Nemzet, 1887. március (6. évfolyam, 1617-1647. szám)
1887-03-01 / 1617. szám
ÖzBSg®S2ft6slö Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferenczsek-tere* Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1617. (59.) szám. Reggeli kiadás: KlÁDG-HIVAtAl~f ^ ferencelek-tere, Athenaeum-épület, földszint» Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda*pesten kétszer házhoz hordva, / 1 hónapra .. .. » Z 2 7. Z 7 1 . » 2 frt. 3 hónapra .. .. .. .. •■>>>«»« *....* .. » 6 s 6 hónapra ...............12 > Az esti kiadás postai különküldéseért felük * 1. fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. Budapest, 1887. Kedd, márczius 1. VI. évi folyam. Budapest, február 28. A politikai morál gyakorlati kérdéseit hozta ma napirendre Tisza miniszterelnök azon válaszban, melyet Apponyi gróf által a választások szabadságának és tisztaságának biztositása és a curiai bíráskodásra nézve tett interpellatióra adott. És az igazságoknak, melyeket a miniszterelnök nyilatkozatából mindenki átérzett, és kiérzett, meg volt az ő sajátos hatásuk. Ellenértéküket lelték azon osztatlan elismerésben, melylyel az egész ház, pártkülönbség nélkül, a miniszterelnök fejtegetéseit fogadta. A kívánság, hogy a választásokban a népérzület hamisítlan kifejezése nyilvánuljon, nem új valami; az a hydra, mely a választási visszaélések százszoros formájában fejét felüti, nem pusztán a mi ágályunk szülötte, nem is valamely pártnak örökbe fogadott gyermeke ; ez a Parlamentarismus parasitája mindenütt. És minél alkalmasabbak a viszonyok, annál szaporább. A hatalom túlkapásaiban épp úgy jó meleg ágyra lel, mint az oktalan és indokolatlan hatalmi vágy telhetetlenségében; az önző hiúságban épp úgy, mint az önzetlen hiú segélyezésében. Túlságos faj szeretetet, avagy fajgyűlöletet, erősen kifejlődött vallási összetartozási érzék, avagy vallási féltékenység, nemzetiségi és felekezeti vakság épp úgy propagálják, mint az egyéni családi, és anyagi érdekek túlhajtásának felkavart habarcza. Azért végső elemzésben ezek ellen harczolnak mindenütt azok és ezekkel kell küzdeni nekünk is, ha a választások tisztaságát és szabadságát biztosítani őszintén akarjuk. És éppen abban rejlik Tisza miniszterelnök mai felszólalásának gyakorlati értéke, hogy azok előtt, kiknek részéről ezen országgyűlés kezdete óta csak siránkozó panaszhangokat hallottunk és épen e miatt a választási visszaélések minduntalan feltálalásától bizonyos dégoutval fordultunk el és kik akkor, midőn a mandátum kiterjesztésében egy e czélra irányzott lépést láttunk és e végett az ellenzék részéről gáncsvetéssel és ismét csak a hatalmi törekvés gyanúsításával találkoztunk: a tisztelt ellenzék mai elfogulatlan magatartása, melylyel a miniszterelnök előterjesztését alapelveire nézve átalánosságban helyeselte, beigazolta, hogy ezt a lépést a helyes útón tettük meg. És ez azt is mutatta, hogy a miniszterelnök felfogása, a parlamenti fogalmakkal teljesen megegyező. Azon nézet, hogy a képviselőház, mint a népszuverainitás kifejezése és öntudatos műszerve, önmaga legyen őre saját eredete tisztességének, már több alkalommal érvényre emelkedett azáltal, hogy a curiai bíráskodásra vonatkozó törvény felett a ház napirendre tért. Vájjon mily tiszteletet igényelhet magának alkotandó törvényei iránt az a törvényhozás, mely nem volna képes arra, hogy megvédje és megőrizze saját eredetének tisztességét? Gondolják meg azok, kik oly fennen szeretik hirdetni, hogy a curiai bíráskodás behozatala nélkül az igazolási eljárás korrectségét nálunk elérni nem lehet. És itt mi teljesen eltekintünk attól, vajjon igazságügyi tekintetből kívánatos-e, hogy a judicatura legfelsőbb fóruma a pártélet viszályaiba — habár csak szenvedőlegesen is — belevonassék. Erről már több