Nemzet, 1887. november (6. évfolyam, 1858-1887. szám)

1887-11-08 / 1865. szám

SzERKESZTŐság: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kv. Reggeli kiadás. 1865. (307.) szám. Budapest, 1887. Kedd, november 8. VI. évi folyam. , —­ KIADÓ-HTTATAn, Fer­encsiek-tere, JEL VZIXL XX tb­e­um-épület, földszint* Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........ .. .. .. 2­ért 3 hónapra ..............................................­­ « - 6 » 6 hónapra ................................................... „ „ 12 * Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 5 kr. Budapest, november 7. Semmi sem bizonyítja jobban a mostani vámpolitikai irányzatoknak téves és káros voltát, mint az, hogy egyfelől az államok közt a nemzetgazdasági ellentéteket mind éle­sebbé teszik, másfelől, hogy folyton csalódá­sokat idéznek elő azokban is, kiknek érdeké­ben látszanak lenni. Igen természetes, mert az önérdek és önvédelem most már sokkal lele­ményesebb és több eszköz felett rendelkezik, hogysem pl. a kereskedelem elnyomni en­gedje magát védvámok által; helyét és eszkö­zeit addig változtatja, míg érvényesül, a kár azoknak maradván meg, kik érdekeiket vél­ték védelmezni. Emelhetik a vámokat: a ter­melés, a hitel, a szállítás, a fogyasztás eszkö­zei és költségei képesek most úgy érvénye­sülni, hogy a védvámok hatását —­ igaz, hogy áldozattal — sok részben ellensúlyoz­zák; míg másfelől, ugyanezen védvámok idé­zik elő azon reactiókat és repressáliákat, me­lyek által a védvámokkal védett ország kivitele rontatik meg. Hogy e téren nincs megállás, legin­kább bizonyítja Németország példája. Ott most már a mezőgazdasági czikkekre a har­madik vámemelést tanácsolja a mezőgazdasági tanács, természetesen, minden mostani tétel­nek megkettőzésével, az adómentes transitó raktárak megszüntetésével; bár, némi követ­kezetlenséggel, a kivitelnél, a gabna identi­tásának a vám visszatérítés érdekében való bizonyításától elállani kész, ha­­ a vám készpénzzel előre lefizettetik a behozatal­nál. Ugyanazok tehát, kiket eddig kielégí­tett a 3 márka gabna és 6 márka lisztvám, most 6 márka gabna és 12 márka lisztvámot tartanak, a német mezőgazdasági érdekek vé­delmére nélkülözhetetlennek. Sőt, ha referensük, Below-Saleske alap­eszméjéből indulnak ki, ezt a vámot meg kell háromszorozniuk, mert ő kiszámítja a porosz termelőnek az orosz termelőnél nagyobb (épen két akkorára menő) költségeit, és azt követeli, hogy ezt a vám egyenlítse ki, pe­dig akkor a 6 márka nem elégséges. Sőt ak­kor olyan bizonytalan és kiszámíthatlan ala­pot vett fel, melyet évről-évre, vidékről vi­dékre, azt lehetne mondani, hétről-hétre, falu­­ról-falura kellene változtatnia, mert, hogy a ter­melési költségek mindig és mindenütt különbö­zők, azt, úgy hiszszük, magyaráznunk sem kell. Feneketlen és czéltalan törekvés ez, mely elvezethet a communismusig és úgy, mint a bellum omnium contra omnes állapotáig, de természetes fejlődést és megelégedést nem fog sehol, soha létesíteni. Bizonyítja Németország eddigi tapaszta­lata. Most már az érdekelt felek maguk con­­statálják azt, hogy a gabnavám emelések a német mezőgazdaságnak nem használták, hogy az árakat benn meg nem javíták, a ki­vitelt elzárták egyik nagy fogyasztót, a ma­lomüzletet megbéníták, a nagy német gabna­­kereskedelmet Mainzban, Königsbergben, Danzigban csaknem teljesen tönkretették. Már­pedig ezek azon tényezők, melyek a me­zőgazdasági terményeknek is forgalmat biz­tosítanak. Most aztán a német agráriusok úgy tesz­nek, mint az ópiumevők, minél többet bevesz­nek, annál többet kivánnak és mert az első adagok a védvámból nem hozták meg érde­keiknek