Nemzet, 1888. január (7. évfolyam, 1918-1948. szám)

1888-01-14 / 1931. szám

a biztos tudatban, úgy igazságügyünk mint a fővá­ros érdekei szempontjából csak üdvözölhetjük ez épít­kezést. Budapest, jan. 13. (Az új fegyverek és a fegyvergyakorlatok.) Ma tárgyalta a képviselőház véderő bizottsága a tartalékosok hét napra való behívásáról szóló törvényjavaslatot és elismeréssel constatáljuk, hogy az e körül ki­fejlődött vitában a bizottság egy tagja sem foglalt állást annak szükségessége ellen, hogy az új fegyver használatában való gyakorlottság meg­szerzése czéljából a tartalékosok hét napi fegy­vergyakorlatra külön behívhatók legyenek. A javaslat első hírére r­ámutattunk, hogy kétségtelenül újabb terhes áldozat az, amit e czímen az ország hadköteles polgáraira róni kénytelen a törvényhozás , de egyút­tal kiemeltük, hogy mi e javaslatban háborútüntetést egyáltalán nem látunk, s azt az új fegyverkezés egy­szerű, de kikerülhetlen következményének tekintjük. A bizottság mai tárgyalásán hallottak után csak is­mételhetjük az akkor mondottakat, s azon reményünk­nek adunk kifejezést, hogy e javaslat is hozzá fog já­rulni harczképességünk fokozásához. A bizottságban vitát csak az keltett, hogy Bolgár Ferencz úgy kí­vánta a javaslatot formulázni, hogy az ne praejudi­­cáljon annak az eshetőségnek, ha tán az újabb Mannlicher-fegyverek nem bizonyulnának be czélsze­­rűeknek, s helyettük más fegyvert kellene választani, de a bizottság változatlanul fogadta el a javaslat erre vonatkozó részeit. A tárgyalásról mellékletünkön kö­zöljük a tudósítást. Budapest, jan. 13. (Juli 1­á 1­ó román lap.) Fáklyászenével, ünnepi lakomával, zeneestélylyel, dictiókkal ülték meg Brassóban az ott román nyelven megjelenő »Gazeta Transilvaniei» czímű napilap ö­t­v­e­n éves fennállásának jubileumát. Tudo­mást veszünk e tényről, mert több tekintetben figyel­met érdemel. A brassói román lap félszázados jubileumának ténye elsősorban is: ecclatans c­áfolata sok igaztalan vádnak, melyek oly gyakran emelkedtek ellenünk a nemzetiségi sajtó s épen a jubiláló román újság ha­sábjairól is. Mert ha Magyarországon egy román lap fenn­állásának félszázados jubileumát ünnepelheti, ez okvetetlenül bizonyít annyit legalább, hogy az a sokat szidott és rágalmazott »zsarnoki ma­gyar uralom« éppen nem gátolja a hazai nem magyarajku népfajok s ez esetben a románok közmi­­velődését. Sőt látjuk, hogy az a »magyar« sajtósza­badság igen termékeny talajú meleg­ágya a nemzeti­ségi sajtónak, s tudvalevő, hogy a sajtó­viszonyok ugyszólva hőmérői a közművelődési állapotoknak is általában. Éppen azon rendszer alatt, melylyel szem­ben a hazai román intelligentia egy jelentékeny ré­sze főleg a királyhágón túli részekben a legel­lenségesebb alkotmányos és hazafias szempont­ból a legtarthatatlanabb álláspontot foglalta el az utolsó húsz év alatt, mondjuk, épen az újabb alkotmányos korszakban, melyet szeretnek ex­clusiv »magyar« jellegűnek s a nem magyar nép­fajok egyedi fejlődésére vészhozónak hirdetni, — mutat fel a hazai román sajtó aránylag roppant nagy gyarapodást. Mert míg 1867-ben, tehát — mint ők mondják — az újabb alkotmányos »magyar nera« első évében a hazai román lapok és folyóira­tok száma csak 6 volt, e szám a két decennium alatt­­27-re szaporodott, a­mi 450 százaléknyi­­gyarapodás­nak felel meg. A­mi csak úgy volt lehetséges, hogy míg a sajtótörvény kedvezett magának a román saj­tónak, az országos kormányzat szelleme, iránya és té­nyei kedveztek a közművelődési érdekeknek, azaz tetemesen fölszaporították az olvasni tudó és vágyó emberek, ez esetben a román intelligentia számát. Minden, még oly hangos módnál hangosabban szólnak és c­áfolnak e tények. Azért csak jubiláljanak Brassóban. Mi ennek örvendünk, — mert a félszázados fennállás mellett, akaratlanul bár, ugyanolyan tartamú vádaskodások c­áfolatát is jubilálják — önmaguk. Budapest, jan. 13. (A m­a g­y a r a r­a­n­y­j­á­r­a­­d­ék.) Egy bécsi lap mai megjegyzése,hogy a magyar aranyjáradék alantas árfolyama Londonban nyilván magyar aranyjáradék bizományszerű eladására vezet­hető vissza, a Bud. Corr. jelentése szerint minden tényleges alapot nélkülöz. A magyar hitelbank nem lett megbízva járadéki kötvények bizományszerű el­adásával , legkevésbbé lehet