alkalommal kimerítőbben szólottunk. Az azonban kétségtelen, hogy az igazolási eljárás mai módját olyként kell átalakítani, hogy a visszaélések kinyomozása, közvetlenebb és egyszerűbb eljárás útján, sikeresebben eszközöltethessék. Nem kivihetetlen ez. S a dolog súlypont - pontja tulajdonképen ép abban fekszik, hogy a visszaélések elsimításának lehetősége elől az út elzárassék. De nem is az igazolási eljárás részleteitől függ a választások tisztasága és szabadsága, hanem maguktól a választásoktól. És itt csakugyan csak két út és mód van: vagy válaszszunk tisztán és szabadon, vagy sehogy. Az első mód ott van a választóközönség és a pártok kezében. Irtsa ki kebeléből sajátkezűleg a parasztákat, avagy ha ezt nem teszi, a parlament fogja eltávolítani az inficiált gyümölcsöt, vagy a meglepett ágakat és képtelenné tenni arra, hogy magának a parlamentarismusnak ártsanak. És ezt a hatalmat kezébe veszi a parlament, mihelyt elfogadja a miniszternök által érintett három táblás törvényt, mely kiűzi a képviselőt, ki tisztátlan uton nyert mandátumot; elveszi az egyéni választói jogot, hol ennek gyakorlata immorális jellegű; és felfüggeszti a kerület képviselő-küldési jogát, hol ez immoralitás prostitútiója nagyobb körre terjedt. Az a jog, melyet a parlament e törvénnyel kezébe veeni, nem a többség, nem is valamely párt vagy pártok, hanem az egész parlament osztatlan joga, ép úgy, mint ahogy egyik párt sem vindiálhatja magának az érdemet, ha tiszta és correct választásokat fogunk elérhetni. Mert erre törekedni, minden komoly pártnak egyaránt kötelessége. Ami a kormányt és pártját illeti, ennek sem oka, sem szüksége nincs arra, hogy az oly sokszor emlegetett hivatali pressiót a választási küzdelembe vigye. Pártja sokkal nagyobb, számbeli többségét tekintve, és kerületei sokkal állandóbbak, hogysem a közös választások esélyeitől tartania kellene. Arra sincs oka, hogy a komoly és tárgyilagos kritika gyakorlására képes és képzett ellenzéki képviselők ellen választási harczot kezdeményezen avagy folytasson, amihez azonban ép oly kevéssé van szüksége hivatalos pressióra vagy bármiféle visszaélésre, amily kevéssé van szüksége e végből a józan ellenzéknek. Aki nem érinti piszkos kézzel a választási urnát, ahol nem tapadhat szenny. Ki a világosságot szereti, nincs szüksége a félhomályra, hogy cselekedhessék. A miniszterelnök és pártja, mely e kérdéssel nyiltan lépett elő, nem félhet sem az elitéltetéstől, sem a félreértéstől. Tendentiája annyira világos. Megóvni a parlament tekintélyét maga által a parlament által. G .D. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 28. Könyves Kálmán király és a boszorkányhit. „De strigis verő, quae non sünt, nulla quaestio fiat.“ Századunkat a természettudományok korának szokták tekinteni, de a történelmi tudományok haladása és átalakulása e század folytán épp oly jelentékeny volt. Nemcsak tömérdek közkeletű mesétől, melyek szövedékéből állott a történelmi ismeret sok tekintetben még e század elején, tisztíttatott az meg, hanem a mi nagyobb és lényegesebb, a történelem az adatgyűjtemények vagy tények elbeszélésének — jó esetben okadatolt és összefüggő, sőt szép művészi alakba öntött s erkölcsileg lelkesítő elbeszélésének — állapotából kiemelkedve, átalakult azon a tudománynyá, mely az emberiség fejlődésének törvényeit kutatja. Hazai történettudományunk is — kivált az utóbbi 20 év óta — tetemes haladást mutat föl, amit ezúttal még csak vázlatozni sem lehet hivatásom, hanem kénytelen vagyok ezen haladásnak egy hiányát kiemelni, mely különben nem annyira személyekben, mint inkább a dolog s a körülményekben rejlő okokból ered . — t. i. azt, hogy mig honi viszonyainkra vonatkozólag roppant nagy tömeg, eddig ismeretlen adat kutattatott fel, rendeztetett