Nemzet, 1887. december (6. évfolyam, 1888-1916. szám)
1887-12-01 / 1888. szám
Melléklet a „Nemzet” 1888. (830.) deczember 1. számához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 30-dikán. A képviselőház mai üléséről, az esti lapunkban közölt tudósítás kiegészítéséül, a következőkben adjuk részletesen a dohányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek módosítására vonatkozó törvényjavaslat átalános tárgyalásának befejezése alkalmával mondott zárbeszédeket. Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója , T. képviselőház! A törvényjavaslat, melynek elfogadására a t. házat, a pénzügyi bizottság nevében volt szerencsém felszólítani, két oldalról, két különböző szemponttól vétetett érdemleges bírálat alá. Elvi alapon magát a monopólium intézményét, sőt fontosabb dispositióit is, azonban csak egy részről, Helfi képviselő úr részéről hallottam megtámadni, aki mindjárt egy elvi fentartással élt beszéde elején, midőn kijelentette röviden és categorice, hogy a monopólium eszméjét a tudomány rég elítélte, azonban mégis ő is egy olyan javaslatot nyújtott be, amely nagyobb részében a monopólium fenntartását kívánja. Ami a tudomány jelenlegi állását e kérdésben illeti, ennek fejtegetése ide nem tartozik és csak annyit vagyok köteles megjegyezni, hogy ha a tudomány nevében absolute nyilatkozik Helfy J. képviselőtársam, akkor méltóztassék különbséget tenni a 60-as évek előtti és 60-as évek utáni tudományos irodalom között, mert az tagadhatlan, hogy a 60-as, sőt a 70-es évekig túlnyomó volt e téren is azon áramlat, mely a szabad kereskedelemnek, szabad termelésnek, szabad iparnak feltétlenül hódolt. Azonban kétségtelen az is, hogy még ezen időszakokban is, visszamenve egészen egy századdal, Neckertől a mostan is élő Leroi-Beaulieu-ig igen sok nemzetgazda a monopóliumok közül sokra, de különösen a dohányjövedékre azt a következtetést teszi, hogy fentartandó, mert ily arányban az állam jövedelmeit igazságosan és könnyebb módon nem lehet pótolni. Leroi-Beaulieu maga azt mondja: »nemzetek fognak kihalni addig, míg képesek lesznek az államnak ezen jövedelmi forrást más módon pótolni.« De ettől eltekintve is tagadhatlan — és én nem is örülök neki, igazságos voltát és indokoltságát teljes mértékben be nem látom, hogy újabban tudományos szempontból nem csak e téren, hanem sokkal több kérdésben és több adókérdésben, a monopólium hívei szaporodnak, és a propaganda e tekintetben napról-napra erősebb lesz. Ezt csak azért voltam bátor megjegyezni, mert ez idő szerint már általában, a tudomány nevében feltétlenül ellene felszólalni, meggyőződésem szerint nem lehet. Ami már most a konkrét kifogásokat és indítványokat illeti, miután ezek közül a törvényjavaslat alapeszméjének terén csak Gulner J. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslat és ennek indokolására felhozott beszéd mozog, elsősorban ezzel leszek bátor foglalkozni, röviden és egyszerűen azért, mert az előttem szólt. miniszterelnök úr és Wekerle államtitkár úr a kérdésnek több olyan részét fejtették már ki, hogy ebben — azt hiszem — igen lényeges cáfolat foglaltatik Gulner J. képviselőtársamnak úgy indítványára, mint beszédére nézve. Azonban, mielőtt igénytelen észrevételeimet beszédének és indítványának érdemleges részére megtenném, két retificatióval tartozom vele szemben. Ő tudniillik azt állította, hogy az osztrák fogyasztási viszonyokat és a dohányjövedéki eredményeket összehasonlítani és arányosítani már csak azért sem lehet a magyarországiakkal és ezen aránytalanságból a csempészet létezésére következtetést vonni, mert a fogyasztás minősége nagyon különböző; t. i. nálunk a közönségesebb fajú dohányokat, Ausztriában pedig inkább a szivarokat fogyasztják. Bocsánatot kérek a t. képviselő úrtól, de a statistica e tekintetben az ellenkezőt bizonyítja. A statistikci adatok szerint tényleg az 1885-iki számításokat véve alapul, a dolog úgy áll, hogy a szivarok és a dohány fogyasztása tekintetében, körülbelül ugyanazon arány áll fenn köztünk, Ausztria és Magyarország közt, t. i. az összes dohányfogyasztás a monarchia területén 671/a°/0, Magyarország 321/s°/o, szivarban ott 68°/0, itt 32°/0. Ebből tehát, amint méltóztatik látni, azt a következtetést levonni, amelyet Gulner képviselő úr levont, hogy nálunk a trafikdohány fogyasztása nagyobb, egyáltalában nem lehet, sőt ellenkezőleg, mert ha Ausztriában ugyanazon évben 23 millió kiló, nálunk pedig csak 11 millió kiló közönséges dohányt fogyasztatik, ez a mellett bizonyít, hogy a dohány