Nemzet, 1887. október (6. évfolyam, 1827-1857. szám)

1887-10-10 / 1836. szám

felkarolta, mint a magyar állam poleti­­­a-usában mindig emlékükben fogják tartani azon bölcs atyai szavakat s azokhoz alkalmazkodni hazafias köteles­ségüknek fogják érezni, a melyeket ő felsége, urunk királyunk, Kolozsvárt az erdélyi magyar közművelő­dési egyesület küldöttségének adott válaszában mondott. A közművelődés terjesztését és a valódi haza­fiasság megszilárditását, minden nemzetiségnél nemes czélnak tekintem — mondá ő felsége — s ha önök e czél felé törekedve, szint oly buzgóan mint tapintattal járnak el, egyleti tevékenységüket mindenkor jóakaró, meleg rokonszenvvel fogom kisérni.« Hogy egy ily mozgalomnak micsoda bű­vevőt kölcsönöz az, ha az állam fejének rokonszenvét bizto­síthatja magának, azt tovább fejtegetnem felesleges. Uralkodónknak e fenkölt állambölcsességtől sugárzó szavai is, újabb bizoyítékot tesznek arról, hogy »a legelső magyar ember a király.« Tartsa meg őt az egek ura, a magyar államnak fajkülönbségre való tekintet nélkül hű polgárai egy­formán boldogitására, az emberi kor legvégső ha­táráig. Éljen a király! (Hosszantartó lelkesült él­jenzés.) Az élénk éljenzés lecsillapultával, melylyel a congressus a beszédet fogadta, általános figyelem közt B­a­r­t­h­a Miklós emelt szót, ki a következő indít­ványt terjesztette elő: Igen tisztelt elnök úr! Tisztelt congressus! Azok közé tartozom, a­kik az udvariasságnak a köz­téren­em szoktak áldozatot hozni az elvek és meg­győz­ődés rovására. Én azért kötelességemhez képest az elnöki beszédet bíráló figyelemmel kísértem és ha mégis vagyok bátor javasolni, hogy ő nagyméltóságú beszéde tarta Halommal jegyzőkönyvbe vétessék, ám egyszerű udvariasságból, formából teszem, hanem azért, mert a beszédben progra­­mszerű nyilatkoza­tot látok. Nekünk először van alkalmunk nagy feladatunk súlyával együtt megjelenni közös gyűlésen és mind­nyájan is érezzük a kezdet nehézségét, de nekem, úgy látszik, hogy ebben a beszédben lefektetett elvek a kezdet nehézségein nagy mértékben könnyítettek, hogy azon elvek, az ott kár vonatozott irány, ránk nézve programmszerű jelleggel bírnak Épen ezért vagyok bá­tor ismételni, méltóztassék megállapodni abban, hogy ő nagyméltóságú beszéde teljtartalommal jegyző­könyvbe vétessék. (Általános élénk helyeslés.) Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, dr. Buday jegyző felolvadta az ügyrendet, mely után kö­vetkezett a megbízó levelek bemutatása. Következett a napirend II. pontja, G­e­r­­­ő­c­z­y Károly előadása, mely ekként szól: Tisztelt congressus! Midőn a hazafias és a közművelődési, társadal­mi mozgalmaknak oly hatalmas lendületet adott sajtó és a közművelődési egyesületeknek nagy több­sége élénken sürgető és felhívá az országos magyar iskolaegyesületet a közművelődési congressus össze­hívására , egyesületünk mindenekelőtt arról akart gondoskodni, hogy a különböző, de rokon czélú egy­letek tájékozást, áttekintést szerezzenek egymásnak életéről, tevékenységéről, mert eddig igen sok egye­sület azt sem tudta, váljon létezik-e a másik, hogy fogalmat nyerjünk egymás erejéről, tanuljunk egymás küzdelmeiből és felhasználhassuk azt, a­mit mások haszonnal érvényesitenek munkálkodásaik közben. Ez eszmétől vezettetve adtuk ki »A magyaror­szági Közművelődési Egyesületek Élete« czimű mun­kát, melyet a congressus tagjai között kiosztani bát­rak voltunk. (Az egyesületek tevékenységére vonat­kozó statisticai kimutatást holnap fogjuk közölni.) Hogy mily nehézségekkel kellett küzdenünk és mily phasisokon ment át törekvésünk, azzal nem fá­rasztom a t. congressust, megtalálja azt az előszó­ban a szíves olvasó, ki ép e nehézségek mérle­gelése folytán nem ítélheti meg szigorúan igénytelen kezdeményezésünket e téren. Elismerjük, hogy immár a tisztelt congressusi tagok kezében levő munkánk a jelzett nehézségek miatt töredékes és hogy azon egyén és egyesület, a­ki és a­mely később hasonló irányú mű­ kiadására lesz hivatva, teljesebbet adhat, de ha nem csalatkozunk, e könyvben foglalt adatok így is bár nagyobb körvona­lakban, érdekes képet adnak a jövő kor számára arról, vájjon mennyiben ismerte fel a legutolsó néhány év Magyarország k­iművelődési és nemzetiségi bajait, mennyire igyekezett azon segíteni, mennyire lendült fel a magyar társadalom törekvése e téren, mily áldozatkészséget mutatott és mennyire fogta fel e társadalom saját ereje