Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)

1886-10-14 / 1482. szám

janszky-ügynek ilyen befejezéséből a miniszterelnök segélyével az osztrák állameszme diadalra jutását re­mélik. Most nem kell a »Vaterland«-ra hivatkozni, elég utalni a lefolyt vitában a honvédelmi miniszter, az előadó és a kormánypárt tagjainak a beszédeire, a­melyekben minden el van követve annak a bebizonyí­tására, hogy nincs magyar hadsereg, hogy a magyar ez­­redekben szolgáló idegenek, nem idegenek, hogy a ma­gyar katonákat sem szükséges felesketni a magyar al­kotmányra, hogy az alkotmányt nem lehet bevinni a hadseregbe, mert ez a hadsereg kettéválasztását idézné elő. Ezek bizonyítgatásával a »Vaterland« állítása sok­kal komolyabb jelleget ölt, semhogy azzal a háznak le­számolni ne kellene. Ezekkel szemben természetes, hogy azt kívánja az ellenzék, hogy az alap, t. i. a közös had­sereg intézménye, melyen az eszme diadalra jutna, megszüntett­essék. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) A miniszterelnök beszédére reflectálva, kije­lenti, hogy nem mondta, hogy a magyar alkotmány homokra van építve. Ennek az eszmének az ötlete az előadóé, csak a miniszterelnök tulajdonította szóló­nak. Azt mondta, hogy a magyar alkotmánynyal szemben a katonai hatalom erősnek bizonyult. A mi­niszterelnök egy másik beszédében arra hivatkozott, hogy az 1867 : XII. t. sz. befejező záradéka megtiltja, hogy ezen törvény a két állam által egyoldalu­kig megváltoztatható legyen. Ez illogikus, mert ha az való , mint hogy tényleg való, hogy engedheti meg, hogy a véderőről szóló 1868-iki törvény az 1867. XII. tezikket egyoldalulag megváltoztathatná. A minisz­terelnök az 1879-iki beszállásolási törvénybe már behozta a legfőbb hadúr kifejezést. Tehát mégis lehet egyoldalulag felforgatni a közösügyi törvényt ? Szóló­s pártfelei érvényesíteni akarják az alkotmányban gyökerező jogot, a­melyet a kormány egyoldalulag a mi hátrányunkra megváltoztatott. (Úgy van­­ a szélső­balon.) Azt sem mondta, hogy a kir. kéziratban van némi engesztelés és némi fenyegetés. Azt mondta, hogy a királyi kéziratban csak azok számára van fel­világosítás, a­kik ka­pacit­ál­hatók, engesztelés egyálta­lán nincs s a közvélemény ezt nem is követel, hanem elégtételt. (Úgy van­­ a szélső balon.) Fenyegetés van azonban a kir. kéziratban, pedig felesleges, mert ná­lunk a törvények uralma teljes és feltétlen. Mi nem sér­tünk, csak tiltakozunk a sértések egész lánczolata ellen s a fenyegetés mégsem szól azoknak, kik meg­érdemlik, mert a sértés tőlük jött, hanem fenyegetnek minket, mert a sértés ellen tiltakozunk, mert a sér­tésért elégtételt kívánunk. a szerajevói toastra megjegyzi, hogy az ka­­lendáriumilag is mögötte következik két nappal a miniszterelnök válaszának, tehát arra feleletül szol­gálhatott, mert alig képzelhető el, hogy a­midőn olyan általános érdeklődéssel várták a miniszterelnök válaszát, és a hadsereg főfelügyelője volt volna az, aki ezzel a válaszszal nem törődött volna. A határozati javaslata ellen fölhozott indokok között leginkább megáll az, melyet Münnich Aurél említett, hogy önálló hadsereg fölállítását pénzügyi tekintetek nem engedik meg. Ez elismerése annak a pénzügyi politikának, melyet ép Münnich pártol, a­kinek ezért gratulál is. (Derültség balfel­öl.) A másik indok, hogy egyesek tényei miatt a hadsereget elítélni nem lehet, alaptalan. Ő és pártja foglalkozott az egész hadsereggel, mint politikai intézménynyel, s kimutatták ez egyes tényekből, hogy az egész hadsereg mint politikai intézmény nem vált be. A betegség symptomáiból alig lehetne egészségre következtetni, s e symptomákat elösmerte a királyi kézirat és a miniszterelnök maga is. Elismerve a létező bajokat, azokon csak a magyar ifjaknak a had­seregbe tömeges belépése által vél segíthetni a mi­niszterelnök úr. Erre nézve az 1868. egyik t. ez.