Nemzet, 1888. június (7. évfolyam, 2068-2097. szám)
1888-06-01 / 2068. szám
SZB&KJS82 TÖS18: ferencísek tere, Athenaeum-épülete, 1. emelet.Bud 15-hivatal. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 2068. (151.) szám. Budapest, 1888. Péntek, junius 1. VII. évi folyam. Reggeli kiadás: Ferénzzisek-tere, Athenaeum-épület, földiévi*." . Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................... 2 frt 5 hónapra 6 > 6 hónapra .. .............. 13 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám fikr. Budapest, május 31. A magyar miniszterelnöknek a párisi kiállítás ügyében tartott beszéde uralja még mindig a politikai helyzetet. Mindenfelől kommentálják, mindenfélét kimagyaráznak belőle, sőt — különösen a franczia lapok — mindenfélét bele is magyaráznak abba. A politikai nyilatkozatoknak ama valóban szokatlanul világos és félre nem érthető formája — amelyben Tisza Kálmán ezúttal is nyilatkozott — sem volt képes meggátolni azt, hogy félre ne értsék s ennek tulajdonítható az a háborús hangulat, melyet a békés beszéd nem annyira a franczia nemzet körében, mint inkább csak a franczia lapok hasábjain keltett. Ma azonban már, úgy látszik, az egész »affaire« befejezettnek tekinthető. A franczia kamarában Grobet külügyminiszter oly nyilatkozatot tett, mely, úgy látszik, lecsillapította a franczia érzékenykedést, s elsimította a képzelt sértés alaptalan nehezteléseit. S az egész nagy lármának nem lesz másutt visszhangja, csak ama lapokban, melyek mindenáron külpolitikát szeretnének csinálni a saját szakállukra, de más államférfiak, s talán más országoknak is rovására. A »Bud. Corr.« ez ügyre vonatkozólag a következőket írja: Párisi lapok, állítólag bécsi sürgönyök után, jelentik, hogy Kálnoky gróf külügyminiszter egy a franczia követtel, Decrais-valtartott megbeszélés után, Tisza miniszterelnökkel, annak a magyar képviselőházban a szélsőbaloldal interpellációja által előidézett nyilatkozata miatt, a magyar iparosoknak a párisi világkiállításon való résztvétele tárgyában tanácskozni szándékozik. E közlemény teljesen téves feltevésen alapul. A miniszterelnöknek a körülmények által minden tekintetben igazolt, kizárólag a magyar állampolgárok érdekeit szem előtt tartó, a politikai vonatkozásokat még csak nem is érintő nyilatkozatai semmi okot nem nyújtottak arra, hogy a külügyminiszter bármi néven nevezendő felvilágosítást kérjen, vagy csak egyáltalán a felelet megadása után e fölött a miniszterelnökkel értekezzék is. A franczia kormány ezen kívül, amint halljuk, hisz a miniszterelnök szavaiban nem talált Francziaország ellen intézett nyilatkozatot és ezért mi kétséget sem szenved, hogy a franczia sajtó, kivéve a szakadatlanul izgató Boulanger-párti lapokat, a legközelebbi napokban ez ügy fölött sokkal nyugodtabban fog ítélni, mint az első, czélzatosan színezett sürgönyök által előidézett benyomás után. A bécsi és a külföldi lapok legnagyobb része ma is a franczia-magyar kiállítási ügyről vezérczikket. A lapok czikkeiből itt közlünk még néhány mutatványt. A »Times« bécsi levelezője azt írja a londoni City lapnak, hogy az az izgatottság, melyet Tisza beszéde Párisban okozott, Bécsben némi meglepetést keltett. Ha ugyanis Angolország, Olaszország és maga Oroszország is, amely politikailag Francziaországgal kacérkodik, kijelentették, hogy nem vesznek részt a párisi kiállításban, akkor — az említett lap bécsi levelezője szerint — éppen nem lehet csodálni, ha ugyanoly elutasító nyilatkozat érkezik olyan országból, melyben a franczia forradalom nem idéz föl