azon mondat igazságát, hogy a nemzetek nagyságának legerősebb, legbizto­sabb alapja a közművelődés, hogy mennyire felelt meg Magyarország társadalma azon Európában el­foglalt helyzetünkből folyó követelményeknek, mely helyzetnél fogva, míg a a múltban kelet barbár csor­dái ellen pajzs gyanánt szolgáltunk, melynek árnyé­kában nyűgöt népei kulturájukban előrehaladhattak, úgy a jelenben kelet felé a civilisatio hordnoka gya­nánt kell szerepelnie nemzetünknek; hogy mennyire hatott a magyar társadalomra a legnagyobb magyar­nak, gr. Széchenyi Istvánnak azon tettekre serkentő s a bölcsesség ős könyvéhez a bibliához méltó mondása: Elvesz az én nemzetem, mert tudomány, műveltség nélkül vagyon! Tanulságos bizonyítékul szolgálhatnak e könyv­ben összegyűjtött adatok arra nézve is, hogy a felso­rolt és élettevékenységükben bemutatott összes egye­sületek törekvésében nem volt oly mozzanat, oly lé­pés, mely okot adhatott volna a nemzetiségi félté­kenykedésekre. Valóban Deák Ferencz szelleme leng ez egye­sületek fölött , egyéb­­ nézetem szerint a jövőben is csak akkor fogunk sikeres eredményny­el tovább ha­ladni, ha lelki szemeinket, hazánk bölcsének néhány nap előtt leleplezett szobra felé fordítjuk, minden ne­héz kérdésben és jövő küzdelmeinkben. Körültekintés, tapintat, türelem, lovagiasság jellemzi valamenny­it s valóságos jóltevői az illető vi­dékeknek, a­melyeknek nemcsak szellemi erejét nö­velni igyekeznek, hanem némely egyesület nemzeti­ségre, anyanyelvre való tekintet nélkül, még a vidék lakóinak anyagi előnyeiről, iparának és kereskedel­mének fejlesztéséről, lendületéről is gondoskodni tö­rekszik. Nyomukban óvodák, elemi iskolák, gyermek­­kerte-k, iskolai és népkönyvtárak, s a polgárosodás és művelődés egyéb tényezői keletkeznek; köz­vetítik a gyermekcserét a magyar és a nem ma­gyar községek között; a szegény gyermekek iskolázta­tását megkönnyítik; segítik a tanítókat és tanulókat egyaránt; tudományos és szépirodalmi folyóiratokat adnak ki és közművelődési, közgazdasági, különböző nyelvű hazafias hírlapokat alapítanak, a nem magyar ajkúak szántára; ezek anyanyelvén hasznos, népszerű, hazafias, épületes könyveket adnak ki; magyar nyelvi tanfolyamokat rendeznek ; felolvasások tartása által élénkítik a társadalmi életet; mindezen s más tény­kedésükben a szeretet és türelem jelmondata vezeti őket. Meghajlanak a más­­iknak anyanyelve, a köz­művelődés és a hazafiság bármily nyelvű nyilatkozá­sai előtt s törekvésük, hogy hazánk minden, a műveit elnevezésre igényt tartó polgára anyanyelvén kivül ismerje a magyar nyelvet, melynek segélyével érvé­nyesítheti tehetségeit a közélet lerén ; ismerje a nyelv irodalmát, a magyar szellem e tárházát. Ez egyesületek folytonosan szaporodnak, jeléül annak, hogy a megindított társadalmi mozgalom je­lentősége mindinkább áthatja a szíveket, mindinkább magasabb hullámokban gyűrűzik tovább. Örömmel jelezhetjük tisztelt congressus, hogy az adatok összegyűjtése óta ismét egy újabb egyesü­let keletkezett a »resiczabányai magyar nyelvter­jesztő egyesület«, mely ingyenes magyar tanfolyamot nyitott ; Kecskemét, Nagy-Kőrös, Félegyháza stb. magyar városokkal csereviszonyba lépett; az iskolás gyermekek, sőt iparos tanulók kicserélése ügyében nyil­vános felolvasásokat rendezett a magyar történelem­ből és irodalomból , — támogatásával létest adott a gyermekkert egyletnek s a nem magyar ajkú iskolás gyermekeket, a­kik könyveiket nem képesek besze­rezni, magyar tankönyvekkel ellátta stb. Ez egyesülettel a rokon egyesületek száma je­lenleg 35 Elég szép szám, különösen ha meggondol­juk, hogy mindenik egyesület létezését fontos okok szülék, de van még igen sok hely, mely a közműve­lődést czélzó mozgalmakból vagy teljesen kivonta magát, vagy pedig azt helyzetéhez képest eléggé nem méltányolta. Sajnos, hogy a kiválóan magyar vidékek a közöny sajátságos jelenségeit mutatják, azon tapasz­talatok alapján, miken a különböző közművelődési egyesületek kérvényei a kiválóan magyar vidékeket illetőleg keresztül menének. — Annyi tény, a­mint ezt az országos magyar iskolaegyesület tavalyi köz­gyűlésén előadni bátor voltam, hogy a vegyes ajkú vidékek aránylag nagyobb rokonszenvvel karolják fel­­ az egyesületeket, mint a tisztán magyar helységek. De nem akarom e sajnos körülményt bővebben részletezni. Nálamnál hivatottabb szónoknak képe­­zendi az tárgyát és ha a jelen congressus módozato­kat talál