Nemzet, 1887. március (6. évfolyam, 1617-1647. szám)

1887-03-01 / 1617. szám

ÖzBSg®S2ft6slö­ Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferenczsek-tere* Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1617. (59.) szám. Reggeli kiadás: KlÁDG-HIVAtAl~f ^ ferencelek-tere, Athenaeum-épület, földszint» Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda*­pesten kétszer házhoz hordva, / 1 hónapra .. .. » Z 2 7. Z 7 1 . » 2 frt. 3 hónapra .. .. .. .. •■>>>«»« *....* .. » 6 s 6 hónapra ...............12 > Az esti kiadás postai különküldéseért felük * 1. fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. Budapest, 1887. Kedd, márczius 1. VI. évi folyam. Budapest, február 28. A politikai morál gyakorlati kérdéseit hozta ma napirendre Tisza miniszterelnök azon válaszban, melyet Apponyi gróf által a választások szabadságának és tisztaságának biztositása és a curiai bíráskodásra nézve tett interpellatióra adott. És az igazságoknak, melyeket a minisz­terelnök nyilatkozatából mindenki átérzett, és kiérzett, meg volt az ő sajátos hatásuk. Ellenértéküket lelték azon osztatlan elisme­résben, melylyel az egész ház, pártkülönbség nélkül, a miniszterelnök fejtegetéseit fogadta. A kívánság, hogy a választásokban a népérzület hamisítlan kifejezése nyilvánuljon, nem új valami; az a hydra, mely a választási visszaélések százszoros formájában fejét fel­üti, nem pusztán a mi ágályunk szülötte, nem is valamely pártnak örökbe fogadott gyer­meke ; ez a Parlamentarismus parasitája min­denütt. És minél alkalmasabbak a viszonyok, annál szaporább. A hatalom túlkapásaiban épp úgy jó me­leg ágyra lel, mint az oktalan és indokolat­lan hatalmi vágy telhetetlenségében; az önző hiúságban épp úgy, mint az önzetlen hiú segélyezésében. Túlságos faj szer­etetet, avagy fajgyűlö­letet, erősen kifejlődött vallási összetartozási érzék, avagy vallási féltékenység, nemzetiségi és felekezeti vakság épp úgy propagálják, mint az egyéni családi, és anyagi érdekek túlhajtásának felkavart habarcza. Azért végső elemzésben ezek ellen har­­czolnak mindenütt azok és ezekkel kell küz­deni nekünk is, ha a választások tisztaságát és szabadságát biztosítani őszintén akarjuk. És éppen abban rejlik Tisza miniszterelnök mai felszólalásának gyakorlati értéke, hogy azok előtt, kiknek részéről ezen országgyűlés kezdete óta csak siránkozó panaszhangokat hal­lottunk és épen e miatt a választási visszaélések minduntalan feltálalásától bizonyos dégout­­val fordultunk el és kik akkor, midőn a man­dátum kiterjesztésében egy e czélra irányzott lépést láttunk és e végett az ellenzék részéről gáncs­vetéssel és ismét csak a hatalmi törek­vés gyanúsításával találkoztunk: a tisztelt ellenzék mai elfogulatlan magatartása, mely­lyel a miniszterelnök előterjesztését alapel­veire nézve átalánosságban helyeselte, be­igazolta, hogy ezt a lépést a helyes útón tet­tük meg. És ez azt is mutatta, hogy a miniszter­­elnök felfogása, a parlamenti fogalmakkal tel­jesen megegyező. Azon nézet, hogy a képviselőház, mint a népszuverainitás kifejezése és öntudatos mű­­szerve, önmaga legyen őre saját eredete tisz­tességének, már több alkalommal érvényre emelkedett az­által, hogy a curiai bírásko­dásra vonatkozó törvény felett a ház napi­rendre tért. Vájjon mily tiszteletet igényelhet ma­gának alkotandó törvényei iránt az