-je megengedte az egyéves ön­kény­­esi jogot, hogy úgy tényleg minél többen léphessenek be a hadseregbe, de ez évben a tartalékos tisztektől megvonták az egyenruha viselésének jogát. Hivatkozik a franczia képviselőházra, mely ezzel­ szemben és azt akarja meg­engedni, hogy az valaha katona volt, mind viselhesse az egyenruhát, míg nálunk törvényileg kimondják, hogy a tartalékos tisztek csak az ellenség előtt jók katonákul, különben pedig nem méltók azon tiszte­leti jogokra, melyek az egyenruhával járnak. A magyar ifjúság azért bizonynyal nem fog megneheztelni, de ne higyyék, hogy az ő beédesgeté­­sü­k a hadseregbe ilyen körülmények között lehetsé­ges lesz. Azelőtt magyarul is lehetett tiszti vizsgála­tot tenni, ma az a lehetőség is meg van szüntetve. A honvédelmi miniszter tegnapi beszédében kimutatta, hogy a tiszti állomások zsúfolásig meg vannak tömve s mégis arra, tehát a lehetetlenre biztatja a magyar ifjakat, hogy lépjenek be a hadser­egbe. Kimutatja ezután, hogy a katonai tanintézetekben minő kevés a magyar. A honvédelmi miniszter azon állítására, hogy a magyar ember­től, aki a hadseregbe lép, fölösleges esküt követelni a magyar alkotmányra és törvényekre, megjegyzi, hogy ott a hadseregnél azonban kénysze­rítik a magyar embert egy más eskür­e, melyben nincs szó a magyar alkotmányról. De hát miért követelik akkor az eskü letételét a magyar államhivatalnokok­tól? Ha amott nem szükséges az eskü, itt sem az, s ha ott elengedték, mint fölöslegest, itt arra biztatnak, hogy lehetne bárki is esküszegő! (Úgy van­ balfelől.) Tiltakozik a honvédelmi miniszter azon állítása ellen, hogy ő és pártja sportszerűen űzik az izgatást a hadser­eg ellen. Még csak arra akar figyelmeztetni, ha jogosak azon külügyi aggodalmak, melyek miatt a hadsereget bolygatni veszedelmes, akkor ne hagyják meg a hadsereget a jelenlegi állapotában, mert úgy, amint most van, nem fogja a veszély idejében meg­találni a magyar nemzet r­észér­ől azt a támogatást, melyre szüksége lesz, minthogy a hadsereggel szem­ben a magyar nemzetnek soha igaza nem lehet. Mind­ezek folytán kéri határozati javaslata elfogadását. (Élénk helyeslés balfelől.) Apponyi Albert gr.: T. ház! (Halljuk!) Az ál­láspont, melyet a jelen vitában a t. ház előtt kifejteni szerencsém volt, r röviden abból állott, hogy az ismert személy vált­ozások ügye a kir. kézirrat által be van fe­jezve, azonban oly intézkedések, melyek szükségesek, hogy a nemzet és hadsereg közt az a belső solidaritás biztosíttassék, mely a hadsereg katonai erejének egyik fő tényezője, ez­által feleslegessé nem válnék. Ebben az irányban ajánljam a t. háznak a határozati javaslatot a kérvényi bizottság határozati javaslatával szemben, mely azt mondja, a kérvényezők által jelzett bármely irányban törvényhozási intézkedések szüksége egy­általában fenn nem forog. Megvallom, hogy a vita egész folyamán érdemleges c­áfolat az én álláspon­tom ellen tán meg sem kiséreltetett. (Úgy van­­ bal­felől.) A­mit e tekintetben hallottam, legfölebb fel­szólítás volt arra a hírre, hogy x részletesen azon kí­vánalmakat, melyekből kifolyólag intézkedéseket ké­rek és azon intézkedéseket, melyeket szükségesnek tartok.­ Ámde, t. hát, engem ez ügy tárgyalásánál sem­mi másnak, mint a közérdeknek tekintete nem vezet. (Helyeslés balfelől.) És én azt hiszem, hogy a meny­nyit az általam kívánt iránynak jellemzésér­ elmon­danom e helyről kötelességem és a mennyit a jelen helyzetben czélszerű, azt állásfoglalásom indokolására megmondom. (Igaz, balfelől.) E határon túlmenni szerintem e helyen nem kötelességem, nem felada­tom, sem azt a jelen helyzetben a közérdek nem kí­vánja, sőt talán nem is volna helyes, nem volna czélszerű. Ezen szempontból, te­hát, tartózkodom a túlol­dalon felhozottak egyes részleteinek c­áfolgatásába bocsátkozni, tartózkodom egyes félremagyarázások­nak és félreértéseknek helyreigazításától. Álláspon­tom tisztán áll a t. ház előtt s azon hazai közönség előtt, mely az itteni tárgyalásokat figyelemmel kiséri. Nem látom tehát szükségesnek, hogy a zárszó jogá­val éljek és csak újabban ajánlom határozati javasla­tomat a t. háznak elfogadásra. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tisza Kám­­án miniszterelnök: T. ház ! (Hall­juk ! Halljuk!) Én a magam részéről is követni aka­rom Apponyi Albert gr. t. képviselő úr példáját, azt tartva, hogy az álláspontot, melyet a ház ezen oldala elfoglal, úgy én mint mások kellően kifejtették, egy­­átalábann az ügynek bővebb tárgyalásába bocsátkozni nem akarok. (Helyeslés a jobboldalon.) De tardozom egy tegnap hozzám intézett kér­­désre felelettel és tartozom egy ma a kisebbségi véle­mény előadójának beszédében foglalt állítással szem­ben, hogy úgy fejezzem ki magamat, szavaimnak helyreigazításával. (Halljuk!) A­mi a kérdést illeti, Thaly képviselő úr azt kérdezte, hogy megjelent-e a katonai rendeletek tárá­ban a legkegyelmesebb királyi kézirat, mert azt mon­­dá, ha nem jelent meg, szükségesnek tartaná, hogy ott megjelenjen, mert csak így lesz kellő hatása. T. hát! nem jelent meg , de nem jelent meg a magyar rendeletek tárában sem, mert az nem rende­let, melynek az egyikben vagy a másikban helye vol­na. Ez a m­it a t. képviselő úrnak válaszolni kí­vántam. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélső­baloldalon.) A másik, a­mit megjegyezni kívánok, az, hogy a kisebbségi vélemény 1. előadója azt mondotta, hogy én helytelenül állítottam vagy fogtam rá, mintha azt mondotta volna, hogy a magyar alkotmány ho­mokra van építve, mert azt az előadó úr mondotta Olvassa el a t. képviselő úr beszédemet. Én épen az­zal kezdtem, hogy midőn az előadó szemben azon sokszor hallott állítással mintha a magyar alkotmány homokra volna építve és a raactio szele bármikor elfújhatná, azon oldalról belekiáltottak »pedig úgy van!« Erre reflectáltam, és sohasem mondottam, hogy a kisebbségi vélemény előadója mondotta ki azon eszmét, hogy az alkotmány homokra van építve. En­nek benne kell lenni beszédemben, ha nem szóról szór­a így, de benne kell lenni. (Igaz ! Úgy van­ a jobb oldalon.) Megeshetik könnyen, hogy midőn valaki rögtö­nözve felel, mint nekem akkor is szerencsém volt, valamit rosszul hallott vagy rosszul értett és arra re­­flektál, de ha valaki napok múlva reflectál valamire, akkor mégis csak megnézhetné, hogy mi az, mixre reflectál. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő úr ismét beszél a fenyegetés­ről, és azt mondja, hogy én magam is elis­mertem, hogy ez felesleges. T. hát ! Ismét hivatkozom rá, kétszer szólottam és azt mon­dottam , meglehet, nem vitatom, hogy felesle­ges, bár én nem tartom feleslegesnek, ha a király miniszterét kötelessége teljesítésére figyelmezteti. Ez van beszédemben, én tehát azt feleslegesnek el nem ismerem . (Igaz ! Úgy van a jobboldalon.) de azon csakugyan kell, hogy csodálkozzam, hogy a képviselő úr annak daczára, hogy meg volt mondva, hogy itt törvénytelen eljárásokról van szó, még­sem tud le­mondani arról, hogy fenyegetést lásson benne, és nem gondolja meg, hogy azzal, hogy ebben fenyegetést lát, oly beismerést tesz, melynek valódiságát sem róla, sem társairól én magam sem akarom elhinni. (Tet­szés jobb felől.) A t. képviselő úr még abban is félreértett, mi­kor azt mondja: az­által, mert óhajtottam, hogy a magyar ifjak mentül számosabban lépjenek be a had­seregbe, elismertem, hogy a mostani tisztikar szelleme rossz, mert ezzel akarnám javítani. Ezt­­, képviselőház, nem ismertem el, de azt az óhajtást soha sem fogom tagadni, nem is tagadhatom meg, hogy a magyar hadseregben legalább is oly arányban, amely arányban van a legénység száma, legyenek magyar tisztek. Csak arra mutattam rá, hogy ez iránt hiába hozunk törvényt, ezen törvény nem segíthet, hanem csak az, ha magyar ifjak kellő számmal a seregbe beállnak. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélső­baloldalon.) Rá­mutatott J. barátom, a honvédelmi miniszter, hogy ha ez még ma nincs meg, annak legfőbb oka épen az, hogy sokan a sajtóban és itt és másutt igyekeznek azt az állást a magyar ember előtt mintegy odiosussá tenni, (ügy van­ jobbfelől. Mozgás a szélső bal­oldalon.) Teljes készséggel fogadom a képviselő úrnak azon nyilatkozatát, hogy közülük is a közös hadsere­get senki bántani nem szokta és nem akarja, csak arra kérem, hogy az akaratot kövesse ezentúl a tett. (Elénk tetszés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon. Egy hang: A hadsereg részéről is.) Természetesen, el­mondtam azt máskor is. A hadsereg a maga egészé­ben nem is adott okot azokra a támadásokig soha. (Zaj a szélsőbalon.) ha egyes embernek adtak, csak egyes emberek, de nem a hadsereg. (Úgy van­­ jobbfelől.) Mert bocsássanak meg a képviselő urak, azt mondani: »mi nem akar­juk a hadsereget bántani« ; de ezért úgy állítani azt oda — miként a jelen vitá­ban is történt — mint az alkotmányosság ellenségét; azután — igen helyesen — azt mondani: mi a dynastia és az ország érdekeit együtteseknek, együtt megóvandóknak tartjuk, de azért felkutatni a köze­lebbi és régibb múltnak minden keserű emlékét, (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon,) hogy ez a két érdek egy­mással mesterségesen szembe állittassék . (Ugy van ! Úgy van ! jobbfelől. Élénk ellenmondások a szélső­baloldalon,) ez nem helyes, nem megfelelő eljárás. (Tetszés a jobbfelől.) De t. képviselőház, megígértem, hogy követni fogom Apponyi gr. példáját, tartózkodom minden további polémiától. Meg vagyok győződve, hogy nem csak Apponyi Albert gr. képviselő úr, de mindenki e házban és nemcsak ezen kérdésben, egyedül a köz­érdek előmozdításának vágyától vezetteti magát, (Tetszés jobbfelől.) de midőn ezt elismerem, a szem­ben ülők részéről minden itt elmondott insinuatiók­­kal szemben követelem ezt magamnak és ezen párt­nak is. (Zajos helyeslés és tetszés jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Fejérvár­y Géza b. honvédelmi miniszter: T. kép­viselőház! (Zaj. Hadijuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy egész rövidséggel (Zaj a szélső­bal­oldalon) két állításra válaszoljak csak azért, hogy két tévedést helyre igazítsak. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis Györffi Gyula t. képviselő, úr azt állí­totta, hogy az egyévi önkénytesi intézmény azért rend­­szer­esíttetett, hogy a katonaság és polgárság egymás­sal közelebbi kapcsolatba hozassák. Erre te­hát, szük­ség nem volt, mert a barátságos viszony, egyes esete­ket szívére, mindig és mindenütt fennállott (Ellen­mondások a szélső­baloldalon) hanem az egyévi ön­kénytesi intézmény igenis létre­jött azért, hogy az in­­telligentiának kedvezmény nyúttassék, hogy ne legyen kénytelen kivétel nélkül mindenki három évig szol­gálni. (Úgy van­­ jobb felől.) A második, a­mit szó nélkül nem hagyhatok, az, hogy a katonai intézetekben a magyar ifjak száma nincs arányban a többiekhez. Meglehet, meg is enge­dem hogy így van, nem tudom, honnan vette­­. kép­viselőtársam a számokat, nekem a számok most nin­csenek rendelkezésemre, de meglehet, hogy igaza van. De honnan származik ez. Éppen onnan, m­ert a magyar származású állampolgárok aránylag csekély számban szolgálnak a hadseregben. Nagyon méltányosnak fogja találni a t. képvi­selő úr azt is, hogy az alapítványi helyekre első­sor­ban a katonai tisztek fiai vétetnek fel, mert hiszen, ez igazságos, amennyiben nehéz szolgálatot teljesíte­nek, másrészt a nehéz szolgálat teljesítésében magán anyagi ügyeiket elhanyagolni kénytelenek; továbbá ma Magyarországban, holnap Galicziában, majd is­mét Stejerországban lévén elhelyezve, nincsen állandó lakhelyük s ennélfogva erkölcsi kötelesség, hogy­ gyer­­m­ekeik neveléséről az állam gondoskodjék. (Élénk helyeslés jobboldalon.) Minthogy pedig csekély szám­ban vannak magyar emberek a tisztikarban, nagyon természetes, hogy csekélyebb számban vétethetnek fel magyar ifjak a katonai nevelőintézetekbe. Azon kívül a 120 magyar alapítványi hely be van töltve. Ezt azért akartam csak felvilágosításkép fel­hozni, hogy különben félreértés, vagy téves magya­rázat ne keletkezzék. (Helyeslés a jobboldalon.) Györffy Gyula személyes kérdésben szólva tilta­kozik a maga és pártja nevében az ellen, mintha a had­sereget akarták volna megtámadni, amidőn egyes symptomákat bírálgattak. Az önkéntesi intézményben azt hibáztatta, hogy ma már a német nyelv teljes tudása nélkül senki a közös hadseregben, mint azelőtt, tisztté nem lehet. Elnök befejezi a tanácskozást, s fölteszi a kér­dést : elfogadja-e a ház a bizottság által előterjesztett határozati javaslatot ? Névszerinti szavazás tétezvén, a szavazást R. betűnél kezdik. A szavazás megtörténte után Elnök: T. ház! Összeszámíttatván a szavaza­tok, jelentem a t. háznak, hogy 449 igazolt képviselő közül az elnök nem szavazott, igennel szavazott 162, nemmel szavazott 76, távol volt 210 képviselő, tehát 86 szótöbbséggel a ház elfogadta a kérvényi bizott­ság javaslatát, (Éljenzés jobbfelől) s igy a kisebbségi javaslat és az elleninditvány elesett. Következett Széchenyi Pál gróf válasza a hozzá intézett interpellátióra. Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi miniszter: T. ház ! (Halljuk!) Becker János képviselő úr a következő interpellátiót intézte hoz­zám (olvassa): Tekintettel arra, hogy a magyar állam terüle­tén az állattenyésztés egyes ágainál — daczára a mostoha közgazdasági viszonyoknak — örvendetes haladás észlelhető; tekintve azon körülményt, hogy ezen haladás nagyrészben a szakminisztérium azon intézkedése folytán éretett el, hogy a tenyésztésre al­kalmas apa állatok beszerzése által a nagy­közönség­nek lehetővé tétetett az okszerű tenyésztés ; tekintve azt, hogy a fokozatos haladással egyenes arányban van a nemzeti vagyon ezen gyarapodása is és hogy annak sikere csupán a folytonosság által biztosítható. — ezen okból kérdem a tisztelt földmivelési minisz­ter urat: 1. Mi indította arra, hogy a ménlovak ez évi bevásárlását — az eddigi szokástól eltérőleg — csu­pán két helyen : Budapesten és Kolozsvárit eszkö­zölteti ? 