kellemes emlékeket. A francziák, úgy látszik, számítottak a magyarok rokonszenvére, de néhány túlbuzgó szereplő egyén, Magyarországban épp úgy, mint Francziaországban, minden felhatalmazás nélkül, kiállítási bizottságot alakított és, úgy látszik, abban fáradtak, hogy valami tüntetésszerű mozgalmat létesítsenek, amely azt a benyomást kelthette volna, mintha Magyarországban a kereskedelmi osztály az Ausztria-Magyarország és Francziaország közötti viszonyra nézve ellentétbe helyezné magát az ország kormányával. Ezt nem lehetett megengedni, habár másrészt meg kell jegyezni, hogy maga az a körülmény, hogy Francziaország köztársaság, semmiképpen sem függ össze azzal a magatartással, melyet ennek a monarchiának kormánya tanúsított. Ausztria- Magyarország részt vett az 1878. folyamán rendezett párisi kiállításon és kétség kívül a jövőben is részt szándékozik venni oly kiállításokban, melyekben nem nyilvánul az a félreismerhetlen tendentia, hogy velük Francziaország történeti eseményeit megünnepeljék. Ami pedig Tiszának azt a másik ellenvetését illeti, hogy t. i. Francziaország belügyei oly megbízhatlanok, a francziáknak nincs joguk, hogy e miatt megütközzenek, mivel összes hírlapjaik rossz prognosticonokat látnak azokban a bajokban, melyeket a Boulangerismus és az ellene megindult mozgalom legközelebb előidézhet. A »Kölnische Zeitung« gúnyosan constatálja, hogy a franczik ugyan csak nagyon csalódtak a kiállításukhoz kötött várakozásaikban, aztán így ír: »A francziáknak sajátszerű logicájuk van; ha vereséget szenvednek, akkor ennek okát az ellenség túlnyomó számában keresik; ha a diplomatia vagy a kereskedelem terén valami kudarczot vallanak, akkor ebben Bismarck lappang, épp úgy, mint a középkor folyamán az ördög. Ők maguk azonban csalhatatlanok és ha Bismarck nem volna, mindig igazuknak is kellene lenni és győzelmet kellene aratni ott, ahol zászlóik lobognak.« A müncheni »Allgemeine Zeitung«nak a következőket írják Budapestről: »Tisza, a párisi kiállításban való résztvételre nézve, egészen a német álláspontra helyezkedik, amiért a képviselőház baloldala azt a gúnyos megjegyzést tette, hogy Bismarck parancsolta ezt meg. De csakhamar ki lehet érezni szavaiból, hogy ő politikai okokból járt el és hogy azok az okok, melyeket nyíltan felsorol, csak mellékes természetűek és éppen nem tárják föl teljesen azokat az indító okokat, melyek a miniszterelnököt arra bírták, hogy oly határozottan foglaljon állást a kiállításban való résztvétel ellen. «Ezután így folytatja az említett lap budapesti levelezője: »Magyarország szilárdan áll szövetségese mellett, és nem akarja megengedni, hogy valaki neki azt a szemrehányást tegye, hogy őt ebben vagy abban a kérdésben elhagyta. Az ugyanis határozott tény — és bizonyára ez keltett Párisban lehangoltságot — hogy Magyarország arra az esetre, ha előállana a casus foederis, egy pillanatig sem fog habozni az iránt, hogy kötelességét teljesítse. — Francziaországban ezért nem is számíthatnak magyar rokonszenvre és nem remélhetik azt, hogy Magyarország nyugodt szemlélő marad. Ha létezik is Magyarországban rokonszenv a franczia nemzet iránt, a józan megfontolás mindent háttérbe szorít és Németország számára Ausztria-Magyarország a legmesszebb menő, jóakaró semlegességet biztosítja, ha netalán egyedül Francziaországgal állana szemben; ha azonban Oroszország is megtámadná, az aktív résztvételről is biztosítja, szorosan a szövetségi szerződés pontjai szerint. Tisza ezért bátran hozhatta szóba azt az eshetőséget, hogy Magyarország háború esetére