fogyasztás más után van ellátva nálunk, különösen az évnek bizonyos részében s az országnak bizonyos vidékein s ezért nem történik sem a fogyasztás, s ezért nem emelkedik sem a jövedék oly nagy mértékben, mint várni lehetne. De különösen felhívom a képviselő úr figyelmét azon körülményre, hogy azon adatokat, melyeket nálunk különböző évek arányai és a különböző pénzügyi igazgatóságok területén a jövedékek eredményei közt felmutatni bátor voltam, indokolásomban és igénytelen felszólalásomban , amelyekből bátrabban és határozottabban merem azon következtetést vonni, hogy ezen a téren csakugyan a csempészet rontja a dohányjövedékek eredményét, azt nem méltóztatott megcáfolni, azt nem méltóztatott érinteni, pedig azt hiszem, hogy észrevehette, hogy sem a külföld példáira sem az Ausztriából vett adatokra súlyt nem fektettem, mint arra sem, ami azokban az adatokban rejlik, hanem igenis a legnagyobb súlyt fektetem a köztudomásra, amit számokban kifejezni nem lehet s amit e házban senki kétségbe nem vont. Azt hiszem tehát, hogy a t. képviselő úr nem fogja visszautasítan azon állításomat, hogy a csempészet csakugyan nagy mértékben létezik. És ha azt nem utasítja viszsza akkor a kérdés az: mikép lehet ezen a bajon segíteni ? A képviselő úr javaslatokkal állott elő s már ezáltal bebizonyította azt, hogy a bajon maga is kíván segíteni. Javaslatait akkor hat pontban foglalta öszsze. E hat pontból azonban a négy utóbbi már tárgytalanná lett, azzá lett legalább legnagyobb részében azon nyilatkozatok által, melyeket a miniszterelnök úrtól méltóztatott hallani t. i. hogy a részleteknél azon módosítások elő fognak fordulni, akkor lesz a képviselő úrnak alkalma megítélni, ha vájjon ott csakugyan oly zaklatások, oly kivihetetlen intézkedések vagy önkénykedések fordulhatnak-e elő ? Ezen négy ponttal tehát én már nem foglalkozhatom s azt hiszem ő sem fogja kívánni, hogy a részletek előtt azokat igazoltaknak és indokoltaknak tekintsem. Ami előadásának másik részét illeti, e tekintetben bátor vagyok figyelmét felhívni arra, hogy a simító házak kérdésébenő maga is igen lényeges engedményt tesz. És ez figyelemre méltó. Ő maga azt mondja, hogy simító házaknak kötelező felállítását a községeken kívüli kezelésnél szükségesnek nem tartja, de a községeken belüli kezelésnél szükségesnek tartja. Ámde akkor elesik azon következtetése, mit saját állításaiból levont, t. i. hogy a simító házaknak felállítása megdrágítja a termelést, kiöli a kistermelőt, mert ha az ő indítványát elfogadjuk, ugyanazon vádat lehetne ellene felhozni, melyet a kormány javaslata ellen felhoztak. De azt hiszem, ha szükséges ilyen intézkedés és ha az a dohányjövedék ellenőrzését és a dohány minőségét javítja, akkor törlesztés fejében holdanként a 2—3 írtra menő teher az adózókra nézve nem elviselhetetlen. Tehát bírálatom tárgyául marad indítványának első pontja, amelyben átalában, először a saját termelés, másodszor a saját fogyasztásra visszatartott dohánynak a megtiltását nem tartja nélkülözhetlennek a csempészet megszüntetésére, hanem a helyett a jövedék jövedelmének biztosítására és egyúttal a csempészet megakadályozására azt javasolja, hogy emeltessék fel a termelőkre nézve 15 kilóra, a kertészekre nézve 10 kilóra a visszatartható dohánymenynyiség, de ennek megváltása tétessék kötelezővé és ezáltal a jövedék eredményét jobban véli biztosíthatni, másfelől a csempészetet is megakadályozhatni. Bocsánatot kérek tehát, abban az esetben, ha megszabjuk a kertészetnek, hogy ennyi dohányt, akár fogyasztják el, akár nem, akár van rá szükségük, akár nincsen, forintjával megváltani kötelesek, akkor nem tagadom, hogy ebből a jövedéknek valamivel több jövedelme lesz, lehet, hogy számítása erre nézve áll, de azt a következtetését, hogy ezáltal akár a termelőknek, akár a kertészeknek jót tenne, el nem fogadhatom. Másfelől még kevésbbé fogadhatom el, hogy így a csempészetet meg lehetne akadályozni, mert ha egyszer fej szerint kötelezővé tétetik a dohány megváltása, mégpedig meglehetős mennyiségben, okvetlenül következik, hogy ezzel valamit kell csinálni, és így a kézalatti elárusítást megakadályozni. De a legfőbb baj, amit a t. miniszterelnök úr többször igen helyesen kiemelt, hogy ha egyszer arra az engedély megadatik, lehetetlen ellenőrizni, hogy ugyanazon mennyiség értékesíttetik-e, fogyasztatik-e, amely megvetetett, sőt ellenkezőleg, tág kapu fog nyittatni arra nézve, hogy ez egyáltalában teljesen ellenőrizhetetlenné tétessék. Azt hiszem, hogy míg az indítvány egyfelől az