Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)
1886-10-14 / 1482. szám
janszky-ügynek ilyen befejezéséből a miniszterelnök segélyével az osztrák állameszme diadalra jutását remélik. Most nem kell a »Vaterland«-ra hivatkozni, elég utalni a lefolyt vitában a honvédelmi miniszter, az előadó és a kormánypárt tagjainak a beszédeire, amelyekben minden el van követve annak a bebizonyítására, hogy nincs magyar hadsereg, hogy a magyar ezredekben szolgáló idegenek, nem idegenek, hogy a magyar katonákat sem szükséges felesketni a magyar alkotmányra, hogy az alkotmányt nem lehet bevinni a hadseregbe, mert ez a hadsereg kettéválasztását idézné elő. Ezek bizonyítgatásával a »Vaterland« állítása sokkal komolyabb jelleget ölt, semhogy azzal a háznak leszámolni ne kellene. Ezekkel szemben természetes, hogy azt kívánja az ellenzék, hogy az alap, t. i. a közös hadsereg intézménye, melyen az eszme diadalra jutna, megszüntettessék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök beszédére reflectálva, kijelenti, hogy nem mondta, hogy a magyar alkotmány homokra van építve. Ennek az eszmének az ötlete az előadóé, csak a miniszterelnök tulajdonította szólónak. Azt mondta, hogy a magyar alkotmánynyal szemben a katonai hatalom erősnek bizonyult. A miniszterelnök egy másik beszédében arra hivatkozott, hogy az 1867 : XII. t. sz. befejező záradéka megtiltja, hogy ezen törvény a két állam által egyoldalukig megváltoztatható legyen. Ez illogikus, mert ha az való , mint hogy tényleg való, hogy engedheti meg, hogy a véderőről szóló 1868-iki törvény az 1867. XII. tezikket egyoldalulag megváltoztathatná. A miniszterelnök az 1879-iki beszállásolási törvénybe már behozta a legfőbb hadúr kifejezést. Tehát mégis lehet egyoldalulag felforgatni a közösügyi törvényt ? Szólós pártfelei érvényesíteni akarják az alkotmányban gyökerező jogot, amelyet a kormány egyoldalulag a mi hátrányunkra megváltoztatott. (Úgy van a szélsőbalon.) Azt sem mondta, hogy a kir. kéziratban van némi engesztelés és némi fenyegetés. Azt mondta, hogy a királyi kéziratban csak azok számára van felvilágosítás, akik kapacitálhatók, engesztelés egyáltalán nincs s a közvélemény ezt nem is követel, hanem elégtételt. (Úgy van a szélső balon.) Fenyegetés van azonban a kir. kéziratban, pedig felesleges, mert nálunk a törvények uralma teljes és feltétlen. Mi nem sértünk, csak tiltakozunk a sértések egész lánczolata ellen s a fenyegetés mégsem szól azoknak, kik megérdemlik, mert a sértés tőlük jött, hanem fenyegetnek minket, mert a sértés ellen tiltakozunk, mert a sértésért elégtételt kívánunk. a szerajevói toastra megjegyzi, hogy az kalendáriumilag is mögötte következik két nappal a miniszterelnök válaszának, tehát arra feleletül szolgálhatott, mert alig képzelhető el, hogy amidőn olyan általános érdeklődéssel várták a miniszterelnök válaszát, és a hadsereg főfelügyelője volt volna az, aki ezzel a válaszszal nem törődött volna. A határozati javaslata ellen fölhozott indokok között leginkább megáll az, melyet Münnich Aurél említett, hogy önálló hadsereg fölállítását pénzügyi tekintetek nem engedik meg. Ez elismerése annak a pénzügyi politikának, melyet ép Münnich pártol, akinek ezért gratulál is. (Derültség balfelöl.) A másik indok, hogy egyesek tényei miatt a hadsereget elítélni nem lehet, alaptalan. Ő és pártja foglalkozott az egész hadsereggel, mint politikai intézménynyel, s kimutatták ez egyes tényekből, hogy az egész hadsereg mint politikai intézmény nem vált be. A betegség symptomáiból alig lehetne egészségre következtetni, s e symptomákat elösmerte a királyi kézirat és a miniszterelnök maga is. Elismerve a létező bajokat, azokon csak a magyar ifjaknak a hadseregbe tömeges belépése által vél segíthetni a miniszterelnök úr. Erre nézve az 1868. egyik t. ez.