azonban aranyjáradék el­adásáról szó. Budapest, jan. 13. (Pestvármegye köz­­igazgatási bizottságának havi ülése.) Pestmegye közigazgatási bizottsága tegnap d. e. ren­des havi ülését tartotta, S­z­a­p­á­r­y István gróf fő­ispán elnöklete mellett. Első­sorban Földváry Mihály alispán tette meg a belügyminisztérium ügy­körét érintő fél éves jelentését, a­melyből fölemlítjük a következőket: A népesedési mozgalom a múlt év második feléből 15,445 születést és 11,525 halálo­zást tüntet föl; e szerint a megye népessége a múlt év második felében 3920 lélekkel szaporodott. A közegészségi viszonyok az I. fél­évhez viszo­nyítva, általában véve kedvezőknek mondhatók. A him­lőoltás a törvényhatóság egész területén kellő szorga­lommal és sikerrel foganatosíttatott. Orvosrendőri bon­­czolást 88 esetben teljesítettek. A megye területén dajkaságban levő gyermekek létszáma 1428 volt, ezekből az év második felében visszavettek 267-et, meghalt 155, maradt az év végével dajkaság­ban 1006 gyermek. A személy- és vagyonbiztosság általán véve megnyugtató volt. A megye területén az elmúlt év második felében 82 öngyilkosság és 75 vé­letlen szerencsétlenség által okozott haláleset fordult elő. — Pestmegye árvapénztárának állása az 1887. év TI-ik felében a következő volt: maradvány az 1887. év decz. 31-kén készpénzben 2041 forint 09 krajczár, betétkönyvben 1.253.977 forint 12 krajczár, értékpapírokban 148,079 forint 5 krajczár, ékszerekben 8579 frt 58 kr, magánkötvényekben 197,470 frt 26 kr, összesen 1,609,947 frt 55 kr. A letét (árva) pénztárban maradt decz 31-ikén : kész­pénzben 2,814 frt 51 kr, betétkönyvekben 129,519 frt 61 kr, értékpapírokban 12,317 frt, ékszerekben 1091 frt 90 kir, magánkötvényekben 1100 frt, össze­sen 146,843 frt2 kr. — A kir. adófelügyelő je­lentése a következő főbb adatokat tartalmazza. 1887. decz. hó 31-ikéig 4.177,080 frt 921/akrnyi adóhátralék mutatkozott; ezzel szemben befizettek összesen 3.697,810 frt 40*/g krt, tehát a jelenlegi hátralék 479,270 frt 52 kr. Ez eredmény a m. évi november hava végéig terjedő időszakhoz képest 100,136 frt 94 krral kedvezőbb, a múlt havi eredmény pedig, a múlt év hasonló havához képest 43,122 frt krral kedvezőbb s igy az év lefolyt szakában elért ered­mény 143,259 frt SCJ/s krral kedvezőbbnek mutatko­zik. A hadmentességi díjban a behajtandó hátralék 178,827 frt 93 kr, ezzel szemben befizettek 95,477 frt 68 krt, tehát a jelenlegi hátralék 83,350 frt 25 kr. Ez eredmény az 1887. év november hava végéig terjedő időszakhoz képest 8178 frt 43 krral kedve­zőtlenebb, a múlt havi eredmény 1691 frt 45 krral kedvezőbb, az év eddig lefolyt időszakában elért eredmény tehát 6486 frt 98 krral kedvezőtlenebb. Az elmúlt hóban a befizetés hanyatlott a czeglédi, gö­döllői, kalocsai és kecskeméti adókerületekben, ellen­ben emelkedett a budai, kis­ kőrösi, kun­szt­-miklósi, monori, nagy­kátai, soroksári és váczi adókerületek­ben. A szőllődézsmaváltság, bélyeg-és jogilleték, úgy­szintén a fogyasztási adók kielégítőleg folytak be.­­ A megyei kir. tanfelügyelő, Tóth József, a Majsa, Halas és Szi­ László körüli tanyák iskoláit vette szigorú bírálat alá, a­melyekben kiszolgált ka­tonák, megélni nem tudó bukott mesteremberek, el­csapott falusi jegyzők s eféle problematicus existen­­tiák »tanítják« a gyermekeket, a­mely tanítás azon­ban sokkal károsabban hat azok fogékony lelkére, mintha minden tanítás nélkül növekednének föl. A tan­felügyelő e tekintetben sürgős intézkedést kér, óhajtván a népnevelés ügyében, hogy ama tanítók mielőbb el­­tiltassanak üzelmeiktől. A közigazgatási bizottság megbízta a tanfelügyelőt, hogy adatait összegyűjtve, a jövő közigazgatási bizottsághoz nyújtson be egy a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez e tárgyban in­tézendő kérvényt. A folytatólag délután tartott ülésen az 1876: VI. t. ez. 38. §-a értelmében a kir. törvény­székek börtöneinek s a kir. járásbíróságok fogházai­nak megvizsgálására börtönvizsgáló tagokat az 1888. évre kiküldettek a következők: A pestvidéki kir. törvényszék börtöneinek vizs­gálatára : Földváry Mihály alispán, Szivák Imre dr., Pró­­nay Dezső dr. és Bellaagh Imre ; a kalocsai kir. tör­vényszék börtönei megvizsgálására: Horváth Ignácz és Ga­­járy Ödön. A küldöttségek elnöke a