Nemzet, 1886. szeptember (5. évfolyam, 1439-1468. szám)

1886-09-18 / 1456. szám

Szerkesztőség: szerencsiek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSBE egy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1456. (259.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1886. Szombat, szeptember 18 KiADó-mv.mű­. Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli ba­pati kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... „ ................ .. .. .. .. 2 frt, 3 hónapra ................... 6 * 6 hónapra ...................................................... 12 . Az esti kiadás postai különkiadéséért felül*­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 5 kr. V. évi folyam. Budapest, szeptember 17. A holnap összeülő országgyűlésnek több feladata van utolsó ülésszakára,­­ mint bár­mely megelőzőnek. Mert ha csak a kiegyezés, közös és magyar állami költségvetés, horvát regnicolaris deputatio feladata állana is előtte, már­is akadna elég dolga. Pedig ezenkívül a törvényhozásnak ép úgy, mint a politikának annyi anyaga van felhalmozva; oly kikerülhe­tetlen és valószínűleg hosszú vitákra fog okot szolgáltatni a bolgár kérdés; oly biztosan meglesz kísértve a katonai dolgok megvita­tása, hogy nem kell nagy jóstehetség annak megmondására, hogy ha szenvedélyt és mes­terkedést nem is kever az ellenzék feladatai­ba, ha a sok feladat kényszerítő hatása, sürgető pressiót fogna is gyakorolni a pár­tokra, még akkor is nagy ülésszak előtt állunk. Pedig annyi tapasztalásunk már van a pártéletből, hogy ne ringassuk magunkat ab­ban az illusióban, hogy csak a komoly munka fogja az országgyűlést foglalkoztatni és nem lesz felesleges phrasis, hiába való táma­dás és szenvedélyeskedés. Nem azért tettünk le ezen illusióról, mintha azon meggyőző­désben lennénk, hogy ez nélkülözhetetlenül tartozik a törvényhozói feladatok közé, hisz sem a pártoknak, sem az országnak soha sem vált javára, sem a szenvedély, sem a phrasis; de hát már olyan régi ismerőseink ezek, hogy reményünk sem lehet, hogy nem óhajtott lá­togatásuktól megkímélve lesz az országház. Sőt a­nélkül, hogy bármely irányban vádaskodáshoz és feltevéshez folyamodni kí­vánnánk, legközelebbi észleleteink is az el­lenkezőről győznek meg. Minél kevesebb anyagot ad ugyanis, az érdemleges tárgy, an­nál több mellékes dologgal foglalkozik ellen­zékünk. Itt van pl. a kiegyezés. Ezelőtt tíz évvel önálló bank és önálló vámterület követelése, előnyeinek fejtegetése képezték a napi sajtó és országgyűlés foglalkozását. Ezen alapon intézett támadásokkal szemben, a megkötött kiegyezés hatása és eredménye az, hogy most az előcsatáro­­zásban, ilyesmiről csak elvétve van szó. Tudjuk ugyan, hogy pour Thonneur de drapeau­ az elvi álláspontok jelezve és fejte­getve lesznek az illető kérdések tárgyalásá­nál , de hogy a közvéleményre ezekkel hatni nem lehet, bizonyítja az, hogy azokat már most sem igen fejtegetik, így szorul a ki­egyezés miatti támadás egyes részletekbe, vagy vész el azon általános phrasisban, hogy az ország érdekeinek nem felel meg, a­nélkül, hogy komolyabban bizonyítva lenne. Ter­mészetes tehát, hogy érdemlegesebb tá­­madás hiányában, a részletek felfújása és az általános támadások könnyen ajánlkoznak és ha csábításuknak enged az ellenzék, meg­­magyarázhatónak tartjuk, de sem pártja, sem az ország érdekével indokoltnak nem mondhatjuk. Szolgálhatunk konkrétebb és egysze­rűbb bizonyítékkal is