Nemzet, 1887. december (6. évfolyam, 1888-1916. szám)
1887-12-01 / 1888. szám
Szavai sziósie: ferencarektere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség -hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk-HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek tele, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. __________________________________Reggeli kiadás: 1888. (330.) szám. Budapest, 1887. Csütörtök, deczember 1. Dó-sírV'ÁT' AT.: Ferencaiek-tare, Athenaaum-épület, földsaink. Edőfizhtíjai díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra m ,* *• * ...... .... .. •• •• « 1 3 hónapra ., „ • „....................... 6 » 6 hónapra ...... ..............................................13 » Az esti kiadás postai különküldéséért fellifizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * ___________Egyes szám 5 kr. VI. évi folyam. Budapest, november 30. A Nemzeti Múzeum s az Országos Képtár a nemzet kincsei. Az első a magyar közművelődés egyik legelső alkotása, a legnagyobb magyar atyjának, gróf Széchenyi Ferencznek nagylelkű adományából; a másodikat az uj életre kelt magyar haza alapította, a szép és művészi iránt való lelkesedésből megvásárolván a herczeg Esterházy-féle gyűjteményeket. A két intézet együtt világhírű; nemzeti büszkeségünk jogos tárgya; ízlésünk iskolája, műveltségünk két jelentős oszlopa. Ha e két intézetben, vagy bármelyikben, bűnös üzelmek történtek volna, melyek megkárosítják a nemzet vagyonát, csak egy hang kellene, hogy felhangozzék ez országban : az elkárhoztatás szava azokra, akik ezt tették. S ez elkárhoztatás nyomában következnék a bíró ítélete: az ily bűnökre sem a törvény, sem a közvélemény előtt nincs enyhítő körülmény Magyarországon. Legyen hát világosság a dologban. Derüljön ki, vannak-e bűnök, vannak-e bűnösök. Nincs érdek, mely itt ne a teljes igazság kiderítését követelné. Döbbenve gondolunk rá, hogy ily dolgokkal foglalkoznunk kell. Közéletünk a szenvedély viharát ismeri, szerencsére azonban mentül kevesebb része volt még az oly forgó szelekben, melyek szennyet és mocskot árasztanak a fórumra s azokra, akik rajta küzdenek. A szenvedély küzdelmeiben ember állhat ember ellen, nézet nézet ellen, szenvedély szenvedély ellen; de ott, ahol a vád a közönséges gonosz tett ódiumát szórja egyesek ellen, hogy hangozzék vissza a vád szava, anélkül, hogy meg ne rendüljenek társadalmunk alapjai. Mert valóban, ha azon vádak terjesztői s hangoztatói kezében, amelyek ma a sajtóban s aztán a parlamentben is fölmerültek, nincsenek a legmeggyőzőbb bizonyítékok állításaik igazolására, akkor eljárásuk nem kevésbbé gonosz, csak kevésbbé veszedelmes, mint lenne a vádak alapossága esetén azoké, akik ellen vádjaikat emelik. Mi nem írunk védelmet egyesek mellett. A férfiú, ki elsősorban vádolva van, fél évszázadnál hosszabb idő óta osztályosa nemzeti életünk minden ágú küzdelmeinek. Legjobbjaink barátságukra méltatták. Ha neve kialakíttatik közművelődésünk történetéből: szegényebb lesz e történet egy fényes névvel, fényes pályával, fényes észszel. De mi nem az egyént védelmezzük. Mi védelmezzük nemzeti reputatiónkat, s azért mondjuk: legyen igazság. De igazság legyen. S azért nézünk döbbenve a fejlemények elé, azért nézünk döbbenve az eddig történtekre vissza. Mert attól tartunk, hogy igazság csak akkor lesz, ha, amit nem hiszünk, a hangoztatott vádak alapossága kiderülne. Akkor érvényesül az igazság szava s e szó kérlelhetetlenül el fog söpörni egy nagy nevet, egy nagy múltat, fél évszázad küzdelmeit, egy hazafiasan