Nemzet, 1886. szeptember (5. évfolyam, 1439-1468. szám)
1886-09-18 / 1456. szám
Szerkesztőség: szerencsiek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSBE egy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1456. (259.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1886. Szombat, szeptember 18 KiADó-mv.mű. Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli bapati kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... „ ................ .. .. .. .. 2 frt, 3 hónapra ................... 6 * 6 hónapra ...................................................... 12 . Az esti kiadás postai különkiadéséért felül*fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 5 kr. V. évi folyam. Budapest, szeptember 17. A holnap összeülő országgyűlésnek több feladata van utolsó ülésszakára, mint bármely megelőzőnek. Mert ha csak a kiegyezés, közös és magyar állami költségvetés, horvát regnicolaris deputatio feladata állana is előtte, máris akadna elég dolga. Pedig ezenkívül a törvényhozásnak ép úgy, mint a politikának annyi anyaga van felhalmozva; oly kikerülhetetlen és valószínűleg hosszú vitákra fog okot szolgáltatni a bolgár kérdés; oly biztosan meglesz kísértve a katonai dolgok megvitatása, hogy nem kell nagy jóstehetség annak megmondására, hogy ha szenvedélyt és mesterkedést nem is kever az ellenzék feladataiba, ha a sok feladat kényszerítő hatása, sürgető pressiót fogna is gyakorolni a pártokra, még akkor is nagy ülésszak előtt állunk. Pedig annyi tapasztalásunk már van a pártéletből, hogy ne ringassuk magunkat abban az illusióban, hogy csak a komoly munka fogja az országgyűlést foglalkoztatni és nem lesz felesleges phrasis, hiába való támadás és szenvedélyeskedés. Nem azért tettünk le ezen illusióról, mintha azon meggyőződésben lennénk, hogy ez nélkülözhetetlenül tartozik a törvényhozói feladatok közé, hisz sem a pártoknak, sem az országnak soha sem vált javára, sem a szenvedély, sem a phrasis; de hát már olyan régi ismerőseink ezek, hogy reményünk sem lehet, hogy nem óhajtott látogatásuktól megkímélve lesz az országház. Sőt anélkül, hogy bármely irányban vádaskodáshoz és feltevéshez folyamodni kívánnánk, legközelebbi észleleteink is az ellenkezőről győznek meg. Minél kevesebb anyagot ad ugyanis, az érdemleges tárgy, annál több mellékes dologgal foglalkozik ellenzékünk. Itt van pl. a kiegyezés. Ezelőtt tíz évvel önálló bank és önálló vámterület követelése, előnyeinek fejtegetése képezték a napi sajtó és országgyűlés foglalkozását. Ezen alapon intézett támadásokkal szemben, a megkötött kiegyezés hatása és eredménye az, hogy most az előcsatározásban, ilyesmiről csak elvétve van szó. Tudjuk ugyan, hogy pour Thonneur de drapeau az elvi álláspontok jelezve és fejtegetve lesznek az illető kérdések tárgyalásánál , de hogy a közvéleményre ezekkel hatni nem lehet, bizonyítja az, hogy azokat már most sem igen fejtegetik, így szorul a kiegyezés miatti támadás egyes részletekbe, vagy vész el azon általános phrasisban, hogy az ország érdekeinek nem felel meg, anélkül, hogy komolyabban bizonyítva lenne. Természetes tehát, hogy érdemlegesebb támadás hiányában, a részletek felfújása és az általános támadások könnyen ajánlkoznak és ha csábításuknak enged az ellenzék, megmagyarázhatónak tartjuk, de sem pártja, sem az ország érdekével indokoltnak nem mondhatjuk. Szolgálhatunk konkrétebb és egyszerűbb bizonyítékkal