főispán, akadályozta­tása esetén az alispán ; a küldöttségek tagjai továbbá az il­letékes kir. ügyészek és Hirkó László dr., megyei tiszti főorvos. A járásbirósági fogházak vizsgálatára kiküldetnek a következők : a kalocsaihoz: Horváth Ignácz és Gajáry Ödön ;a duna-vecsei és kun-szent-miklósi­­h­o­z : Földváry József; a monorihoz: Teleki József gr. ; a nagy-kör ősihez: Beretvás János; a czeg­­lédi hoz: Benedikty Gyula ; a nagy-kátaihoz: Gulner Gyula; a gödöllői- és váczihoz: Bossányi László ; a szent­endreihez és pestvidékihez: Boross Pál; az ó­c­s­a­i­h­o­z : id. Kógl István ; a r­á­c­z­­ke­veihez: Bóth Ignácz ; a halasihoz: vári Szabó István ; a félegyházaihoz: Szivák Imre dr. A bűn­tettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. t.­cz. 48. §-ában említett felügyelő bizottságok az 1888-ik évre a következőkép alakíttattak meg :a pestvidéki kir. törvényszék területén működendő felügyelő bizottság tagjai: Bossányi László és Prónay Dezső br., póttag : Bel­laagh Imre ;a kalocsai kir. törvényszékhez: Horváth Ignácz és Gajáry Ödön. — A fegyelmi vá­lasztmány az 1888-ik év tartamára a következőkép alakíttatott meg: rendes tagok: Bossányi László és Rudnyánszky Ferencz, mint a közigazg. bizottság választott tagjai, Leypold Kornél, kir. adófelügyelő és Tóth József, kir. tanfelügyelő, mint a bizottság hivatal szerinti tagjai ; póttagok: Prónay Dezső dr., választott közig. biz. tag és Beischl Károly, a megyei kir. államépitészeti hivatal fő­nöke. — A gyámhatósági és gondnoksági ügyekben a közigazg. bizottsághoz, mint föllebbviteli hatósághoz terjesztendő föllebbezések elbírálá­sára hivatott bizottság a következőleg alakítta­tott meg: a főispán kinevezte: Prónay Dezső és Rud­nyánszky Ferenczet rendes tagokká s Bossányi Lászlót pót­taggá ; a közigazg. bizottság rendes tagokul választotta : Gulner Gyulát és Szivák Imre dr.-t, póttaggá : ifj. Hajós Józsefet, Földváry Mihály alispán és Ilkey Sándor főjegyző e küldöttségnek hivatalból és szavazattal biró tagjai. Dal­­mady Győző, árvaszéki elnök és Bellaagh Imre, tiszti fő­ügyész, a küldöttségnek szintén hivatalból, de szavazat nél­küli tagjai. Eger, jan. 11. (A viszonyok Hevesben. A főispán toastja.) [Saját levelezőnk­­t­ő­l.] Általános megbeszélés tárgyát képezi városunk­ban az a felköszöntés, melyet gr. Keglevich Béla, megyénk főispánja, e hó 6-án elmondott, mikor meg­­hiván magához a közigazgatási bizottság összes tag­jait, jelezte az irányt, melyet — tekintettel a közelben és távolban lefolyt eseményekre — követendőnek tart. Megyénkben a párt- és társadalmi viszonyokat meg­lehetősen felforgatták az elmúlt év eseményei; de hogy az akkor keltett hangulat nem helyrehozhatlan, s hogy, ha mindkét tényező jóakaratot mutat, a párt­­harczok elmúltával egyesítni lehet a közügyek neutrális terén megyénk összes tényezőit, erre tanúság volt e főispáni ebéd, melyre a közigazgatási bizottság összes tagjai — két távollevő kivételével — mind megjelentek s a fogadtatás, melyben azon a főis­pán előzékeny szavai részesültek. A főispán körülbe­lül a következőket mondta: »Világszerte szokás, hogy az ó-esztendő letűn­­tével szívesen foglalkozunk úgy az elmúlt év esemé­nyeivel, valamint a jövendővel­ mozgalmas időben háttérbe szorulnak a kisebb családi és helyi körülmé­nyek és mindenki feszült figyelemmel lesi, tárgyalja a bekövetkezhető nagyobb eseményeket, melyek esetleg nemzetek sorsa felett lesznek hivatva dönteni. Béke lesz-e ? vagy háború 1888-ban, nemcsak bennünket magyarokat, de összes Európát feszült aggodalomban tartja és habár barátságos együtt­­létünk kedélyesebb eszmecserére utal, még­sem va­gyok képes elzárkózni azon jövendő elől, mely aggo­dalom és remény váltakozó érzetével tölti el keblünket. A magyar miniszterelnök új­évi nyilatkozata adta tudtára Európának, hogy ez idő szerint inkább béke, mint háború esélye forog fenn, és alapos reményét fejezte ki, hogy a háború elkerülhető lesz, de ennél többet ő sem mondhatott. Háttérbe szorul tehát min­den, mi egy nemzet érdekében ennél kisebb fontos­sággal bír. Mindezek daczára visszatérek az elmúlt esztendő némely eseményeire, melyek itt, Heves me­gyében folytak le, megemlékezem róluk pedig azért, mert a komor jövőt figyelembe véve, szükségesnek tartom a múltak