megfutott pálya emlékeivel, érdemeivel, dicsőségével ... S ez szomorú igazság lesz, ám igazság lesz, és . . . fiat iustitia. De lesz-e igazság, ha, a mint lelkünk minden ösztönével hiszszük, s a mint állami és társadalmi érinthetlenségünk minden barátjának óhajtania kell, ha a névtelen közvádlók szava annak bizonyul, aminek ma tartjuk, alacsony rágalomnak. Hol van az igazságszolgáltatás — társadalmunkban vagy közéletünkben — mely akkor meg tudja adni az elégtételt a méltatlanul rágalmazottaknak, meg tudja adni a megnyugtatást a fölrázott köztudatnak s viszsza tudja adni azt, a mit a nemzet messze az ország határain túl szeplőtlen hitében veszit. . . . Mert ne áltassuk magunkat: nagy nemzetek, mint a franczia, könnyen elviselhetik ily szennyes dolgok betegségeit. A Caffarelek ügye ott episod lehet; e nemzetet nemeiből fogják emlegetni ellenségei s ezért nem pártolnak el tőle barátai; de a mi közéletünkben sokszoros kihatása van az ily ügyeknek s az azokból keletkezett, esetleg világra szóló zajnak, egész reputatiónkra s oda, hova a vád szava elhat, nem mindig hat el az igazolásé, s ha elhatott is, míg amazt kettős beszámításúvá teszi a rossz akarat, ez süket fülekre talál a jóakarat hiánya miatt. Ezért kellett volna százszor meggondolniok azoknak, kik ez ügyeket a nyilvánosság elé hozták, eljárásuk jelentőségét. A lap, amelyre ez episod lesz jegyezve korunk történetében, szégyenletes lap lesz; szégyenletes, ha a vádak igazak, szégyenletes akkor is, ha nem igazak. A vizsgálat teljesítse dolgát gyorsan, határozottan, kímélet nélkül. S a közvélemény tartsa fenn ítéletét. Sújtsa vele azokat, akiket vádolnak, ha alaposan vádolják őket; de találja meg az elkárhoztatás lesújtó ítéletét a vádak kovácsai s terjesztői ellen is, ha kiderül, hogy egy izgalomba ismét könnyelműen és alaptalanul vitték bele a magyar társadalmat. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. Izgalmas ülés. Napok óta szárnyal, röpköd a fővárosban egy borzasztó hír, melynek valódiságáról eddig talán meg nem győződött senki, s talán nem is akart. Benne van az emberi természetben, hogy könnyebben hiszi el a rosszat, mint a jót, s némi örömmel hiszi el a nagyokról, hogy nem nagyok, a tisztákról, hogy nem tiszták. Mintha a tömeg, mely künn lubiczkol a sáros utczán, örömét lelné abban, hogy a hit az állás, a kivívott polez magaslata föléje emelt, kénytelen onnan leszállani. S ezért a hir terjedt ajkról-ajkra az utczán, elhatolt a magánházakba, bejutott a szórakozó, a politikai clubbokba, eljutott a polgárok és a főrangúak közé egyiránt, s nem volt ami útjába állott volna. Eleinte suttogták, aztán mondogatták, majd hangosan beszélték is. »Kétségbe kell esni annak, akit így megrágalmaznak.« Ma aztán az általános mendemonda olyan erejűvé lett, hogy kitört ellenállhatlan erővel. Honnan eredt ? Ki tud felőle bizonyosat ? E kérdések ott jártak közvetlen nyomában a mendemondának, de maradtak válaszolatlanul. Senki sem tudta, hogy kitől hallotta. — Mindenki beszéli! ezt szokták ilyenkor felelni. — De te honnan tudod ? kérdezi, aki egy kissé lelkiismeretesebben veszi az eséjét. — Mit tudom én! Ez is mondja, amaz is. Nem lehetett kideríteni, kétségtelenül megtudni, forrásában utána járni semminek. A legtöbb, amit megtudhattak, hogy harmadéve, az ötvösmű kiállításon egy írnok ellopott néhány ékszert, azokat betette zálogba, onnan kiváltották a holmit s azzal rendben van minden. Hát ez ugyan bőven elég nagy szúnyogot ad arra, hogy belőle elefántot fújjanak föl, de még korántsem táplálhatta azt