ezen észleletünk és állí­tásunk mellett. A Janszky-afaire úgy jön a királyi kézirat által elintézve, hogy ab­ban nemcsak a közvélemény pillanatnyi sérelmének jön elég téve, hanem egyszer­smind a király egész hatalmával nyújt alkotmányos biztosítékot a jövőre is. így fogta fel a nemzet, így a külföld. És mégis némely lapok magatartásából azt az aggodalmat merítettük — épen azért fejez­zük ki egész őszintén, hogy megc­áfolva le­gyünk, mit örömmel vennének tudomásul — hogy az ellenzék mérsékeltnek nevezett ár­nyalata, a kormány ellen személyes támadá­sát és a szélbal politikai küzdelmét, annál he­vesebbé teszi, minél jobban van a kérdés megoldva és minél kevesebb gyanú férhet ahhoz, hogy a hadseregnek m­ily­e­n irány és szellem jön utasításul adva. Ha ez a gyanúnk valósul, újra be fog bizonyulni az, hogy ott teszi az ellenzék támadását hevessé és erőssé, hol tárgyilagos alapja legkevesebb van reá. Nem azért mondtuk ezt, hogy vádaskodjunk, hisz a c­áfolatot provokáljuk és örömmel fo­gadjuk, nem is azért, mintha félnénk, mert a kiegyezésben és az utóbb említett ügyben álláspontunk oly erős és az ellenzék annyi fegyverét veszté az események folytán el, hogy a támadás — elfogulatlan ítélőkre hi­vatkozunk — bizony nem lehet veszedelmes sem a kormányra, sem pártjára nézve; de éppen azért hoztuk ezeket elő , hogy előre megjelöljük azt a tért, melyen az ellen­zék az országgyűlés idejét és saját erejét kí­mélheti, hogy annál több maradjon haszno­sabb és ü­dvösebb munkára. Mert ha ezen tekinteteknek hódolna az ellenzék, az ország­­gyűlés harmadik ülésszaka, felhalmozott teendőit is elvégezhetné és sok jó munkát és jól előkészített talajt hagyna hátra az uj or­­szággyűlésnek. Ez pedig fontosabb, mint a sok hangzatos beszéd és szenvedélyes kifa­­kadás ? A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 17. Az uj magyar márvány. Nem rég mint örvendetes hír járta be a lapo­kat, hogy Szárhegyen (Erdélyben) kiváló minőségű fehér márványt találtak. Hazánk, a természet adományaiban oly gaz­dag magyar föld — olvastuk valahol — ismét új kincseset gazdagodott; most már nem csak dúsan kamatozó szántóföldekkel, hires szőlőhegyekkel és csodahatású gyógyforrásokkal dicsekedhetünk; lesz márványbányánk is, melynek ritka szép márványa a carrarai márványnyal versenyezhet. Ez az értesítés kétségkívül örömet okozott mindenütt. A márványbányák nagy jelentősége elvi­­tázhatatlan, kivált olyan országban, mint a mienk, mely újabb időben sokat építkezik, s már ahoz is kedvet kapott, hogy a luxus bizonyos nemével emelje föl monumentális épületeit, nyilvános tereire kutakat, emlékszobrokat tervezzen. A fehér márvány föltalálása azonban nem olyan új dolog, mint azt sokan gondolják. Izsó Miklós, a minden izében magyar szobrász, ki nem csak tár­gyaiban kereste a magyar motívumokat, hanem az anyagban is a hazai föld termékét óhajtotta volna használni, már a hatvanas évek elején tanul­mányozni kezdte az erdélyi márványbányákat, s hosszas kutatás után fedezett is föl olyan márványt, mely alkalmasnak kínálkozott a mintázás­ra. A lapok ez idő tájon nagy zajt ütöttek a fölfede­zéssel és sokan megcsodálták Arany János mellszob­rát, melynek melegszinü márványát az erdélyi bányák szolgáltatták. Hogy Izsó más munkájához hasz­nált-e magyar márványt,­­ nem tudom; arról azon­ban már biztos tudomásom van, hogy Arany mell­szobrának kivésése rendkívüli nagy fáradságába ke­rült. A talált márványtömb