Nemzet, 1887. december (6. évfolyam, 1888-1916. szám)

1887-12-01 / 1888. szám

Melléklet a „Nemzet” 1888. (830.) deczember 1. számához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 30-dikán. A képviselőház mai üléséről, az esti lapunkban közölt tudósítás kiegészítéséül, a következőkben ad­juk részletesen a dohányjövedéki törvények és törvé­nyesített szabályok némely intézkedéseinek módosítá­sára vonatkozó törvényjavaslat átalános tárgyalásá­nak befejezése alkalmával mondott zárbeszédeket. Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság elő­adója , T. képviselőház! A törvényjavaslat, melynek elfogadására a t. házat, a pénzügyi bizottság nevében volt szerencsém felszólítani, két oldalról, két külön­böző szemponttól vétetett érdemleges bírálat alá. Elvi alapon magát a monopólium intézményét, sőt fontosabb dispositióit is, azonban csak egy részről, Helfi képviselő úr részéről hallottam megtámadni, a­ki mindjárt egy elvi fentartással élt beszéde elején, midőn kijelentette röviden és categorice, hogy a mo­nopólium eszméjét a tudomány rég elítélte, azonban mégis ő is egy olyan javaslatot nyújtott be, a­mely nagyobb részében a monopólium fenntartását kí­vánja. A­mi a tudomány jelenlegi állását e kérdésben illeti, ennek fejtegetése ide nem tartozik és csak annyit vagyok köteles megjegyezni, hogy ha a tudo­mány nevében absolute nyilatkozik Helfy J. képvi­selőtársam, akkor méltóztassék különbséget tenni a 60-as évek előtti és 60-as évek utáni tudományos iro­dalom között, mert az tagadhatlan, hogy a 60-as, sőt a 70-es évekig túlnyomó volt e téren is azon áram­lat, mely a szabad kereskedelemnek, szabad termelés­nek, szabad iparnak feltétlenül hódolt. Azonban kétségtelen az is, hogy még ezen időszakokban is, visszamenve egészen egy századdal, Neckertől a mos­tan is élő Leroi-Beaulieu-ig igen sok nemzetgazda a monopóliumok közül sokra, de különösen a dohány­jövedékre azt a következtetést teszi, hogy fentartandó, mert ily arányban az állam jövedelmeit igazságosan és könnyebb módon nem lehet pótolni. Leroi-Beau­­lieu maga azt mondja: »nemzetek fognak kihalni ad­dig, míg képesek lesznek az államnak ezen jövedelmi forrást más módon pótolni.« De ettől eltekintve is tagadhatlan — és én nem is örülök neki, igazságos vol­tát és indokoltságát teljes mértékben be nem látom,­­ hogy újabban tudományos szempontból nem csak e téren, hanem sokkal több kérdésben és több adó­kérdésben, a monopólium hívei szaporodnak, és a pro­paganda e tekintetben napról-napra erősebb lesz. Ezt csak azért voltam bátor megjegyezni, mert ez idő szerint már általában, a tudomány nevében fel­tétlenül ellene felszólalni, meggyőződésem szerint nem lehet. A­mi már most a konkrét kifogásokat és indít­ványokat illeti, miután ezek közül a törvényjavaslat alapeszméjének terén csak Gulner J. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslat és ennek indoko­lására felhozott beszéd mozog, első­sorban ezzel leszek bátor foglalkozni, röviden és egyszerűen azért, mert az előttem szólt­­. miniszterelnök úr és Wekerle ál­lamtitkár úr a kérdésnek több olyan részét fejtették már ki, hogy ebben — azt hiszem — igen lényeges c­áfolat foglaltatik Gulner J. képviselőtársamnak úgy indítványára, mint beszédére nézve. Azonban, mielőtt igénytelen észrevételeimet beszédének és indítványá­nak érdemleges részére megtenném, két retificatióval tartozom vele szemben. Ő tudniillik azt állította, hogy az osztrák fogyasztási viszonyokat és a dohányjöve­déki eredményeket összehasonlítani és arányosí­tani már csak azért sem lehet a magyarorszá­giakkal és ezen aránytalanságból a csempészet létezésére következtetést vonni, mert a fogyasz­tás minősége nagyon különböző; t. i. nálunk a közönségesebb fajú dohányokat, Ausztriában pedig inkább a szivarokat fogyasztják. Bocsánatot kérek a t. képviselő úrtól, de a statistica e tekintetben az el­lenkezőt bizonyítja. A statistikci adatok szerint tény­leg az 1885-iki számításokat véve alapul, a dolog úgy áll, hogy a szivarok és a dohány fogyasztása tekinte­tében, körülbelül ugyanazon arány áll fenn köztünk, Ausztria és Magyarország közt, t. i. az összes do­hányfogyasztás a monarchia területén 671/a°/0, Ma­gyarország 321/s°/o, szivarban ott 68°/0, itt 32°/0. Ebből tehát, a­mint méltóztatik látni, azt a következ­tetést levonni, a­melyet Gulner képviselő úr levont, hogy nálunk a trafikdohány fogyasztása nagyobb, egyáltalában nem lehet, sőt ellenkezőleg, mert ha Ausztriában ugyanazon évben 23 millió kiló, nálunk pedig csak 11 millió kiló közönséges dohányt fogyasz­­tatik, ez a mellett bizonyít, hogy