is ezen észleletünk és állításunk mellett. A Janszky-afaire úgy jön a királyi kézirat által elintézve, hogy abban nemcsak a közvélemény pillanatnyi sérelmének jön elég téve, hanem egyszersmind a király egész hatalmával nyújt alkotmányos biztosítékot a jövőre is. így fogta fel a nemzet, így a külföld. És mégis némely lapok magatartásából azt az aggodalmat merítettük — épen azért fejezzük ki egész őszintén, hogy megcáfolva legyünk, mit örömmel vennének tudomásul — hogy az ellenzék mérsékeltnek nevezett árnyalata, a kormány ellen személyes támadását és a szélbal politikai küzdelmét, annál hevesebbé teszi, minél jobban van a kérdés megoldva és minél kevesebb gyanú férhet ahhoz, hogy a hadseregnek milyen irány és szellem jön utasításul adva. Ha ez a gyanúnk valósul, újra be fog bizonyulni az, hogy ott teszi az ellenzék támadását hevessé és erőssé, hol tárgyilagos alapja legkevesebb van reá. Nem azért mondtuk ezt, hogy vádaskodjunk, hisz a cáfolatot provokáljuk és örömmel fogadjuk, nem is azért, mintha félnénk, mert a kiegyezésben és az utóbb említett ügyben álláspontunk oly erős és az ellenzék annyi fegyverét veszté az események folytán el, hogy a támadás — elfogulatlan ítélőkre hivatkozunk — bizony nem lehet veszedelmes sem a kormányra, sem pártjára nézve; de éppen azért hoztuk ezeket elő , hogy előre megjelöljük azt a tért, melyen az ellenzék az országgyűlés idejét és saját erejét kímélheti, hogy annál több maradjon hasznosabb és üdvösebb munkára. Mert ha ezen tekinteteknek hódolna az ellenzék, az országgyűlés harmadik ülésszaka, felhalmozott teendőit is elvégezhetné és sok jó munkát és jól előkészített talajt hagyna hátra az uj országgyűlésnek. Ez pedig fontosabb, mint a sok hangzatos beszéd és szenvedélyes kifakadás ? A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 17. Az uj magyar márvány. Nem rég mint örvendetes hír járta be a lapokat, hogy Szárhegyen (Erdélyben) kiváló minőségű fehér márványt találtak. Hazánk, a természet adományaiban oly gazdag magyar föld — olvastuk valahol — ismét új kincseset gazdagodott; most már nem csak dúsan kamatozó szántóföldekkel, hires szőlőhegyekkel és csodahatású gyógyforrásokkal dicsekedhetünk; lesz márványbányánk is, melynek ritka szép márványa a carrarai márványnyal versenyezhet. Ez az értesítés kétségkívül örömet okozott mindenütt. A márványbányák nagy jelentősége elvitázhatatlan, kivált olyan országban, mint a mienk, mely újabb időben sokat építkezik, s már ahoz is kedvet kapott, hogy a luxus bizonyos nemével emelje föl monumentális épületeit, nyilvános tereire kutakat, emlékszobrokat tervezzen. A fehér márvány föltalálása azonban nem olyan új dolog, mint azt sokan gondolják. Izsó Miklós, a minden izében magyar szobrász, ki nem csak tárgyaiban kereste a magyar motívumokat, hanem az anyagban is a hazai föld termékét óhajtotta volna használni, már a hatvanas évek elején tanulmányozni kezdte az erdélyi márványbányákat, s hosszas kutatás után fedezett is föl olyan márványt, mely alkalmasnak kínálkozott a mintázásra. A lapok ez idő tájon nagy zajt ütöttek a fölfedezéssel és sokan megcsodálták Arany János mellszobrát, melynek melegszinü márványát az erdélyi bányák szolgáltatták. Hogy Izsó más munkájához használt-e magyar márványt, nem tudom; arról azonban már biztos tudomásom van, hogy Arany mellszobrának kivésése rendkívüli nagy fáradságába került. A talált