Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)

1886-10-16 / 1484. szám

SzERKESZTŐSÉft! Weroncíiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1484. (287.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1886. Szombat október 16 Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Anisu»....épület, foraeime. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .............. 2 frt, 8 hónapra .............................. . ~ > •• 6 * 6 hónapra .................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. e. évi folyam. Budapest, október 15. Komoly fordulatot vesz a keleti conflic­­tus, ha igaz, hogy Oroszország nem ismeri el a bolgár választásokat. Bulgária úgy e vá­lasztások, valamint a Kaufhars elleni tünte­tések által hatalmasan demonstrált Oroszor­szág ellen, a czáz kormánya tehát kétségte­len felsülést szenvedett. De vájjon ok-e ez arra, hogy Oroszország tovább bonyolítsa a keleti gombolyagot. A­míg Oroszország joggal, vagy jog nél­kül arra hivatkozh­­atott, hogy Bulgáriában csak a kormánynyal van ellentétben, addig legalább némi ürügye volt — akkor sem joga — Bulgária zaklatására. Jelenleg azon­ban már többé nem a kormánynyal, hanem a bolgár nép­pel van ellentétben. A bolgár nép az, mely férfiasan tiltakozik Oroszország protectoroskodása ellen, így a szentpétervári kormány meg van fosztva még a legfelülete­sebb ürügy­től is arra, hogy Bulgária bel­­ügyeibe avatkozzék. Ha el nem akarja is­merni a választásokat, erre, miután a bolgár nép az alkotmány értelmében járt el, nem le­het egyébb oka, mint az, hogy a választások ellene ütöttek ki. Vagyis ez esetben mindin­kább kitűnik, hogy Oroszország minden áron azon van, hogy Bulgáriát hatalma alá hajtsa. Maga az el nem ismerés ténye még mit sem jelentene egyebet, mint azt, hogy Oroszor­szág borzankodik felülése miatt. A további bonyodalmak attól függnek : mily következ­ményeket von le a szentpétervári kormány az el nem ismerésből s mily gyakorlati tények­hez fog. De szándékai nem lehetnek kétségesek, amint nem azok már régóta. Ez az oka, hogy Oroszország mindig nagyobb gyanút és el­lenszenvet kelt maga iránt. Minden nép, mely a civilisatio színpa­­dán megjelent, több-kevesebb rokonszenvet tudott támasztani. A francziákat szerették akkor is, midőn nagy forradalmuk és első császárságuk egész világrészünket felforgatta. Szerették különösen a németek, a­kiket pedig megaláztak, a földig tiportak. Ez utóbbiak rokonszenves népnek épen nem mondhatók, de az egész művelt világ el­ismeréssel van azon nagy szolgálatok iránt, melyeket a civilisatiónak tettek. A nyers né­met, főleg észak-német Chauvinismus kelle­metlen ugyan, de a német kötelességérzet, munkabírás és takarékosság mindenkiben tiszteletet kelt. A finomabb modort nélkülöző, de fegyel­mezett német társadalom mindenkinek impo­nál, s Európa minden zúgolódás nélkül elfo­gadta a franczia után a német hegemóniát. Az angolokról szólni sem kell, kik bár egyénileg szintén nem kedvesek, de az egész művelt világnak intézményeket adtak és szellemük mint a civilisatio óriási gyűrűje, körülveszi a földtekét. Még másod, harmad rangú népek is tud­tak maguk iránt vagy rokonszenvet, vagy elismerést kelteni. A magyar nemzet iránt nagy rokonszenv létezett szabadságharczunk után. Szinte az összes nyugati népek bámul­ták hősiességünket. Érzelmeik a legyőzött ma­gyar ügy és nem a győzők mellett nyilatkoz­tak. Török, görög, koronként megragadta az európai közszellemet. A szerencsétlen lengyel nép pedig