a dohány fogyasztás más után van ellátva nálunk, különösen az évnek bi­zonyos részében s az országnak bizonyos vidékein s ezért nem történik sem a fogyasztás, s ezért nem emelkedik sem a jövedék oly nagy mértékben, mint várni lehetne. De különösen felhívom a képviselő úr figyelmét azon körülményre, hogy azon adatokat, melyeket ná­lunk különböző évek arányai és a különböző pénz­ügyi igazgatóságok területén a jövedékek eredményei közt felmutatni bátor voltam, indokolásomban és igénytelen felszólalásomban , a­melyekből bátrabban és határozottabban merem azon következtetést vonni, hogy ezen a téren csakugyan a csempészet rontja a dohányjövedékek eredményét, azt nem méltóztatott megc­áfolni, azt nem méltóztatott érinteni,­­ pedig azt hiszem, hogy észrevehette, hogy sem a külföld példáira sem az Ausztriából vett adatokra súlyt nem fektet­tem, mint arra sem, a­mi azokban az adatokban rej­lik, hanem igenis a legnagyobb súlyt fektetem a köz­tudomásra, a­mit számokban kifejezni nem lehet s a­mit e házban senki kétségbe nem vont. Azt hiszem tehát, hogy a t. képviselő úr nem fogja visszautasí­­tan azon állításomat, hogy a csempészet csakugyan nagy mértékben létezik. És ha azt nem utasítja visz­­sza akkor a kérdés az: mikép lehet ezen a bajon segí­teni ? A képviselő úr javaslatokkal állott elő s már ez­által bebizonyította azt, hogy a bajon maga is kíván segíteni. Javaslatait akkor hat pontban foglalta ösz­­sze. E hat pontból azonban a négy utóbbi már tárgy­talanná lett, azzá lett legalább legnagyobb részében azon nyilatkozatok által, melyeket a miniszterelnök úrtól méltóztatott hallani t. i. hogy a részleteknél azon módosítások elő fognak fordulni, akkor lesz a képviselő úrnak alkalma megítélni, ha vájjon ott csakugyan oly zaklatások, oly kivihetetlen intézkedések vagy ön­kénykedések fordulhatnak-e elő ? Ezen négy ponttal tehát én már nem foglalkozhatom s azt hiszem ő sem fogja kívánni, hogy a részletek előtt azokat igazoltak­nak és indokoltaknak tekintsem. A­mi előadásának másik részét illeti, e tekin­tetben bátor vagyok figyelmét felhívni arra, hogy a simító házak kérdésében­­ő maga is igen lényeges en­gedményt tesz. És ez figyelemre méltó. Ő maga azt mondja, hogy simító házaknak kötelező felállítását a községeken kívüli kezelésnél szükségesnek nem tartja, de a községeken belüli kezelésnél szükségesnek tartja. Ámde akkor elesik azon következtetése, mit saját ál­lításaiból levont, t. i. hogy a simító házaknak felállí­tása megdrágítja a termelést,­ kiöli a kistermelőt, mert ha az ő indítványát elfogadjuk, ugyanazon vádat lehetne ellene felhozni, melyet a kormány javaslata ellen felhoztak. De azt hiszem, ha szükséges ilyen in­tézkedés és ha az a dohányjövedék ellenőrzését és a dohány minőségét javítja, akkor törlesztés fejében hol­danként a 2—3 írtra menő teher az adózókra nézve nem elviselhetetlen. Tehát bírálatom tárgyául marad indítványának első pontja, a­melyben átalában, először a saját ter­melés, másodszor a saját fogyasztásra visszatartott dohánynak a megtiltását nem tartja nélkülözhetlen­­nek a csempészet megszüntetésére, hanem a helyett a jövedék jövedelmének biztosítására és egyúttal a csempészet megakadályozására azt javasolja, hogy emeltessék fel a termelőkre nézve 15 kilóra, a kerté­szekre nézve 10 kilóra a visszatartható dohány­meny­­nyiség, de ennek megváltása tétessék kötelezővé és ezáltal a jövedék eredményét jobban véli biztosíthatni, másfelől a csempészetet is megakadályozhatni. Bocsánatot kérek te­hát, abban az esetben, ha megszabjuk a kertészetnek, hogy ennyi dohányt, akár fogyasztják el, akár nem, akár van rá szükségük, akár nincsen, forintjával megváltani kötelesek, akkor nem tagadom, hogy ebből a jövedéknek valamivel több jövedelme lesz, lehet, hogy számítása erre nézve áll, de azt a következtetését, hogy ez­által akár a terme­lőknek, akár a kertészeknek jót tenne, el nem fogad­hatom. Másfelől még kevésbbé fogadhatom el, hogy így a csempészetet meg lehetne akadályozni, mert ha egyszer fej szerint kötelezővé tétetik a dohány meg­váltása, még­pedig meglehetős mennyiségben, okvet­lenül következik, hogy ezzel valamit kell csinálni, és így a kézalatti elárusítást megakadályozni. De a legfőbb baj, a­mit a t. miniszterelnök úr többször igen helyesen kiemelt, hogy ha egyszer arra az engedély megadatik, lehetetlen ellenőrizni, hogy ugyanazon mennyiség értékesíttetik-e, fogyasztatik-e, a­mely megvetetett, sőt ellenkezőleg, tág kapu fog nyittatni arra nézve, hogy ez egyáltalában tel­jesen ellenőrizhetetlenné tétessék. Azt hiszem, hogy míg az indítvány egyfelől