e baj orvoslására, akkor a veszélyeztetett helyeken működő egyesületek, a magyar vidékek ta­lajából erőt, segítséget meríthetnek. Adataink gyűjtése közben sajnosan kellett azt is tapasztalnunk, hogy az Erdélyrészi egye­sületet kivéve, női választmányokat az egye­sületek szervezetében alig találunk. Van ugyan egy-két lelkes honleánya a gyűjtés terén minden egyesületnek, de ez ritka, mint a fehér holló és álta­lán elmondhatjuk, hogy a női választmányok eszméje eddig ez egyesületek szervezetében gyökeret nem vert, — pedig óriási hatalom van letéve a gyöngéd, kis női kezekbe. — E kérdés is nálamnál hivatottabb előadóra fog találni, ki már régóta foglalkozik egye­sület­ünk e hiányos oldalával és azért csak jelzem, de nem folytatom tovább ezen, mindenesetre javításra váró nem kedvező jelenséget. Meg kell említenünk az egyesületek élette­vékenységében észlelhető azon hiányosságot is mely szerint — anyagi csekély jövedelmük miatt — nem terjeszthetik ki eléggé működésüket azokra, kik az iskolából, az óvodákból kikerülve csak­hamar oly környezet, viszonyok közé kerülnek, melyek feledtetik velük a tanultakat, a beszitt érzés és gondolkodásmódot; a kikerült gyermekek csakha­mar átalakulnak és az egyesületeknek r­ájuk halmo­zott fáradsága, ideje, pénze, a végeredményt tekintve, megsemmisül. Nem csalatkozom, ha azt vélem, hogy e körülményt is tekintetbe kell venniük az egyesüle­teknek, melyek közül egy-kettő a népkönyvtárak fel­állításával igyekszik segíteni a bajon. Törekedtünk az egyesületek vagyoni állapotáról is kimentő képet nyújtani, minthogy azonban az egye­sületek egy jó része tavaly még a megalakulás vagy a szervezkedés stádiumában volt: összehasonlító Statistik­ai táblázatot nem állíthattunk fel; megkísér­lésük azt az idén és felszólítottuk a rokon társu­latokat, a »Magyarországi közművelődési egyesületek élete« czimü munkában megnevezetteket, hogy szíves­kedjenek velünk tudatni, vájjon az 1886. évben mennyi volt a bevételük, mily össz­eget fordítottak czéljaik megvalósítására és mennyi volt a jelzett év végén vagyonuk. Minthogy 7 egyesület az 1887. év­ben alakult meg véglegesen s ez évben szervezkedett és mivel 5 egyesülettől nem sikerült részletes adato­kat beszereznünk; továbbá mivel néhány egyesület 1887. évig inkább csak tag- és pénzgyűjtéssel foglal­kozott s actióját csak ez évben kezdi meg, azért az egyesületek vagyoni helyzetéről minden tekintetben pontos kimutatást csak a jövőben várhatunk; de ha teljesen pontos, a legkisebb részletekig me­nő hű képet nem is nyújthat­unk a bevéte­lek­ és kiadásokról, nemkülönben a vagyoni helyzetről, megközelítőleg mégis fogalmat szerez­ni törekedtünk a közművelődési társadalmi moz­galmak anyagi erejéről. Az erről szóló táblázatos ki­mutatást van szerencsém a t. congressusnak ez alka­lommal bemutatni. Számításaink szerint a jelzett egyesületeknek az 1886. évben összes bevételük volt 287,812 frt 56 kr, czéljaik megvalósítására kiadtak 191,456 frt 19 krt, összes alapvagyonuk pedig kitett 629,189 frt 52­3 krt. Nem akarok párhuzamot vonni a magyar egye­sületek és más, a külföldön szereplő, de hazánkba is át­átnyúló egyesületek között az anyagi viszonyokat illetőleg, bár e párhuzam sok tekintetben tanulságos lenne, nem akarok azért, mert szerény véleményem szerint Magyarországban a közművelődési egyesüle­tek czéljukat nemcsak pénzzel eszközölhetik és merte külföldi egyesületek, eszközeik, eljárásuk, czéljuk olyanok, miket más ajkú polgártársainkkal szemben igénybe venni tiltja a magyar lovagiasság, testvéri szeretet s hagyományos szellemünk. Csak azt akarom megjegyezni, hogy beszélünk lépten-nyomon s joggal is a magyar nemzeti öntudatról, a magy­ar lelkesedés­ről, de a magyar közművelődési egyesületek iránt ro­konszenvvel, lelkesedéssel viseltető magyar közönség soraiban, — általán szólva — még­sem találjuk fel azon szívósságot, kitartást, fáradhatlan ügybuzgalmat, tet­tekben nyilatkozó lelkesedést, milyent a külföldi egyesületek vagyoni számadatai oly világosan mu­tatnak. Az a néhány ezer forint, melylyel az egyesületek, ide számítva az anyagilag leghatal­­masabbat, szemünk í­nyét, melyre mindnyájunk tekintetet függesztvék, az Erdélyrészit is — évenkint rendelkeznek, alig elég a megélhetésre. Szóval a szükségletekhez képest nagynak épen nem mondható a vagyoni helyzet, de ne feledjük, hogy az aratásra hosszabb idő kell. Az aratásra reményt nyújtó