márványtömb tiszta, átlátszó és meglepően szép szinü volt, de faragása sok bajt okozott, mert vastartalma ellent állt a vésőnek s nagyon rontotta a ráspolyt. Izsó halála után szobrászaink fölhagytak a kísérlettel, hogy műveikhez magyar márványt használjanak. Engel és később Huszár Adolf visszatértek a carrarai márványhoz, melylyel sokkal könnyebben boldogultak. Úgy Huszár Adolf Venusához, mint Engel amorettjeihez a híres olasz bányák szolgáltatták az anyagot. A múlt év vége felé azonban az a különös eset fordult elő, hogy míg hazai művészeink Olaszországból hozatták a márványt műveikhez, egy köztünk időző olasz, Giuseppe Moretti, újólag a magyar márványbányákra terelte figyelmünket. Moretti egy alkalommal Trefort közoktatásügyi minisztertől hallotta, hogy a fehér márvány nem csupán Carrara vidékének kiváltsága, hanem valahol Erdélyben is vannak olyan bányák, amelyekben mellszobrokhoz alkalmas szép fehér márvány található. A miniszter elejtett szava nem hagyta nyugodni az élelmes olaszt, ki nem egyszer érezte, mennyi nehézséggel és költséggel jár az olasz márványnak Magyarországba szállítása. Anélkül, hogy tudomása lett volna Izsó fölfedezéséről, tudakozó leveleket irt a hazai márványbányákba, s egyremásra küldette magának a mintákat, hogy belőlük válogathasson. Nemsokára egész gyűjtemény vergődött össze műtermében a különböző színűi és minőségű márványdarabokból. A sok között aztán végre akadt egy, mely úgy színénél, mint anyagjánál fogva alkalmasnak mutatkozott arra, hogy szoborművekhez is alkalmazza. Most már csak az volt a kérdés: milyen darabokban szolgáltatják a márványt a magyar bányák ? Moretti személyesen akart meggyőződni a dolog állásáról, s a múlt év november havában Gyergyó-Szárhegyre utazott. Ez volt ugyanis az a hely, mely művészi szempontból a legalkalmasabbnak kínálkozott a kiaknázásra. Gyergyó-Szárhegy, köztudomás szerint, Csikmegyében fekszik, s hegyeiben a juramész, Sz. Domokosig nyolcz mértföldnyi távolságban tisztán fordul elő. A községnek mintegy 5000 lakosa van, mind székelyek, kik földmiveléssel s a messze földön hires borszéki viz szállításával foglalkoznak. Derék, munkás nép, mely nem riad vissza a fáradságtól, kitartással végzi, a mihez egyszer hozzá fogott. Jó hasznukat vették a tömösi szoros készítésénél is, hol szívósságuk rövid idő alatt nyolczszáz olasz munkás alkalmazását tette nélkülözhetővé. Ez a nép mindez ideig csak arra használta a márványt, hogy meszet égetett belőle vagy durva anyag gyanánt alkalmazta építkezéseinél. Hogy minő kincs rejlik bányáiban, nem is sejtette. Moretti másodízben ez év márczius havában utazott le Szárhegyre, hogy a legalkalmasabbnak mutatkozó helyen végre teljes erővel kezdje meg az aknázási munkálatokat. Néhány napig nehézkesen, gyakran félbeszakítva folyt a munka, midőn azonban a hegy bensejéből mind szebb és szebb márványdarabok kerültek elő, lassan kint a nép bizalma is megjött, egyesek pedig valóságos szenvedélylyel láttak a dologhoz. Moretti és munkásai, két hónap alatt tíz méternyire hatoltak be a hegységbe, s bármerre irányozták kutatásukat, mindenütt szép és jó minőségű anyagra találtak. Olaszunk teljesen meg volt elégedve az eredménnyel s az első nagyobb márványtömböt arra használta, hogy belőle egy Teleki grófnőnek pompás portalét mintázott. Ez a márványdarab két és fél méternyi hosszúságú volt. Színe tiszta, minősége kifogástalan. A