illető termelők és kertészek terhét emelné, mégpedig igazságtalan arányban, addig másfelől a csempészeten sem segítene, sőt annak még tág kaput nyitna. A határozati javaslat legnagyobbrészt oly részletekre vonatkozik, melyeken segíteni nem csak lehet, de szükséges is lesz. Másik része azonban oly eszmét foglal magában, mely sem a bajon nem segít, sem az igazságosabb teherviselést elő nem mozdítja. De úgy Helly J. képviselőtársam, mint ama sorok közül többen, hivatkoztak arra, hogy azon intézkedésekben, melyeket a törvényjavaslat tartalmaz, nevezetesen a saját termelés megszüntetése, a saját fogyasztásra való dohány megváltása, továbbá az ellenőrző rendszabályokban oly drákói és igazságtalan intézkedések vannak s kivihetetlen dolgok foglaltatnak, el nem fogadhatom. Bocsánatot kérek, én azt hiszem e felett vitatkozásba bocsátkozni nem lehet. Itt legegyszerűbb a legtermészetesebb dolog! Ha lehetséges gyakorlati tapasztalatokra hivatkozni. És én azt hiszem a leghelyesebb, ha abból az országból hozom fel a tapasztalatokat, melynek dohányjövedéke a legkifejlettebb, a legrégibb s így a legtöbb tapasztalatokkal is bír. Értem Francziaországot. Olyan igazságtalannak, olyan önkényesnek tüntettetett fel a saját termelés megszüntetése és a saját fogyasztásra való dohány megváltásának lehetetlensége, mintha az az egész világon sehol sem volna. Mindkét intézkedés a maga teljes szigorában fennáll Francziaországban, s 1817 óta érvényben van. Az 1816-iki törvény óta, mely e szigorúbb rendszabályokat először léptette életbe, sokféle kormányt átélt, legutóbb 17. évi szabad köztársaságot, radicális köztársaságot, — de nem jutott eszébe senkinek sem ezen intézkedéseket megváltoztatni vagy drákóiaknak, igazságtalanoknak találni. (Helyeslés jobbfelől.) Tovább megyek. A legodiosusabbnak itt a házban a csempészet feladását, vagy hogy azzal a kifejezéssel éljek, melyet Helfy képviselő úr használt, a denuntiatiót tartották. Ez olyan fogalomzavar, t. ház, amelyet különösen azért sajnálok, hogy itt a házban is terjesztetik, és a közvélemény e tekintetben félrevezettetik. Én azt hiszem, t. ház, ha egyszer csempészet van, azt — engedelemmel legyen mondva — más néven mint lopásnak nevezni nem lehet. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Ezek közt különbséget felállítani és az egyiket a becsület védpajzsa, vagy legalább is a megengedett és illő intézmények közé felvenni, a másikat pedig a büntetőjog szigorú szabályai alá vonni nem szabad. És ha ebből a házból az a szellem terjed ki, hogy aki csempész, az csak természeti szükségének tesz eleget és hogy az, aki a csempészt feladja, elítélendő denunziáns, tehát jellemtelen ember; ez más szavakkal azt teszi, hogy nálunk nem szükséges a lopásnak más nevet adni, mint csempészet, akkor mindjárt meg van neki szabad levele. Lehet és kell bírálni az intézményeket, de az erkölcsök és szokások és ezeknek javítása érdekében, főleg pedig a törvénytisztelet szempontjából feltétlenül szükséges az, hogy bármilyen népszerű legyen némely eszme s némely dolog a közvéleményben s különösen annak némely alsóbb rétegeiben, a közvéleménynek ebből a centrumából nem szabad azt terjeszteni és onnan tápot adni. (Helyeslés jobbfelől.) De különben annak az igazolására, hogy az a denunciatio, vagy jobban mondva egyszerűen a csempésznek, tehát a tolvajnak feladása nem valami jellemtelen, hallatlan és igazságtalan követelmény és nem valami erkölcstelen dolog, mint ahogy itt állították, megint Francziaországot hozom fel. Ott 1816. óta a csempészés feladójának a lefoglalt dohánymenynyiség 1/3-át adják jutalmul, tehát épúgy jutalmazzák, mint ahogy itt terveztetik. És azért ez az intézmény 70 évet élt át Francziaországban, sok kormány kezén keresztül ment, de senkinek sem jutot eszébe a politikai szabadság, vagy a jellem megsértését keresni benne.(Úgy van jobbfelől.) És a mi fő, engedje meg a t. ház, hogy a franczia régiének még egy intézkedését idézzem fel emlékezetébe, hogy mintegy paralellát vonjak ezen intézkedésekkel, amelyek most nálunk érvényben vannak, vagy e törvényjavaslat által érvényre fognak jutni és ebből az összehasonlításból vonjam le azt a következtetést, hogy a mi intézményeink és ennek a törvényjavaslatnak az intézkedései még messze elmaradnak a szigorra és a szigor keresztülvitelére nézve azoktól, melyek Francziaországban életben vannak, így pl. — és ezt az eszmét is vitatták itt tegnap — a túltermelés, akár van róla tudomása a termelőnek, akár nincs, jövedéki kihágásnak vétetik és teljes