Nemzet, 1888. február (7. évfolyam, 1949-1977. szám)

1888-02-14 / 1962. szám

Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségi­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. XdiUbC­mVATAL: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszíni. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétezer házhoz hordva, 1 hónapra .......... ...................................... 9 firt 5 hónapra ....................................... . .. . 6 , 6 hónapra .. .. .. .. .. .. .. ............. . . IS . Az esti kiadás postai különk­ü­déséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 1962. (45.) szám. Budapest, 1888. Kedd, február 14. VII. évi folyam. Budapest február 13. II. Az igazságügyi minisztérium költség­­vetése kettős szempontból kúrálandó meg. A dologi kiadások feltüntetik a nagy igazság­ügyi gépezet mozogtatására fordított költsé­geket, a személyi kiadások pedig a mozogtató erő előállítására szükséges pénzösszegeket. És hogy ha összehasonlítjuk és párhuzamba vesz­­szük az igazságügyi statisticát ezekkel a költ­ségekkel, megtudhatjuk azt, várjon a statisti­cai adatokkal kimutatott eredmény arányban áll-e a reáforditott költségekkel, megéri-e ezen eredmény az érte elköltött pénzt. Nagyban megkönnyíti ezen criticai összehasonlítást az igazságügyminiszterium által legújabban ki­adott visszapillantás az igazságügyminiszte­­riumnak 1875-től 1887. évig terjedő műkö­désére, melynek kiegészítését képező statisti­cai táblázatok ugyan nem jelentek meg még teljesen, de megjelent részükben is elég bő anyagot szolgáltatnak az elmélkedésre annak, a­ki a statisticai adatok leple mögött rejlő életet fel tudja és akarja ismerni. Az igazságügy miniszteri költségvetés adatai évről-évre nagyobbodó irányzatot mu­tatnak. A jogász ember ezt csak helyeselheti, de az adófizető polgár is ebből láthatja, hogy az állam az eszményi javakért, a jog és igaz­ság helyreállításáért évről-évre többet áldoz, nem annyit, a­mennyit a jogászok nézete sze­rint kellene, hanem annyit, a­mennyit az adott viszonyok között lehet. Az 1888. évre az igazságügyminiszterium által a költségvetés XX. czime alatt előirány­zott kiadás ugyan csak 11.972,024 irtot tesz, holott 1887. évre 12.161,269 frt szavaztatott meg, úgy­hogy itt némi kevesebblet mutat­kozik, de ez jelentőséggel nem bír, mert egy­részt a nyugdíjazásokra előirányzott összeg 151,673 írttal több, mint 1887. évben és másrészt a rabsegélyalap javára 105,000 írt­tal kevesebb helyeztetett kiadásba, a­mi az igazságügy mérlegében nem szerepel mint megtakarítás, mert annyival csökkent az e­nzi­­men előirányzott bevétel is. Ha ezen költségvetés egyes tételeit vizs­gáljuk, látjuk, hogy az igazságszolgáltatás az első fokban 1888. évben ugyan jelenté­kenyen többe fog kerülni (törvényszékek, járásbíróságok,ügyészségek összesen 9.319,403 frt), mint 1886. évben (ugyanezek 8.874,313 frt), de kevesebbe mint 1887. évben (ugyan­ezek 9.401,307 frt). Összehasonlítva ezen tételeket az első bí­rósági ügyforgalommal, melynek adatait 1886. évig bezárólag birjuk, ezen költség­ke­­vesebbl­etet nemcsak igazoltnak találjuk, ha­nem azt hiszszük, hogy egyáltalában az igaz­ságszolgáltatásnak első fokban való ellá­tásánál már megtakarításokra gondolhatunk. Az ügyforgalom az első fokú bíróságoknál 1877. óta, midőn a kisebb polgári peres ügyekben való eljárás szabályoztatott, foly­tonos apadást mutat, úgy, hogy 1877. évben a kir. törvényszékeknél összesen 2.311,591 beadvány, a kir. járásbíróságoknál pedig­ 4 580,492 beadvány volt, holott 1886. évben a törvényszékeknél 1 667,560, a járásbírósá­goknál 3.709,674 beadvány lett iktatva.Ezen adatok mutatják, hogy a kiadások ezen czé­­lokra­ is méltán már 1888. évre némi reduc­­tiót