2. Miért nem lett idején figyelmeztetve a lóte­nyésztő közönség az iránt, hogy az eddigi gyakorlat­tól eltérőleg, oly irányú intézkedések czéloztatnak, miáltal sokan a fennállott gyakorlat által ösztönöz­­tetve — a különben is költséges ménneveléssel oda jutottak, hogy reményükben megcsalatva­­ megká­­rosíttatnak. 3. Ezen új intézkedés mellett pótolható-e azon szükséglet, mely már a múlt évben tényleg fennállott vagy hogy ezen új intézkedés balsikere után szándé­­koltatik-e utólagosan az ország többi vidékein a szük­séges tenyészanyag bevásárlása vagy nem ? 4. Az állam pénzügyi helyzete kéntette-e a t. miniszter urat ezen intézkedésre, mely igen alkalmas arra, hogy a szükséges számú és a tenyésztésre alkal­mas anyagnak beszer­zését lehetlenné tegye. T. hát ! Általánosságban vagyok bátor felemlí­teni azt, (Halljuk!) hogy meggyőződésem szerint az eddigi gyakorlat alapján egyáltalán nem támaszthat senki sem jogot az iránt, hogy az ő általa felnevelt apa állatok az államkincstár által megvétessenek; másodszor, hogy ez intézkedés a lovak beszerzésére vonatkozólag két okból vétetett szokásba: először azért, hogy az állami ménesekből esetleg nem elég számmal kikerülő mének pótoltassanak bevásárolt ménekkel, másodszor azért, hogy a közönség a lovak­nak jobb fölnevelésére indíttassék. Mindenki azonban előre tudta, hogy nem minden mén fog az állam által megvásároltatni, hanem csak csekély részük. A közönség által felnevelt apaállatoknak 50—60°/o-a megvásároltatván az állam által, a töb­bi mint jól felnevelt használati ló ment a vásárra ré­szint nálunk részint a külföldön, úgy hogy nemcsak az állam által megvásárolt ménlovak felnevelése volt hasznára a tenyésztőknek, de az által, hogy több gon­dot fordítottak a felnevelésre, ennek folytán nagyobb árt értek el az állam által meg nem vásárolt állatok­ért is, minthogy ha azokat használati lovak gyanánt adták volna el. Azon szükséglet, melyre a t. képviselő úr hivat­kozott többféle lehet és nem tudva melyiket érti a képviselő úr ennek folytán mindegyikre meg fogom adni a választ. A szükséglet lehet az, ami a mostani ménlét­számnak kiegészítéséhez szükséges ; vagy vonatkozha­­tik a szükséglet arra, hogy mennyi mént kivan az államkincstár az egyes tenyésztőktől; a harmadik az, hogy mely mén­létszám felelne meg az or­szágban létező tenyész kanczák létszámának ? Az első kérdéssel úgy állunk, hogy a mostani ménlétszám kiegészítéséhez szükséges szám részint a ménesekből, részint a bevásárlásokból fog kiegé­szíttetni. Ezen szükségletnek tehát ez intézkedés is megfelel. A második kérdés az, hogy meg tudunk-e fe­lelni a tenyésztők részéről nyilvánuló igényeknek. Ezeknek soha sem leszünk képesek eleget tenni, mert ha minden igényt ki akarnánk elégíteni, akkor a ménlólétszámot legalább 5-600 ménlóval kellene szaporítani, ez pedig a létszámnak legalább 1/1 rész­szel való felemelését tenné szükségessé. A harmadik szükséglettel úgy állunk: az utolsó összeírás szerint van az országban 2.100,000 ló, eb­ből 500,000 kancza. Ha tehát az összeirt kanczáknak csak egy ré­szét veszszük is tenyészanyagnak, legalább 300,000 kanczát lehet tenyészkanczának mondani s ezekhez legalább 8000 mén kellene. Az állami méntelepekbe 2300 mén van besorozva, magán­tulajdonban van ré­szint községeknél, részint magánosoknál van 1300, ez tesz összesen 3700-at, szükséges volna tehát, ha a ménló létszámot a tenyészkanczák számához képest ki akarnák egészíteni, még 4300 mén. Hogy ily e­gy ménlétszám tartására az állam nem lehet hiva­tott, azt hiszem a t. képviselő urak természetesnek fogják tartani. Ezeket előrebocsátva, bátor vagyok az egyes kérdésekre következőben válaszolni. Az első kérdés úgy szól, hogy mi indította a miniszter urat arra, hogy a ménlovak ez évi bevásár­lását — az eddigi szokástól eltérőleg — csupán két helyen Budapesten és Kolozsvárit eszközölteti ? Indított engem az, hogy a t. ház bölcs elhatáro­zása folytán a miniszterek utasíttatak, hogy a törvény­hozás által megszavazott tételeken túl kiadásokat ne te­gyenek. Méltóztatnak tudni a zárszámadásokból, hogy az én tárczámnál történt túlkiadásoknak legnagyobb része épen a lótenyésztésre, különösen a ménbevásár­lás rovatára esett, történt ez pedig leginkább azért, mert a minisztérium azon czélból, hogy az egész or­szágban felnevelt mének jussanak, amennyiben lehet, vásárlás alá, 12 bizottságot állított föl a mén­bevá­sárlás ideje alatt, melyek az országot bejárták. Ál­lottak ezen bizottságok az illető parancsnok vagy mi­niszteri hivatalnokból, mint