Nemzet, 1888. július (7. évfolyam, 2098-2128. szám)
1888-07-01 / 2098. szám
SaSHJEESZT Daios ferenesiek tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIEDETEREK Egy mint előfizetések a kiadó-hicutulba (Ferencsinek-tar®, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám tielyben 6 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: 2098. (181.) szám, Budapest, 1888. Vasárnap, julius 1. fát KiaDó-ETVATail : ^rí)no«rekter«, Athenaeum-ép Előfizetési díj ^ 1/ A reggelit eb isti kiadás poétán egy«®» ■r pesten kétezer házhoz hv 1 hónapra .......... - •• - -. . 8 hónapra ....................... «*' * ■ f1 hónapra ................... ■ Az esti kiadás postai kiut». .' fizetés havonként 35 kr.. Egyes szám hsigoen 5 », vii L Budapest, június 30. A német császár és az orosz czár találkozásának híre mind általánosabban foglalkoztatja a sajtót. Alapos-e ehht, az iránt még mindig hiányyzik a teljes tájékozás, de hogy napok óta komoly publicistikai discussio tárgyát képezi európaszerte, az tanusítja, hogy a szándék e találkozás iránt komoly, s nem csak egyik oldalról komoly. És már ez érthetővé teszi, hogy minden oldalról nagy érdeklődéssel fejtegetik e találkozás jelentőségét. A tőzsde rendkívüli áremelkedéssel üdvözli e hírt, s vannak sokan, kik az európai helyzet gyökeres változását várják annak megvalósulásától, míg mások egyszerűen az udvariasság tényének tekintik, mely után ugyanúgy maradnak a nemzetközi viszonyok mint voltak azelőtt. Nem kell e részben a berlini sajtó vezérdrgánamainak nyilatkozatainál egyébre utalni, melyek közül az egyik a »National Zeitung« egész határozottan oly megjegyzéseket tesz, mintha e találkozás az Oroszország és Németorország közt való politikai kiegyezés első lépése lenne, amíg a másik, a kormányhoz szinte közelebb álló »Post« elég határozottan reá mutat, hogy a fenforgó ellentéteket a nemzetközi szívélyesség tényei nem oszlatják el. Mi is az utóbbi nézetben vagyunk, de azért távol áll tőlünk, tagadni politikai jelentőségét annak, ha e találkozás megtörténik. S e részben csak két momentumra utalunk. A német császár félreértést nem engedő nyilatkozataira utalunk egyfelől, amelyekkel az osztrák-magyar monarchiával való szövetséghez ragaszkodását documentálta, s másfelől utalunk a tényre, hogy e szövetséget soha senki — kivéve magát Oroszországot s a franczia sajtó orosz sympathiákat kereső orgánumait, — nem magyarázta úgy, mint a mely fenyegető lenne Oroszország hatalmi állására s valódi, jogos érdekeire. Ez a két momentum adja meg a helyes magyarázatot a német császár és az orosz cár találkozásának politikai jelentőségére nézve, ha a találkozás tényleg meg fog történni. Az osztrák-magyar-német szövetség kérdés tárgyát nem képező szilárdsága és őszintesége, kizárja lehetőségét minden oly számításnak vagy utógondolatnak, mely e szövetség megbontására vagy meglazítására akarna reményt merítni e találkozásból. Az utolsó hónapok diplomatiai s közéleti jelenségei után bizonynyal minden politikai tényező, amelynek beleegyezése e találkozáshoz szükséges volt, kétségtelenül csak abban a tudatban adhatta meg ezt a beleegyezést, hogy az osztrák-magyar s német szövetség felbonthatatlan szilárdságával számolt. Nem kevésbé örvendetes azonban, ha