Nemzet, 1888. február (7. évfolyam, 1949-1977. szám)

1888-02-01 / 1949. szám

SzILEKESZTŐSÉG: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 0 kr. 1949. (32.) szám. Reggeli kiadás. KIADÓH HVATAL : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................... 2 frt 3 hónapra ................................................... 6 » 6 hónapra ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fiz­etés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Budapest, 1888. Szerda, február 1. VII. évi folyam. Budapest, január 31. Nagy és gyökeres reformot kezdeményez a szeszadóról szóló törvényjavaslat, melyet a miniszterelnök ma nyújtott be a képviselő­háznak. Pénzügyi és közgazdasági tekintet­ben egyaránt nevezetes változás ez, mely alapeszméiben követi ugyan azon német bi­rodalmi törvényt, mely a múlt évi október 1-én lépett életbe, de, természetesen a hazai viszonyoknak megfelelő és közgazdasági és pénzügyi fejlődésünk által követelt változta­tásokkal. Hogy a törvényjavaslatnak mi lesz pénz­ügyi eredménye, azt a javaslat indokolása számszerűleg ki nem mutatja, mert az a fo­gyasztásra termelés és kivitel, valamint a kedvezményes gazdasági gyárak és kisüstök termelési arányaitól és főleg a fogyasztásnak az adó tetemes felemelése folytán való alaku­lásától függ. Nem hagyható ugyanis figyel­men kívül, hogy egyrészt a gazdasági gyárak és a kisüstök eddigi kedvezményeiket meg­tartják , s hogy másrészt a fogyasztásra való gyári termelés mekkorasága, az adó ily tete­mes emelése által szintén befolyásoltathatik. De azon hat évi átlag adatok alapján, me­lyek a törvényjavaslat indokolásában foglal­tatnak, aligha tévedünk, ha közel 30 mil­lió forintra teszszük az új törvényja­vaslatban tervezett pénzügyi eredményt , a­mi az eddig nyert 10 milliónyi eredmény­nek megháromszorozása és így az államház­tartásnak nyújtott olyan 20 millió forintnyi újabb jövedelem, mely, míg egyfelől annak rendezését csaknem egészen biztosítja, más­felől méltóvá teszi azt az áldozatot, melyet e czímen a törvényjavaslat a közgazdasági ér­dekek veszélyeztetése nélkül vesz igénybe a közönségtől. S ez a törvényjavaslat sarkpontja. Sza­kít a gyártási adórendszerrel, magát a termelést — a kis üstök jelentéktelen megvál­tásától eltekintve — adómentesen hagyja, és ha azt szigorúbb pénzügyi ellenőrzés alá he­lyezi is, ezt csak azért teszi, hogy a szesz­mennyiséget nyilvánlatban tarthassa, hogy azt hectoliterenként egy bizonyos mennyi­ségig 35 frt, azon felül 45 frt adó alá azon pere­ben vonja, melyben az a fogyasztásba átmegy. Tehát sem a termelés, sem a termelési eszközök adóalapot nem képez­nek , a gyáros nem adószedő, fizeti az adót az, ki a szeszt megveszi, abból a czél­­ból, hogy a fogyasztóknak elárusítsa. Az adó­­áthárítás és kijátszás egész költséges, sok tő­kével és pénzügyi veszteséggel járó appará­tusa megszűnik. A német tövényhozás fejenként 4 és fél literben állapíta meg azt a mennyiséget, mely a szeszből a kedvezőbb, 50 márkás adótétel alá esik, hogy az azon felül levő mennyiséget 70 márka alá vonja. A magyar javaslat 872,542 hektoliterben állapítja meg azt a mennyiséget, mely 35 forint adó alá esik, te­hát fejenként 5 literben. Az azontúl, belfo­­gyasztásra termelt mennyiséget 45 forint adó sújtja. Az így contingentált mennyiség Ausz­triával