tiszta, átlátszó és megle­pően szép szinü volt, de faragása sok bajt okozott, mert vastartalma ellent állt a vésőnek s nagyon ron­totta a ráspolyt. Izsó halála után szobrászaink fölhagytak a kí­sérlettel, hogy műveikhez magyar márványt használ­janak. Engel és később Huszár Adolf visszatértek a carrarai márványhoz, melylyel sokkal könnyebben boldogultak. Úgy Huszár Adolf Venusához, mint Engel amorettjeihez a híres olasz bányák szolgáltat­ták az anyagot. A múlt év vége felé azonban az a különös eset fordult elő, hogy míg hazai művészeink Olaszország­ból hozatták a márványt műveikhez, egy köztünk időző olasz, Giuseppe M­o­r­e­tt­i, újólag a magyar márványbányákra terelte figyelmünket. Moretti egy alkalommal Trefort közoktatásügyi minisztertől hal­lotta, hogy a fehér márvány nem csupán Car­rara vidékének kiváltsága, hanem valahol Er­délyben is vannak olyan bányák, a­melyek­ben mellszobrokhoz alkalmas szép fehér már­vány található. A miniszter elejtett szava nem hagyta nyugodni az élelmes olaszt, ki nem egyszer érezte, mennyi nehézséggel és költséggel jár az olasz márványnak Magyarországba szállítása. A­nélkül, hogy tudomása lett volna Izsó fölfedezéséről, tuda­kozó leveleket irt a hazai márványbányákba, s egyre­­másra küldette magának a mintákat, hogy belőlük válogathasson. Nemsokára egész gyűjtemény vergő­dött össze műtermében a különböző színűi és minőségű márványdarabokból. A sok között aztán végre akadt egy, mely úgy színénél, mint anyagjánál fogva alkal­masnak mutatkozott arra, hogy szoborművekhez is alkalmazza. Most már csak az volt a kérdés: milyen dara­bokban szolgáltatják a márványt a magyar bányák ? Moretti személyesen akart meggyőződni a dolog állá­sáról, s a múlt év november havában Gyergyó-Szár­­hegyre utazott. Ez volt ugyanis az a hely, mely mű­vészi szempontból a legalkalmasabbnak kínálkozott a kiaknázásra. Gyergyó-Szárhegy, köztudomás szerint, Csik­megyében fekszik, s hegyeiben a juramész, Sz. Domo­kosig nyolcz mértföldnyi távolságban tisztán fordul elő. A községnek mintegy 5000 lakosa van, mind szé­kelyek, kik földmiveléssel s a messze földön hires borszéki viz szállításával foglalkoznak. Derék, mun­kás nép, mely nem riad vissza a fáradságtól,­­ kitar­tással végzi, a mihez egyszer hozzá fogott. Jó hasznukat vették a tömösi szoros készítésénél is, hol szívósságuk rövid idő alatt nyolczszáz olasz munkás alkalmazását tette nélkülözhetővé. Ez a nép mindez ideig csak arra használta a márványt, hogy meszet égetett belőle vagy durva anyag gyanánt alkalmazta építkezéseinél. Hogy minő kincs rejlik bányáiban, nem is sejtette. Moretti másodízben ez év márczius havában utazott le Szárhegyre, hogy a legalkalmasabbnak mu­tatkozó helyen végre teljes erővel kezdje meg az ak­­názási munkálatokat. Néhány napig nehézkesen, gyakran félbeszakítva folyt a munka, midőn azonban a hegy bensejéből mind szebb és szebb márványdara­bok kerültek elő, lassan kint a nép bizalma is megjött, egyesek pedig valóságos szenvedélylyel láttak a do­loghoz. Moretti és munkásai, két hónap alatt tíz méter­nyire hatoltak be a hegységbe, s bármerre irányozták kutatásukat, mindenütt szép és jó minőségű anyagra találtak. Olaszunk teljesen meg volt elégedve az ered­ménnyel s az első nagyobb márványtömböt arra hasz­nálta, hogy belőle egy Teleki grófnőnek pompás por­talét mintázott. Ez a márványdarab két és fél méter­nyi hosszúságú volt. Színe tiszta, minősége kifogás­talan. A