elnökből, azonkívül az egyes lótenyésztési bizottságok tagjaiból, kik az egyes megyék részéről választottak és állatorvo­sokból. Természetes, hogy ez napidíjakkal és így tete­mes költséggel is járt. Mikor azután a mének össze voltak vásárolva, egy helyütt összpoontosíttattak és faj vagy testalkat szerint szétválasztattak különböző helyekre. Ez által tehát nagy összegű dologi kiadás származott, mely a mén vásárlásra szánt összegből fedeztetett. Miután most az a határozata van a t. háznak, hogy túlkiadásoknak többé nem szabad előfordulni, ter­mészetesen azon összeget, mely mén vásárlásra van szán­va, törekszem minél inkább erre a czélra felhasználni, nem pedig dologi kiadásokra, továbbá törekszem arra, hogy annál több a­mi a t. ház által e czélra megsza­vazva van, arra ne fordíttassék. Okvetlenül be kellett tehát szüntetnem e bizottságok összeállítását és kon­­centrálnom kellett a bevásárlást, hogy már ez alapon mindig tisztán álljon előttünk az, mennyiben vettük igénybe a hitelt, nehogy non putarem forduljon elő és esetleg túlkiadás történjék a csekély hitel követ­keztében. Tehát egyenesen a pénzügyi viszonyok és a t. ház határozata az, melyek arra késztettek, hogy ez intézkedést tegyem, a­melynek folytán ezentúl a be­vásárlás csakis Budapesten és Kolozsvárott fog tör­ténni. A második kérdés így hangzik : »Miért nem lett idején figyelmeztetve a lóte­nyésztő közönség az iránt, hogy az eddigi gyakorlat­tól eltérőleg oly irányú intézkedések czéloztatnak, miáltal sokan a fenállott gyakorlat által ösztönöztet­­ve — a különben is költséges ménneveléssel oda ju­tottak, hogy reményükben megcsalatva — megkáro­­síttatnak. Erre csak annyit vagyok bátor felelni, hogy a­mint a költségvetés e tavaszszal letár­­gyaltatott és később a t. ház említett határo­zata meghozatott, rögtön értesítve lettek a lótenyész­tési bizottságok a minisztérium által, hogy jövőre a bevásárlás így fog történni, később pedig — július­­augusztusban — az egyes tenyésztők is, kiktől beér­kezett a jelentés, hogy nálunk apalónak nevelt álla­tok találhatók, erről a minisztérium által még egy­szer értesíttettek, így tehát azt mondani, hogy későn értesíttettek, nem lehet, mert korábban lehetetlen volt őket értesíteni. A­mi a megkárosítást illeti, bá­tor vagyok kijelenteni, hogy a tenyésztőkre legfeljebb az a teher hárul, hogy ők fogják a szállítási költséget viselni, a­mely különben némely esetben valószínűleg még az árba is be lesz tudható, melyet a lóért kap­nak. Károsodásról épen nem lehet szó, mert egy te­nyésztő sem számíthat biztosan arra, hogy az általa nevelt lovat meg fogja az állam venni, minthogy máskor is a bejelentett méneknek csak­­60— 65°/0-a szokott megvásároltatni. De károsodás­ról már azon okból sem lehet beszélni, mert a­ki lovát e czélra felnevelte, annyi gondot fordí­tott rá, hogy ha mint használati lovat adja is el, bőven megkapja jutalmát, minthogy van szám­talan eset, hogy sokkal csekélyebb ár kiálta­tott a kincstár által az illető lóért, mint a­menynyit kapott annak tulajdonosa, ha azt mint használati lovat adta el. Azon kérdés tekintetében, hogy az új intézkedés mellett pótolható-e azon szük­séglet, mely a múlt évben fennállott, vagy hogy az új kísérlet balsikere után szándékozik-e a kormány az ország több vidékén szükséges tenyészanyagot bevá­sárolni vagy nem, utalok arra, amit, a szükséglet fedezésére nézve előbb mondtam. Én, te­hát, más szükségletet szem előtt nem tarthatok, mint azt, a­mely a ménlovak létszámának kisorsolás útján tör­tént apadása folytán pótlandó. E szükséglet pótolta­­tik részint a ménesekből nyert ménlovak, részint pe­dig bevásárlás által. Ha azon eset következnék be, hogy itt nem tudnánk elég ménlovat vásárolni, ki fog küldetni néhány ember, hogy a legjobb lótenyésztő vidékeken a szükségletet bevásárolják. Azt hiszem azonban, hogy ez nem következik be, mert idáig is mintegy 80 lóra lett hely rendelve , mert remélem, hogy 100-on felül lesz azon ménlovak száma, a­melyek eljönnek. Ebből pedig a szükséglet kikerül. A­mi végre azon kérdést illeti, hogy a pénzügyi helyzet késztetett-e ezen intézkedésre, erre megfelel­tem az eddigiekben s minthogy azt is megc­áfoltam az eddig mondottakkal, hogy a szükséges szám és a tenyésztésre alkalmas anyag beszerzése lehetetlen lenne ezen intézkedés folytán, kérem a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (He­lyeslés.) Becker János helytelenek tartja, hogy a minisz­ter ép e rovatban akar megtakarításokat