közösen, az egész monarchia szesz­forgalmának hat évi átlagából van kiszá­mítva, levonva abból a kivitelre és nem em­beri fogyasztásra használt mennyiséget. Ta­gadhatatlan, hogy önkényes felvétel ez, mely a jövő fejlődéséről nem nyújt biztosítékot, de egyedül pozitív alap, melyre számítást alapí­tani lehet. S hogy nem túlságos nagyra vett számítás ez, az is bizonyítékául szolgál, hogy a fogyasztás csökkenésére már eleve 15 szá­zalék leütés van számba véve. Ha az így kiszámított szeszmennyiség az országban elfogy, a javaslat pénzügyi eredménye biztosítva lesz; ha több lesz szük­séges, a túltermelésre a magasabb, 45 fotos tétel jön alkalmazásba, mi az árakat, a egész szeszmennyiségre megfelelően emeli és ebben a 35 frtos tétel mellett termelőknek praemiumot ad. A­mi az adótételt illeti, ez 31/1—41/11-sze­­resen nagyobb, mint a mostani, de így is minden európai államban magasabb, sok­kal magasabb a szeszadó. A német 43 frt 75 fr, a franczia 79 frt 10, az olasz 91 frt 12­, az orosz 148 frt 28­a és az angol 247 frt 281/a kr. E tételek eléggé bizonyítják, hogy a javaslat tételei elviselhetők. Annyival is inkább elviselhetők, mert nem esnek vissza sem a szesztermelésre, sem a közgazdaságra, miután egyiket sem terhelik. A szesztermelésre nézve a javaslat nem­csak adómentessé teszi az egész kivitelt, ha­nem 5 fztos pr­émiumban is részesíti, köz­gazdaságunknak pedig a gazdasági szeszgyá­rak eddigi kedvezményeit nemcsak megtartja, hanem még szaporítja, mert leszállítja a fel­tételül tűzött területet, az adóból leenged 7 hectoliter napi termelésig 1—3 fztot és az ellenőrzéshez szükséges órákat az államkincs­tár terhére rendezi be, az adóhitelt megtartja, illetőleg a vevőknek is 4 hóra adja meg és nemcsak egyes gazdáknak, hanem szövetke­zeteknek is megadja a mezőgazdasági gyárak­nak biztosított kedvezményeket. Mindez azt bizonyítja, hogy a reform, bár mesterséges számításra, de helyes alapra van fektetve és csakis a regale megváltást te­szi most már elodázhatatlanná, hogy mező­­gazdaságunkat e czimen se károsítsa meg. A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 31. A LÉLEKIDOMÁK. Orr kötetbeit. IRTA : JÓKAI MÓR. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) 25 Epen mint Traumbold temetésénél. Hanem azért volt elég számos halotti kiséret. Igazi siratók! Azok a Senki gyermekei, a kik jóltevő őrangyalukat vesztették el a jó Sarolta kisasszony­ban : a falu leányai, a kik csupa jót tanultak tőle. A koporsóját is a lányok vitték a vállaikon egész a sír­boltig, az árva gyermekek énekelték a gyászzso­lozsmát. Lándory protestáns volt. — Ez ugyan nem tartozik a jellemrajzhoz, de mégis felemlítendő mel­lékkörülmény. Kivált temetés alkalmával. Kevés ott a szertartás. A gyermekek énekelnek, a lelkész imát mond, a néptanító búcsúztatót. Az már újabbkori en­gedmény a kálvinistáknál, hogy a viaszkfáklyákat meggyújtva viszik a koporsó mellett. Még ötven év előtt meggyújtatlan vitték. Gyalog haladt az egész gyászmenet a kastélytól a sírboltig. Elől az éneklő gyermekek, azután a pap, meg a rektor, azután egy hajadon leány, fehér vánko­son a myrtuskoszorúval, azután a koporsót emelő leá­nyok , nyomban Bertalan, Godivát vezetvén a karján, utána a gazdasági tisztek, a falubeli honoratiorok, férfi, asszony külön. Nem messze volt a kastélytól a sírbolt, egy kis gömbölyű halom oldalában. Azt a helyet Lándory atyja alakitá át végnyugalom helyéül, akkor midőn ez a puszta domb a tagosztályban az ő birtokába jutott. A sírbolt kapuzata, egyptomi csonka kúp alak­ban, a domb oldalából fehérült elő, a hová pázsitos út vezet. Eleven fenyősövény veszi az egész dombocskát körül. A portale homlokán e szavak fekete betűkkel: Quies vera.