siker híre a főváros művészi köreiben valóságos forrongást idézett elő, s mind élénkebbé vált az óhajtás, vajba akadna vállalkozó, ki rendszeres művelés alá venné a szárhegyi márványbányákat s hozzáférhetőkké tenné azok kincseit. Eleinte részvénytársaság alakítására gondoltak, de a bizalom ekkor még oly csekély volt a bánya sikerében, hogy csak nagy nehezen tudott összevergődni néhány vállalkozó. Moretti mármár kétségbe esett a márványfejtés jövője felett. Ekkor aztán egy tekintélyes fővárosi polgár, Saxlehner András állt a vállalkozás élére, s egymaga szerezte meg a bányák használásának jogát — hosszabb időre. Ez a fordulat nagy változást idézett elő a dolgok folyásában. A munkálatok rendszeresebb alakot kezdtek ölteni. Saxlebner, ki jól ismeri a carrarai márványbányákat s tudja, minő tőkét igényel az ilyen munkálatok sikeres megkezdése és folytatása, azonnal szakavatott mérnököt küldött Szárhegyre, s a munkások számára kellő számú műhelyek felállításáról és berendezéséről gondoskodott. Ekép ma már egész kis munkástelep képződött a kincsesei kínálkozó hegység aljában, s az eddig magától kevés életjelt adó székely falu csöndjét a vésők és pörölyök lármája váltotta föl. Ha az idegen utas véletlenül Szárhegyre vetődnék, igen könnyen valamelyik kisebb olasz falu munkásai között képzelné magát. A mi jó székelyeink annyi jártassággal s annyi kedvvel végezik a márványfejtés nehéz munkáját, mintha csak gyermekkoruk óta abban nőttek volna fel, hogy márványbányákban nagyratörő művészek számára dolgozzanak. Szárhegyről csaknem naponta érkeznek küldemények Strobel Alajos műtermébe, hol Moretti jelenleg Deák Ferencz sarkoshagjának márványban való kidolgozását végezi. E küldemények gazdag változatosságban mutatják be az új magyar márványt. Van köztük hófehér, mint a carrarai, vas gyönge sárgás színű, van olyan is, melynek színe a rózsásba képez átmenetet. Ez utóbbiaknak az az előnyük van a carrarai márvány felett, hogy tónusuk melegebb, s a szobor mindjárt elkészülésének pillanatában megkapja azt a színezetet, melyek csak évek hosszú sora szokott megadni az olasz márványból faragott szoborműveknek. Az első mű, melyhez Moretti szárhegyi márványt választott, Császka György szepesi püspök arczképe. Pár nap előtt láttam a készülőben levő szobrot s minden nagyítás nélkül mondhatom, hogy márványa nem csak kielégített, de meg is lepett. Egészen tiszta, foltoktól mentes márvány az, halványsárgás színezettel, s olyan átlátszósággal aminővel az olasz márványok közt sem mindenik darab dicsekedhetik. Nincs meg ugyan az a kagylós törése, ami a carrarai márványnak van, s ennélfogva földolgozása több nehézséggel jár, de szobrászati czélokra azért igen használható s a mellett rendkívül tetszetős anyag. Mondják, hogy ércztartalma is sokkal csekélyebb, mint azé a márványé volt, a melyikből Izsó Mikós dolgozott. Mindenesetre érdekes volna, ha a két anyagot földolgozatlanul össze lehetne hasonlítani. Kész szoborművet, mint az Arany mellszobra, hiába való dolog volna a durva szárhegyi márvány mellé állítani, hogy közöttük párhuzamot vonjunk. Igaz ítéletet csak az mondhatna, aki kezében vésővel vállalkoznék a bíró szerepére. Bármiként álljon is a dolog, annyi kétségtelen, hogy minél beljebb hatolunk a szárhegyi márványbányákban, annál tisztább, annál éretmentesebb az onnan előkerülő márvány. Lehet, hogy idővel egészen kifogástalan, elsőrendű