mindig egy bár platonicus, de áta­­lános rokonszenv tárgyát képezte. Egyedül az orosz nemzet nem tudta soha felmelegíteni maga iránt Európát. Nagy írói, Puskin, Turgenyen, Tolstoj, Gogol stb. fel­tárták ugyan Európa előtt, hogy az északi síkságokon roppant szellemi kincsek rejle­nek. A szellemi mozgalmakban újabban min­dig jelentékeny részt vesz Oroszország. S az orosz nép számbelileg egyike a leg­nagyobb népeknek. Azon politika pedig, melyet a czarismus csinál, két világrész meg­hódításáért küzdve, megragadhatja a képzel­­met s amikor Moszkva és a beresinai átkelés megtörték I. Napóleon katonai uralmát, az oroszok kétségtelenül nagy szolgálatot tettek az akkori Európának, habár a franczia Cae­sar bukása után még gonoszabb elnyomás következett a népekre. Miért nem szereti mégis Európa az orosz nemzetet, miért nem rokon­szenvez vele? Mert az orosz nemzet politikailag nem létezik, csak a charismus. Mert a nagy orosz nemzetnek nincs akarata s mert rabságban görnyed. A kicsinyek és elnyomottak előtt azonnal megnyílik a népek szive. De mikor a nagyok mondanak le arról, hogy szabadok legyenek, lemondanak egyszersmind arról, hogy rokonszenvet keltsenek. Van valami ereje a szabadságnak még a leggonoszabb korszakokban is. És az orosz nemzet nemcsak nem szabad, hanem eszközül engedi magát használtatni más népek elnyomására. Ez tör­ténik most már a Balkán-félszigeten is. A szabadságnak ezen állandó fenyege­tése az, ami legtöbb ellenszenvet kelt a mű­velt népekben Oroszország és az orosz nép iránt. Hogy úgy az orosz állam, mint az orosz nemzet nagyok, hatalmasok, ez csak a rosszbbá teszi rájuk nézve a helyzetet, mert e nagyhatalom az európai népek és szabad­ságaik ellen koncentrálva, nagy romboláso­kat tehet. Még azok is bizalmatlanul tekinte­nek Oroszországra, akiknek érdeke pillanatra összeegyeztethető volna a czár birodalmának érdekeivel. Magában Francziaországban, hol pedig a németeket nem szeretik és szövetsé­gest keresnek ellenük, az orosz rokonszenv soha sem tudott a tényleges szövetségig ér­lelődni. Van valami, ami azt súgja a népek­nek, hogy Oroszországgal szövetkezni annyi, mint c­inkostárssá szegődni Európa és a ci­­vilisatió ellen. Minden nép bizonyos aggodalommal gondol arra, mivé fejlődhetik az a sláv ha­talom, mely már­is száz millió főnyi lakos­sággal bír, s egyszerre fenyegeti a Dunát, a Bosporust és a Cangest. Napoleon jövendő­ A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 15. Az arany legenda. (Befejező közlemény.) Az Arme Heinrich alapgondolata az, hogy a hűség tetsző dolog az Urnak és elnyeri jutal­mát. Az Arany legendáé pedig, hogy az Ur a rosszból is jót képes elővarázsolni s Lucifer, akarat­lanul bár, az Urat szolgálja. Kegyelme nélkül ő se élne, Ő is az Ur cselédje, S ámbár eszünk nem fogja föl, Ő is jót eszközöl. A költemény e végsorai meglepő eszmerokon­ságban állnak az Ur lesújtó ítéletével, Madách E­m­­ber tragoediájába. Lucifer ott is öntudatlanul a jó eszköze, holott épen ellene küzd: Te Lucifer meg, egy gyűrű te is Mindenségemben, működjél tovább; Hideg tudásod, nőre tagadásod Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, S eltántorítja bár, — az mit se tesz — Egy perezre az embert, majd visszatér. De büntetésed végtelen leend. Szünetlen látva, hogy, mit rontni vágyól, Szép és nemesnek uj csirája lesz. Longfellow-t némely criticusai eredetiség hi­ányával szeretik vádolni s ilyenkor rendesen az Arany legendára és a Hiavathára hivat­koznak. Tény az, hogy Longfellow a