-je megengedte az egyéves önkényesi jogot, hogy úgy tényleg minél többen léphessenek be a hadseregbe, de ez évben a tartalékos tisztektől megvonták az egyenruha viselésének jogát. Hivatkozik a franczia képviselőházra, mely ezzel szemben és azt akarja megengedni, hogy az valaha katona volt, mind viselhesse az egyenruhát, míg nálunk törvényileg kimondják, hogy a tartalékos tisztek csak az ellenség előtt jók katonákul, különben pedig nem méltók azon tiszteleti jogokra, melyek az egyenruhával járnak. A magyar ifjúság azért bizonynyal nem fog megneheztelni, de ne higyyék, hogy az ő beédesgetésük a hadseregbe ilyen körülmények között lehetséges lesz. Azelőtt magyarul is lehetett tiszti vizsgálatot tenni, ma az a lehetőség is meg van szüntetve. A honvédelmi miniszter tegnapi beszédében kimutatta, hogy a tiszti állomások zsúfolásig meg vannak tömve s mégis arra, tehát a lehetetlenre biztatja a magyar ifjakat, hogy lépjenek be a hadseregbe. Kimutatja ezután, hogy a katonai tanintézetekben minő kevés a magyar. A honvédelmi miniszter azon állítására, hogy a magyar embertől, aki a hadseregbe lép, fölösleges esküt követelni a magyar alkotmányra és törvényekre, megjegyzi, hogy ott a hadseregnél azonban kényszerítik a magyar embert egy más esküre, melyben nincs szó a magyar alkotmányról. De hát miért követelik akkor az eskü letételét a magyar államhivatalnokoktól? Ha amott nem szükséges az eskü, itt sem az, s ha ott elengedték, mint fölöslegest, itt arra biztatnak, hogy lehetne bárki is esküszegő! (Úgy van balfelől.) Tiltakozik a honvédelmi miniszter azon állítása ellen, hogy ő és pártja sportszerűen űzik az izgatást a hadsereg ellen. Még csak arra akar figyelmeztetni, ha jogosak azon külügyi aggodalmak, melyek miatt a hadsereget bolygatni veszedelmes, akkor ne hagyják meg a hadsereget a jelenlegi állapotában, mert úgy, amint most van, nem fogja a veszély idejében megtalálni a magyar nemzet részéről azt a támogatást, melyre szüksége lesz, minthogy a hadsereggel szemben a magyar nemzetnek soha igaza nem lehet. Mindezek folytán kéri határozati javaslata elfogadását. (Élénk helyeslés balfelől.) Apponyi Albert gr.: T. ház! (Halljuk!) Az álláspont, melyet a jelen vitában a t. ház előtt kifejteni szerencsém volt, r röviden abból állott, hogy az ismert személy változások ügye a kir. kézirrat által be van fejezve, azonban oly intézkedések, melyek szükségesek, hogy a nemzet és hadsereg közt az a belső solidaritás biztosíttassék, mely a hadsereg katonai erejének egyik fő tényezője, ezáltal feleslegessé nem válnék. Ebben az irányban ajánljam a t. háznak a határozati javaslatot a kérvényi bizottság határozati javaslatával szemben, mely azt mondja, a kérvényezők által jelzett bármely irányban törvényhozási intézkedések szüksége egyáltalában fenn nem forog. Megvallom, hogy a vita egész folyamán érdemleges cáfolat az én álláspontom ellen tán meg sem kiséreltetett. (Úgy van balfelől.) Amit e tekintetben hallottam, legfölebb felszólítás volt arra a hírre, hogy x részletesen azon kívánalmakat, melyekből kifolyólag intézkedéseket kérek és azon intézkedéseket, melyeket szükségesnek tartok. Ámde, t. hát, engem ez ügy tárgyalásánál semmi másnak, mint a közérdeknek tekintete nem vezet. (Helyeslés balfelől.) És én azt hiszem, hogy a menynyit az általam kívánt iránynak jellemzésér elmondanom e helyről kötelességem és a mennyit a jelen helyzetben czélszerű, azt állásfoglalásom indokolására megmondom. (Igaz, balfelől.) E határon túlmenni szerintem e helyen nem kötelességem, nem feladatom, sem azt a jelen helyzetben a közérdek nem kívánja, sőt talán nem is volna helyes, nem volna czélszerű. Ezen szempontból, tehát, tartózkodom a túloldalon felhozottak egyes részleteinek cáfolgatásába bocsátkozni, tartózkodom egyes félremagyarázásoknak és félreértéseknek helyreigazításától. Álláspontom tisztán áll a t. ház előtt s azon hazai közönség előtt, mely az itteni tárgyalásokat figyelemmel kiséri. Nem látom tehát szükségesnek, hogy a zárszó jogával éljek és csak újabban ajánlom határozati javaslatomat a t. háznak elfogadásra. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tisza Kámán miniszterelnök: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Én a magam részéről is követni akarom Apponyi Albert gr. t. képviselő úr példáját, azt tartva, hogy az álláspontot, melyet a ház ezen oldala elfoglal, úgy én mint mások kellően kifejtették, egyátalábann az ügynek bővebb tárgyalásába bocsátkozni nem akarok. (Helyeslés a jobboldalon.) De tardozom egy tegnap hozzám intézett kérdésre felelettel és tartozom egy ma a kisebbségi vélemény előadójának beszédében foglalt állítással szemben, hogy úgy fejezzem ki magamat, szavaimnak helyreigazításával. (Halljuk!) Ami a kérdést illeti, Thaly képviselő úr azt kérdezte, hogy megjelent-e a katonai rendeletek tárában a legkegyelmesebb királyi kézirat, mert azt mondá, ha nem jelent meg, szükségesnek tartaná, hogy ott megjelenjen, mert csak így lesz kellő hatása. T. hát! nem jelent meg , de nem jelent meg a magyar rendeletek tárában sem, mert az nem rendelet, melynek az egyikben vagy a másikban helye volna. Ez a mit a t. képviselő úrnak válaszolni kívántam. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) A másik, amit megjegyezni kívánok, az, hogy a kisebbségi vélemény 1. előadója azt mondotta, hogy én helytelenül állítottam vagy fogtam rá, mintha azt mondotta volna, hogy a magyar alkotmány homokra van építve, mert azt az előadó úr mondotta Olvassa el a t. képviselő úr beszédemet. Én épen azzal kezdtem, hogy midőn az előadó szemben azon sokszor hallott állítással mintha a magyar alkotmány homokra volna építve és a raactio szele bármikor elfújhatná, azon oldalról belekiáltottak »pedig úgy van!« Erre reflectáltam, és sohasem mondottam, hogy a kisebbségi vélemény előadója mondotta ki azon eszmét, hogy az alkotmány homokra van építve. Ennek benne kell lenni beszédemben, ha nem szóról szóra így, de benne kell lenni. (Igaz ! Úgy van a jobb oldalon.) Megeshetik könnyen, hogy midőn valaki rögtönözve felel, mint nekem akkor is szerencsém volt, valamit rosszul hallott vagy rosszul értett és arra reflektál, de ha valaki napok múlva reflectál valamire, akkor mégis csak megnézhetné, hogy mi az, mixre reflectál. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő úr ismét beszél a fenyegetésről, és azt mondja, hogy én magam is elismertem, hogy ez felesleges. T. hát ! Ismét hivatkozom rá, kétszer szólottam és azt mondottam , meglehet, nem vitatom, hogy felesleges, bár én nem tartom feleslegesnek, ha a király miniszterét kötelessége teljesítésére figyelmezteti. Ez van beszédemben, én tehát azt feleslegesnek el nem ismerem . (Igaz ! Úgy van a jobboldalon.) de azon csakugyan kell, hogy csodálkozzam, hogy a képviselő úr annak daczára, hogy meg volt mondva, hogy itt törvénytelen eljárásokról van szó, mégsem tud lemondani arról, hogy fenyegetést lásson benne, és nem gondolja meg, hogy azzal, hogy ebben fenyegetést lát, oly beismerést tesz, melynek valódiságát sem róla, sem társairól én magam sem akarom elhinni. (Tetszés jobb felől.) A t. képviselő úr még abban is félreértett, mikor azt mondja: azáltal, mert óhajtottam, hogy a magyar ifjak mentül számosabban lépjenek be a hadseregbe, elismertem, hogy a mostani tisztikar szelleme rossz, mert ezzel akarnám javítani. Ezt, képviselőház, nem ismertem el, de azt az óhajtást soha sem fogom tagadni, nem is tagadhatom meg, hogy a magyar hadseregben legalább is oly arányban, amely arányban van a legénység száma, legyenek magyar tisztek. Csak arra mutattam rá, hogy ez iránt hiába hozunk törvényt, ezen törvény nem segíthet, hanem csak az, ha magyar ifjak kellő számmal a seregbe beállnak. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Rámutatott J. barátom, a honvédelmi miniszter, hogy ha ez még ma nincs meg, annak legfőbb oka épen az, hogy sokan a sajtóban és itt és másutt igyekeznek azt az állást a magyar ember előtt mintegy odiosussá tenni, (ügy van jobbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) Teljes készséggel fogadom a képviselő úrnak azon nyilatkozatát, hogy közülük is a közös hadsereget senki bántani nem szokta és nem akarja, csak arra kérem, hogy az akaratot kövesse ezentúl a tett. (Elénk tetszés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon. Egy hang: A hadsereg részéről is.) Természetesen, elmondtam azt máskor is. A hadsereg a maga egészében nem is adott okot azokra a támadásokig soha. (Zaj a szélsőbalon.) ha egyes embernek adtak, csak egyes emberek, de nem a hadsereg. (Úgy van jobbfelől.) Mert bocsássanak meg a képviselő urak, azt mondani: »mi nem akarjuk a hadsereget bántani« ; de ezért úgy állítani azt oda — miként a jelen vitában is történt — mint az alkotmányosság ellenségét; azután — igen helyesen — azt mondani: mi a dynastia és az ország érdekeit együtteseknek, együtt megóvandóknak tartjuk, de azért felkutatni a közelebbi és régibb múltnak minden keserű emlékét, (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon,) hogy ez a két érdek egymással mesterségesen szembe állittassék . (Ugy van ! Úgy van ! jobbfelől. Élénk ellenmondások a szélsőbaloldalon,) ez nem helyes, nem megfelelő eljárás. (Tetszés a jobbfelől.) De t. képviselőház, megígértem, hogy követni fogom Apponyi gr. példáját, tartózkodom minden további polémiától. Meg vagyok győződve, hogy nem csak Apponyi Albert gr. képviselő úr, de mindenki e házban és nemcsak ezen kérdésben, egyedül a közérdek előmozdításának vágyától vezetteti magát, (Tetszés jobbfelől.) de midőn ezt elismerem, a szemben ülők részéről minden itt elmondott insinuatiókkal szemben követelem ezt magamnak és ezen pártnak is. (Zajos helyeslés és tetszés jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter: T. képviselőház! (Zaj. Hadijuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy egész rövidséggel (Zaj a szélsőbaloldalon) két állításra válaszoljak csak azért, hogy két tévedést helyre igazítsak. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis Györffi Gyula t. képviselő, úr azt állította, hogy az egyévi önkénytesi intézmény azért rendszeresíttetett, hogy a katonaság és polgárság egymással közelebbi kapcsolatba hozassák. Erre tehát, szükség nem volt, mert a barátságos viszony, egyes eseteket szívére, mindig és mindenütt fennállott (Ellenmondások a szélsőbaloldalon) hanem az egyévi önkénytesi intézmény igenis létrejött azért, hogy az intelligentiának kedvezmény nyúttassék, hogy ne legyen kénytelen kivétel nélkül mindenki három évig szolgálni. (Úgy van jobb felől.) A második, amit szó nélkül nem hagyhatok, az, hogy a katonai intézetekben a magyar ifjak száma nincs arányban a többiekhez. Meglehet, meg is engedem hogy így van, nem tudom, honnan vette. képviselőtársam a számokat, nekem a számok most nincsenek rendelkezésemre, de meglehet, hogy igaza van. De honnan származik ez. Éppen onnan, mert a magyar származású állampolgárok aránylag csekély számban szolgálnak a hadseregben. Nagyon méltányosnak fogja találni a t. képviselő úr azt is, hogy az alapítványi helyekre elsősorban a katonai tisztek fiai vétetnek fel, mert hiszen, ez igazságos, amennyiben nehéz szolgálatot teljesítenek, másrészt a nehéz szolgálat teljesítésében magán anyagi ügyeiket elhanyagolni kénytelenek; továbbá ma Magyarországban, holnap Galicziában, majd ismét Stejerországban lévén elhelyezve, nincsen állandó lakhelyük s ennélfogva erkölcsi kötelesség, hogy gyermekeik neveléséről az állam gondoskodjék. (Élénk helyeslés jobboldalon.) Minthogy pedig csekély számban vannak magyar emberek a tisztikarban, nagyon természetes, hogy csekélyebb számban vétethetnek fel magyar ifjak a katonai nevelőintézetekbe. Azon kívül a 120 magyar alapítványi hely be van töltve. Ezt azért akartam csak felvilágosításkép felhozni, hogy különben félreértés, vagy téves magyarázat ne keletkezzék. (Helyeslés a jobboldalon.) Györffy Gyula személyes kérdésben szólva tiltakozik a maga és pártja nevében az ellen, mintha a hadsereget akarták volna megtámadni, amidőn egyes symptomákat bírálgattak. Az önkéntesi intézményben azt hibáztatta, hogy ma már a német nyelv teljes tudása nélkül senki a közös hadseregben, mint azelőtt, tisztté nem lehet. Elnök befejezi a tanácskozást, s fölteszi a kérdést : elfogadja-e a ház a bizottság által előterjesztett határozati javaslatot ? Névszerinti szavazás tétezvén, a szavazást R. betűnél kezdik. A szavazás megtörténte után Elnök: T. ház! Összeszámíttatván a szavazatok, jelentem a t. háznak, hogy 449 igazolt képviselő közül az elnök nem szavazott, igennel szavazott 162, nemmel szavazott 76, távol volt 210 képviselő, tehát 86 szótöbbséggel a ház elfogadta a kérvényi bizottság javaslatát, (Éljenzés jobbfelől) s igy a kisebbségi javaslat és az elleninditvány elesett. Következett Széchenyi Pál gróf válasza a hozzá intézett interpellátióra. Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter: T. ház ! (Halljuk!) Becker János képviselő úr a következő interpellátiót intézte hozzám (olvassa): Tekintettel arra, hogy a magyar állam területén az állattenyésztés egyes ágainál — daczára a mostoha közgazdasági viszonyoknak — örvendetes haladás észlelhető; tekintve azon körülményt, hogy ezen haladás nagyrészben a szakminisztérium azon intézkedése folytán éretett el, hogy a tenyésztésre alkalmas apa állatok beszerzése által a nagyközönségnek lehetővé tétetett az okszerű tenyésztés ; tekintve azt, hogy a fokozatos haladással egyenes arányban van a nemzeti vagyon ezen gyarapodása is és hogy annak sikere csupán a folytonosság által biztosítható. — ezen okból kérdem a tisztelt földmivelési miniszter urat: 1. Mi indította arra, hogy a ménlovak ez évi bevásárlását — az eddigi szokástól eltérőleg — csupán két helyen : Budapesten és Kolozsvárit eszközölteti ? 