az illető termelők és kertészek terhét emelné, még­pedig igazságtalan arányban, addig másfelől a csempésze­ten sem segítene, sőt annak még tág kaput nyitna. A határozati javaslat legnagyobbrészt oly rész­letekre vonatkozik, melyeken segíteni nem csak lehet, de szükséges is lesz. Másik része azonban oly eszmét foglal magában, mely sem a bajon nem segít, sem az igazságosabb teherviselést elő nem mozdítja. De úgy Helly J. képviselőtársam, mint ama sorok közül töb­ben, hivatkoztak arra, hogy azon intézkedésekben, melyeket a törvényjavaslat tartalmaz, nevezetesen a saját termelés megszüntetése, a saját fogyasztásra való dohány megváltása, továbbá az ellenőrző rend­szabályokban oly drákói és igazságtalan intézkedé­sek vannak s kivihetetlen dolgok foglaltatnak, el nem fogadhatom. Bocsánatot kérek, én azt hiszem e felett vitatkozásba bocsátkozni nem lehet. Itt legegyszerűbb a legtermészetesebb dolog! Ha lehetséges gyakorlati tapasztalatokra hivatkozni. És én azt hiszem a leghelyesebb, ha abból az országból hozom fel a tapasztalatokat, melynek do­hányjövedéke a legkifejlettebb, a legrégibb s így a legtöbb tapasztalatokkal is bír. Értem Francziaor­­szágot. Olyan igazságtalannak, olyan önkényesnek tün­­tettetett fel a saját termelés megszüntetése és a saját fogyasztásra való dohány megváltásának lehetetlen­sége, mintha az az egész világon sehol sem volna. Mindkét intézkedés a maga teljes szigorában fennáll Francziaországban, s 1817 óta érvényben van. Az 1816-iki törvény óta, mely e szigorúbb rend­szabályokat először léptette életbe, sokféle kormányt átélt, legutóbb 17. évi szabad köztársaságot, radicális köztársaságot, — de nem jutott eszébe senkinek sem ezen intézkedéseket megváltoztatni vagy drákóiaknak, igazságtalanoknak találni. (Helyeslés jobbfelől.) Tovább megyek. A legodiosusabbnak itt a ház­ban a csempészet feladását, vagy hogy azzal a kifeje­zéssel éljek, melyet Helfy képviselő úr használt, a denuntiatiót tartották. Ez olyan fogalomzavar, t. ház, a­melyet különö­sen azért sajnálok, hogy itt a házban is terjesztetik, és a közvélemény e tekintetben félrevezettetik. Én azt hiszem, t. ház, ha egyszer csempészet van, azt — engedelemmel legyen mondva — más né­ven mint lopásnak nevezni nem lehet. (Ellenmondá­sok a szélső­baloldalon.) Ezek közt különbséget fel­állítani és az egyiket a becsület védpajzsa, vagy leg­alább is a megengedett és illő intézmények közé felvenni, a másikat pedig a büntetőjog szigorú szabá­lyai alá vonni nem szabad. És ha ebből a házból az a szellem terjed ki, hogy a­ki csempész, az csak ter­mészeti szükségének tesz eleget és hogy az, a­ki a csempészt feladja, elítélendő denunziáns, tehát jel­­lemtelen ember; ez más szavakkal azt teszi, hogy nálunk nem szükséges a lopásnak más nevet adni, mint csempészet, akkor mindjárt meg van neki sza­bad levele. Lehet és kell bírálni az intézményeket, de az erkölcsök és szokások és ezeknek javítása érdekében, főleg pedig a törvénytisztelet szempontjából feltétle­nül szükséges az, hogy bármilyen népszerű legyen némely eszme s némely dolog a közvéleményben s különösen annak némely alsóbb rétegeiben, a közvé­leménynek ebből a centrumából nem szabad azt ter­jeszteni és onnan tápot adni. (Helyeslés jobbfelől.) De különben annak az igazolására, hogy az a denunciatio, vagy jobban mondva egyszerűen a csem­pésznek, tehát a tolvajnak feladása nem valami jel­­lemtelen, hallatlan és igazságtalan követelmény és nem valami erkölcstelen dolog, mint a­hogy itt állí­tották, megint Francziaországot hozom fel. Ott 1816. óta a csempészés feladójának a lefoglalt dohánymeny­­nyiség 1/3-át adják jutalmul, tehát épúgy jutalmaz­zák, mint a­hogy itt terveztetik. És azért ez az intéz­mény 70 évet élt át Francziaországban, sok kormány kezén keresztül ment, de senkinek sem jutot eszébe a politikai szabadság, vagy a jellem megsértését keresni benne.­­(Úgy van­ jobbfelől.) És a mi fő, engedje meg a t. ház, hogy a fran­­czia régiének még egy intézkedését idézzem fel emlé­kezetébe, hogy mintegy paralellát vonjak ezen intéz­kedésekkel, a­melyek most nálunk érvényben vannak, vagy e törvényjavaslat által érvényre fognak jutni és ebből az összehasonlításból vonjam le azt a követ­keztetést, hogy a mi intézményeink és ennek a tör­vényjavaslatnak az intézkedései még messze elma­radnak a szigorra és a szigor keresztülvitelére nézve azoktól, melyek Francziaországban életben vannak, így pl. — és ezt az eszmét is vitatták itt tegnap — a túltermelés, akár van róla tudomása a termelőnek, akár nincs, jövedéki kihágásnak vétetik és teljes szi­gorral büntettetik. A