engednek. Ezen reductiónak a mi néze­tünk szerint inkább a személyi kiadásoknál volna helye, mert habár el kell ismerni, hogy a hátralék 1886. évben sokkal kisebb mint 1887. évben, mégis az elintézendő ügyek száma évről-évre fogy, és így a feldolgozásra fordított szellemi munka kevesbedik. Ezen reductio, habár igen csekély mérv­ben, az 1888. évi költségvetésben meg is tör­tént, mert ha eltekintünk a tíz és tizenöt éves pótlékoktól, melyek 1888. évben esedésekké válnak, a személyes járadóságok összege csak­ugyan kisebb mint 1887. évben. Nem helyeselhetnék a megtakarításokat a dologi kiadásoknál, mert a ki ismeri vidéki és fővárosi bíróságaink elhelyezését, bútorza­tát, különösen pedig a szellemi segédeszkö­zökben, törvények, rendeletek kiadásaiban való szegénységét, a ki tudja, mennyit kén­­telen a nép ingyen tanúskodni, milyen silány az élelmezés a törvényszéki börtönökben, az belátja, hogy itt a takarékosság már tovább nem vihető. És ha egy helyes kinevezési politika, mely a szolgálati idő kellő méltánylása mel­lett, a soron kívüli előléptetésnek is elég tért ad, mely a tudományos foglalkozást elisme­résben, a kiváló szakképzettséget és szorgal­mat jutalomban, a fiatal erők ambitióját és az öregebbek lankadó erejét buzdításban ré­szesíti, ha egy ilyen helyes kinevezési poli­tika, mely nyíltan mérlegeli a versenyzőket, hosszabb időn folytattatik, úgy azt hiszszük, nem kell jövőre az elsőbíróságoknál költség­emelésből tartani, mert a­mint már az idei költségvetés is teszi, a dologi kiadásokban való több szükséglet a személyi járandósá­goknál elérhető megtakarítások által bő és túlságos fedezetet fog találni. Egészen mások a viszonyok a felsőbb bíróságoknál. Itt is ugyan konstatálható a teendőknek apadása, de sokkal csekélyebb mértékben, mint az elsőfokú bíróságoknál és­­már az utolsó évben a beérkezett ügyek száma ismét emelkedett. De itt nem történt tíz év óta jelentékenyebb költségemelés — 1878-tól 1888 ig a másod és harmadbirósá­­goknál, beleértve a pótbirói intézmény eltör­léséből folyó többletet összesen 80,000 írttal emelkedett a kiadás. Az első bíróságok költsé­gei pedig 7.696,995 írtról 9.319,403 írtra emelkedtek, tehát közel 20 százalékkal. A mi nézetünk szerint tehát a felsőbb bí­róságokra a közeli jövőben kell bizonyos költ­ségtöbbletet fordítani nemcsak azért is, hogy az évről-évre növekedő hátralékokból a felsőbb bíróságok kigázolhassanak, hanem, hogy a jelenleg egyáltalán elégteleneknek mutatkozó erők szám szerint is szaporíttassanak. Ha már most reápillantunk az igazság­ügyi minisztérium költségvetésére, látjuk, hogy az igazságügyi kormány is ezen helyes alapelvekre fektette előirányzatát. A szemé­lyes járandóságoknak ha nem is leszállítását, de legalább állandósítását keresztülvitte, a dologi kiadásoknál a stabilitásra törekszik s ebben az irányban inkább a takarékosság kö­vetelményeit találjuk érvényesitve. A felsőbb bíróságoknál pedig a költségemelést a költ­ségvetés indokolása külön törvényjavaslat alakjában helyezi kilátásba. Nem lehet azonban félreismerni, hogy az igazságügyi nagy gépezet jelenleg nem úgy működik, mint azt a jogkereső közönség és maga az igazságügyi kormány is óhajtaná. Tény, hogy 1878. évben a kir. törvényszé­kek összesen 2.251,533 darabot, 1886. évben pedig nagyobb reáforditott költség mellett 1.670,391-et intéztek el, anélkül, hogy csak egy törvényszéki elnök is jelentette volna, hogy nála sok a személyzet és hogy a lét­szám apasztható, a felsőbb bíróságoknál szin­tén csökken az elintézések száma és nő a hátralék. Ezen tények mutatják, hogy igaz­ságügyi szervezetünk nem teljesen kielégítő, és vagy a meglevő erőket nem lehet eléggé kihasználni, vagy pedig egyátalán az eljárás rendszere