siker híre a főváros művészi köreiben való­ságos forrongást idézett elő, s mind élénkebbé vált az óhajtás, vajba akadna vállalkozó, ki rendszeres művelés alá venné a szárhegyi márvány­bányákat s hozzáférhe­tőkké tenné azok kincseit. Eleinte részvénytársaság ala­kítására gondoltak, de a bizalom ekkor még oly cse­kély volt a bánya sikerében, hogy csak nagy nehezen tudott összevergődni néhány vállalkozó. Moretti már­­már kétségbe esett a márványfejtés jövője felett. Ekkor aztán egy tekintélyes fővárosi polgár, Saxleh­­ner András állt a vállalkozás élére, s egymaga sze­rezte meg a bányák használásának jogát — hosszabb időre. Ez a fordulat nagy változást idézett elő a dol­gok folyásában. A munkálatok rendszeresebb alakot kezdtek ölteni. Saxlebner, ki jól ismeri a carrarai márványbányákat s tudja, minő tőkét igényel az ilyen munkálatok sikeres megkezdése és folytatása, azon­nal szakavatott mérnököt küldött Szárhegyre, s a munkások számára kellő számú műhelyek felállításá­ról és berendezéséről gondoskodott. Ekép ma már egész kis munkástelep képződött a kincsesei kínál­kozó hegység aljában, s az eddig magától kevés élet­jelt adó székely falu csöndjét a vésők és pörölyök lármája váltotta föl. Ha az idegen utas véletlenül Szárhegyre vetődnék, igen könnyen valamelyik kisebb olasz falu munkásai között képzelné magát. A mi jó székelyeink annyi jártassággal s annyi kedvvel vége­zik a márványfejtés nehéz munkáját, mintha csak gyermekkoruk óta abban nőttek volna fel, hogy már­ványbányákban nagyratörő művészek számára dol­gozzanak. Szárhegyről csaknem naponta érkeznek külde­mények Strobel Alajos műtermébe, hol Moretti jelen­leg Deák Ferencz sarkoshagjának márványban való kidolgozását végezi. E küldemények gazdag változa­tosságban mutatják be az új magyar márványt. Van köztük hófehér, mint a carrarai, vas gyönge sárgás színű, van olyan is, melynek színe a rózsásba képez átmenetet. Ez utóbbiaknak az az előnyük van a car­rarai márvány felett, hogy tónusuk melegebb, s a szo­bor mindjárt elkészülésének pillanatában megkapja azt a színezetet, melyek csak évek hosszú sora szo­kott megadni az olasz márványból faragott szobor­műveknek. Az első mű, melyhez Moretti szárhegyi már­ványt választott, Császka György szepesi püspök arcz­­képe. Pár nap előtt láttam a készülőben levő szobrot s minden nagyítás nélkül mondhatom, hogy már­ványa nem csak kielégített, de meg is lepett. Egészen tiszta, foltoktól mentes márvány az, halványsárgás színezettel, s olyan átlátszósággal aminővel az olasz márványok közt sem mindenik darab di­csekedhetik. Nincs meg ugyan az a kagylós törése, a­mi a carrarai márványnak van, s ennélfogva földolgozása több nehézséggel jár, de szobrászati czélokra azért igen használható s a mellett rendkívül tetszetős anyag. Mondják, hogy ércztartalma is sokkal csekélyebb, mint azé a már­ványé volt, a melyikből Izsó Mik­ós dolgozott. Min­denesetre érdekes volna, ha a két anyagot földolgozat­­lanul össze lehetne hasonlítani. Kész szoborművet, mint az Arany mellszobra, hiába való dolog volna a durva szárhegyi márvány mellé állítani, hogy közöt­tük párhuzamot vonjunk. Igaz ítéletet csak az mond­hatna, a­ki kezében vésővel vállalkoznék a bíró sze­repére. Bármiként álljon is a dolog, annyi kétségtelen, hogy minél beljebb hatolunk a szárhegyi márványbá­nyákban, annál tisztább, annál éretmentesebb az on­nan előkerülő márvány. Lehet, hogy idővel egészen kifogástalan, elsőrendű