Oroszország egyúttal, midőn e találkozást lehetővé teszi, közvetve vagy közvetlenül elismeri azon felfogás téves voltát, mintha e szövetség fennállásában, ápolásában, erőssé tételében, Oroszországra nézve bármi fenyegető, bármi sértő, bármi veszedelmes rejlenék. Az európai békeszövetség tényezői kezdettől fogva folyton ez állásponton álltak s a szövetség közel tíz éves tartama alatt mindig távol volt tőlük, hogy bármi oly nemzetközi actiót kezdjenek, mely Oroszországot akár területében, akár jogaiban megtámadással fenyegette volna. A békeszövetség tényezőinek fegyverkezése is csak azóta kezdődött, mióta Oroszország nagymérvű s nem is titkolt készülődése, csapatainak a határ felé való fokozatos előnyomulása ezt kényszerű önvédelmi szükségességgé tette. Van-e lehetőség arra, hogy e két momentum alapján, a két uralkodó találkozása gyökeres változást hozzon létre Európa viszonyaiban, azt mi nem vitatjuk, nem elemezzük. Az orosz politika e találkozás tényében, kezdeményezésében, a czárra nézve megtisztelő voltában bizonynyal találhat, ha akar, alkalmat arra, hogy megszüntesse az okokat, melyek Európa legtöbb államának s egész közvéleményének bizodalmatlanságát fölkeltették. Meg fogja-e tenni, azt nem tudhatja senki, arra nézve minden jóslat egyszerű találgatás. Amit mi állítni merünk, az az, hogy az európai helyzetben változás csak ezen előföltétel mellett következhetik be. S akkor e változáson csak örülhetni fog minden, a nemzetközi viszonyok békés alakulását szívén hordozó politikus. És ellenkező esetben sem lesz ok a német császár és az orosz czár találkozásának megtörténte felett sajnálkozni. Újabb adat lesz akkor e találkozás története és eredménytelensége arra, hogy a fenforgó viszonyoknak a helyzetre hátrányos s egész Európára feszélyező és terhes következményei, mely politikai tényezők magatartásának köszönhetők. S mert mi e két alternatíva egyikének bekövetkezését egész bizton várjuk a találkozástól, nyugodtan olvassuk a németországi lapok még mindig nem teljesen authentikus kireit e találkozás felől. A NEMZET TÁRCZÁJA. Junius 30. Elpusztult hangulatok. A napokban, víg társaságban — ahogy ép egy fiatal notabilitás legújabb botrányáról folyt a beszéd — egy ifjú hölgy, kopogatva a nagy Erard hófehér billentyűin, rázendítette az öreg Bach egy régi, pókhálós darabját, melyet gyerekkorom óta most hallottam először. Abban az időben, mikor ezek a hangok legutoljára megcsendültek, a régi félhomályos salonban ültem, ahol az ódon képrámákból átszellemült arczu nénik s furcsa galléros bácsik tekintgettek le rám s az etagore tetején egy nagy, pirosfarku porczellán kutya álldogált. Bár apró kölyök voltam még, aki a sympathiáját az édesanyja és a megnyergelhető falova közt osztja meg, mégis mindenkire emlékszem, a ki azon a világosszürke nyári alkonyon a néniek régi módi szobájában üldögélt, a sima koponyájú bácsira, a ki a töredezett, kétszáz éves íróasztal rejtekfiókjait nyitogatta, a fekete ruhás, szomorú arczú nénire, a ki a spájzból kövér lasponyákat hozott a számomra, s a halvány kis Clementinere, a ki akkor a zongora mellett ült s a kit pár év múlva a hófehér, aranyos családi sírboltba temettek. Ahogy most a Bach finom hangjai megcsendülnek, egy pillanatra egészen elfeledem