Nemzet, 1888. március (7. évfolyam, 1978-2008. szám)
1888-03-01 / 1978. szám
Ghyczy Kálmán betegsége alatt többször úgy nyilatkozott, hogy »hosszas betegségnek halál a vége« és nem is remélt felgyógyulást. Nem lesz belőlem többé a régi egészséges ember« — szokta mondogatni. A vigasztalásokat mosolyogva és kétkedve fogadta. A haláltól azonban mit sem félt, sokat imádkozott és arra kérte az Istent, hogy végső órája csendes, szenvedés nélküli legyen. Arczán már hosszabb idő óta csonthártya gyulladás keletkezett, melyet régebben Réczei és Réthy tanárok operáltak, a mostani betegsége alatt dr. Barabás háziorvosa operálta. Oda adó türelemmel viselte a műtéteket. Egészséges korában csak télen át tartózkodott a fővárosban s ilyenkor lakásán, az ujvilág-utczai házban a magyar közélet sok kitűnősége megfordult. Nyáron nagyobbára Komárommegyei birtokain töltötte az időt, gazdálkodva s falusi hajlamainak élve. Komárom megyében Kis-Igmándon, Ácson, Gyallán voltak nagy terjedelmű birtokai, s Nyitra megyében is több terjedelmes jószágot birt.* Ghyczy Kálmán rokonát és leghűbb ápolónőjét, Pongrácz Auguszta bárónőt, a hosszas virrasztás és az ápolási fáradalmak annyira megtörték, hogy most, — mint részvéttel értesülünk, — betegen fekszik. Ghyczy Kálmán ravatalára a ma délután folyamán szebbnél szebb koszorúk érkeztek. Ezek közül feltűnőbbek a főrendiház másfél méter szélső babérkoszorúja, melynek nehéz fehér selyem szalagján e felírás olvasható: »Nagyméltóságú Ghyczy Kálmán urnak — a főrendiház«; — képviselőház imposans koszorúja, mely pálma és babérlevelekből áll, széles fehér szalagján e felírás olvasható »feledhetetlen volt elnökének — A képviselőház.« — Tisza Kálmán és neje koszorúja babér és kamellia, fehér selyem szalagára ez van írva »Tiszteletük és barátságuk jeléül — Tisza Kálmán és neje.« — Komárom város közönségének koszorúja babérlevelekből és élő virágból van kötve, fehér selyem szalaggal. — A képviselőház elnöke pompás babér és pálmakoszorut küldött a ravatalra, fehér selyem szalagján e felírással »Ghyczy Kálmánnak, egykori vezérének és elnökének — Péchy Tamás.« — Horváth Gyula orsz. képviselő babér és pálma koszorújának fehér selyem szalagján e felírás olvasható »Igaz, mély tisztelete jeléül.« A Baranyai család »Szeretete és tisztelete jeléül élő virágkoszorút küldött A Budapest főváros törvényhatósági bizottságának ma délután tartott közgyűlésén elnöklő Ráth Károly főpolgármester a következő beszéddel jelentette be Ghyczy Kálmán halálát: Elnöki tisztem egy felette szomorú kötelességet teljesíteni, midőn a hazafius fájdalom legőszintébb érzetével, hazánk egyik nagy s a nemzet köztisztelete által környezett fiának, közéletünk s alkotmányos küzdelmeink egyik legkiválóbb alakjának, Ghyczy Kálmán belső titkos tanácsos ő nagy méltóságának, a főrendi ház tagjának, a képviselőház egykori elnökének s volt magyar királyi pénzügyminiszternek f. hó 27-én bekövetkezett halálát a 1. közgyűlésnek ezennel bejelentem. A részvét, melyet e kitűnő férfiú halála előidézett, általános, mert mindenki érzi a veszteséget, melyet Magyarország szenved, és mert a boldogult egyike volt azon jeles, azon ritka férfiaknak, kire az egész nemzet büszkén tekintett, és méltán, mivel újabb korunk történetében kevés alak van, kit a köztisztelet és a tekintély annyira körülvett volna, mint körülvette őt. Nem lehet feladatom a boldogultnak hazafias működését tüzetesen részletezni, mert sokkal ismeretesebb volt hazánk e nagyfiának egyénisége az egész ország előtt, sokkal ismeretesebbek tevékenysége, nemes, hazafias buzgalma és a parlamentáris téren, valamint általában a közügyek terén félszázadon túl szerzett hervadhatatlan érdemei, semminthogy azoknak felsorolására ez alkalommal szükség lenne. Én azt hiszem, hogy Magyarország fővárosa e gyászeseménynyel szemben néma nem maradhat és kiváló municipális állásának felel meg, midőn ez utóbbi veszteség feletti őszinte fájdalmának közgyűlésileg szintén kifejezést ad. Nem kételkedem tehát, hogy a 1. közgyűlés egyetértésével találkozom s a főváros közérzületének adok kifejezést, midőn indítványozom: 1. miszerint boldogult Ghyczy Kálmán iránti köztiszteletének s a hazát és nemzetet ért nagy veszteség feletti fájdalmának mai jegyzőkönyvünkben