szigorral büntettetik. A vetés ellenőriztetik. A vetés után felvétetik a zöld termés, ha vájjon szabályos-e a terület, egyenlő távolságra állanak-e a sorok és egyes növények egymástól; vájjon nincs e sok növény, hogy a foltozásra és magra szánt táblák, a mivelés alatti terület szélében vannak-e és könnyen ellenőrizhetők-e. Azután megszámlálják a növényeket és ez az első inventárium. Azontúl a magok megsemmisíttetnek, kivéve azokat, melyek vetésre szánvák, a fonyadt növények kitépetnek és pótoltatnak, a töredékek összevágatnak és a használható leveleket megszámlálják, ez a második inventárium. Azután jön a szárítóban való fölvétel. Meggyőződik (a fináncz) arról, hogy kellően van-e kezelve és a szállítást kíséri a raktárig, megszámlálják a leveleket és megmérik, be kell szolgáltatni az elromlott leveleket és szárakat is. A hiányért a tulajdonos felelős és pénzbüntetéssel súttatik. Ezek oly intézkedések, amelyeknek egy része nálunk is érvényben van, egy része pedig most ajánltatik ezen törvényjavaslat, illetőleg az ahhoz fűzendő utasítás alapján. De bocsánatot kérek, minutiositás tekintetében és a pénzügyi közegek beavatkozása tekintetében sokkal távolabb állunk azoktól, amelyek ezen intézkedésekben foglaltatnak. És miért ? azért, mert ha a dohányjövedéknek általában hasznát akarjuk venni, és ha — nem tagadom — annak ódiuma mellett előnyeit teljesen ki akarjuk zsákmányolni, akkor a monopólium természetéből folyó ellenőrzést a legvégső határig keresztül kell vinni, mert különben igazságtalanul sújtanék azokat, akik becsületesen kezelik és igazságtalan előnyben részesítenénk azokat, akik nem tisztességesen kezelik ezen kiváltságot, melyben a dohánytermelés folytán részesülnek. Francziaország ennél még tovább ment, 1872- ben a parlament constatálta, hogy a csempészet növekedett, azért szigorúbb rendszabályokat követelt és ennek elmulasztása folytán legutóbb Leon Say határozottan kikelt a csempészet ellen, hangsúlyozta a parlamenti enquête eredményeit és e tekintetben intézkedéseket követelt. De ne méltóztassék Gulnert. képviselő úr azt hinni, hogy Francziaországban a csempészet a mi ellen oly nagy apparátus megindult, oly nagy mérveket öltene mint nálunk. Ott a legnagyobb csempészet, ami előfordult, 21,000 karmra ment, nálunk pedig 78,000 kilóra. Hát még a mit utól nem értek ? ! Ha tehát a nagy Francziaország úgy megijedt egy ilyen visszaéléstől, méltóztassanak meggyőződni, hogy itt játszani jelszavakkal vagy mumusok által a jövedéknek értékeit megrontani egyáltalában nem szabad. Átalában azt hiszem, tehát, elmondtam az okokat amelyeknél fogva Gulner J. képviselő úr indítványát el nem fogadhatom. Sokkal mélyebbre ható elvi alapon mozgó, igen érdekes határozati javaslatott nyújtott be Helfy I. képviselő úr. Méltóztassék megengedni, hogy e javaslatnak nemcsak gyakorlati következményeivel foglalkozzam, ami ide tartozik, de lehető rövidséggel annak magvát nemzetgazdászati szempontból vegyem gonczolás alá, mert egész tisztelettel és figyelemmel kell lenni egy oly javaslat iránt, amely a gyakorlati élethez mégis közelebb jött és határozott eszméket tartalmaz. Azt hiszem, bátran intézhetem Helly képviselő úrhoz azt a kérdést, a dohányt természeténél fogva olyannak tartja-e, amely fogyasztási adóra alkalmas, vagy pedig egyenes adó tárgyául kívánja-e tekinteni ? Mert ezen elvi kérdéssel tisztában kell lenni. Mert, iá van czikk, mely fogyasztási adó tárgyát képezheti, melytől — hogy újból a tudományra hivatkozzam — megkövetelik azt, hogy ne legyen első szükséglet, hogy dinnyén ellenőrizhető legyen, hogy a fogyasztó fizesse az adót, akkor, amikor akarja t. i. amikor megveszi az illető czikket, akkor a dohányról sokkal inkább áll, mint más fogyasztási czikkről. A kérdés tehát az: a fogyasztási czikkek czimén való jövedelmeit az államnak át akarjuk-e változtatni egyenes adókká, igen vagy nem ? Mert azt hiszem, abban igazat ad. képviselőtársam, hogyha a dohány czimén egyenes adókat hoz be, akkor sokkal inkább behozhat egyenes adót a szesz, a sör és más fogyasztási czikkek czimén. Ez a socialisták törekvése. Ha pedig ő azzal tisztában van — és hiszem, hogy tisztában van — hogy fogyasztási adóczikknek meg akarja tartani, amint határozati javaslatának egyik pontjában ezzel foglalkozik is, akkor arra kérem, ne csináljon oly javaslatot, mely ezen alapeszmét lényegében rontandja meg, s oly intézkedést képezne, mely sem hús, sem haj. Minden hátrányait az egyenes adónak és minden hátrányait a fogyasztási adónak összefogta s ezt akarja