Nemzet, 1887. június (6. évfolyam, 1707-1736. szám)

1887-06-03 / 1709. szám

gzEaSS&zrSsíS: Verencei elő'tere, Athenaeum-épület, I. emelet. a. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk .S Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1709. (153.) szám. Reggeli kiadás: ...I||»I»C' ■ ’*» ni ■■!■« - ■ -■ ...I ...... ■ . A­.-—— -■■■■■.■ i.­— Budapest* 1887. Péntek, junius 3. Kiadó-hiv­atal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... ................................... 2 is. 8 hónapra . ................ 6­­­0 hónapra ................................................ IS . Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. ’■ 3L.1I -J. ■ ■■ - ■.■■■■'■ --------ss.Az VI. évi folyam. A NEMZET TÁRCZÁJA. Junius 2. A mester és tanítványa. Már jó régen, 1859-ik évi ápril havában volt, az­óta egy ember­öltő elenyészett, és daczára ennek, akkori élveimre és az újkor Athenesében, Firenzében töltött napjaimra jól visszaemlékezem. Magyar nemzeti öntudatomat akkor azon körül­mény öregbítette, hogy a magyar származású Markó Károly tájkép festész, azon időben családjával együtt Firenzében lakott. Ez elég volt arra, hogy magamat ne érezzem egészen elhagyottnak az idegenek közt. Az akkori idők műszer­etetőnknek még igen leverő képét adták.Művészeink többnyire, s ezek közt a Markó család külföldön tartózkodtak, hol az elismerés ba­bérjait valamint a megélhetés anyagi eszközeit egy­­iránt könnyebben elérték. Múzeumunk képtárában a Markó-csarnok még hiányzott, mert hisz az 1860. évi deczember 8-án 70 éves korában meghalt művész hagyatéka, a nemzeti képcsarnoki egylet adománya­ként csak ezután került a képtárba. Markó művei azon időben külföldön, Német- és Olaszországban nagyobbra becsültettek mint honában, miután azok­kal a külföld képtáraiban gyakran,honunkban ellenben felette ritkán találkozhattunk. Valahányszor Markó festményeit az idegenek közt feltaláltam, mindannnyi­­szor növekedett bennem az ösztön arra, hogy az Arno partján fekvő szép várost fölkeressem. Április hó első napja volt, és Firenze előkelő közönsége a nép alsóbb rétegeivel egyetemben nagy számban özönlött ki, a di Prato kapu előtt az Arno és Mugnone vizei által képzett szigeten levő Cascino mulató helyre. A firenzei Cascinák a bécsi Práterhez és ápril 1-je napja a bécsi május első napjához hason­líthatók. Az előkelő világ ünnepélyes kocsi menetét ekkor tartja a mulató helyen. Ez Firenzébe érkezésem első napja volt, melyet jobban fel nem használhattam, mintha önmagam is a szabadba vándorlókhoz csatlakozom. A véletlen ezen alkalommal Szilassy Géza nevű honfitársammal hozott egybe, mely találkozásból az­után annyira szívélyes baráti viszony fejlődött ki köz­tünk , hogy azon alkalommal Firenzében töltött nap­jaim nagy részét az ő társaságában töltöttem. A művészet és közös hazánk Magyarország iránti sze­retetünk barátságunkban kifejezésre jutott. Daczára annak, hogy barátságunk sebesen múló meteorhoz hasonló vett és rövid ideig tartott, miután Firenzéből távozásom után Szilassyval többé nem találkoztam, és barátom emberba­ráti érzületének áldozataként nem sokára ez után virágzó korban az élők sorából kimúlt, személyére való kegyeletes visszaemlékezésemnél s a vele töltött napok kellemes emlékénél fogva legyen szabad a boldogult iránti barátságom adóját jelen so­raimmal leróvni. Szilassy Géza, előadása szerint gömörmegyei nemes és birtokos család ivadéka, 35 éves férfiú volt. Az 1849-ik évben beállott sújtó körülményei hazáik­nak, Szilassyt szintúgy, mint vele együtt sok más hon­fitársunkat leszorították azon életpályáról, a­melyre