a tör­vényhozás, mely nem volna képes arra, hogy megvédje és megőrizze saját eredetének tisz­tességét? Gondolják meg azok, kik oly fen­nen szeretik hirdetni, hogy a curiai bírásko­dás behozatala nélkül az igazolási eljárás korrectségét nálunk elérni nem lehet. És itt mi teljesen eltekintünk attól, vaj­jon igazságügyi tekintetből kívánatos-e, hogy a judicatura legfelsőbb fóruma a pártélet vi­szályaiba — habár csak szenvedőlegesen is — belevonassék. Erről már több alkalommal kimerítőb­ben szólottunk. Az azonban kétségtelen, hogy az igazo­lási eljárás mai módját olyként kell átalakí­tani, hogy a visszaélések kinyomozása, köz­vetlenebb és egyszerűbb eljárás útján, sike­resebben eszközöltethessék. Nem kivihetetlen ez. S a dolog súly­p­ont - pontja tulajdonképen ép abban fekszik, hogy a visszaélések elsimításának lehetősége elől az út elzárassék. De nem is az igazolási eljárás részletei­től függ a választások tisztasága és szabad­sága, hanem maguktól a választásoktól. És itt csakugyan csak két út és mód van: vagy válaszszunk tisztán és szabadon, vagy sehogy. Az első mód ott van a választóközönség és a pártok kezében. Irtsa ki kebeléből sajátkezűleg a para­­sztákat, avagy ha ezt nem teszi, a parlament fogja eltávolítani az inficiált gyümölcsöt, vagy a meglepett ágakat és képtelenné tenni arra, hogy magának a parlamentarismusnak ártsanak. És ezt a hatalmat kezébe veszi a parla­ment, mihelyt elfogadja a miniszternök által érintett három táblás törvényt, mely kiűzi a képviselőt, ki tisztátlan uton nyert mandátu­mot; elveszi az egyéni választói jogot, hol en­nek gyakorlata immorális jellegű­; és felfüg­geszti a kerület képviselő-küldési jogát, hol ez immoralitás prostitútiója nagyobb körre terjedt. Az a jog, melyet a parlament e tör­vén­­nyel kezébe veeni, nem a többség, nem is valamely párt vagy pártok, hanem az egész parlament osztatlan joga, ép úgy, mint a­hogy egyik párt sem vindi­álhatja magá­nak az érdemet, ha tiszta és correct válasz­tásokat fogunk elérhetni. Mert erre töre­kedni, minden komoly pártnak egyaránt kö­telessége. Ami a kormányt és pártját illeti, ennek sem oka, sem szüksége nincs arra, hogy az oly sokszor emlegetett hivatali pressiót a vá­lasztási küzdelembe vigye. Pártja sokkal nagyobb, számbeli többsé­gét tekintve, és kerületei sokkal állandóbbak, hogysem a közös választások esélyeitől tar­tania kellene. Arra sincs oka, hogy a komoly és tárgyilagos kritika gyakorlására ké­pes és képzett ellenzéki képviselők el­len választási harczot kezdeményezen avagy folytasson, a­mihez azonban ép oly kevéssé van szüksége hivatalos pressióra vagy bár­miféle visszaélésre, a­mily kevéssé van szük­sége e végből a józan ellenzéknek. A­ki nem érinti piszkos kézzel a választási urnát, ahol nem tapadhat szenny. Ki a világosságot szereti, nincs szüksége a félhomályra, hogy cselekedhessék. A miniszterelnök és pártja, mely e kér­déssel nyiltan lépett elő, nem félhet sem az elitéltetéstől, sem a félreértéstől. Tendentiája annyira világos. Megóvni a parlament tekinté­lyét maga által a parlament által. G .D. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 28. Könyves Kálmán király és a boszorkányhit. „De strigis verő, quae non sünt, nulla quaestio fiat.