azt a vélt lendületet, melyet tőlük reméltek, folytonosan fokozni akarják azokat, a­helyett, hogy visszatérnének a nemzetgaz­daság természetesebb törvényeihez. Pedig ha a védvámok terén tovább is megmaradnak, a nemzetközi kereskedelmi ösz­­szeköttetéseket ép úgy lehetetlenné teszik, mint a nemzetgazdasági erők természetes fej­lődését. És ha ezeken kívül még kettős valu­tában, a transitoraktárak beszüntetésében, a vámhitelezés megszüntetésében, a vasúti ta­­rifták újabb megrendszabályozásában vélnek még a német agráriusok segítséget találni, még nagyobb és rosszabb csalódásoknak te­szik ki magukat. Igaz, hogy a tengerentúli verseny (mely különben most már természetes korlátait és ellensúlyait kezdi érezni) és a mezőgazdasági általános bajok, a vámpolitika esetleges újabb ellentétes változása által elháríthatók nem lesznek; de, hogy ezeket sem hárítja el a véd­­vámos áramlat, hanem csak beteges, mester­séges túlzásokra kényszeríti, azt tapasztaljuk. Ezért ismételhetjük azt, hogy a forgalmat, fo­gyasztást, kereskedelmet bénítani akarni és ezáltal kívánni előmozdítani a termelést; épp olyan tévedés, mint az általános ba­joknak speciális intézkedésekben keresni or­voslását. Hanem hát a tévedés és csalódás káro­kat okoz és pedig (Németország részéről) ne­künk is. Csak az az egy reményünk van még, hogy az egész rendszer úgy rohan az absur­­ditásba, hogy sokáig nem tarthat. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A dele­gáti­ókból. — Távirati tudósítások. — Bécs, nov. 7. A magyar delegatio hadügyi albi­zottsága ma ülést tartott. Az elnöki széket Tisza Lajos gróf foglalta el. Jelen voltak a közös kormány tagjai és képviselői. Tisza Lajos gr. meg­nyitván az ülést, Beöthy kifogásolja, hogy némely hír­lap az utóbbi ülésről adott közleményében azt ál­lítja, hogy a hadügyminiszter és Grünwald bizottsági tag közt lefolyt vita élesebb alakot öltött volna. Az albizottság tagjaira hivatkozván, constatálja, hogy a tárgyalásban átalában semmi ingerültség sem for­dult elő. Rakovszky előadó ezután bemutatja az elnökség által a hadügyi albizottságnak kiadott két kérvényt, az egyik a magyar országos iparegyesü­let kérvénye, a melyben a hadsereg szá­mára beszerzendő lőszerszállító ko­csik megillető részét magyarországi iparosok által kéri beszereztetni. A másik a brassói kereskedelmi és ipar­egyesület kérvénye, melyben hivatkozván a brassói iparosok szállítóképességére, kéri az egyesület, hogy a hadsereg posztó, bakkancs és szíjazati szükségleteinél a brassói iparosok közvetlen megrendelések útján részesíttessenek. A kérvények az illető tételeknél fognak tárgyaltatni. Ugyancsak Rakovszky István előadó jelentést tesz a kiküldött szűkebb bi­zottság eljárásáról a hadsereg elhelyezésé­ben történt változások tárgyában. E je­lentés szerint a hadsereg elhelyezésében a lefolyt évben jelentékenyebb változások nem történtek, a megszállott területeken levő csapatok létszáma jelentékenyen csökkent (980 emberrel.) Tartalékosok a megszállott tartományokban két év óta egyátalán nincsenek. Jelenleg összesen 43 zászlóalj van ott, a végleges elhelyezés szerint a magyar korona terüle­tén elhelyezendő gyalogság, lovassági tüzérségi és műszaki csapatok kevés kivétellel mind már vég­leges állomásaikon vannak. Némi jelentéktelen eltéré­sek egy részről az elhelyezésre szükséges térhelyek hiányából, más­részt abból erednek, hogy a megszál­lott területeken bizonyos számú gyalogsági és vadász­zászlóaljak vannak. A szűkebb bizottság jelentése tu­domásul vétetvén, az albizottság ezentúl a hadtest­rendszer alapján teendő intézkedésekről jelentést nem kíván ; a territoriális dislocatio