Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)

1886-10-27 / 1495. szám

SzBBKBSZtőffÉ«! Fer­encsiek-tere, Athenaeum-épület, X» emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk, I­BDETBSBS úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők* Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás: 1495. (298.) szám. SIADÓ-n­ n»4jf^,­ Ferencziek-tere, Athenaeum-éj,—­­Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .................... 2 frt 8 hónapra •» .................. ............ 6 a 6 hónapra .............. „ .. .. ,, ... 12 * Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fizetée havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. Budapest, 1886. Szerda, október 27­­. évi folyam. WBBBSBBE ■«. "! I II«!gBl!!!!!MgE!l!nl!:|nLl'!arei Budapest, október 26. Az Esztergomban már megindult s hol­nap és holnapután tetőpontjukat érő ünne­pélyek — mint előrelátható volt — egy országos jelentőségű eseményt megillető fény­nyel övezik körül Magyarország herczegpri­másának ötven éves áldozári jubilaeumát. Ötven évig állani a hit, az egyház szol­gálatában, mindig törhetetlen buzgalommal és kitartással s a valódi hivatás érzetének lel­kesedésével ; e hivatás ötven éves szolgálatá­ban fölemelkedni a legszerényebb sorsból nemcsak az egyház bíboros székébe, hanem egyúttal arra a polctra, a­melyet monarchi­­kus államunk törvényei és hagyománya oly közel helyeznek a fejedelem trónjához: ez, egy szerénységében nagyszerű pályafutás oly emelő példája, mely magában véve fölidézi a tiszteletet és csodálatot s méltó tárgyává lesz az ünnepeltetésnek. Ehhez járul, hogy a jelen napok ünne­­peltjének, Esztergom bíboros érsekének egyéni tulajdonai a legteljesebb mértékben alkalma­sak növelni a tisztelet és elismerés amaz ér­zelmeit, melyek egész önként és mesterkélet­­lenül s mégis oly imposans alakban nyernek most kifejezést. Keresetlen egyszerűség, a­mely csak a lényeg, csak a belső tarta­lom által igyekszik hatni tettben és szóban egyaránt; nem tüntető és tetszelgő, de igaz hazafiság; élénk, lelkes érdeklődés a tu­domány és társadalom nagy problémái iránt s mély értelem azok taglalásában; fáradha­tatlan kötelességteljesités a szent ige hirdeté­sében úgy mint az egyházi kormányzatban, s mindezeken kívül az a szivjóság, a melynek szükséglet jót, nemeset cselekedni; a szeplőt­len élet és jellem ama derült világnézlete, mely jótékonyan és felemelőleg hat minden közeledőre: ezek azok a tulajdonok a melyek megkettőzik a vonzerőt, mely e napokban az üdvözlők és tisztelgők egész zarándokseregét indítja útnak Esztergom felé. Kétségtelenül elismerendő tehát hogy nagyrészt személyi tulajdonok s a jelenlegi herczegprimás életéhez és tetteihez fűződő mozzanatok azok, a­melyeknek hatása a jubi­láns ünnepély örömét országszerte oly messze körökben visszhangoztatja. De másrészt nagyon tévednénk, ha at nem látnék, hogy az ünnepély valóban or­szágossá amaz állás jelentősége által vált, a melyet a fényes érdemű főpap királya bizal­mából elfoglal, s melynek politikai súlyát legékesebben példázza ama gyakorlat, hogy a fejedelem, koronáját az ő kezeiből veszi. Jeles egyéni tulajdonok és érdemek fényt kölcsönözhetnek egy állásnak s emelhetik azt, ép úgy mint a hogy az ellenkező tulaj­donok a legmagasabb állást is lealacsonyí­tani képesek; a Simor bibornok áldozári ju­bileuma, legszebb fényét épen a magas állás és kiváló személyes tulajdonok s érdemek szerencsés egyesüléséből meríti; — de ismé­teljük : nem is mérnek fel az ünnepély jelen­sőségének teljes értékét és súlyát, ha szemet hunynánk ama tény előtt, hogy az ünneplés ily széles és nagyszerű mérveket épen csak azért ölthetett, mert az, ki központját képezi, több, sokkal több egy, ma már az