s úgy ezek mint a régiek szigorúbban megvizsgáltattak, ismertetve lettek; míg egyes korok vagy egyes intézmények, szellemi áramlatok, egyes jelentékenyebb egyén befolyása a művelődéstörténet szempontjából is fel lettek dolgozva, addig sem oly munkánk nem létezik, mely a hazai művelődés történetét egészében a mai tudomány szempontjából tárgyalja, (mert a Kerékgyártó Árpád munkája, kivált első részeiben teljesen elavult állásponton áll), sem történetirodalmunkban azon irány, mely az egyetemes világtörténelmet cultiválná, s mely a külföld művelődési társadalmi történetét ismertetné és ezáltal a hazai viszonyoknak a hasonkorú külföldivel való folytonos összehasonlítását lehetővé tenné, képviselve nincs — vagy alig van. — Korántsem kalandozok igen messze tárgyamtól, ezeket felemlítve; mert csakis ez által érthető, hogy egy oly tévedés, illetőleg tévnézet háborítatlanul, biztonságban képes magát fentartani, melynek el kéne a semmiségbe oszlani, mihelyt a köztudat, egyrészt az emberi elme fejlődésének törvényei iránt némileg tájékozva, másrészt a múlt századok gondolkozásmódjába magát visszahelyezni képesítve volna. Önmagában véve az, hogy Kálmán király törvényeiben e szavak állanak: De strigis vere quae non sunt nulla questio fiat, kétségen felüli tény. De ezen állítás így pusztán nem bir úgyszólván semmi értékkel, sőt jelentőségét is csak, ha az összes boszorkány hitnek sőt babonának fejlődését, elágazásait, különböző phasisait, az egyházi és a világi külföldi törvényhozásoknak e kérdésben elfoglalt állását stb. ismerjük, csakis úgy hozhatjuk valójában tisztába. De ha ahhoz, hogy e szavaknak tulajdonképpeni jelentését tisztázzuk, ilyen mélyebbre ható, tágabb körű tanulmányozás szükséges; ahhoz hogy kimutathassuk, hogy azon értelmezés, melyet e mondásnak rendesen tulajdonítanak, téves, azon világításban melybe helyezni szokták ez egy nagy badarság, valami nagy tudományos apparátus nem kívántatik. Majdnem valamennyi történeti tankönyvünkben nemcsak fel van az említve, hanem ily világításba helyezve: már Kálmán király tagadta a boszorkányok létezését, ő nagyobb, felvilágosodottabb volt koránál. Pauler Gyula ugyan kikelt e tévnézet ellen, mellesleg ugyan, de világosan és határozottan. Azonban a közvéleményben még legkevésbbé sem látszik az megrendítettnek. Kerékgyártó Árpádnak magyarországi és dr. Bihari Péternek egyetemes művelődéstörténelmeik is osztoznak az általános felfogásban. Az, hogy Kálmán király tagadta a boszorkányok valamely fajának létezését melyet akkor strigáknak neveztek, nem hihetetlen ; de hogy ő ezért ne lett volna babonás ember, ne hitte volna a varázslók, bűvös-bájosok, boszorkánymesterek többi fajának létezését, azt, ha nem lehetne világosan az ő saját törvényeiből is kimutatni, még akkor sem lehetne kétségbe vonni. Mindenekelőtt a boszorkányhit, a boszorkányok üldözése kérdése körül nagy tévedést árul el azon csekély szó: már Kálmán király stb. A középkort a sötétség korának szoktuk tekinteni és igy nem adunk rendesen számot magunknak arról, hogy azon tulajdonképpeni valóságos szellemi epidémia, amely a boszorkányok tízezrenkint, százezrenkint való elégetésében nyilvánult, legrémesebben épen az új korban, nem a középkorban dühöngött. A boszorkányüldözés valóságos kora a XV-ik század vége, a XVI. és a XVII-ik század. Kálmán király idejében még sehol, sem másutt, sem nálunk a boszorkányokat rendszeresen nem égették. Üldözték ugyan őket, büntették is, de nem azzal a dühöngő, kegyetlen szigorral, melylyel később. Nem mintha azon kor felvilágosodottabb, kevéssé babonás lett vona, nem. Hiszen a IX., X. és a XI. század a középkor legsötétebb korszaka. Az An- Itik cultura maradványai ekkor már a barbárság tengerébe majdnem teljesen felemésztve, elkopva