lassú és akadályozza a gyors igaz­ságszolgáltatást. A kormány erre is kiterjesztette figyel­mét, és amint éppen az igazságügyi minisz­térium által kiadott jelentésből látjuk, a mi­nisztérium a bűnvádi eljárás codificatió­­ját tűzte ki legközelebb megvalósítandó fel­adatainak egyike gyanánt. A polgári el­járás reformja távolabb áll ugyan, de már csak a felsőbb bíróságok újjászervezése miatt sem maradhat el sokáig a bűnvádi eljárás codificatiója után. Ezen nagy munkálatok közben azonban megtehetők az intézkedések, az erőknek a je­lenlegi keretben való jobb kihasználására is. Ez irányban az ügyviteli szabályok pontos megtartása, esetleg azok reformja lenne keresztülviendő, a­mit az igazságügyi kormány, tudomásunk szerint szintén tervez. És eképpen látva, hogy a kormány he­lyesen ismeri fel igazságügyünknek mint em­beri intézménynek hiányait, törekszik ezeket nagyobb reformművek által alaposan meg­szüntetni és addig is, míg ez megtörténhetik, az adott eszközökkel ideiglenesen üdvös in­tézkedéseket tesz, bizalommal tekinthetünk a jövőbe, mely a magyar jogéletnek codifi­­cált anyagi törvényeket, szóbeliséget az eljá­rásban, jó és gyors igazságszolgáltatást igér. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 13. Irodalom. Társadalmi elméletek és események. Criticai adalékok a tár­sadalmi eszmék fejlődéstörténetéhez, irta Medveczky Frigyes. Budapest, 1688. Ára 2 frt So­kr. Kétséget nem szenved, hogy valamely könyv fokozott érdeklődésre számíthat, ha tárgyánál és tar­talmánál fogva a korszerűség jellegét viseli magán. Ma­napság, midőn a közvéleményt mindinkább fog­lalkoztatják a közgazdasági kérdések és az ezekkel kapcsolatos, vagy legalább is némi viszonyban álló társadalmi problémák, a­midőn az egyes álla­mok nagy közgazdasági átalakulás küszöbén állanak, egy »társadalmi elméletekről és eszményekről« szóló mű kétszeres figyelmet és érdeklődést kelthet. A magyar tudományos académia kebelében mű­ködő bizottság ezúttal az önérzet hangján mondhatja ama könyv megjelenésekor, melyet néhány szóval is­mertetni kívánunk, hogy »a magyar tudományos mű­veltség érdekében a tudományt mai színvonalán elő­adó eredeti magyar művet« bocsátott a komolyabb törekvésű és mélyebben gondolkozó közönség rendel­kezésére. Alig képzelhető szebb feladat az elmélkedő munkásság terén, mint az emberiség körében időről­­időre felmerült eszméknek fejlődését figyelemmel kí­sérni és tanulmányozni. És jó lélekkel ki lehet mon­dani, hogy korunkban e fölötte érdekes munkásságot nagy buzgósággal is folytatják. Természetes, hogy a nagyobb közönséget amaz eszmék fejlődése érdekli első­sorban, melyek a gyakorlati élet érdekeit érintik, vagyis az úgynevezett etnk­ai és társa­dalmi eszmék. Platon óta a modern communismus és socialismus többé-kevésbbé szerencsés vagy szeren­csétlen szószólóinak koráig, a gondolkodók hosszú sora áll előttünk, kik épen ez eszmék tudományos fej­tegetésének szentelték erejüket. Az emberiség egyes tagjainak különféle viszo­nyai, a társadalmi intézmények sokkal könnyebben és korábban ötlöttek szemébe a figyelmes elmélkedők­­nek, mint az emberiséget mozgató egyéb erők. Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni azt a tapasztalati tényt, hogy oly jelenségek, melyek az embert szüle­tésétől fogva környezik és melyekbe az ember mintegy beleszületett, épen úgy, mint a közvetlenül a szem elé helyezett tárgy, a megfigyelő szerv előtt, legalább egy időre rejtve maradnak.Nem kell egyébre utalnunk,mint arra a tényre, hogy hosszú időnek kellett elmúlni ad­dig, míg az emberiség a gondolatközlés csodás eszkö­zének , a nyelvnek igazi értékét és bámulatra ragadó jelentőségét felfedezte. Illő távolság kellett ahhoz is, hogy egyes gondolkodók magasabb