“ Századunkat a természettudományok korának szokták tekinteni, de a történelmi tudományok hala­dása és átalakulása e század folytán épp oly jelenté­keny volt. Nemcsak tömérdek közkeletű mesétől, melyek szövedékéből állott a történelmi ismeret sok tekin­tetben még e század elején, tisztíttatott az meg, ha­nem a mi nagyobb és lényegesebb, a történelem az adatgyűjtemények vagy tények elbeszélésének — jó esetben okadatolt és összefüggő, sőt szép művészi alakba öntött s erkölcsileg lelkesítő elbeszélésének — állapotából kiemelkedve, átalakult azon a tudománynyá, mely az emberiség fejlődésének törvényeit kutatja. Hazai történettudományunk is — kivált az utóbbi 20 év óta — tetemes haladást mutat föl, amit ezúttal még csak vázlatozni sem lehet hivatásom, hanem kénytelen vagyok ezen haladásnak egy hiányát kiemelni, mely különben nem annyira személyekben, mint inkább a dolog s a körülményekben rejlő okok­ból ered . — t. i. azt, hogy mig honi viszonyainkra vo­natkozólag roppant nagy tömeg, eddig ismeretlen adat kutattatott fel, rendeztetett s úgy ezek mint a régiek szigorúbban megvizsgáltattak, ismertetve lettek; míg egyes korok vagy egyes intézmények, szellemi áram­latok, egyes jelentékenyebb egyén befolyása a műve­lődéstörténet szempontjából is fel lettek dolgozva, addig sem oly munkánk nem létezik, mely a hazai mű­velődés történetét egészében a mai tudomány szem­pontjából tárgyalja, (mert a Kerékgyártó Árpád munkája, kivált első részeiben teljesen elavult állás­ponton áll), sem történetirodalmunkban azon irány, mely az egyetemes világtörténelmet cultiválná, s mely a külföld művelődési társadalmi történetét ismertetné és ezáltal a hazai viszonyoknak a hasonkorú külföldi­vel való folytonos összehasonlítását lehetővé tenné, képviselve nincs — vagy alig van. — Korántsem ka­landozok igen messze tárgyamtól, ezeket felemlítve­; mert csakis ez által érthető, hogy egy oly tévedés, ille­tőleg tévnézet háborítatlanul, biztonságban képes ma­gát fentartani, melynek el kéne a semmiségbe oszlani, mihelyt a köztudat, egy­részt az emberi elme fejlődé­sének törvényei iránt némileg tájékozva, másrészt a múlt századok gondolkozásmódjába magát visszahe­lyezni képesítve volna. Önmagában véve az, hogy Kálmán király törvé­nyeiben e szavak állanak: De strigis vere quae non sunt nulla questio fiat, kétségen felüli tény. De ezen állítás így pusztán nem bir úgyszólván semmi értékkel, sőt je­lentőségét is csak, ha az összes boszorkány hitnek sőt ba­bonának fejlődését, elágazásait, különböző phasisait, az egyházi és a világi külföldi törvényhozásoknak e kér­désben elfoglalt állását stb. ismerjük, csakis úgy hoz­hatjuk valójában tisztába. De ha ahhoz, hogy e szavaknak tulajdonképpeni jelentését tisztázzuk, ilyen mélyebbre ható, tágabb körű tanulmányozás szükséges; ahhoz hogy kimutat­hassuk, hogy azon értelmezés, melyet e mondásnak rendesen tulajdonítanak, téves, azon világításban melybe helyezni szokták ez egy nagy badarság, valami nagy tudományos apparátus nem kívántatik. Majd­nem valamennyi történeti tankönyvünkben nemcsak fel van az említve, hanem ily világításba helyezve: már Kálmán király tagadta a boszorkányok létezé­sét, ő nagyobb, felvilágosodottabb volt koránál. Pauler Gyula ugyan kikelt e tévnézet ellen, mellesleg ugyan, de világosan és határozottan. Azon­ban a közvéleményben még legkevésbbé sem látszik az megrendítettnek. Kerékgyártó Árpádnak magyarországi és dr. Bihari Péternek