képesítve és hivatva volt s a munkakereső ifjú hét év előtt foglalkozásául a művészetet, tartózkodási helyéül a művészet honát Olaszországot s ennek szép városát Firenzét, mesteréül pedig hazánkfiát, az európai hírre jutott ifjebb Markó Károlyt, a firenzei szép­művészeti akadémia tanárát választotta, ki már jóval előbb, 25 év előtt, hagyván el honát nejével s András nevű egyik fiával együtt, Firenzétől 5 miglió távol­ságban, Appegiben, az úgynevezett Gheraldeska-vil­lában lakott, melyet a IIY. században építettek, és mely regényes hegységen át az Arno medréig és Fi­renzéig nyúló gyönyörű kilátásánál fogva, tájképfestész számára különösen kedvező volt. Eltökéllett szándékom volt személyesen fölke­resni a Markó-családot, mint magyar és műbarát, ki jeles honfitársam műveit Európa különböző képtá­raiban oly gyakran élvezettel szemléltem, kötelessé­geim közé számítottam, személyesen lerovni elisme­résem adóját a kitűnő magyar művész iránt. Szilassy társaságában először is az éltes mű­vésznek Firenzében lakó fiát, ifjabb Markó Károlyt kerestem fel oly czélból, hogy Appegiben atyjánál teendő látogatásomnál kísérőm legyen. Ifjabb Markó Károly atyja tanítványa s ennek modorát már akkor annyira szerencsés kézzel követé, hogy megkezdett modora fiában bizonnyal fenmara­­dand. Ifjabb Markó egyik szeme világát elvesztette ugyan, azonban ennek daczára műveit a legkisebb részletekig kiható s atyjáéhoz hasonló lelkiismeretes­séggel és értelemmel kezeli. Firenzében végkép meg­települt, az Orsini régi nemes családból származó hölgygyel kelt egybe, s ettől akkor három éves fiacs­kája volt. Atyja látogatásánál kísérőül szívesen vál­lalkozott, s igy Appegibe hajtatánk. Firenzéből az Arezzoi út, a villák szüntelenül megújuló változatossága mellett, regényes dombok, sőt hegymagaslatok, majd viruló, zöld vetésű szántó­földek, a vidék főgazdasági ágát képező olíva, és több zöld sugár cziprus vagy rügyre hajtó nyárfák sorai­ban, legjobb csinált után egy óra alatt kirándulásunk helyén voltunk. Idősb Markó Károly Appegiben gróf Gheral­­deska villájában lakott. Ezen villát Estei Ipoly fer­­rarai herczeg építtető. Ez nem azon Estei Ipoly volt, ki Corvin Mátyás idejében, gyermekkorban magyar-­­országi prímás és esztergomi érsek volt, hanem azon ifjabb Estei Ipoly ferrarai herczeg, ki V. Károly csá­szár oldalán mint­ pápai követ szerepelvén, bibornoki öltönyét katonai formaruhával cserélte fel, és Ma­gyarhonban első Ferdinánd király mellett fegyvert fogott. Ezen Ipoly herczeg egyébként tudomány és műszeretetéről is jó hírben áll, s utóbbi tulajdonsá­gát az Appegiben épített villáján kívül a Tivoliban Rómához közel levő villa d‘Este mai nap is bizo­nyítja. Ezen villában boldogult Liszt Ferencz hazánkfiát később önmagam is meglátogatom. A magyar közön­ségre nézve érdekes még azt is tudni, hogy ugyan ezen Estei Ipoly, magát a hires Tizian által is gyár öltönyben lefestette, mely igen szép arczkép Firenzé­ben a Pitti palota világhírű képtárának remekei közé tartozik. Estei Ipoly herczeg 1511. évben született Ur­­binoban. Kérdéses arczképe vászonra festve a bíbor­­nokot fél alakban ábrázolja. Fejét boglárral és tollá­val ékesített veres szinü magyar löveg fedi, egyik kezével kardját, a másikkal parancsnok pálczá­­ját tartja. Ipoly herczeg ez arczképét azon időben kiszü­tető Vasari szerint, midőn V. Ká­roly a pápával Bolognában találkozott, Ipoly serege élén magyarországi hadjáratából viszszatért és Ti­­ziannak Bolognában jelenlétét felhasználta. Az appegi villát díszes külseje, szilárd, és tö­mör alkotása, földszinti homlokzata alatt el­nyúló