csirá­kat már szemlélhetjük és hévvel, szorgalommal, ki­­tűrni tudással elérjük, hogy csontokig, velőkig át­hatja Magyarország minden lakóját a közművelődési egyesület törekvése és akkor erősebb eszközökkel rendelkezhetünk az anyagiak terén is. Ki kell fejteni a nemzetnek itt-ott még mindig szunnyadó ere­jét és az elhintett mag kedvező időjárás mel­lett meg fog érlelődni. És ha az egyesületek nem is tettek nagy lépéseket, de megindultak több irányban; ha keveset alkottak i­­, nagy dol­gokat készítettek elő. A vagyoni helyzet megíté­lésénél ne feledjük fejlődésünk történetét, mely azt mutatja, hogy nagy akadályokon, néha kicsinynek látszó eredményekben készíttetik elő a nagy elvek diadala. S ne feledjük azt sem, hogy némely helyen a közművelődési egyesület már az­által is hasznot hajt, hogy létezik. E létezés, e fennállás folytonos figyel­meztetés arra, hogy napi teendőik között az illető vidék lakói, ne feledkezzenek meg azon elvek fárad­ha­tlan követéséről, melyek az egyesület zászlajára írvák. De ha mindezt megmérlegeljük is, nem csodál­kozunk azon, ha egyesek — látván némely egyesü­letnek vergődését — azon gondolatra jöttek : váljon nem jobb lenne-e, ha erejüket, mikkel szápilig vehető eredményt sem most kivívni nem képesett,sem a tapas­­talt viszonyok miatt nincs kilátásuk arra, hogy egyko­ron kivívnak oly egyesületek támogatására fordítanák, milyenek a veszélyeztetett helyeken működnek, p. p. az erdélyrészi, a felvidéki, a szathmári stb. egyesüle­tek ? Nem akarok e kérdésre felelni, mert ez belevág e congressus legfontosabb tárgyának megvitatásába, mely az egyesületek kölcsönös érintkezéséről, a köl­csönös támogatásról, szövetkezésről szól. Nem szán­dékom a fölvetett kérdésre e helyen már csak azért sem felelni, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy e kérdésre később a congressus bölcsessége megadja a kellő feleletet, de mindenesetre megvitatandó, mert a kölcsönös támogatás, a szövetkezés eszméjének gya­kori felmerülése azt mutatja, hogy ezen eszme azok közé tartozik, miket okvetlenül tisztázni kell. Ha rossz, hogy eltemettessék, ha jó, hogy megvalósít­tassák.­­ Bármiként dőljön is el a kérdés, azt hi­szem, czélszerű lesz gondoskodni arról, hogy az egye­sületek élére, tevékenységére, vagyoni helyzetére vo­natkozó adatok rendszeresen, a mostani gyűjtés hiá­nyai nélkül beszereztessenek , esetleg — ha a congressus bölcsessége úgy határoz — azon egyesület által, melynek területén jövő összejövetelünket tar­tan­djuk. Ezeknek előadása kíséretében van szerencsém a Magyarországi közművelődési egyesületek életéről szóló munkát a tisztelt cogressus elé terjeszteni, azon tiszteletteljes megjegyzéssel, hogy az Országos Magyar Iskolaegyesület, igyekezett közvetítitő sze­repét az egyesületek között önzetlenül teljesíteni, bár e közvetítés, idejébe és némi anyagi áldozatába ke­rült is. Ezzel csak kötelességét teljesité, melyet egy­részről azon hely-/»«­­A rá. holy Budapesten az or­szág szivében székel, másrészt alapszabályainak azon legelső pontozata, mely szerint czélja a közművelő­désre törekvő mozgalmat — bárhol tűnjék is az fel Magyarország területén — anyagilag, szellemileg és erkölcsileg támogatni. Az Országos magyar Iskolaegyesület nevében adott azon biztosítással, hogy nem egyéni, hanem egész Magyarország közművelődési törekvéseit tartja szem előtt egyesületünk, üdvözlöm a rokon egyesüle­­tek küldötteit és szivem, bűnszeretetem egész mele­­gével kívánom, hogy e congressusnak a jövőre ki­­tató, nagy gyakorlati haszna legyen. Isten éltesse drága hazánkat! Az elnök indítványára, Gerlóczy Károly­nak, előadásáért jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak. Következett a napirend III. pontja . Javaslat: Miként lehetne a magyar nők hazafias tevékeny­ségét a közművelődési egyletek számára nagyobb mértékben megnyerni és biztosítani ? Előadó: dr. K­e­­nedi Géza. Emelkedett hangú előadásában, mely különösen a karzaton levő hölgyek tetszését nyerte meg, dr. Kenedi Géza visszaidézi emlékezetünkbe történelmünk nagy és vonzó női alakjait és amaz elő­kelő szerepkört, a­melyet hazánk múltjának társas életében asszonyaink oly emlékezetes szeretetreméltó­­sággal és a hazára nézve annyi haszonnal egykor betöl­töttek. Háládatlanság volna tőlünk — úgymond — azt állítani, hogy asszonyaink az újabbkori közművelődési mozgalomban eddigelé részt nem vettek. Ennek ellene szólana nemcsak ama számos nőegyesület, a­melyet az ország minden pontján gyöngéd női kezek tarta­nak fenn, de ellene szólana ama jól betöltött köteles­ség is, a­melyet hölgyeink a családi élet körén belül és a társas életben is annyira művelt és annyira nem­­zeties irányban teljesítenek. Magának a közművelő­dési egyesületi mozgalomnak is hovatovább ténye­zőivé kezdenek válni hölgyeink. Ám ez különösen az E. M. K. E.