egyetemes művelődéstörténelmeik is osztoznak az általános felfogásban. Az, hogy Kál­mán király tagadta a boszorkányok valamely fajának létezését melyet akkor strigáknak neveztek, nem hihe­tetlen ; de hogy ő ezért ne lett volna babonás ember, ne hitte volna a varázslók, bűvös-bájosok, boszor­kánymesterek többi fajának létezését, azt, ha nem lehetne világosan az ő saját törvényeiből is kimutatni, még akkor sem lehetne kétségbe vonni. Mindenekelőtt a boszorkányhit, a boszorkányok üldözése kérdése körül nagy tévedést árul el azon csekély szó: már Kálmán király stb. A középkort a sötétség korának szoktuk tekin­teni és igy nem adunk rendesen számot magunknak arról, hogy azon tulajdonképpeni valóságos szellemi epidémia, a­mely a boszorkányok tízezrenkint, száz­­ezrenkint való elégetésében nyilvánult, legrémesebben épen az új korban, nem a középkorban dühöngött. A boszorkány­üldözés valóságos kora a XV-ik század vége, a XVI. és a XVII-ik század. Kálmán király idejében még sehol, sem másutt, sem nálunk a boszor­kányokat rendszeresen nem égették. Üldözték ugyan őket, büntették is, de nem azzal a dühöngő, kegyetlen szigorral, melylyel később. Nem mintha azon kor felvilágosodottabb, ke­véssé babonás lett vona, nem. Hiszen a IX., X. és a XI. század a középkor legsötétebb korszaka. Az An- I­tik cultura maradványai ekkor már a barbárság ten­gerébe majdnem teljesen felemésztve, elkopva voltak, az új kor hajnala még nem derengett. Az európai né­pek ős pogány vallásai a kereszténység külső máza által betakarva, legyőzve voltak. De hitük maradvá­nya a népben, a babona álarcza alatt lappangott. A keleti vallásokból a zsidó hitbe, ebből a kereszténybe átjött a sátán fogalma. S a középkort alig jellemzi valami annyira, mint az ördöggel való folytonos bibelődés. Sárkányok, tündérek, törpék, bányarémek, vizi­­sellők, óriások, vámpírok, félember, félfarkasok, varázs­lók, kuruzslók, boszorkányok végtelen hada népesíté be a a középkor emberének képzelet­világát. Mindennemű jóslatok, előjelek, szerelmi bájitalok, megsebezhetlen­­ségi kenőcsökbe, a babonázás ezer meg ezer alakjába, módjába való hit fogadta a bölcsőnél, követte a sírig. Ily korban, ily eszme körben nőt fel akkor a legna­gyobb szellem is ; lehetetlen tehát hinni, hogy ha a Protens alakú babona egy módosulását, egy alakját esetleg tagadta volna is, annak ezer és ezer más alakját ne hitte volna létezőnek. A legtöbb, a­mit a legnagyobb elméktől várha­tunk, az, hogy saját koruk összes műveltségét, tudo­mányát, illetőleg ennek essentiáját elsajátítván, an­nak alapján egy óriási lépést tegyenek előre s a legna­gyobbak azok, a­kik képesek kortársaikat magukkal ragadni vagy jövő nemzedékeknek útjaira fényt vetni. De e lépés, ha óriás teszi is, csak lépés lehet, haladás, nem ugrás. Az illető kor gondolkozásmódjával, az ös­­meretek akkori állapotával össze nem függő, sőt össze­­egyezhetlen nézet csak beteges elme szüleménye lehet, legfeljebb valami ösztönszerűleg sejtett geniális fél­bolondság. Az emberi szellem fejlődését figyelve látni kell, hogy minden tudományos nézethaladás, minden új igazság felfedezése akkor következett be, midőn az előző kor már mindazon előzményeket földerítette, melyek tudására támaszkodva, az új következtetés le volt vonható. És azért a tudományok történetében lényeges momentum, hogy