anyagot kaphatunk, mely aztán feleslegessé teszi a drága carrarai márvány használa­tát. Ha ez megtörténik jogosan elmondhatjuk, hogy hazánk igazi kincsbányával gazdagodott. Akkor aztán márványunkból piaczot is nyithatunk amaz országok számára, melyeknek nehéz és költséges az Olaszor­szággal való közlekedés. Addig azonban, míg a szárhegyi bányákból minden tekintetben kifogástalan anyagot nem nye­rünk, jó lesz nagy zajt nem ütni márvány­iparunkkal. A külföld csalódása bármely irányban is csak a vál­lalkozás sikerét koc­káztatná. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy ornamentális művekhez s kisebb igényű szobrokhoz jól használható anyagot szállítha­tunk. Ez már magában véve is elég nyereség nekünk. SZANA TAMÁS: BELFÖLD, Budapest, szept. 17. (A képviselőház ülése.) A képviselőhöz holnap, szeptember hó 18-án, szombaton, d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, szeptember 17. (A főrendiház ülése.) A főrendiház f. hó 18-án, d. e. 12 órakor ülést tart, melynek napirendje: Az 1884—87-iki országgyűlés harmadik ülésszakát megnyitó kegyel­mes királyi leirat kihirdetése. Elnöki jelentés. Budapest, szept. 17. (Közös miniszteri értekezletek.) A »Bud. Corr.« Írja: A holnapi napra kitűzve volt közös miniszteri érte­kezletek gróf T­a­a­f­f­e miniszterelnök óhajtására e hó 25-ére halasztattak el és e tanácskozásokra gróf Kálnok­y,’gróf Bylandt,Kállay, gr. Taaffe és Dunajewszki mini­szterek a jövő pénteken ér­keznek Budapestre. Azonban a közös miniszteri érte­kezletek zárülése, a­melyben a jövő évi közös költségvetési előirányzat véglegesen lesz megállapítva, B­écsben fog ő Felsége elnöklete alatt megtartatni. Debreczen, szept. 14. (Haj­du vármegye közigazgatási bizottságának ülése.)[Bv. t­u­d.] Hajdu vármegye közigazgatási bizottsága teg­nap, szept. 13-án tartotta havi ülését Dégenfeld Jó­zsef gr. főispán elnöklete alatt. Az a­l­i­s­p­á­n­i je­lentés augusztus hóról a közbiztonsági állapotot megnyugtatónak jelzi; mindössze 3 kisebb lopás és egy, szintén jelentéktelenebb rablási esetről adtak be jelentést a csendőrök. Tűzeset 11 fordult elő, ezek is kisebb mérvűek. A hasznos házi állatok egészségi álla­tok egészségi állapota megnyugtató. A közigazgatási ügyforgalom 997 db. melyből 902 db. intéztetett el; a közigazgatási bizottság forgalma pedig 187 db. volt, s ebből 116 db. lett elintézve. A kir. tanfel­ügyelő jelentése szerint augusztusban az iskolázta­tás — szünidő lévén — szünetelt. Szoboszló és H. Nánás városok polgármesterei — miután az ipa­ros tanonczok és kereskedő gyakornokok létszá­ma ötvenen felül van — az 1884. évi XVII. t. sz. 80. §-a értelmében a tanfelügyelő által felhivattak az iparos iskolának I. 1886—7. tanévben felállítására, illetve megnyitására. A főorvosi je­lentés szerint az egészségi állapot a julius havinál rosszabbra fordult; a kórnemző állandóan hurutos volt. Dorogon aug. 9-én egy halállal végződő cholera nostras is merült fel, bol a hatósági óvintézkedések azonnal megtétettek. Meghalt a múlt hóban 357 egyén s igy ezer lakosra 2,88°­00 évi átlagban szá­mítva 34-56°/év halálozás esik. Ezzel szemben szüle­tett 526 gyermek. A kir. mérnök jelentéséből ez­úttal is arról győződvén meg a közigazgatási bizott­ság, hogy a régi közmunka váltságtartozásokból na­gyon csekély összegek folynak be, holott ezek behaj­tása a kir. adó­felügyelőségre bízatott, s a bizottság felhivatni határozta a kir. adófelügyelőt, hogy