már végleg befejezte­tett, azonban a hadsereg elhelyezésében időközben történt változásokról a jövő évben is jelentést vár. Tárgyalás alá vétetett ezután a hadsereg rendes költségvetése és az abban a múlt évi előirányzattól eltérő különbségek, melyeknek legna­gyobb része rövidebb vita és felszólalás után elfogad­tatott. Ezek tárgyalásában részt vettek a hadügymi­­niszter és az előadón kívül Andrássy Aladár gr., Beöthy Ákos, Sztáray Antal gr. Wahrmann, Hegedűs Sándor és Szalay. A vezérkari tanulmányútra szánt összegek­nél Wahrmann azok törlését indítványozza. A hadügy­miniszter által adott felvilágosítás után az albizottság az indítványt szavazattöbbséggel mellőzi. A nyugdíjak kérdésében Hegedűs, Beöthy és Grünwald emeltek szót, ez utóbbi különösen utalván a nagy összegekre, melyeket a tiszti nyugdíjak igénybe vesznek, azt mondja, hogy ez nemcsak pénzügyi kala­­mitás, de a hadsereg szervezetére is nagy befolyással van. Minden rendszerváltozás bizonyára áldozatokat követel, és úgy mint vannak egyének, kik a magasabb igényeknek meg nem felelnek. Magától értetődik, hogy azokat a szolgálat megkárosítása nélkül a hadseregben megtűrni nem lehet. De ezen túl mennünk sem sza­bad. Mert ha a hadsereget kitűnő tiszttől megfosztjuk, úgy a hadsereget károsítjuk meg. A tisztek nyugdíja­zásánál az eljárás ez idő szerint olyan, hogy mintegy kellemetlen nyomásként nehezedik a hadseregre. A bizonytalanság érzete uralkodik mindenha, mert oly esetek lettek köztudomássá, melyekben sem tehetség, sem a kötelesség buzgó teljesítés meg nem óvott kitűnő tiszteket a nyugdíjaztatástól. Szán­dékosan bizonyára ilyesmi nem történik, de szükséges következménye a mostani eljárásnak, mely határoz a legképzettebb tisztek sorsa felett, a­nélkül, hogy a kellő informatióra súlyt fektetne, vagy azon tisztek további sorsa iránt törődnék. Gyakran a legcsekélyebb indok, felebbvaló tisztekkel szemben mutatott csekély véleménykülönbség, bizonyos önállóság és önérzet elegendő, hogy a tényállás minden beható vizs­gálata nélkül a hadsereget számos derék, kép­zett tiszt tényleges szolgálatától megfoszsza. A nyomott hangulat erkölcsi vesztesség, miután a tisztek elvesztik örömüket és lelkesedésüket a szol­gálat iránt és szellemi vesztesség, mert a tisztek isme­reteik érvényesítésétől, mi reájuk nézve rossz következ­ményekkel járhatna, elriasztatnak. A hadsereg érde­kében volna tehát, ha a hadsereg e nyomástól meg­szabadulna, ha a biztosság érzete visszatérne és oly eljárás honosíttatnék meg, mely az alapos informatió tekintetében több biztosítékot és a tiszteknek több oltalmat nyújtana az önkényszerű nyugdíjazások el­lenében. Bylandt-Rheidt jr. hadügyminiszter hangsú­lyozza, hogy a nyugdíjaztatások a legszigorúbb és a leglelkiismeretesebb kezelés mellett történnek. A nyugdíjigények, a nyugdíjaztatás iránti kérelmek és maguk a nyugdíjazások nem egyoldalúlag vagy egyes hatóságok véleménye és elfogult akarata szerint intéztetnek el, hanem az erre vonatkozó ada­tok mindig a lehető legóvatosabban szereztetnek be. Minden egyes nyugdíj-ügyben a minősítvényi tábláza­tok figyelembe vételén kívül az illető csapattestek erre hivatott bizottságai adnak véleményt, melyet az­tán ismételten több felsőbb parancsnokság és hatóság vizsgál meg és csakis akkor történik a nyugdíjazás, ha mindezen különböző fórumok véleménye összhang­ban van. A hivatalból történő nyugdíjazás a legrit­kábban fordul elő, de ez sem történik könnyedén egy­oldalú vélemény alapján. A nyugdíj-ü­gy szigorú ke­zelésének egyik tanúsága az is, hogy a nyugdíjazottak létszáma folyton csökken. Ha a hadügyminisztérium bármely szempontból is