« Az anya halálakor ültették ide mind a fákat. A bejárat jobbján egy magasra felnyúlt virginiai bo­róka (juniperus virginiana) mely tele rakva égszínkék bogyókkal, úgy tűnik fel, mint egy roppant nefelejts­­bokor, a másik oldalon egy fává izmosult kecskerágó, evonymus, tele rózsaszín csillagokkal. Hátul pedig egy magasra kiemelkedő, ezüst levelű hársfa, mely sűrü lombjaival sátort borit a kőemlék fölé. Ezeket mind kegyelet ültette. De hozzájárult aztán a feldí­szítéshez maga a vad természet: a tövises szederinda felkapaszkodott a fal tetejére, s hosszú füzéreit, mi­­ken együtt a veres és zöld szeder a fehér virággal, rengetegen ereszti alá a vas rácsajtó elé, mig a komló befutotta a kecskerágó fát s aranyszínű barkatobor­­zaival tele tarkítja annak a piros korszovátás sötét­zöld lombjait. A terebély hársfa ágairól pedig kalap­­nagyságú gömbök csüggnek alá, mint megannyi chinai lampionok: ezek az ős építőmester, a darázs fészkei, miket e megszentelt helyen nem háborgat senki. S maga a sírbolt belseje sem néptelen. Nagy abban az élet. A belső boltozatról egy lánczon, remekművű érczkoszoru csügg alá. Ennek a keretéhez építette hozzá a maga sejtházát egy elvadult méhraj, melynek boldog lakói döngve repkednek ki és be, a rácsajtón keresztül s egyre hordják a mézet és virágport a ha­lottak házába. S mikor a gyászmenet közelit, egyszerre előjön a sirbolti méhköpünek s a darázsfészkeknek minden szárnyas lakója; (bizony nem a kegyeletből, hanem a viaszfáklyák szagától ösztönözve) s azoknak az egye­sült döngése, a­mint a koporsó fölött összeverődnek a naptól aranyozott porködben odafenn, olyannak tet­szik, mintha valami túlvilági karoknak zöngése zen­­dülne meg a kitalálhatlan magasságban. — Oh, hogy irigylem én ezt a szép helyet te tőled! — rebegő Godiva, a koporsóra borulva, melyet ott az ajtó előtt a Szentmihály lovával együtt le­tettek. Elébb a szederindákat félre kellet hárítani az ajtó elől, aztán meg a sok csillagvirágos szulákat falappal lebontogatni, mely a rács czifrázatait össze­vissza fonta. Bertalan nem engedte, hogy egy szálat is letépjenek abból a vadgazból. »Quies vera. Quies vera.« suttogá magában Godiva, a homlokzat feliratát emlékébe edzve. Hát aztán csak otthagyták Saroltát, a­hol hall­gathatja a méhek döngését, a­míg a föld az Isten pla­nétája marad. A méh előbb élt, mint az ember. S to­vább fog élni mint az ember. Én még ma este elutazom. Mondá Godiva, mi­kor az utolsó sopánkodó falusi honoratior is kihúzta a lábát a teremből. — A kocsi készen áll. Mondá Bertalan. Aztán kiadta a rendeletet, hogy vigyék le a hintóhoz a kisasszony útimálháit: az útravaló elemó­zsiát kosárkával együtt, meg a festőszeres ládikót. Mikor aztán már fel volt minden pakolva, a lo­vak nyugtalanul kapálták a kavicsot odalen az udva­ron . Godiva, fátyolos utazó kalapjával a fején, esőkö­penyét felöltve, kézitáskáját a derekára övezve, bejött Lándoryhoz