kifejezést adni és az elhunyt nagy hazafi emlékét megörökíteni méltóztassék; 2. bátorkodom indítványozni, hogy a boldogultnak ravatalára a főváros nevében is egy koszorú tétessék ; 3. hogy a megdicsőültnek gyászbaborult családjához, egy a főváros közönségének fájdalmát tolmácsoló részvétirat intéztessék. Ezeket az indítványokat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. * Az agg államférfi legutolsó látogatója, Ghyczy Béla altábornagy volt, ki hétfőn este 6 órakor hosszabb időt töltött a beteg ágya mellett. Jó ideig beszélgettek magányosan, s az altábornagy, mikor eltávozott, nem gondolt arra, hogy rokonának ez volt a legutolsó éjszakája.* A »Konkordia« budapesti jótékonysági egylet mély megilletődéssel jelenti, tiszteletbeli tagjának, nagyméltóságu giczi, asa- és ablanczkürthi Ghyczy Kálmán urnak cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsosnak, a magyar főrendiház tagjának stb. stb., f. hó 28-án, hosszabb szenvedés után, a hazának szentelt tevékeny életének 81-ik évében bekövetkezett gyászos kimultat. A boldogultnak hitlt tetemei folyó évi márczius hó 1-én délután 31/B órakor fognak a gyászházban : IV., Ujvilág utcza 1. sz. a. beszenteltetni és a kisigmándi családi sírboltba örök nyugalomra szállíttatni. Hazafias tevékenysége, fényes érdemei a történelem lapjain lesznek megörökítve. Budapest, 1888. február havában. Áldott legyen emlékezete! A t. sz. egyleti tagok tisztelettel kéretnek, hogy a végtisztesség tételénél minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. A fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése. A mai közgyűlés két szomorú jelentéssel vette kezdetét. Elnöklő főpolgármester mély megilletődéssel emlékezett meg Ghyczy Kálmán elhunytáról. A beszédet egész terjedelmében lapunk más helyén közöljük. Azután fájdalommal adózott néhány szóval a törvényhatósági bizottság egyik legmunkásabb tagja, Ladányi István emlékének. A napirend előtt még Takáts Lajos dr. interpellált a vízvezetéki csövek piszkossága tárgyában, mire a polgármester nyomban válaszolt, hangsúlyozva, hogy a felhozott ügyben azonnal megindítja a vizsgálatot. A napirendre kitűzött tárgyak kevés érdeket keltettek. Nagyobb vita csakis a kéményseprő ipar gyakorlásáról szóló szabályrendet módosítása ügyében tett tanácsi előterjesztés körül volt. A vitában Reinitz dr., Steiger Gyula, Tody József és Gundel János vettek részt. Eredménye az lett, hogy a szabályrendeletet visszaadták a tanácsnak, azzal, hogy annak megváltoztatása, különösen a tarifta leszólítása iránt tegyen újabb javaslatot. A közgyűlés lefolyásáról szóló részletes tudósításunk a következő: Ráth Károly főpolgármester megnyitván a közgyűlést, mely megilletődéssel jelenti Ghyczy Kálmán elhunytak Ezután fájdalommal emlékezett meg az elnök a törvényhatósági bizottság egyik érdemes tagjának dr. Ladányi Istvánnak elhunytáról, amely gyászeset fölött a közgyűlés jegyzőkönyvileg sajnálatát fejezte ki, és Ladányi helyére a póttagok közül Garagos Jánost hívta be. A napirend előtt Takács Lajos dr. interpellált a következőkben: Az Andrássy-út egyik villájában a vízvezeték nem functionálván a tett följelentés folytán a vízvezetéki hivatal közegei constatálták, hogy az Andrássyúti vízvezetéki csőből az említett telekre vezető városi cső piszokkal volt telve, melynek eltávolítása után a vízvezeték újra rendes működésbe jött. Ezen eset alkalmából azt a kérdést bátorkodom a t.polgármester úrhoz intézni: 1. Szándékozik-e ezen, a legnagyobb mérvben közegészségellenes esetre nézve vizsgálatot indítani ? 2. A mulasztást elkövetett közegek ellen a törvényes eljárást megindítani ? és 3. a megejtett vizsgálatról s annak idején a közegek elleni eljárás eredményéről ahatósági bizottságnak jelentést tenni ? Kamermayer polgármester megígérte a vizsgálat megindítását ,s az eredményt a közgyűlésnek be fogja jelenteni. Általában megjegyző, hogy a tanács a végleges vízmű létesültéig is iparkodott közkutak nyitása által segíteni a bajokon s ezekből a közönség csakugyan jó vizet is élvez. A választ úgy interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul vette. A napirend során jóváhagyták egy fehérvári-úti városi telek további bérbeadását, s a várbeli kis városház eladását. A helyi, álláspénz