könnyelműen járna el, úgy a létszámnak nem csökkennie, de tetemesen növekednie kellene, főleg mivel az új nyugdíjtörvény kedvezmé­nyei erre számos alkalmat nyújtanak. Az albizottság e felvilágosításokat tudomásul vévén, a nyugdíjaknál előirányzott költ­ségnövekedést elfogadta. Az élelmezésre és felszerelésre vonatkozó czimekben előforduló kü­lönbözetek megvizsgálására egy szűkebb bizottság volt kiküldve. E czimekkel kapcsolatosan ismerteti Rakovszky előadó a fentebb említett két kérvényt és hangsú­lyozza, hogy a hadsereg részére történő szállításoknál nagyobb mérvű decentralisatióra törekedjék a had­ügyi kormányzat. A múlt évben a hadügyminiszter hozzájárult az albizottság ama véleményéhez és kilá­tásba helyezte, hogy a szerint, mint a létező szerződé­sek az 1889., 1890. és 1891. esztendőkben lejárnak, igyekezni fog e nézeteknek érvényt szerezni. Ezúttal azonban 1888-ban még egy szerződés sem járván le, külön intézkedések nem tehetők. A mivel szemben előadó utal annak szükségességére, hogy már most adassék felvilágosítás az intézkedésekről, mivel a szerződések egy része már 1889-ben lejárván, ezen ügyet nem lehet az utolsó pillanatra halasztani. Min­denesetre szükségesnek véll,­ hogy ha most rész­letes felvilágosítások nem nyerhetők, még a jövő évi költségvetés tárgyalása előtt biztos adatokat nyerjünk a hadügyminisztérium által követendő el­járásról. Hegedűs kívánja, hogy a hadügyminisztérium jelentése arról, hogy mikép szándékozik a jövőben a szállításokat biztosítani, a szerződések lejártával concret alakban terjesztessék a bizottság elé, de ad­dig is felhívandónak tartja a hadügyminisztérium figyelmét azon sikerre, melyet a hazai ipar elért, mi­dőn a népfelkelési felszerelések beszerzéséről volt szó. Az eredmény teljesen kielégítő volt és igazolta, hogy a decentralisatio mellett is kellő módon lehet a hadsereget ellátni. Óhajtja, hogy a hadügyminiszter még a szerződések lejárta előtt és ugyanazon módon, melyet a honvédelmi miniszter alkalmazott, lehetővé tegye a kisiparosoknak, nevezetesen a magyar ipar­nak nagyobb mérvű részeltetését. A hadügyminisz­ter ezekre adott válaszában kijelenti, hogy a szállítás kérdése sokkal fontosabb és a had­sereg harczképessége tekintetéből is sokkal ké­nyesebb, semhogy ezt incidentalizel el lehetne intézni, szívesen hozzájárul ahhoz, hogy a decentralisatio bi­zonyos mértékig keresztül vitessék, de túlságba vinni ezt nem lehet; oly nagy administrationál, mint a hadseregé, minden egyes kisebb szállítási mennyi­ségre külön-külön nem bocsátkozhatik alkudozásba. A közelmúlt idők bebizonyították annak helyességét, hogy a nagy consortiumok teljes garantiát és munka­­képességet nyújtanak. Wahrmann Mór kifejti, hogy a kis iparnak és a magyar iparnak támogatása a fenálló szerződések ke­retén belül is lehetséges. Bylandt-Rheidt gr. hadügyminiszter ígéri, hogy a­mennyire a fennálló szerződések megengedik, igye­kezni fog e kívánalmaknak eleget tenni. Beöthy Ákos ezen általános ígéretekkel nincs teljesen kielégítve. Tudnunk kell, hogy melyek azon határok, a­melyeket a hadügyminiszter átléphetetle­­neknek tart és ha most nem is, legalább a jövőre nézve határozott képet óhajt nyerni a szállításoknál követendő rendszerről. Hegedűs Sándor nem kíván a szélsőségekbe bocsátkozni, de azzal szemben, hogy a közelmúlt idők a nagy consortiumok czélszerűségét bizo­nyították be, nyilatkozik arra, hogy ugyancsak a közelmúlt időben fényesen bebizonyult, hogy a nagyobb mérvű decentralisatio sem veszélyezteti a hadsereg ellátását, különben a kézműipart tekintve, a nagy vállalkozók is kénytelenek igénybe venni a kisiparost, a különbség csak