a rágalmat, mely a becsületben, tiszteletben, európai hírben megőszült Pulszky Ferenczet és fiát Károlyt, aki a törvényhozásnak immár másodízben tagja, egy csapással megsemmisítheti. A sok tereferének az lett az eredménye, hogy két hirlap ma a dolgot kiadta, odadobva a botrányéhes közönségnek, jól elburkolva az egész hírt, de ennek a buroknak a lefejtésére elég ügyesnek tartja magát már minden gyermek. A nagy nyilvánosság előtt, a sajtóban elhangzott tehát az első szó, következett rá hamar, még ma a második, a legnagyobb nyilvánosság előtt való, a parlamentben. Meg is volt írva, de meg tudták is, hogy ebben az ügyben ma interpellate készül és zsúfolva volt az egész ház. A karzatok görnyedtek a tehertől s közönségükben különösen sok volt az asszony. Ezek a finom érzelmű, bájos teremtések imádják az olyan izgalmakat, amelyek valamennyire hasonlítanak a bikaviadalokhoz. Az agyon beczézelt vadállat, amint hörög, olyan megindító, annyira szánalmas, s ők szeretnek megindulni egész a könyezésig, szeretnek hangosan földobbanó szívvel ott lenni a borzasztó jelenetnél, amelyet annyira elitélnek, iszonyatosnak tartanak, és semmi áron el nem mulasztanának. És a mai jelenet semmivel sem volt kevésbé izgató egy ilyen vérengzésnél, sőt sokkal izgatóbb, idegrázóbb volt, mert egy országos nevű család ellen irányult a halálos döfés, és nem követte ezt nyomban az a látvány, ami a megdöbbenést elmulaszthatta volna: annak a látványa, hogy ezt a döfést sikerült el is hárítani. Előbb azonban befejezték a dohányjavaslat általános vitáját. Hegedűs beszélt elsőül. Okosan, talpraesetten, elevenen, mint mindig. A művészien vivő biztonságával, mozgékonyságával küzdött meg egymaga azon számosokkal, akik a javaslatot megtámadták. Ott is felfogott egy szúrást, itt is egy döfést hárított el, amott meg könnyű kardlegyintéssel mutatta meg, hogy csak czéltalan csapkodás volt egyik másik támadás, s nem igazi, éles vágás. De nem ért el vele sokat. A ház nyüzsgött. A képviselők jöttek-mentek, kisebb-nagyobb csoportok alakultak, összedugták a fejüket, s kivonultak buffetbe, olvasószobába, folyosókra, megbeszélni a botrányt, ami készül. Helly és Gulner igyekeztek aztán megmenteni, legalább szóval, vívói hírnevüket, ha már a javaslatukat meg nem menthették a bukástól. S még rosszabbul jártak, mint Hegedűs. Náluk még azt sem vette észre senki, hogy kardot forgatnak. Csak azt látták meg, hogy töltik az időt és kétségbeesett kapaszkodással fogódznak a képviselőkbe s nem engedik őket haladni, pedig azok röpülni szeretnének a botrány elé s még lépniük sem lehet miattuk. A folyosókon szinte segítségért kiabálnak ellenük. — Mi történt odabent, az isten szerelméért ? — Helly beszél. S úgy beszél, hogy abba nem hagyja még vagy két óráig. — Akkor Gulner beszélni fog egy hétig. S Gulner tényleg beszélt egy hónapig. Legalább ennyinek tetszett az a rémséges idő, amelylyel várták, hogy mikor következik már Polonyinak Pulszky-interpellációja. A félig üres házban úgy kongott a Helly meg a Gulner beszéde, mint mikor az erejében nem egészen bízó színész pénztárnyitás előtt elmegy a szinházba s az üres falaknak deklamálja el a szerepét. Ami élt és gondolkozott, pletykált és érezett, hallott és beszélt — ezalatt mind künn volt a folyosókon. Olyan kisebbszerü scandalum, hogy Fenyvessy interpellálni fog a miatt, hogy Keglevich gróf miért intendánsa még mindig a nemzeti színháznak és az operának — megsemmisült ahhoz képest, ami készült. Az épp oly nyalka, mint furfangos Fenyvessy vissza is vonta idején az