Francziaországgal szemben is állhat, ha ugyanis Francziaországnak egy esetleges szövetségesét Magyarország meggátolja abban, hogy az ő szövetségesét megtámadja. Magyarországnak a Francziaországgal való viszonyára nézve tekintettel kell lennie arra a viszonyra, melyben Francziaország Oroszországgal szemben lesz;e kettő szereti egymást. Magyarország azonban nem szereti Oroszországot és így Francziaországot sem szeretheti valami nagyon. Arra nézve nincsenek, hogy Magyarország ellenséges viszonyt folytasson Francziaországgal. Tizsa beszéde ugyan élesen megvilágította a helyzetet, különösen azáltal, hogy egy német-franczia háború eshetőségét megengedte, de másrészt mégis a béke fentartására szolgálhat. Az oroszok már régebben tudhatnák, hogy miképpen áll a dolog a német-osztrák szövetséggel és most a francziák is megtudják, hogy a szövetségesek szilárdan el vannak tökélve arra, hogy egy támadást visszautasítsanak. A párisi kiállítástól való tartózkodás Magyarországban egyik symptomája annak a benső összeköttetésnek, amely Németország és Ausztria-Magyarország között létezik és Tisza erről akart tanúbizonyságot nyújtani. A magyar képviselőházi baloldal e kérdésben valóban ügyetlenül viselte magát, háborút prédikál Oroszország ellen, amelyben Magyarországnak mégis csak szüksége van Németországra és e mellett opponál Tiszának, aki ebben az ügyben Németországgal tart.« A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 31. Színház. Nemzeti színház. »A jószivü ember«, vígjáték egy felvonásban, irta Jókai Mór. — Hangverseny. A nemzeti színház mai, fölötte érdekes előadása ismét a jótékony czélnak volt szentelve; a »Jó szív« színügyi bizottsága rendezte az árvízkárosultak javára. Mint a »Jó szív« minden művészeti ünnepélye, úgy ez is, kiváló élvezettel gyönyörködteté a közönséget; mert a bizottság fölhasználta és finom ízléssel egybefoglalta mindazt, amit a magyar művelődés, mint legjobbat ez alkalomra nyújthat. Az előadás capitalis részletét Jókainak ez alkalomra írt egyfelvonásos vígjátéka »A jószivü ember« képezi. Ez jóízűen mulattatá a közönséget és sok kedves meglepetést is szerzett neki. Mindjárt az első az volt, hogy, mikor a függöny fölszállt, a színpad Jókai munkaszobáját ábrázoló, azt a híres munkaszobát, melyet annyiszor írtak le a honi tárczairók, a külföldi utazó írók és a minden külön alkalommal az újonnan felmerülő intewieverek, és melyet mindezen sokszori és tüzetes descriptió után az olvasó mindig még jobban szeretett volna látni. Akik ma este a nemzeti színházban voltak, azok láthatták ama híres szellemi műhely hű hasonmását, vagy egy kis illusióval a műhelyt magát, terjedelmes és iratokkal megrakott íróasztalával, híres csigagyűjteményével és a nagybecsű művészeti és történeti emlékeket tartalmazó üvegszekrényével. A csalódás annál könnyebben esett, hogy a szobában bent ült Jókai is, vagyis Jókainak megdöbbentő hasonlatosságú sociusa, Újházi Ede, ki oly híven ábrázolá a mestert külső megjelenésének minden részletében, hogy mindjárt a jelenet első perczében, midőn a közönség észrevette a művész szándékát, viharosan kitört a taps az egész házban. De figyeljünk a darabra, mert az ötlet, melyen alapul, valóban geniális. Jókai dolgozószobájában ül az íróasztal előtt, összébb húzza a házi kabát szárnyait és hozzáfog az alkalmi vígjáték megírásához, melyet a »Jó szív« bi-zottsága kért tőle jótékony czélu előadásra. A czímet a bizottság diktálta. Az legyen, hogy: »A jó szivü ember.