országban kizárólag nem uralkodó egyház első főpapjá­nál , egyúttal ép e minőségben egyik fő mél­tóságviselője az államnak, tényezője­­ pedig fontos tényezője az alkotmányos életnek. Valódi megelégedésünkre szolgál oly korban, midőn a lelkiismeretek fölötti ura­lomban nálunk az ősi katholika egyházzal több más egyház békés és nemes versenyben osztozik, oly korban, melyben a vallási esz­mék sokat veszítettek előbbi fényükből és ha­tályukból, oly időben, a­mikor a herczegprí­­mások díszes székén nem — mint régente gyakran­­— az ország legelőkelőbb családjai­nak valamelyik sarja, hanem a nép egy gyer­meke ül —: Esztergom felé seregleni látni a fejedelmi család tagjait, kormányt, parlamen­tet, egyházat, hatóságokat, a társadalom leg­különbözőbb alakulatainak, az ország legel­­lentétesebbb vidékeinek képviselőit; mert ez tanújele annak, hogy daczára a kor minden változásainak, nemzetünk természetében erő­sen gyökerezik a nemzeti történet és hagyo­mány által szentesített tekintélyek és állami intézmények iránti tisztelet és ragaszkodás, a­mely, ha más oldalon a haladás vágya s a korszellem iránti fogékonyság szolgálnak el­lensúlyaiul: legerősebb biztosítéka a nemze­tek fennállásának és megszilárdulásának. Bár e szerint minden eszünkbe juttatja, hogy a Pázmány Péter utódjának széke nem­csak a catholicus egyházkormányzat legma­gasabb polcza e hazában, hanem hogy rá az állami hatalom és tekintély fénysugara is esik; másrészt mégis lehetetlen szemet huny­nunk azon jelentőség elől, a­melyet épen a tekintélyek ez egyesülése kölcsönöz magának a catholicus egyháznak. S ha csak a közel­múltban is újra meg újra panaszhangokat hallottunk, melyek a catholicus egyház álla­potát ez országban hanyatlónak, jogait meg­­sértetteknek, erejét megtörté­k, érdekeit el­­hanyagoltaknak tüntették fel; az így panasz­­kodóknak ma bátran mutathatjuk meg az esztergomi fellegvárat körülözönlő ünneplő tömeget s az ország minden részéből fel­hangzó üdvözlő és tiszteletet kifejező szózato­kat, a melyek legfényesebben czáfolnak meg minden indokolatlan panaszhangot. A mely egyháznak legfőbb képviselőjét s hatalmának legfőbb letéteményesét ily tisz­telettel környezik király és nemzet, a mely egyház a maga szervezetét igy hozzá tud­ta forrasztani az állam alkotmányához, hatalmát igy tudta kölcsönhatásba hoz­ni az állam hatalmával : az az egyház — ha csak szabads­ág alatt az állam elnyoma­tását nem érti, aminthogy Magyarországban nem is értette soha, — ebben az országban elnyomatásról valóban nem panaszkodhatik. Az oly látványok, mint az esztergomi ünnepélyeké, mutatják legvilágosabban, mennyire nem áll jól felfogott érdekében a katholikus egyháznak harczot keresni az ál­lammal. A kötelékek, amelyek közte s az állam között a múltból megmaradtak, bár tagadhatatlanul nagybecsliek az állam szem-­­­pontjából is, még sokkal becsesebbek, fonto­­­­sabbak magára az egyházra nézve. Ezeket­­ elszakítani azért, hogy körülvehesse magát s azokkal a védsánczokkal, amelyekre a többi egyházaknak éppen kisebbségük és elszige­teltségük miatt volt szükségük, végzetes bal­lépés volna, mely az egyháztól nemcsak fé­nye, hanem ereje nagy részét is elvonná. Magyarország herczegprimásának lélek­emelő ünnepélyén első érzelmünk az érdem és erény iránti elismerés s a legőszintébb, leg­bensőbb üdvkivánat. Második érzelmünk az osztatlan, zavartalan öröm, nemcsak a fölött, hogy a valódi érdem és erény ily átalános és lelkesült méltatásban részesül, hanem a fölött is, hogy ez ünnepély lefolyása s valóban or­szágos jellege változatlan erejében tünteti föl a szoros szövetséget és benső egyetértést a magyar állam és a kath. egyház között, a mely más egyházak szabad kifejlődését sem­mikép nem gátolva, hazánkra nézve mégis mindenkor az erő forrása volt s a melyet megzavarni és megbolygatni, csak az akarhat, a ki vagy az államnak vagy az egyháznak vagy mindkettőnek ellensége. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 26. Simor János. Élete. Simor János, a jubiláló bíboros herczegprimása Magyarországnak 1813. aug. 23 án született és így most 73 éves. Szülei jómódú mesteremberek voltak Székesfehérvárott; csakhamar fölismerték fiuk rend­kívüli képességeit és azoknak megfelelőleg — áldoza­tot nem kímélve — kitűnő nevelésben részesítették. A gymnasialis­­ osztályt miután elvégezte Szé­kesfehérvárott és Budán, 1828. szeptember 17-én Rudnay Sándor esztergomi érsek fölvette a papnövendékek közé. Papi tanulmányait nagy szorgalommal és mindenütt sok kitüntetéssel a pozsonyi Emericanumban, a nagyszombati Ly­­ceumban és a bécsi Pazmaneumban végezte s 1836. okt. 28-án, ötven esztendővel ezelőtt pappá fölszenteltetett Esztergomban. Papi működését Pesten kezdette meg, hova 1837. febr. 24-én terézvárosi káp­lánná nevezték ki. Másfél évi káplánkodás után a pesti egyetem bölcsészeti facultásán fönállott hittani tanszéken tanár és helyettes egyetemi szó­nok lett, de nem sokáig maradt itt, szónoklatai által bármily kedveltségre ten is szert hivei körében. Az esztergomi érsek 1840. júl. 31-én Bécsbe küldötte ta­nulmányi felügyelőnek a Pazmaneumba. Simor itt úgy szigorával mint nagy buzgalmával és tudomá­nyával mély benyomást gyakorolt a híres intézet nö­vendékeire. Bármennyire kitüntették is elöljárói ebben a fiatal hittudorra nézve díszes állásban, azért papi lelkesedése mégis elvonzotta őt a zajos fővá­rosból. Ideálja volt, hogy lelkipásztora, vezetője, szerető atyja legyen valamely hitközségnek. 1842- ben Bajnára ment plébánosnak, hol 4 eszten­deig maradt; mint példányképe a papnak csakhamar teljes mértékben megnyerte hívei ragaszkodását és szeretetét, és itt is, különösen szónoklataival, rendkí­vüli hatást gyakorolt nyájára. 1846-ban az esztergomi presbyteriumban a csoportosított theologia tanára (elődje ezen a tan­széken Haynald volt),[1848-ban Kunszt József kápta­lani helynök mellett érseki titkár lett. Innen 1850-ben ismét Bécsbe hivatott az Augustineum felsőbb hittani tanintézetre tanulmányi felügyelőnek és egyszersmind őfelsége kinevezte udvari káplánjává. Bécsi tartózko­dása alatt (1850—1857) Simor nagy mértékben megnyerte ő felsége kegyét és azóta mindig meg is őrizte azt. 1851-ben osztálytanácsos lett az osztrák cultusminiszteriumban a magyar egyházi ügyek veze­tésével megbízva. Ő felsége egyszersmind kinevezte székesfehérvári kanonoknak és széplaki apátúrnak. Bokros elfoglaltsága közepette is ráért figyel­met keltő értekezéseket írni a német egyházi folyó­iratokba és nagyobb tanulmányutakat tenni az euró­pai országokban. Ez időben (1854-ben) járt először Rómában is, az apostolok sírjánál. * Simor 1882. jan. 29-én ünnepelte 25 éves jubi­laeumát annak, hogy az apostolok utódjai közé emelkedett. 1857-ben nevezte ki őt ő fel­sége győri püspökké. A papi és emberi eré­nyei, tudománya és művessége által egyaránt kitűnő férfiú, minden tekintetben méltónak bi­zonyította magát arra, hogy a híres győri püspökök nyomdokaiba lépjen. Hívei csakhamar felismerték benne a Krisztus szerint való egyházfejedelmet és úgy megszerették, hogy tíz esztendő múlva alig tud­tak megválni tőle. A szeretet különben kölcsönbe ment, mert Simornak is nehezére esett a távozás 1867-ben és ő maga írta anyjának, kihez min­dig fiúi tisztelettel és szeretettel ragaszkodott: »bizon szívesebben maradnék Győrött, de hát ő fel­sége parancsol velem.