voltak, az új kor hajnala még nem derengett. Az európai népek ős pogány vallásai a kereszténység külső máza által betakarva, legyőzve voltak. De hitük maradványa a népben, a babona álarcza alatt lappangott. A keleti vallásokból a zsidó hitbe, ebből a kereszténybe átjött a sátán fogalma. S a középkort alig jellemzi valami annyira, mint az ördöggel való folytonos bibelődés. Sárkányok, tündérek, törpék, bányarémek, vizisellők, óriások, vámpírok, félember, félfarkasok, varázslók, kuruzslók, boszorkányok végtelen hada népesíté be a a középkor emberének képzeletvilágát. Mindennemű jóslatok, előjelek, szerelmi bájitalok, megsebezhetlenségi kenőcsökbe, a babonázás ezer meg ezer alakjába, módjába való hit fogadta a bölcsőnél, követte a sírig. Ily korban, ily eszme körben nőt fel akkor a legnagyobb szellem is ; lehetetlen tehát hinni, hogy ha a Protens alakú babona egy módosulását, egy alakját esetleg tagadta volna is, annak ezer és ezer más alakját ne hitte volna létezőnek. A legtöbb, amit a legnagyobb elméktől várhatunk, az, hogy saját koruk összes műveltségét, tudományát, illetőleg ennek essentiáját elsajátítván, annak alapján egy óriási lépést tegyenek előre s a legnagyobbak azok, akik képesek kortársaikat magukkal ragadni vagy jövő nemzedékeknek útjaira fényt vetni. De e lépés, ha óriás teszi is, csak lépés lehet, haladás, nem ugrás. Az illető kor gondolkozásmódjával, az ösmeretek akkori állapotával össze nem függő, sőt összeegyezhetlen nézet csak beteges elme szüleménye lehet, legfeljebb valami ösztönszerűleg sejtett geniális félbolondság. Az emberi szellem fejlődését figyelve látni kell, hogy minden tudományos nézethaladás, minden új igazság felfedezése akkor következett be, midőn az előző kor már mindazon előzményeket földerítette, melyek tudására támaszkodva, az új következtetés le volt vonható. És azért a tudományok történetében lényeges momentum, hogy nagybecsű szellemi vívmányok, felfedezések, gyakran több egymástól teljesen, független, összeköttetés nélküli tudásban egy időben, mintegy egyszerre állanak elő. De itt csakugyan kissé elhaladtam tárgyamtól. Csak azt akartam világosan kiemelni, hogy valaki saját kora legelőhaladottabb álláspontján állva, nézetével esetleg belenyúlhat az utánaa következő század világnézetébe, de hat, két százados szellemi fejlődést át nem ugorhat, meg nem előzhet. A boszorkányság azon fajába való hit, mely a XV., XVI. és XVIII. században lett oly véresen üldözve, Kálmán kora óta inkább növekvőben, terjedőben volt. A keresztény vallás a pogány vallásokat legyőzve, a különböző pogány mythosokbeli hitet természetesen üldözte. Miután pedig azok által akkor még a néphit teljesen saturálva volt, üldözte őket úgy mint tévhiteket és igy a babona azon ágait, melyek valamely pogány istenség cultusával voltak összekapcsolva nem annyira üldözte mint inkább mint tévhitet tagadta, így az egyház eleinte — a pogánysággal való küzdelem korában — a keresztény vallásnak, a keresztény cultusnak, a keresztény Isten mindenhatóságának korlátozását, hatalma tagadását, el nem ismerését, látva azokban, a kik pogány módok használata melletti varázslatokhoz folyamodtak, e varázslatoknak nem annyira lehetőségét, mint hasznosságát, hatékonyságát tagadta. S a babona némely ágaiban való hitet excommunicatioval is büntette. Szent Ágoston minden varázslat, bűvészet ellen kikel mert az csakis a démonok segítségével lehetséges. Később mindig mint valami lehetőt, de csakis a vallásteli elpártolással elérhetőt tekintették a varázsmesterségeket. Ami Kálmán idézett szavai értelmére nagy fényt vet, az az, hogy a boszorkányság egy bizonyos nemét már a Longobardok törvényei és Nagy Károly Capitularei tagadják. Liquis a diabolo deceptus crediderit secundum morem paganorum aliquem aut feminam Strigam esse et homines comedere. Lex Longobardorum lib I. tit II. §. 