szempontra helyezkedtek és tudós fejtegetéseik körébe vonták ama viszonyokat és problémákat, melyek az embert és a társadalmat környezik. Viszont e concret tényeknek megbeszélése és tudományos alapra való helyezése nem egyszer oly mozgató erőképen hatott, melynek hatása és nyoma az emberiség életében kifejezést nyert. A szóban forgó könyv a társadalmi kérdések és törekvésekben nyilatkozó eszmék tanulmányozását tűzte ki pzéljául és ez eszméket tartalmuk és fejlődé­sük szerint tárgyalja. Ritka tömöttséggel és nem ke­vésbé ritka tárgyilagossággal jelzi a szerző művének tartalmát és az ebben követett eljárását az­­Elő­szódban. Igaz ugyan, hogy a könyv — a szerző előrebo­csátása szerint — nem öleli fel a társadalmi eszmék fejlődéstörténetének egész anyagát, hanem szorítkozik a társadalmi eszmék fejlődésének legjelentősebb moz­zanataira. De ha csak futó pillantást vetnénk arra az alapos tárgyalásra, melyben a fejtegetések tárgyát képező gondolkodók részesülnek, akkor is protes­tálnunk kellene ama fölötte szerény czím ellen, mely szerint a könyv csak »Adalékok«-at szolgál­tatna a társadalmi eszmék fejlődéstörténetéhez. De hát a plus être que paraitre-ben is nyilatkozik erény. Bár megengedjük, hogy a szerző törekvése nem irá­nyult mindennemű részletek kidomborítására és biblio­­graphiai teljességre; de az egyes philosophusok ide vágó eszméi oly rendszeres összefüggésben és csekély kivétellel, oly kimerítő alakban tárulnak az olvasó szeme elé, hogy a könyv sokkal többet nyújt, mint a­mennyit igér. Platon és Aristoteles, az ó­kornak e két szel­lemóriása ; továbbá a legnevezetesebb utópisták, mint Morus Tamás, Campanella Tamás és Cabet; végül pedig a társadalmi szerződés elméletének fő képviselői és az új kor két vezéreszméjének : a sza­badság és az egyenlőség előharczosai: Grotius, Hob­bes, Spinoza, Locke és Jean Jacques Rousseau, a fennkölt gondolkodásnak megfelelő és az igazi tudo­mányossághoz méltó komoly megvilágításban jelen­nek meg szemeink előtt. Mint valami kegyeletet ger­jesztő epicai költeménynek — az emberiség nagy eposának — kidomborított alakjai lépnek fel. Szer­zőnk elfogulatlanul, távol minden előítélettől vagy tendentiától, interpretálja nézeteiket. Az idők folyamában felmerült különféle eszmé­ket és néha homlokegyenest ellenkező eszméket tán­­toríthatlan pártatlansággal fejtegeti; a maga helyén applicált criticája pedig rendesen igazi mértékére szállítja le a túlzásszülte állításokat. Ott a­hol más rögtönítélő bíráló gunykaczajba tört ki, szer­zőnk higgadt ítélettel kiveszi a dolog magvában rejlő igazságot és »bene docet, qui bene distinguit.« Sőt még, ha valamely gondolkodónak tévedését kell is registrálnia, kiolvashatjuk soraiból az okokat fürkésző lélek kíméletes ítéletét, mely e néhány szóba foglalható össze : »comprendre... c’est par­­donner«. A merész képzeletű költő-philosophus , Platon, ki politikai ideológiájával az utópisták atyjává lett és a reálisabb alapból kiinduló, gyakorlatibb irányú Aristoteles, ki a társadalmi és állami alapintézmé­nyeknek beható elméleti megvizsgálására és rendsze­res tárgyalására vállalkozott, a kezünk közt levő műnek jelentékeny részét igénybe veszik. Társada­­lom-philosophiai tanaik és elveik közel száz lapon át foglalkoztatják a szerzőt, ki­fejtegetései közben min­dig éber figyelemmel kíséri azokat a nézeteket, me­lyek későbbi korszakok törekvéseire hatással voltak vagy néha későbbi tanokat anticipáltak. E széles körű ismereteket feltételező műveletnél nagy segítsé­gére lehetett a szerzőnek az a rengeteg olvasottsága, mely a mű minden részében nyilvánul. A mű második nagy része az államregényekkel, foglalkozik. Platonról olvassuk, hogy a legjobb ál­lami és társadalmi rendet