ezt a modern társaságot, mely körülöttem van, s átvillan a lelkemen ugyanaz a naiv gondolat, mely akkor, abban a régi órában egész lelkemet betöltötte. Szóval egy múló perezre újra átérzem azt az ódon hangulatot, mely azóta egészen kipusztul a kedélyemből, s mely életem további folyamán sohasem fog többé visszatérni. Elpusztult hangulatok! Istenem, mennyi van már oly korban, midőn apáink még vig kedvvel, naiv tudnivágyással keveredtek az élet millió mozgalmába, a mikor ezek az egyenes lelkű emberek még minden csekélységen örülni tudtak, mely a mi ajkunkon még csak egy nagy eíg mosolyt sem fakaszt, mikor — ahogy régi, jó poétáik megírták — elmerengve faragták be a Mali vagy a Juczi nevét a megmohosult, öreg diófába: ezekben az években már nekem s kor tekintetében való derék társaimnak csupán emlékeink,elpusztult hangulataink vannak.Olykor, egy múló pillanatra, visszacsendül belőlük valami: egy távoli, elmosódó accord; s aztán újra körülvesz bennünket a modern élet hangulat nélkül való köznapisága: ez az átkozott fölvilágosultság, ez a sivár »józan ész«, mely az életet szinétől, zamatjától fosztja meg s mely igazán aligha jó egyébre, minthogy átkozottul genialis ifjú naturalistáinknak — ezeknek a jó fiuknak, kik magukban gyilkos furfangot sejditenek - alkalmas módosul szolgáljon. Hangulat! Szinte szégyellem leírni ezt a nyolcz betűt. "" Joda agyontaposott közhely lett ebből a rosszul szerkesztett szóból, mely egy valóban poéticus fogalmat jelöl meg kimondható formában, nevet adván ennek a hatalmas érzéknek, mely lelkemet valódi költészettel tölti be. Definiálni ezt a szót — arra valóban nem volnék képes. Csak érzem olykor, elmerülve a szépséges múltakba, gyakran visszasugárzik elém az elröppent évek sok tarka színe, s édes órák emlékei — a tovatűnt valóságot mímelvén — feltűnnek egy-egy pillanatra. Avagy máskor : igézete alatt egypár mosolygó női szemnek, mely ébren is álomszerű képzelődésre indítja lelkemet, megjelenvén érzékeim előtt egy-egy kép, egy-egy hang, mely a modern élet köznapiasságából kiválik szépségével : érzem olykor, hogy a hangulat, a poesis leltembe röppent s mindent, mi körülöttem van, más szinben látok, mint az emberek legnagyobb része, mely körülöttem hullámzik. De — fájdalom — mindinkább ritkábban már. Érzem, tapasztalom, hogy a hangulataim nagy része, melyek máskor lágyan lopóztak a kedélyembe, immár, az idők múltával, fokonként hitelenekké válnak. A keret ma is ugyanaz, ami akkor; minden, ami körültem van, a régi, csak a saját lelkem nem az. S ebben a durva küzdelemben, melyet az élet kíméletlenségei ellen minden embernek folytatni kell, mitsem veszítettem annyira drágát, mint ezt a fiatalkori hangulatot. A napokban, hogy ama kis városban jártam, mely egykor — költői nyelven szólván — ifjú ábrándjaim színhelye volt, bolyongva az ezredéves várban, hol egykor — a kápolna hideg kövein — az első magyar király fia buzgó imákat mondott; a vén gymnasium kopottas folyosójára is betévedtem. Valaha, nem is oly régen, boldog éveket töltöttem ebben a sajátságos épületben, mely szinte második otthonommá vált. A sziklába vágott vén ház a távol bakonyi hegyek kéklő ormára tekint, mely felé, a szombat délelőttök unalmas mathematical óráin, irigykedve tekintettünk