-re­­nézve. Mindezt azonban még koránt­sem tekinthetjük egy általános föllelkesedés messze­­ható eredményének. Kijelöli ezután a nők részére a munkakört a nemes mozgalomban. Óhajtandónak véli minde­nekelőtt, hogy a magyar nők nagy számmal, szinte tömegesen lépjenek be a köz­művelődési egylet tagjai közé. Saj­nos, hogy hölgyeink az iskolák, jutalmazások, tag­gy­űjtések, fölolvasások, közmulatságok, hangverse­nyek és általában a társas mulatságok körül mint résztvevő és alkotó tényezők szerepet alig játszanak. Föl kell tehát buzdítani országszerte és vidékenkint műveit asszonyainkat, hogy a közműv­ egyesületek kö­telékébe belépvén, ott aktív szerepet is vál­laljanak magukra. Elvégre is a szépnemet nem az által becsüljük meg igazán, ha üres udvarias­­sági szólamokkal mérjük meg értékét, hanem azzal, ha legszentebb kötelességének teljesítése közben, őket munkánk egyenjogú társai gyanánt magunk mellé veszszük. Óhajtandó e mellett, hogy az egye­sületek, különösen a vegyes ajkúak által lakott váro­sokban külön női választmányokat alkos­sanak. Beszélt továbbá a salonok szükségességéről, a­melyeknek eddig híjával vagyunk. Pedig vannak kitűnő hölgyeink, nemcsak a városokban, de a kisebb falvakban is, a­kik az igazi műveltség, kellem, ke­dély, szépség és sokszor vagyon által is maguk köré gyűjthetnek időnként környezetüknek szellemi élve­zetre vágyó egyéneit. Estélyek rendezése a csatá­­ban és közhelyeken, hangversenyek, műked­velői előadások, apró helyi kiállítások, vagy bazárok, ünnepélyek és tánczvigalmak kezdemé­nyezése, megannyi kedves kötelesség, a­mely különö­­sen a nők osztályrésze. Utoljára hagyta az előadó a családot, eme hűvös pontot, mely minden nagy és szép gondolatnak legelső forrása. A családnak és abban a nőnek foly­tonosan ul meg uj eszmékre, gondolatokra, india­latokra és lelkesedésre van szüksége, hogy ott az élet első tűzhelyénél a hazaszeretet lángját mindig lobo­­gásban tartsa. Nem csökkent nálunk a családi élet régi tisztasága és melegsége. De nem tagadhatja el maga előtt a józan ész, hogy a nyugati mű­veltség erősebb behatása alatt s a nemzet szám­erejének gyors növekvése mellett, mindig számo­sabbakká lesznek ama családok, a­melyek a haza­fiasság és nemzeti eszme régi erőteljességéből ve­szítenek. Végül indítványozza: jelentse ki a közgyűlés 1. Hogy a magyar nők nagyobb részvételét óhajtja a közművelődési mozgalomban. 2. Hogy a magyar nőkhöz e végből nyilvános fölhívást intéz. 3. Hogy a közműv­­egyleteknek női választmányok és bizott­ságok alakítását és működésben tartását, az ország minden pontjára nézve ajánlja. Előterjeszti az előadó a felhívás szövegét is, a­mely a magyar hölgyekhez intézendő. Ez így szól: Magyarország hölgyeihez! Bizalommal és várakozással fordul felétek, Magyarország leányai, a közművelődési egyesületek budapesti congressusa s megköszöni nektek első­sorban ama zajtalan, de hasznos támogatást, melyben e haza közművelődésének ügyét a múltban úgy mint a jelen­ben részesítettétek. A jövőre azonban támogatástok mostani mér­tékét nem tartja többé elegendőnek. A nemzeti erők békés megfeszítésének korában élünk. Szükségünk van minden szellemi és erkölcsi képességre, a­mi bennünk lakik. Teljessé és tökéle­tessé kell tennünk országunkban a hazafias érzést, nemzeti irányú művelődés által. Egygyé kell fűznünk társadalmunk minden osztályát, csoportját és töre­dékét az igazi és erős hazaszeretet kötelékei által. Magyar lelket kell adnunk műveltségünknek. Magyar jelleget kell adnunk társaséletünknek. Egygyé, erőssé és vonzóvá kell tennünk egész nemzeti életünket mindenki előtt, hogy helyünket ne csak az önálló, de a műveit nemzetek között is kellő méltósággal elfoglaljuk. E feladat legszebb része reátok néz, Magyar­­ország leányai! Az anyákra, a­kik a jövőnek adják át legszen­tebb érzelmeinket és gondolatainkat! A nőkre, a­kik osztályos társai küzdelmeinknek, szenvedéseinknek és örömeinknek! A leányokra, a­kik derék fiatalságunk sorsát, a legközelebbi jövőt tartják