két költemény­nek tárgyát idegen forrásokból merítette. De a modern critica jelen haladottságában tán fölösleges annak bizonyitgatásába bocsátkozni, hogy nem a tárgy, hanem a felfogás és kidolgo­zás újdonsága teszi az eredeti költőt. S ha eredetisé­gét, h­a minthogy ezt s csupán ezt tartjuk helyesnek — nem a mese feltalálásában, hanem a felfogásban , a kidolgozásban keressük, ítéletünk egészen elis­­mrőleg fog hangzani. Mert az Arany legendát mindenki bizonynyal egészen más hatással teszi le közé 151, mint a Hartmann költeményét. Mily feled­­hetetlei például Henrik s Elza utazásának leírása az Odenweji majorságtól Salernóig! E rész Longfellow költeménynek legsikerültebb, legcsillogóbb része. Pe­dig ennek é­pen még a nyomára sem akadtunk az Arme Henrichba­n.Hartmannál ez utazás egész­ben csak hausort foglal el, melyből csak azt tudjuk meg, hogy a leány azt igen hosszúnak találta. Long­fellow költeményének e részében a középkor, egész színgazdagságában vonul el szemeink előtt. A strass­­burgi húsvéti ünnepek leírása, pater Cuthbertus ut­­czai szónoklata, a közbeszőtt bájos mysterium Urunk születéséről, pater Claus pompás monológja a kolostor pinczéjének mély hordái közt, mely Tiszta öreg mind­ őszhaju, penészes, De torkig telve ifjúság tüzével, a scriptorium, a luezerni födött hid és a salernoi is­kola eleven, hangulatos leírása, mind, mind oly rész­let ez, melynek hatása alól a legkényesebb ízlésű olvasó sem képes magát kivonni. Jellemző és életele­ven voltánál fogva különösen kitűnő a barátok éjféli gaudiolumának leírása, ocsmány dorbézolásával és a kolostor szent énekeit parodisáló dalaival Ave color vini clari — énekli egy hang, Funde vinum funde! Tamquam sint fluminis undae, zúgja rá a kar. A bor hatása egyre fokozódik. Páter Paulus még egyszer fenékig hajtván a kancsót, elrikkantja magát: Hej ! az aranykorba, Régi napokba’, Fából vala botja, Aranyból a püspök ! S nem hajtva szomszédjának csititő szavára, hozzá teszi: Hej ! ez a törvény Kiment a divatból, Botja aranyból, Fából van a püspök! S midőn a részegség utolsó stádiuma is elérke­zik, mely tettlegességre késztet, a barátok egyesült erővel elpáholják pater Siebaldot, kiről azt hiszik, hogy reájuk leselkedik és kicsapongásaikat besúgja az apátnak. Az egész költeményben Elza alakja az, mely legkiválóbban magára vonja figyelmünket. Túl világi lény, a­kiben semmi sincs a föld porából; tiszta eszményi, még tisztább, mint Gretchen, szelíd és ön­feláldozó, utólérhetetlen eszményképe a szűzi tiszta­ságnak. Bálványa szüleinek és testvéreinek s bálvá­­nyozója urának, egy alkalommal, midőn szülei Hen­rik herczeg reménytelen állapotáról beszélnek, fel­kiált : Oh, bár valamit én is tehetnék, Enyhíteni buját, gyötrelmét! S midőn értesül a módról, melylyel megment­hetné, elhatározásával egy pillanat alatt készen van. Édes anyja ekkor nem hisz még elhatározásában, de aggódva nézi gyermekét s éjjel, midőn aludni térnek, igy szól férjéhez: Csodálatos ez az Elza leány Oly öregnek tetszik, pedig csak gyermek még, Boszorka vad eszmék járnak agyán keresztül, annak előtte pedig Oly jó vala, oly szende, szelíd. Pedig ő most is az az égi tisztaságú gyermek, mint volt azelőtt: valóságos legenda hősnője. Midőn életét felajánlja imádott urának, azt ez egyszerű szókkal teszi: Éltem parányi, Csak egy pohár víz, De kristálytiszta. Vedd el én herczeg ! Üdítsen az fel, Gyógyítson az meg. Szabadon adtam, Szivesen adtam, Isten megáldja Az adományt! Longfellow szép költeménye, sikerült