vetés ellenőriztetik. A vetés után felvétetik a zöld termés, ha vájjon szabályos-e a terület, egyenlő távolságra állanak-e a sorok és egyes növények egymástól; vájjon nincs e sok növény, hogy a foltozásra és magra szánt táblák, a mivelés alatti terület szélében vannak-e és könnyen ellenőrizhetők-e. Azután megszámlálják a növényeket és ez az első in­­ventárium. Azontúl a magok megsemmisíttetnek, ki­véve azokat, melyek vetésre szánvák, a fonyadt növé­nyek kitépetnek és pótoltatnak, a töredékek összevá­gatnak és a használható leveleket megszámlálják, ez a második inventárium. Azután jön a szárítóban való fölvétel. Meggyő­ződik (a fináncz) arról, hogy kellően van-e kezelve és a szállítást kíséri a raktárig, megszámlálják a levele­ket és megmérik, be kell szolgáltatni az elromlott le­veleket és szárakat is. A hiányért a tulajdonos felelős és pénzbüntetéssel súttatik. Ezek oly intézkedések, a­melyeknek egy része nálunk is érvényben van, egy része pedig most ajánl­­tatik ezen törvényjavaslat, illetőleg az ahhoz fűzendő utasítás alapján. De bocsánatot kérek, minutiositás tekintetében és a pénzügyi közegek beavatkozása te­kintetében sokkal távolabb állunk azoktól, a­melyek ezen intézkedésekben foglaltatnak. És miért ? azért, mert ha a dohányjövedéknek általában hasznát akar­juk venni, és ha — nem tagadom — annak ódiuma mellett előnyeit teljesen ki akarjuk zsákmányolni, ak­kor a monopólium természetéből folyó ellenőrzést a legvégső határig keresztül kell vinni, mert különben igazságtalanul sújtanék azokat, a­kik becsületesen kezelik és igazságtalan előnyben részesítenénk azokat, a­kik nem tisztességesen kezelik ezen kiváltságot, melyben a dohánytermelés folytán részesülnek. Francziaország ennél még tovább ment, 1872- ben a parlament constatálta, hogy a csempészet nö­vekedett, azért szigorúbb rendszabályokat követelt és ennek elmulasztása folytán legutóbb Leon Say hatá­rozottan kikelt a csempészet ellen, hangsúlyozta a parlamenti enquête eredményeit és e tekintetben in­tézkedéseket követelt. De ne méltóztassék Gulner­t. képviselő úr azt hinni, hogy Francziaországban a csempészet a mi ellen oly nagy apparátus megindult, oly nagy mérveket öltene mint nálunk. Ott a legna­gyobb csempészet, a­mi előfordult, 21,000 karmra ment, nálunk pedig 78,000 kilóra. Hát még a mit utól nem értek ? ! Ha tehát a nagy Francziaország úgy megijedt egy ilyen visszaéléstől, méltóztassanak meggyőződni, hogy itt játszani jelszavakkal vagy mumusok által a jövedéknek értékeit megrontani egy­általában nem szabad. Átalában azt hiszem, te­hát, elmondtam az okokat a­melyeknél fogva Gulner J. képviselő úr in­dítványát el nem fogadhatom. Sokkal mélyebbre ható elvi alapon mozgó, igen érdekes határozati javaslatott nyújtott be Helfy I. képviselő úr. Méltóztassék megengedni, hogy e javas­latnak nemcsak gyakorlati következményeivel fog­lalkozzam, a­mi ide tartozik, de lehető rövidséggel annak magvát nemzetgazdászati szempontból vegyem gonczolás alá, mert egész tisztelettel és figyelemmel kell lenni egy oly javaslat iránt, a­mely a gyakorlati élethez mégis közelebb jött és határozott eszméket tartalmaz. Azt hiszem, bátran intézhetem Helly képviselő úrhoz azt a kérdést, a dohányt természeténél fogva olyannak tartja-e, a­mely fogyasztási adóra alkalmas, vagy pedig egyenes adó tárgyául kívánja-e tekinteni ? Mert ezen elvi kérdéssel tisztában kell lenni. Mert, iá van czikk, mely fogyasztási adó tárgyát képezheti, melytől — hogy újból a tudományra hivatkozzam — megkövetelik azt, hogy ne legyen első szükséglet, hogy dinnyén ellenőrizhető legyen, hogy a fogyasztó fizesse az adót, akkor, a­mikor akarja t. i. a­mikor megveszi az illető czikket, akkor a dohányról sokkal inkább áll, mint más fogyasztási czikkről. A kérdés tehát az: a fogyasztási czikkek czi­­mén való jövedelmeit az államnak át akarjuk-e vál­toztatni egyenes adókká, igen vagy nem ? Mert azt hiszem, abban igazat ad­­. képviselőtársam, hogyha a dohány czimén egyenes adókat hoz be, akkor sokkal inkább behozhat egyenes adót a szesz, a sör és más fogyasztási czikkek czimén. Ez a socialisták törekvé­se. Ha pedig ő azzal tisztában van — és hiszem, hogy tisztában van — hogy fogyasztási adóczikknek meg akarja tartani, a­mint határozati javaslatának egyik pontjában ezzel foglalkozik is, akkor arra kérem, ne csináljon oly javaslatot, mely ezen alapeszmét lénye­gében rontandja meg, s oly intézkedést képezne, mely sem hús, sem haj. Minden hátrányait az egyenes adó­nak és minden hátrányait a fogyasztási adónak össze­­fogta s ezt akarja életbe léptetni, de előnyeit és