eszközölni, s azért a választ most sajnálattal vesz tudomásul. Széchenyi Pál gr. ipar és kereskedelmi minis­zer. T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a t. kép­viselő úrnak egy állítását, amely esetleg félreértésre adhatna alkalmat, rectifikáljam. Azt állítja a t. kép­viselő úr, hogy most akarok megtakarítást tenni e téren. Méltóztatik tévedni, én nem szóltam arról semmit, hogy megtakarítást akarok tenni, hanem azt mondottam, hogy azon összeget, mely a törvényhozás által­­ a szóban forgó czélra meg van állapítva, egyenesen arra a czélra akarom fordítani, és nem dologi kiadásokra, mint eddig részben tör­tént. Én tehát nem takarítok meg abból az ösz­­szegből, mely a törvényhozás által meg van ha­tározva, hanem ezt az összeget egyenesen ménvásár­lásra akarom költeni, és nem másra. A t. képviselő úr azt kívánta, hogy felderítsem az összeg nagyságát. Azt hiszem, a t. képviselő urak nagyon jól tudják, mennyi van megszavazva a budgetben. Ha a t. kép­viselő úr ott utánna néz, meg fogja látni, hogy az összeg 30—40.000 frt. Ez fog fordíttatni e czélra s több nem. Itt tehát nem megtakarításról van szó, ha­nem a t. ház határozatának teljes betartásáról. (Élénk helyeslés jobbfelől. Becker János figyelmeztet arra, hogy a minis­­térium palotája 1.100.000 írtba fog kerülni, ott kel­lett volna takarítani, nem pedig a productív befekte­téseknél. A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Tisza Kálmán miniszterelnök : T. ház! (Hall­juk ! Halljuk!) Csak a legközelebbi teendőkre nézve tartom kötelességemnek nyilatkozni. (Halljuk!) Ha a t. ház méltóztatik abba beleegyezni, mit gondolom a t. elnök úr már jelzett, hogy holnap a pótbírákra vonatkozó törvényjavaslat tárgyaltatnék, szombaton pedig ennek harmadszori megszavazása következvén, a delegatio és a quo albizottság tagjai megválasztatnának, akkor azt tartom, hogy tárgyaló ülést ebben a hónapban többé nem kellene tartani. Tartani kell, de csupán egy ülést, a hónap vége felé, egyesegyedül azon c­élból, hogy a költségvetés és esetleg más miniszteri előterjesztések vagy bizottsági jelentések benyújthatók legyenek, és az előterjeszté­sek, magától érthetőleg, az illető osztályokhoz utasít­­tathassanak. Ezután a ház érdemleges üléseit, tekin­tettel a delegációk közbejöttére, november 27-én kez­­dené meg ismét. (Általános helyeslés.) Ezek után egyúttal jelezni kívánom azt is, hogy a magam részéről holnap felelni kívánnék Rácz Géza képviselő úr interpellációjára, szombaton pedig eset­leg a Komjáthy képviselő úréra. Helly Ignácz : T. ház! (Halljuk!) A magam ré­széről teljesen belenyugszom ama munkarendbe, me­lyet a miniszterelnök úr most javaslatba hozott, csak azon kérdést vagyok bátor hozzá intézni, vallon nem tartja-e szükségesnek, hogy időközben egyúttal a­z­z interpellációra is válaszoljon, melyet én voltam bát­r e napokban a bolgár ügyben hozzá intézni, annál is inkább, miután azon naptól fogva, hogy interpelláció­­mat megtettem, a helyzet, úgy hiszem, még inkább bonyolult, meglehet súlyosabb lett. Mindenesetre, azt hiszem, kívánatos volna, hogy mielőtt a ház huzamo­sabb szünetre eloszlik, a miniszterelnök úr e tekintet­ben némi nyilatkozatot tenne. (Helyeslés a szé­ső­baloldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nem akartam most azon dolgot szóban hozni. Nyilatkozni 30 nap alatt tartozom. Ha képviselő úr kívánni fogja, nyilatkozni fogok, de azt már most is megmondhatom, hogy azon interpellációra ma válaszolni nem lehet. (Mozgás.) Elnök: T. ház ! E szerint azt hiszem, méltóz­tatnak beleegyezni, hogy szombaton kívül még egy ülés tartassék, melyben a költségvetés beterjeszthető és esetleg a minisztériumok más előterjesztései be­adhatók legyenek, továbbá, hogy szombaton túl ér­demleges ülés november 27-ig ne tartassék, a mikor a t. ház ismét megkezdi érdemleges üléseit. (He­lyeslés.) Ezzel az ülés d. u. 1 óra 15 perczkor véget ért. Budapest, okt. 14. (Az ágostai ev. egy­ház egyetemes conventje.)Az ág. ev. egy­ház mai egyetemes közgyűlésén P­r­ó­n­a­y Dezső dr. és Ged­uly püspök elnököltek. A mai tárgyak soro­zatának elsejét a theologiai académiai nagy bizottság jelentése képezte.