átültetés­ben, most már a mi irodalmunkat is gazdagítja. Gyu­lai Pál Olcsó könyvtárjában jelent meg *­ s czimlap­­ján fordító gyanánt Jánosi Gusztáv van megnevezve. E név bizonyára nem ismeretlen azok előtt, kik irodalmi életünk iránt érdekkel viseltetnek. A hatvanas és hetvenes évek kiválóbb szépirodalmi lapjainak hasábjain sűrűbben találkozhattunk vele, egyes sikerült költemények és műfordítások alatt. Apróbb műfordításai 1867-ben jelentek meg össze­gyűjtve »Nyűgat költői« czimű kötetében. Ezt nemsokára Tennyson Arden Enoc­h-jának fordítása követte, mely 1870-ben jelent meg s máso­dik kiadást is kert Gyulai Olcsó könyvtárában. Azóta ritkábban lépett a nyilvánosság elé. Eleinte azt hittük hogy gyors emelkedése a papi rangfokozatokban hűt­lenné tette őt ifjúkori szerelméhez. (Mert tudni , "’JAz arany legenda. Irta Lonffellow W. Henrik, angolból fordította Jánosi Gusztáv. Bu­dapest. Olcsó könyvtár 204. sz. kell, hogy Jánosi a veszprémi káptalannak évek óta egyik legműveltebb kanonokja, ki előkelő helyet fog­lal el a város társadalmában is.) De nemsokára be­láttuk, hogy tévedésben voltunk. Mert a legutóbbi években hébe-korba ismét találkoztunk néhány szép műfordításával, melyek majdnem kivétel nélkül a «Budapesti Szemlé»-ben jelentek meg s legutóbb nyilvánosságra került az Arany le­genda is. E mű fordítása koronáját képezi Jánosi eddigi működésének. Ismeretes dolog, hogy az angolból általában, de különösen Tennyson s mindjárt utána Longfellow nyelvéből fölötte nehéz a fordítás, mert sok elvész az eredeti erőteljességéből és hatásából már akkor is, ha annak találó egytagú szóit, a mi többtagú, vagy éppen összetett szóinkkal adjuk visz­­sza. Különös érdeme Jánosinak, hogy fordításában minél kevesebb veszett el az eredeti hangulatából, változatos verseléséből és művészi k­ihelyezéséből. Ez állításunk bebizonyítására, azt hisszük, elég lesz utalnunk a második rész családi idylljének, Pater Cuthbertus középkori utczai szónoklatának és a zár­dás jeleneteknek valóban mesteri kézre valló fordítá­sára. Félix atya remek legendájának átültetése igaz költői lélekre vall s hangzatosság és költői hatás te­kintetében semmivel sem áll hátrább az eredetinél. Jánosi technicája egy szóval e művében igen kitűnőnek bizonyult. Rövid idő múlva nyilvánosságra kerül tőle az Elveszett paradicsom fordítása is, melyet már régebben befejezett. S e mit hivatva lesz még fo­kozni az elismerést, melyre a Jánosi által felmutat­ható eredmények valóban méltók is. Jánosi még elég fiatal ember s anyagi gondoktól ment, kiváló és füg­getlen állása remélnünk engedi, hogy irodalmunknak még nagy hasznára fog válni működésével. A műfor­dító szerepe fontos és termékeny hatású az irodalom­ban ; Goethe szerint valóságos próféta saját népe közt. Máshol ez már nem szorul bizonyításra, de nálunk, mintha még nem volna meg a kellő érzék ennek felfogására. Mert akárhány valóban értékes külföldi mű jelent meg a legújabb időben is magya­rul, a­nélkül, hogy a fordító, ki munkáját igazi ambi­­tióval végezte, bármi kis elismeréssel, vagy figyelem­mel találkozott volna. A napisajtó, mely a regényvál­lalatokban megjelenő s jobbára kétes értékű idegen regények fordítását gyakran érdemen felül is méltá­nyolja, minden megjegyzés nélkül szokott elsuranni egy classicus mű fordítása felett s eleget vél tenni kö­telességének, ha megjelenését egyszerűen registrálja. E közös sors jutott Jánosi munkájának is osztály­részül. S hogy érdemetlenül, azt minden olvasója meg fogja