9. Ha valaki az ördög által tévútra vezetve hinné mint a pogányok, hogy van férfi, vagy nő, a ki striga és embereket fal fel. Christianus qui credit esse lamiam in speculo quae interpretatur stiga excomunicandus. Azon keresztény, a ki azt hiszi, hogy oly boszorkány létezik, a milyenek a strigákat lenni állítják, excomunicáltassék. Capitul Caroli Magni pr. Saxonicae cap 5*) A egyháznak e kérdésbeni állását azon okmány jellemzi, melyet az egyházi és művelődéstörténetirel Canon Episcopinak]neveznek. Ezen canon, mely Burckhard Wormsi érseknek (1025) a canoni jogra oly lényeges »Decretum« czimü gyűjteményes munkájában foglal helyet, mely valószínűleg a 6-ik századból származik, mely legelőször 906-ban Regino Primi apátnál fordul elő, következőt mond: „Nem mellőzhető hallgatással, hogy némely bűnös asszonyok, a démonok által megtébolyitva, hiszik és vallják, hogy éjjelenként Dianával, pogányok istennő*) Ducange glossariumának 1846-ik évi kiadás. 390. lapjével vagy Herodiással megszámlálhatlan női sereggel együtt bizonyos állatokon, az éj sötét csöndjén át, roppant területeken át lovagolnak, azok parancsaiknak, mint istennőkének engedelmeskednek, azok szolgálatára meghatározott éjjelenként felszólíttatnak. Számtalanok azt valónak tartják; ezt tartva az igaz hittől eltérnek, beleesnek a pogányok tévelygésébe, midőn hiszik, hogy az egy az Istenen kívül más istenek is és félistenek léteznek (cum aliquid divinitatis aut numinia extra unum Deum arbitrantur.)*) A keresztény egyház tehát, még Kálmán idejében azon igyekezett, hogy a varázslók, bűvös-bájosok, boszorkányok hatalmába vetett hitet lehetőleg kiküszöbölje s azon babonáknak, melyek a pogány vallások maradványai voltak, létezhetését is tagadja. Aquinoi Tamás, a ki a középkor legtekintélyesebb dogmaticussa, tulajdonkép a középkori catholicus dogma codificatora, a ki 1274-ben tehát 160 évvel Kálmán kiráy után halt meg, a ki 1323-ban a szentek közé emeltetett, a ki 1567-ben Doctor Ecclesiae gyanánt ünnepélyesen elismertetett, határozottan kinyilatkoztatja, hogy mindazok tévednek, akik nem hiszik, hogy az ördögnek hatalma van. Eides vere catholica vult quod daemones sint aliquid et possint nocere suis operationibus et impedire carnalem copulam. Thom. Aquin. Quodlib XI. art. 10. Épen e századokban, 1000 körül keletkezve és a tizenharmadik században véglegesen véresen elnyomva, foglalkoztatta a keresztény világot a Catharok és Albigensek eretneksége.Anélkül, hogy ezen eretnekségre s annak üldözésére itt kiterjeszkedném, csak azt tartom kiemelendőnek, hogy a sátánnali szövetkezés fogalma ezen eretnekek ellen vádképpen hangoztatva, a sátán és birodalma elleni küzdés, mint a keresztény egyház legfőbb feladatai egyike, innentől kezdve még nagyobb mértékben uralkodik az emberiség gondolatvilágában. Amint fentebb már mondtam, a boszorkány égetés legrémesebb korszaka a XVI. és XVII. század. 1474-ben adta ki VIII. Innocens Pápa hires bulláját, mely Németországra nézve az inquisitió hatáskörét szabályozza s mely uj és hevesebb tűzre élesztette a boszorkányüldözési mániáját. A XV. és XVI. század leghíresebb emberei közt alig volt egy is, aki telides tele ne lett volna babonával. Luther egész életén át a szó szoros értelmében czivakodott az ördöggel s protestáns népek és országok legkevésbé sem maradtak el a boszorkány égetéssel a catholicusok mögött. Bodinus a XVI. század híres államtudomány írója, aki annyira scepticus volt, hogy Hep*) Soldan Heppe. Geschichte der Hexenprocesse I. 130. 