ár­kádjai, valamint melléképületeinek összhangzó nagy­szerűsége a környék kitűnőbb épületei sorába helye­zik. Markó dolgozó­terme az első emeleten az alacso­nyabb fekvésű szelíd dombok és villák változatos cso­­portozatai felett egész Firenzéig gyönyörű szép kilátást nyújt, s ily kilátás az árkádok feletti folyosóról egy re­gényes völgyre változatosan ismétlődik. A szép vidék látásába elmerülten a mester ecsetétől egy remek fest­ményt véltem szemeim előtt elterülni, a távlat, a fák csoportozatai, s az olaszos jégtenger aranyszínű nap­­világítása, minden a mester ecsetére emlékeztető, az egybehasonlítás a természet és Markó tájképei közt kétségtelenné téve, hogy a mester olaszföldön termé­szet utáni tanulmányaival fejlesztette művészetét oly magas fokra, hogy művei az eszményesített természet­hű képmásai. Beléptemkor, miután fia bemutatott, magyar nyelven üdvözlöm művész hazámfiát. Szavaimat vidám arczal végig hallgatá, s ezután töredezett magyar kiejtéssel válaszolá, miképen az ő anyanyelve szintén magyar, ezt örömmel hallja, s szívesen beszéli, csak hogy erre az alkalom felette rit­kán kínálkozik, s ezért a beszéd ezen nyel­ven neki most már nehezen esik, miután 25 év óta honától távol van ; a családja körében használt nyelv pedig német, mely neje anyanyelve, s ki az idegen nyel­vek megtanulására oly kevés tehetséggel bir, hogy az olaszt sem birja megtanulni, mire beszélgetésünket természetesen németül folytatom. Fogadtatásom nyájas volt. A magába zárkó­zott komolyság, mi életk­ór szerint jellemsajátsága volt, eltűnt alakján. Közlékenynyé­len, sokpolctát el­­hagyá, és bizalmas beszélgetés végett közvetlenül mellettem helyt foglaló, s a fokpalczon bevégezetle­­nül álló tájképre mutatva mondá: — Ezen festmény a Romához közel eső Nemi tavat és vidékét ábrázolja, melyeket helyszínén tanul­mányoztam. A vidék a várrom magaslatáról van festve, s a romok előttem azért is érdekesek, mert a honunk történetében is jeles Frangepán család bölcsőjét képezik. Valóban Markó festményei történelmi vissza­emlékezésre gyakran viszik át elménket. A vidék maga, vagy a Staffage, vagy végre mind a kettő gyak­ran történelmi becsü. A mutatott festményen az ér­dekes várromok a történelmi mozzanatot képezték. Markó a híres franczia táj­festész Poussin Mik­lósnak sokban ellentéte, miután ennél az alakoknak a világítás és színezés hatályával, valamint fesztelen érzeménynyel való élénkítése és felvidámítása gyak­ran hiányzik, az antik iránti szeretete pedig, mely művészetének fő jellemvonása, nem csak történelmi művein, hanem tájképein is nagyon szembeötlő. Jól mondja Kugler, hogy Poussin a számító ész hidegsége által visszataszít, s a régészetben való tudományos jártasságnak minduntalani csillogtatása nem épen arra szolgál, hogy e benyomást elenyész­­tesse. Poussin művei rendesen rajzban tetszősbbek mint festményben. Nem így Markó. Ennek művei nem az antik, hanem a természet tanulmányára mutatnak, s ezért kedves és vonzó benyomást szülnek. A két művész csak egy pontban a hősies előállítások iránti vonza­lomban hasonlít egymáshoz. (Vége következik.) Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva. !