a régi közmunka váltságtartozások behajtását teljes eréllyel foganasitsa. Egyenes adók czimén aug. hóban befizet­tetett 94.655 frt 471/a kr. 8954 frt 62 krral kevesebb mint a múlt év hason­lavában. Hadmentességi dijak czimén befolyt 1335 frt 44 kr (— 2015 frt). A vármegye közönségének állami egyenes adóhátraléka aug. végén 400,728 frt 98 krra rúg, mely az év kezdetén átvett hátralékkal szemben 123,124 frt 91 kr szaporodást mutat. A hadmentességi dijaknál pedig 38,228 frt 671­a­kr a hátralék. A kir. adófelügyelő előterjesztésére, tekintettel arra, hogy a követelésben álló összegek feltűnő módon megszaporodtak, a baj orvoslása érde­kében a közigazgatási bizottság, a városok polgár­­mesterre, községek bíróira és jegyzőire a személyes felelősséget kimondotta és ha 15 nap alatt kellő eredményt nem mutatnak fel, az ő költségükre állami végrehajtók küldetnek ki. A bizottság e határozat alól csupán Kovács Gyula dorogi helyettes polgár­­mestert mondotta ki feloldottnak, ki a vármegye meg­bízottjaként működik ott néhány hónap óta s igy a hátralékok nem e miatta szaporodtak fel Dorogon. E kivételes intézkedés ellen a kir. adófelügyelő feleb­­bezést jelentett be. A magyarországi gör. kel. szerb egyház önkor­mányzatáról. — Levelek a „Nemzet“ szerkesztőjéhez. — Irta: Satoracskovics Sándor. II. Ez időben a magyar kormánynál nevezetes személyi változások történtek. Eötvös József báró közoktatásügyi miniszter, a szerb egyház-autonómiá­­nak barátja s pártfogója, meghalt. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, a­ki ép úgy mint Deák Ferencz, az ország bölcse, Eötvös báró ebbeli nézeteit s inten­­zióit helyeselte, a bécsi közös minisztérium élére hi­vatott, utódjává pedig Lónyay Menyhért lett, a­ki azonban e kérdésben az előbbiek nézeteiben nem osz­tozván, határozottan a szerb autonómiaellenes, cleri­­cális párt részére hajlott. Nincs szándékomban itt a clericális párt által felhasznált eszközök, a m. kir. minisztériumhoz, sőt a zágrábi kormányszékhez is beadott kérvényeik és pe­­titióik fejtegetéseibe bocsátkozni. A helyzet jellemzé­sére röviden csak azt jegyzem meg, miszerint e párt vezérei nyiltan követelték, hogy a szerb egyházi autonómiát biztosító 1868 : IX. törvényczikk és a király ő felsége által szentesített con­­gressusi szabályrendeletek, mint állítólag a szerb episcopalis egyház alapelveivel össze nem egyez­tethető intézkedések, érvényen kívül helyeztesse­nek ; hogy az üresedésben lévő metropoliai szék, egy »Declaratorium Illyricum« értelmében, 25 papi rendű képviselőből, 25 katonaőrvidéki főtisztből és 25 vi­lági rendű képviselőből álló congressus által töltes­sék be és hogy aztán egy ad hoc egybehívandó püs­pöki zsinat által az eddig kiadott egyház-igazga­tási szabályok revisió alá vétessenek és ezek­ből csak az hagyassék érvényben, a­mit a püspöki zsinat az egyház alapelveivel összeegyeztethetőnek fog találni. Ellenben másfelől, majdnem ugyanazon időben, az anticlericalis, vagyis az úgynevezett nemzeti sza­badelvű párt képviseletében járt el a miniszterelnök­nél a congressusi választmánynak dr. Pavlovics Ist­ván, Dimitrievics György ügyvéd és Brankovics György zombori esperes, jelenlegi temesvári püspök­ből állott küldöttsége, mely megint a congressus által felterjesztett munkálatok jóváhagyatását szorgal­mazta. Ugyanezt téve több mint 150 egyházközség is a kormányhoz benyújtott petitiók utján. Lónyai gróf miniszterelnök megkisérlette 