kü­­önösen pénzügyi eredményeit és az igazságos meg­terhelést, mely a fogyasztási adóval jár, megsemmisí­tette. Ezt leszek bátor röviden, tárgyilagosan bebizo­nyítani. A t. képviselő úr t. i. azt indítványozza: a do­­hányjövedék helyett hozzunk be négy adót, három egyenes adót és egy fogyasztási adót. Egyenes adót a dohányföldekre, a dohányeladókra, t. i. a tőzsdékre és a pipázókra s a­mi megmarad még adótárgyul, abból csináljunk dohányfogyasztási adót. De hogy ezt mi­­ként szedi be, arról tüzetesen nem nyilatkozik. Vegyük tehát először az egyenes adót a do­­hányföldre. T. képviselőtársam t. i. azt mondja: a termelés és a nyers dohánynyal való kereskedés sza­bad, monopólium tárgyát fogja képezni, tisztán a gyártás és kereskedés és ha jól értettem, a kül­­kereskedés is. — így azon mennyiségnek, mely most a dohányjövedék által feldolgoztatok, egy­­harmadát megtartja szabadon és kétharmadát teszi monopólium tárgyává. Mit gondol­t, képviselőtársam, ha termelni mindenkinek szabad, ha nyers dohánynyal kereskedni mindenkinek szabad, tehát dohányt tartani mindenütt szabad, akkor a szivarrá való feldolgozás és a szivar­fogyasztásnak magán uton való ellátása ellenőrizhető, megakadályozható-e ? Hiszen az nem olyan nagy appa­rátussal járó gyártás, hogy szobában, pinczében otthon elvégezni nem lehetne. Még ma is találkozunk ú. n. magyar szivarokkal, ha pedig az ország utolsó házá­ban is a törvény értelmében szabad a nyers dohány, akkor gondolja-e t. képviselőtársam, hogy a dohány­­gyártásnak és kereskedésnek az állam kezében lesz valami nagy jövedelme ? Ha most arról panaszko­dunk, hogy minden szigorú ellenőrzés daczára a jöve­déket megrontják, hogyan gondolja t. képviselőtár­sam, hogy a szabad termelésnél és a nyers dohány szabad forgalmánál a monopóliumnak valami nagy jövedelme lenne ? Őszintén megmondom, hogy ez lehetetlenség és hivatkozni fogok tapasztalatokra megint. A másik egyenes adót kiveti a földre. De hát igazságos-e ez, egyenlően adóztatni a földeket caras­­teri minőségükre való tekintet nélkül ? egyenlően adóz­tatni a földeket a­nélkül, hogy a dohánytermés ered­ményeit tekintetbe vennék ? Hogy fogna az az árban kifejezést nyerni és hogyan lehetne a birtokosok jöve­delmeiben a teherviselési arányokat megállapítani. Hisz ez minden arányt megront és a legigazságtala­nabb arányokat fogná előidézni. Tovább megyek és a t. képviselőtársam figyel­mét felhívom a külföld tapasztalataira. Meg­van az, mit a t. képviselő úr mond, Németországban, Bel­giumban és mily tapasztalatok vannak ott ? Minden jövedelmi ág fejlődik azon országokban, mert ezek teljes fejlődésű országok, de a dohányból befolyó adó igen csekély változásokat mutat évtizedek óta és ezért fel is idézte az illetékes körök figyelmét ez a kö­rülmény. A Németországban és Belgiumban e tekintet­ben szerzett tapasztalatokat én tudom alkalmazni Magyarországra, ha kissé visszamegyek. Azon eset­ben, ha t. képviselőtársam ezen javaslatát ezelőtt 10 évvel hozza be, mikor a dohányjövedék tiszta jöve­delme 10 millió volt, bizonyosan számításait úgy tette volna, mint most a 22 millióval szemben, akkor is felosztotta volna és kivetette volna földre és pipá­zókra. És akkor a legjobb esetben mi lenne az ered­mény ? Akkor lenne 10 millió jövedelem a dohányból és most van 22 millió, azért, mert az egyenes adók mindenütt megkötik a pénzügyi eredmény fejlődését és sokkal szűkebb körben fejlődnek és fejlődhetnek természetüknél fogva — és ez az előnyük a nemzet­­gazdaság szempontjából — mint a­hogy fejlődhetnek a közvetett és fogyasztási adók általában. Ha t. kép­viselőtársam pénzügyileg akar segíteni, akkor ily adórendszerrel nem fog segíteni. Tovább megyek: a kérdés nemzetgazdasági ré­szére hívom fel a t. képviselő úr figyelmét. Azt mondja — és ezt hangsúlyozzák többen — hogy a minőség fog javulni. Külpiaczokat kell teremteni és ezt csak ezen az úton lehet elérni. Bocsánatot kérek, ez igen nagy csalódás. A­mint felszabadíttatik a termelés, minden ellenőrzés nélkül, miután a kincstárnak nem lesz beleszólása sem a mag, sem a minőség, sem a talaj megválasztá­sára, minden talaj, minden mag fel fog használtatni, s az eredmény az lesz, hogy lehetetlen, hogy a minő­ség javuljon, az lényegesen rosszabbulni és a mennyi­ség szaporodni fog. A következmény a dohány árá­nak tetemesen, felére, vagy harmadára való csökke­nése és értékesítésének lehetetlensége kifelé és Ausz­triával szemben. Engedjen meg a t. képviselő úr, én akkor és oly körülmények között, a­midőn az államnak pénz­ügyei rendben vannak és nemzetgazdasági viszonyai­ban nincsen az az óriási küzdelem, melynek közepette most vagyunk, még megengedhetőnek tartanék ily experimentumot. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ezen állításomat, és minden időre s­aprodictice állítottam fel. Én a viszonyokból indultam ki, és von­tam le a jelen körülmények közt ez a következtetést, és ha panaszkodnak mezőgazdasági válságról és a gazdászat nehéz viszonyairól, e körülmények közt megkoc­káztatni azt, hogy biztos jövedelmétől eles­sék és hogy oly versenybe menjen bele, melyet egy­két év alatt egy nagy krach követhet, azt nem mer­ném tanácsolni még azon esetben sem, ha pénz­ügyeink szempontjából megkoc­káztathatnók, hogy 10—15 milliót néhány évig feláldozunk. Mert az előtt nem zárkózhatom el — ezt aján­lom becses figyelmébe, nehogy egyoldalúnak tárjon,­­ hogy rendes nemzetgazdasági viszonyok közt, mi­dőn minden nemzetgazdasági tényező szabadon mű­ködhetik és nincs lekötve sem védvám, sem monopol intézkedések által, akkor hosszú időn át, mely alatt ideje van úgy a gazdának, mint az iparosnak és a ke­reskedőnek az új viszonyok közé magát beleélni, és az összeköttetéseknek és közműködéseknek ezer és ezer apró tényezőjét megteremteni, melyek szüksége­sek arra, hogy egy üzletág kifejlődjék és új alapokra fektettessék — nem tartom lehetetlennek azon intéz­kedést, melyet méltóztatott indítványozni, de oly kö­rülmények közt, mint a­milyenek közt most vagyunk, ezt megkoc­káztatni sem pénzügyi, sem nemzetgazda­sági szempontból nem lehet. A­mi a minőséget illeti, engedje meg a t. kép­viselő úr, hogy szintén a külföldre hivatkozzam. Azon országokban, melyekre hivatkoztam. Németországban, Belgiumban oly dohányüzlet van, a­milyen azok szá­mára, kik például csak az önök által talán túlságos mértékben rossznak tartott magyar vagy osztrák ter­mékeket használják, egyáltalában élvezhetetlen. Ezt minden oldalról hallom, ezt csinálja a szabad ter­melés, mert nem is lehet semmi gond és ellenőr­zés, sem a minőség, sem a feldolgozási mód tekin­tetében. A­mi pedig a pénzügyi eredményt illeti, hogy szintén a külföldre hivatkozzam, a nagy Németország a dohány­földre vetett adóból 8—10 millió márkánál többet nem vehet be. A licence-adóból szintén 8 mil­lió márkát, sőt a nagy Oroszország is csak 18.829.000 rubelt. Hogy milyen eredményt fogna a t. képviselő­­társam elérni, annak fejtegetésébe tovább nem bo­csátkozom. Következik a másik egyenes adó: a licence adó. Ez bizonyos tekintetben megfordított alakban nálunk létezik, de hogy ez nem valami jövedelmező forrás, azt hiszem a képviselő úr sem állította s a fentebb idé­zett külföldi példák is bizonyítják, de bővebben fej­tegetnem nem is kell. A harmadik a pipázók adója. A t. képviselő úr, ha jól értettem meg javaslatát, a pipázók összeírását a községi közegekre akarja bízni. T. képviselőtársam azt mondja, hogy a pipázó könnyen felismerhető. Igen, midőn a pipa a szájában van, de máskor nem; és hogy egy ily összeírás alkalmával mennyi önkény és visszaélés fordulhat elő, arra nem is akarok kiter­jeszkedni. De hogy rótják ki az adót ? Egyszerűen fej­adóvá akarják tenni ? akkor sokkal egyszerűbb a fej­adót behozni. Vagy pedig a vagyoni viszonyok sze­rint, a­mint hangsúlyozta ? Akkor csináljon belőle kereseti vagy jövedelmi adót, de nem szükséges, hogy a pipázók adóját csinálja. És különösen figyelmezte­tem J. képviselőtársamat arra, hogy ezekre is semmi­féle igazságos arányokat felállítani nem fog, mert a pipázók most arányosan adóznak ízlésük és módjuk­hoz képest, vagyis annyi és olyan dohányt vesznek, a­mennyit s a­milyet akarnak és megbíznak; de hogy ha a vagyoni viszonyoknak különben sehol Európá­ban és sehol a világon meg nem állapítható igazságos mértékei helyett azokat a combinatiókat állítja fel a pipázók megadóztatására nézve, a­melyekkel más egyenes adóknál is rendelkezünk, tudniillik akár az üzletet, akár a lakást, akár pedig az egyenes adókat vagy akármit, mindenütt sokkal aránytalanabbá és így sokkal igazságtalanabbul lesznek az adózók meg­adóztatva, mint most a dohányjövedék útján, amikor ízlésük és pénzügyi viszonyaikhoz képest adóznak. Mit akar tehát a t. képviselő úr ? Jobb pénz­ügyi eredményt nem biztosít, igazságos teherviselést nem biztosít s így azt hiszem, hogy ily módon egy­felől koc­káztatja a nemzetgazdasági előnyöket, más­felől koc­káztatja az adónak igazságos voltát és végre koc­káztatja ennek pénzügyi eredményét. Ez még­is csak elegendő ok arra, hogy én egy ily javas­latnak elfogadásától visszariadjak s igy határozati javaslatát nem fogadhatom el. Ezeket voltam bátor t. képviselőház azokra a határozati