búcsút venni. Kezeiket nyújták egymásnak, és aztán csak néztek egymás szemébe. És egy szót sem szóltak. Dehogy nem szóltak! Beszéd volt az, hosszú, érthető beszéd, a­mely egyik szemnek a sugarán át a másikba átfolyt: a minden természeti csodaelemek legfelségesebbje! Hatalmasabb erő a villanynál, a melegnél, a világosságnál, a hangnál. Együtt egy maga mind a négy. Hol az a természettudós, a­ki azt meg tudja nevezni ? A hosszú néma szembenézés után, végre Ber­talan mélyen reszkető hangja szólalt meg. — Ha ön úgy tudna olvasni az én gondolataim­ban, mint én az önéiben. — Tudok, — susogá Godiva — ön azt gon­dolja: »ne menj el e házból,maradj itt örökre!« Az volt. — És ön azt gondolja rá vissza, — szólt Ber­talan — »örömest maradnék, mert megszánta­lak; de nem maradhatok, mert szántak.« — Valóban igaz. — Még az eszmejárását is tudom önnek kö­vetni. Önt azt gondolja: te szeretnéd, ha én itt ma­­­­radnék; ha Traumhold árvájának, ki földönfutóvá lett — a te megjelenésed napján — ezzel új menhe­­lyet adnál; apa helyett apát, vagy még annál többet: élettársat. Ez a te lelkednek meghozná a nyu­galmát. Godiva arcza még halaványabb lett ezen sza­vak alatt. Engedte, hogy ez az ember olvassa ki a szívéből a legtitkosabb gondolatait. — S erre ön azt mondja: még­sem tehetem azt, mert azzal, hogy ha én a magam sorsát a tied­hez hozzá kötném, kizárnálak téged a világból. A lány most már ijedten kapott mind a két ke­zével a kebléhez. Hát ez előtt nincsen semmi titok ? — Lássa ön, hogy kitalálom önnek a gondolat­­ját. — Monda diadalmasan Bertalan. — S már most még azt is kitalálom, hogy micsoda választ vél ön az én szívemből kiolvasni. Ugyebár azt, hogy »mit törődöm én az egész világgal! Hisz én magam is száműzöttje vagyok a társadalomnak. Engem a nagy érdemeim tettek azzá. A nagy hírem emberfutamító! Szigetlakó vagyok, magánykereső, vadember. Nekem Isten ke­gyelme az, hogy egy második élő lelket találok a föl­dön, a­kit emlékei, indulatai épen úgy kiűznek az emberlakta földről, mint magamat, s azzal együtt egy boldog otthont alkothatok magamnak.« Ezt olvassa ön az én szivemből, ugy­e ? E szóknál erősen megszok­ta a leánynak mind a két kezét, s kényszerité azt, hogy a szemeibe nézzen. Godiva zavarodottan meredt Bertalan tekin­tetébe. Most már nem értette azt. Ezek a zöld sze­mek ; a szikrát hányók; a titok teljesek; a behatol­­hatlanok. Értelmetlen volt előttük azoknak a beszéde. — Hát lássa ön, nincs igaza. — Szólt Ber­talan, mosolyra szelídülve. — Én nem gondolok arra, hogy örök időkre kizárjam magamat a világból. Pár év múlva az én viselt dolgaimról nem beszél többé senki. Nagy világesemények elmossák az apró harczok történetét. Nekem még lesz dolgom az emberek között. S a Traumbold nevén ejtett homály sem marad ott örökre. Annak, erős hitem, hogy el kell tisztulni végkép. Nem a gyász, nem a bánat, nem a léleknyugtalanság az, a­mi engem arra készt, hogy azt a kezet, a­mit kezemben tartok, el ne bocsássam, hanem valami más! — Emlékezni fog ön arra, a­mit első beszélgetésünk alatt mondtam önnek. »Minden embernek a szívében van egy talány, férfiéban, nőében egyaránt Száz közül egy az, a ki a megoldott ta­lányban a saját titkára talált rá.« — Ez a századik én vagyok.