­­ Az egyetemes közgyűlés utasít­ja a nagy bizottságot, hogy a theologiai vizsgákra nézve hozzon be egyöntetűséget. Prónay Dezső dr. a legjobb theologiai munkára 20 arany páradijat tűz ki. (Éljenzés.) — A hit- és lelkész jelölti vizsgák sza­bályzatára vonatkozólag két kerület az eddigi gyakor­latot kéri föntartatni két kerület pedig a kerületi felügyelő közreműködését kéri, — ennélfogva marad az eddigi gyakorlat, t. i. az, hogy a kerületre van bíz­va, akarja-e, vagy nem a kettős elnökséget. Kas­say püspök indítványozza, hogy az egyetemes bizottság előtt tett vizsgálatok bizonyítványai is egyetemes jeleg­gel ruháztassanak föl. Élénk vita támadt a supplicatio kérdésénél. A supplicatio ügyében kiküldött bizottság a kö­vetkező javaslatot terjeszti az egyetemes convent elé: 1.­­ A tápintézetre való személyes kéregetés,mint a mely a mai viszonyok közt mind a kiküldött ifjak erkölcsi életére káros hatással van, mind pedig az érdekelt tanodákra hátrányos — beszüntet­te­s­s­é­k. 2. A fentebbinek helyébe következő intézkedés életbeléptetése javasoltatik, miszerint az egyes tano­dák igazgatóitól — az év különböző szakaszaiban — az esperesi hivat utján — az egyes gyülekezetek lel­készeihez adakozási ivek küldessenek — kik a szent ügyet szem előtt tartva, a híveket adakozásit buzdít­sák s az iveket a gyürött pénz becsatolásával, a tano­dák igazgatóihoz posta utján, újra és okvetlen visz­­szaszármaztassák. 3. Az ily módon eszközölt gyűjtésnek köre az algymnasiumokra vonatkozólag bezárul, azon egyház­­kerület határvonalával, a melyekben azok léteznek — ellenben a főtanodák és akadémiák gyűjtési szabad­sága kiterjed mind a négy egyházkerületre. A pol­gári iskolákra való gyűjtés szigorúan betiltassék. C­z­é­k­u­s István püspök alapjában elhibá­­zottnak tartja a javaslatot. Mert gyűjtési évek után, még ha azokat idejében küldik is szét, nem fog oly segélyösszeg befolyni, mint eddig a supplicatio foly­tán. Ennélfogva kénytelenek lesznek az intézetek a díjakat felemelni, a­mi aztán nagy csapás lesz a sze­gény szülőkre nézve. Első indítványa az, hogy a ja­vaslat vétessék le a napirendről. Ha pedig ezen indít­vány el nem fogadtatnék, indítványozza, hogy a ja­vaslat véleményezés végett küldessék le a kerü­letekhez. Szeberényi Gusztáv püspök nem helyesli a kéregetést, mert a kiküldött ifjakra demoralizáló­­lag hat, de még a lelkészeknek és papoknak is sok kellemetlenséget okoz. Ha már a supplicatiót fel akarjuk tartani, supplicáljanak a lelkészek. Külön­ben pártolja a bizottság javaslatát. K­a­r­s­a­y Sándor püspök elismeri ugyan, hogy a supplicatiók mellett sok visszaélés történt, de ezért még nem kell megszüntetni e régi jó intézményt, mely a mai viszonyok közt is megállja helyét. A ja­vaslatot a kerülethez kéri leküldetni. Huggenberger lelkész nem tartja lealázó­­nak a supplicatiót. Különben sem tudja, hogy honnét vennék a kárpótlást, ha a supplicatiót megszüntetik. Véleménye szerint érintetlenül fentartandó az eddigi gyakorlat, a javaslat elvetendő. H­ö­r­n József az eddigi gyakorlat mellet van. Doleschall Sándor véleménye szerint a a supplicatio ellen lehet pro és contra beszélni. De ily fontos intézmény megszüntetése mindenesetr­e na­gyon megfontolandó. A kerületekhez kéri a javasla­tot leküldeni. H­u­n­f­a­l­v­y Pál is azon véleményben van, hogy a javaslat a kerületekhez leküldendő. Ezután az egyetemes gyűlés kimondja, hogy a javaslat a kerü­letekh­ez leküldendő, addig pedig míg a kerületek véleménye beérkezik az eddigi gyakorlat maradjon fenn. Elfogadtatott továbbá a horvát-szlavónországi evangélicus egyházak ügyében kiküldött bizottság memoranduma, melyet felirat kíséretében a kormány­hoz fognak felterjeszteni. A felirat szerkesztésével és benyújtásával G­y­ő­r­y Elek bízatott meg. Következett az egyetemes pénztár számadásai­nak bemutatása, a bevétel mintegy 7200 írtra,a kiadás pedig 3500 írtra rúg. A stipendiumoknál elfogadta­­tatott a gyarapításnak az a módja, hogy mindegyik alapítvány mellett — a­mennyire lehetséges — tarta­lékalap létesíttessék az újabban befolyó adományok­ból. Felolvastatott az eperjesi akadémia kér­elme, mely oda terjed, hogy az egyetem állandóan segé­lyezze ; a pénzügyi bizottság javasolja, hogy csupán esetről-esetre nyújtassék támogatás. Az egyetemes gyűlés, többek felszólalása után a pénzügyi bizottság előterjesztését elfogadta; erkölcsi támogatását meg­adja s pénzbeli segítségül ez évre 150 frtot meg­szavaz. A bonyhádi algymnasium segély iránti kérvénye a pénzügyi bizottsághoz utasittatott, hogy a pénztár állásához képest 100 frtig terjedhető összeget utalmá­­nyozzon. A gyámintézeti alapszabályok módosítása fölött ezúttal határozat nem hozatott, e feladat a májusban tartandó egyetemes gyűlésre vár. Az anyakönyvi kivonatok díjmentessége kérdés

Next