« A költő tehát számot kezd magának adni föladatáról. Már papírra teszi a tollat, midőn belép egy »48-iki ismerős« (Náday),egy minden tekintetben bizalmatlanságot keltő, festett hajú és bajuszú úriember. »Servus, pajtás !« és erre aztán következnek a sokféle reminiscentiák a Pilvax kávéházból, a nagy billiárdozásokról, a közvélemény asztaláról, stb. Az író türelmetlenkedik kissé, de osztán, hozzá lévén szokva az ilyen jelenetekhez, lerázván nyakáról a dicső időkből származó spéczit, ismét darabjával foglalkozik. De csak egy perczig. Mert beront a dühös criticus (Vizváry) a mindent szétmarczangoló és leromboló föltétlen ellentmondás, a »tagadás szelleme« a művészetben. Ez az alak tisztán eszmebeli a darabban. Megjelenése ugyan anyagi, de szerepe tisztán szellemi. Ő a darab fölött áll, és ennek mintegy visszás tükörképét állítja élénkbe. Mint a »prológus« az antik színdarabban, úgy ez a criticus is csak magyarázó személy, de nem oly kedvező felvilágosító szellem mint a prolog; épp ellenkezőleg elsötétítni kívánja a művet. A színpadon ülő Hornér unokának ez a Zoilusa. Kezdi művét: »Mi akar ez lenni ? Drámai mű ? A »jószívü ember« ? Hisz ez képtelenség. Lehetetlenség. A jószivű ember nem lehet hőse a tragoediának, mert a jóság nem lehet hiba. De a vígjátéknak sem, mert a jószívűséget nem lehet nevetségessé tenni. Ez a darab tehát előre semmis. Megbukott.«— »De hiszen még nem írtam le első betűjét sem!« kiált fel a költő. — »Mindegy,« mond a criticus, »megbukott!« És folytatná is conferentiáját, ha félbe nem szakittatnék egy érkező fiatal ember által. Ez az »aspiráns« (Benedek) ki azért jő a költőhöz, hogy ez szerezzen neki valami hivatalt, melyből aztán kényelmesen megélhessen. Az író ad neki ajánlóleveleket, készpénzt is szórakozottságból, még a »48-as látogató« kalapját is odaadja neki, minthogy az aspiráns nem mehet rongyos kalapban a nagy személyiségekhez hivatalt kérni. Alig tette be az aspiráns az ajtót, már jő egy másik úriember (Mihályfi), ki fölkéri az irót, hogy legyen násznagya esküvőjénél. Ez az úr nagyon szerelmes, de nem tudja imádottjának nevét, és azt sem tudja hová lett. Mert egyszerre csak eltűnt. A jó szivű iró kénytelen megígérni, hogy lesz násznagy, és fölkutatja az imádott hölgyet, bárhol legyen is az. Minden rendben van, mikor megint berohan a tót szobaleány (Vizváriné), és jelenti: »Ncsagos uram! Megint is van a Bukvicza asszonág!« — »Micsoda Bukovicza asszonyság ? Ez már negyedszer kisért itt. Ereszd hát be!« — És belő hét tagból álló bukovinai csángó-deputatió, segélyt kérelmezve, a hazajövetelre. Az író rövid, lelkesítő beszédet tart nekik, megígér mindent: protectiót, újságczikket, agitatiót, földet, erdőt és úti pénzt. A deputatio örül. Csak a criticus mérgelődik. »Mit ígérget itt ez az olvadékony iró ? És kinek ígér ? Hisz ez a deputatió nem is létezik. Szerepel ugyan elvben, de tényleg nem létezik.« — »Nem létezik? Hát jól van. Hozzátok be a szalonnát, a kenyeret, meg a szilvoniumot. Ha minden elfogy, akkor a deputatio létezik, mert aki eszik, az van.« — A csángók tehát leülnek az asztal körül, és falatoznak. A criticus ezt sem nézheti nyugton , hanem oda megy hozzájuk és az egyik »Nem létező« csángót megtanítja, hogy mikép kell a szalonnát enni. Mert azt a magyar ember nem fölülről lefelé vágja, mint a csángó, hanem alulról fölfelé. És igy megy ez az egész darabon végig. Jő egy apa (Gabányi) három leánynyal, (Asztaller kisasszony, Lánczy assz. és Rákosy Sz. asszony) ezek egyike énekesnő, a másik cziterásnő, a harmadik gondolatolvasó. Jő aztán egy titkos drámairó (Gyenes), egy félreismert lángész (Szigeti