életbe léptetni, de előnyeit és küönösen pénzügyi eredményeit és az igazságos megterhelést, mely a fogyasztási adóval jár, megsemmisítette. Ezt leszek bátor röviden, tárgyilagosan bebizonyítani. A t. képviselő úr t. i. azt indítványozza: a dohányjövedék helyett hozzunk be négy adót, három egyenes adót és egy fogyasztási adót. Egyenes adót a dohányföldekre, a dohányeladókra, t. i. a tőzsdékre és a pipázókra s ami megmarad még adótárgyul, abból csináljunk dohányfogyasztási adót. De hogy ezt miként szedi be, arról tüzetesen nem nyilatkozik. Vegyük tehát először az egyenes adót a dohányföldre. T. képviselőtársam t. i. azt mondja: a termelés és a nyers dohánynyal való kereskedés szabad, monopólium tárgyát fogja képezni, tisztán a gyártás és kereskedés és ha jól értettem, a külkereskedés is. — így azon mennyiségnek, mely most a dohányjövedék által feldolgoztatok, egyharmadát megtartja szabadon és kétharmadát teszi monopólium tárgyává. Mit gondolt, képviselőtársam, ha termelni mindenkinek szabad, ha nyers dohánynyal kereskedni mindenkinek szabad, tehát dohányt tartani mindenütt szabad, akkor a szivarrá való feldolgozás és a szivarfogyasztásnak magán uton való ellátása ellenőrizhető, megakadályozható-e ? Hiszen az nem olyan nagy apparátussal járó gyártás, hogy szobában, pinczében otthon elvégezni nem lehetne. Még ma is találkozunk ú. n. magyar szivarokkal, ha pedig az ország utolsó házában is a törvény értelmében szabad a nyers dohány, akkor gondolja-e t. képviselőtársam, hogy a dohánygyártásnak és kereskedésnek az állam kezében lesz valami nagy jövedelme ? Ha most arról panaszkodunk, hogy minden szigorú ellenőrzés daczára a jövedéket megrontják, hogyan gondolja t. képviselőtársam, hogy a szabad termelésnél és a nyers dohány szabad forgalmánál a monopóliumnak valami nagy jövedelme lenne ? Őszintén megmondom, hogy ez lehetetlenség és hivatkozni fogok tapasztalatokra megint. A másik egyenes adót kiveti a földre. De hát igazságos-e ez, egyenlően adóztatni a földeket carasteri minőségükre való tekintet nélkül ? egyenlően adóztatni a földeket anélkül, hogy a dohánytermés eredményeit tekintetbe vennék ? Hogy fogna az az árban kifejezést nyerni és hogyan lehetne a birtokosok jövedelmeiben a teherviselési arányokat megállapítani. Hisz ez minden arányt megront és a legigazságtalanabb arányokat fogná előidézni. Tovább megyek és a t. képviselőtársam figyelmét felhívom a külföld tapasztalataira. Megvan az, mit a t. képviselő úr mond, Németországban, Belgiumban és mily tapasztalatok vannak ott ? Minden jövedelmi ág fejlődik azon országokban, mert ezek teljes fejlődésű országok, de a dohányból befolyó adó igen csekély változásokat mutat évtizedek óta és ezért fel is idézte az illetékes körök figyelmét ez a körülmény. A Németországban és Belgiumban e tekintetben szerzett tapasztalatokat én tudom alkalmazni Magyarországra, ha kissé visszamegyek. Azon esetben, ha t. képviselőtársam ezen javaslatát ezelőtt 10 évvel hozza be, mikor a dohányjövedék tiszta jövedelme 10 millió volt, bizonyosan számításait úgy tette volna, mint most a 22 millióval szemben, akkor is felosztotta volna és kivetette volna földre és pipázókra. És akkor a legjobb esetben mi lenne az eredmény ? Akkor lenne 10 millió jövedelem a dohányból és most van 22 millió, azért, mert az egyenes adók mindenütt megkötik a pénzügyi eredmény fejlődését és sokkal szűkebb körben fejlődnek és fejlődhetnek természetüknél fogva — és ez az előnyük a nemzetgazdaság szempontjából — mint ahogy fejlődhetnek a közvetett és fogyasztási adók általában. Ha t. képviselőtársam pénzügyileg akar segíteni, akkor ily adórendszerrel nem fog segíteni. Tovább megyek: a kérdés nemzetgazdasági részére hívom fel a t. képviselő úr figyelmét. Azt mondja — és ezt hangsúlyozzák többen — hogy a minőség fog javulni. Külpiaczokat kell teremteni és ezt csak ezen az úton lehet elérni. Bocsánatot kérek, ez igen nagy csalódás. Amint felszabadíttatik a termelés, minden ellenőrzés nélkül, miután a kincstárnak nem lesz beleszólása sem a mag, sem a minőség, sem a talaj megválasztására, minden talaj, minden mag fel fog használtatni, s az eredmény az lesz, hogy lehetetlen, hogy a minőség javuljon, az lényegesen rosszabbulni és a mennyiség szaporodni fog. A következmény a dohány árának tetemesen, felére, vagy harmadára való csökkenése és értékesítésének lehetetlensége kifelé és Ausztriával szemben. Engedjen meg a t. képviselő úr, én akkor és oly körülmények között, amidőn az államnak pénzügyei rendben vannak és nemzetgazdasági viszonyaiban nincsen az az óriási küzdelem, melynek közepette most vagyunk, még megengedhetőnek tartanék ily experimentumot. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ezen állításomat, és minden időre saprodictice állítottam fel. Én a viszonyokból indultam ki, és vontam le a jelen körülmények közt ez a következtetést, és ha panaszkodnak mezőgazdasági válságról és a gazdászat nehéz viszonyairól, e körülmények közt megkockáztatni azt, hogy biztos jövedelmétől elessék és hogy oly versenybe menjen bele, melyet egykét év alatt egy nagy krach követhet, azt nem merném tanácsolni még azon esetben sem, ha pénzügyeink szempontjából megkockáztathatnók, hogy 10—15 milliót néhány évig feláldozunk. Mert az előtt nem zárkózhatom el — ezt ajánlom becses figyelmébe, nehogy egyoldalúnak tárjon, hogy rendes nemzetgazdasági viszonyok közt, midőn minden nemzetgazdasági tényező szabadon működhetik és nincs lekötve sem védvám, sem monopol intézkedések által, akkor hosszú időn át, mely alatt ideje van úgy a gazdának, mint az iparosnak és a kereskedőnek az új viszonyok közé magát beleélni, és az összeköttetéseknek és közműködéseknek ezer és ezer apró tényezőjét megteremteni, melyek szükségesek arra, hogy egy üzletág kifejlődjék és új alapokra fektettessék — nem tartom lehetetlennek azon intézkedést, melyet méltóztatott indítványozni, de oly körülmények közt, mint amilyenek közt most vagyunk, ezt megkockáztatni sem pénzügyi, sem nemzetgazdasági szempontból nem lehet. Ami a minőséget illeti, engedje meg a t. képviselő úr, hogy szintén a külföldre hivatkozzam. Azon országokban, melyekre hivatkoztam. Németországban, Belgiumban oly dohányüzlet van, amilyen azok számára, kik például csak az önök által talán túlságos mértékben rossznak tartott magyar vagy osztrák termékeket használják, egyáltalában élvezhetetlen. Ezt minden oldalról hallom, ezt csinálja a szabad termelés, mert nem is lehet semmi gond és ellenőrzés, sem a minőség, sem a feldolgozási mód tekintetében. Ami pedig a pénzügyi eredményt illeti, hogy szintén a külföldre hivatkozzam, a nagy Németország a dohányföldre vetett adóból 8—10 millió márkánál többet nem vehet be. A licence-adóból szintén 8 millió márkát, sőt a nagy Oroszország is csak 18.829.000 rubelt. Hogy milyen eredményt fogna a t. képviselőtársam elérni, annak fejtegetésébe tovább nem bocsátkozom. Következik a másik egyenes adó: a licence adó. Ez bizonyos tekintetben megfordított alakban nálunk létezik, de hogy ez nem valami jövedelmező forrás, azt hiszem a képviselő úr sem állította s a fentebb idézett külföldi példák is bizonyítják, de bővebben fejtegetnem nem is kell. A harmadik a pipázók adója. A t. képviselő úr, ha jól értettem meg javaslatát, a pipázók összeírását a községi közegekre akarja bízni. T. képviselőtársam azt mondja, hogy a pipázó könnyen felismerhető. Igen, midőn a pipa a szájában van, de máskor nem; és hogy egy ily összeírás alkalmával mennyi önkény és visszaélés fordulhat elő, arra nem is akarok kiterjeszkedni. De hogy rótják ki az adót ? Egyszerűen fejadóvá akarják tenni ? akkor sokkal egyszerűbb a fejadót behozni. Vagy pedig a vagyoni viszonyok szerint, amint hangsúlyozta ? Akkor csináljon belőle kereseti vagy jövedelmi adót, de nem szükséges, hogy a pipázók adóját csinálja. És különösen figyelmeztetem J. képviselőtársamat arra, hogy ezekre is semmiféle igazságos arányokat felállítani nem fog, mert a pipázók most arányosan adóznak ízlésük és módjukhoz képest, vagyis annyi és olyan dohányt vesznek, amennyit s amilyet akarnak és megbíznak; de hogy ha a vagyoni viszonyoknak különben sehol Európában és sehol a világon meg nem állapítható igazságos mértékei helyett azokat a combinatiókat állítja fel a pipázók megadóztatására nézve, amelyekkel más egyenes adóknál is rendelkezünk, tudniillik akár az üzletet, akár a lakást, akár pedig az egyenes adókat vagy akármit, mindenütt sokkal aránytalanabbá és így sokkal igazságtalanabbul lesznek az adózók megadóztatva, mint most a dohányjövedék útján, amikor ízlésük és pénzügyi viszonyaikhoz képest adóznak. Mit akar tehát a t. képviselő úr ? Jobb pénzügyi eredményt nem biztosít, igazságos teherviselést nem biztosít s így azt hiszem, hogy ily módon egyfelől kockáztatja a nemzetgazdasági előnyöket, másfelől kockáztatja az adónak igazságos voltát és végre kockáztatja ennek pénzügyi eredményét. Ez mégis csak elegendő ok arra, hogy én egy ily javaslatnak elfogadásától visszariadjak s igy határozati javaslatát nem fogadhatom el. Ezeket voltam