olykor-olykor, oh, ha ott lehetnénk inkább ! Egy perezre minden fölelevenült az emlékemben : a szakállas curator, kitől imposans vizes kifliken vásároltuk meg ideiglenesen a fontos csengetési jogot; a primus vékony klingklingje s mogorva bassusa a tekintélyes secundus csöngetőnek, a földalatti nyirkos limbus, ahol — tornaórák czime alatt — vérengző háborúk folytak le a guelfek és ghibellinek között, a jó piarista professorok, a maguk osztályzatos jegyzőkönyvével, az ambitióval készült cikák és körmondatok, az elektromos gép csodái, a ministrálások a ködös téli hajnalokon, az intézet temploma, ahol valaha viaszsárga arczcal feküdt ravatalon a legkedvesebb tanítómesterünk, az öreg osztályfőnök, a fődirector ünnepies látogatásai, s a legkedvesebb : a gyönyörűséges majálisok muzsikája, zászlói, feledhetetlen kivonulása! Ahogy e sok emlék összetömörült képe egy pillanatra átczikkázik a lelkemen, csak most tudom igazán, micsoda hangulatú órák, napok, évek voltak ezek, meg nem szakítva semmi keserűségétől a vadul rohanó életnek. Sem, hogy újra előttem volt minden, — elmúlván a pillanat, mely ezt a ragyogó hangulatot még egyszer megsejtette, — érzem, hogy egy már örökre odavan: az ifjúkori kedélyem. Mi sem használ immár a köznapi világot, mely körülöttem hullámzik, az a hangulat nem válthatja föl többé állandóan. Éreztem ezt a napokban is, hogy a kalandos Robinson Crusoe históriája újólag a kezembe került. Valaha — s istenem! melyik gyereknek nem ? — az volt az egyetlen vágyam, bár engem is vetne ki a hajó a tenger egy ismeretlen szigetére, ahol a saját kezem építette kalyibában lakhatnám s kecskebőr öltönyt, exoticus napernyőt hordhatnék, mint ez a boldog, angliai szigetlakó. Meleg nyári délutánokon hányszor surrantam ki a kert messze eső végébe, ahol az árkok fölé birs árnyat vetettek az illatos levelű diófák s plebejus törpe bodzák kapaszkodtak fölfelé az árokpartba. Itt ültem sokáig, az alkony óráin túl, s elmosódó zummogásában a külső világnak, szótalanul faragtam csónakomat, mint a kecskebőrös Crusoe a távol tengerek szigetén. Itt volt az elrejtett házikóm, a kerti eszközeim, a bodzapuskám, meg egyetlen hó pajtásom , a fekete Muszka kutya. Ez az állat határozottan értett engem s olyan okos szemekkel nézett rám, mint a szigetbeli Péntek a maga Robinsonjára. Határozottan boldog napokat töltöttünk itt mi ketten, s én gyermekkoromban szentül hittem, hogy a Muszka érti a dolog mivoltát s a szigetbeli Robinson-élet teljesen megnyerte a tetszését. Micsoda felséges hangulat volt ez, a nélkül, hogy tudtam volna felőle valamit! Ez is elmúlt, elmúlt, elenyészett nyomtalanul. A könyv ma üresnek, szinte köznapinak tetszik a szemeimben, hiszen akkor, régen is, csak a kedélyem volt gazdagabb! Oh, ha ez az áldott ifjúkori hangulat, melyet a Bach öreg muzsikája visszavarázsolt, még egyszer állandó vendég lehetne! Ha átérezhetném újra keserűségeit az én boldog első szerelmemnek, midőn nap nap után csak az esti sétákért éltem, amikor ő is lejött az irigy, függönyös ablakok mögül, naiv, szeretetreméltó duzzogással fordítván el a fejét, ha én a sétatér másik oldaláról ügyetlenül feléjük tartottam. Mennyit szidtam a vén Jupiter pluviust, mikor az eső elmosta ezeket a feledhetetlen sétákat! Hogy