az, hogy eddig az összes magyarországi és erdélyi ipar ignoráltatott, ma pedig az erdélyiek ipara és kereskedelme épen a monarchia nemzetközi politikája miatt szenved nagy károkat. Méltányos tehát, hogy legalább részben a belföldi fo­gyasztás útján pótoljuk őket. A fennálló szerződések lejárását nem lehet elvárni, mert elkésünk; már azok­nak lejárta előtt kell követelnünk a hadügyminiszter­től programmot, mely lehetővé teszi az országos ipar részeltetését és a­mely megszabja, mely határig tartja a hadügyminisztérium a decentralisatiót tehetőnek a­nélkül, hogy a hadsereg harczképessége szenvedjen. Az albizottság ezen felfogást magáévá tévén, határozati javaslatban állapodott meg, mely szerint a hadügyminisztérium felhivatik egyrészt arra, hogy már a fennálló szerződések keretén belül is odahasson a vállalkozóknál, hogy a kisipar nagyobb mértékben foglalkoztassák legalább a kézműárukban és a­meny­nyiben egyes czikkek szerződésileg nincsenek lekötve, ezeknél már most is kellő figyelemmel legyen az or­szág iparára; másrészt pedig arra, hogy a jövő évben a delegatio elé kimerítő jelentést tegyen azon alapel­vekről, melyek szerint jövőben a szállítási eljárást a decentralizatiónak megfelelőleg rendszeresíteni kí­vánja. Ezen határozati javaslattal együtt elintéztetett a brassói egyesület kérvénye, míg a magyar iparegye­sület kérvénye a rendkívüli költségvetés megfelelő té­telénél még külön is tárgyaltatni fog. Ezután Hegedűs Sándor, mint a szűkebb albi­zottság előadója terjeszti elő részletes és számada­tokkal felszerelt jelentését az élelmezési czikkek költ­ségvetéséről. A szűkebb albizottság által teljesített vizsgálat arra az eredményre vezetett, hogy az árak csökkenése folytán a költségvetésből további ötszáz­ezer frt törülhető. Wahrmann Mór előadván azon indokokat, me­lyek a hadügyi kormányzatot ezen törlés ellenzésére bírják, szintén azon nézetének ad kifejezést, hogy a jelenlegi árak mellett ötszázezer forint veszély nélkül törülhető. Bylandt-Rheidt gr. hadügyminiszter arra hivat­kozik, hogy a szűkebb albizottság azokat az adatokat veszi számba, melyek jelenleg esetleg olcsó árakat tanúsítanak, de azokon a vidékeken, hol még a szál­lítások nem biztosíttattak, kérdéses, vájjon ily olcsó árak elérhetők lesznek-e ? Továbbá a szükséglet nagy része még csak később lesz beszerezhető és szóló attól tart, hogy addig az árak újra emelkedni fognak. Nem szeretné, ha zárszámadásaiban túlkiadások fordulná­nak elő és azért legfölebb nyolczvan — százezer fo­rint törlést tartaná megengedhetőnek. Beöthy Ákos a kisebb összeget véli a költségve­tésbe felveendőnek és igy a nagyobb törlés mellett nyilatkozik. Ezzel szemben Tisza miniszterelnök mint ma­gyar pénzügyminiszter megjegyzi, hogy mindig jobb előre tudni mire lesz szükség, mint meglepetéseknek és az utolsó pillanatban előálló szükségnek kité­ve lenni. Rakovszky előadó kétszázötvenezer forint törlé­sét indítványozza, mit az albizottság elfogad. A tárgyalás a holnap délelőtt tíz órakor tar­tandó ülésben fog folytattatni, a­mikor a rendes költ­ségvetés egyes tételei és azután a rendkívüli szükség­let tárgyaltatik. A rendkívüli szükséglet első tételét az ismétlő fegyverek előirányzata képezi. Az ülés délután fél három órakor ért véget. * A magyar delegativ pénzügyi a­l­­bizottsága ma ülés­t tartott. Az elnöki széket Harkányi Frigyes, az előadóit Szlávy Olivér foglalta el. J­elen voltak: a közös kormány ré­széről K­á­ll­a­y Béni közös pénzügyminiszter, Szent­­györgyi és Komarek udvari tanácsosok, Pongrácz gróf osztálytanácsos. A magyar kor­­m­á­n­y részéről: Tisza Kálmán miniszterelnök és Lukács László