« Szónoklatai itt is oly nép­szerűek voltak, hogy mikor prédikált, alig lehetett beférni a templomba. Az egyházmegye anyagi viszo­nyait úgy rendbe szedte, hogy megtízszerezte a bevé­teleket. Iskolákat alapított, a papok fizetéseit javí­totta, templomokat (köztük a győri székesegyházat 60,000 írttal), egyházi emlékeket, festményeket, edé­nyeket, ruhákat restaurált­atott szélszerűleg, az egy­házi művészet követelményeinek megfelelőleg. A ki­rály győri püspöksége idejében nevezte ki Simort v. b. t. tanácsossá. 1857-től 1867-ig egész sereg egyházi értekezése jelent meg az insbrucki »Archiv für kath. Kirchenrecht« folyóiratban. * Simor János 1867. jan. 20-án szűnt meg győri püspök lenni. Ő Felsége ekkor nevezte ki az érde­mes főpapot esztergomi érsekké és Magyarország her­­czegprimásává az 1866. okt. 19-én elhunyt Scy­­tovszky János utódjává; február 22-én Rómában preconisáltatott és május 16-án elfoglalta érseki szé­két Esztergomban ; május 24-én vette át a nagy egy­házmegye kormányzását, melyben 500 plébánia és 45 esperesi kerület van. És azóta mindig fárad­­hatlanul gondozza egyházmegyéje ügyeit, melynek minden tekintetben áldást hozó atyjává lön. Buzgón imádkoznak is érette hivei és papjai egyaránt. Mindjárt érsekségének kezdetén történelmi ese­mény tette emlékezetessé Simor János primásságát. 1867. jun. 8-án koronázta magyar királylyá I. Fe­­rencz József ő felségét, egész Magyarország lelkesült örömrivalgása között. Két nappal a koronázás előtt a következő kéziratot kapta a királytól: »Kedves herczegprimás és érsek Simor! Ma­gyar királylyá leendő koronáztatásom örvendetes al­kalmat nyújt Nekem, önnek érdemteljes működése feletti elismerésem és jóakaratomnak jelét adni, és azért kinevezem önt, sz. István rendem nagy kereszt­jének egy idejű díjmentes adományozása mellett — e rend főpapjává. Midőn én ennek e rend jelvényeit közvetlenül kézbesítem — ezt egyidejűleg a rémi iro­dájának értésére adom. Budán, junius 6. 1865. Fe­­rencz József s. k., Kulczim : Az én herczegprimásom és érsekemnek Simor Jánosnak. Hogy Simor micsoda szolgálatokat tett egyház­megyéjének, azt itt mind fölsorolni határos a lehetet­lenséggel. A szegény papok sorsa mindig szivén fe­küdt, mióta módjában áll segíteni rajtuk ; mint esz­tergomi érsek sem feledkezett meg róluk és fejedelmi alapítványokkal adta annak bizonyságát. Az egyház­megye zilált anyagi viszonyait erélylyel és nagy mun­kával teljesen rendbe hozta, úgy hogy az esztergomi egyházmegye állapotát a­l földiekben» is minta­szerűnek mondhatjuk. Amit a nevelésügyért ál­dozott, az 810,000 írtra rúg, a közéletben való sze­replését pedig más helyen méltatjuk. De Simor nemcsak kitűnő egyházfejedelem, ha­nem műveit és bőkező Maecenas és Amateur is. Csak a napokban szólottunk az esztergomi basilicáról, melynek építését ő fejezte be óriási áldozatokkal, s az érseki palotáról, melyet egészen ő építtetett. Ebben a palotában egész múzeumot gyűjtött össze; a 40,000 kötetre rugó könyvtáron kívül van itt nagy­szerű képtára és metszet gyűjteménye; van becses egyházi szerekből álló drága régiségtára ; van kiváló becsű régi szövet- és csipkegyűjteménye; van feje­delmi pompával ékeskedő ritka díszmunkákból, óriási illustrált kiadásokból, képtárak és műkincsek másaiból álló diszmó-gyűjteménye; van különféle művészeti specialitásból álló ritkaságtára. A szt. István-kápolna és a Bakács-kápolna stílszerű helyreállításával és restaurálásával drága műemlékeket nyert Esztergom és az egész ország. A drégeli emlék szintén Simor Maecenásságát dicséri. Hát az esztergomi székesegyház műkincsei, melyek­ben százezrek feküsznek ! Még az a könyv is, melyet ezekről a kincsekről kiadatott, műértékkel bir és 5000 írtba került A »Monumenta Ecclesiae Strigo­­n­i­e­n­s­i­s«, melyet szintén Simor adot ki, nagybecsű szolgálatot fog tenni a magyar történetírásnak. Simor a zsinaton, 1869. november 