nagybecsű szellemi vívmá­nyok, felfedezések, gyakran több egymástól teljesen, független, összeköttetés nélküli tudásban egy időben, mintegy egyszerre állanak elő. De itt csakugyan kissé elhaladtam tárgyamtól. Csak azt akartam világosan kiemelni, hogy valaki saját kora legelőhaladottabb álláspontján állva, néze­tével esetleg belenyúlhat az utánaa következő század világnézetébe, de hat, két százados szellemi fejlődést át nem ugorhat, meg nem előzhet. A boszorkányság azon fajába való hit, mely a XV., XVI. és XVIII. században lett oly véresen ül­dözve, Kálmán kora óta inkább növekvőben, terjedő­ben volt. A keresztény vallás a pogány vallásokat legyőz­ve, a különböző pogány mythosokbeli hitet természe­tesen üldözte. Miután pedig azok által akkor még a néphit teljesen saturálva volt, üldözte őket úgy mint tévhiteket és igy a babona azon ágait, melyek valamely pogány istenség cultusával voltak összekapcsolva nem annyira üldözte mint inkább mint tévhitet tagadta, így az egyház eleinte — a pogánysággal való küzdelem korában — a keresztény vallásnak, a ke­resztény cultusnak, a keresztény Isten mindenható­ságának korlátozását, hatalma tagadását, el nem is­­merését, látva azokban, a kik pogány módok haszná­lata melletti varázslatokhoz folyamodtak, e varázsla­toknak nem annyira lehetőségét, mint hasznossá­gát, hatékonyságát tagadta. S a babona némely ágaiban való hitet excommunicatioval is büntette. Szent Ágoston minden varázslat, bűvészet ellen kikel mert az csakis a démonok segítségével lehetséges. Később mindig mint valami lehetőt, de csakis a vallás­teli elpártolással elérhetőt tekintették a varázs­mes­terségeket. A­mi Kálmán idézett szavai értelmére nagy fényt vet, az az, hogy a boszorkányság egy bizonyos nemét már a Longobardok törvényei és Nagy Ká­roly Capitularei tagadják. Liquis a diabolo deceptus crediderit secundum morem paganorum aliquem aut feminam Strigam esse et homines comedere. Lex Longobardorum lib I. tit II. §. 9. Ha valaki az ördög által tévútra vezetve hinné mint a pogányok, hogy van férfi, vagy nő, a ki striga és embereket fal fel. Christianus qui credit esse lamiam in speculo quae interpretatur stiga excomunicandus. Azon keresztény, a ki azt hiszi, hogy oly boszor­kány létezik, a milyenek a strigákat lenni állítják, excomunicáltassék. Capitul Caroli Magni pr. Saxonicae cap 5*) A egyháznak e kérdésbeni állását azon ok­mány jellemzi, melyet az egyházi és művelődéstörté­­netirel Canon Episcopinak]neveznek. Ezen canon, mely Burckhard Wormsi érseknek (1025) a canoni jogra oly lényeges »Decretum« czimü gyűjteményes mun­kájában foglal helyet, mely valószínűleg a 6-ik szá­zadból származik, mely legelőször 906-ban Regino Primi apátnál fordul elő, következőt mond: „Nem mellőzhető hallgatással, hogy némely bűnös asszonyok, a démonok által megtébolyitva, hiszik és vallják, hogy éjjelenként Dianával, pogányok istennő­*) Ducange glossariumának 1846-ik évi kiadás. 390. lap­­jével vagy Herodiással megszámlálhatlan női sereggel együtt bizonyos állatokon, az éj sötét csöndjén át, rop­pant területeken át lovagolnak, azok parancsaiknak, mint istennőkének engedelmeskednek, azok szolgálatá­ra meghatározott éjjelenként felszólíttatnak. Számtala­nok azt valónak tartják; ezt tartva az igaz hittől el­térnek, beleesnek a pogányok tévelygésébe, midőn hi­szik, hogy az egy az Istenen kívül más istenek is és félistenek léteznek (cum aliquid divinitatis aut numinia extra unum Deum arbitrantur.)