2. Miért nem lett idején figyelmeztetve a lótenyésztő közönség az iránt, hogy az eddigi gyakorlattól eltérőleg, oly irányú intézkedések czéloztatnak, miáltal sokan a fennállott gyakorlat által ösztönöztetve — a különben is költséges ménneveléssel oda jutottak, hogy reményükben megcsalatva megkárosíttatnak. 3. Ezen új intézkedés mellett pótolható-e azon szükséglet, mely már a múlt évben tényleg fennállott vagy hogy ezen új intézkedés balsikere után szándékoltatik-e utólagosan az ország többi vidékein a szükséges tenyészanyag bevásárlása vagy nem ? 4. Az állam pénzügyi helyzete kéntette-e a t. miniszter urat ezen intézkedésre, mely igen alkalmas arra, hogy a szükséges számú és a tenyésztésre alkalmas anyagnak beszerzését lehetlenné tegye. T. hát ! Általánosságban vagyok bátor felemlíteni azt, (Halljuk!) hogy meggyőződésem szerint az eddigi gyakorlat alapján egyáltalán nem támaszthat senki sem jogot az iránt, hogy az ő általa felnevelt apa állatok az államkincstár által megvétessenek; másodszor, hogy ez intézkedés a lovak beszerzésére vonatkozólag két okból vétetett szokásba: először azért, hogy az állami ménesekből esetleg nem elég számmal kikerülő mének pótoltassanak bevásárolt ménekkel, másodszor azért, hogy a közönség a lovaknak jobb fölnevelésére indíttassék. Mindenki azonban előre tudta, hogy nem minden mén fog az állam által megvásároltatni, hanem csak csekély részük. A közönség által felnevelt apaállatoknak 50—60°/o-a megvásároltatván az állam által, a többi mint jól felnevelt használati ló ment a vásárra részint nálunk részint a külföldön, úgy hogy nemcsak az állam által megvásárolt ménlovak felnevelése volt hasznára a tenyésztőknek, de az által, hogy több gondot fordítottak a felnevelésre, ennek folytán nagyobb árt értek el az állam által meg nem vásárolt állatokért is, minthogy ha azokat használati lovak gyanánt adták volna el. Azon szükséglet, melyre a t. képviselő úr hivatkozott többféle lehet és nem tudva melyiket érti a képviselő úr ennek folytán mindegyikre meg fogom adni a választ. A szükséglet lehet az, ami a mostani ménlétszámnak kiegészítéséhez szükséges ; vagy vonatkozhatik a szükséglet arra, hogy mennyi mént kivan az államkincstár az egyes tenyésztőktől; a harmadik az, hogy mely ménlétszám felelne meg az országban létező tenyész kanczák létszámának ? Az első kérdéssel úgy állunk, hogy a mostani ménlétszám kiegészítéséhez szükséges szám részint a ménesekből, részint a bevásárlásokból fog kiegészíttetni. Ezen szükségletnek tehát ez intézkedés is megfelel. A második kérdés az, hogy meg tudunk-e felelni a tenyésztők részéről nyilvánuló igényeknek. Ezeknek soha sem leszünk képesek eleget tenni, mert ha minden igényt ki akarnánk elégíteni, akkor a ménlólétszámot legalább 5-600 ménlóval kellene szaporítani, ez pedig a létszámnak legalább 1/1 részszel való felemelését tenné szükségessé. A harmadik szükséglettel úgy állunk: az utolsó összeírás szerint van az országban 2.100,000 ló, ebből 500,000 kancza. Ha tehát az összeirt kanczáknak csak egy részét veszszük is tenyészanyagnak, legalább 300,000 kanczát lehet tenyészkanczának mondani s ezekhez legalább 8000 mén kellene. Az állami méntelepekbe 2300 mén van besorozva, magántulajdonban van részint községeknél, részint magánosoknál van 1300, ez tesz összesen 3700-at, szükséges volna tehát, ha a ménló létszámot a tenyészkanczák számához képest ki akarnák egészíteni, még 4300 mén. Hogy ily egy ménlétszám tartására az állam nem lehet hivatott, azt hiszem a t. képviselő urak természetesnek fogják tartani. Ezeket előrebocsátva, bátor vagyok az egyes kérdésekre következőben válaszolni. Az első kérdés úgy szól, hogy mi indította a miniszter urat arra, hogy a ménlovak ez évi bevásárlását — az eddigi szokástól eltérőleg — csupán két helyen Budapesten és Kolozsvárit eszközölteti ? Indított engem az, hogy a t. ház bölcs elhatározása folytán a miniszterek utasíttatak, hogy a törvényhozás által megszavazott tételeken túl kiadásokat ne tegyenek. Méltóztatnak tudni a zárszámadásokból, hogy az én tárczámnál történt túlkiadásoknak legnagyobb része épen a lótenyésztésre, különösen a ménbevásárlás rovatára esett, történt ez pedig leginkább azért, mert a minisztérium azon czélból, hogy az egész országban felnevelt mének jussanak, amennyiben lehet, vásárlás alá, 12 bizottságot állított föl a ménbevásárlás ideje alatt, melyek az országot bejárták. Állottak ezen bizottságok az illető parancsnok vagy miniszteri hivatalnokból, mint