­ Budapest, június 2. Hát bizony a macskazene­i és »pereat« lett a Rieger osztályrésze is a nemes cseh fiatalság részéről! Minthogy pedig azt szokás mondani, hogy egy nemzet közvéleménye mindig az, mit az utczán kiabálnak és kávé­házakban beszélnek ; igen természetes, hogy ugyanezen okoskodás alapján, hasonló ala­possággal hirdetni lehet azt, hogy a cseh nemzet közvéleménye elfordult Riegertől és csak Gregr-t ismeri el jó hazafinak, a közvé­lemény hű kifejezőjének. Már pedig ezt nem fogja állíthatni komoly ember, még azon bi­zalmatlanság és ellenszenv daczára is, melyet Rieger nemcsak nálunk,hanem másutt,sőt rész­ben legalább saját honfitársainál is felkeltett. Az egész dologhoz nem kell egyéb, mint egy pár száz fiatal embernek erős torka és ennek önzetlen, erőteljes hanyatlása, hogy a politika bármely komoly tényezőjét és annak bármi­lyen üdvös törekvését úgy tüntessék fel, mint hazaárulót és mint a nemzeti közvélemény által elítélt egyént, illetőleg irányt. Ezzel szemben természetesen nem sokat ér a ko­moly érvelés és okoskodás ; hiábavaló dolog lenne tehát a prágai fiatalság­nak azt magyarázni, hogy tulaj­donk­épen az a híres cseh államjog aligha létezett az élők sorában és nehezen lesz visszaidézhető még Gregr és társai által is, hogy tehát ha nemzeti és culturális szempontból a csehek az államhatalomtól szolgálatokat akarnak (és, hogy akarnak és kivívni tudnak, azt eddigi viszonyaik is bizonyítják) akkor a mostani alkotmány keretében­­meg kell férniök; az ilyen higgadt beszédre csak perent lenne a válasz. Igaz ugyan, hogy ezzel sem Csehor­szág, sem a cseh államjog boldogabbá és erő­sebbé nem lesz, hanem hát ezt az illetők sem akarják, csinálnak maguknak egy mulatságos estét és megvan. Nem is a fiatalságot kell és lehet az efféléért vádolni, hanem azokat a­­ rendesen könnyű vérű és könnyű fejű — po­litikusokat, kik effélére felizgatják és felhasz­nálják, nem nemzetük vagy a fiatalság ja­vára és előmozdítására, hanem a saját gyö­nyörűségükre és gyakran — más után el nem ért és meg nem érdemlett — hírnevük és előmenetelük lehetővé tételére. Kár, hogy a fiatalság sem Csehországban, sem másutt észre nem veszi, hogy ilyen jámbor bárány­nak tekintik és használják fel, mert ak­kor lelkesedése tü­zét és tanulmányait egé­szen más eszményeknek és más actióknak szentelné. De a történelemnek megvan az az elégtétele, hogy az ilyen naphősök a­mily hirtelen felemelkednek, épen olyan gyorsan eltűnnek és nagyot buknak. Minden vonatkozás nélkül nincsen ezen mondásunk azon népszerűségre, mely most Párisban Boulanger tábornokot körülveszi. Ő már nemcsak a fiatalságot, hanem az alsóbb néposztályokat is megtudta nyerni, a­mi, fő­leg egy hadügyminisztertől, nagy mesterség, s katonának rendszerint csak akkor lehetséges, hogy ha hős, aminek Boulangert még fana­ticus hívei sem proclamálhatják. Mert eddig jobbára csak szóval vágta az ellenséget és csak phra­­sisokkal lőtte azt. Épen az mutatja a franczia közszellem sülyedését, hogy a hős Napóleo­nok és a nagy­­eszméket hirdető forradalmá­rok, vagy az ékesszóló Gambetta után, ezek­kel egyenlő népszerűséggel karolja fel a ke­mény phrasisokkal dolgozó Boulangert, csak azért, mert mindennap tudott magáról a bék­és külföldi lapokban beszéltetni. Hogy mily módon és eszközökkel, azt csak későbbi le­leplezések fogják kideríteni. De hát azért bátran kérdezheti bárki Grévy, Ferry, Frey­cinét, Rouvier megérdem­­lik-e az »elcsapás« és a »megfojtás« ítéle­tét a t. párisi utc­ai közvéleménytől és igaz­ságosan jár-e ez el, midőn ezekkel szemben Boulangert dicsőíti és benne helyezi az or­szág reményét? Ha a nálunk is szokásos mó­don ítélnénk, az ítélet felebbezhetetlen lenne és Francziaország sorsa Boulangerhoz lenne bilincselve. Hanem hát ezt nálunk (a távol­ság által biztosított objectivitásnál fogva) senki sem hiszi, a­nélkül, hogy észre vennék, hogy ha diminutív akarnánk eljárni és a ha­zai viszonyok közt keresnék a fenti értelem­ben vett közvélemény eljárását és hőseit, megtalálnék a választ a tekintetben, hogy a­mi helytelen