1871. év végével egy több előkelő szerbekből összeállított értekezlet által, melyen a congressus tagjai sorából csakis Angyelics Germán Archimandrita, jelenlegi patriarcha és Kusevics Szvetozár szerémi főispán vettek részt, a merev­ellentéteket lehetőleg kiegyenlí­teni, hogy így az elérendő eredmény zsinórmér­tékül szolgálhasson a kormánynak, a további teendők­re nézve. De e fáradsága eredményre nem vezetett. A clericális párt fentnevezett két főképviselőjének nézeteihez csak is Masirevics Samu,­akkori kir. táblai, jelenleg curiai biró, a meghalt hason­nevű patriarcha unokaöcscse és örököse önmaga csatlakozott; ellen­ben az értekezlet többi tagjai, névszerint Mihajlovics Miklós akkori hétszemélynök, jelenleg a magy. kir. tábla elnöke, Szadivojevics Livius udvari tanácsos, jelenleg a horvát-szlavonországi hétszemélyes tábla elnöke és Sztojácskovics Sándor belügyminiszteri osz­tálytanácsos, jelenleg nyug­­miniszteri tanácsos és országos képviselő, határozottan nyilatkoztak a fenn­álló törvények és szabályok épségben tartása mellett, és nem ismerték el az egyházi tanítás és kánonok szempontjából nyilvánított­ aggályokat igazoltaknak, mert szerintük az említett törvények és szabályok mit sem tartalmaznak, mi a dogmatikai, hittani, szer­tartási vagy lithurgiai ügyek körébe vágna s mi eszerint az egyház alapelveinek lényegébe ütközhet­nék. A kánoni törvények szempontjából nyilvánított aggályokat illetőleg pedig azt jegyezték meg, hogy miután e törvények, a dogmatikai hittanítást tartal­mazó szabályaik és az egyház alapelvein nyugvó in­tézkedéseik kivételével, mint az egyház külszerkeze­­tére, administratív és anyagi viszonyaira vonatkozó rendelkezések, a kor és haladás elutasíthatlan igé­nyeihez képest változhatók, sőt több irányban már tényleg változtak is, maga a hierarchia által bevett ellenkező eljárás, úgynevezett »egyházi praxis« útján, a­mennyiben a főpapság által most utólagosan meg­támadott autonóm intézmények némelyike netán az egyház episcopális jellegével össze nem egyeztethető­­nek, vagy általában az egyház lelkészi igazgatása ér­dekében módosítandónak találtatnék, az orvoslás törvény- és jogszerűen csak­is az arra illetékes congressus útján lenne kereshető, illetőleg eszkö­zölhető. A kormány elhatározta magát elvégre még is arra, hogy a congressust a fent emlitett értekezleten a többség által javallott törvényszerű módon össze­hívja s mindenekelőtt a már régóta szükségessé vált Metropolita-választást elrendelje; minélfogva 1872. évi május havában a fenállott congressust fel­­oszlatottnak nyilvánította, s egyúttal Sztojko­­vics érsekségi administrátornak meghagyta, hogy ugyanazon évi augusztus­­óra új congressust, a leg­­felsőbbileg helybenhagyott új választási rend alapján hívjon össze, metropolita választás czéljából. A congressusi képviselők választása, melynél most az anticlericalis párt maradt győztes valamennyi választó kerületben, szabályszerűen megejtetvén, Mollinári, a Horvát-Szlavonország főparancsnoka és cs. kir. altábornagy jön a congressus megnyitására mint kir. biztos kiküldve oly utasítással, hogy Karló­­czára ünnepélyes bevonulása és fogadtatása, valamint a congressus megnyitásánál pontosan tartassa meg az 1779. évben előirt külceremoniákat, melyek szerint, többi közt, a congressusi képviselőknek kellett a kir. biztos megérkezésekor, díszes hintájánál testületileg megjelenniük és innen a lakásáig sorfalat képezniük. A