interpellátióját, nehogy más is lehessen ma a nap hőse, mint ő. Inkább vigye el az érdekesség babérját nyalábostul más, semhogy ő osztozkodjék vele. Ez az igazi lemondás! De hát ki beszél ma Fenyvessyről ? Az öreg Pulszkyt nézi mindenki. Ott ül a folyosó egyik nádkerevetének szögletében, s ép olyan beszédes, jókedvű, szellemes, mint aminő rendesen lenni szokott képviselőkorában, amikor úgy csüggtek az ajkain a folyosó lebzselői. De ma mégis mintha pirosabb volna a szokottnál? Vagy sápadtabb? Vagy izgatottabb ? Így találgatták, akik kegyetlen szemmel nézdegélték. Olyanok is voltak, akik azt vették észre, hogy vergődésszerű az egész magaviseleté, míg mások azon esküdöztek, hogy nyugodtabb és közönyösebb, mint valaha volt. Nyilatkozatai közül egy-egy szó kihallott az övező csoportból: — Bolondság! Mondta azon a tömör, érczes, határozott hangon, mely olyan jótevő bizalmat okoz, biztonság érzetét ébreszti fel. Jó Trefort is, idegesen, gyorsan vált vele néhány szót, aztán eltűnik a parlament bejáratának nehéz posztó függönyei mögött. De jó Polonyi Géza is, az interpelláló, s hosszan beszélget Pulszkyval. Úgy elnézik őket, amint csöndesen, nyugodtan, bizalmasan, szinte nyájasan beszélgetnek: az aki már fölemelte karját, hogy a halálos döfést megadja, s az, akinek talán szívét szorítja el a kegyetlenség. Oh, az a műveltség, az a Parlamentarismus, az a nagyvilági modor sok olyan jelenetet előidéz, mit így, magától értetődőnek, természetesnek elképzelni különben nem tudna mindenki. A beszélgetésük eredménye az lett, hogy Polonyi kijelentette, hogy interpellációját elhalasztja szombatig. Azt mondták rá, hogy eljárása tisztességes, mert így módot nyújt Trefortnak arra, hogy a pletykák mibenlétéről magának biztos tudomást, meggyőződést szerezzen, a Pulszkyaknak pedig arra, hogy azonnal és teljes erővel megvédelmezhessék magukat, ha tehetik, az ellen, amit felőlük beszélnek. De akadt egy úr, aki azt mondta, hogy Polonyi nem élelmes. Mert hiába, valamint a színpadon, úgy a parlamentben is vannak élelmesek, akik mohó vágygyal, éhesen epednek egy jó szerep után, s mindent elkövetnek, hogy egy ilyent a kezük közé kaparithassanak. A színpadon ezt nagyobbára a szegény kóristák és a még szegényebb, tehetségtelen színészek teszik, kétségbeesésükben a fölött, hogy rájuk a figyelem fordulni nem akar. A parlamentben ma megtette Komlóssy Ferencz. Erre aztán Polonyi kénytelen volt kijelenteni, hogy így megteszi interpellatióját még ma. Amire persze Komlóssy is kijelentette, hogy azért megteszi az interpellatet is , az éhes. Amíg ezek a dolgok künn történtek a folyosón, bent a házban Gulner Gyula már a harmadik hetet beszélte végig abból a hónapból, ami a mondókája eldeclamálására szükséges volt. De hát véget ért a hallgatóság nagy gyötrelmei között az is. Azután fölállt Tisza Kálmán, s valóban ő a képviselőháznak az az egyetlen tagja, akit ma is meg kelletett, meg lehetett hallgatni. Az ő rendkívüli egyszerű, világos mondatai, talpra esett érvelése, hatalmas polémiája ma is megtette szokott hatását, s közbe-közbe csak úgy zúgott a tetszészaj. De ha ő vissza tudta fojtani ideig-óráig a kíváncsiság viharát, mihelyt elhallgatott, az annál vehemensebbül, annál hatalmasabban, ellenállhatatlan erővel tört ki. A dohányjavaslatra névszerinti szavazást kértek , az elnök, kötelességéhez híven el akarta azt már rendelni. Csakhogy már ekkor 1112 óra volt, s erről a szavazásról tudvalevő, hogy legalább egy óráig el szokott tartani. S akkor a Polonyi interpellációja a Pulszkyak ügyében ma már meg nem