az egyik, helytelen és veszedel­mes a másik esetben is. Még utczai tüntetés okos politikát nem csinált és egyetlen politi­kai kérdést sem oldott meg helyesen. Hanem, hogy könnyen felzavarja a nép legalsó rétegeit és benne is megteremti a zavargások elemeit, azt tudjuk. Mert most már sem nálunk, sem másutt nem igen for­dultak elő politikai tüntetések, melyeket — végük felé — a munkás és nem munkás al­sóbb osztályok fel ne használtak volna erő­szakos kitörésekre és kihágásokra. Sőt így tanultak ezek bele a munkás strikeok azon módjába is, mely erőszakhoz és romboláshoz fordul. Mert rendesen politikai szerepet játszó, vagy arra törekvő vezéreik vannak, és ezek zsákmányolják ki e rette­ne­tes alkalmakat arra, hogy a munkások vállain és az általuk okozott romokon­­ felemelkedje­nek. Ezt főleg az angol és német munkás­­mozgalmak története bizonyítja. És hogy Belgiumban is benn van a politikának a­­ keze a folyton tartó munkásmozgalmakban,­­ hogy socialisták által vannak azok kezdemé­­­­nyezve és fentartva, bizonyítja az, hogy po- ■ litikai jelszavakat —általános szavazatjog stb.! — használnak. Elég sajnos, hogy a hiúság és gyűlölet ezen eszközöket sem teszi megve-­j tendőkké némely politikusra nézve; de hát ha már így van a jó és higgadt hazafiak fel-­­ világosítása és rendíthetlen kitartása, buz-­­­galma teheti lehetővé csak azt, hogy komo-­ lyabb eredményei és következményei az ilyen törekvéseknek ne legyenek!­eve­l Választási mozgalmak. A fővárosban, Budapest főváros központi választmánya ma Ka­­mermayer polgármester elnöklete alatt ülést tartott, a­melyen mindenekelőtt több, a múlt ülésen meg nem jelent tag tette le az esküt s azután Márkus József főjegyző olvasott fel néhány, a választásokra vonat­kozó min. leiratot. A központi választmány a képviselővá­lasztások napját Budapesten 1887. jú­nius 17-ére (péntek) tűzte ki. A szavazatszedő küldöttségek megválasztása előtt szót emelt dr. Halász Géza s kérte, hogy elvül mondassék ki, mikép a pártok élén álló férfiak — bár fölteszi róluk, hogy különben sem fogadnák el — a­­ választások alkalmára választási elnöki vagy helyet­tes elnöki teendőkkel nem bízatnak meg. Kívánatos­nak tartaná még, ha a functionáriusok összeállításá­­nól minden párt méltányos óhajai figyelembe vétet­­tének. Ország Sándor szerint a központi választmány addig is mindig biztosította a választások rendes, pár­tatlan vezetését s a választmány minden párton fölül iltván, tagjai esküt is tevén, saját reputatiója érde­kében ily határozatba alig mehetne bele. Hasonló értelemben szólt Hindy Kálmán is, mire Halász Gé­za kijelentvén, hogy határozatot provokálni nem akar,­­ Halász indítványa felett a választmány egy­­szerűen napirendre tért. Ezután a választások vezetésére következőleg alakították meg a küldöttségeket, megjegyezvén, hogy­­ 3-ik kerület kivételével, hova egy küldöttség vá­lasztatott, a többi kerületekben két-két küldöttséget alakítottak. I. kerület vál. elnök: dr. Országh Sándor, küld. elnök Scheich Károly, elnök­helyettesek: Ma­­gyarevics I., Schwarczer Ferencz, jegyzők: dr. Fái Andor, Ohlhamer Pál, h. jegyzők: Offner Károly, dr. Feilitsch Arthur. II. kerület: vál. elnök: Hunfalvy János, küld. elnök: Rupp Zsigmond, em­. helyettesek : Szabó Ferencz, Deutsch János, jegyzők: Kollár Lajos, dr. Kiss Károly, h. jegyzők: Virág Gyula, Török Árpád. III. kerület: vál. elnök: Zboray Béla, evn. helyettes: Kugler József, jegyző: dr. Tatay Adolf, h. jegyző: Gyulányi Adolf. IV. kerület vál. elnök Ney Ferencz, küld. elnök Morfin Imre, ev­. helyettesek Forgó István, Német Antal, jegyző: dr. Vida