felemlítését. Az 1887. évi válasz­tások nálunk is megteremtették a kemény küz­delmet , a pártok élesen, minden erőt megfeszít­ve álltak egymással szemközt, mindkét táborban maradt fel oly keserűség, melyet a lefolyt rö­vid idő, mint láttam, nem volt még képes jóté­kony hatásával végleg elsimítani, miért is a komor jövőbe tekintve és figyelembe véve egy háború esé­lyeit, nem tudok ellentállni magyar érzületem pa­rancsszavának és igy szólok hozzátok: meglehet, tisz­telt barátaim, hogy daczára a magyar kormányelnök újévi olaj­ágának, oly előre nem látható európai bo­nyodalmak keletkezhetnek, melyek a legbölcsebb ál­lamférfiak erőlködését meghiúsítva, háborúra vezet­nek. Ne felejtsük, hogy ily eshetőséggel szemben nem szabad a magyarnak ketté válva lenni, hanem egy legyen a hazaszeretet hatalmas érzetében; és miután meg vagyok győződve, hogy szűkebb hazánk­­ban, Heves megyében, a főispántól kezdve mindenki így érez és ehhez képest fog cselekedni, büszke öntu­dattal tölti el lelkemet, hogy én állok ezen megye élén, a mely megye hazánk és a trón megvédése körül az elsőséget senkinek átengedni nem fogja s azért óhajtanám, hogy bár alkotmányos élet párt­mozgalom nélkül nem képzelhető, az éles párt­­tusák rendes medrükbe térjenek vissza és leg­kisebb akadály se maradjon fenn azon egyet­értés elérésére, mely a veszély bekövetkeztével bennünket erőssé, hatalmassá és áldozatkészszé tesz. Engedje a magyarok Istene, hogy a zord idő érintet­lenül hagyja az új év olajágát, és hogy mi itthon szintén szakíthassunk abból egy kis gályát, a­mely­nek symboluma vezéreljen bennünket hivatalos mű­ködésünkben, és szűkebb hazánknak, Heves megyének felvirágozását előmozdíthassuk. És most fogadjátok köszönetemet, hogy baráti felkérésemnek engedve, itt megjelentetek és alkalmat nyújtottatok elmondanom azt, mit szívemben hordoztam, poharamat reátok ürítve, kérem további támogatástokat, végül pedig felemlítem, hogy ha itt bizalmas körben elmondott szavaim, netalán nyilvánosságra kerülnének, félreér­tés kikerülése végett kijelentem, hogy nem kardcsör­­tetési viszketeg szólott belőlem, de visszatük­rözni kívántam azon benső érzelemnek szavak­ban való kifejezését, mely tudom, minden magyar emberben él, hogy megvédeni kész mindhalálig ha­záját, ha arra a körülmények által kényszerít­ve lesz.« Erre Zalár József megyei főjegyző, ékes szavait a főispán azon kijelentéséhez fűzve, »hogy alkotmá­nyos élet párt-mozgalom nélkül nem képzelhető« ki­jelenti, hogy az alkotmányos alapnak két feltétele van: először a többség akaratának, szabad folyást en­gedve, tiszteletben tartása, másrészt a többségnek méltányossága a kisebbséggel szemben ; erősen hiszi hogy az elmondottak után a béke itthon helyre áll szerinte talán már ma helyre állt;­­ poharát a főis­pánra ülite.« Hogy a főispán kezdeményezése mennyire meg­felel a helyzet követelményeinek, mutatja az, hogy azt nem csupán városunk és megyénk minden körében a legrokonszenvesb hangon tárgyalják, hanem az is, hogy a helyi sajtó egyhangúlag helyesli. A párton kí­vül álló »Eger és vidéke« örömét fejezi ki e lépés meg­történte felett, az ellenzéki »Eger« pedig szintén igen rokonszenvesen ír róla. »Gr. Keglevich Béla — írja ez a lap, a hagyományos traditiók embere. Mint ilyen szereti Heves vármegyét, melynek szintén vannak csa­ládi nevével szorosan összefüggő traditiói. Amit sze­retünk, azt úgy szeretjük, amint van, tehát gr. Keg­­levich is úgy szereti ezt a megyét, amint van. A fő­­ispán a vármegyét úgy, amint van, nem szeretheti mert a megye ellenzéki, a főispán pedig a kormány személyesítője. A főispán és gr. Keglevich egy sze­mély. Megvan tehát lelkében a küzdelem a traditio­­nális hajlam és kötelességérzet között. A megye többségének, mely erős ellenzéki olyasmi is roszul esett gr. Keglevichtől, mit más, ide­gen nevű főispánnak nem is imputált volna. Innen a szenvedélyesség, mely kényelmetlen állapotot te­­remtett. Gr. Keglevichet, ki családias otthonosságban érezhetné e megyében magát, feszélyezi ezen állapot azon tudat, pedig, hogy a jelen helyzet a megye érde­keire hátrányos, bántja, mert részben ő idézte ezen állapotot elő, a­mennyiben pártja embereinek többet engedett meg, mint kellett volna. — Ő egyetértést óhajt, ezt hangsúlyozta beszédében leginkább, és mint a hatalom hatalmas embere, kinek az első lé­pést megtenni nem derogál, nyújtja a béke, az egyet­értés olajágát. — Zalárral tartunk, s vele egyetértve, üdvözöljük a főispán e törekvését.