anyagot kaphatunk, mely aztán feleslegessé teszi a drága carrarai márvány használatát. Ha ez megtörténik jogosan elmondhatjuk, hogy hazánk igazi kincsbányával gazdagodott. Akkor aztán márványunkból piaczot is nyithatunk amaz országok számára, melyeknek nehéz és költséges az Olaszországgal való közlekedés. Addig azonban, míg a szárhegyi bányákból minden tekintetben kifogástalan anyagot nem nyerünk, jó lesz nagy zajt nem ütni márványiparunkkal. A külföld csalódása bármely irányban is csak a vállalkozás sikerét kockáztatná. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy ornamentális művekhez s kisebb igényű szobrokhoz jól használható anyagot szállíthatunk. Ez már magában véve is elég nyereség nekünk. SZANA TAMÁS: BELFÖLD, Budapest, szept. 17. (A képviselőház ülése.) A képviselőhöz holnap, szeptember hó 18-án, szombaton, d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, szeptember 17. (A főrendiház ülése.) A főrendiház f. hó 18-án, d. e. 12 órakor ülést tart, melynek napirendje: Az 1884—87-iki országgyűlés harmadik ülésszakát megnyitó kegyelmes királyi leirat kihirdetése. Elnöki jelentés. Budapest, szept. 17. (Közös miniszteri értekezletek.) A »Bud. Corr.« Írja: A holnapi napra kitűzve volt közös miniszteri értekezletek gróf Taaffe miniszterelnök óhajtására e hó 25-ére halasztattak el és e tanácskozásokra gróf Kálnoky,’gróf Bylandt,Kállay, gr. Taaffe és Dunajewszki miniszterek a jövő pénteken érkeznek Budapestre. Azonban a közös miniszteri értekezletek zárülése, amelyben a jövő évi közös költségvetési előirányzat véglegesen lesz megállapítva, Bécsben fog ő Felsége elnöklete alatt megtartatni. Debreczen, szept. 14. (Hajdu vármegye közigazgatási bizottságának ülése.)[Bv. tud.] Hajdu vármegye közigazgatási bizottsága tegnap, szept. 13-án tartotta havi ülését Dégenfeld József gr. főispán elnöklete alatt. Az alispáni jelentés augusztus hóról a közbiztonsági állapotot megnyugtatónak jelzi; mindössze 3 kisebb lopás és egy, szintén jelentéktelenebb rablási esetről adtak be jelentést a csendőrök. Tűzeset 11 fordult elő, ezek is kisebb mérvűek. A hasznos házi állatok egészségi állatok egészségi állapota megnyugtató. A közigazgatási ügyforgalom 997 db. melyből 902 db. intéztetett el; a közigazgatási bizottság forgalma pedig 187 db. volt, s ebből 116 db. lett elintézve. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint augusztusban az iskoláztatás — szünidő lévén — szünetelt. Szoboszló és H. Nánás városok polgármesterei — miután az iparos tanonczok és kereskedő gyakornokok létszáma ötvenen felül van — az 1884. évi XVII. t. sz. 80. §-a értelmében a tanfelügyelő által felhivattak az iparos iskolának I. 1886—7. tanévben felállítására, illetve megnyitására. A főorvosi jelentés szerint az egészségi állapot a julius havinál rosszabbra fordult; a kórnemző állandóan hurutos volt. Dorogon aug. 9-én egy halállal végződő cholera nostras is merült fel, bol a hatósági óvintézkedések azonnal megtétettek. Meghalt a múlt hóban 357 egyén s igy ezer lakosra 2,88°00 évi átlagban számítva 34-56°/év halálozás esik. Ezzel szemben született 526 gyermek. A kir. mérnök jelentéséből ezúttal is arról győződvén meg a közigazgatási bizottság, hogy a régi közmunka váltságtartozásokból nagyon csekély összegek folynak be, holott ezek behajtása a kir. adófelügyelőségre bízatott, s a bizottság felhivatni határozta a kir. adófelügyelőt, hogy