*) A keresztény egyház tehát, még Kálmán idejé­ben azon igyekezett, hogy a varázslók, bűvös-bájosok, boszorkányok hatalmába vetett hitet lehetőleg kikü­szöbölje s azon babonáknak, melyek a pogány vallások maradványai voltak, létezhetését is tagadja. Aquinoi Tamás, a ki a középkor legtekintélye­sebb dogmaticussa, tulajdonkép a középkori catho­­licus dogma codificatora, a ki 1274-ben tehát 160 évvel Kálmán kiráy után halt meg, a ki 1323-ban a szentek közé emeltetett, a ki 1567-ben Doctor Ecc­­lesiae gyanánt ünnepélyesen elismertetett, határozot­tan kinyilatkoztatja, hogy mindazok tévednek, a­kik nem hiszik, hogy az ördögnek hatalma van. Eides vere catholica vult quod daemones sint aliquid et possint nocere suis operationibus et impedire carna­­lem copulam. Thom. Aquin. Quodlib XI. art. 10. Épen e századokban, 1000 körül keletkezve és a tizenharmadik században véglegesen véresen elnyomva, foglalkoztatta a keresztény világot a Catha­­rok és Albigensek eretneksége.Anélkül, hogy ezen eret­nekségre s annak üldözésére itt kiterjeszkedném, csak azt tartom kiemelendőnek, hogy a sátánnali szövet­kezés fogalma ezen eretnekek ellen vád­képpen han­goztatva, a sátán és birodalma elleni küzdés, mint a keresztény egyház legfőbb feladatai egyike, innen­től kezdve még nagyobb mértékben uralkodik az em­beriség gondolatvilágában. A­mint fentebb már mondtam, a boszorkány égetés legrémesebb korszaka a XVI. és XVII. szá­zad. 1474-ben adta ki VIII. Innocens Pápa hires bulláját, mely Németországra nézve az inquisitió ha­táskörét szabályozza s mely uj és hevesebb tűzre élesztette a boszorkányüldözési mániáját. A XV. és XVI. század leghíresebb emberei közt alig volt egy is, a­ki telides tele ne lett volna babonával. Luther egész életén át a szó szoros értelmében czivakodott az ördöggel s protestáns népek és országok legke­vésbé sem maradtak el a boszorkány égetéssel a catho­­licusok mögött. Bodinus a XVI. század híres államtudomány írója, a­ki annyira scepticus volt, hogy Hep­*) Soldan Heppe. Geschichte der Hexenprocesse I. 130. 1. »»3» t »'■' **■"-*—"ni — ■■■■ 11 "■■■ —— Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, február 28. A holnap összeülendő delegációknak lesz alkalmuk, a hadügyi előterjesztésekkel kap­csolatosan, a külügyi helyzetről is kellő fel­világosításokat nyerni, a­mennyiben, általá­ban a jelen helyzetben ez lehetséges. De a külügyminiszter legfeljebb a külhatalmakkal és főleg a Német- és Oroszországgal való vi­szonyunk, még­pedig hivatalos viszonyunk tekintetében adhat felvilágosításokat, és nem arról a félhivatalos tollharczról, mely Né­met- és Oroszország között most folyik és azon indokokról, melyek az orosz politika változatos jelszavai közt, most azt tolták elő­térbe, hogy Oroszországnak a franczia-német viszonyokban kell a mérleget tartania és ezek alakulásától feltételeznie, a bolgár kér­désben való actióját. Ez azonban — közelebb­ről fogunk erről meggyőződni — nem olyan biztos változatlan jelszó, hogy arra, pl. mon­archiánk valamint építhetne, vagy abból azt következtetést vonhatná le, hogy legalább addig, míg a franczia-német feszültség tart, a bolgár kérdésben nem történik semmi, sem kéz alatt, sem nyilvánosan. Mert