úgyszólván »az eszmék lég­üres terében« construálta. A »Politeia« és a »Nomoi« czímű nagyszabású műveiben a minden irányban tö­kéletes állami rendet, vagyis a legjobb állam minta­képét rajzolja. Az államregények szerzői szintén a legjobb, vagyis a legigazságosabb és legczélszerűbb társadalmi és állami berendezést törekedtek kitalálni. És mit nyújtottak ők? Légvárakat. Nem elméleti vizsgálatokkal és bizonyítással törődtek ők, hanem odaállítottak egy utópiát, mely mint görög neve (u és topos) is mutatja, nem más, mint egy sehol sem léte­ző, csak a képzelet istápolta optimizmussal felépített állami és társadalmi szervezet. E tekintetben lénye­ges eltérést mutatnak az államregények Platon mű­veivel szemben, melyek az állami és társadalmi viszo­­nyok elveit dogmaticus alakban állapítják meg. Az államregények tömegéből könyvünk a legje­lentékenyebbeket kiválasztja és ezeket a benne meg­szokott alapossággal fejtegeti. Morus, Campanella, Cabet állanak az utópisták élén és jelentőségüket a társadalmi eszmék fejlődéstörténetében nem lehet el­vitatni. Az emberi cultúra előre haladtával mind sű­rűbben jelentkezik a törekvés, hogy az emberiség ke­belében létező viszonyok és intézmények helyébe a legjobb állam és a legboldogabb társadalom minta­képe állíttassák. E végett az utópisták megteremtet­tek egy útirajzot, vagy életrajzot vagy egyszerű elbe­szélést, melynek költött tartalma rendszerint *a mo­dern communisticus és socialisticus elméletek” elveit és terveit anticipálja. Jelentőségük főleg abban a criticus és reformátori szellemben nyilvánul, mely a létező intézményektől lényegesen különböző tár­sadalmi intézményeket sürget. Ez­által felger­jesztették, vagy talán jobban mondva, megőriz­ték a társadalmi kérdések iránti érdeklődést. A tár­sadalmi tudományok történetében pedig főleg az által nyernek az államregények jelentőséget, hogy kivált­­képen a társadalmi alapintézményekben, mint a tu­lajdon, a házasság, a család és a nevelés intézményei­ben érvényesítik a criticai és reformátori szellemet. És meg kell vallanunk, hogy e négy társadalmi alap­­intézményre vonatkozó fejtegetéseik, a modern viszo­nyok között is, kelthetnek érdeket. De ime saját tapasztalatunkból vesszük észre, hogy nem is olyan nehéz dolog abba a »kedves hibába« beleesni, mely a már egyszer elmondottaknak ismétlésében vagy körülírásában mutatkozik. Azt hiszszük, nem kell külön fejtegetnünk, hogy a fogal­makkal, eszmékkel, tanokkal és elméletekkel foglal­kozó könyv általában véve nem nyújt éppen könnyű olvasmányt. Azért szinte jól esik a legfigyelmesebb olvasás mellett is, ha itt-ott valami már megemlített dolog némileg módosított alakban visszatér. A meg­feszített elme az így beállott pausá­ban egy biztos nyugvó pontot ragadhat meg, mint a kimerültségig fáradt úszó szívesen kapaszkodik bele a neki kínál­kozó szilárd támaszpontba. A kíméletes és méltányos hang, mint már fen­tebb megjegyeztük, mindig fel-fel csillan, ha egyes írók tévedését vagy extrém nézetét kell constatálni. A tárgyilagos előadó olyankor mintha egyszerre subjectívebb színezetet akarna szavainak adni. Az a humanisticus gondolkozásmód és az ügyért való lelke­sedés, mely az említett három utópista philantropot jellemzi, mintha visszhangra talált volna a legt­árgyi­­lagosabb szerzőben. Hogy Morus halállal lakott eszméiért, hogy Cabet hazátlan lett tanai miatt, és hogy Campanella miattuk rideg börtönben sínylődött, — mindez csak biztosíthatja e férfiak számára a méltányos hangot, melyet könyvünk velük szemben használ. Úgy az első, mint a második részben a köz­­gazdasági, kormányzati és paedagogiai kérdések álla­pítják meg a szempontot, melyet a szerző elfoglal. De különösen nagy súlyt helyez a mű szerzője a