« A megyei elemek közt igy megindult közeledési processust figyelemmel fogjuk kisérni, s mert sikerét óhajtjuk ; nem teszünk megjegyzést e közölt vélemény azon részére sem, mely a múltra vonatkozólag vádat — szerintünk igaztalan vádat — tartalmaz; s hiszszük, hogy a jövőben ily vádaskodás sem fogja akadályozni azt, a­mit úgy látszik minden tényező akar az eltérő nézetek daczára: a közérdek szolgálatában jóakaró összeműködést. D. Budapest, jan. 13. (A »Post« c­zik­ke.) A berlini »Post« tegnapi czikke, melyet táviratilag kivonatban ismertettünk, az osztrák-magyar mon­archia véderejéről szól és többek között megjegyzi, hogy a honvédség és a népfelkelők nem állanak a király feltétlen rendelkezése alatt és így támadó há­ború esetén nem vehetők számításba, továbbá, hogy a honvédség nem is teljesen megfelelő. E téves állítások ellenében a »Bud. Corr.« arra utal, hogy a törvény, különösen az 1868-diki 41. törvényc­ikk 3. §-a értel­mében határozottan jogában áll nemcsak a honvéd­­hadsereg bármikori behivása és mozgósítása, hanem — a kormány felelőssége alatt — azt az ország ha­tárain túl is fölhasználhatja, bár a törvényhozás utólagos jóváhagyása kikérendő. Ha a »Post« e ha­tározatot mint megszorító intézkedésnek veszi, akkor fogalma sincs a magyar országgyűlés hazafiasságáról és áldozatkészségéről. A­mi továbbá a honvédhadse­reg képességét illeti, az utolsó évek nagy hadgyakor­latai, különösen az utolsó erdélyi őszi gyakorlatok be­bizonyították, hogy a honvédlovasság teljesen egyen­rangú a közös hadsereg lovasságával és hogy a hon­­védgyalogság — kivéve a trainirozás alig észrevehe­tően kisebb fokát — szinte nem áll az állandó had­sereg csapatai mögött, daczára annak, hogy a hon­védcsapatok kiképezése aránytalanul kisebb pénz- és időbeli áldozatokba került. Budapest, jan. 13. (O­r­o­s­z-L­engyelország állapota.) A »National Ztg.v­e he 9-ről keltezve a Visztula vidékéről igen sok érdekes adatokat tar­talmazó levelet közöl, melynek vége így hangzik: A­mi a katonai helyzetet illeti, az itt a Visztula vidékén nagyjában olyan, mint már tíz év óta, csak a határon levő lovasságot szaporították lénye­gesen. Külsőleg legalább nem sok változás észlelhető. De a tisztek nagyon harcziasan beszélnek; szerintük a háború bizonyos. Támadó háborúról, az igaz, nincs szó. Hogy az itt levő katonai erőkkel nem lehet betörni Németországba, senki sem ringatja magát il­­luziókban. Nem hiszik, hogy az erődítmények kiállják az új tüzérségi romboló eszközöket. Attól tartanak, hogy a várakat rosszul építették. Ha az erősségek nem felelnek meg a hozzájuk kötött vá­rakozásoknak akkor az összes csapat­elhelyezés Len­gyelországban eltévesztett dolog. Épp ott kényszerül­hetne ütközetre az orosz haderő, a­hol az a leggyen­gébb és a­hol az ellenfél a legerősebb: a határon. Budapest, jan. 13. (Orosz lapok a hely­zetiből.) A »St. Petersburgskija Vjedo­­m­os­ti« örül ugyan a békés híreknek, de nem bízik bennük. »Azt hiszszük — úgymond — hogy a­míg a bolgár bonyodalmat előidéző körülmények és feltéte­lek fennállanak, addig a bolgár ügyek elintézése sem várható. Nem hihetjük, hogy Oroszországnak egy győ­zelmes háború nélkül megengedjék, hogy a Balkán­félszigeten előbbeni positióját elfoglalja. A körülmé­nyek ama végzetes összetorlódásában, a melyben Bulgária a hosszú láncznak csak egy szeme csupán, látjuk mi az okot, mely nem engedi meg Oroszország­nak,­­ hogy a különböző oldalról eredő békés nyilat­kozatok daczára megnyugvást érezzen. Ha a bolgár bonyodalomnak ránk nézve kedvező megoldása bekö­vetkezik, ez mindenesetre jó jel volna arra nézve, hogy Oroszország Európa szemében még nem esett ki a fe­nyegető rém szerepéből, a­melyet harczra hívni ki nem igen bátorságos dolog.