tehető, vagy ha igen, csak fél 3 óra után. Ezt nem lehet bevárni. A képviselők, — pedig többen lehettek háromszáznál, — elkezdtek zúgni, mozogni, kiabálni, hogy ne legyen név szerinti szavazás, a javaslat sorsa amúgy is biztosítva van, a kormány többsége kétségtelen, s több efféle. A terem majd szétesett a lármától, a karzaton ülők meg majd lebuktak, úgy aláhajoltak, nehogy egy szót is elszalajtsanak a ki-kihangzó fölkiáltásokból, amelyekből már szinte kiérzett a vér szaga, a heccz közeledése. Végre Tisza Kálmán fölállt, s keze intésére lecsillapult a háborgó tömeg. — Az a képviselő, — úgymond, — aki a névszerinti szavazást kívánó ívet benyújtotta, már tíz percre itt áll, hogy a kérelmet visszavonja, de nem hagyják szóhoz jutni. — Helyes! Helyes! — harsogták a képviselők minden felülről.Annyi tény, hogy Ivánka majdnem egy perczig állott a helyén, sem ezt az egy percz időt érezte tíz percznyi hosszúnak a miniszterelnök ebben a roppant izgalomban. Most már elhihetik önök nekem is, hogy Gulner egy hónapig beszélt. S leszavaztak egyre-másra, nem név szerint, de felállással, gyorsan. A dohányjavaslatot óriási többség elfogadta s következett az idegeket megfeszítő pillanat: — az interpellate. A ház hallgatta sir csendben a rettentő mondásokat, amelyeket ugyan Polonyi igyekezett lehető kíméletes formában előadni. Egyetlen hang, helyeslés vagy helytelenítés félbe nem szakította, amíg az emlegetett vádakat sorolgatta föl, csak ott, ahol általánosságokban beszélt, tudott pártja a rája nehezedő kínos nyomás alól annyira kiszabadulni, hogy valami helyeslő mozgást hallasson. Trefort feleletét, amely sem teljesen megczáfoló, sem a kósza híreket megerősítő nem lehetett, szinte lélekzetet visszafojtva hallgatta a képviselőház. Pulszky Károly, akit, mint az országos képtár igazgatóját egyformán sújt a vád atyjával, a nemzeti múzeum igazgatójával, sápadtan, a fölháborodástól izgatottan, a dühtől majdnem reszketve siet az elnökhöz, s szót kér. Nem hallok, amit mondott, de láttuk kikelt vonásain, szeme lángoló tekintetén, hogy beszélni akar, ki akarja jelenteni harsány szóval, hogy rágalom, amit ellene fölhoznak, — de az elnök nem engedheti szólani, mert a házszabályok tiltják. Nem ő hozzá volt intézve az interpellatio, tehát nem felelhet rá. Pulszky újra kéri, mindhiába. Az elnök uralkodik a ház fölött, de az elnök fölött uralkodnak a szabályok. Pulszky arczán olyan világosan meglátszott, hogy most minő erővel, minő ádáz haraggal tudni magát megvédeni, hogy a szélsőbaloldalon is észrevették, s jó akarattal, biztatólag kiáltották feléje: — Beszéljen hát! Mondja el amit tud! Halljuk Pulszkyt! — A házszabályok nem engedik! — ez volt rá a felelet. Az ülést — közbe Eötvös Károly is végig dörgött egy interpellation de hát ki törődött most azzal? — ezzel az elnök bezárta, minden könyörület és minden szánalom nélkül. S mig ez a szörnyű jelenet folyt bent a képviselőházban, künn a folyosón egy fiatal ember járkálgatott, jól megnézve, szemügyre véve mindent, amit ott láthatott. A nemzeti színház részéről járt ott, rendezgetni tanulván, hogy minő beosztása van a háznak, bútorzata a folyosónak, mert e színházban pénteken olyan színdarabot adnak elő, amelyben előfordul az, hogy egy képviselőt lopással, becstelenséggel vádolnak s ifjú szép lánya rémülten, eliszonyodva lő a képviselőházba, sirva, vijogva, könyörögve, hogy ne bántsák az atyja becsületét. S ezt a szerepet játszsza —Pulszky Károlyné Márkus Emilia. Vannak az életnek néha ilyen megdöbbentő véletlenei. a. s. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, nov. 30. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, deczember hó 1-én, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Az indemnity-javaslat és a dohányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Budapest, nov. 30. (Pártértekezlet.) A mérsékelt ellenzék decz. hó 1-én, csütörtökön d. u. 5 órakor értekezletet tart. Budapest, nov. 30. (A közlekedési költségvetés a pénzügyi bizottságban.) A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésén letárgyalta a közlekedési minisztérium költségvetését s Baross Gábor miniszter felvilágosításai után minden nagyobb vita nélkül hozzájárult a kormány előirányzatához. A költségvetés benyújtása idején volt alkalmunk részletesen méltatni a közlekedési miniszter költségvetésének mind kiadási, mind bevételi részeit , s azért most nem foglalkozunk azokkal, csak constatáljuk, hogy a pénzügyi bizottságban általános volt az elismerés az e tárca kezelésében elért eredmények iránt, többen azok közül, kik két év előtt az akkor megkezdett vasúti reform iránt bizalmatlanok voltak, az államvasutak kezelésében mutatkozó előnyös s pénzügyi tekintetben különösen számottevő eredményeket most örömmel üdvözölték. A miniszter ez alkalommal nyilatkozott azon vádakra nézve is, melyek az utóbbi időben merültek fel a magyar államvasutak ellen. Felszólalása határozott és megnyugtató volt minden irányban. Úgy a kocsihiány, mint az állítólag téves tarifaintézkedések tekintetében beható felvilágosításokat adott s meggyőzőn igazolta azon vád alaptalanságát is, mintha a pénzügyi eredmények a pályafenntartás rovására érettek volna el. A posta tekintetében több, a gyakorlati élet szükségeit kielégítő reform létesítését ígérte meg a miniszter s a bizottság a tárca összes tételeit változatlanul megszavazta. Budapest, nov. 30. (A képviselőház zárszámadási bizottságából.) A képviselőház zárszámadási bizottsága érdemleges tárgyalási határidejének megállapításával foglalkozott. Wodianer Béla az érdemleges üléseket 10 nap múlva véli megkezdhetőknek, míg Molnár Viktor azt indítványozza, hogy tekintettel a közbeeső karácsonyi szünetekre s a bizottságnak azon tagjaira, kik e szüneteket vidéken töltik, a bizottság az érdemleges tanácskozásokat csak január közepén kezdje meg. — Smialovszky Valér ez utóbbi indítványhoz járul annál inkább, mert most még a pénzügyi bizottság is működik, s a kormány és közegei ott is el vannak foglalva. — Földváry Miklós, Ámon Ede s mások felszólalásai után a bizottság Molnár Viktor indítványát fogadta el s e szerint érdemleges tanácskozásait január hó közepén fogja megkezdeni. Budapest, nov.30. (A gazdasági előadók utasítása.) A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumban — mint lapunk értesül — a gazdasági előadók részére az ezen intézmény életbe léptetése alkalmával kiadott utasításnak az eddigi tapasztalatok figyelembe vételével beható átdolgozása most folyamatban van. Az ekként megállapított új utasítás még ennek az évnek a vége előtt ki fog adatni. Budapest, nov. 30. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a közlekedési tárca költségvetésének tárgyalását. A postatakarék-pénztárnál Hegedűs felvilágosítást kér a postatakarék-pénztárak eddigi eredményéről s kérdi, nem tartja-e a miniszter már elérkezettnek az időt arra, hogy az incasso és a checque üzlet nálunk is életbeléptettessék, kérdi továbbá, hogy a letétek elhelyezése mily értékpapírokban történik ? Boross miniszter azt válaszolja, hogy az adott viszonyokra való tekintettel a postatakarékpénztár eredményét valóban kielégítőnek tartja. Jelenleg 3000 postahivatal van a közvetítő teendőkkel ellátva, és ámbár a betétek elég kedvezőek, szóló mégsem tartja még elégségesnek az eredményt. Maga is tervezi a működéskor kiterjesztését, de azt tartja, jobb, ha lassan és biztosan haladunk; mihelyt elérkezik az ideje, meg fogja tenni szóló az előterjesztést a checque üzlet életbeléptetése iránt. Az elhelyezésre most a papírjáradék használtaik. A bizottság megszavazza az előirányzatot és pedig Sarínyi előadó javaslata szerint a személyi, a dologi és a takarékpénztári tanács költségeit külön-külön egy-egy összegben. Az államépítészeti hivataloknál Hegedűs megjegyzi, hogy az ellenőrzés a dolog természeti szempontjából helyesen történt, az útmesterek fizetése ide helyeztetett át, de akkor az átkaparók fizetése is ide tartoznának. Baross miniszter válaszolja, hogy az útkaparók nem esnek voltaképen az állandó alkalmazás kategóriájába s fizetésük tisztán a kezelés számlájára könyvelendő el. Az előirányzat megszavaztatott. A kőutaknál Darányi előadó konstatálja hogy a kiadások a múlt évinél 92000 írttal kevesebbre vannak előirányozva. Baross miniszter előadja, hogy főleg az állampénztári hivatalok kellő ellenőrzés szempontjából 13 főmérnököt azok személyzetéből kerületi felügyelői teendőkkel ruházott fel s e czélból 20.000 irtot átalánykényt előirányzott, amely összeg azonban más megtakarításokkal kellően ellensúlyozva van. H ie r o ny m i helyesli a czélt, de azt tartja, hogy ezen összeg az államépítészeti hivatalokhoz lenne átteendő. Baross miniszter megjegyzi, hogy ez a kőutak kezelésének körébe tartozik s ott számolandó el. Ezzel reméli szóló, hogy a szokásos túlkiadás a napidíjak s útiköltségek rovatánál meg fog szűnni. A kerületi felügyelők mindenike számára szóló irodai átalányt akar adni a kérdéses összegből. A gyakorlat fogja megmutatni, menynyi lesz a 20,000 írtból megtakarítható , azontúl szóló semmiesetre sem megy. Hegedűs megjegyezvén, hogy az útfentartásra kilométerenként 8 írttal kevesebb irányoztatott elő, kérdi, vájjon nem fogja-e ezt megsínyleni az utak állapota. Baross miniszter e leszállítás magyarázatául előadja, hogy sikerült a kavicsszállításokat az eddiginél jóval olcsóbban biztosítania. Horánszky a kerületi felügyelők átalányául a 20,000 frtot igen soknak tartja. Hegedüs azt javasolja, hogy a tételből 5000 frt töröltessék. Dániel Ernő megjegyzi, hogy az összeg megfelel a zárszámadási eredményeknek. Hefy pártolja a törlési indítványt. Hieronymi az egész összeg megszavazása mellett nyilatkozik azon megjegyzéssel, hogy az államépítészeti hivatalok czíméhez vitessék át. A bizottság változatlanul megszavazza a tételt. A posta és táviró tételeinél Darányi előadó constatálja, hogy a posta és a táviró egyesítése következtében a bevételi előirányzat az 1887-ikivel szemben 710,000 frt többletet mutat fel. — Horánszky túl magasnak tartja a zárszámadási eredményekhez képest a bevételi előirányzatot. Megjegyzi, hogy magánsorsjegyekre vonatkozó hirdetmények közzététele nálunk tiltva van, mig Ausztriában az meg van engedve, s az ily hirdetményeket tartalmazó lapok szabadon jönnek be az országba, a mi nemcsak nem igazságos, de a mi hírlapirodalmunknak kárára is van. — Dá rd ay felhozza, hogy nálunk az Ausztriában megjelenő lapok után nem szednek bélyegilletéket, míg Ausztriában a mi lapjaink után kérlelhetlenül beszedik azt. Szóló e tekintetben a viszonosság elvének megfelelő intézkedést óhajtana. — Helly csatlakozik mindkét felszólaláshoz, s kérdi, honnan