lestem, jönnek-e mégis, s ha nem jöttek, mint kóboroltam az utczákon sötét éjjel, irigyelve a Ferencz- rendi barátokat, akik kolostoruk csendes celláiban isteni nyugalmat élveznek! Oh, minő áldott, aranyos korszak volt ez a maga naivitásával, boldogtalanságával, költeményeivel és contemplatióival! Keserű kényeim közt mennyire boldog voltam mégis, ha a kicsike égszínkék szemeit komolyan reám fordította s egy parányi, alig sejthető érdeklődést mutatott irántam! Mennyire kiváncsi voltam mindenre, a mi náluk történt s minő furfangos barátságot kötöttem szakácsnővel, szobaleánynyal, csakhogy ő felőle hallhassak valamit! Mint vonultam fel, szivemben sötét bubánattal, az erdő mélységes zöldjébe, mikor ő, hófehér csipke ruhájában, keringőzni kezdett valakivel! Mint hordoztam évekig tárczámban azt az elfonnyadt fehér rózsát, amelyet egy feledhetetlen alkonyon szótalanul tűzött gomblyukamba! Micsoda finom, hangulatos, illattal teljes világ volt ez! Lágy, szívbeli érzések első nyilvánulásai, órái az életnek, melyek sohasem tűnnek el nyomtalanul : mindenkinek szépek vagytok; de nekem mégis a legszebbek, azt hiszem. Fájdalom, most már ez a korszak csak visszajáró emlék! Az élet, amely körülvesz, sivár, hangulat nélkül való s egyenletes folyásában alig van egy pont, mely lelkemnek valaha kellemes pihenője lesz. Ha egy hang visszacsendül olykor, s a kedélyem, a szívem lágyabb érzelmek központjává leszen, mindez csak azért van, hogy a múlt és a jelen idők éles ellentéte még jobban szembetűnővé váljék. Oh, mint sajnálom ezeket az ábrándos érákat, ifjúkori könyeket, elpusztult hangulatokat ! .. . Az idegesség vigasztalan óráiban, mennyiszer gondolok rájuk szinte kényekkel a szemeimben, reménye nélkül annak, hogy valaha visszatérjenek. Elernyedt idegrendszerrel, borús, szinte kétségbeejtő gondolatok közepette, egy egy kávéházi asztalnál, fárasztó éji munka után, hosszan tűnődöm rajta olykor-olykor : »így lesz-e mindig most már ? Színek, hangulatok nélkül pörlül-e le eztán az élet, s nem lesz-e soha többé egy óra, egy nap, melyben zavartalan gyönyörrel élvezem az elsurranó idő egy parányi szakaszát, eme feledhetetlen ifjúkori napokhoz hasonlóan ?» Jóságos, öreg maestro, aki — magad mélységesen pihenvén már — muzsikáddal egy perezre viszszavarázsolod e letűnt, régi napok derűjét: micsoda jóltevő, igaz lélek vagy te! Az elsárgult, öreg hangjegyes füzetben, mely a te szellemedet őrzi, magam is fölfedeztem a legdrágábbat: a fiatalkori szívemet, mely már évek óta nem adott életjelt magáról. Elpusztult hangulatok! Vájjon múltán az időknek, jönnek-e helyettük újak ismét, derült, napfényes órák, mint ama régiek egykor ? Avagy siváran, hangulatok nélkül múlnak el fölöttem a további perczek, melyek ezután az örökkévalóságból kijutnak számomra? Ki tudná azt megmondani? SZOMAHÁZY ISTVÁN Mai számunkhoz félív mailéklet van csatolva. Népességünk az 1886. évben. Szaporodik vagy fogy-e népünk? Ez az állami élet egyik legfontosabb kérdése. Pontos és megbízható választ e kérdésre csak az évtizedenként rendezett népszámlálás nyújt; két népszámlálás időközében, e kérdés tekintetében, a népesedési mozgalomról gyűjtött adatokra vagyunk utalva és hogy ezeket csak föntartással szabad valóbul elfogadnunk, azt szomorúan bebizonyították az 1881-ki népszámlálás eredményei. A népesedési mozgalom az utolsó években igen kedvező volt, a születések száma évről-évre nagy többletet mutatott a halálozásoké fölött, úgy hogy Szent-István koronája országainak lakossága, melyet az 1881-iki népszámlálás 15.642,102-ben tüntetett föl, az 1886-ik évben 16.803,866 ra emelkedett. E szerint az ország népszaporodása évenként átlag P2°/6-ot is meghaladt volna, holott az 1870. 