miniszteri tanácsos. — Szlávy elő­adó indokolta a közös pénzügyi költségvetést, melyet a számszékével együtt az albizottság vita nélkül el­fogadott. A vámtételnél történt felszólalásra az elő­adó és jjUKac, megaarna a drukbdov. A jelentést holnap a kilencz órakor tartandó uieoval hitelesítik. Orosz üzelmek Bulgáriában/) n. A füzet, melyről egyszer már szólottunk, érde­kes világosságot vet a mostani muszkabarát bolgár párt vezérembereire, Cankovra és Karavelovra is. Nem szólva többszörös és igen alapos a politikai nézet­változtatásaikról, hogy hol mérsékelt, hol túlzó libe­rális, hol meg conservatív köpönyeg alatt keresték érdekeik biztosítását, csak az oroszokhoz való viszo­nyukra jellemző mozzanatokra akarjuk fölhívni a figyelmet. Mikor a hírhedt Hitrovo, mint Oroszország diplomatiai ügynöke, Sophiába érkezett, kezdetben tisztességesen viselte magát — a fejedelem mellé ál­lott és a kormányon lévő conservativ bolgár politikai emberek ellen sem intrigált. Cankov akkor a liberális vezérférfiú szerepét játszotta és elkeseredve a fölött, hogy Hitrovo nem a conservativ minisztérium szét­­robbantásán és Cankovnak a miniszterelnöki székbe való ültetésén kezdi bolgárországi működését, lapjá­ban , a »Ternovska Constitutia«-ban a legpiszkosabb és legotrombább támadásokat irta Oroszország és Hitrovo ellen, azon nyargalva, hogy a bolgároknak teste-lelke annyira megunta és megutálta az oroszo­kat, hogy ezeknek a kezéből még az áldást sem fo­gadnák el. Hitrovo annyira dühbe jött Cankov kedves­kedései miatt, hogy bebörtönöztetését követelte a bol­gár kormánytól s az affairet csak a fejedelem szemé­lyes közbelépése tudta elsimítani. Hanem Cankov hazafias fölháborodása nem tartott sokáig. Hitrovo ugyanis csakhamar belátta, hogy piszkos üzelmeiben nem számíthat támogatásra a conservativ párt és a conservatív miniszterek részéről, akik mindig a legeré­lyesebben védelmezték Bolgárország jogos érdekeit, a koteria kizsákmányoló törekvéseivel szemben. Szakí­tott tehát addigi lejális magatartásával és közeledett a liberálisokhoz, akik tárt karokkal fogadták, így megbékült Cankov is az általa »annyira utált« Orosz­országgal, mert kilátása lehetett, hogy Hitrovo majd hatalomra segíti. Karavelovnak is érdekes kalandja akadt az oroszokkal, kiknek hű támasza volt mindig, mert együtt csinálták az aknákat a koteria érdeké­ben. 1884. szeptember havában, a vakarel-caribrodi vasút árlejtésénél, a Goubonine-féle muszka consortium helyett, a hirtelen alakult Grossev bolgár társaság nyerte el a munkálatokat. Másnap Karavelov, annak tudatában, hogy ő elkövetett mindent az oroszok javára, nyugodtan ment fel az orosz agenziára,hogy ott közöl­je a kellemetlen eredményt. Kojander, az akkori soph­iai orosz ügynök azonban nem respectálta Kara­­velovban a hű szövetségest, hanem egyszerűen kido­batta az ajtón, mikor meghallotta a rossz hírt. Ha­­nent ez Karavelovot perczig sem feszélyezte, és Can­­kovval szövetségben, tovább szolgálta a muszka üzelmeket. A vakarel-caribrodi vasútra hirdetett árlejtés eredménye ütötte be a hordó fenekét,­­ hogy ezt a kevéssé politikus, de annál találóbb kifejezést hasz­náljuk. Az oroszok valósággal maniacusan csüngtek a bolgár nemzeti bank concessióján és a vasúti terve­ken ; mint a füzet szerzője a bolgár kérdés kifejlődé­sét, és abban az oroszok közreműködését összefüg­­gőleg elmondja, úgy látjuk, hogy a sophiai orosz di­­plomáciai ügyvivők, Davydov és Arseniev urak kivételével, Coumanytól Kojanderig, a Bolgárországba miniszterekül odaküldött orosz tábornokok és polgári egyének egész bulgáriai szereplése, valamint az ő közre­működésükkel a Bolgárországot illető egész orosz po­litika. 