« A »Novoje Vremja« is bizalmatlankodik, de azért nagyon merész feltételekről álmodozik. Czik­­két így végzi: A Coburg eltávolítására vonatkozó collectív rendszabályokat illető tárgyalások nem kezdhetők meg előbb, a­míg Oroszország teljes bizonyossággal nem tudja, hogy mit szándékozik tenni Ausztria-Ma­­gyarország, ha egyszer a bitorló fejedelem oda­hagyta Bulgáriát. Az ismert orosz programmal meg nem egyező ideiglenes rendet, az orosz kormány hihe­tőleg semmi szín alatt sem fogadja el. Nemcsak Co­burg herczegnek, hanem híveinek és társainak is le kell tűnniök a politikai szintérről. Bulgária kormány­zásának ideiglenesen olyan férfiak kezébe kell ke­rülnie, kik Pétervárott nem keltenek bizalmatlansá­got. A bolgár trónra való kijelölés kérdése szin­tén ilyen értelemben döntendő el. A mostani viszo­nyok közepett bármily megegyezés csak úgy képzel­hető, ha elegendő kezesség adatik arra nézve, hogy Bulgáriában semmiféle kellemetlen meglepetés sem vár reánk. Minthogy ez ideig ilyen kezességről még szó sincs, s minden arra vonatkozik csupán, hogy a bécsi kormány magatartásában valamicskét változtatott Ferdinand herczegnek Bulgáriában való további tar­tózkodását illetőleg, nem kell nagyon sietni az opti­­mistikus következtetésekkel, hanem valamivel kevésbbé izgatott hangulatban mint eddig, be kell várni az ese­mények folyását.« Budapest, jan. 13. (Európai avagy lo­­calisált lesz-e a jövő háború.) A londoni »Economist« a háború eshetőségéről a következő ér­dekes fejtegetést közli: Nyilvánvaló az a lehetőség, hogy ha ki fog is törni a háború, azért még nem lesz általános euró­pai háború. Eddig ezzel az eszmével sehogy sem tud­tak megbarátkozni. Biztosra vették, hogy a­mikor teljes felfegyverkezésben annyira készen állanak a nemzetek, az első puskalövésre harczba fog menni valamennyi s tán csak Angolország egymaga nem vonatik be az aktív műveletekbe. Azt tartották, hogy Ausztria-Magyarország és Oroszország fogják legelő­ször megkezdeni a háborút, de Németországnak be kell majd avatkoznia, s akkor Francziaország is meg­ragadja az alkalmat, szintúgy Olaszország is, és így egész Európa a pusztítás színtere lesz. Nagyon való­színű, hogy ez a feltevés helyes is, ámde most az a hit kezd elterjedni, hogy ez az elmélet mégis nagyon is könnyen lett elfogadva. A jelen helyzetben mi sem oly meglepő, mint Francziaország látszó­lagos nyugalma. Abban a véleményben voltak, hogy ez a nyughatatlan nép nem csak türelmetlenül várja a háborút, ha szövetségest kaphat és készen áll ez eshetőségre, hanem azt vélik, hogy adott alkalom­mal hajlandó lesz azt fel is idézni. Bismarck hg. ezt az eshetőséget tartotta mindig szem előtt és 1875. óta ez ellen szervezte folytonosan a békeszövetséget. Az emberek azt képzelték s az udvarok is azt állították, hogy Francziaország ezen revanche utáni vágya tartja egész Európát izgalomban és nyughatatlanságban. A rettegett válság előttünk áll. Oroszország és Ausztria­ Magyarország tetőtől talpig felfegyverkezve egymást (?) fenyegeti, minden székváros tele van háborús hí­rekkel, s a világ összes államai között Francziaország a legnyugodtabb. Nem vall semmi jel a franczia had­sereg mozgósítására. A franczia parlament nem vitat­kozik a háború kérdései felett Francziaország vezér­­férfiai nem igyekeznek sem felizgatni sem lecsillapí­tani a franczia népet. Még a könnyen lángra lobbanó franczia hírlapírók is viszonylag mérsékeltek s úgy vitatják az esélyeket, mintha azokban Francziaország érdekelve sem lenne. Az elnök nem ad jelt semmiféle nyugtalanságra,és a nagy szállítók, akik zavaros időben úgy körülrajongják a hadügyi departement-t, mint a legyek a húst, nem valami nagyon vannak elfoglalva.Azt suttogják, hogy Francziaország nem kész és nem fog harczolni, hanem ha kitör a háború, csak azt fogja nézni, hogy melyik oldalon van közvetlen érdeke. Meglehet, hogy ez igaz. Régóta gyanítják, hogy Francziaország irtózata a háborútól sokkal mélyebb, mint általánosan hi­szik. A parasztság fél a háborútól, és ha betöréstől nem kell tartania, inkább hajlandó elszalasztani bár­mily kedvező alkalmat, mintsem szembeszálljon egy nagy háború viszontagságaival. A vezérlő osztályok ámbár inkább hajlandók, a parasztság szavazatától függnek és a párisiak ámbár szomjazzák a revan­­che-ot, meghasonlásban vannak egymással a háború nehézségeire nézve. Azok a köztársasági vezérférfiak, a­kikben megbíznak, félnek egy nagy háborútól nem az esélyek és viszontagságok miatt, hanem mivel tudják, hogy ha Francziaország győz, a tábornokok fognak uralkodni és nem a köz­társaság; és hogy ha