erősíteni. Mi igaz szívvel ajánlhatjuk Jánosinak, hogy működését a megkezdett irányban folytassa tovább; gyűjtse össze elszórtan megjelent apróbb műfordítá­sait is, vegye fel e gyűjteménybe a »Nyűgat költői­ből« kiválóbb darabjait s meggyőződésünk, hogy az elismerés nem fog elmaradni. BALLA MIHÁLY: Mi számunkhoz félig melléklet van csatolva, lése ugyan egyik alternatívájában sem telje­sült és nem is fog teljesülni; de tagadhatlan, hogy a néma és rideg északi nagyhatalom arczáról Európa fenyegetést olvas le. Ez az oka, hogy minden conflictus idején, melyet Oroszország támaszt, az egész művelt világ közvéleménye a nagy sláv hatalom ellen, s azon államok mellett foglal állást, amelyek­ről köztudomású, hogy saját érdekeiket véd­ve, védik egyszersmint az európai érdeket. S a népeknek jó ösztönük szokott lenni. Mikor pedig faj-, nyelv- és érdekkülönbség nélkül minden nép megtagadja rokonszenvét vala­mely államtól, melyet veszélyesnek tart, két­ségtelen, hogy a közös felfogás alatt igazság rejlik. S mindinkább kitűnik ez, amint Orosz­ország amúgy is átlátszó masque-ját ledobja. És ugyanazo­n mérvben csatlakoznak a nyu­gati népekhez a keletiek is. Rokonszenv Oroszország iránt csak a balkáni népek közt létezett. A czár ügynökeinek bulgáriai szerep­lése, s egyátalán a szentpétervári kormány bolgár politikája, kioltják itt a rokonszenvek utolsó szikráját is. És ez nagy dolog akkor, midőn Orosz­ország, felülése feletti keservében, esetleg tán meggondolatlan lépésekre ragadtathatik. Budapest, október 15. A franczia képviselőház tegnap meg­kezdte működését és egy jelentéktelennek látszó napirendben történt határozathozatal­lal rányomta az új ülésszakra ennek bélyegét még­pedig két irányban. Először egy — mint azonnal látni fogjuk — kényes kérdésben, a kormánynak meglehetős nagy, 93 szótöbb­sége volt, a­mi épen a kérdés erőltetett módon történt eldöntésénél, nemcsak elég nagy, de egyszersmind bizonyítja azt, hogy a szünetek alatt történtek közelebb hozták a kormányt pártjához és annak positióját meg­­erősítik. E szüneti események között bizonyára első és legfontosabb jelentőségű Freycinet miniszterelnök utazása, mert főleg a Dél- Francziaországban uralkodó radicális hangu­latra, nagyon felvilágosítólag és csillapítólag hatottak azon beszédek, melyeket Freycinet a különböző városokban tartott, melyekben nemcsak a republicánus elemek összetartásá­nak szükségét hangsúlyozta, de egyszersmind szigorúbb határokat ígért szabni, úgy a gyar­mati politikának, a meglévők megtartására szorításával, mint a pénzügyi költekezések­nek, hangsúlyozván a takarékosságot, vala­mint a chauvinista törekvéseket is meglehe­tősen lehűtötte, a béke politikájának hangsú­lyozásával. Azonban, ha ily kedvezően volt is elő­készítve a higgadt, mérsékelt politikára a franczia kamara, ha a kormányra kedvezően ütött is ki, az első napirend fölötti szavazás, ennek jelentősége, valamint több más körül­mény, nem igen kecsegtet azzal, hogy akár a pénzügyekre, akár a belpolitika más irá­nyára, sőt talán a külpolitikára is, olyan kedvező lesz a franczia kamara új műkö­désének folytatása és eredménye is, mint amilyenre szükség lenne az ország és Európa érdekében. A napirend ugyanis azt tartalmazta, hogy az új népoktatási törvény, mely az isko­lák »elvilágiasítását«, az ingyenes oktatás el­vének alapján, még tovább viszi, előbb tár­­gyaltassék, mint maga a költségvetés. Ez kettőt jelent. Egyfelől azt, hogy a ra­dicális irány a népnevelés terén, újabb erőt és