« —Én megkérem önt, mert szeretem! Mert lelkem jobb felét találom önnél. Hát ön megtalálja-e azt nálam ? Godiva a megdicsőülés kábulatával rogyott Ber­talan karjai közé........................................................... Aztán szépen lement a nap, a hold szépen fel­jött , a személyvonat szépen fütyülhetett az indóház­­nál, tovább is roboghatott. A befogott paripák még ott kapáltak a patkóikkal a lépcsőjárat előtt. (Vége az I. kötetnek.) Mai számunkhoz két év melléklet van csatolva, Budapest, január 31. Az idei általános budgetvita ritka ko­moly, méltóságos folyamatának keretében mozog az egyes tárczák általános és részletes tárgyalása is. Örvendetes és a jövőre nézve megnyugtató volt a sensatió-hajhászás s bot­ránykeresés nélkül lefolyt általános költség­­vetési vita. De sokkal örvendetesebb az, hogy a részleteknél is állandóvá vált ez a hang és a minisztériumok budgetjeit, politikai és sze­mélyes epeskedéstől ment, szakszerű, a tárgy­nál maradó és az ügyet, nem külön érdeke­ket illető fejtegetéseknek veszik alapjául. Számos életre való eszmét vetettek fel ma is a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi­nisztérium költség előirányzatának általános tárgyalásánál. És ha a megpendített eszmék megvalósítása a közel­jövőben nem is lehetsé­ges, mindenesetre szolgálatot tettek azoknak propagálói azzal, hogy az ország színe előtt vita tárgyává tették őket. Közgazdasági viszo­nyaink egészséges fejlődése csak vállvetett együttműködéssel lehetséges. E­z részben el kell némulnia a pártok és személyek érdekei­nek. A mostani budgetvita eléggé tárgyilagos menete mutatja, hogy ebben az irányban a jó és helyes irányt felismerték. Úgy a közleke­dési, mint a közgazdasági költségvetésnek ál­talános vitájánál azonnal szembeötlik an­nak a józan felfogásnak az érvényre jutása. A közgazdasági szak előadójának rövid, de sokat mondó és mindig a tárgynál maradó beszédje, az általa képviselt ügy fontosságá­hoz mérten vezette be a vitát, melynek mai folytatása méltó volt ehhez a beszédhez. Alig volt szónok, a­ki a mai vitában csak egy lé­péssel is félretért volna a tárgyilagosság út­járól. Abban a mederben folyt a tárgyalás, a­melyet annak az előadó komoly és szakszerű bevezetése előre kijelölt. Praegnans jellege az összes szónokok mai fejtegetéseinek az, hogy mindanyian a mezőgazdasággal foglalkoztak. Az ipar és ke­reskedelem érdekeit a tárcza tárgyalásánál még csak nem is érintették. Azért-e, mert ezen a téren a minisztérium működése átalán semmi kívánni valót nem hagy, vagy azért e, mert a képviselőház tagjainak nincs e te­kintetben kívánni valója, nem kutatjuk. Csak registráljuk azt a tényt, hogy el­lentétben az utóbbi évek ama jelsza­vával, mely folyton az ipar fejlesztését han­goztatta, az idén eddig az ipari érdekekről egy szót sem ejtettek. Tisztán a mezőgazda­ság ügyének előmozdítása képezte a vita tár­gyát. — Nem tartjuk különösnek e jelenséget. A sokat szorongatott meglevőnek fentartása épp oly fontos, ha nem fontosabb érdek, mint az új létesítése és megerősítése. De kedvező körülményt látunk abban, hogy jóllehet hoz­zászóltak a tárgyhoz azokról a padokról is, a­melyekről jó ideig megszoktuk az agrárius velleitások fejtegetését, az agrarismus elveit ma nem hangoztatták. Csak itt-ott csillámlott fel néha viszfénye annak a letűnőben levő napnak, mely egy idő óta mindinkább hal­ványodó fénynyel világít