Imre), kik műveik számára kérik a nagy író protectióját; egy úrnő, ki azt akarja, hogy a költő írjon neki legyezőjére egy »Talány «-t ; egy régi ideál, ki azt akarja, hogy az író vegye nőül, mert fiatal korában verseket írt hozzá; és egy photographus, ki a költő dolgozó szobáját le akarja fényképezni. A költő kénytelen mindezeknek felelni, felvilágosítást adni, támogatást és pártfogást ígérni. Végre mikor a »48-as« megtalálta kalapját és eljegyezte a költő »régi ideálját« ; midőn a fiatal szerelmes megtalálta eltűnt imádottját, ki szintén ide jött tanácsot kérni; midőn a drámairó és a lángész összeveszett és kibékült: jő egy új alak, a »repülőgép feltalálója.« Ez hosszú beszéd után felhúzza repülőgépét, melytől, midőn a levegőben röpköd, az egész kellemetlen compánia úgy megijed, hogy szétszalad. Csak a criticus marad ott. Az szívós. Míg a költő bezárja az ajtót, ez megírja kriticáját a darabról. És midőn a színházigazgató belép és kéri az ígért darabot, a költő azt válaszolja : »Hiszen éppen most játsztuk el.« Képzelhetni, hogy ez az aristophanesque modorú, de mégis kedélyes és kedves kis darab mennyire hatott pompás idegenszerűségével és kitűnő, humoros részleteivel. Midőn a függöny alászállt, a közönség igen sokáig zajosan hirta a szerzőt, kit végre meg is talált egy első emeleti páholyban. Ekkor a tapsvihar, egész erélylyel ama páholy felé fordult és háromszoros megújulására Jókai ugyanannyiszor volt kénytelen a páholy párkányzatához jönni és a lelkes ovátiót megköszönni. De ha nagy és zajos elismerésben részesült a költő, nem részesült csekélyebb tetszésben interpretátora sem, a kitűnő Ujházy. Nem hiszszük, hogy ha valaha találhat színművészt, ki őt hivebben ábrázolja színpadon. Ujházy csodálatraméltó mértékben találta el Jókai egész külső megjelenését, arczát, magatartását, taglejtését, beszédét, hanghordozását, sőt még az a csekély meg-megújuló ideges köhécselést is, melylyel Jókai a beszédet meg szokta szakasztani. De leghívebben másolta Ujházy Jókainak lelki kifejezését, a jóságos mosolyban, a szelíd nevetésben, és a megtörhetetlen türelemben, melylyel a rárohanó különféle kellemetlenségnek békés elviselését külsőleg is jelzé. Ebben valóban fölülmulhatatlan volt. Nagy művészi képességéről tanúskodik, hogy az ártatlan tréfás játékban megtudta találni és ki tudta fejezni a költő nagy lelkét, mely az emberi gyöngéket élesen látja, híven festi, békével tűri és készségen megbocsátja. Ujházy méltó ábrázolója egy olyan írónak, mint Jókai. Ezt ma minden ember elismerte a nemzeti színházban. A többi szereplők is nagyban hozzájárultak az est sikeréhez. A már megnevezetteken kívül, még Helvey Laura, Belekiné, Kőrösmezei, Hetényi és Egressy és G. Csillag T. működtek közre. Mindmegannyian legjobb tehetségükkel szolgálták apró szerepeiket. A szídi előadás után érdekes hangverseny következett. A közönség ez alkalommal örömmel látta viszont Hubay Jenőt és Popper Dávidot, akik a hangverseny-évad elmúlta, óta nem producálták magukat nyilvánosan. E két geniális művészt meghallgatni , régtől fogva igazi gyönyörűsége a budapesti publicumnak. Hubay Jenő, aki utolsó föllépte óta, Zichy Géza gróffal, egy sikeres külföldi körutat végezett be, két darabot adott elő: a Massenet »Crepuscule«-jét, melyet ő maga írt át s több magyar népdalt, a saját összeállítása szerint »Csárda-jelenetek« czímmel. Dicsérni Hubay sok kitűnő tulajdonát , játékának ragyogó technicáját, hangjainak tisztaságát, s gyöngyökként pergő futamait, merőben fölösleges vállalkozás. Magyar népdalait, melyek hegedűjén