1880. évtizedben, — a népszámlálás tanúsága szerint —az évi növekvés csak 0,13 °/o-ot tett. Kétségtelen, hogy a népesedési mozgalomra vonatkozó adatok, melyek a születések és halálozásokról vezetett hivatalos följegyzéseken alapulnak, nem tüttetik föl teljes valójában a népesedés alakulását, de azért ezen adatokból is alkothatunk legalább viszonylagos mértéket népesedési viszonyaink megítélésére. A népmozgalmi hivatalos adatok szerint, melyeket az 1886. évre vonatkozólag most tett közzé az országos statistikai hivatal az egész magyar birodalom népességének növekvése a következő volt: Népesség száma az 1881. évi népszámlálás szerint................................... 15.642,102 Népességünk száma az utolsó hat év alatt e szerint 1.161.764 lélekkel szaporodott volna, holott a megelőző tíz év összes szaporodása, a népszámlálás szerint, csak 225,775 lélek volt. Igaz, hogy a lefolyt hat év alatt nem dühöngtek oly pusztító erővel a járványok, mint az előző évtizedben és ámbár valószínű, hogy a legközelebbi népszámlálás ezen egyenesen meglepő népszaporodási arányt is le fogja szállítani,mégis kétségtelen ténynek vehető, hogy népesedési viszonyaink alakulása az utóbbi években kedvezőbb volt, mint az 1880-ik évvel zárult évtizedben. A népesség növekvésében majdnem egyenlő arányban van része a születések száma emelkedésének és a halálozás száma csökkenésének. Legjobban kitűnik ez, ha egymás mellé állítjuk az utolsó évek megfelelő adatait. A születések, illetőleg halálesetek száma volt az egész magyar birodalomban . A halálesetek számában 1886-ban mutatkozó csekély emelkedés, kétségtelenül a születések lényeges emelkedésével függ össze, de tekintetbe kell vennünk azt is, hogy ezen évben, habár a területileg korlátozva, két veszedelmes járvány pusztított, t. i. a cholera és a himlő. Ezt tudva az 1886. évi eredményeket nagyon kedvezőeknek kell jeleznünk, ámbár ez a kedvező eredmény is csak viszonylag, t. i. az előbbi évek rosszabb eredményével egybe vetve, kedvező, magában véve még mindig elég kedvezőtlen. 1000 lakosra 47 születés és 33 haláleset esik.*) Születési arányszámunk nagyon magas. (Szászországé 42, Poroszországé 38'8, Ausztriáé 38'4, Francziaországé 25 4), de halálozási arány számunk viszonylag még magasabb, mint a többi államoké (Szászországé 29, Ausztriáé 31, Poroszországé 25 4, Francziaországé 22 8) habár ezen arány az utolsó években tetemesen javult is. Az 1886. év halálozásainak egész emelkedését absorbeálja a gyermekhalálozás (az 5-ik életév végéig) emelkedése, amit a következő számok igazolnak. Volt a gyermekhalálozás: 1881. évben 276,848 1882. » 305,528 1883. » 266,304 *) L. Jekelfalussy József és Vargha Gyula : Közgazdasági és statisticai évkönyv 1887. 