a régi közmunka váltságtartozások behajtását teljes eréllyel foganasitsa. Egyenes adók czimén aug. hóban befizettetett 94.655 frt 471/a kr. 8954 frt 62 krral kevesebb mint a múlt év hasonlavában. Hadmentességi dijak czimén befolyt 1335 frt 44 kr (— 2015 frt). A vármegye közönségének állami egyenes adóhátraléka aug. végén 400,728 frt 98 krra rúg, mely az év kezdetén átvett hátralékkal szemben 123,124 frt 91 kr szaporodást mutat. A hadmentességi dijaknál pedig 38,228 frt 671akr a hátralék. A kir. adófelügyelő előterjesztésére, tekintettel arra, hogy a követelésben álló összegek feltűnő módon megszaporodtak, a baj orvoslása érdekében a közigazgatási bizottság, a városok polgármesterre, községek bíróira és jegyzőire a személyes felelősséget kimondotta és ha 15 nap alatt kellő eredményt nem mutatnak fel, az ő költségükre állami végrehajtók küldetnek ki. A bizottság e határozat alól csupán Kovács Gyula dorogi helyettes polgármestert mondotta ki feloldottnak, ki a vármegye megbízottjaként működik ott néhány hónap óta s igy a hátralékok nem e miatta szaporodtak fel Dorogon. E kivételes intézkedés ellen a kir. adófelügyelő felebbezést jelentett be. A magyarországi gör. kel. szerb egyház önkormányzatáról. — Levelek a „Nemzet“ szerkesztőjéhez. — Irta: Satoracskovics Sándor. II. Ez időben a magyar kormánynál nevezetes személyi változások történtek. Eötvös József báró közoktatásügyi miniszter, a szerb egyház-autonómiának barátja s pártfogója, meghalt. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, aki ép úgy mint Deák Ferencz, az ország bölcse, Eötvös báró ebbeli nézeteit s intenzióit helyeselte, a bécsi közös minisztérium élére hivatott, utódjává pedig Lónyay Menyhért lett, aki azonban e kérdésben az előbbiek nézeteiben nem osztozván, határozottan a szerb autonómiaellenes, clericális párt részére hajlott. Nincs szándékomban itt a clericális párt által felhasznált eszközök, a m. kir. minisztériumhoz, sőt a zágrábi kormányszékhez is beadott kérvényeik és petitióik fejtegetéseibe bocsátkozni. A helyzet jellemzésére röviden csak azt jegyzem meg, miszerint e párt vezérei nyiltan követelték, hogy a szerb egyházi autonómiát biztosító 1868 : IX. törvényczikk és a király ő felsége által szentesített congressusi szabályrendeletek, mint állítólag a szerb episcopalis egyház alapelveivel össze nem egyeztethető intézkedések, érvényen kívül helyeztessenek ; hogy az üresedésben lévő metropoliai szék, egy »Declaratorium Illyricum« értelmében, 25 papi rendű képviselőből, 25 katonaőrvidéki főtisztből és 25 világi rendű képviselőből álló congressus által töltessék be és hogy aztán egy ad hoc egybehívandó püspöki zsinat által az eddig kiadott egyház-igazgatási szabályok revisió alá vétessenek és ezekből csak az hagyassék érvényben, amit a püspöki zsinat az egyház alapelveivel összeegyeztethetőnek fog találni. Ellenben másfelől, majdnem ugyanazon időben, az anticlericalis, vagyis az úgynevezett nemzeti szabadelvű párt képviseletében járt el a miniszterelnöknél a congressusi választmánynak dr. Pavlovics István, Dimitrievics György ügyvéd és Brankovics György zombori esperes, jelenlegi temesvári püspökből állott küldöttsége, mely megint a congressus által felterjesztett munkálatok jóváhagyatását szorgalmazta. Ugyanezt téve több mint 150 egyházközség is a kormányhoz benyújtott petitiók utján. Lónyai gróf miniszterelnök