elnökből, azonkívül az egyes lótenyésztési bizottságok tagjaiból, kik az egyes megyék részéről választottak és állatorvosokból. Természetes, hogy ez napidíjakkal és így tetemes költséggel is járt. Mikor azután a mének össze voltak vásárolva, egy helyütt összpoontosíttattak és faj vagy testalkat szerint szétválasztattak különböző helyekre. Ez által tehát nagy összegű dologi kiadás származott, mely a mén vásárlásra szánt összegből fedeztetett. Miután most az a határozata van a t. háznak, hogy túlkiadásoknak többé nem szabad előfordulni, természetesen azon összeget, mely mén vásárlásra van szánva, törekszem minél inkább erre a czélra felhasználni, nem pedig dologi kiadásokra, továbbá törekszem arra, hogy annál több ami a t. ház által e czélra megszavazva van, arra ne fordíttassék. Okvetlenül be kellett tehát szüntetnem e bizottságok összeállítását és koncentrálnom kellett a bevásárlást, hogy már ez alapon mindig tisztán álljon előttünk az, mennyiben vettük igénybe a hitelt, nehogy non putarem forduljon elő és esetleg túlkiadás történjék a csekély hitel következtében. Tehát egyenesen a pénzügyi viszonyok és a t. ház határozata az, melyek arra késztettek, hogy ez intézkedést tegyem, amelynek folytán ezentúl a bevásárlás csakis Budapesten és Kolozsvárott fog történni. A második kérdés így hangzik : »Miért nem lett idején figyelmeztetve a lótenyésztő közönség az iránt, hogy az eddigi gyakorlattól eltérőleg oly irányú intézkedések czéloztatnak, miáltal sokan a fenállott gyakorlat által ösztönöztetve — a különben is költséges ménneveléssel oda jutottak, hogy reményükben megcsalatva — megkárosíttatnak. Erre csak annyit vagyok bátor felelni, hogy amint a költségvetés e tavaszszal letárgyaltatott és később a t. ház említett határozata meghozatott, rögtön értesítve lettek a lótenyésztési bizottságok a minisztérium által, hogy jövőre a bevásárlás így fog történni, később pedig — júliusaugusztusban — az egyes tenyésztők is, kiktől beérkezett a jelentés, hogy nálunk apalónak nevelt állatok találhatók, erről a minisztérium által még egyszer értesíttettek, így tehát azt mondani, hogy későn értesíttettek, nem lehet, mert korábban lehetetlen volt őket értesíteni. Ami a megkárosítást illeti, bátor vagyok kijelenteni, hogy a tenyésztőkre legfeljebb az a teher hárul, hogy ők fogják a szállítási költséget viselni, amely különben némely esetben valószínűleg még az árba is be lesz tudható, melyet a lóért kapnak. Károsodásról épen nem lehet szó, mert egy tenyésztő sem számíthat biztosan arra, hogy az általa nevelt lovat meg fogja az állam venni, minthogy máskor is a bejelentett méneknek csak60— 65°/0-a szokott megvásároltatni. De károsodásról már azon okból sem lehet beszélni, mert aki lovát e czélra felnevelte, annyi gondot fordított rá, hogy ha mint használati lovat adja is el, bőven megkapja jutalmát, minthogy van számtalan eset, hogy sokkal csekélyebb ár kiáltatott a kincstár által az illető lóért, mint amenynyit kapott annak tulajdonosa, ha azt mint használati lovat adta el. Azon kérdés tekintetében, hogy az új intézkedés mellett pótolható-e azon szükséglet, mely a múlt évben fennállott, vagy hogy az új kísérlet balsikere után szándékozik-e a kormány az ország több vidékén szükséges tenyészanyagot bevásárolni vagy nem, utalok arra, amit, a szükséglet fedezésére nézve előbb mondtam. Én, tehát, más szükségletet szem előtt nem tarthatok, mint azt, amely a ménlovak létszámának kisorsolás útján történt apadása folytán pótlandó. E szükséglet pótoltatik részint a ménesekből nyert ménlovak, részint pedig bevásárlás által. Ha azon eset következnék be, hogy itt nem tudnánk elég ménlovat vásárolni, ki fog küldetni néhány ember, hogy a legjobb lótenyésztő vidékeken a szükségletet bevásárolják. Azt hiszem azonban, hogy ez nem következik be, mert idáig is mintegy 80 lóra lett hely rendelve , mert remélem, hogy 100-on felül lesz azon ménlovak száma, amelyek eljönnek. Ebből pedig a szükséglet kikerül. Ami végre azon kérdést illeti, hogy a pénzügyi helyzet késztetett-e ezen intézkedésre, erre megfeleltem az eddigiekben s minthogy azt is megcáfoltam az eddig mondottakkal, hogy a szükséges szám és a tenyésztésre alkalmas anyag beszerzése lehetetlen lenne ezen intézkedés folytán, kérem a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Becker János helytelenek tartja, hogy a miniszter ép e rovatban akar megtakarításokat eszközölni, s