családot és tulajdont érintő nézetek kifejtésére és megbírálá­­sára. Lelkesedéssel tör lándzsát a mai család érdelvé­ben és hangsúlyozza a nő különös »ethos«-át. A communisticus törekvésekkel szemben, melyek az egyént a köznek, a társadalomnak akarják feláldozni, hévvel vitatja az egyén jogát és az egyéni szabadsá­got. Állást foglal a természeti képességek mellett és a nivellement ellen; elfordul attól a nézettől, hogy az állam belenyúljon az egyénnek jogkörébe és érintse ennek legszentebb érzelmeit. De épen a szigorú pártatlanság kezeskedhetik a mellett, hogy a socialismus és individualismus felé hajlók egyaránt érdeklődéssel olvashatják az idevágó fejtegetéseket és okulást meríthetnek azokból. Közel kétszáz lapon át tárgyalja művünk har­madik része az újkori jog- és államphilosophia legki­válóbb jelenségeit. Itt is főleg a társadalmi eszmék képezik a tüzetesebb critica tárgyát és a fejtegetett művek részletesen vannak ismertetve. Az újkorban a társadalmi eszmék fejlődésére ama jogphilosophia és politikai elméletek gyakoroltak nagy befolyást, melyek az általános államtan alapproblémáit törekedtek meg­­oldaniEz elméletek természetesen nagy számmal tartal­maznak oly­­anokat, melyek a társadalmi alapintézmé­nyek (házasság, család, nevelés, tulajdon stb)eredetére, alapfeltételeire és czéljaira vonatkoznak. Azonban döntő hatást eszközöltek amaz újabbkori politikai és jogphilosophiai eszmék az első franczia socialisticus rendszerek tanaira. Beható figyelemben részesülnek azon elmélet képviselői, mely a társadalmi szerződés eszméjéből indul ki. Főszerepet játszanak Grotius, Hobbes, Locke, Jean Jacques Rousseau. Végül még egyet! A könyvben a dolog természeténél fogva több­ször olvashatók »a modern communismus és socialis­mus« szavak, melyeknek fogalma egész jogosan mint ismeretes van feltételezve. Épp oly hálás feladat, mint a­mily nagy nyereség lenne tudományos irodalmunkra, ha ugyanegy szerzőtől birhatnók az e század folya­mán felmerült társadalmi elméletek összefoglalását és kriticai méltatását. A XIX. századba belenyúló Ca­bet már megvan, hadd következzenek tehát Saint Si­mon, Fourier a a többi» I Br„ PRU­ZSINSZKY JÁNOS. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolt», Budapest, február 13. Jellemző azon politikai helyzetre és han­gulatra nézve, melyben most Francziaország van, hogy Bismarck beszéde — Oroszországot sem véve ki — legkeményebb bírálatban és legridegebb fogadtatásban ott részesült. Fontosságot tulajdonítunk annak is, hogy a franczia kamarában Freppel püspök szükségesnek tartotta egy könnyen érthető vágást mérni Bismarckra, czélozva ennek a német katonai erőre fektetett önbizalmára. Úgy tett Freppel, mintha kard lett volna püspöki övére kötve és megcsörtette azt, hogy válasz nélkül ne maradjon Bismarck beszéde, melyben a cancellár szintén kardjának mar­kolatára ütve­­ hirdette a békét. Nem mond­juk, hogy a­mit Bismarck emlékezetes beszé­dében mondott a franczia kormányok gyen­geségéről s amit a franczia sajtó magatartásáról állított, leginkább pedig abban a világosan kifejezett gondolatban, hogy Németország könnyen elbánik maga is Francziaország­­gal és hogy szövetségesekre nem Francziaor­szág miatt volt szüksége, nem mondjuk, hogy ebben ne lenne olyan, mit a franczia érzé­kenység zokon vehet. És ha csak a franczia radicális sajtó adott volna visszavágó választ erre, nem tartanók szükségesnek a megjegy­zést; de ha Freppel püspök ad kifejezést a chauvinista törekvéseknek, ha ilyen oldalról történik hivatkozás a franczia nemzet büsz­keségére és hiúságára, ha Németország hódí­tásába, Elsass-Lotharingia elvételébe való belenyugvás ellen ilyen részről történik til­takozás és éppen most történik, ez már nem­csak a