1879-től 1886-ig a körül forgott, arra töreke­dett, hogy biztosítsa a koteria érdekeit a banknál és a vasutaknál, és a szerint változtatta irányait és hangu­latait, amint a bankra és a vasutakra vonatkozó ki­látások kedvezőek, vagy kedvezőtlenek voltak. Kétségbeesett szívóssággal kapaszkodtak bele ezekbe a tervekbe, melyeknek sikere egyértelmű lett volna Bulgária kiszipolyozásával. Mikor a bank ter­ve kisiklani látszott kezükből, akkor teljes ere­jükkel a vasutakra vetették magukat. A sophia­­ruszcsuki vasút eszméjét a sobranje elvetvén, azonnal a sophia-sistovai vasút tervével állottak elő, mikor ez is elbukott, a caribrod-sophia-vakareli összekötő vasút munkálataira pályáztak, megengedett és főképen meg nem engedett utakon s eszközökkel. Mikor a czari­­brod-sophia-vakareli vasúttól is elestek és ezzel szét­fo­szlott minden reményük, hogy Bulgáriából a ma­guk részére aranybányát csinálhassanak, akkor kitört dühük teljes erővel. Ámbár Sándor fejedelem — a füzet szerzője szerint — minden tőle telhetőt elköve­tett az orosz törekvések javára, Rojander sophiai orosz ügyvivő mégis azonnal a koteria utolsó kudar­­ c) Les causes occultes de la quéstion bulgare. Paris. Paul Ollendorff Editeur. 1887. (L. a »Nemzet« nov. 1. számát.) cza után kiadta a jelszót, hogy Sándort, ezt a mél­tatlan fejedelmét Bulgáriának, meg kell fosztani trónjától. Kojander rendeletére és vezetése alatt a bulgáriai összes orosz consulok rendszeres haj­szát kezdtek Sándor fejedelem ellen. És minderről tudomással bírtak Cankov és Karavelov, az előbbi akkor miniszter, az utóbbi miniszterelnök, amint látszik, anélkül, hogy bármit is tettek volna a vesze­delem elhárítására. Első­sorban a keletruméliai unionista mozgal­mat akarták fölhasználni Sándor fejedelem megbuk­tatására. Ezért Csicsakov ezredes, a filipopoli orosz főconsulatus katonai attachéja, siettette és rendszere­sen szervezte a filipopoli puncsot. Mikor látták, hogy Kelet-Rumélia és Bulgária egyesítése nemhogy el nem söpörte a Sá­nor fejedelem trónk­+­l-nom még inkább megerősítette azt, a szerb-bolgár torzsalkodásokba vetették reményüket, és mindent elkövettek, hogy a két szomszéd országnak egymás­hoz való viszonyát elmérgesítsék. A háború csakugyan kitört , de az oroszok terveire ez is balul ütött ki. Sándor fejedelem babérkoszorúzottan tért vissza a harczmezőről, ujjongó fővárosába. Ekkor Bogdanov, a sophiai orosz ügynökség ve­zetője és Sakarov ezredes katonai attadhé kieszelték azt a gyalázatos tervet, melynek 1886. aug. 21-én, Sándor fejedelem végre csakugyan áldozatul esett. A füzet szerzője szerint Bogdanov Canov, Nikoforov és Karavelov segítségével csináltatta meg az összees­küvést, melynek czéljaira másfél millió rubelt tett folyóvá. A koteria így megboszulta magát Sándor feje­delmen, de piszkos üzelmeivel elveszítette Oroszország részére Bulgáriát, melynek háláját II. Sándor czár, az oroszoknak pazarul kiontott vérével megvásárolhatta ugyan, de nem biztosíthatta a bolgárok rokonszenvét a koteria hitvány üzelmeivel szemben. SZOKOLAY KORNÉL: IBIEN­S.IF’CII.IX Budapest, nov. 7. (A j­ö­vő 1888. évi ujoncz­­á­llit­ás.) Az 1888-ik évi ujonczállitásra vonatkozó­lag Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter, mint a »Hök« jelenti körrendeletet intézett az összes tör­vényhatóságokhoz, az előleges munkálatok, illetve az összes ujonczok mielőbbi összeiratására. A kivételes 4-ik korosztály felhívása iránt a miniszter még nem intézkedett véglegesen, de valószínű, hogy a 2., 5., 6., 12., 23., 26., 31., 33., 34., 37., 38., 39., 43., 44., 46., 48., 51. 