javaslatokra megjegyezni, a­melyek e tör­vényjavaslattal szemben beadattak és úgy hiszem, hogy a midőn ezen határozati javaslatokkal foglal­koztam, kimutattam azon törvényjavaslat elfogadásá­nak szükségét, a­melyet a pénzügyi bizottság nevében voltam szerencsés ajánlani. Még csak egyet vagyok bátor megjegyezni. Egész őszintén és határozottan kiemeltem volt már igénytelen bevezető szavaimban, hogy itt első­sorban fiscális intézkedésekről van szó; megérintettem és meg­jelöltem azon nemzetgazdasági jövedelmeket is, melyek ezzel összefüggésben vannak, de a fősúlyt ezekben felismertem és kiemeltem. Elismerem, hogy e törvény­­javaslatokat a szokásoknak és különösen némely elő­nyöknek, így pl. a saját használatra való termelésnek, valamint a saját szükségletre való dohány visszatart­­hatásának megszüntetése, bizonyos feláldozását meg­követeli, elismerem, hogy ez az illetékre kivált addig, a­míg az új viszonyokba bele nem szoknak, nemcsak hátránynyal jár, de mindenesetre szokatlan és kelle­metlen érzést kelt fel. De azt hiszem, hogy, ha egyfelől tekintetbe vesszük, hogy ezen igen alárendelt előnyök feláldozása által az országnak újabb teherkivetés és nagyobb adóemelés nélkül jelentékeny összeget bizto­síthatnak, másfelől pedig a kormánynak kilátás­ba helyezett intézkedései folytán megszokott do­hányunknak szívásával nem kell, hogy felhagy­janak, miután erre vonatkozólag trafik útján is lesz intézkedés, azt hiszem, hogy azt az áldozatot, a­mely utóvégre is csak a megszokás és kényelem bi­zonyos nemének feláldozása, meg fogják hozni az or­szág érdekében, mert kétségtelen, hogy a törvényja­vaslat pénzügyi eredménye bizonyos újabb tehertől kíméli meg az illetéket is s az­ ország nagy része ezek­kel szemben megkövetelheti azt, hogy a­midőn arról van szó, hogy tisztán csak az igazságos rendszabá­lyok szigorú érvényesítése szempontjából lemondja­nak bizonyos csekély előnyről, akkor e felhívásnak eleget tesznek és így e törvényjavaslatba bele­nyu­­gosznak. A törvényjavaslatot általánosságban, a részle­tes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Helfy Ignácz ugyan az előadónak most előadott érvei által sem érzi magát megingatva, de készséggel elismeri, hogy az előadó komolyan nyugodtan és ala­posan foglalkozott az ő javaslatával. Az államtitkár tegnapi beszédében azonban, a szóló javaslatának pénzügyi oldalát támadta meg s azt a következtetést vonja le, hogy a dohánytermelésnek szabadon hagyása drágítaná az önköltséget. Nem tudja honnan vonta le a következtetést az államtitkár, mert szónok kiemelte már első beszédében, hogy az kétséget nem szenved, hogy a termelők jövőre is nagyon szíve­sen fognak termelni az állam számára, mert az állam biztos és a legnagyobb vevő, a­mely mindenesetre bát­ran ki fogja állani a versenyt a magánkereskedőkkel. Azt sem érti, hogy ha az államtitkár calculusa sze­rint 22 milliónyi gyártmányból a tiszta jövedelem csak 10 millió lesz, akkor honnan hozza ki a tényle­ges 21—22 milliónyi tiszta eredményt? Egészen így számított az államtitkár, a­mikor azt mondta, hogy Magyarország összesen csak is 40000 hold dohány­­termést képes elfogyasztani. A megtakarításokat semmibe sem veszi az ál­lamtitkár, sőt bizonyos tekintetben még fokozott költségektől is fél, a­mi csak azt mutatja, hogy az államtitkár, elismert fényes tehetsége dac­ára, a bu­­reaucraticus levegőből nem tud kibontakozni és nem tud magának termelést elépzelni fináncz nélkül. A dohányfogyasztási adóra nézve úgy az állam­titkár úr, mint az előadó azt a kérdést vetette fel, miként lehetne az adót kivetni és beszedni ? A férfiak 2/8-át vevén alapul, a dohányzók száma körülbelül 3.317.000-re rúgna. Ha ezt az ország összes lakosai számához viszonyítjuk, előáll az az arány, hogy az összes lakosság úgy viszonylik a dohányzókhoz, mint száz a huszonkettőhöz, ha egy forintjával veszszük; ha pedig másfél forintjával, akkor úgy, mint száz a harminc­háromhoz. Ez után az eljárás nagyon egy­szerű. A kormány kiveti az adót a megyékre és a törvényhatósági joggal felruházott városokra, ezek pedig a községekre, még­pedig minden száz lakos után 22 forintjával. A községeknek feladata, illetőleg joga lenne az adót elosztani az ott lakó dohányzókra, így a módozat meg­volna és ekként a dohány igen tekintélyes jövedelmi forrássá válhatnék. Elesik,­a­mit az államtitkár mond, hogy ez nagy kegyetlenség, sőt erkölcstelenség, mert minden egyes pipázót ellenőrizni kellene. Végül refllectál arra a kérdésre, melyet az elő­adó hozzá intézett és szerinte ez a főkérdés: fogyasz­tási adót akarunk-e a dohányra vetni, vagy egyenes adót ? Szónok őszintén bevallja, hogy szerinte ez egé­szen mellékes kérdés. Előtte a főkérdés az, hogy Magyarország mezőgazdaságának mai állapotában, a­mikor úgyszólván minden gabnapiaczunk elesett, s midőn szőlőnket a phylloxera emészti, a mikor azt látjuk, hogy marhatenyésztésünkkel szintén tönkre megyünk, de a midőn van még itt egy termelési czikk, melyből még lehetne valamit csinálni, hogy akkor me­zőgazdaságunknak ezt az érdekét meg tudjuk-e óvni akként, hogy egyúttal megóvjuk az államnak nem ke­­vésbbé parancsoló azon érdekét, hogy pénzügyeit rendezhesse. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezen utóbbi két dologhoz képest megvallja, hogy nagyon csekélynek tartja azt a kérdést, vajon milyen czímén veszik ki zsebéből a pénzt, vajon az adót egyenes, avagy fogyasztási adónak nevezik-e ? Az előadó ismételve hivatkozott az ő érdekes beszédében Németországra és Belgiumra s előadta, hogy ott a csempészet elleni intézkedések sokkal drá­­kosabbak és néhány statistikai adatot is idézett, hogy íme, ennyi idő alatt 21,000 kilogrammot fog­laltak le. Hegedűs Sándor előadó: Francziaországban! Helfi Ignácz: Igen. Holott minálunk hetven és néhány ezeret. Az előadó felejtette, hogy sem Fran­cziaország, sem Belgium nem dohánytermesztő orszá­gok, hogy az egész Francziaországban 133.000 mmá­­zsa dohányt termesztenek, hogy lehet azt összehason­­lítani azzal a Magyarországgal, a­melynek a dohány­­termelés oly igen fontos termelési ága. Ezek után beszédét, melynek többi részében a javaslata beterjesztésekor mondottakat bizonyította, a következőleg fejezte be: Én t. hát, nem ringattam magamat azon reményben, midőn indítványomat be­nyújtottam, annál inkább, mert meglehetősen új do­log, hogy az most a t. többség által elfogad­­tatik. De mindazonáltal remélem, hiszem hogy az eszme, melyet ugyan a t. államtitkár úr el­avultnak is jelzett, —­ én ugyan még nem olvas­tam sehol — hogy ez az eszme utat tör magá­nak; meg fogja érlelni az idő, de különösen meg fogja érlelni ezen törvényjavaslat, a­melyet önök terjesztet­tek elő, ha törvényerőre emelkedik. Meg fogja ér­lelni azért, mert benső meggyőződésem szerint egyi­két sem fogja általa elérni a kormány azon czélok­­nak, melyeket tőle vár. A csempészetet, nem csak hogy nem fogja jobban megfékezni, sőt meg fogja mutatni a jövendő, hogy ezen intézkedések által az még fokozódni fog, mert fokozza a csempészetre való ösztönt; nem fogja elérni a kormány a minőség javu­lását, mert az megint nemzetgazdászati tény és ta­pasztalat, hogy minél kisebb körre van szorítva azok száma, a­kik a kormány számára szállítják a múlhat­­lanul szükséges dohányt, annál kevesebb ösztönt fog­nak ezek érezni arra, hogy jobb minőségűt termelje­nek. Tehát ezt sem fogja elérni. Be fog bizonyulni, hogy minél jobban meghagyatik a­­népnek a­mit az Isten adott, a föld, annál inkább igyekezni fognak a termelők a lehető legjobb­­ minőséget elő­állítani s igy emelkedni fog a minőség, úgy a kor­mány számára, mint a külföldi kivitelre, emelkedni fog a közgazdaság és a nép jólléte. Ezek alapján bá­tor vagyok újból indítványomat elfogadásra ajánlani. (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) Gulner Gyula azzal kezdi, hogy — megengedi, talán az ő előadásának homályossága miatt — az államtitkár egy irányban őt félreértette. Szóló ugyanis nem azt kívánta csupán, hogy százalékot kapjon az elárusító, hanem a dohánytőzsék terjedésének lénye­ges akadályát abban találja, hogy daczára annak, hogy míg egyfelől a trafik tulajdonos százalékot kap, másfelől drága licentiákhoz kötik az árulási engedély elnyerését. Az államtitkár azonban arra vonatkozó­lag, hogy a licentiák fentartása, illetőleg a haszonbér szedése milyen befolyással van a dohánytőzsék terje­désére, nem nyilatkozott. Ugyancsak az államtitkár által mondottakra reflektálva megjegyzi, hogy azt egyáltalán bajosan fogja az államtitkár is kétségbe­vonni, hogy a 48,000 számot mégis csak könnyebb ellenőrizni, mintha ahhoz még 37,000 hozzájá­rul s akkor 85,000 lesz. A különbség nem is ebben van, hanem abban, hogy azon 20 négysz­­öres, mondjuk 37 ezerrel több termelő, az ország szanaszéjjel hányt községeiben lakik, ott is, hol eset­leg nagyobb területen dohány­termelés nem űzetik és az ellenőrzést az nehezíti meg, míg oly községekben, hol nagyobb complexumokban vannak a termelők a községekben az ellenőrzés kevesebb költséggel, keve­sebb nehézséggel fog járni. Kifogásolták azon ellenvetését is szólónak,­­ hogy azt állította ezen törvényjavaslatról, hogy az végrehajthatatlan lesz némely intézkedéseiben, és

Next