1884. évben 266,258 1885. » 280,365 1886. » 288,165 Ez a szám nagyon kedvezőtlen viszonyokra mutat. Bács-Bodrogmegye, Szabadka városával, Csanád-, Esztergom-, Fehér-, Heves-, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Nyitramegyék, mindegyikében meghaladja a gyermekhalandóság az összes halálesetek 58°/o-át és így ezek jelentékenyen fölülmúlják a különben is rendkívül magas országos átlagot, mely 53-41 °/o-ra rúg. A születések száma, mint feleztük 773,255 volt, ezer lakosra országos átlagban 47 születés esett. Az átlagot jelentékenyen meghaladták Arad megye 56 születéssel,Bácsmegye 51, Bereg 52, Bihar 53, Csanád 57, Jász-Nagy-Kun-Szolnok 50, Nyitra 51, Pest 52, Szabolcs 58 arányszámmal, holott Abaúj- Torna 44, Árva 39, Baja 34, Zombor 38, Pécs 38, Besztercze-Naszód 38, H.-M.-Vásárhely 37, Székesfehérvár 40, Fogaras 38, Győr 36, Háromszék 39, Hont 40, Hunyad 41, Komárom város 37, Maros-Vásárhely 39, Pozsony város 39, Sopron város 34, Temesvár 38, Versecz 33, Udvarhely megye 39 arányszámmal, jóval az országos átlagon alul maradnak. Az 539,535 haláleset 1000 lakosra 33 halálesetnek felel meg. A cholera befolyása visszatükröződik Fiume halálozásában, mely 1000 lakosra 55, Horvát-Szlavónország aránya 29, jóval kedvezőbb az anyaországénál. Legmagasabb volt a halálozási arány Komárom városába 45, Budapest és Kassán 44, Szabadkán 41, Nagy-Váradon 41, Szeged 41, Debreczen 40 arányszámmal, a megyék közül Pest, Trencsénben és Liptóban 39, Hevesben 38, Borsod, Hunyad, Komárom, Nyitra, Szabolcs megyékben 37 arányszámmal. Legkedvezőbb volt a halálozás Szeben, Szolnok-Doboka, Nagy-Küküllő megyében és H.-M.-Vásárhely városban 25 arányszámmal. Csökkent a lakosság hat törvényhatóság területén, u. m. Kassán, Győrött, Komárom város, Temesvár, Versecz és Pozsony városokban. Komáromban, Pozsonyban és Temesváron csökkenés ismétlődő jelenség és azért ezen városok egészségügyi viszonyainak javítása sürgős feladata az illető városi hatóságoknak. A népszaporodás országos átlaga 1886-ban 141 °/o volt és a megelőző öt év (1881—1885-ben) 081, 081, 028, 149, 126 °/0) átlagát 23 °/0 jelentékenyen fölülmúlja. Legnagyobb volt a születési többlet Csanád megyében 2'43°/o. A házasságok száma az 1886. évben a Dráván inneni Magyarországban 139,729 volt és így alatta maradt az 1883. évi számnak, mely 142,367-et tett. Az utolsó tizenegy évben legkedvezőbb volt a házasságkötések száma 1883-ban, mely a gazdaságilag kitűnő 1882. évet követte. A házasságkötések száma 1883 ban 145,004-re rúgott, de e nagy szám is jelentékenyen kisebb az 1868-ikinál, mely 179,637 házasságkötéssel, a legkedvezőbb eredményt tünteti föl. Népesedési viszonyaink az 1886. évben ezek szerint elég kedvező eredményt mutatnak, de azért azon intelmekről, melyeket különösen a gyermekhalandóságot föltüntető számok rejtenek magukba vetett bűn volna megfeiségügyi viszonyaink javadat, melylyel valamennyi tényezőnek állandóan és kolalkoznia. Ha ezen kötelesség járványok kitörésekor ébred föl, esedési viszonyaink megjavulását fogjuk elérni, mert nem szabad el hogy a föltüntetett népesek , bár azok alakulata egészben kedvező, sok az aggályos és az utcáben sem változott jelenség. Budapest, jún. 30 Olvasóink emlékeznek arra, hogy pár hóval előtt a berlini keresztes újság (Neue preußische Zeitung) azt vette a