Francziaország le­­győzetik, a nép a vereséget a kormány­formának fogja tulajdonítani és a mon­archiát fogja a helyére állítani. Végül a hadsereg bár türelmetlen a háborúra, job­ban ismeri annak feltételeit, mint a nép, s tudja, hogy nincsen olyan hadvezére, a­kire jó lélekkel egy rengeteg hadjárat fővezényletét bíz­hatná. Ezenkívül a franczia hadügyi kormányza­tot az is nyugtalanítja, hogy még nem kész az is­­métlő fegyver és nincsenek töltényei. Azért haj­landók bevárni, vájjon Németország nem vonatik-e be a bábomba. Francziaország nem akarja sem nagyob­­bítani, sem megbüntetni Ausztria-Magyarországot, nem törődik Oroszország sorsával sem, csak egészen meg ne semmisittessék. Csak azzal törődik, hogy meg­­boszulja magát Németországon s hogy éles leczkét adjon Olasz- és Spanyolországnak s a maga részére szerezze meg a katonai vezérszerepet a világon ; ezt pedig nem remélheti, mig Németország erősen bele nem bonyolódik a keleti ügyekbe. Francziaország te­hát kész várakozni és nem fogja elhirtelenkedni dolgát. Valószínűleg nagy előnyöket fog megkapa­­ritani háború nélkül is. Ezen jól felfogott, bár nem vitatott tekintet tartja nyugton Francziaor­­szágot s okozza azt, hogy Európa legindulatosabb népe, akkor, midőn történetének nagyon válságos pontjához ért, olyan kevéssé látszik érdekeltnek, mint ha merőben tenger venné körül. Azok, a­kik elfogadják ez elméletet s mondják, hogy Németország irányadó köreiben is vannak ilye­nek, úgy lehet hibás számítással élnek. Túlságos súlyt fektetnek a francziák ezen számítási módjára, elfelej­tik, hogy a franczia nép izgalmas időben könnyen kijön sodrából és másrészt nem igen veszik észre azt a roppant veszedelmet, amelybe Francziaország jönne, ha az orosz-osztrák-magyar háború eldöntetlen, csak a­ feleket kimerítő hadjáratnak bizonyulna, mert így Bismarck hg. szabadjára maradna régi ellenségé­vel egyszer­ mindenkorra leszámolhatni. Ha Orosz­ország ugyanis a háborúban szerencsés volna, úgy Németország is belesodortatnék a háborúba és a fran­czia reménységek oly igen magasra szállnának, hogy a háborútól való tartózkodás hamar véget érne; míg rá Oroszország megveretik, akkor a czár idegenke­dése a Francziaországgal való szövetségtől azonnal megszűnik és oly feltételeket ajánlana, a­melyeknek egy franczia államférfi sem tudna ellentállani. Mind­azonáltal minden ily számításban tekintetbe kell venni azt, hogy a francziák gyűlölik üzleti dologban a tul­­nagy risk­ot, lehet tehát, hogy Francziaország nyug­ton marad a nem várt pillanatban; ha ez megvaló­sul, akkor a küszöbön levő háború localizált, hosszan tartó lehet. A begyakorlott katonáknak nagy pusztulása Gácsországban jelentékeny és ma­radandó eredmény nélkül borzasztó incidens lehet Európa történelmében, de hatása a civilisatióra csak időleges volna és sokkal csekélyebb, mint egy európai háborúnak. S még ha Németország belevegyülne is a háborúba, de Francziaország meg nem mozdul, ak­kor is a háború csupán az érdekelt hatalmakra szo­rítkozván , nem fogja az egész világot belesodorni annak pusztításaiba. Alig lesz p. o. tengeri háború, s nem lesz ok arra, hogy az ipar­i kereskedelem Ausz­tria-Magyarország és Oroszországon kívül komolyan megzavartassék. Bár a válság ilyetén kifejlődése ke­véssé valószínű, de lehetősége azért nincs kizárva, s csak­is ezen feltételek alapján lehet megmagyarázni azt, hogy Francziaország most, az általános felindu­lás közepette olyan nyugton viseli magát. Táviratok. Konstantinápoly, jan. 13. (E­r­e­d­e­t­i t­­á­v­­i­r­a­t.) A hadügyminiszter az összes katonai parancsnokságokat utasította, hogy a redifeket háború esetére készenlétbe helyezzék. (P. C.) Konstantinápoly, jan. 13. (Eredeti táv­irat.) Diplomatiai körökben határozottan kétségbe vonják, hogy Coburg herczeget felszólítják Bulgária elhagyására. Ezt a lépést kétségtelenül hosszas tárgyalás előzné meg, pedig annyi bizonyos, hogy a bolgár kérdés még nem is került szóba a kabinetek közt. Az is bizonyos, hogy bár a sultánt, mint Bulgária souzerainjét, e kérdésben nem lehet mellőzni, újabban nem is tettek kísérletet Konstantinápolyban a további eljárás sürge­tésére. (P. C.) Bukarest, jan. 13. Be van bizonyítva, hogy Nabokov orosz kapitány dec­ember 19-én Bukarestbe érkezvén, itt két