1. »»3» t »'■' **■"-*—"ni — ■■■■ 11 "■■■ —— Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, február 28. A holnap összeülendő delegációknak lesz alkalmuk, a hadügyi előterjesztésekkel kapcsolatosan, a külügyi helyzetről is kellő felvilágosításokat nyerni, amennyiben, általában a jelen helyzetben ez lehetséges. De a külügyminiszter legfeljebb a külhatalmakkal és főleg a Német- és Oroszországgal való viszonyunk, mégpedig hivatalos viszonyunk tekintetében adhat felvilágosításokat, és nem arról a félhivatalos tollharczról, mely Német- és Oroszország között most folyik és azon indokokról, melyek az orosz politika változatos jelszavai közt, most azt tolták előtérbe, hogy Oroszországnak a franczia-német viszonyokban kell a mérleget tartania és ezek alakulásától feltételeznie, a bolgár kérdésben való actióját. Ez azonban — közelebbről fogunk erről meggyőződni — nem olyan biztos változatlan jelszó, hogy arra, pl. monarchiánk valamint építhetne, vagy abból azt következtetést vonhatná le, hogy legalább addig, míg a franczia-német feszültség tart, a bolgár kérdésben nem történik semmi, sem kéz alatt, sem nyilvánosan. Mert az kétségtelen, hogy az eredménytelen alkudozás minden phasisa, melyet a bolgár küldöttek most már hetek óta folytatnak Konstantinápolyban Zankov-val, azt bizonyítja ugyan, hogy az orosz politika a Fabius Cunctator taktikáját tartja egy idő óta czélszerűnek a bolgár kérdésben, de még ezen alkudozásokról sem mondható az, hogy most is abban a stádiumban vannak, melyben megindításuk alkalmával voltak. Mert akár akarta Oroszország, akár nem, a bolgárok ép oly makacs következetességgel tartották meg saját álláspontjukat, amily merevséggel tartotta fenn követeléseit Zankov úr, ki minden megbízás nélkül van Bulgária részéről és mégis ennek nevében beszél és valószínűleg megbízással bír Oroszország, vagy legalább is a félhivatalos politika részéről , és mégsem ezt mutatja fel, hanem mint bolgár nemzeti tényező működik és formulázza azon követeléseit, hogy hányadmagával legyen a bolgár régensség és minisztereim tagja, és hogy miképen szolgáltassák , át orosz kezekbe a bolgár katonaság. Daczára ennek a furcsa minőségnek és kétértelműségnek, daczára annak, hogy a porta erős orosz pressio hatalmában van, mégis a szándékos merevséggel folytatott orosz-bolgár tárgyalásoknak, már eddig az a jó eredményük volt, hogy a portát Bulgária iránt kedvezőbben hangolták, s ezt bizonyítja két körülmény. Egyik az, hogy Zankov merev követeléseit — pedig tudja, hogy ki áll azok háta mögött — maga is elfogadhatatlanoknak jelenti ki; másik az, hogy még közvetlenebbül akar meggyőződni a bolgár helyzetről és hangulatról és e czélból Ziabeyt küldi a helyszínére. Bizonyos óvatossággal állítjuk ugyan, hogy ez is kedvező jel, mert az igazat megvallva, már Európa közvéleménye is bsz, a bolgár helyzetről annyi tájékozottsággal, hogy tudja, miszerint bármit tartsanak a bolgár régensség eredetéről és tagjairól, azon körülmény, hogy annyi cselszövényt meghiúsítani, annyi pressiónak ellenállani és oly nehéz bizonytalanságban Bulgáriában a rendet és állami működést zavartalanul, egy félévnél tovább bírta fentartani, azt bizonyítja, hogy mégis inkább ennek háta mögött áll Bulgária és közvéleménye, mint Zankov úr kopogó feje mögött. Ezt valószínűleg nagyon jól tudja a porta is, tehát külön tanulmányoztatni a most post tot discrimina rerum, csakugyan nem lenne szükség. De ha már teszi és nem orosz érdekből teszi, akkor bizonyára kedvező fordulat az, mert ha a porta teljesen felszabadítja magát az orosz befolyás félrevezetése alól, legalább a bolgár kérdésben és nem — saját vesztére — annak eszköze gyanánt működik ebben is, akkor anynyi befolyáshoz és belátáshoz fog ebben jutni, hogy a hatalmak támogatásával azt megoldania vagy ezt előkészítenie sikerülene is. E czélból első szükség az lenne, hogy a bolgár kérdés kivonassák azon merész combinatióból, melybe az orosz