Jenő, Kövér Kál­mán, helyettes jegyzők Hahóthy Sándor, Némedy Jenő. V. kerület vál. elnök Gelléri Szabó János, küld. elnök Nyiry Lajos, ev­. hely. Rebly Adolf, Ku­­newalder Lipót, jegyzők Mezei Sándor, dr. Vécsey István, helyettes jegyzők dr. Matta Árpád, Kern Tivadar. VI. k­e­r­ü­l­e­t vál. elnök Mérő János, küld. evn. Tokaji Nagy Lajos, h. evn. Mészner József, Freund Vilmos, jegyzők dr. Örley Lajos, Sallay Aurél, h. jegyzők Kishner Gyula, dr. Keleti Gyula, VII. kerület vál. elnök Zichy Antal, küld. elnök Mendl István, h. evn. Kuklay János, Popper Ármin, jegyzők Lád Károly, dr. Grósz Sándor, h. jegyzők Braun Ignácz, dr. Martini Vilmos. VIII. kerület vál. evn. Nászai Mór, küld. elnök Kokesch Sándor, evn. hely. Radics Gyula, Örley János, jegyzők Kollmann Lajos, Cholnoki Imre, h. jegyző dr. Havas Resző, dr. Kiss József. IX. kerület. Vál. evn. Pordán Imre, küld. elnök Fáczányi Ármin, evn. hely. Schmiedlechner Károly, dr. Wagner Jenő, jegyzők dr. Rock Géza, Medvey Zsigmond, h. jegyzők Vajda Károly, Buth Károly. A küldöttségek összeállítása alkalmával két kerületnél volt vita. A VII-ik kerületnél a Morzsá­nyi-párt folyamodott, hogy a választási elnöki tiszt­tel ne bízzák meg Mendl Isvánt, a­ki több ízben ki­jelentette, hogy Morzsányit megbuktatni törekszik s ennélfogva a kellő pártatlanság a szenvedélyek hevé­ben nála nem föltételezhető, ajánlják helyette Kano­­vics Aladárt, ki sem egyik, sem másik párthoz nem tar­tozik, mert mérsékelt ellenzéki. Küldöttségi elnökül pedig Engelbach J.-t kérik. Kamermayer elnök kije­lente, hogy Mendl, neki tett nyilatkozata szerint a választási elnöki tisztet elfogadni nem hajlandó. Or­szág Sándor szerint a pártok beadványait, mi­után a választmány a pártokon fölül áll, te­kintetbe venni nem lehet. Schneider Alajos vál­­tag vál. elnökül Zichy Antalt, küld. elnökül pe­dig Mendl Istvánt ajánlja, mert Mendl előtte kijelen­tette, hogy a küldöttségi elnökséget elfogadni kész. Halász Géza nem bírja érteni ezt, mert a küldöttségi elnök a választási elnök helyettese s megeshetik, hogy az egész választást ő vezeti. A választmány szavazni kívánt s vál. elnökül egyhangúlag Zichy Antal, küld. elnökül pedig Mendl 23 szóval Kanovics 8 szavazata ellen választatott meg. A IX. kerület Tolnay-pártja is kérte, hogy a küldöttségekbe az ő ajánlottjaiból is válaszszanak. E párt vál. elnökül Szász Károly ref. superintendenst és Wagner Jenőt ajánlotta. Töb­bekre is kiterjeszkedett még ajánlataiban. Or­szág e beadványnak mellőzését is óhajtandónak mondá. De P­u­c­h­e­r József méltányosnak mondotta, hogy legalább egy tagra nézve ez a párt is figyelem­ben részesüljön. H­i­n­d­y az egyik elnökhelyettesi tisztre dr. Schönberg Ármint kérte megválasz­tani, ennek ellenében a választmány szavazás útján 17 szóval 10 ellen W­agner Jenőt választotta meg. Választási helyiségekül kijelölték: az I. kerület számára a várszínházát a II. » » a medve­ utczai iskolát a III. » »a korona vendéglőt a IV. » »a régi városházat az V. » »a vigadót a VI. » »a templom melletti iskolát a VII. » »a régi lövöldét (melyért 100 frt fizetendő) a VIII. » »a lovardát a IX. » »a köztelket. A helyiségek kijelölésénél a közp. választmány Ferenczvárosi tagjai, a bakács­téri városi épületet akarták választási helyiségül kitűzni, mert a köztel­ken a Tolnay-párt irodája is van. Szavazás útján mind a Köztelek, mind a bakácstéri épület mellett 13—13 tag nyilatkozott 8 elnök döntött a Köztelek javára. Elhatározták, hogy a választási eljárás egysze­rűsítése végett megint választási tárczák adatnak ki, a­melyek minden kerületi elöljáróságnál június 7-től 