csak ismétlődhetnek a lefolyt nagy küzdelmek nemzetünk életében. Pedig ismétlődhetnek. Vörösmarty lángesze a költészet minden műfaját fölkarolta s ha nem tündöklik is egyenlő fénynyel mindegyikben, a nagy szellem mindegyik művén visszatükröződik. De legerősebb, legnagyobb az epos és lyrában. Lyrai költeményeit gyönyörrel olvashatja a kevésbé miveit osztály is. »Ő nem csak a miveit osztályok költője, ő az összes nemzet költője«-----»kit első költőjéül ismert a nemzet« — mondja Eötvös. Nevezetes költők nagyságának meghatározásánál tekintetbe kell vétetnie különösen a hatásnak, melyet azok alkotásai gyakorolnak a korra melyben élnek. Valamely merev iskolai elmélet szerint bírálni lángszellemü költőket s osztályozni azok nagy alkotásait, egyáltalán nem szabad. Egy új, nagy lángész megdönti egy művével azon elméletet. Vannak művek, azon elméletnek teljesen megfelelők, melyek alig élik túl szerzőjöket. Nem külső formák, hanem költői erő, eredetiség, genius halhatatlanítanak költői műveket. Petőfi költeményeit majd minden korabeli bírálója elítélte, de a genius győzött. Vörösmarty művei között is vannak olyanok, melyek ellen kifogást tehetett az elmélet, de a legszigorúbb bíráló is meghódolt a nagy geniusnak, a legszigorúbb bíráló sem láthatta a hibákat — mint a napokban a foltokat — azon fényözöntől, mely Vörösmarty költeményeit elárasztja. Sok hírneves embernél megtörténik, hogy ha közvetlen közelébe jutunk, sokat vesztenek előttünk nimbusokból. Vörösmartynál az ellenkezőt találtam. A műveiből nagynak ismert költőben, mikor szerencsém közvetlen körébe hozott, épp oly nagy embert is ismertem föl, s fényköre ragyogóbbá jön előttem mint a távolból. Azelőtt csak a nagy költőt csudáltam benne, most már a nemesszivü embert, nagy polgárt, nagy embert is kelle benne kegyelettel bámulnom. 1855. tavaszán Egressy Gáborral P.-Nyékre utaztunk, Fehérmegyébe, Vörösmarty látogatására. Ott lakott a nagy költő a kicsiny házban, melyben 1800. decz. 1-én született. „A gyermek ifjúvá lett, Az ifjú férfivá, A férfi két házában Tündöklő csillaggá.Méneki Garai. Mai számunkhoz fél iv melléklet van esatola pítsa meg, s azt az állandó választmány véleményes jelentésével s a vonatkozó közgyűlési határozattal együtt, az eddigi alakban, két példányban kiállítva, legkésőbb folyó évi október hó 31-ig hozzám terjeszsze fel. Budapesten, 1886. évi julius hó 25-én. Tisza, Budapest, jul. 31. (A katonai szolgálat alól való ideiglenes fölmentés.) A katonai szolgálat alól való ideiglenes felmentés tárgyában, Fejérváry Géza honvédelmi miniszter körrendeletet bocsátott ki az összes hazai törvényhatóságokhoz, hogy a közigazgatási bizottság és gazdasági szakemberek véleményének meghallgatásával tegyenek kellőleg indokolt javaslatot az iránt, várjon — tekintet nélkül a holdak számára — mennyi catasteri tiszta jövedelem, illetőleg mely jövedelmű birtok képezhetné a törvényhatóság saját területén azt a legnagyobb mennyiséget, amely mellett az idevonatkozó törvény szellemének megfelelve, az ideiglenes felmentés vagy elbocsátás még kimondható, amelyen túl azt megtagadni kellene, mert eddig az oly hadkötelesek felmentésénél, akik családjuk eltartása czímén folyamodtak a szolgálat alól való felmentésért, nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a földbirtokkal biró ily családok birtoka, holdankint számítva, képes-e az illető családot eltartani, mig azt az egyenlő elvek alapján kiszámított catasteri tiszta jövedelem után sokkal biztosabban lehet megállapítani. Budapest, jul. 31. (Az új franczia nagykövet.) Mint a »P. Lloyd«-nak írják, De era is, az új bécsi franczia nagykövet, valószínűleg csak szeptemberben fogja állását elfoglalni, minthogy részt akar még venni megyéje közgyűlésén, melynek eddigele is egyik legbuzgóbb tagja volt, amennyire ezt diplomatiai működése lehetővé tette. S minthogy az új nagykövet különben sem nyújthatná át megbízó levelét mostanában, annyival is inkább meghosszabbíthatja tartózkodását otthon. Különben már minden intézkedés meg van téve, hogy a nagykövet holmjait még a jövő hó folyamában átszállítsák Rómából Bécsbe. Kőszeg, júl. 29. (A dunántúli egyházkerület közgyűlése.) [Saját levelezőnktől.] Tegnapi értékesítésemet az államsegély tárgyában hozott határozatnál akként igazítom ki, hogy Andorka Gyula indítványa, Káldy Gyula felügyelő azon módosításával fogadtatott el, mely szerint a kerületi gyűlés küldöttei a Budapesten tartandó »Egyetemes gyűlésen« indítványt tegyenek, mikép az egyetemes gyűlés az országgyűléshez írjon fel, hogy a 36000 forint évi állami segély, felosztás végett az egyetemes gyűlés rendelkezésére küldessék meg. A 28-án tartott gyűlés egyik legfontosabb