az agráriusok meg­csappant számú, egykor buzgó híveinek. A felvetett kérdések közül különösen három érdemli meg nagyobb mértékben figyelmünket. Az egyik a bortermelés és az­zal kapcsolatosan a mintapincze, a másik a mezőgazdasági személyes hitelügy és a har­madik a talajjavítási hitel kérdése. Mind a három kérdés tárgyalásán egy­öntetűn végigvonul az ellenzéknek az a haj­landósága, hogy a javítást a kormány ne csak kezdeményezze, hanem fejleszsze és hogy úgy mondjuk, saját régiejében meg is tartsa. Kü­lönös, hogy az az ellenzék, mely olyannyira irtózik mindentől, a­mi a kormánytól jön, mely olyannyira kicsinyes, ócsárol mindent, a­mi a kormány kezében van, hogy ugyanaz az ellenzék kívánja minden téren a kormány­nak gyámkodó befolyását. A bortermelés ügyének előmozdítását, a szőlészet javítását kérte a szélső­bal részéről egyik, borászati téren — ők tudják miért — kapacitásnak elismert szakférfia a pártnak. Miután elmondta, hogy a kormány szakértői mihez sem értenek, a phylloxera elleni véde­lem intenzívebbé tételét és a mintapinczének a jelenlegi szervezetben való fentartását sür­gette. És a­míg ő melegen szólott a szőlészet­nek, közgazdaságunk ez egyik legfontosabb ágának védelme mellett és a szőlők fentartá­sát követelte, addig a vele ugyanegy parton ülő Petrich Ferencz azt a famázus eszmét han­goztatta, a culturmérnökök talajjavító műkö­déséről szólván, hogy elég nálunk a művelt föld, fölösleges a termőföldnek szaporítása s a talajvíz levezetése. Ugyancsak a mintapincze ügyével foglalkozott Hannibal József is s megszüntetését kérte, a káros verseny miatt, mit e pincze okoz. A mintapinczét illető mind a két véglet­be menő, kivánalomra megadta a helyes vá­laszt a távollevő szakminiszter helyett, Matle­­kovits Sándor államtitkár. Igazolta a kormány eljárását, hogy a már megerősödött minta­pinczét lassan kint ki akarja bocsátani keze­lése alól és védte a nemcsak nálunk, hanem külföldön is elismert és népszerűvé vált intéz­ményt a káros verseny vádja ellen.­­ Való­ban, ha a talajjavítási és gazdasági hitel­ügy felvetett eszméinek megtestesítésére példát akarnánk találni, az állam támogatásával, az ő védjegye alatt létrejött s lassankint az érde­keltek kezébe megerősödötten átbocsátott mintapinczénél jobb analogont keresve is alig lehetne találni. A mintapincze alárendeltebb jelentőségű s kicsinyesebb ügyénél sokkal fontosabb az a kérdés, melyet a mérsékelt ellenzéknek új tagja, a volt ma is sikerjegyző Linder György vetett fel. Nem szándék nélkül említjük föl előbbi társadalmi állását. Ebben a hivatalá­ban az ifjú képviselő maradandót és haszno­sat alkotott. Társadalmi uton, a földmívesek körében apostolkodva egy elég szépen mű­ködő, a Raiffeisen-féle ebablon után készült hitelszövetkezetet létesített. Intézménye pél­dául szolgálhatna sok vidéknek. A házban szintén e­bédelgetett eszméjéről szólott. Li­berális, minden politikai háttértől ment be­szédben fejtegette a kis­gazdák hitelügyének kérdését. Csak azt tartjuk különösnek, hogy ő, ki ezen a téren a társadalmi tevékenység hatását közvetlen tapasztalatból ismeri, szin­tén a kormány támogatását kívánja igénybe venni. Pedig mai beszédében erősen hangsú­lyozta, mily befolyással lehet a parasztok hi­­telügyére a személyes közreműködés. Figye­lemre méltó, hogy azon a párton