18-án teljes kísérettel elindult Rómába, a vaticani egyetemes zsinatra. Ismeretes a magyar kath. egyház Prímásának megtartása e zsinaton, melyhez tudományosan készült és ülései alatt sokat dolgozott. Itt csak annyit jegy­­zünk meg ez életrajzi vázlathoz tartozólag, hogy e zsinaton Simor Herczeg-Primás kiváló szerepet vitt úgy az osztályülésekben, munkabírása és tudománya által, valamint a nyilvános ülésben szónoki culturája és classicus latin nyelvkezelése által; a deczember 20-iki szigorú zsinati congregatió őt a legfontosabb bizottságba, a hittaniba (»pro robus fidei«) választá be, melyben a zsinat atyáinak legkitűnőbb nevei sze­repeltek, továbbá, hogy az 1870. január 14. és 17. ünnepélyes zsinati nagy ülésekben nagy és remek be­szédeket tartott, és »velős előadása, mély tudománya, classicus latin szónoklata elragadó hatást gyakorolt a zsinati atyákra.« (»M. Állam« zsinati tudósit. 1870. február.) Úgy mondták a beavatottak, hogy «Simor Herczeg-Primás ezen hitbizottságnak a lelke volt és hogy a javított indítványok (schemák) mindig úgy mentek keresztül a gyűléseken, amint ő azokat javította.» Ez zsinati szereplésének jellemzője !... Négy nyilvános ülést tartott a római vaticani egyetemes zsinat. A IV-ben 1870. julius 18-án a zsinati atyák «533» igen szavazattal kimondották a nagy hitága­zatot : a római pápának hit és jámbor élet dolgában lelkiismeretünket csalatkozhatlanul szabályozó taní­tói tekintélyét («Infallibilitas«)-----------és azután, mert ugyanakkor teljes erővel kiütött a franczia­­porosz háború, a zsinat egy időre fölfüggesztve elna­­poltatott, a zsinati atyák hazatértek. Hazatérve a zsinatról, a csalhatatlansági dog­ma megvédelmezésére négy olyan művet irt és bocsá­tott közre, melyek európaszerte feltűnést keltettek. Ezek elseje : «A római pápa térmentességéről szóló ősi hagyományok tanúbizonyságai Magyarországon a magyar irodalomtörténeti szempontból is értékkel bir. A bibornok, Simor, 1873. deczember 22-én kapta Rómától a magas bibornoki méltóságot és rangot, és vele az ugyanazon napi pápai consistoriumban S. Bartho­­lomei in Insula ez. római templomot minden jogok­kal és kiváltságokkal. És ezzel Simor János életpályája legmagasabb pontjára hágott. Mint esztergomi érsek . Főmagassága Simor János a XV-ik Bibornok. Első volt az eszt­rgomi ér­sekek között Yancha, ki e méltóságig emelkedett. 1873. deczember 27-én érkezett Esztergomba a külön pápai futár, ki személyesen adta át az új bibornoknak szokásos ünnepélyességek között a bibor­noki kis jelvényeket. 1874. január 13-án pedig a budai várkápolná­ban, szokásos szertartartások között vette át a Falsé­tól a bíbor bi­etumot. E tény történeti nevezetességű, mert ezelőtt e fontos szertartásos ténykedés a korona bibornokain, mindig az ország határain túl hajtatott végre. Simor első, ki Magyarország fővárosában, a magyar király palotájában, vette át a magyar király­tól a bibornoki löveget (biretum). E nagy fontosságú tény 1874. június 20 án ment végbe Simor Herczeg-Primáson Rómában, a vaticani titkos consistoriumban, IX. Pius pápa kezei által. Június 22-én aztán elfoglalta Bibornokunk a Tiberis szigetén épült szent Bertalan egyházában bibornoki trónját. Bibornoki czimén birtokba vett templomában ez alkalommal Simor szép latin beszédet tartott, kiemelve, hogy meghatottan foglalja el bibornoki jo­gainak e helyét, hol közvetlen elődje a nagy belgiumi Prímás. Stercks bibornok volt, ki a hires lőweni kath. egyetemet alapította, nagy nevének még nagyobb em­lékét. Egy másik elődje e bibornoki templom leírásában gr. Batthányi esztergomi érsek volt, kinek nagy eré­nyeit és érdemeit ugyancsak kell utánoznia, ha méltó utód akar lenni. Örül továbbá ezen emléke­zetes körülmények mellett e