gyöngéd kezeikben. Lelkesüljetek fel a múlt idők példáin s mint egykor a hosszas nemzeti önvédelem dicső küzdel­meiben, úgy vegyetek részt ezentúl is ama kitartó, békés törekvésben, melyet a műveltségért, szintén tör­ténelmi ösztön által sarkalva folytatunk. Sorakozzatok, Magyarország leányai, a magyar közművelődési mozgalom lobogói alá minél nagyobb számmal. Lépjetek be a hozzátok és sziveitekhez legkö­zelebb álló közművelődési egyesületbe. Követeljétek ott a munkából a magatok részét. S lakjatok akár a fővárosban, akár más városainkban, akár falvainkon, alakítsatok csoportokat, bizottságokat és választmá­nyokat valamely közművelődési egyesület védpajzsa alatt. A hazának minden talpalatnyi földje szent, s nincs egyetlen pont sem az országban, a hol a ma­gyar cultura munkája fölösleges volna. Vegyétek áldott kezeitekbe a kisdedóvás ügyét és a gyermekkerteket! gyetekkulmus 1 tekintettePa !*e*A n nevelésre, a mitől még sokat lehet várnia a hazának. Irányozzátok finom kezeitekkel a gazdasági munkát, a földmivelést, ipart és kereskedést a haza czéljai felé mindenütt. 8 nemesítsétek meg a vagyont a hazafiasság érzelmeivel. Vezessétek a műveit magyar társadalmi életet. És élénkítsétek azt fel ott, a­hol tespedés mutatko­zik, vagy ellentétek állanak fönn a haza gyermekei között. Rendezzetek a családban és családon kívül estélyeket, irodalmi és művészeti becsű szórako­zásokat, fölolvasásokat, hangversenyeket, helyi kiállí­tásokat, árucsarnokokat, közmulatságokat és táncz­­vigalmakat. És kössétek össze a nemes szórakozást hasznos gyűjtésekkel a nagy nemzeti czél érdekében. De műveljétek különösen családjaitokban és társasköreitekben kitartóan a haza gondolatát. Nyissatok utat környezetetekben a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak, a magyar könyvnek, a magyar festménynek, a magyar szobor­nak, a magyar ipar készítményének. Irtsátok a túl­hajtott külföldieskedést s vegyétek körül magatokat és tűzhelyeteket ne csak a tiszta magyar érzéssel és gondolattal, de a magyar irodalom, művészet, ipar s általában a magyar munka termékeivel. Vigyázza­tok rá, hogy gyermekeitek első öntudatos pillantása a haza jelvényeit lássa meg s első gondolata egy legyen a koszorús költő gondolatával: »a haza min­den előtt!« Magyarország leányai! Sorakozzatok közművelődési egyesületeink lobo­gói alá. Gyűljetek össze oltárainknál, a­hol a haza­fias érzelem tiszta lángjai lobognak. Vigyetek el eb­ből a tűzből naponkint út meg új szikrát a saját ma­gatok és környezeitek tűzhelyeihez. E láng még nem lobog mindenütt. És dobogása sokfelé nem elég magas. Dolgozzatok a hazafias irányú műveltség a magyar cultura teljessé tételén lelkesedéssel és kitartással. Nyomjátok rá gyöngéd kezeitekkel társas éle­tünkre a magyarság kedves bélyegét! Lássátok el nagy nemzeti művünket a magyar szellem és ízlés hódítólag vonzó és nemes zom­án­­czával! És számoljatok mindezért biztosan e lovagias nemzet nagylelkű háládatosságára! A magyar közművelődési egyesület­­ budapesti congressusa. Az előadást zajos tetszéssel fog:.diák. Sándor József, az E. M. K. E. titkára, a ki védelmébe veszi az erdélyi hölgyeket, mint a kik ed­dig is a legnagyobb buzgalommal áldoztak a közmű­velődés szent ügyének, indítványozza, hogy Kenedi fölhívása emelkedett hangú tartalmú előadásával ki­nyomatva küldessék meg az ország összes közművelő­dési egyesületeinek, a­mi egyhangúlag elfogadtatván, az elnök ily értelemben mondta ki a congressus ha­tározatát e pontra vonatkozólag. A tárgysorozat IV-ik pontja: A közmű­velődési egyesületek czélját legjob­ban előmozdító eszközökről, a­melynek előadójául Bánó József volt fölkérve, a napirendről levétetett, úgy a­mint azt már az előértekezleten el­határozták. A soproni irodalmi és művészeti kör, küldöttei által a magyar színügy pártolására és a kisdedóvó intézmény felvirágoztatására hívta föl a congressus figyelmét. Előadó Uj­váry Béla volt, a­ki a követ­kező indítványt terjesztette elő: »Mondja ki a congressus: 1-et, hogy a vidéki színészet ügyét nem­zeti ügynek tekintvén, fölhívja a közművelődési egye­sületeket, hogy a vidéki színészetet úgy erkölcsileg, mint anyagilag fölkarolni szíveskedjenek oly módon, hogy vagy kebelükből színügyi bizottságokat kül­denek ki, vagy — a­hol ez szükséges — szín­­pártoló egyesületeket alakítanak; s­or, hogy a kis­dedóvókat és kisdedmenedékházakat nemzetfön­­tartó intézményeknek tartván, a