ülve, mely első vetette föl a váltóhitel megszorításának kérdését, előre is óvást tesz minden ily — általa teljesen czéltévesztettnek tartott — retrograd intézkedés ellen. Beszéde alkalmat adott Károlyi Sándor grófnak arra, hogy ugyane tárgyban mondja el a saját észleleteit. Károlyi gróf Pest megyében volt meleg szó­szólója ez ügyiek és a megye támogatásával sikerült is 17, a marssihoz hasonló, egymással szerves kapcsolatban álló szövetkezet létesí­tése. Szintén az állam támogatását kívánta, jóllehet tapasztalásból tudhatná, hogy a me­gye sokkal többet tehet ez ügyben, mint a kormány. De constatálni kívánjuk, hogy gr. Ká­rolyi csak az állam és kormány erkölcsi tá­mogatását kívánta ez ügynek, s ez ellen — helyesen értelmezve — még azok is alig te­hetnek kifogást, kik, mint mi, a legnagyobb veszedelemnek tartják, ha a társadalom s az állam feladatait összetévesztik. A gazdák személyes hitelügyén kívül felmerült a talajjavítási hitel kérdése. Dárdai Sándor, a vízjogi törvény ez alapos ismerője és egyik megalkotója, hozta szóba. Alapos beszédben ismertette a külföldön ezen a té­ren elért eredményeket. És fejtegetései ered­ményéül nem a kormány kezdeményezését kérte, mint az ellenzék szónokai, hanem csak támogatását egy talajjavítási bank felállításá­hoz. Matlekovics Sándor úgy a mezőgazda­­sági személyes, mint a talajjavítási hitelügy kérdésében kimerítően jelezte a minisztérium álláspontját, ígérte a beavatkozást ott, a­hol szükséges és perkorrestálta, a­hol esetleg gyámkodássá válhatnék. Holnap folytatja a ház a mai tárgya­lást s a vita további folyamára esetleg még magunk is visszatérünk. BELFÖLD, Budapest, jan. 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, február hó 1-jé­g, szerdán, d. e. 10 órakor illést tart. Napirend: A Németországgal kötött kereskedelmi szerződés be­­czikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása és az 1888-ai állami költségvetés részletes tárgya­lásának folytatása. Budapest, jan. 31. (A szeszadó.) Azon nagy­­fontosságú javaslatot, melyet a kormány ma terjesz­tett a képviselőház elé, lapunk mai számának mellék­letein egész terjedelmében, indokolásával együtt kö­zöljük. A közelebbi időkben e javaslat nagyban fogja foglalkoztatni a közvéleményt s azért sietünk azt egé­szében s egyben közölni olvasóinkkal. Budapest, jan. 31. (Az országgyűlési szabadelvű pártból.) Az országgyűlési sza­badelvű párt ma d. u. 5 órakor V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnöklete alatt értekezletet tartott, melynek egyedüli tárgyát a Németországgal 1887. deczem­­ber 8-án kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavas­lat képezte. A törvényjavaslat, melyet Láng Lajos előadó indokolt, úgy általánosságban, mint részleteiben vita nélkül elfogadtatván, a tanácskozás véget ért. Budapest, jan. 31. (A képviselőház zár­­számadási bizottságából.) A képviselőház zárszámadási bizottsága ma délután 5 órakor R­a­­k­o­v­s­z­k­y István elnöklete alatt ülést tartott, mely­nek napirendjére az igazságügyi s a hon­védelmi tárczák zárszámadásai voltak kitűzve. — Jelen voltak — a bizottsági tagokon kívül —■ F­a­b­i­n y Teofil igazságügyminiszter, Gromon honvédelmi államtitkár, Hosszú állam­számszéki alelnök, Jankovich pénzügyminiszteri osztályta­nácsos és Cserhalmay vezérhadbiztos. Az e 1-

Next