15-ig naponta d. e. 9—12 és d. u. 3—6 óra közt adat­nak ki. Erre nézve hirdetmény is fog kibocsáttatni. Rémi Róbert azon okból, mert a fővárosban e hó 7-én vásár lesz, a bárczák kiszolgáltatását csak 9-től óhajtaná kezdeni. A választmány a 7—15-ki határ­időben állapodott meg. A VII. kerületi szabadelvű Matlekovics-párt ma délután 5 órakor a régi polgári lövölde nagy termé­ben népes választmányi gyűlést tartott, melyen Mendl István elnökölt. Megnyitván a gyűlést, üd­vözölte a nagy számban összegyűlt választópolgárokat és jelentette, hogy a párthoz napról napra tömegesen csatlakoznak és már is nagy többségben vannak. (Za­jos éljenzés.) További kitartásra és munkára buzdítja a választmányt. A párt végrehajtó bizottsága is meg­alakult és nagy tevékenységet fejt ki, felhívja azokat, a­kik még akarnak a bizottsághoz csatlakozni, jelent­kezzenek a pártirodában. Sajnálattal jelentette to­vábbá, hogy a választási elnöki tisztet, melyet három választáson át viselt, ez idén nem fogadhatta el. Kizá­rólag a pártnak akarja szentelni tevékenységét. (Za­jos éljenzés.) Megjövendölte — úgymond — még november 29-én, hogy az ellenpárt részéről támadás­nak lesz kitéve. Jövendölése bekövetkezett. De soha­sem hitte, hogy a támadások oly kíméletlenek legye­nek. Derék jelöltünket — úgymond — nem meri nyíltan támadni még az ellenpárt sem. Egyedül szóló őzei táblája az ellenpárt támadásainak, melyekre kü­lönben reflectálni nem akar, mert nem tartja ildo­mosnak. (ügy van! Igaz!) De még felesleges is lenne. Mert a kíméletlen támadások daczára is bírja polgártársai állandó bizalmát és jó akaratát. (ügy van! Igaz!) Ezekkel a támadásokkal az ellenpárt csak magának árthat, mert a jó érzelmű választókat el­idegeníti magától. Továbbra is kéri polgártásai bizal­mát. (Éljenzés.) Ezután szót emelt Braun Ignácz kerületi es­küdt. Felsorolja a sértő kifejezéseket, melyekkel az ellenpárt a Matlekovics-pártot még a falra­gaszokon is illeti. Bizonyos »ármánykodó jármát« emlegetik, melyet e párt tagjai viselnének, (Derült­ség.) a mely jármot »minden józan és elfogulatlan gondolkozó polgárnak« le kell rázni. Ily nagy hang­zású szavakkal mindenki tudja, hogy műveit polgá­rokra hatni nem lehet. Ha »járomról« beszélünk, azt csak az ellenpárt tagjaira lehet érteni, a kik egyesek önző czéljait előmozdítják és pedig öntudatlanul. (Úgy van!) Vannak egyes urak a­kik hatalomra akarnak vergődni a kerületben. Együtt láttuk őket már évek óta a kerületben ott, a­hol befolyást lehet szerezni. Az ellenpárt valamennyi elnöke szövetséges volt Morzsányival együtt az adókivető bizottságban, a sajtóügyi esküdtek között. Most pedig már a tisz­­tesség végső határáig is elmennek. Nem vezeti őket sem hazaszeretet, sem a kerület igazi érdeke, hanem önczéljuk. (Élénk helyeslés.) Amit röpirataikban Matlekovics ellen felhoz­­nak, azok inkább illenek egy olyan emberre, a­ki má­sok kegyelméből kapott fel az ugorkafára, és sehogy sem illenek dr. Matlekovics Sándorra, kit saját ér­deme, bámulatos munkássága és páratlan tehetségei emeltek fel a fényes polczra, a­melyet most elfoglal és az egész ország elismerését bírja. (Zajos éljenzés.) De reménye, hogy az igazság végre is győzni fog. Nem kíván többet csak annyit, hogy a választásokon Morzsányi annyi szavazatot nyerjen csupán, a­meny­nyit dr. Matlekovics Sándorral szemben igazán meg­érdemel. (Zajos helyeslés és éljenzés,) akkor a mi győzelmünk — végző szavait — fényes leszen. (Él­jenzés.) Dr. H­e­rt­a­i Ferencz volt a következő szónok, ki az ellenpárt nagyhangzásu nyomtatványait sorba vette és sikerült megjegyzéseivel a kellő értékre