szedése jogát a következő három évre Bernfeld és társa, mint legtöbb ígérők részére átadták. Forgó István indítványát a számlák kifizetése körüli eljárásról az indítványozó betegsége következtében 53 szavazattal 44 ellen a napirendről levették. Több pénztárvizsgálatot tudomásul vettek s a közigazgatási bizottság féléves jelentését a tanácsnak adták ki. A kerületi orvosok kérelmét, hogy a megürülő kérorvosi állások előléptetés utján töltessenek be s csak a legkevésbbé jövedelmező kerületre történjék választás, mint törvényellenest elutasították. Két ideiglenes vámfelügyelő alkalmazása engedélyeztetett. A Vécsey-féle lelenczházi alapítványnak közel 70,000 frtnyi folyó követelése volt váltókban. A tanács e követelések nagyobb részét, mint behajthatatlanokat leírta s a belügyminiszterhez felterjeszteni ajánlja. Gergelyi Kálmán a névsor felolvasását kérte, hogy kik azok az adósok. De több »nem kell« felkiáltás után a közgyűlés felolvasás nélkül jóváhagyta a tanács előterjesztését. Hosszabb vita támadt a Lafrankó István kérvényére adott jogi bizottsági és tanácsi javaslatok felett a kéményseprő szabályrendelet tárgyában. Lafrankó nagyobb kerületet kér; ebből az alkalomból a jogi bizottság indítványozza, hogy a kényszermunka kerületek oly kép tartassanak fenn, hogy minden háziúr bármely kéményseprőt szabadon alkalmazhasson ; a hatósági díj szabás szerinti díjból a kerületi kéményseprőé legyen az ellenőrzési százalék, a többi pedig a munkát teljesítő kéményseprőé. De a közgyűlés mielőtt e módosítást eszközölné, írjon fel a kormányhoz e módosítványhoz való hozzájárulás végett. A tárgyhoz dr. Reinitz, Steiger Gyula, Toldy József és Gundel János szóltak. Végre Lafrankó indokolhatlan kérvénye elutasítása mellett Steiger indítványa értelmében határozatul kimondották, hogy a kéményseprő szabályrendelet módosítására vonatkozó jogi bizottsági javaslat visszaadatik a tanácsnak azzal az utasítással, hogy a szabályrendeletet az ipari bizottság meghallgatásával újra dolgozza át s abban az eddigi tapasztalatok szerint mutatkozó hiányokat pótolja, a háztulajdonosok szabad rendelkezési jogának nagyobb érvényt biztosítson s a túlságosan magas díjszabás kellő mérsékléséről is gondoskodjék. A belügyminiszter leiratot intézett, hogy a budai izr. hitközségnek a 3000 frt templomépítési segélyt nem hagyta jóvá. Tudomásul vették. Az adókivető bizottságok mellé a bizalmi férfiak kiküldését a tanács előterjesztése értelmében elfogadták. A Rókus-kórházbeli elmebeteg osztály rendezése ügyében érkezett miniszteri leiratra a tanács — mint tudjuk — ama felirati javaslattal felel, hogy alakíttassák a közokt. minisztérium, belügyminisztérium s a főváros küldötteiből e kérdésben vegyes bizottság, de nem ismerheti el azt, hogy a főváros megfigyelő osztályt fentartani köteles lenne. Kisebb vita után, melyben Böke, Adler s Halász dr. vettek részt — a közgyűlés a tanács előterjesztését elfogadta. A felső vízivárosi plébánosnak kórházi szolgálatokért évi 100 frtot szavaztak meg ; az óbudai temető megnyitását május 1-ére tették. A bécsi út befásítását s a füvészkert és a Ludoviceum előtti kis parkok rendezéséhez hozzájárultak. A budai II. k. szivattyútelephez egy 3-ik szivattyúgép beszerzését 65.000 frt költséggel elhatározták. A kerepesi-uti 71. sz. ingatlan részbeni kisajátítását elfogadták. A Kemény Zsigmond-utcza folytatólagos megnyitására vonatkozó ügyet Rácz K. visszaadatni kérte a tanácsnak. Fuchs kiemelte, hogy ez lenne az első eset, hogy egy utcza építéséhez a város a maga költségével hozzájáruljon, mely utcza megnyitása tisztán a telektulajdonosok érdekében áll. Morzsányi azt említi, hogy semmi közlekedés sincs e helyen, a terv elejtését indítványozta. Scheich pártolta az utczanyitást, a halasztási indítványnyal együtt. Csepreghi János, Rémi Róbert, Pohl Ferencz előadó ajánlják a tanács előterjesztését. A közgyűlés a Rácz-féle halasztási indítványt fogadta el s a tárgyat az újabb differentiák kiegyenlítése végett visszaadta a tanácsnak. Ezután Zala Györgynek és Aggházy Gyulának egy-egy epreskerti telket örökáron eladtak. Békésmegye körlevelét a kisdedóvók kötelező felállítása iránt pártolni határozták. Kimondották végül, hogy az Izabella utczai gr. Zichy Rezső-féle házat polgári