napig tartózkodott. Deczember 21-én hagyta el Románia fővárosát nagy össze­gű pénzzel, (török aranyokban), a­melyet egy nappal ezelőtt Hitrovo kezéből vett át az orosz követségnél. (Pl.) London, jan. 13. Salisbury lord tegnap Liverpoolban így szólt: A jelen pillanatban s a legközelebbi jövőre nézve fennáll a béke és a­midőn látom, hogy az uralkodók és miniszterek erőteljesen dolgoznak a béke fentartásán, magam is azt remélem,hogy végre is a béke fentartatik, de senkit sem akarnék azzal altatni, hogy a béke tartóssá­gának biztos reményében tovább menjen, mint azt legutóbb mondott szavaim jogosulttá teszik. (N. Fr. Pr.) Krakó, jan. 13. A lublini hadtest sok hideget szenvedett az utóbbi napokban. Minden tizedik em­bert ágyba döntött a typhus. A batórai őrállomás alatt negyvennél több katona fagyott meg. (W. Abtt.) Pétervár, jan. 13. Az itteni lapok újévi czikkei nagyon pessimisticusak. Katonai szempontból legalább, — úgy szólnak — az új év nem kevésbbé lesz komoly, mint a lefolyt év. Orosz­országnak vigyáznia kell magára. — A hivatalos »Kronstädter Bote« szerint a katonai körök hangulata békés. Senki sem gondol a közeli háborúra, habár a katonaság hivatását komo­lyabban veszi, mint valaha. Tolstoi gróf a Vladi­mir renddel együtt a czártól igen elismerő és kegyel­mes kéziratot kapott. (N. Fr. Pr.) Páris, január 13. A senatus mai ülésén L­e r­o y­e­r köszönetet mondott, hogy hetedszer tisz­telték meg a senatus elnöki tisztével. Beszédében utalt a senatus hagyományaira, nevezetesen a tárgya­lások szabadsága iránt érzett tiszteletére és a sena­­tus tanácskozásainak méltóságára. Sajnálattal consta­­tálta, hogy számos törvényjavaslat függőben ma­radt, mivel azok elintézése a sok miniszteri válto­zás által halasztást szenvedett. Szónok reménye, hogy a kormány a senatus jóakaratát hasznára fogja fordítani és hogy a senatus is ellenőrző jogát éberség­gel és határozottsággal érvényre fogja juttatni, mivel ez alkotmány­szerű jogát képezi és az ország hazafisá­­gától ezt el is várja. Végül dicsérőleg nyilatkozott Carnotról. A senatus ezután számos választást igazolt. Páris, jan. 13. (Eredeti távirat.) A fran­czia kormány éppenséggel nem gondol arra, hogy a radicálisok agitatiójának megfelelően Lefébvre de Béhaine-t, a pápánál accreditált franczia nagykö­vetet, a pápához intézett beszéde miatt megrótta. (P. C.) Belgrád, jan. 13. (Eredeti távirat.) A szerb belügyminiszter újév alkalmából kör­rendeletet intézett a kerületi főnökökhöz, ki­emelve, hogy a király különösen szívére kötötte a rend fentartását, a személy- és vagyonbiztonságot, az ál­lampolgárok törvényileg biztosított jogainak épség­ben tartását. Ennélfogva a miniszter kötelességévé teszi a hivatalnokoknak, hogy eljárásuk alapjául mindig a törvényt válaszszák, különösen felhívta őket, hogy a személy- és vagyonbiztonságnak minden körül­mények közt pártatlan őrei legyenek és őrködjenek a fölött, hogy a polgárok véleményüket a közügyekről szabadon nyilváníthassák. A rendelet kijelenti, hogy az ez ellen vétő tisztviselőket szigorúan meg fogják büntetni. A belügyminiszter felhívta a­ közigazgatási tisztviselők ügyében kiküldött vizsgáló bizottságokat, hogy működésükről haladék nélkül tegyenek jelentést. Azokat a bizottságokat, a­melyek még eddig semmi pozitív eredményt nem értek el, a miniszter feloszlatta. Belgrád, jan. 13. Az újév alkalmából az ud­varnál tartott bál fényesen sikerült. Bray német kö­vet a diplomatiai kar nevében üdvözölte a királyt, azután kifejezték szerencsekívánataikat a miniszte­rek, az udvari tanácsosok, a tisztikar és a városi praefectusok. Belgrád, jan. 13. A hivatalos lap mai száma közli a belügyminiszter rendeletét a kerületi praefec­­tusokhoz, mely a rendőrközegeknek hivataluk gya­korlásában követendő eljárását szabályozza az ál­lampolgárok törvényes jogaival szem­ben. A rendelet a törvények legszigorúbb betartását kivánja. Belgrád,jan. 13. Gruics miniszterelnök tá­bornokká neveztetett ki. Prága, jan. 13. (Eredeti távirat.) A tart­ománygyűlés mai ülésén botrányos jelene­tek fordu­ltak elő. V­a­s a t­y ifjú­ cseh párti képviselő azzal vádolta a cseh nemességet, hogy a nyelvbeli egyenjogúságot határozottan ellenzi és a német nyel­vet, mint az állam hivatalos nyelvét, legbuzgób­

Next