culturegyesületek ezeket is vagy kezdeményezzék, vagy a­hol már vol­nának, támogassák. — Ujváry Béla néhány szóval melegen ajánlván a congressus figyelmébe az indít­ványban foglaltakat, az elnök kimondja a határoza­tot, a­mely szerint az előadottak a helyi bizottságok figyelmébe ajánltatnak. Az V-ik pontot a következő javaslat képezte: Milyen intézkedéseket lát czélszerű­eknek a congres­sus népszerű, hazafias és irodalmilag is becses mun­kák szerkesztése és kiadása tárgyában, figyelemmel a m. tud. academia fölajánlott közreműködésére és a Fekésházy-alapítvány irodalmi hasznosítására. A­­fölkért előadó Beöthy Zsolt volt, a­ki azonban­­ gyöngélkedése miatt akadályozva lévén, helyette­­Dolinay Gyula adta elő a tárgyat, u. m. a né­­pies olvasmányok és a népkönyvtárak kérdését. Dolinay egybefoglalván a két kérdést, beha­tóan fejtegeti a népiratok fontosságát. Elszomo­­rítónak találja, hogy a népnek nem képezi életszük­ségletét az olvasás; constatálja, hogy a magyar nép milliója nem pártol sem irodalmat, sem művészetet, ezrével vannak jómódú polgárok, kik az irodalomra egy fillért sem költenek. A bajon úgy lehet segíteni, ha a népnek közszükségletévé tétetik az olvasás, ha ráserkentjük arra, ha megkedveltetjük vele a betűt, az írottakat. E czélból ajánlja e munka megkezdését már az iskolában­; ott kell a gyermeket serkenteni az olvasás megkedvelésére, mi legczélszerűbben a kó­lái és népkönyvtárak igénybe vételével történhetik; állítni kell tehát minden népiskola mellé oly könyv­tárat, mely úgy a gyermekeket, mint a felnőtteket is ellássa alkalmas olvasmányokkal. E könyvtárak szer­vezését és felállítását előadó a cultur egyletek buzgóságába ajánlja. — Itt e téren fejleszt­hető ki üdvös siker; e kérdés az, mely­­­nek oldása a társada^*ura vár, mert úgy a ko-.f I many, mint a rindkivül igény­be varrnak véve, a mindennapi iskoláztatás keresztül vitelével. Az iskolai tovább­képzésre alig gondol valaki, pedig épen azon fordul meg a magyar közművelődés ügye hogy a gyermek,iskoláztatásának, jól-rosszul való be­végzése után, részesül-e tovább­képzésben? A tovább­képzés eszközlése volna jó könyvek olvasása, ez a­­árháza a népkönyvtár. Ily könyvtárak szervezése te­­hát n­em­zeti ügy. Ha a tízezeret meghaladó iskola mellett annyi, évi dotatióval ellátott könyvtár állíttatik, akkor ugyan­annyi oltárt emeltünk a magyar nemzeti közművelő­désnek. Egyszerre fellendül az irodalom s miveltség, tízezer csatornán terjed szét az országban, s a haza milliói mind részesülnek az olvasás áldásában. Dolinay előadó jelzi, hogy ez ügyben Trefort miniszter már több rendeletben szólalt fel,­­ hogy a megyék is tárgyalták e kérdést s az országos tanitógyűlés is mellette nyilatkozott, az egyházi hatóságok szintén, s felolvasta Haynaldnsk ez ügygyel foglalkozó főpásztori levelét Csak arra van szükség, hogy most már a magyar társadalom egész teljességében karolja fel e kérdést. Ennél fogva in­­dítványozza, hogy a congressus az iskolai és népkönyvtárak ügyét, mint az iskolai tovább­képzés fontos eszközét, a magyar irodalom és közművelődés hathatós terjesz­­tőjét, a közművelődési egyletek figyelmébe a legmele­gebben ajánlja, hogy átirat intéztessék az academiához, jó m­­­pies iratokra való pályadijak kitűzése tárgyában, to­vábbá a végből: nsjtncto &z,#£aae2Lta &il412»M bizottságot a mell kápatát, egybeállítsa az iskolai és népkönyvtárakba illeszthető művek jegyzékét. Továbbá kérelem intézendő Trefort miniszter­hez, hogy az ügy érdekében lehető országos mozgal­mat indítson meg s esetleg a törvényhozás intézkedé­sét vegye igénybe, törvény hozatala ál­tal, az iránt, hogy az iskolák mellett iskolai és népkönyvtárak is állíttassanak fel kötelezőleg, s ugyancsak Trefort miniszter buzgó figyelmébe ajánlhatnék a könyvtárak szervezése és kezelése érdekében szükséges szabály­­rendelet kibocsátása. A nagy tetszéssel fogadott előadáshoz hozzá­szóltak : V­e­r­s­é­n­y­i György, a­ki a gyermekirodalmi munkákra nagyobb gondot kívánna fordítani, sür­­getve, hogy ezekből catbalogus állíttassák ösz­sze. Versényi azt is óhajtandónak tartja, hogy a gyermek játékszerekre is figyelemmel legyünk, mert a játékszereknek, ha bizonyos rendszer van az előállításuknál követve, nemcsak mulattató, ha­nem képző hatása is van; az is kívánatos, hogy a játékszerekben is meg­legyen a nemzeti jelleg. Mind­ez — úgymond — csekélységnek látszik, de erre a külföldön