azért a választ most sajnálattal vesz tudomásul. Széchenyi Pál gr. ipar és kereskedelmi miniszer. T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a t. képviselő úrnak egy állítását, amely esetleg félreértésre adhatna alkalmat, rectifikáljam. Azt állítja a t. képviselő úr, hogy most akarok megtakarítást tenni e téren. Méltóztatik tévedni, én nem szóltam arról semmit, hogy megtakarítást akarok tenni, hanem azt mondottam, hogy azon összeget, mely a törvényhozás által a szóban forgó czélra meg van állapítva, egyenesen arra a czélra akarom fordítani, és nem dologi kiadásokra, mint eddig részben történt. Én tehát nem takarítok meg abból az öszszegből, mely a törvényhozás által meg van határozva, hanem ezt az összeget egyenesen ménvásárlásra akarom költeni, és nem másra. A t. képviselő úr azt kívánta, hogy felderítsem az összeg nagyságát. Azt hiszem, a t. képviselő urak nagyon jól tudják, mennyi van megszavazva a budgetben. Ha a t. képviselő úr ott utánna néz, meg fogja látni, hogy az összeg 30—40.000 frt. Ez fog fordíttatni e czélra s több nem. Itt tehát nem megtakarításról van szó, hanem a t. ház határozatának teljes betartásáról. (Élénk helyeslés jobbfelől. Becker János figyelmeztet arra, hogy a ministérium palotája 1.100.000 írtba fog kerülni, ott kellett volna takarítani, nem pedig a productív befektetéseknél. A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Tisza Kálmán miniszterelnök : T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Csak a legközelebbi teendőkre nézve tartom kötelességemnek nyilatkozni. (Halljuk!) Ha a t. ház méltóztatik abba beleegyezni, mit gondolom a t. elnök úr már jelzett, hogy holnap a pótbírákra vonatkozó törvényjavaslat tárgyaltatnék, szombaton pedig ennek harmadszori megszavazása következvén, a delegatio és a quo albizottság tagjai megválasztatnának, akkor azt tartom, hogy tárgyaló ülést ebben a hónapban többé nem kellene tartani. Tartani kell, de csupán egy ülést, a hónap vége felé, egyesegyedül azon célból, hogy a költségvetés és esetleg más miniszteri előterjesztések vagy bizottsági jelentések benyújthatók legyenek, és az előterjesztések, magától érthetőleg, az illető osztályokhoz utasíttathassanak. Ezután a ház érdemleges üléseit, tekintettel a delegációk közbejöttére, november 27-én kezdené meg ismét. (Általános helyeslés.) Ezek után egyúttal jelezni kívánom azt is, hogy a magam részéről holnap felelni kívánnék Rácz Géza képviselő úr interpellációjára, szombaton pedig esetleg a Komjáthy képviselő úréra. Helly Ignácz : T. ház! (Halljuk!) A magam részéről teljesen belenyugszom ama munkarendbe, melyet a miniszterelnök úr most javaslatba hozott, csak azon kérdést vagyok bátor hozzá intézni, vallon nem tartja-e szükségesnek, hogy időközben egyúttal azz interpellációra is válaszoljon, melyet én voltam bátr e napokban a bolgár ügyben hozzá intézni, annál is inkább, miután azon naptól fogva, hogy interpellációmat megtettem, a helyzet, úgy hiszem, még inkább bonyolult, meglehet súlyosabb lett. Mindenesetre, azt hiszem, kívánatos volna, hogy mielőtt a ház huzamosabb szünetre eloszlik, a miniszterelnök úr e tekintetben némi nyilatkozatot tenne. (Helyeslés a szésőbaloldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nem akartam most azon dolgot szóban hozni. Nyilatkozni 30 nap alatt tartozom. Ha képviselő úr kívánni fogja, nyilatkozni fogok, de azt már most is megmondhatom, hogy azon interpellációra ma válaszolni nem lehet. (Mozgás.) Elnök: T. ház ! E szerint azt hiszem, méltóztatnak beleegyezni, hogy szombaton kívül még egy ülés tartassék, melyben a költségvetés beterjeszthető és esetleg a minisztériumok más előterjesztései beadhatók legyenek, továbbá, hogy szombaton túl érdemleges ülés november 27-ig ne tartassék, a mikor a t. ház ismét megkezdi érdemleges üléseit. (Helyeslés.) Ezzel az ülés d. u. 1 óra 15 perczkor véget ért. Budapest, okt. 14. (Az ágostai ev. egyház egyetemes conventje.)Az ág. ev. egyház mai egyetemes közgyűlésén Prónay Dezső dr. és Geduly püspök elnököltek. A mai tárgyak sorozatának elsejét a theologiai académiai nagy bizottság jelentése képezte. Az egyetemes közgyűlés utasítja a nagy bizottságot, hogy a theologiai vizsgákra nézve hozzon be egyöntetűséget. Prónay Dezső dr. a legjobb theologiai munkára 20 arany páradijat tűz ki. (Éljenzés.) — A hit- és lelkész jelölti vizsgák szabályzatára vonatkozólag két kerület az eddigi