van az, hogy oly külföldi lapok, melyek nálunk nincsenek eltiltva, csak Ausztriában, itt nem kaphatók, így pl. az Olaszországból jövő, Magyarországba czímzett s Ausztriából kitiltott lapok Triesztben lefoglaltatnak, amihez Ausztriának nincs joga. — Tisza miniszterelnök azt válaszolja, hogy a postaszállítást minden államnak joga van valamely laptól megtiltani Az osztrák és magyar kormány ez intézkedéseiket köztili egymással és ha a másik kormány is hozzájárul, a határállomáson nem ereszti az illető lapot tovább, ha nem járul hozzá, szabadon bebocsátjái a Iftpot, tekintetben tehát meg van a teljes reciprocitás. — Helfy azt tartja, hogy ily esetekben legalább az illető előfizetők a posta által értesitendők lennének. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy a letiltások a lapokban közzététetnek, de a posta minden egyes előfizetőt nem értesíthet, mert a legtöbbről tudomása sincs. Annak a megítélése, hogy valamely osztrák laptól a postaszállítás megvonassék-e, nem tartozik szólóra, ha ez irányban az illetékes hatóságok rendelkeznek, szóló kész megfelelni e rendelkezéseknek. Az osztrák lapok bélyegilletékének kérdését szóló tanulmányozni fogja, hogy e tekintetben is a kölcsönösség nyerjen alkalmazást. Arra nézve, hogy a beviteli előirányzatnak megfeleljenek az eredmények, ami főleg a közgazdasági viszonyoktól függ, szóló mindent el fog követni. — Horánszky megjegyzi, hogy az általa említett hirdetéseket közlő lapok ellen bírói és más hatóságok nem járhatnak el, mert azok kiadói és szerkesztői nem laknak itt. E tekintetben csakis kormányzati intézkedés segíthet. — Darányi előadó kérdi, hogy a megszüntetendőknek tervezett postahivatalok egy részét nem lehetne-e az érdekeltek bevonásával megtartani. Baross miniszter megjegyzi, hogy oly helyeken, ahol a forgalmi adatok szerint nincs rá szükség, meg szándékozik szüntetni a kincstárt nagyon terhelő postahivatalokat és e rendszabálytól tetemes megtakarítást vár. Ahol azonban magasabb érdekek kivánják, áldozattal is fentartja szóló a postahivatalokat. — Horánszky helyesli ezt az irányt. — Helly a megszüntetés előtt felszólítandónak véli megfelelő hozzájárulásra az illető közegeket. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy ez elől nem fog elzárkózni. — Hieronymi felemlíti, hogy a budapesti kereskedők a reggeli postát igen későn kapják meg, ami nagy hátrányukra szolgál. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy az erre nézve felmerült panaszok folytán intézkedett már a kézbesítési személyzet tetemes szaporításával s újabban semmi panasz nem fordult elő.— Vs a Bécsen át Magyarországba érkező lapok expeditiojának gyorsítása iránt kér intézkedést.. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy figyelemmel lesz e kérdésre.— Helly azt tartja, hogy magánvállalkozó a kormány támogatásával Budapest és Bécs közt pneumaticus postát létesíthetne. A bizottság megszavazza az előirányzatot. Hegedűs a budapesti telephon hálózatra nézve kötött szerződést helyesli ugyan, de azt tartja, hogy előzetesen a törvényhozásnak be lett volna jelentendő. Most már azt tartja szóló, hogy ennek tudomásul vétele a háznak határozati javaslat útján be lenne jelentendő. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy az állam ez ügyben semmiféle szavatosságot nem vállalt. Ha történt volna bárminő kötelezettség elvállalása, szóló nem mulasztotta volna el a bejelentést. A telepbűnügy szabályozása iránt különben a kormány legközelebb törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni. — A bi-