bátor t. képviselőház azokra a határozati javaslatokra megjegyezni, amelyek e törvényjavaslattal szemben beadattak és úgy hiszem, hogy a midőn ezen határozati javaslatokkal foglalkoztam, kimutattam azon törvényjavaslat elfogadásának szükségét, amelyet a pénzügyi bizottság nevében voltam szerencsés ajánlani. Még csak egyet vagyok bátor megjegyezni. Egész őszintén és határozottan kiemeltem volt már igénytelen bevezető szavaimban, hogy itt elsősorban fiscális intézkedésekről van szó; megérintettem és megjelöltem azon nemzetgazdasági jövedelmeket is, melyek ezzel összefüggésben vannak, de a fősúlyt ezekben felismertem és kiemeltem. Elismerem, hogy e törvényjavaslatokat a szokásoknak és különösen némely előnyöknek, így pl. a saját használatra való termelésnek, valamint a saját szükségletre való dohány visszatarthatásának megszüntetése, bizonyos feláldozását megköveteli, elismerem, hogy ez az illetékre kivált addig, amíg az új viszonyokba bele nem szoknak, nemcsak hátránynyal jár, de mindenesetre szokatlan és kellemetlen érzést kelt fel. De azt hiszem, hogy, ha egyfelől tekintetbe vesszük, hogy ezen igen alárendelt előnyök feláldozása által az országnak újabb teherkivetés és nagyobb adóemelés nélkül jelentékeny összeget biztosíthatnak, másfelől pedig a kormánynak kilátásba helyezett intézkedései folytán megszokott dohányunknak szívásával nem kell, hogy felhagyjanak, miután erre vonatkozólag trafik útján is lesz intézkedés, azt hiszem, hogy azt az áldozatot, amely utóvégre is csak a megszokás és kényelem bizonyos nemének feláldozása, meg fogják hozni az ország érdekében, mert kétségtelen, hogy a törvényjavaslat pénzügyi eredménye bizonyos újabb tehertől kíméli meg az illetéket is s az ország nagy része ezekkel szemben megkövetelheti azt, hogy amidőn arról van szó, hogy tisztán csak az igazságos rendszabályok szigorú érvényesítése szempontjából lemondjanak bizonyos csekély előnyről, akkor e felhívásnak eleget tesznek és így e törvényjavaslatba belenyugosznak. A törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Helfy Ignácz ugyan az előadónak most előadott érvei által sem érzi magát megingatva, de készséggel elismeri, hogy az előadó komolyan nyugodtan és alaposan foglalkozott az ő javaslatával. Az államtitkár tegnapi beszédében azonban, a szóló javaslatának pénzügyi oldalát támadta meg s azt a következtetést vonja le, hogy a dohánytermelésnek szabadon hagyása drágítaná az önköltséget. Nem tudja honnan vonta le a következtetést az államtitkár, mert szónok kiemelte már első beszédében, hogy az kétséget nem szenved, hogy a termelők jövőre is nagyon szívesen fognak termelni az állam számára, mert az állam biztos és a legnagyobb vevő, amely mindenesetre bátran ki fogja állani a versenyt a magánkereskedőkkel. Azt sem érti, hogy ha az államtitkár calculusa szerint 22 milliónyi gyártmányból a tiszta jövedelem csak 10 millió lesz, akkor honnan hozza ki a tényleges 21—22 milliónyi tiszta eredményt? Egészen így számított az államtitkár, amikor azt mondta, hogy Magyarország összesen csak is 40000 hold dohánytermést képes elfogyasztani. A megtakarításokat semmibe sem veszi az államtitkár, sőt bizonyos tekintetben még fokozott költségektől is fél, ami csak azt mutatja, hogy az államtitkár, elismert fényes tehetsége dacára, a bureaucraticus levegőből nem tud kibontakozni és nem tud magának termelést elépzelni fináncz nélkül. A dohányfogyasztási adóra nézve úgy az államtitkár úr, mint az előadó azt a kérdést vetette fel, miként lehetne az adót kivetni és beszedni ? A férfiak 2/8-át vevén alapul, a dohányzók száma körülbelül 3.317.000-re rúgna. Ha ezt az ország összes lakosai számához viszonyítjuk, előáll az az arány, hogy az összes lakosság úgy viszonylik a dohányzókhoz, mint száz a huszonkettőhöz, ha egy forintjával veszszük; ha pedig másfél forintjával, akkor úgy, mint száz a harmincháromhoz. Ez után az eljárás nagyon egyszerű. A kormány kiveti az adót a megyékre és a törvényhatósági joggal felruházott városokra, ezek pedig a községekre, mégpedig minden száz lakos után 22 forintjával. A községeknek feladata, illetőleg joga lenne az adót elosztani az ott lakó dohányzókra, így a módozat megvolna és ekként a dohány igen tekintélyes jövedelmi forrássá válhatnék. Elesik,amit az államtitkár mond, hogy ez nagy kegyetlenség, sőt erkölcstelenség, mert minden egyes pipázót ellenőrizni kellene. Végül refllectál arra a kérdésre, melyet az előadó hozzá intézett és szerinte ez a főkérdés: fogyasztási adót akarunk-e a dohányra vetni, vagy egyenes adót ? Szónok őszintén bevallja, hogy szerinte ez egészen mellékes kérdés. Előtte a főkérdés az, hogy Magyarország mezőgazdaságának mai állapotában, amikor úgyszólván minden gabnapiaczunk elesett, s midőn szőlőnket a phylloxera emészti, a mikor azt látjuk, hogy marhatenyésztésünkkel szintén tönkre megyünk, de a midőn van még itt egy termelési czikk, melyből még lehetne valamit csinálni, hogy akkor mezőgazdaságunknak ezt az érdekét meg tudjuk-e óvni akként, hogy egyúttal megóvjuk az államnak nem kevésbbé parancsoló azon érdekét, hogy pénzügyeit rendezhesse. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezen utóbbi két dologhoz képest megvallja, hogy nagyon csekélynek tartja azt a kérdést, vajon milyen czímén veszik ki zsebéből a pénzt, vajon az adót egyenes, avagy fogyasztási adónak nevezik-e ? Az előadó ismételve hivatkozott az ő érdekes beszédében Németországra és Belgiumra s előadta, hogy ott a csempészet elleni intézkedések sokkal drákosabbak és néhány statistikai adatot is idézett, hogy íme, ennyi idő alatt 21,000 kilogrammot foglaltak le. Hegedűs Sándor előadó: Francziaországban! Helfi Ignácz: Igen. Holott minálunk hetven és néhány ezeret. Az előadó felejtette, hogy sem Francziaország, sem Belgium nem dohánytermesztő országok, hogy az egész Francziaországban 133.000 mmázsa dohányt termesztenek, hogy lehet azt összehasonlítani azzal a Magyarországgal, amelynek a dohánytermelés oly igen fontos termelési ága. Ezek után beszédét, melynek többi részében a javaslata beterjesztésekor mondottakat bizonyította, a következőleg fejezte be: Én t. hát, nem ringattam magamat azon reményben, midőn indítványomat benyújtottam, annál inkább, mert meglehetősen új dolog, hogy az most a t. többség által elfogadtatik. De mindazonáltal remélem, hiszem hogy az eszme, melyet ugyan a t. államtitkár úr elavultnak is jelzett, — én ugyan még nem olvastam sehol — hogy ez az eszme utat tör magának; meg fogja érlelni az idő, de különösen meg fogja érlelni ezen törvényjavaslat, amelyet önök terjesztettek elő, ha törvényerőre emelkedik. Meg fogja érlelni azért, mert benső meggyőződésem szerint egyikét sem fogja általa elérni a kormány azon czéloknak, melyeket tőle vár. A csempészetet, nem csak hogy nem fogja jobban megfékezni, sőt meg fogja mutatni a jövendő, hogy ezen intézkedések által az még fokozódni fog, mert fokozza a csempészetre való ösztönt; nem fogja elérni a kormány a minőség javulását, mert az megint nemzetgazdászati tény és tapasztalat, hogy minél kisebb körre van szorítva azok száma, akik a kormány számára szállítják a múlhatlanul szükséges dohányt, annál kevesebb ösztönt fognak ezek érezni arra, hogy jobb minőségűt termeljenek. Tehát ezt sem fogja elérni. Be fog bizonyulni, hogy minél jobban meghagyatik anépnek amit az Isten adott, a föld, annál inkább igyekezni fognak a termelők a lehető legjobb minőséget előállítani s igy emelkedni fog a minőség, úgy a kormány számára, mint a külföldi kivitelre, emelkedni fog a közgazdaság és a nép jólléte. Ezek alapján bátor vagyok újból indítványomat elfogadásra ajánlani. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Gulner Gyula azzal kezdi, hogy — megengedi, talán az ő előadásának homályossága miatt — az államtitkár egy irányban őt félreértette. Szóló ugyanis nem azt kívánta csupán, hogy százalékot kapjon az elárusító, hanem a dohánytőzsék terjedésének lényeges akadályát abban találja, hogy daczára annak, hogy míg egyfelől a trafik tulajdonos százalékot kap, másfelől drága licentiákhoz kötik az árulási engedély elnyerését. Az államtitkár azonban arra vonatkozólag, hogy a licentiák fentartása, illetőleg a haszonbér szedése milyen befolyással van a dohánytőzsék terjedésére, nem nyilatkozott. Ugyancsak az államtitkár által mondottakra reflektálva megjegyzi, hogy azt egyáltalán bajosan fogja az államtitkár is kétségbevonni, hogy a 48,000 számot mégis csak könnyebb ellenőrizni, mintha ahhoz még 37,000 hozzájárul s akkor 85,000 lesz. A különbség nem is ebben van, hanem abban, hogy azon 20 négyszöres, mondjuk 37 ezerrel több termelő, az ország szanaszéjjel hányt községeiben lakik, ott is, hol esetleg nagyobb területen dohánytermelés nem űzetik és az ellenőrzést az nehezíti meg, míg oly községekben, hol nagyobb complexumokban vannak a termelők a községekben az ellenőrzés kevesebb költséggel, kevesebb nehézséggel fog járni. Kifogásolták azon ellenvetését is szólónak, hogy azt állította ezen törvényjavaslatról, hogy az végrehajthatatlan lesz némely intézkedéseiben, és