leányiskola czéljára, s a dohány és Kazinczy utcza szegletén levő házat egyéb iskolai czélra kibérlik. A közgyűlés néhány nyugdíjazási ügy elintézése után esti VIO-kor véget ért. HÍREK. Február 29. — Mai számunk mellékletének tartalma a következő : Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Hirek. — Közgazdaság . Közlemények. — Naptár. — Szinházak. — Nyilt tér. — Kilépések a honvédség köréből. Kovács Gábor 3. és Janauschek Antal 4. honvéd gyalog féldandárbeli és Dapsy Lajos 2. honvéd huszár ezredbeli, Bakita Ödön, Ginscher Alajos, dr. Steiner Simon, Hősies Sándor, Rácz Lajos és Ujj József 5. honvéd gyalog féldandárbeli szabadságolt állományú hadnagyoknak, Sárffy Gyula 6. honvéd gyalog féldandárbeli szabadságolt állományú főhadnagynak, Pálffy Elemér, Jánossy Antal és Saly Ágoston 6., Zenker Alajos 7., Pál Imre és Wolf Gyula 8., Gleviczky Sándor és Wein Károly 9. és Lukács János 10. honvéd gyalog féldandárbeli szabadságolt állományú hadnagyoknak, Kun Dániel 11. honvéd gyalog féldandárbeli szabadságolt állományú főhadnagynak, Alexi Kristóf és dr. Fejes István 12. honvéd gyalog féldandárbeli és Kümmerling Béla Lajos 5. honvéd huszár ezredbeli, Fittler Jenő és Girsik Géza 13., Dobrovics Győző és Petrovics Mihály 14., Kovács Ödön és Dérer József 15., Törzs István, Deblik Károly, Stuchlik Antal és Brunner Ferencz 16., Kovács Elek 17., dr. Horváth Ernő (I.) és bedői Markos György 19 Wolf Adolf, Bodzievicz József és Dávid Ábrahám 21., Bölöni Iléna 12., Nendwich Adon, Dáni Gyula és Kárpáti Rezső 23., és Kühlbrandt Ernő 24., végre Janda Arnold 25. honvéd gyalog féldandárbeli szabadságolt állományú hadnagyoknak, a honvédség kötelékéből kérelmezett kilépésük, a védkötelezettség teljesítése után, viselt tiszti rendfokozatuk megtartása nélkül és népfölkelési kötelezettségük fetartása mellett, megengedtetett. — Kinevezések. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, az áruforgalmi statistiai értékmegállapító állandó bizottságnak a »vas- és aczéláruk, gépek, szállítóeszközök, nemtelen fémek« csoportját felölelő XI. szakértői osztálya elnökévé, Tarnóczy Gusztáv gépraktártulajdonost nevezte ki; — A közmunka- és közlekedésügyi miniszter: Hudelisz Antal post - és távirdaigazgatósági pénztári ellenőrt, posta- és távirdaigazgatósági pénztárnokká nevezte ki; — A pénzügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök : Veress Lajos számgyakornokot, a beregszászi adófelügyelő mellé III. oszt. számtisztté nevezte ki; — A honvédelmi miniszter: Kernweisz Gáspár cs. és kir. testőr-lovast és igazolványnyal ellátott altisztet IV-ed oszt. irodatisztté nevezte ki; — A kecskeméti törvényszék elnöke, a vezetése alatt álló törvényszékhez, Dömötör Dezső végzett jogászt díjtalan joggyakornokká nevezte ki. — Névváltoztatások. Kohn Lipót zentai illetőségű kemecsei lakos vezetéknevének »Kovács«-ra, Goldberger Gyula berhidai illetőségű újpesti lakos saját, úgy Lajos, Aranka és Sándor nevű kisk. gyermekei vezetéknevének »Péteri«-re és Blühwaisz Adolf nagybecskereki illetőségű budapesti lakos vezetéknevének »Biró«-ra kért átváltoztatása, belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. — Véglegesítés. A földmivelés ipar és kereskedelemügyi miniszter, Koppmann Eleket, a m.óvári gazdasági akadémián ideiglenes minőségben alkalmazott gazdasági intézősegédet, ezen állásban megerősítette: — Községek alakulása. A belügyminiszter elrendelte, hogy Győr megye pusztai járásában lévő Bétalap kisközség, községi önállásának megszüntetése mellett, Bőny kisközséggel egyesittessék, továbbá hogy Krassó-Szörénymegye orvosi járásában levő Herkulesfürdő telep kisközségi szervezettel önálló községgé alakulhasson. — Alapszabály megerősítés. A kolozsvári általános munkás-dalárda alapszabályait, továbbá az esztergomi tornaegyesület alapszabályait és a miskolczi pinczér-egylet alapszabályait a belügyminiszter ellátta a bemutatási záradékkal , valamint a hajdúböszörményi vadásztársulat alapszabályait, úgyszintén az Ó- és Újszivácz város területén létesített ipartestületi békéltető bizottság alapszabályait a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter megerősítette , a vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a torda-aranyos megyei tanítótestület segélyegyesületének alapszabályait jóváhagyta. — Posta és távírda A m. kir. államvasutak Dobreszt állomásán az állami és magántáviratok kezelése f. évi febr. hó 1-én megszűnt. Barsmegye Alsó-Várad községében f. évi márczius elején postahivatal lép életbe, mely levél- és kocsipostai küldemények felvételével továbbításával illetőleg kézbesítésével fog foglalkozni, kézbesítési körét pedig Alsó- és Felső-Várad községek fogják képezni. — Vásár. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszer megengedte, hogy a Szatmár megye területéhez tartozó Szinér-Váralja községben, a f. évi január hó 9-ére esett, de elmaradt országos vásár helyett f. évi március hó 5-én, továbbá Zala megye területéhez tartozó Nagy-Kanizsa rend. tan. városban a f. évi január hó 30-ára esett, de elmaradt országos vásár helyett f. évi márczius hó 5-én, végül Pest-Pilis-Solt Kiskun megye területéhez tartozó Felső-Dabas községben a f. évi február hó 12. és 13-ára esett, de elmaradt országos vásár helyett f. évi márczius hó 4. és 5-én pótvásár tartassák. — A király ő felségének Budapestről való elutazása iránt — a »Bud. Corr.« jelentése szerint — eddigelé még nem történt végleges intézkedés, ha azonban őfelsége márczius 2-án este Bécsbe utaznék, ugyanazon bó 4-én ismét visszatér Budapestre. — A Mária Dorothea egyesület részére Nagy Sándor csököli ref. lelkész, mint az általa eszközölt tíz krajczáros gyűjtés eredményét, egy forintot küldött be lapunkhoz. Eljuttatjuk rendeltetési helyére. — Márczius 15-ike Nagyváradon. A nagyváradi jogakadémiai ifjúság, a nagyváradi Szabadság szerint a következő levelet intézte Jókai Mórhoz: Nagyságos ur! A nagyváradi kir. jogakadémia polgárai az 1848. évi márczius 15-iki nagy eszmék diadalát évenkint kegyeletesen szokták megünnepelni a város polgáraival egyesülten. A folyó évi márczius 15-ét hasonlag megünnepelni óhajtván, tekintettel különösen azon körülményre, hogy ifjúságunk a múlt év okt. 6-án Aradon járván az ottani honvédegylet részéről azon megtisztelő feladattal bízatott meg, hogy az aradi 13 vértanú ez idő szerint idegen tulajdont képező, elhagyatott helyen fekvő kivégeztetési helyének megvétele s rendezése érdekében hazai gyűjtéseket indítson meg, miből folyólag az már is szép eredményt ért gyűjtéseket nemcsak közvetíteni, de maga részéről is lehetőleg szaporítani óhajtaná, ifjúságunk elhatározta, hogy az említett jótékony czélra egy matinéét rendezend. A matinéé sikeresítését s a nagy eszméhez méltóvá tételét csak úgy vélné kivihetőnek, ha nagyságod, mint a magyar nemzet szivében kitörülhetlenül élő legnagyobb írónk, kinek szavain és mondatain olyan bámuló igazi lelkesedéssel tanult meg csüggeni, kegyes volna nagyrabecsült közreműködését megígérni s illetve bennünket szíves látogatásával megtisztelve, egy alkalmi felolvasással emlékezetessé tenni Nagyvárad város polgáraira ez év márczius 15-ének napját, a mi ünnepélyünket pedig fényében, becsében és a jótékony czél érdekében emelni. Ugyanazért hazafias bizalommal bátorkodunk nagyságodhoz azon alázatos kérelemmel fordulni, hogy amennyiben még a f. évi márcz. 15-ét illetőleg egyéb tervei nem volnának, tiszteljen meg bennünket Nagyvárad város polgárait, a dicső 13 vértanú emlékét becses látogatásával s mint a márczius 15-iki nagy eszmék egyik volt hatalmas bajnoka jöjjön s beszéljen itt Nagyváradon is a magyar nép szivéhez, lelkéhez, hadd róhassa le Nagyvárad város is kegyelete s elismerése adóját hazánk nagy fia iránt. Alázatos kérelmünket kegyes figyelmébe, magunkat szives jóakaratába ajánlva maradtunk, a nagyváradi kir. jogakadémiának ifjúsága nevében, Nagyvárad, 1888. február hó 28. hazafias üdvözlettel Rohay Béla, ifjúsági elnök. — (Úgy tudjuk, hogy Jókai Mór, ki betegségéből csak e napokban épült fel, bármennyire szívesen felelne is meg e lelkesült felhívásnak, nincsen abban a helyzetben, hogy téli útra kelhessen. Az idén pedig márczius 15-én előre láthatólag még mindig téli idő lesz. Egyébiránt Jókai majd maga nyilatkozni fog később. A szerk.) — Technicus estély. A farsangról leszorult technicus mulatságot ma este tartották meg az Andrássy-úti VI.