tárgya a superintendentiaévi jelentése volt. Nagy gonddal és szabatossággal volt ezen jelentés szerkesztve, s felölelte a kerület egyházi életének minden fontosabb jelenségeit. De örvendetes is volt a jelentés tartalma, mert egy hosszú sorát tüntette fel az evangelicus hitbuzgóság és áldozatkészségnek, s nem csoda, hogy az ágostai evangelicusok ezen legmagyarabb kerülete férfias önérzettel jelentette ki, hogy kész iskolái közül versenyezni az állami és minden más felekezet iskoláival, de állami subventiót el nem fogad, mert az Európa légkörét átható reactionárius tünetek között nem tartja czélszerűnek, hogy iskoláinkra, melyek századokon át a gondolatszabadság, hazafiság, felvilágosodottság őrházai voltak, egy esetleg bekövetkezhető reactio befolyást gyakorolhasson. A superintendensi jelentés megemlékezett még a keresztelések és házasságok kötése körül néhány más felekezeti lelkész által elkövetett visszaélésekről. Határoztatok, hogy ezen visszaélések megszüntetése végett törvényhozásunktól kér a kerület intézkedést. Meg kell még említenem Kis Sándor győrmegyei esperességi felügyelő lelkes felszólalását, melylyel dicsőítette a törvényhozás bölcsességét és a jogegyenlőség iránti szeretetét a főrendiház szervezése körül. Feltűnő jelensége volt ezen népes közgyűlés A vasúti szakoktatás. A vasúti szakoktatás kérdése a magyar vasutakra nézve tudvalevőleg mind fontosabbá válik és pedig annál nagyobb mértékben, mentől inkább érezhető annak szüksége, hogy egyrészt a vasúti alkalmazottak műveltségi színvonala emeltessék, másrészt pedig a hazai társadalom erre leghivatottabb elemeinek mód nyújtassék, a vasúti szolgálatba való belépésre és abban való térfoglalásra. Eddig ezen szakoktatásokról nagyon hiányosan volt gondoskodva, mert a budapesti kereskedelmi akadémián állami segélyezés mellett volt ugyan felállítva évek óta egy úgynevezett vasúti tanfolyam, ennek hallgatói részére azonban konkrétebb előnyök nem voltak biztosítva, hanem a vasutak maguk gondoskodtak alkalmazottjaiknak az úgynevezett üzletgyakornokoknak kiképzéséről oly módon, hogy azokat az egyes állomásokra bocsátották, velük meghatározott időszakokban távirdai, forgalmi és kereskedelmi szolgálatra vonatkozó utasításokból vizsgákat tétettek. A felsőbb szakoktatásról pedig éppen nem volt gondoskodva. Értesülésünk szerint a közlekedésügyi miniszter és államtitkár urak már évek óta behatóan foglalkoznak ezen fontos kérdéssel és miután időközben az említett vasúti tanfolyam, látogatók és pártolás hiányában tényleg megszűnt, most már elérkezettnek látták az időt ennek megvalósítására. Evégből a közlekedési minisztériumban Baross Gábor államtitkár vezetése alatt még július hó 3-án a nagyobb vasutak vezérférfiaival bizalmas értekezletet tartatott, mely egyhangúlag elismerte annak szükségét, hogy a vasúti szakoktatás czélirányosan szerveztessék és pedig úgy azokra nézve, kik a vasúti szolgálatba még csak belépni kívánnak, mint azokra nézve is, kik a vasúti szolgálatban már állást foglalván, részint egyoldalú, pl. jogi vagy műszaki ismereteik más irányokban való kiegészítését igényelnek, részint pedig különben tehetséges voltuk daczára a magasabb szolgálati fokozatokra való előléptetéshez nem bírnak a kellő látkörrel és részint végre, hogy a vasúti alkalmazottak műveltségi színvonala egyáltalán emeltessék. Ezen kettős iránynak megfelelőleg az értekezlet egyrészt egy előkészítő tanfolyam felállításának eszméjét fogadta el s kimondotta erre nézve azon fontos elvet, hogy ezen tanfolyam különös tekintettel legyen arra, hogy a hazai társadalmi osztályok előtt a vasúti szolgálatba lépés útja határozott alakban kijelöltessék, elfogadta továbbá azon fontos elvet is, hogy e tanfolyam a vasúti üzletgyakornokok jelenlegi kiképzésének és vizsgálatainak módjával szerves kapcsolatba hozassák; másrészt pedig elfogadta azon eszmét is, hogy a már alkalmazásban levő vasúti tisztviselők szellemi színvonalának emeléséről részint egy tisztképző iskola, részint pedig szakfelolvasások szervezése által történjék gondoskodás. Az előkészítő tanfolyam szervezésére nézve máris megindultak a részletes tárgyalások, s az e végből kiküldött szakbizottság, melyben a hazai összes vasutak képviselői részt vesznek, a közlekedésügyi minisztériumban f. hó 29-én megtartotta első ülését Szabó Jenő miniszteri tanácsos elnöklete alatt. nek, hogy sem párt-, sem nemzeti kérdésekben ellentétek nem mutatkoztak. A rákövetkező banketten élénk tetszéssel fogadtatott Káldy Gyula felügyelő felköszöntője, melyet a dunántúli evangélicus papságra mondott, élesen utasítva vissza egy budapesti lapnak az evangelicus papságot sértő czikkében felhozott vádakat.