eredményt fog felmutatni , te­hát a papi befolyás még inkább a köztársaság ellen fog fordíttatni, másfelől pe­dig azt, hogy az állami költségvetés újabban jelentékeny teherrel fog szaporodni. Hogy egyik irány sem használ a köztársaságnak, azt már az eddigi tapasztalatok alapján is ál­líthatjuk, mert a franczia papság még oly jelentékeny hatással van, főleg a társadalom nagy tömegére, hogy már csak a politikai tactica is tiltja annak ingerlését, eltekintve attól, hogy a népnevelés terén közremű­ködése sem politikai, sem paedagogiai nehéz­ségeket és aggodalmakat nem kelthet. Másfe­lől pedig constatálva van, hogy a franczia államháztartás, 1882. óta jelentékeny, chroni­cus deficitben szenved. A harmadik köztársa­ság a hadikárpótláson és azzal összekötött kiadásokból származó más adósságokon kívül, a rendezés és rendkívüli,de folyó állami ki­adások miatt annyi adósságot volt kénytelen csinálni,hogy azoknak összege már meghaladja a 400 m­i­ll­i­á­r­d­o­t , tehát csaknem eléri a sokat emlegetett hadikárpótlást és da­czára annak, hogy két év előtt 1 milliárd függőadósságot convertált, az még mindig másfél milliárd francra emelkedik fel, a de­ficit pedig az idén 250—300 millió francra fog emelkedni, nemcsak a túlkiadások foly­tán, hanem egyszersmint a bevételek visz­­szaesése folytán is, melyekből 9 hó alatt 37 millióval jött be kevesebb, mint a tavalyi meg­felelő időszak alatt. Ha ilyen pénzviszonyok most már a kamara pénzügyi bizottságát is megbarátkoz­­tatták azon eszmével (miről eddig hallani sem akart), hogy a fedezetet szaporítani még adóemeléssel is kell, és már 55 milliónyi adó­emelést javaslatba is hoz, a­mi első eset, a köztársaság első éveiben szükségessé vált 630 millliónyi (és utóbb VB-dal reducált) adó­emelés után, ha a pénzügyminiszter kényte­len a szesz hectoliterjére 156 franc helyett 210 franc adót vetni (mily csekély ehhez ké­pest a mi 11 írt adónk!), akkor valóban különös dolog, hogy a kamara a költségvetés tárgyalása előtt akar megszavazni olyan kétes indokolt­­ságú és politikailag mindenesetre válságos, pénzügyileg terhes rendszabályt, milyen az iskolai törvény újabb módosítása. De másfe­lől a kormány is hibás, mely ilyesmit indít­­ványoz és erőltet, sőt még azzal tetőz, hogy újabb 140 millió frankot követel a hadi­ten­gerészet átalakítására. Ily gazdálkodás mel­lett lehetetlen lesz a pénzügyeket rendezni. De a­mi még inkább érdekel minket, az Francziaországnak külügyi magatartása. Meg lehet, hogy csalódunk, de úgy tetszik ne­künk, hogy még e téren ért el Freycinet körútja legnagyobb eredményt, annyiban, a­mennyiben úgy a németellenes chauvi­nista mozgalmakra csillapítólag hatott, mint azt a szörnyű meleg orosz-barátságot, me­lyet a katonák, síremlékeknél és pohara­zás közben hirdettek, egy kissé mérsé­kelte, az­által, hogy nagyon hangsúlyozta a békét és a minden irányban való jó viszony fentartásának szükségét. És ez a pont az, melyben nagyon gyanús Francziaország ma­­gatartása, csaknem állandóan. Egyszerűen megmagyarázható összefüggés van ugyan a két dologban, mert a németgyű­lölet veti Francziaországot Oroszország karjaiba, de épen ez a hiba, mert sem a németgyűlölet Francziaországnak, sem a franczia-orosz ter­mészetellenes szövetség, a békének és így Európának nem használhat. Az események meg fogják tanítani erre Francziaországot is, de kívánatos lenne, hogy ezek lec­kéztetése nélkül, önként megtanulja azt. 3 SLPOLD. Budapest, okt. 15. (A k­épviselőház ülése.) A képviselőház holnap, október