—VII. ker. kör dísztermében. Igen elegáns társaság gyűlt egybe, mely jó czigányzene mellett feledte el, hogy carneval már hamut hintett fejére. A műegyetemi tanárok nagy számban jelentek meg. A fiatal hölgyek névsorát csak is térszűke miatt nem közölhetjük. — Mesterséges rubinok. Frémy vegyész a párisi természettudományi múzeum igazgatója és az akadémia tagja az akadémia legutóbbi ülésén valódi, tiszta fényű rubintokat mutatott be, amelyeket mesterséges utón állított elő. — Felolvasás. A budapesti kereskedő ifjak társulata helyiségében Gizella-tér 2. sz. márczius 1-én György Aladár ur »A magyar kereskedőség missiója« czimmel felolvasást tart. — Körözés. Hírlapírónak vallja magát egy Papp Gyula nevű egyén, akit a budapesti törvényszék csalás és becsületsértés miatt országszerte köröztet. — Öngyikos vizsgálati fogoly. A szerencsétlen véget ért Trogmayer Károly, szepes megyei kir. tanfelügyelő napok óta foglalkozott az öngyilkosság eszméjével, mert leginkább azt szégyenlette, hogy visszaszállítják Lőcsére, hol ujjal mutogattak volna rá az utczán. Ettől a gondolattól a fogházban megmegrázkódott. Hol izgatottan járt-kelt czellájában, hol óraszámra üldögélt maga elé bámulva. Alig evett valamit. Rabtársaival szóba sem állott. Hétfőn jelentkezett Lázár László helyettes ügyésznél, hogy csak néhány nap múlva kisérjék Lőcsére, mikor ott az izgatottság, melyet elfogatása felidézett, valahogy lecsillapult. Tegnap este, mikor kezébe vette a bőrtáskát, melyben a borotva volt, lassan, figyelve nyitotta fel, nehogy a fogház őrmester észrevegye, hogy abban mi van. A borotvát elrejtve, midőn czellájába visszatért, legelőször a jegyzőkönyvébe, aztán a névjegyekre írta utolsó sorait, melyekkel búcsút vesz ismerőseitől. Úgy látszik, sokáig tépelődött míg az öngyilkosságot végrehajtotta, mert csak éjjeli 12 óra felé vetett véget életének, jobbról balfelé húzva és oly erősen szorítva oda a borotvát, hogy az nyakát a nyakszirtcsontig bevágta. Tüstént elvesztette eszméletét, de csak 2 órai kínlódás után halt meg. Temetése holnap lesz a Rókus-kórház halottas házából. Tisztességes temetést rendeznek neki az evangélicus egyház szertartása szerint, mert élte tragoediája a fővárosban, hol széles körben ismerték, megdöbbentőleg hatott, mély részvétet és sajnálkozást keltett. — Halálos fogadás. Lukovszkij, a Varsóban állomásozó Kolyvan-gyalogezred hadnagya, a napokban 1000 rubelnyi fogadást ajánlott egy ismerősének, hogy lóháton átnyargal azon a téren, hol tüzérkatonák lövészgyakorlataikat végzik. A fogadásnak szomorú vége lett; egy lövés őt és paripáját darabokra tépte. A Duna vízállásáról a budapesti m. kir. folyammérnöki hivatal ma a következő jelentést adta ki: A folyammérnöki hivatal szakaszán a jégviszonyokban változás nem állott be. — Vízállás Pozsonyban 0'95 m., Komáromban 2’46 m., Vácznál vízállás 2’61 m., hőmérsék —11° R., Budapesten vízállás 245 m., hőmérsék —12° R., Ercsinél vízállás 2‘46 m., hőmérsék —15° R., Dunapentelénél vízállás 2’45 m., hőmérsék —11° R., Dunaföldváron vízállás 2 40 m., hőmérsék —11° R., Pakson vízállás 2 34 m., hőmérsék —10° R., Baján vízállás 3'40 m., hőmérsék —12° Réaumur szerint. — A bécsi helytartóságtól vett értesítés szerint f. hó 27 én a vízállás Lincznél 0'66 m., hőmérsék —2° R., Bécsnél vízállás 1'54 m., hőmérsék —5° Réaumur szerint. — Szinházégés. Newyorkban tegnap délután az Union-square színház porrá égett. A tűz hihetetlen gyorsasággal terjedt, mert a lángok bő tápot nyertek a díszletekben. A színházzal szomszédos »Morton- House-Hotel«nek ötödik emelete is teljesen elpusztult. A vendégek közül senkinek sem lett baja, de több tűzoltó megsebesült. — Nagy betörés a Wenckheim-palotában. A Kecskeméti-utcza 2. sz. a Wenckheim-palotában ma este nagy betörésnek jöttek nyomára, melyet napokkal ezelőtt követhettek el. Az ellopott tárgyak menynyiségét azonban meghatározni nem tudhatták, mert a gróf nincs a fővárosban. Az eset részletei a következők , Fritsek Károly házfelügyelő ma értesítést kapott, hogy Wenckheim Rudolf gróf, ki új év óta dobozi birtokán tartózkodik, a napokban a fővárosba lő. A házfelügyelő ma este 10 óra tájban felnézett a gróf első emeleti lakására, hogy a lakosztályt rendbe hozza. Azonban legnagyobb meglepetésére a külső ajtót, valamint a gróf dolgozó szobájának ajtait nyitva találta. A dolgozó szobában a szekrények fel voltak törve és kiürítve. A házfelügyelő