szokatlan bájjal hangzanak, a hallgatóság őszinte lelkesedéssel fogadta. Fölfogásának érzéses voltát, finom játéka teljesen érvényre emelte. Annyira megtapsolták, hogy a függönynek - ami a nemzeti színházban teljesen szokatlan — még egyszer föl kellett gördülnie, hogy a jószívű művész a maga pompás népdalait megszerezhesse. — Popper Dávid, a jeles quartette rokonszenves tagja, három darabot játszott: egy hangulatteljes, finom »Nocturne«-t, melynek kivált halkan elcsendülő befejezése volt nagyon poéticus, egy furcsán hangzó, szenvedélyes »Danse espagnole«-t s egy »Spinnlied«-et. Mind a három apróságnak saját maga a szerzője. Előadásának virtuozitását különösen a második darabban csillogtatta, amelyben az előkelő ízlésű művész minden jó tulajdonsága érvényre jutott. Gordonkáján a legjelentéktelenebb mange is biztosan érvényesül. Tiszta, precis fogása, finom futamai, ma is, mint mindig, általános tetszésre találtak. A hangverseny többi pontját az orsz. zeneakadémia »a capella«, énekkarának előadásai képezték. Az énekkar első sorában fehér-s rózsaszínruhás fiatal leányok állottak, akik közül, bár elvegyülve a karban, több csinos, fejlődésre képes soprán-hang vált ki. A kar háromszor jelent meg a színpadon: első ízben három egyházi dalt adván elő (da Vittoriától, Aichengertől s egy részt a Liszt »Kasztus«oratóriumából), másodszor Kapy Gyula és Mihalovich Ödön egy-egy csinos dalát, s harmadízben két olasz népdalt. Kivált előadásuk első része volt correct, a templomi énekek áhitatkeltő interpretálása. Jó iskolájuk Koessler János zeneakadémiai tanárt dicséri, ki a kart a mai hangverseny alkalmával is dirigálta. A jeles karnagyot két ízben hívták a lámpák elé. Pont tíz óra volt, mikor a közönség utolsó tagjai eltávoztak a színházból. BELFÖLD, Budapest, május 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, június hó én, pénteken, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Az égetett szeszes folyadékok után járó vámról, a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készített sajtolt élesztőnek megadóztatásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Budapest, május 31. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága június hó 1-jén, pénteken, d. u. 5 órakor, a képviselőházban, szokott helyiségében, ülést tart. Tárgy: 168. sz. Belügyminiszter jelentése a magyar királyi opera 1888. és 1889. évi költségvetése tárgyában és annak jövőben leendő mikénti kezelése iránt. E jelentésre vonatkozólag a »Bud. Corr.« a következőket írja : Bár nem valószínű, hogy a miniszter jelentése már most a két ház oly határozatához fog vezetni, mely a kormánynak megadja az opera számára szükséges póthitelt, arra nézve a pénzügyi bizottság tanácskozása mégis elegendő támpontot fog nyújtani és a minisztériumnak irányadóul fog szolgálhatni, váljon az operaházi kezelésben tovább vezetendő , vagy bérbe adandó-e ? A képviselőháznak azután alakilag az ez évre szükséges túlkiadásra vonatkozólag az 1888-iki zárszámadások tárgyalásánál és a jövő évi költségvetésre vonatkozólag a belügyminisztérium költségvetésének tárgyalásánál alkalom fog adatni a szükségesnek látszó határozatokat meghozni. Budapest, máj. 31. (A veszprémi püspök kinevezése.) Hornig Károly bárónak veszprémi püspökké történt kinevezéséről — melyet lapunkban már jeleztünk — a hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére: dr. Hornig Károly hittudor, czimzetes püspök, esztergomi kanonok és miniszteri tanácsosi czimmel és jelleggel felruházott osztálytanácsost, veszprémi püspökké kinevezem. FERENCZ JÓZSEF, s. k. Trefort Ágoston, s. k. Budapest, május 31. (A curia másodelnöke.) Daruváry Alajos curiai tanácselnöknek a curia másodelnökévé történt — s általunk már említett — kinevezéséről, a hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére, Daruváry Alajos curiai tanácselnököt, Curiám másodelnökévé nevezem ki. Kelt Bécsben, 1888. évi május hó 25-én. FERENCZ JÓZSEF, g. k. Fahiny Teofil, s. k. Budapest, május 31. (A szesz- és rumvám felemelése.) Mint a »Bud. Corr.