hó 16-án szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart, melynek napi­rendje : a közös ügyek tárgyalására kiküldendő or­szágos bizottság 40 rendes és 10 póttagjának megvá­lasztása ; a közösügyi kiadások hozzájárulási ará­nyának újból való megállapítására kiküldendő or­szágos bizottság tíz tagjának és a közgazdasági bizottságban hiányzó egy tagnak megválasztása; a pótbírákra vonatkozó törvényjavaslat harmadszori felolvasása, a 26. sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalása és végül Tisza Kálmán miniszterelnök válasza Komjáthy Béla interpellációjára. Budapest, okt. 15. (A szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén első­sorban kijelöltettek a k­ö­­zös ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottságba rendes tagokká: Andaházi Pál, Andrássy Tivadar gr., Apponyi Albert,gr., Ábrányi Kornél, Bausznern Guidó, Bárczay Ödön, Bende Imre, Beöthy Ákos, Bethlen Ödön gr., Bohus Zsig­­mond, Boros Bálint, Csernátony Lajos, Dá­niel Ernő, Balk Miksa, Gáli József, Grünwald Béla, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Ivánka Imre, Jókai Mór, Keglevich István gr., Kresztics György, Kubinyi Árpád, Latinovics Gábor, Láng Lajos, Miskatovics József, Perényi Péter b., Prileszky Tádé, Rakovszky István, Szalay Ödön, Szerb György, Széll Kálmán, Szilágyi Virgil, Tisza Lajos gr., Vukotinovics Lajos, Wahrmann Mór, Wodianer Albert b., Zichy Jenő gr., Zmajic Bertalan br.; póttagokká: Dégen Gusztáv, Fackh Károly, Szákovics Milán, Neusiedler Károly, Basics Szaniszló, Rakovszky Géza, Szirmay Pál, Teleki Domokos gr., Török József gr., Visi Imre. A közösügyi költségek hozzájáru­lási arányának újból megállapítása tárgyában kiküldendő küldöttségbe: Bánffy Béla gr., Fáik Miksa, Gaál Jenő (pécskai), Hegedűs Sándor, Ho­­ránszky Nándor, Láng Lajos, Széll Kálmán, Szon­­tágh Pál, Vizsolyi Gusztáv, Vukotinovics Lajos. Irodalom. «Esztergom múltja és jelene» czímmel dr. Kő­rös­y László esztergomi lapszerkesztő illustrált emlékművet ad ki Simor János herczegprimás jubi­leumára. A tizenöt évre terjedő kötet ára t írt s az előfizetési pénz a szerző nevére Esztergomba kül­dendő. »Görög szertartásu kath. Hitszónok« czimmel évnegyedes folyóirat jelent meg Ungvári Lévay Mór kiadásában. Az uj vállalat a görög szert. kath. egy­házi irók műveinek kívánt tért hódítani, s az első kö­­tet Me 11 és Emil kisdobrai lelkész egyházi be­szédeit fogja tartalmazni. Egy-egy füzet 5 nyoma­tott ívből áll s az egész évi folyam előfizetési ára 2­ért. A közlemények és előfizetési pénzek Ungvárra, a »Hitszónok« kiadó hivatalához küldendők. Tagányi Károly hetvenkilencz oldalra terjedő 4-rét alakú, kétszer hasábozott kötetben állította ösz­­sze az országos levéltárban, a magyar és erdélyi udv. cancelláriák felállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzékét. A mintegy 7000 adatot tartalmazó összeállítás eredeti­leg a »Turul« számára készült s e lap 1883—86 év­folyamaiban meg is jelent; most, az országos levéltár költségén külön lenyomat készült belőle, hogy a ha­tóságoknak, magánosoknak hozzáférhetőbbé tétessék, s a most gyakrabban felmerülő nemesség-kérdések­ben tájékozásul szolgálhasson. »Eszmék és nézetek« czímmel 160 lapra ter­jedő és a szerző arczképét is tartalmazó költemény­füzérre, és ezenkívül »Társadalmunk problé­mái és azok megoldási módja« czímű röp­­iratra hirdet előfizetést Kubowich Gáspár. Az első ára 1 frt 20, az utóbbié 20 krajczár. Az előfize­tési pénzek Nagy-Kaposra küldendők.

Next