szállította alá. A gyűlés élénk derültségben tört ki különösen ak­kor, midőn a plakátról Heltai felolvasta, hogy »dr. Morzsányi Károly megválasztatásában a szabadság ügyének lesz diadala«. Az elnyomott szabadságról beszélnek azok, — úgymond — kik ily gyönyörű­séges plakátokat ragasztanak a falakra. (Zajos de­rültség.) Kiadta az ellenpárt Morzsányi életrajzát is — úgymond — de kihagyták belőle mind­azt, a­mit Morzsányi az ország és kerület érdekében tett. Erre párthívei sem emlékeznek. (Derültség.) Dr. Matlekovics Sándor nevét és munkásságát messze, a haza határain túl is emlegetik. (Éljenzés.) De hason­lítsuk össze a két programmbeszédet, melyet a két jelölt mondott el. Matlekovics beszéde egy ország­nak szólott, mert benne hazánk összes közgazdasági érdekeit a legnagyobb szakavatottsággal fejtegette. Morzsányi programmjában nem volt egy gondolat, egy eszme sem és mégis az ellenpárt kétségbe meri vonni Matlekovics államférfim tehetségeit, országos hírne­vét, mikor minden művelt ember tudja, hogy Matle­kovics a közgazdaság terén európahírű kapacitás. (Úgy van! Éljenzés.) Valóban a hálátlanság bélyegét sütné a kerület saját homlokára, ha Matlekovica zászlaját cserben hagyná. De ezt feltenni is sok volna, midőn tudjuk, hogy az ellenpárt egyes tagjait meg­vont személyes kedvezmények miatti bosszú vagy ki nem elégített hiúság viszi a harczba. (Tetszés.) De nem is sokra mennek törekvéseikkel, mert a Matle­kovics párt zászlaját nem egy »klikk«, nem is egy »kis király« befolyása, hanem a polgárok egyöntetű akarata viszi a diadalra. (Zajos éljenzés.) Bodnár Zsigmond az ellenpárt kortes fegyve­reit oly közönségesnek tartja, hogy azokkal sehol sem lehetne czélt érni. (Tetszés.) annál kevésbé oly nagy számú és műveit választó polgárok között mint az erzsébetvárosiak. (Éljenzés.) Hasonló e fegy­verekhez Morzsányi programmbeszéde is, melyből nemcsak hogy a tartalom, a gondolat, az eszme hiányzik, hanem még forma sincs benne. Mindenki­nek ígér valamit, akire csak számíthat. (Úgy van!) Koldusság van a gondolatban, házalás a forma. (De­rültség.) Azután az ellenpárt Mendl Istvánt gőgösnek mondja. Szóló ismeri talán Mendlnek minden rész­tulajdonságát, de hogy gőgös, önkénykedő volna, azt senki sem tapasztalta róla. (Úgy van!) Sőt a legna­gyobb hibája a szívesség, az előzékenység, melyet azokkal szemben is gyakorol, kik aztán hálátlansággal viszonozzák. (Úgy van!) Pláne ármánykodónak mond­ják, hát hasonlít Mendl István arcza Cassiuséhoz ? (Za­jos derültség.) Így néznek ki a kis királyok, az au­­tocraták ? Igenis, Mendl István a mi szivünk királya, (Éljenzés) a ki barátságával, szeretetével kötelezett le bennünket és követni fogjuk, míg jó útón vezet bennünket. (Zajos helyeslés. Éljenzés.) Kötelessé­günk, — úgymond — hogy az elferdített tényekről a választókat felvilágosítsuk és a félrevezetetteket a he­lyes útra tereljük, mert »consilium mutare melius.« Éljen Matlekovics Sándor! (Zajos éljenzés). Ezután S­­­e­­­n­­­t­z Ignácz német nyelven, Ludvig János pedig magyar nyelven mondott rö­vid beszédeikben éltették Matlekovicsot. Elnök végül jelenté, hogy f. hó 8-án este 8 órakor a párt a város­ligeti Klemens-vendéglőben összejövetelt tart, melyen dr. Matlekovics Sándor is meg fog jelenni. (Éljenzés.) Ezzel a gyűlés véget ért. A Vili. ker. szabadelvű Visi-párt, június 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, az ősz-utczai tornacsar­nokban közgyűlést tart, melyen Ő­a­s­­ Imre képviselő­jelölt fogja programmbeszédét elmondani. Ez alka­lommal Jókai Mór is részt vesz a gyűlésben s a politikai helyzetről fog beszélni.

Next