Karlóczán összegyülekezett congressusi képviselők azonban ezt a korszellemmel s népképviselői állá­sukkal össze nem egyeztethetnek találván, egyik értekezletükön kinyilatkoztatták, hogy a kir. biztos eb­beli követelésének eleget nem tehetnek. Egyúttal néhai Nikolajevics Lucián, Kár­oly városi püspökkel élükön folyamodtak ő felségéhez is a miniszterelnök útján az iránt,hogy mentessenek fel egy oly fogadtatás kötelezett­sége alól, melynek szószerinti teljesítése már Coronini gróf és Philippovics báró, volt utolsó császári biztosok idejében sem követeltetett. De Molinári altábornagy, ki azalatt Féterváradon időzött, a leghatározottabban vonakodott ezen mind ez ideig érvényen kívül nem helyezett szabálytól eltérni és midőn Sztojko­­vics érsekségi administratornak leghathatósabb előterjesztései daczára sem sikerült a congres­susi képviselőket rábirni a tőlük követeltek tel­jesítésére, a kir. biztos Karlóczára nem is ment, hanem a még meg sem alakult congressust feloszla­­tottnak nyilvánította. A congressusi képviselők ezen meggondolatlan cselekedetük által leginkább ártottak azon ügynek melynek azzal véltek szolgálhatni. Annak esett áldo­zatul a közbecsülésben és közkedveltségben állott Sztojkovics püspök is, aki a történtek után admi­nistrated állásától, a Ferencz­ József-rend nagykereszt­jének adományozása mellett ugyan, de végre mégis csak azért mentetett fel, mert nem volt eléggé erélyes és ezért ügyvitele sem találtatott kielégítőnek; habár másrészt meg kell vallani, hogy Sztojkovics érsekségi administratornak mint­ Metropolita-jelöltnek, a congressusi képviselőkkel, mint közvetlen választóival szemben, igen nehéz helyzete volt és hogy nálánál erőteljesebb administrator sem érezhette volna ma­gát az adott körülmények közt erélyesebb fellépésre hivatottnak. Sztojkovics püspök helyére Gruics Nikanor pakráczi püspök neveztetett ki érsekségi adm­inist­­rátorrá! Minthogy azonban a fenebbi események nagy izgalmat idéztek elő a szerb hitfelekezeteknél és az egyház­ügyek még bonyolultabb helyzetbe jutottak, a kormány indíttatva érezte magát komolyabb rendsza­bályok alkalmazására. Miért is Majthényi László bá­ró hontmegyei főispánt kir. biztosi minőségben kül­dötte ki a helyszínére oly feladattal, hogy a koronát megillető főfelügyeleti jognál fogva a szerb egyház­­nemzeti alapokat revistó alá vegye és úgy az azok, mint a zárdajavak kezelése ellen emelt vádakat is vizsgálja meg. Majthényi báró azonban ez irányban csak annyit tett, hogy Csernovics Péter congressusi biztost a metropolitai uradalom igazgatóságától eltávolította és ezt Gruics Nikanor érsekségi administratornak adta át, de emellett elmulasztotta Masirevics patriarchának és Sztojkovics volt admi­nistratornak­­erre vonatkozó számadásait is átvenni, miáltal a Masirevics patriarcha örökösei és az egy­­háznemzeti alap közti kiegyenlítés, nemkülönben az ezen alapból Csernovics kezeihez kiutalvá­­nyozott nevezetes összegű előlegeknek és saját bevételeinek elszámolása is lényegesen hátráltatva lett. Csernovics csak­is hosszabb tárgyalás után volt reá lírható, hogy az elfoglalt régibb, va­lamint a saját kezeléséről szóló számadásokat is be­terjessze. Különben Majthényi báró, ki Újvidéken való­ságos rendőrbiztosi hivatalt állított fel, államrendőri teendőkkel, egyes szerb­­ egyházközségek felosz­latásával, az újvidéki szerb hitfelekezeti gym­nasium politikailag gyanúsított tanárainak állás

Next