nagy súlyt fektetnek. Ilyen nagyfontosságú dolog a képzőművészeti műnek sokszorosítása s a nép­közt való terjesztése is, mert manapság vannak ugyan apró szobor másolataink, de még egyrészt nem verse­nyezhetnek a külföld hasonló termékeivel szépségre, másrészt áraik is oly nagyok, hogy a nép meg nem sze­rezheti. Figyelmet kíván még fordíttatni a szóló a magyar zenére s a magyar színészetre, mindegyiknél azt hangsúlyozván, hogy jóvá, széppé és könnyen hozzáférhetővé kell tenni, mert nem az eszmével kell megszerettetni az eszközöket, hanem az eszközökkel az eszmét. D­e­á­k­y Albert Kolozsvárról a népolvasmá­ny­ok megkedveltetését a kis gyermekeknél kívánja kezdeni, jó művecskék olvasgatása által. Üdvözli az előadó eszméit. Sándor József jelzi, hogy az E. M. K. E. már dolgozott ki népköny­vtári catalogust s practicus fölhívást adott ki, a­mit a továbbiakban zsinór mér­tékül ajánl. Szóltak még többen, ezek közt Hor­váth Gyula, melegen üdvözölve minden eszközt, a­mely a népm­űvelődés ügyét előmozdítja , az olvasás iránt való kedvet és a hazaszeretetet minél szélesebb körben terjeszti. S­z­ü­­t­ő Géza nézete szerint az iskolai és nép­könyvtárak terjesztése tekintetéből fölmerül az a kérdés, hogy azokat a nem magyar anyanyelvű gyer­mekek is olvassák, értsék és így a magyar culturának részesei legyenek. — Ehhez első­sorban legszüksége­sebb a magyar nyelv elsajátítása — és ezt a népisko­láknál úgy érhetjük el leghamarabb és legbiztosab­­ban, ha a szegényen si­etett néptanítók sorsán is se­gítünk, illetőleg ezek javadalmazását is vele össze­kötjük, így például bemutatva: tegyük föl, hogy Ma­gyarországban van 2 millió tót anyanyelvű lakos. Ennek a számnak 15°/0-ja tanköteles. E 15 százalék­nak egy­harmada ismétlő lévén, marad mindennapi tanköteles 200,000. Ezek közül iskolába jár 70°,­0, vagyis 140,000. Ezek közül minden évben az iskolá­ból kilép 23.000, — tehát ha a néptanító minden tanköteles után, a­ki az iskolából kilép, ha jól megta­nult magyarul, az illető tanfelügyelő bizonyítványa szerint 1—1 írt jutalomban részesül. Horváth Gyula az elnök beszédében látja lefektetve a közművelődési egyesületek czélját, hogy t. i. jó honpolgárok neveltessenek s hogy alkalom nyujtassék mindenkinek a magyar nyelv elsajátítá­sára. Tehát a­mik az elnök beszédében körvonalazot­­takon túl esnek, azok megvitatásába nem kiván bo­csátkozni s kéri ugyanerre a congressus tagjait. Az ö­l­n­ö­k összegezvén az elmondottakat, kö­szönetet mond az előadónak s a határozatot akként mondja ki, hogy a congressus súlyt fektet arra, hogy a nép nyelvén írott irodalmi termékek terjesztesse­nek ; továbbá: kívánatosnak tartja, hogy esetleg a törvényhozás útján országosan szereztessenek a nép­könyvtárak s végre óhajtja, hogy hazafias irány­zatú képek és szobrok jutalom gyanánt osztassanak ki az iskolákban. A congressus különben örömmel fogadja, hogy több egyesület ez irányban már meg­tette a lépéseket saját körében. Dolinay fölolvasása egész terjedelmében föl fog a naplóba vétetni. A tárgysorozat VI-ik pontja amaz indítványt foglalja magában, hogy a művelődési tízpararan­cso­­latot is magában foglaló igazoló okirat adassák ki, hogy az összes közművelődési egyesületek tagjai ál­tal megszere­zhető legyen s hogy tárcza-naptár adassék ki, a mely az összes egyesületek évi működéséről jelen­tést adjon. A javaslatot Odescalchi Arthur hg adta elő, a megokolás­sal együtt. Az e­l­n­ö­k a javaslatot a Károlyi István gróf javaslatával együtt tárgyalandó­nak jelentette ki, a mit a congressus is elfogadott. Ezzel a mai napra kitűzött tárgy ki volt me­rítve. Végül az elnök a következőket jelentette be. Távollétüket kimentették, sürgönyileg és levéli­­leg a következők: Haynald Lajos bibornokérsek, Schuster Constantin püspök, Kolozsváry Ferencz, Je­szenszky Ferencz baranyai alispán, Pongrácz Lajos honti alispán, Szalavszky Gyula nyitrai főispán, Fe­hér Ipoly tankerületi főigazgató, Varasdy Lajos, Deák Lajos tanfelügyelők, Schmauss Endre bács­­bodrogmegyei alispán. Bejelenti továbbá, hogy a ma­­laczkai járási tanítói kar meleg hangú sürgönyben üdvözli a congressus összegyűlt tagjait. — Petényi Ottótól nagyobb munkálat érkezett be, a melyet a szerző a congressus rendelkezésére bocsát. Kiadatott az orsz. iskolai egyesületnek megbirálás s alkalmilag előterjesztés végett. Végül a jegyzőkönyv hitelesíté­sére kiküldettek Bende Imre beszterczei püspök.

Next