állítása szerint a gróf itt tartogatta ékszereit és értékes díszmagyar ruháit és fegyvereit. Ezek mind hiányoztak. Azonban a házfelügyelő specializer nem mondhatta meg, hogy mi hiányzik, ezt csak a gróf tudná megmondani, kit a betörésről távirati uton azonnal értesítettek. Még az éj folyamán Sélley Sándor rendőrtanácsos és Splényi Ödön báró detectivfőnök megjelentek a palotában és a vizsgálatot megindították. — Tűz volt ma délután a Rottenbiller-utcza 62. sz. a. házban, melynek udvari hátsó földszintes része kigyuladt. Itt van Dorma Armin asztalos műhelye. Mialatt a munkások ebédelni voltak, a felhalmozott gyaluforgács és szárazfa kigyuladt, s a lángok hamarosan a tetőzetbe kaptak. A tűzoltóságnak öt órai fáradságos munkájába került, míg a tüzet teljesen localisáta. A műhely egészen elpusztult. A kár néhány ezer frtra rúg. Tudomány és irodalom. — A Kisfaludy-társaság ma tartotta meg Gyulay Pál elnöklete alatt február havi ülését. Az akadémia első emeleti fölolvasó terme egészen megtelt érdeklődő közönséggel, mely figyelemmel kisérte és zajosan megtapsolta az előadókat. Beöthy Zsolt titkár mindenekelőtt a folyó ügyekről tett előterjesztést. E szerint a »Pesti hazai első takarékpénztár« ez évben is 200 frtot juttatott a társaságnak. A múlt kötülés határozata értelmében a társaság 4000 frtnyi összeget tőkésített. Beniczky Ferencz kormánybiztos, a nemzeti- és operaszínház nevében köszönetet mondott a társaságnak a negyvenegyedik közgyűlésre szóló meghívásért. — Bayer József legutóbb megválasztott rendes tag, levelet intézet a társasághoz, melyben köszönetet mond kitüntetéséért. — Eután Szász Károly felolvasta Szász Bélának egyik sikerült műfordítását, mely Long fe 11 o w - nak »Judás Makkabeus« czímű drámai költeményét ülteti át a magyar irodalomba. A költemény öt felvonásban leírja a zsarnok Antiochus legyőzetését Judás Makkabeus által. Az erőteljes drámai nyelv egyik főjelességét képezi a kiváló fordításnak. Az élénk tetszéssel fogadott felolvasás után Beöthy Zsolt mutatott be egy könyvecskét, mely a napokban fog a könyvpiezra kerülni. A mű Greguss Ágost egyetemi előadásai alapján készült, melyet a derék tanár tanítványai annak idején kőnyomatos íveken kiadtak. Greguss ez íveket átdolgozta, javította és kiegészítette, és a mű néhány részét maga dolgozta ki. A füzetek rendezésén leginkább Liszka Béla, Greguss egykori tanítványa buzgólkodott. Liszka a füzeteket áttekintés végett Beöthy Zsoltnak adta át, aki a kész munkához szép bevezetést is irt. E bevezetést Beöthy fel is olvasta és előadását a hallgatóság hosszantartó tapssal jutalmazta. A felolvasó ülés után zárt ülést tartottak. A magyar történelmi társulat márcz. 1-én (csütörtökön) d. u. 5 órakor az akadémia I. emeleti kis termében nyilvános vál. ülést tart. Tárgyai: 1. Szádeczky Lajos: Báthory István hadjáratai az oroszok ellen 1579-ben és 1580-ban. — 2. Komáromy András: Révay Kata Szidónia levelei férjéhez (1656—1702). — 3. Folyó ügyek. — A Magyar Jogászegylet márczius 3-án (szombaton) 6 órakor a budapesti ügyvédi kamara helyiségében (Kerepesi út 8. szám) teljes ülést tart, melyen Barna Ignácz dr. folytatja előadását: A köteles rész szabályozása tárgyában. Színház és művészet. — A »Két pisztoly« előadása iránt oly általános és nagy érdeklődés nyilvánul a közönség minden rétegében, amilyen nálunk még soha sem volt tapasztalható. A népszínház igazgatósága ma valóságos ostromnak volt kitéve, az előjegyzést kérő levelek halomszámra érkeznek, teljesíteni azonban egyet sem lehet, mert minden jegy elő van jegyezve. Ezen körülményre való tekintettel, a közönség kívánságának eleget teendő kilátásba vétetett az előadásnak ugyanazon művészi erőkkel való ismétlése márczius hó 21-én a népszínházi alap, a nemzeti színház és opera nyugdíjalapja és a hírlapírók nyugdíjintézete javára. A »Két pisztoly« főbb szerepei a következőleg vannak kiosztva: báró Szirtfoki Szacsvay, Lenke, leánya P. Márkus E.; Bájkerti ének- és nyelvmester Mirályfi; Stein sópénztárnok Gyenes; Lujza neje J. Helvey Laura; Vidrai esküdt Nádas; Örlei postamester Horváth V.; Szeréna neje F. Hegyi Aranka; Hugli borbély Vizvári; Bibi neje Pálmay I.; Szuczli borbély legény Kassai; Sobri Vidor; Kócsag Marczi Hunyadi; Rózsi neje Blaha