provocatió megértését és tudomásul vételét jelenti, hanem a nemzeti érzületre és szenvedélyre való olyan hivatkozást is, mely veszedelmes lehet következményeiben. Meg­erősíti és igazolja az ily beszéd Németorszá­got Francziaországgal szemben való bizalmat­lanságában és fegyverkezésében s megfosztja a franczia közvéleményt minden mérséklő el­lensúlytól és tapintatos ellenőrzéstől. S mi­dőn a túlzóknak teljesen igazat ad és igy azok hatalmát oly oldalról erősbiti, melyről ezek inkább ellenállást várhatnának, lehetővé teszi, hogy a szenvedélyek ennek folytán, könnyen féket veszthetnek és a legkedve­zőtlenebb perc­ben, a legveszélyesebb módon törhetnek ki. Ez azonban csak egyik jelensége azon helyzetnek és hangulatnak, mely Franczia­­országot most is, az európai béke és sa­ját dek­onsolidatiója és fejlődése szem­pontjából egyaránt, egészen megbíz­atlan és kiszámíthatlan tényezővé teszi. Mert most még jobban bebizonyult, mint ed­dig bármikor, hogy a higgadt és conservatív tényezők, melyek az állami feladatokat és nemzetközi kötelességeket egészen elfogulat­lanul és higgadt megfontolással fogják fel és megfelelőleg lennének képesek teljesíteni, te­hát amelyek egyedül lennének képesek Fran­cziaország bel- és külpolitikáját saját és az európai érdekeknek megfelelően következete­sen és állandóan vezetni, annyira paralysálva vannak, annyira visszavonultak vagy elvesz­tették befolyásukat és bátorságukat, hogy mindazon minisztérium, mely csak rész­ben is ilyen vagy hasonló elemeket, b­á­r­­mily kis mértékben is tartalmaz, hamar lejárja magát és működése alatt is, inkább csak tengődik, mint cselekszik és vezet. Ezért beszélnek a Tirard-kabinetről is úgy — megalakulása óta változatlanul — mintha csak arra való lenne, hogy bevárja a legkö­zelebbi cabinet megalakulását. Nem is be­szélnek egyébről, mint arról, hogy még mi­féle nehézségei vannak a Floquet-kabinet megalakulásának. Többet foglalkozik ezzel a franczia köz­vélemény és európai sajtó, mint azzal, hogy mit csinál a Tirard-kabinet és miféle rend­szabályok szükségesek a franczia pénz­ügyek veszedelmesen megzavart egyensúlyá­nak helyreállítására és a belpolitikai helyzet némely betegségének orvoslására, vagy hogy milyen állást foglaljon el Francziaország akár az olasz kereskedelmi szerződés, akár más nemzetközi kérdés tekintetében. És nagyon jellemző az is, hogy Floquet qualificatiójára nézve sem azt vizsgálják, hogy maga képes-e kabinetalakításra, sikerülni fog e neki, és ha igen, mily programm alap­ján, a köztársasági párt egyes elemeit össze­hozni és állandó működésre bírni, hanem csak azzal foglalkoznak, hogy­­ az orosz czár mit mond a dologhoz? És szörnyű nagy az öröm a franczia radicalis és részben a nem radicalis körökben is a felett, hogy —­a czár párisi nagykövete ebéden volt Floquetnál. Francziaország megmentését látják ebben. Itt már nincs sértve a büszkeségük! Való­színű is, hogy most már a Floquet-kabinet csak rövid idő kérdése, de — előre meg­mondhatjuk — ennek állandósága is — czél­­tudatos politika nélkül — merő illuzió. Rövid időn ez a kormány is inkább csak újabb za­var és bizonytalanság tényezője lesz Fran­­cziaországra és — Európára nézve egy­aránt. BELFÖLD, Budapest, febr. 13. (A képviselőház i­ 1­é­s e.) A kérsiviselőház holnap, február­ hó 14-én, kedden, d. e. 10 órakor illést tart. Napirend: Az 1888-ai állami költségvetés részletes tárgyalá­sának folytatása. Budapest, február 13. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága folyó hó 14-dikén, kedden d. u. 6 órakor, a képviselőházban, szokott helyi­ségében ülést tart. Tárgy: A sörtermelés megadóz­tatásáról szóló törvényes határozmányok részbeni módosításáról szóló 106. számú törvényjavaslat tár­gyalása.

Next