bibornoki tem­plom czimének leírása fölött azért is, mert ezen templomban, most már az ő templomában őriztetik Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Budapest, október 26. Úgy látszik, hogy a hatalmak, egymás­közti viszonya lényeges változásnak néz elébe, részben a Balkán-félszigeten történtekkel köz­vetlen összeköttetésben, de részben, ezzel kap­csolatosan, más törekvések folytán is. A for­dulat, Francziaország magatartásával áll kap­csolatban. Az a passivitás, mely Gambetta bukása és még inkább, halála óta, túlnyomó mértékben jellemezte a franczia külpolitikát, úgy látszik, az utóbbi időben, bizonyos moz­gékonyságnak tevékenységnek, sőt talán po­zitív terveknek is adott helyet. Míg ugyanis, csak egy fél év előtt is, Francziaország, az egyptomi dolgok iránt nem érdeklődött, a pápával viszályban volt, Oroszországgal oly feszültségbe jutott, hogy a diplomatiai viszonynak megszakításából le­­het­ tartani, a Balkán-félszigetre reá sem né­zett, az utóbbi időben, mindezen kérdésekben más hangulatot és bizonyos tevékenységet kezdett a franczia kormány tanúsítani. Eré­lyes fellépésével megakadályozta (egy időre legalább) azt, hogy Chinában önálló pápai képviselet állíttassék fel és ennek következté­ben, most a fenyegetődzések helyett, békülé­­kenységet tanúsít a római szentszék iránt. Oroszországgal felmerült képviseleti nehéz­ségeit eloszlató, illetőleg a személy válasz­tásban elkövetett botlásait jóvá tette és a czárnak kedve szerinti nagykövetet válasz­tott, a­kinek útját és fogadtatását a sok ka­tonai tüntetés és fegyverbarátság talán épp úgy készíti elő, mint Derouléde­ur, eleinte szí­vesen vett, hanem később eltiltott­ orosz­­franczia propagandája Oroszországban és ezen felül mindig komolyabban kezdte venni az egyptomi kérdést, állítólag már­is meg­egyezett Oroszországgal e tekintetben, hogy együttesen szólítsák fel Angliát az Egyptom­­ból való távozásra. Messzi vezetne annak fejtegetése, hogy mindez miért történik, mert a combinatiókra igen sok tér nyílik ott, hol a kezdetben mű­ködő rugókat épp oly kevéssé ismerjük, mint a végczélt,mely a törekvéseinél és szervezeténél fogva annyira ellentétes két országot ily hir­telen békíté ki és bírja, mint látszik, nem csak egyetértésre, de egyszersmind közös actióra is — ha ugyan lesz belőle valami és nem akar az egész csak »Schreckschuss« lenni Anglia és talán Németország ellen és úgy, mint — főleg — monarchiánk ellen. De annyi bizonyos, hogy Oroszország­nak a Balkánon felmerült nehézségeivel és Angliától, monarchiánktól való aggodalmai­val annyira összeesik a franczia-orosz barát­ság újabb felelevenítése és a kelleténél is za­josabb hirdetése, hogy könnyen valószínűvé válik az a feltevés, hogy az egész, orosz ösz­tönzésre és orosz érdekből keletkezett, azért indult meg Francziaország tevékenysége ép­pen azon vonalakon, hol Oroszország vagy fenyegetve vagy érdekelve van és több való­színűség van a mellett, hogy részben Né­metországnak sakkban tartására , rész­ben Angliának fenyegetésére és monar­chiánk elszigetelésére van az egész actió irá­nyozva, mint arra, hogy Francziaország maga érjen el komoly eredményeket a föld­közi tengeren vagy Afrika partjain, mert az már csakugyan a mesék országába tartozik, hogy ezzel vagy más actióval «franczia tó­vá» változzék át a Földközi tenger. Úgy látszik, hogy Németország észre­vette Oroszország újabb tervét és egyelőre, magára nézve úgy akarja azt ártalmatlanná tenni, hogy nagyon ártatlan és szíves képpel közeledik Francziaországhoz. Legalább ebből magyarázzuk ki azt a fölötte szíves fogadtatást, melyben a német császár részesíti az új berlini franczia nagykövetet, bizalmát fejezvén ki ügyességében, mi csak udvariasságáé egyúttal hangsúlyozván a