az kétségtelen, hogy az eredmény­telen alkudozás minden phasisa, melyet a bolgár küldöttek most már hetek óta folytat­nak Konstantinápolyban Zankov-val, azt bi­zonyítja ugyan, hogy az orosz politika a Fa­­bius Cunctator taktikáját tartja egy idő óta czélszerűnek a bolgár kérdésben, de még ezen alkudozásokról sem mondható az, hogy most is abban a stádiumban vannak, mely­ben megindításuk alkalmával voltak. Mert akár akarta Oroszország, akár nem, a bolgá­rok ép oly makacs következetességgel tartot­ták meg saját álláspontjukat, a­mily merev­séggel tartotta fenn követeléseit Zankov úr, ki minden megbízás nélkül van Bulgária ré­széről és mégis ennek nevében beszél és valószínűleg megbízással bír Oroszország, vagy legalább is a félhivatalos politika ré­széről , és még­sem ezt mutatja fel, hanem mint bolgár nemzeti tényező működik és for­­mulázza azon követeléseit, hogy hányadma­gával legyen a bolgár régensség és minisz­­t­­ereim tagja, és hogy miképen szolgáltassák , át orosz kezekbe a bolgár katonaság. Daczára ennek a furcsa minőségnek és kétértelműségnek, daczára annak, hogy a porta erős orosz pressio hatalmában van, mégis a szándékos merevséggel folytatott orosz-bolgár tárgyalásoknak, már eddig az a jó eredményük volt, hogy a portát­­ Bul­gária iránt kedvezőbben hangolták, s ezt bizo­nyítja két körülmény. Egyik az, hogy­ Zankov merev követeléseit — pedig tudja, hogy ki áll azok háta mögött — maga is elfogadha­­tatlanoknak jelenti ki; másik az, hogy még közvetlenebbül akar meggyőződni a bolgár helyzetről és hangulatról és e czélból Zia­beyt küldi a hely­színére. Bizonyos óvatos­sággal állítjuk ugyan, hogy ez is kedvező jel, mert az­ igazat megvallva, már Európa közvéleménye is bsz, a bolgár helyzetről annyi tájékozottsággal, hogy tudja, mi­szerint bármit tartsanak a bolgár régensség eredetéről és tagjairól, azon körülmény, hogy annyi cselszövényt meghiúsítani, annyi pres­­siónak ellenállani és oly nehéz bizonytalan­ságban Bulgáriában a rendet és állami mű­ködést zavartalanul, egy félévnél tovább bír­ta fentartani, azt bizonyítja, hogy mégis inkább ennek háta mögött áll Bulgária és közvéleménye, mint Zankov úr kopogó feje mögött. Ezt valószínűleg nagyon jól tudja a porta is, tehát külön tanulmányoztatni a most post tot discrimina rerum, csakugyan nem lenne szükség. De ha már teszi és nem orosz érdekből teszi, akkor bizonyára kedvező for­dulat az, mert ha a porta teljesen felsza­badítja magát az orosz befolyás félrevezetése alól, legalább a bolgár kérdésben és nem — saját vesztére — annak eszköze gyanánt mű­ködik ebben is, akkor anynyi befolyáshoz és belátáshoz fog ebben jutni, hogy a hatalmak támogatásával azt megoldania vagy ezt elő­készítenie sikerülene is. E czélból első szükség az lenne, hogy a bolgár kérdés kivonassák azon merész com­­binatióból, melybe az orosz félhivatalos poli­tika legutóbb azt keverte, t. i. a franczia-né­met feszültség bűvköréből. Mert egy tökéletes játéklabda volt és lenne az e nélkül az orosz politika kezében, abból a czélból, hogy hol nyugati befolyásának mérlegébe dobja azt akkor, mikor érdeke így követeli, hol pe­dig magának a bolgár kérdésnek alakítására használja fel nyugati semlegességét vagy szövetségét, fenyegetődzését vagy barátságát. Ez a játék veszedelmes az európai érdekekre épp úgy, mint a bolgár kérdés