« értesül, a képviselőház egyik legközelebbi ülésében, valószínűleg már holnap, Tisza miniszterelnök egy törvényjavaslatot fog előterjeszteni a szeszvámnak 36 aranyforinttal és a vám-vámnak 40 aranyforinttal való rögtöni, a törvény publicálásával egyidejűleg hatályba lépő felemelése iránt. A törvényjavaslat — ha lehet — a képviselőház még ezen ülésszakában lenne tárgyalandó. Budapest, máj. 31. (Szesz-enquete.) A kontingentált szesz gyártása a magyarországi termelők között jövőben történendő felosztása ügyében egybehívott szaktanácskozmány már jövő vasárnap, azaz június 3-án tartja első ülését és nem a reá következő vasárnapon, mint az tegnapi közleményünkben, a »Bud. Corr.« után, említve volt. Budapest, máj. 31. (A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közgyűlése.) A dunamelléki ev. ref. egyházkerületi közgyűlés mai folytatólagos ülésén, Szilassy Aladár egyházmegyei gondnok és számvevőszéki előadó, a számszéki jelentést terjesztette elő, amelynek adataiból fölemlítjük a következőket: Az állandó számszékhez, megvizsgálás végett, az egyházkerületi közmmissio-, államsegély-, zsinati-, továbbá a budapesti ref. theol. intézet pénztárának, s a Koboz- és Karczag-féle alapítványoknak számadásai tétettek át; végre, felülvizsgálás czéljából, a nagykőrösi ref. főgymnasium tanítóképző- és tápintézet számadásai kerültek a számszékhez. A tényleges állapot a következő :A közpénztár tőke állaga 1887. dec. 31-ikével 87,787 frt 58 krt tett, a folyószámla fölöslege gyanánt pedig 796 ft 30^2 kr. mutatkozik, s e szerint a pénztár állaga 88,283 ft 881/2 kr. A missio-pénztár bevétele, a múlt évi maradványnyal együtt 1,223 frt 17 kr volt, s kiadása 1,183 frt 33 kr, a tőke összege 14,773 frt 51 kr, s ez 2,123 frt 51 krnyi gyarapodást tesz. Az államsegélypénztár bevétele volt 29,371 frt 80 kr, a kiadása ugyanannyi, a tőke 129,966 frt 81 krnyi összegből áll, a gyarapodás e pénztárnál 3,846 frt 28 krt tesz. A zsinatipénztár bevétele 958 frt 9 kr volt, s kiadása ugyanannyi. A pesti ref. theologiai intézet bevétele 24,490 frt 84 kr volt, s kiadása 24,457 frt 27 kr; a tőke vagyon 98,209 frt 57 kr. A nagykőrösi ref. figymnasium tanítóképző és tanintézet számadása szerint a főgymnasium bevétele 35,949 frt volt, kiadása pedig 34,591 frt 99 kr; a pénztár állaga 118,812 frt 20 kr. A tanítóképző bevétele 7,826 frt 40 kr, s kiadása ugyanannyi. A tápintézet bevétele 5,224 frt 26 kr, kiadása 2,161 frt 5 kr. A közgyűlés a számszéki jelentést tudomásul vette s az egyes pénztárak kezelőinek a felmentvényt megadta, egyszersmind köszönetet mondva Kerkápoly Károly számszéki elnöknek s Szilassy Aladár előadó-jegyzőnek ama buzgó fáradozásért, a melylyel feladatukat teljesítették. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívja a püspököt az iránt, hogy a főhatósága alatt álló intézeteket utasítsa, hogy a középiskolákat látogató miniszteri biztosoknak a látogatásukkor tett észrevételeit jegyzőkönyvbe vétessék. A közgyűlés ez ügyet, az együttesen történendő eljárás eszközölhetése végett, a conventhez teszi át. A lelkész- és tanító özvegyek segélyezésére a következő összegek irányoztattak elő a jövő évre: a papi özvegyek és árvák és tanító özvegyek részére a közpénztárból 501 frt, a Baldácsi-alapból, csakis az özvegy lelkésznők és papi árvák részére 339 írt. A családkönyvek iránt, az e czélból kiküldött bizottság által tett javaslatot a közgyűlés elfogadta. Aztán az egyházmegyék jelentéseit terjesztették elő. A közgyűlés folytatólagos ülése holnap délelőtt lesz, teli díj és egyidejűleg a díjaknak maximális összege évenként egy millióról kettőre emeltessék. Egy ilye* nemű modificáció — mely különben az osztrák képviselőház többsége által aligha fog megszavaztatni — a törvény létrejöttét fölötte késleltetné és megnehezítené, minthogy egy ily változás az állami jövedelmeket jelentékenyen csökkentené. A USZTSZA Budapest, május 31. (A Cesky-club és a szeszadó.) Amint Bécsből írják a »Bud. Corr.«-nak, a Cesky-club tagjai a szeszadó-törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával a kiviteli premiumra vonatkozó határozatok olyan megváltoztatását fogják ajánlani, amely szerint a kivi Táviratok. A német császár betegsége: Berlin, május 31. A császár igen jól töltötte az évét. Tegnap hosszabb kihallgatáson fogadta a Habannából visszaérkezett Seideneck consult, ma reggel pedig Arbedyll tábornok előterjesztését hallgatta meg. A rendőrség intézkedéseket tett annak megakadályozására, hogy a császár kocsijába virágokat és kérvényeket dobjanak. Berlin, máj. 31. (Eredeti távirat.) A »N. Fr. Presse« jelentése: A császár állapota ma is változatlanul kedvező volt, úgy, hogy nemcsak Krause tanár, de Mackenzie is ma délelőtt megjelenhetett Leyden tanár clinicai előadásán, amelyre óriási hallgatóság jelent meg. Habár Leyden tanár előadásában súlyos genyedés által complicált tüdővész esetéből indult ki, mindazonáltal kiviláglott, hogy Leyden előadására a császár betegségének lefolyása szolgált ösztönzésül, bár Leyden arra egyetlen szavával sem tett czélzást. Fejtegetései főleg a táplálkozási therápiára vonatkoztak és utalt arra, hogy sorvadó betegek kezelésénél két előítéletet kell leküzdeni: az első az, hogy amit a beteg étvágy nélkül vesz magához, az ártalmára van és hogy a beteg, ki keveset dolgozik, kevés táplálékot kíván; azonban gyakran, az étvágy hiánya daczára, a gyomor emésztő képessége nagy, másrészt a beteg, midőn pl. lélegzési nehézségekkel és fájdalmakkal küzködik, munkát végez és szüksége van anyagpótlásra. Az igaz, hogy ily eseteknél a feladat nagyon bajos és csak is az orvos nagy kitartása és gondossága, valamint a beteg türelmessége által oldható meg, de gyakran nagyon szép eredményt lehet elérni. Szükséges tehát a jó tápanyag és mesterséges táplálék mellett, mint az aprózott hús, nagyon ajánlatos sok tejet adni a betegnek Mackenzie, aki az előadást nagy figyelemmel kisérte, ezután behatóan megtekintette Leyden tanár clinicáját. Berlin, május 31.*(Bismarck hg. birodalmi cancellár délutáni 5 óráig a császárnál időzött.. Ezután a császári pár nyitott kocsin Grünewald felé tett sétakocsizást. Egy másik kocsiban Mackenzie és egy szárnysegéd követték a felségeket. A trónörököspár ma hosszasabban időzött a charlottenburgi kastélyban. A császár és a császárné esti 6 órakor tértek vissza a sétakocsizásból. Nemsokára rá a császár meglátogatta — most első ízben — a mausoleumot, s Vilmos császár sírjánál térdre borulva, halkan imádkozott. A császár állapota egészben véve kitűnő. — Victoria császárné 6 óra után leányaival együtt látogatást tett a Heil-féle intézetben .