gyakorlatot kéri föntartatni két kerület pedig a kerületi felügyelő közreműködését kéri, — ennélfogva marad az eddigi gyakorlat, t. i. az, hogy a kerületre van bízva, akarja-e, vagy nem a kettős elnökséget. Kassay püspök indítványozza, hogy az egyetemes bizottság előtt tett vizsgálatok bizonyítványai is egyetemes jeleggel ruháztassanak föl. Élénk vita támadt a supplicatio kérdésénél. A supplicatio ügyében kiküldött bizottság a következő javaslatot terjeszti az egyetemes convent elé: 1. A tápintézetre való személyes kéregetés,mint a mely a mai viszonyok közt mind a kiküldött ifjak erkölcsi életére káros hatással van, mind pedig az érdekelt tanodákra hátrányos — beszüntettessék. 2. A fentebbinek helyébe következő intézkedés életbeléptetése javasoltatik, miszerint az egyes tanodák igazgatóitól — az év különböző szakaszaiban — az esperesi hivat utján — az egyes gyülekezetek lelkészeihez adakozási ivek küldessenek — kik a szent ügyet szem előtt tartva, a híveket adakozásit buzdítsák s az iveket a gyürött pénz becsatolásával, a tanodák igazgatóihoz posta utján, újra és okvetlen viszszaszármaztassák. 3. Az ily módon eszközölt gyűjtésnek köre az algymnasiumokra vonatkozólag bezárul, azon egyházkerület határvonalával, a melyekben azok léteznek — ellenben a főtanodák és akadémiák gyűjtési szabadsága kiterjed mind a négy egyházkerületre. A polgári iskolákra való gyűjtés szigorúan betiltassék. Czékus István püspök alapjában elhibázottnak tartja a javaslatot. Mert gyűjtési évek után, még ha azokat idejében küldik is szét, nem fog oly segélyösszeg befolyni, mint eddig a supplicatio folytán. Ennélfogva kénytelenek lesznek az intézetek a díjakat felemelni, ami aztán nagy csapás lesz a szegény szülőkre nézve. Első indítványa az, hogy a javaslat vétessék le a napirendről. Ha pedig ezen indítvány el nem fogadtatnék, indítványozza, hogy a javaslat véleményezés végett küldessék le a kerületekhez. Szeberényi Gusztáv püspök nem helyesli a kéregetést, mert a kiküldött ifjakra demoralizálólag hat, de még a lelkészeknek és papoknak is sok kellemetlenséget okoz. Ha már a supplicatiót fel akarjuk tartani, supplicáljanak a lelkészek. Különben pártolja a bizottság javaslatát. Karsay Sándor püspök elismeri ugyan, hogy a supplicatiók mellett sok visszaélés történt, de ezért még nem kell megszüntetni e régi jó intézményt, mely a mai viszonyok közt is megállja helyét. A javaslatot a kerülethez kéri leküldetni. Huggenberger lelkész nem tartja lealázónak a supplicatiót. Különben sem tudja, hogy honnét vennék a kárpótlást, ha a supplicatiót megszüntetik. Véleménye szerint érintetlenül fentartandó az eddigi gyakorlat, a javaslat elvetendő. Hörn József az eddigi gyakorlat mellet van. Doleschall Sándor véleménye szerint a a supplicatio ellen lehet pro és contra beszélni. De ily fontos intézmény megszüntetése mindenesetre nagyon megfontolandó. A kerületekhez kéri a javaslatot leküldeni. Hunfalvy Pál is azon véleményben van, hogy a javaslat a kerületekhez leküldendő. Ezután az egyetemes gyűlés kimondja, hogy a javaslat a kerületekhez leküldendő, addig pedig míg a kerületek véleménye beérkezik az eddigi gyakorlat maradjon fenn. Elfogadtatott továbbá a horvát-szlavónországi evangélicus egyházak ügyében kiküldött bizottság memoranduma, melyet felirat kíséretében a kormányhoz fognak felterjeszteni. A felirat szerkesztésével és benyújtásával Győry Elek bízatott meg. Következett az egyetemes pénztár számadásainak bemutatása, a bevétel mintegy 7200 írtra,a kiadás pedig 3500 írtra rúg. A stipendiumoknál elfogadtatatott a gyarapításnak az a módja, hogy mindegyik alapítvány mellett — amennyire lehetséges — tartalékalap létesíttessék az újabban befolyó adományokból. Felolvastatott az eperjesi akadémia kérelme, mely oda terjed, hogy az egyetem állandóan segélyezze ; a pénzügyi bizottság javasolja, hogy csupán esetről-esetre nyújtassék támogatás. Az egyetemes gyűlés, többek felszólalása után a pénzügyi bizottság előterjesztését elfogadta; erkölcsi támogatását megadja s pénzbeli segítségül ez évre 150 frtot megszavaz. A bonyhádi algymnasium segély iránti kérvénye a pénzügyi bizottsághoz utasittatott, hogy a pénztár állásához képest 100 frtig terjedhető összeget utalmányozzon. A gyámintézeti alapszabályok módosítása fölött ezúttal határozat nem hozatott, e feladat a májusban tartandó egyetemes gyűlésre vár. Az anyakönyvi kivonatok díjmentessége kérdés