fejébe, hogy a magyar nemzetre bebizonyítja, mennyire antimonarchicus, felforgató irányzatoknak hódol, s szives volt ebbeli fejtegetéseit megtoldani azzal, hogy a magyarság ezen hajlamai ellen a monarchicus eszmének hivatott védői szent István birodalmában ... a nemzetiségeknek a ma- gyarsággal szemben álló töredékei. Akkor megmondtuk bővebben s részletesebben az ilyen beszédről véleményünket s elégtételünkre szolgált, hogy nem csupán az egész magyar sajtó, hanem a nemzetiségi sajtó egy része is, s a szász ellenzéki vezérférfiak is tiltakoztak a berlini lap állításai ellen, s kijelentették, hogy a trónhoz és az alkotmányhoz való hűségben e haza fiai közt nincs párt, s nincs nemzetiségi különbség. A berlini reactionarius hírlap most folytatja akkor megkezdett hadjáratát. Kiindulva a»Norddeutsche«-nak a »Lloyd« czikke ellen ismételve tett megjegyzéseiből, egy csomó magyar lap — a »Nemzet«, »Pesti Napló«, »Egyetértés« s a kolozsvári»Ellenzék« — hasábjaiból kiszakított idézetekkel, azt akarja bebizonyítani, hogy a magyar államjogi, alkotmányos felfogás anti-monarchicus, s hogy nem csupán a német császár bántalmaztathatik büntetlenül a magyar sajtóban, hanem a magyar korona felségjoga is. Egy fontos körülményre azonban — folytatja a berlini lap — figyelmeztetnünk kell, arra t. i., hogy az, ami mint »magyar nemzet« uralmát a sajtóban is gyakorolja, még a magyar népességnek is csak csekély kisebbségét képezi. A tízezer számra alig rugó kis nemesség ez, amelyhez az irodalmi értelmiséget nagy százalékban zsidó magyaronok (magyarosított nevű renegátok) szolgáltatják. Magyarország népének nagy rétegeiben, és pedig nem csupán a németek, szlávok és románok közt, a »magyar nemzet felségjoga vagy souverainitása« még nem nyomta el a király és a császár felsége iránt való tiszteletet. A »nemzet« felségjogát e rétegekben nagyon is úgy érzik, mint a magyar faj s kiválólag a nemesek és zsidók zsarnokságét, s ehez képest a német, román és szláv sajtó egy részben egész határozottan magyarellenes és igaz monarchius irányzatot követ. Azt hiszszük, elég lenne e sorokat közölni, hogy teljesen fölöslegessé tegyünk minden választ a berlini újságnak. Nem terjeszkedünk ki most az alkalomra, amely e dolgok ismétlését fölidézte, arra már elmondtuk véleményünket. S ami azt illeti, hogy a »Nemzet« a magyar király souverain jogait valaha tagadta volna, arra is egyszerűen azt válaszoljuk, hogy ez nem igaz, s az, aki a német újságot e részben informálta, egyszerűen rászedte azt. S azt is merjük mondani, hogy az egész magyar sajtóban, melytől különben megannyi politikai kérdésben a legélesebb ellentétek választják el lapunkat, hála isten, a trón, a korona, a felségjogok iránt oly egyetemes, lelkes, szívből jövő hódolat és tisztelet uralkodik, hogy e tekintetben e sajtó nem szorul rendreutasításra sehonnan, a külföldről jövő gyanúsítást pedig azzal a lenézéssel utasítja el, minőt az ily tolakodó beszéd megérdemel. Népszaporodás az 1881. évben 135,086 » » 1882. » 136,157 » » 1883. » 203,943 » » 1884. » 238,398 » » 1885. . 214,460 » « 1886. » 233,720 születések száma halálozások száma 1881. 686,962 552,003 1882. 707,007 571,026 1883. 729,901 526,137 1884. 752,495 514,370 1885. 749,019 534,824 1886. 773,255 539,535