megkisérlette 1871. év végével egy több előkelő szerbekből összeállított értekezlet által, melyen a congressus tagjai sorából csakis Angyelics Germán Archimandrita, jelenlegi patriarcha és Kusevics Szvetozár szerémi főispán vettek részt, a merevellentéteket lehetőleg kiegyenlíteni, hogy így az elérendő eredmény zsinórmértékül szolgálhasson a kormánynak, a további teendőkre nézve. De e fáradsága eredményre nem vezetett. A clericális párt fentnevezett két főképviselőjének nézeteihez csak is Masirevics Samu,akkori kir. táblai, jelenleg curiai biró, a meghalt hasonnevű patriarcha unokaöcscse és örököse önmaga csatlakozott; ellenben az értekezlet többi tagjai, névszerint Mihajlovics Miklós akkori hétszemélynök, jelenleg a magy. kir. tábla elnöke, Szadivojevics Livius udvari tanácsos, jelenleg a horvát-szlavonországi hétszemélyes tábla elnöke és Sztojácskovics Sándor belügyminiszteri osztálytanácsos, jelenleg nyugminiszteri tanácsos és országos képviselő, határozottan nyilatkoztak a fennálló törvények és szabályok épségben tartása mellett, és nem ismerték el az egyházi tanítás és kánonok szempontjából nyilvánított aggályokat igazoltaknak, mert szerintük az említett törvények és szabályok mit sem tartalmaznak, mi a dogmatikai, hittani, szertartási vagy lithurgiai ügyek körébe vágna s mi eszerint az egyház alapelveinek lényegébe ütközhetnék. A kánoni törvények szempontjából nyilvánított aggályokat illetőleg pedig azt jegyezték meg, hogy miután e törvények, a dogmatikai hittanítást tartalmazó szabályaik és az egyház alapelvein nyugvó intézkedéseik kivételével, mint az egyház külszerkezetére, administratív és anyagi viszonyaira vonatkozó rendelkezések, a kor és haladás elutasíthatlan igényeihez képest változhatók, sőt több irányban már tényleg változtak is, maga a hierarchia által bevett ellenkező eljárás, úgynevezett »egyházi praxis« útján, amennyiben a főpapság által most utólagosan megtámadott autonóm intézmények némelyike netán az egyház episcopális jellegével össze nem egyeztethetőnek, vagy általában az egyház lelkészi igazgatása érdekében módosítandónak találtatnék, az orvoslás törvény- és jogszerűen csakis az arra illetékes congressus útján lenne kereshető, illetőleg eszközölhető. A kormány elhatározta magát elvégre még is arra, hogy a congressust a fent emlitett értekezleten a többség által javallott törvényszerű módon összehívja s mindenekelőtt a már régóta szükségessé vált Metropolita-választást elrendelje; minélfogva 1872. évi május havában a fenállott congressust feloszlatottnak nyilvánította, s egyúttal Sztojkovics érsekségi administrátornak meghagyta, hogy ugyanazon évi augusztusóra új congressust, a legfelsőbbileg helybenhagyott új választási rend alapján hívjon össze, metropolita választás czéljából. A congressusi képviselők választása, melynél most az anticlericalis párt maradt győztes valamennyi választó kerületben, szabályszerűen megejtetvén, Mollinári, a Horvát-Szlavonország főparancsnoka és cs. kir. altábornagy jön a congressus megnyitására mint kir. biztos kiküldve oly utasítással, hogy Karlóczára ünnepélyes bevonulása és fogadtatása, valamint a congressus megnyitásánál pontosan tartassa meg az 1779. évben előirt külceremoniákat, melyek szerint, többi közt, a congressusi képviselőknek kellett a kir. biztos megérkezésekor, díszes hintájánál testületileg megjelenniük és innen a lakásáig sorfalat