megoldására nézve, és ezért nagyon szeretnők, ha a porta, mint különben is illetékes tényező, sőt bíró, ezen szempontból kezébe venni a bolgár kér­dést, kiragadná azt az orosz politika önző combinatióinak tömkelegéből és elfogulatla­nul készítené elő megoldását. Segítségére le­het ezen álláspontnak — ha azt akár a porta, akár a hatalmak elfogadnák — az is, hogy Németország és — talán Francziaország ér­dekében sem áll, hogy sokáig az orosz csel­­szövények által engedjék magukat izgattatni és egymáshoz való viszonyukat zavartatni, ha észre térnek, tisztulni fog a nyugati lát­határ is. B­ELFÖLD, Budapest, febr. 28. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, márczius hó 1-én, kedden, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A ma elfogadott törvényjavaslat harmadszori felolvasá­sa és az 1887-ki államköltségvetésről szóló javaslat tárgyalása. Budapest, febr. 28. (A miniszterelnök és a kü­lügyminiszter.) Tisza Kálmán minisz­terelnök — mint a »Bud. Corr.« írja — ma huzamo­sabb ideig conferált K­á­l­n­o­k­y gróf külügyminisz­terrel. Budapest, febr. 28. (A dele­gáti­ók.) A »Po­litische Correspondenz« értesülése szerint a delegá­­tióktól a közös kormány teljes 521/1 millió hitel meg­szavazását fogja kérni. Ez összegből 24—25 millió a hadügyi kormányra esik s pedig azon fölszerelésekre, melyek 16 millió forint értékben már beszereztettek, vagy pedig beszerzendők lesznek. E beszerzések egyéb­ként részben már folyamatban vannak. Azon hitel, mely a kormánynak felelőssége mellett esetleg e­l­­költhető lesz, körülbelül 38 millió írtra rúg. Ugyane tárgyról a »Bud. Corr.« a következő­ket írja: A közös kormány — mint értesülünk — a delegátióktól 52.500.000 írtra rúgó rendkívüli hitelt fog kérni a közös hadsereg felszerelése sürgősen szük­séges kiegészítésének fedezhetésére, miután pénzügyi szempontból az utóbbi években a seregfelszerelésre oly összegek praelimináltattak és szavaztattak meg, melyek a tényleges szükséglet mögött maradtak.­­ Az osztrák delegatio költségvetési bizottsága — mint halljuk — a mind a három közös miniszter által jegyzett kormányjavaslatot már szerdán megtartandó ülésében veszi tárgyalás alá. Budapest,febr. 28. (Az állam bevételei.) Az állam bevételei mint a Pest. Corr. írja, ez idén három millióval kedvezőbbek, mint tavaly a megfe­lelő idő alatt voltak. Budapest, febr. 21. (Mentesség a köz­mu­n­k­a a 1­ó 1.) A m. kir. honvédelmi miniszter érte­sítette a közlekedésügyi minisztériumot, hogy a had­­apród iskolák, valamint minden közös hadseregbeli és honvédségi tisztképző intézetek növendékei és hallgatói, tényleges szolgálatban állóknak tekinten­dők. A közlekedésügyi minisztérium ennek következ­tében tegnap kiadott körrendeletével a föntnevezette­­ket a közmunka kötelezettség teljesítése alól egyszer s mindenkorra felmentette. Nyitra, febr. 25. (Nyitra megye rend­kívüli közgyűlése.) [Saját levelezőnk­től.] Nyitramegye törvényhatósága a napokban rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgysorozatá­ban a legnagyobb érdeklődéssel az érsekujvári lovas­­féktanya építése találkozott. Ez volt az oka, hogy az Érsekújváron és vidékén lakó bizottsági tagok igen nagy számmal jelentek meg a közgyűlésen. Miután a közgyűlés elhatározta, hogy Baross Gábort minisz­terré kineveztetése alkalmából üdvözölni fogja s több

Next