félhivatalos politika legutóbb azt keverte, t. i. a franczia-német feszültség bűvköréből. Mert egy tökéletes játéklabda volt és lenne az e nélkül az orosz politika kezében, abból a czélból, hogy hol nyugati befolyásának mérlegébe dobja azt akkor, mikor érdeke így követeli, hol pedig magának a bolgár kérdésnek alakítására használja fel nyugati semlegességét vagy szövetségét, fenyegetődzését vagy barátságát. Ez a játék veszedelmes az európai érdekekre épp úgy, mint a bolgár kérdés megoldására nézve, és ezért nagyon szeretnők, ha a porta, mint különben is illetékes tényező, sőt bíró, ezen szempontból kezébe venni a bolgár kérdést, kiragadná azt az orosz politika önző combinatióinak tömkelegéből és elfogulatlanul készítené elő megoldását. Segítségére lehet ezen álláspontnak — ha azt akár a porta, akár a hatalmak elfogadnák — az is, hogy Németország és — talán Francziaország érdekében sem áll, hogy sokáig az orosz cselszövények által engedjék magukat izgattatni és egymáshoz való viszonyukat zavartatni, ha észre térnek, tisztulni fog a nyugati láthatár is. BELFÖLD, Budapest, febr. 28. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, márczius hó 1-én, kedden, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A ma elfogadott törvényjavaslat harmadszori felolvasása és az 1887-ki államköltségvetésről szóló javaslat tárgyalása. Budapest, febr. 28. (A miniszterelnök és a külügyminiszter.) Tisza Kálmán miniszterelnök — mint a »Bud. Corr.« írja — ma huzamosabb ideig conferált Kálnoky gróf külügyminiszterrel. Budapest, febr. 28. (A delegátiók.) A »Politische Correspondenz« értesülése szerint a delegátióktól a közös kormány teljes 521/1 millió hitel megszavazását fogja kérni. Ez összegből 24—25 millió a hadügyi kormányra esik s pedig azon fölszerelésekre, melyek 16 millió forint értékben már beszereztettek, vagy pedig beszerzendők lesznek. E beszerzések egyébként részben már folyamatban vannak. Azon hitel, mely a kormánynak felelőssége mellett esetleg elkölthető lesz, körülbelül 38 millió írtra rúg. Ugyane tárgyról a »Bud. Corr.« a következőket írja: A közös kormány — mint értesülünk — a delegátióktól 52.500.000 írtra rúgó rendkívüli hitelt fog kérni a közös hadsereg felszerelése sürgősen szükséges kiegészítésének fedezhetésére, miután pénzügyi szempontból az utóbbi években a seregfelszerelésre oly összegek praelimináltattak és szavaztattak meg, melyek a tényleges szükséglet mögött maradtak. Az osztrák delegatio költségvetési bizottsága — mint halljuk — a mind a három közös miniszter által jegyzett kormányjavaslatot már szerdán megtartandó ülésében veszi tárgyalás alá. Budapest,febr. 28. (Az állam bevételei.) Az állam bevételei mint a Pest. Corr. írja, ez idén három millióval kedvezőbbek, mint tavaly a megfelelő idő alatt voltak. Budapest, febr. 21. (Mentesség a közmunka a 1ó 1.) A m. kir. honvédelmi miniszter értesítette a közlekedésügyi minisztériumot, hogy a hadapród iskolák, valamint minden közös hadseregbeli és honvédségi tisztképző intézetek növendékei és hallgatói, tényleges szolgálatban állóknak tekintendők. A közlekedésügyi minisztérium ennek következtében tegnap kiadott körrendeletével a föntnevezetteket a közmunka kötelezettség teljesítése alól egyszer s mindenkorra felmentette. Nyitra, febr. 25. (Nyitra megye rendkívüli közgyűlése.) [Saját levelezőnktől.] Nyitramegye törvényhatósága a napokban rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgysorozatában a legnagyobb érdeklődéssel az érsekujvári lovasféktanya építése találkozott. Ez volt az oka, hogy az Érsekújváron és vidékén lakó bizottsági tagok igen nagy számmal jelentek meg a közgyűlésen. Miután a közgyűlés elhatározta, hogy Baross Gábort miniszterré kineveztetése alkalmából üdvözölni fogja s több