két ország közös érde­két is, mit eddig legalább, Francziaország még az itten értett békében sem szívesen ismert el. Ha Németországnak sikerülne, a francziák legyezgetése és az oroszoknak — mint eddig — tett concessiókkal, megakadá­lyozni azt, hogy a franczia-orosz barátság agressívvé váljon, ha e concessiók nem fog­nak Anglia és monarchiánk rovására tör­ténni, még hasznát veheti annak egész Európa és a béke is, mert Oroszországot lekötni és legálisabb eljárásra hangolni csak úgy lehet, ha nem számíthat biztos szövet­ségre , ki legalább cselekvési szabadsá­gát megóvja. De ha ez Németország­nak nem sikerül, úgy abban csak magáról gondoskodik, és a franczia orosz barátság Anglia és monarchiánk ellen fordul, akkor ezeknek összefogniuk kell, mert ha csak egyik megretirál, Oroszország a keleten úrrá lesz, vagy legalább is olyan alkalmat nyer erre, melyet csak saját ügyetlenségével ronthat el. Ezért vagyunk azon nézeten, hogy az orosz-franczia barátkozás sokkal komolyabb horderejű tény, illetőleg jelenség, mint első perczre tetszik, és diplomatiánknak teljes figyelemmel és erélylyel kell ez ügyben is el­járnia, mert úgy látszik, hogy az oroszok, ha már nem vehetik be a várat egyenes táma­dással, illetőleg ha erre ürügyük és bátorsá­guk nincs, meg akarják azt kerülni. IS X3 XI F1 CX XI JD. Budapest, okt. 26. (A képviselőház ülése.) A képviselőház október hó 30-án, szom­baton, d. u. 12 órakor ülést tart, melyen Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter az 1887. évi állami költ­ségvetést terjeszti elő.­ Budapest, okt. 26. (A delegatiók ülése­zése.) A legfelsőbb egybehívó leirat értelmében, az osztrák és a magyar delegatiók november 4-én tart­ják meg első ülésüket Budapesten.­­ Miután a tör­vény világos szövege teljesen kizárja, hogy a delegatiók albizottságai másutt tár­gyalhassanak mint azon helyen a­hova a dele­­gátiók egybehivattak, önként érthető, hogy az osz­trák delegátió albizottságai üléseiket hasonlóképen Budapesten fogják tartani. Az egyes minisztériumok szakelőadói, kiknek az albizottsági üléseken jelen kell lenniük, egyébiránt egyáltalában nem volnának abban a helyzetben, hogy felváltva hol Bécsben hol pedig Budapesten időzzenek. Budapest, okt. 26. (Korai mozgalmak.) A főváros több kerületében — különösen a YI-ikban és YII-ikben — azzal a jelenséggel találkozunk, hogy már most meg akarják indítani a választási mozgal­makat. A hatodik kerületre nézve múlt számaink egyikében constatáltuk ezt, a hetedik kerületre nézve egy hozzánk beküldött értesítés ma tudatja, hogy ott — Kaschnitz Gyula úr meghívása folytán — egy értekezlet szabadelvű párti programmal dr. Morzsányi Károly jelöltségét proclamálta. Sza­badelvű párti mozgalomról lévén szó, nem es­hetünk gyanú alá, hogy pártérdekből beszé­lünk, mikor azt mondjuk, hogy a választási moz­galmak megindítása most, mikor a választásokig kö­rülbelül nyolc­ hónap, a jelen országgyűlés mandátu­mának lejártáig pedig közel egy esztendő hátra van, igen helytelen eljárás. Azt akarják-e ezen igen tisz­telt választópolgárok, hogy egy éven át legyen iz­galomban városrészük, s oly igen tetszetősek-e előttük egy-egy szenvedélyes fővárosi választás jelenségei, hogy azokat nem akarják a törvény által kikötött — az országgyűlés eloszlatásától kezdve a választások idejéig szóló — határidőre kor­látolni, hanem már mostantól fogva kívánják, hogy részük legyen benne ? Mi más nézetben vagyunk s ez iránt nem is habozunk közreműködésre hívni fel e haza minden polgárát, pártkülönbség nélkül. Sok szó volt ez országgyűlésen, hogy új törvényt kell hozni a választási visszaélések ellen. Mi a legmelegebb pártolói lennénk e kívánalomnak, ha tudnék, hogy van oly törvényhozói bölcseség, mely a visszaélések

Next