60., 61., 63., 64., 65., 66., 67., 68., 71., 76., 82., 83., 85. és 101. számú hadkiegészítési kerülete­ket, illetőleg Horvát-Szlavónországban a 10., 53., 70., 78., 79. 96. számúakat fogják ismét felhívni, mint a­melyek tavaly a kellő számú ujonczot nem bírták ki­szolgáltatni. Ezeken kívül a miniszter mindamaz ujoncz- és póttartaléki jutalékokban elrendelte az összeírást, a­melyekben hátralék mutatkozott. A had­kötelesekről szóló részletes kimutatások, valamint az utazási és működési tervezetek, ugyancsak a sorozó­bizottságok polgári elnökei és többi polgári tagjainak nevei, a jövő évi január hó 15-éig terjesztendők fel a miniszterhez, míg a távollevő hadkötelesek kipuhato­­lása és a teljesen ismeretlenek iránti vizsgálatok esz­közlése czéljából évenként szervezendő községi bi­zottságok megalakulásáról és működésük eredményé­ről február végéig kell a szokásos jelentéseket felter­jeszteni. Kassa, október 29. (C­u 1t u­r mozgalmak.) [Eredeti tudósítás.] A választási mérkőzés utóhangjai már elnémultak, a szenvedélyeskedés he­lyére a komoly munkálkodás lépett, mely ez idő sze­rint több alkotás létrehozását terveli. Legfontosabb ezek közül a Cultur-egyesület, mely Komá­­romy László, kir. tanácsos, a megye érdemes alispán­jának vezetése mellett, legközelebb megkezdi üdvös tevékenységét. Eddigelé a részvét oly nagy, hogy a legszebb jövővel kecsegtethetni, ezen új és rég nélkü­lözött egyesületet. Idegen ajkú községeink hazafias érzületét legszebben jellemzi az, hogy tömegesen lép­nek az alapító tagok sorába. Vájjon magyarságunk távol maradásával fogja-e jelét adni annak az országszerte ismeretes közönynek, a­melylyel ép­pen ezen, a magyarosodást felkaroló mozgalom iránt eddigelé viselkedik? Intelligenciánk és de­rék tisztviselőink közrehatásával talán elérhető lesz az, hogy megyénk összes községei tömörüljenek, az újonnan keletkező egyesület körül. Hisz éppen vá­rosunk és megyénk volt az régebben, a­mely a nemzeti érzület fölkeltése és terjesztése érdekében a legelső nagyobb szabású alkotást létesítő: az állandó ma­gyar színházat. Amidőn a culturcongressuson az előadók egyike a nagy­közönséget a magyar színészet pártolására hívta fel, azzal a nagy jelentőségű enun­­zióval indokolta meg javaslatát, hogyha a fővárosi színház valamiképen eltűnnék, széles e hazában nem volna hely, a­honnét azt pótolni lehetne. Pedig régebben bizony Kassáról került ki nem egy jelese a nemzeti színháznak! És ez idő sze­rint valóban így állanának a viszonyok? Hál’ isten, az előadó úr, pessimismusával ,túllőtt a czélon. Van még néhány színházunk, a­melyben jeles erőket találhatni, de a közönség bizony gyenge pártolásban részesíti és ezért a kérdéses felhívás még itt minálunk sem lesz fölösleges. Jakab, színtársulatával, anyagi gondokkal küzd ezen évadban és attól lehet tartani, hogyha a színügyi bizottság nagyobb subventiót nem nyújt, a telet alig fogja kibírni. Pedig társulata meg­érdemelné, hogy a balsiker esélyeitől megkíméltessék. A régi színházi épület tűzbiztonságáról, az aesthetika ro­vására, gondoskodva van, most csak az a kívánatos, hogy műveit közönségünk lelkesedése, ambitiójához híven, mielőbb tömeges látogatásának adja jelét. A színház és i­s­k­o­l­a, a magyar cultura nemes terjesztői. És itt örömmel kell kiemelnünk, hogy tanintézeteink, nemes hivatásuknak mindenkor a legnagyobb odaadással tö­rekednek megfelelni. Szellemi niveausok folyton emel­kedik, de anyagi ellátásuk sok tekintetben hiányos; különösen a helyiségek nem felelnek meg az egészségtan követelményeinek. Ilyen kifogásolt inté­zet volt az Orsolya-zárda képezdéje is. Nemrégiben még egyetlen egy nedves és szűk tanterem állott ezen

Next