képezniük. A Karlóczán összegyülekezett congressusi képviselők azonban ezt a korszellemmel s népképviselői állásukkal össze nem egyeztethetnek találván, egyik értekezletükön kinyilatkoztatták, hogy a kir. biztos ebbeli követelésének eleget nem tehetnek. Egyúttal néhai Nikolajevics Lucián, Károly városi püspökkel élükön folyamodtak ő felségéhez is a miniszterelnök útján az iránt,hogy mentessenek fel egy oly fogadtatás kötelezettsége alól, melynek szószerinti teljesítése már Coronini gróf és Philippovics báró, volt utolsó császári biztosok idejében sem követeltetett. De Molinári altábornagy, ki azalatt Féterváradon időzött, a leghatározottabban vonakodott ezen mind ez ideig érvényen kívül nem helyezett szabálytól eltérni és midőn Sztojkovics érsekségi administratornak leghathatósabb előterjesztései daczára sem sikerült a congressusi képviselőket rábirni a tőlük követeltek teljesítésére, a kir. biztos Karlóczára nem is ment, hanem a még meg sem alakult congressust feloszlatottnak nyilvánította. A congressusi képviselők ezen meggondolatlan cselekedetük által leginkább ártottak azon ügynek melynek azzal véltek szolgálhatni. Annak esett áldozatul a közbecsülésben és közkedveltségben állott Sztojkovics püspök is, aki a történtek után administrated állásától, a Ferencz József-rend nagykeresztjének adományozása mellett ugyan, de végre mégis csak azért mentetett fel, mert nem volt eléggé erélyes és ezért ügyvitele sem találtatott kielégítőnek; habár másrészt meg kell vallani, hogy Sztojkovics érsekségi administratornak mint Metropolita-jelöltnek, a congressusi képviselőkkel, mint közvetlen választóival szemben, igen nehéz helyzete volt és hogy nálánál erőteljesebb administrator sem érezhette volna magát az adott körülmények közt erélyesebb fellépésre hivatottnak. Sztojkovics püspök helyére Gruics Nikanor pakráczi püspök neveztetett ki érsekségi administrátorrá! Minthogy azonban a fenebbi események nagy izgalmat idéztek elő a szerb hitfelekezeteknél és az egyházügyek még bonyolultabb helyzetbe jutottak, a kormány indíttatva érezte magát komolyabb rendszabályok alkalmazására. Miért is Majthényi László báró hontmegyei főispánt kir. biztosi minőségben küldötte ki a helyszínére oly feladattal, hogy a koronát megillető főfelügyeleti jognál fogva a szerb egyháznemzeti alapokat revistó alá vegye és úgy az azok, mint a zárdajavak kezelése ellen emelt vádakat is vizsgálja meg. Majthényi báró azonban ez irányban csak annyit tett, hogy Csernovics Péter congressusi biztost a metropolitai uradalom igazgatóságától eltávolította és ezt Gruics Nikanor érsekségi administratornak adta át, de emellett elmulasztotta Masirevics patriarchának és Sztojkovics volt administratornakerre vonatkozó számadásait is átvenni, miáltal a Masirevics patriarcha örökösei és az egyháznemzeti alap közti kiegyenlítés, nemkülönben az ezen alapból Csernovics kezeihez kiutalványozott nevezetes összegű előlegeknek és saját bevételeinek elszámolása is lényegesen hátráltatva lett. Csernovics csakis hosszabb tárgyalás után volt reá lírható, hogy az elfoglalt régibb, valamint a saját kezeléséről szóló számadásokat is beterjessze. Különben Majthényi báró, ki Újvidéken valóságos rendőrbiztosi hivatalt állított fel, államrendőri teendőkkel, egyes szerb egyházközségek feloszlatásával, az újvidéki szerb hitfelekezeti gymnasium politikailag gyanúsított tanárainak állás