Lujza; Várhidi földesur Újházi; őszi táblabiró Szigeti Imre; Perlaki főbíró Horváth Z.; Dam Gergely Szatmári A.; Bandi révész Makó; Ferko révész Szirmai; Lőrincz Újvári; Czigány Pusztai; Szobaleány Ligeti.; szolgáló Vidorné; Tömlöcztartó Gyöngyi; Piros Pista Gabányi; Eggerné Klárné; Társalkodóné Pártényiné. A hangverseny a második képben lesz. A kilenczedik képben előforduló magyar tánczot a m. kir. operaház tánczkara fogja tánczolni. Az előadásban a m. kir. operaház ének- és zenekara is részt fog venni. A Krancsevics-Pinkus-féle vonósnégyes ma (második bérleti) kamarazene-estélyét épp oly szép számú és válogatott közönség hallgatta végig, mint az előbbieket. Előadták Mendelssohn A-moll négyesét (op. 13.), Cherubini Es-dur négyesét és Schumann F-dúr hármasát, melynek zongorarészét Goldstein Vilma kisasszony játszotta ama helyes felfogással, fejlett technikával és megnyerő kellemmel, melyeket mint játékának figyelemre méltó tulajdonait legutóbb is alkalmunk volt jelezni. Játékát nagy tetszéssel fogadták és zajosan tapsolták. De teljes elismerésben részesült a négyesnek (a fent említetteken kívül még Sabathiel és Bürger) szabatos és hatásos játéka is. Ezeknek is lelkesen tapsolták minden egyes tételüket. Az országos színésziskola drámai osztályának február 18-áról elhalasztott estélye márczius 6-án, kedden, fog a budai várszínházban megtartatni. Ez alkalommal Bercsényi Béla tanár tanítványai lépnek fel Sardou »Váljunk el« czimü vígjátékéban, és a »Bokréta« czímű magánjelenetben. Közreműködnek ez alkalommal: Cserny Berta, Péchy Kálmán IV-ed éves növendékek, Bódy János, Dezső József, Ehrlich Judit, Löwinger Ludmilla, Szerémy Zoltán, Szilágyi Szeréna, Tompa Kálmán II-ad évesek, Maróthy Margit és Pártos Etelka H-od évesek. Bővebb tájékozást a szinlapok fognak nyújtani. Egyesületek és társulatok. -- Az iparos ifjak »Nefelejts«-társasköre tegnap rendezte harmadik házi hangversenyét, amelyben közreműködött a »Nefelejts« műkedvelő zenekar is Tompa Béla karnagy vezetése alatt. Hangverseny után tánczva kerekedtek. — A külső dob utczai munkáskörben márczius 3-án este Radványi Dániel felolvasást tart saját novellakötetéből. Fővárosi ügyek. — Az elmebeteg megfigyelő osztály. A Rókus kórház elmebeteg megfigyelő osztálya ügyében a tanács Haberhauer János tanácsos elnöklete alatt mint tudjuk, bizottságot küldött ki, melynek kötelességévé tette, hogy tegyen javaslatot mielőbb arra nézve, hogy miként lehetne a női elmebeteg megfigyelő osztály bajain segíteni. A bizottság eljárván a helyszínen, constatálta, hogy a női megfigyelő osztály jelenlegi helyén tovább nem maradhat, mert a legkedvezőtlenebbül van elhelyezve. Miután a bizottság úgy a Rókus-kórház, mint a régi dologház helyiségeit alaposan megvizsgálta, arra a megállapodásra jutott, hogy az elmebeteg osztály legczélszerűbben csak külön kórházban nyerhet elhelyezést. Az eziránt megindítandó tárgyalások azonban sokkal hosszabb időt fognak igénybe venni semhogy az elmebeteg megfigyelő osztályt jelenlegi állapotában hagyni lehetne. A bajokon tehát sürgősen segítendő, azt javasolja a bizottság, hogy a női megfigyelő osztály helyeztessék el a Rókus-kórház I. emeletén, a férfi megfigyelő osztály pedig a II. emeleten. A kórháznak így kiszorult többi osztálya pedig foglalja el a női megfigyelő osztály által elhagyandó dologházi kórtermeket. Mint értesülünk, e javaslatot legközelebb fogja a tanács tárgyalni. Törvényszéki csarnok. Az ellopott múzeumi érmek ügyében, mivel a két vádlott, Jekelfalusy és Visontay a vádhatározat ellen nem felebbeztek, a végtárgyalást közelebbről megtartják. Bepanaszolt vásárigazgató. A IX. ker. kapitányságnál egyidejűleg három feljelentés érkezett a közvágóhíd igazgatója ellen. Ezek szerint az igazgató egyes mészárosok marháit letiltja a közvágóhíd területéről; olykor a marhák kihajtását és a hús kivitelét megakadályozza, ha az illető tulajdonosoknak hitelezője jelentkezik. Nyomban beidézi az adóst, elkéri tőle a marhalevelet s azt biztositék gyanánt átadja a hitelezőnek. A vizsgálatot megindították. A Justh-Engländer-ügyben ma a kir. tábla V. büntető tanácsa — a budapesti törvényszék és kir. tábla ítéletével szemben — nem a budapesti, hanem a beszterczebányai törvényszéket mondta ki illetékesnek.