Nemzet, 1888. szeptember (7. évfolyam, 2159-2186. szám)
1888-09-12 / 2169. szám
LEfiass&Kát'önfiöi*«J6nosiek tere, Athenaeum-épület, L 4 lap szellemi roaztit illető minden közlemény a szerkesztőségihez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 2169. (252.) szám. Reggeli kiadás: BJUSÓ-MTáil'AJUfiMBUllk«t»rt, Athenaeum-épílet, rSlinStl Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... ................ Seri 3 hónapra ............ .................. 3 6 hónapra .......................... 13 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Budapest, 1888. Szerda, szeptember 12. VII. évi folyam. .................■111 ■■■■■■■' ’vítt in itiir.ii ......... Budapest, szeptember II. Diplomatiai actiót — a nyilvánosság előtt — a nyáron csak Olaszország fejtett ki, és el kell ismerni nagy ügyességgel, sőt eredménynyel is. Mert Massova megszállása ügyében positióról positióra verte vissza Francziaország támadását és elérte azt, hogy ha elvben nem is, tényleg ez is megadta magát és úgy látszik, hogy ha újabb bonyodalmak nem merülnek fel, az olaszok nemzetközi szempontból nem lesznek háborgatva Massova biztalásában. Pedig nemcsak biztonságuk tekintetében kockáztattak sokat annak megszállásával, hanem nemzetközi helyzetük szempontjából is. Mert hogy az, ami történt, a nemzetközi jog elvont elveivel mindenben megegyeztethető volna, azt állítani nem lehet és hogy a megszállástól — annak legújabban kijelentett hivatalos jellegéig nagy út, sőt nagy ugrás is van az is kétségtelen. De mikor Francziaország ez ellen elvi kifogásaiban odáig ment, hogy erőszaknak és jogtalan bitorlásnak jelentette ki azt és tiltakozással élt a nemzetközi jog szempontjából. Olaszország külügyminisztere nagy ügyességgel hivatkozott nemcsak egész Európa magatartására, hanem egyúttal arra a körülményre is, hogy ha Massovának a megszállás czímén való bizlalása erőszak, akkor e tekintetben még rosszabb jogalapon áll Francziaország Tunis megszállására nézve, mert itt rendezett államot foglalt el és használja azt, minden tekintetben kizárólag saját előnyére. Így Francziaország a diplomatiai csatát nemcsak azért vesztette el, mert Európa nem támogatta, hanem azért is, mert saját cselekedeteivel cáfolta meg álláspontját és kormánya még annyi befolyással és ügyességgel sem bírt, hogy a souzerain hatalmat, a s portát actiora bírja, vagy legalább álláspontjának elfoglalására kapacitálja. Nem állíthatjuk azt, hogy Olaszország e győzelmét álláspontjának jogi szempontból való teljes korrectségénél és kifogástalanságánál fogva vívta ki; itt bizony a nemzetközi viszonyok és opportunitási okok győzedelmeskedtek ; illetőleg az olasz kormánynak abban állott ügyessége és szerencséje, hogy ezeket a viszonyokat és okokat törekvésének javára igen jól kizsákmányolta. Ez bizonyítja azt, hogy mekkora haszna, vagy kára, hátránya lehet egy országnak, a szerint, amint kormánya a nemzetközi viszonyokat az országra nézve kedvezően kihasználni és illetőleg idomítani képes vagy nem képes. Mikor Tunist a francziák megszállották, akkor az olaszok nyugtalankodtak és tiltakoztak éppen olyan eredménytelenül, mint teszik most az olaszokkal szemben, Massova megszállása és annak hivatalosan bejelentett birtokba vétele miatt a francziák. Természetes dolog, hogy Olaszországnak a lépésnél legtöbbet használt az, hogy a keleti kérdésben úgy viselte magát és a franczia-német viszonyok minden kétes phasisában olyan magatartást követett, hogy a közép-európai hatalmak és különösen Németország bizalmát teljesen megnyerte. De ezt nem érhette el másképen, mint hogy ezekhez feltétlenül csatlakozott mindazon kérdésekben, melyek európai érdekeket érintettek. Pedig némelyik ezek közül — így pl. a bolgár kérdés is — az olasz érdekekre nézve közönyösnek látszott — a rövidlátó politikusok előtt. Ellenzéki részről Olaszországban ennek sokszor adtak kifejezést. Most kitűnik, hogy az olasz kormánynak volt igaza, mert az bizonyos, hogy ha Olaszország távol tartja magát a közép-európai hatalmaktól, vagy csak a legkisebb kételyt hagy fenn az iránt, hogy akár a keleti bonyodalmak, akár egy franczia-német viszály esetében kikhez fog csatlakozni, a massovai megszállás, illetőleg birtokba vétel kérdésében is könnyen keletkezhettek volna komoly bonyodalmai és másfelől Francziaországgal szemben más téren is (pl. a vámháborúban) sokkal nehezebb positiója lesz vala. Nem mondjuk mi, hogy kellemes az a viszály, melybe most, közgazdasági és politikai tekintetben egyaránt, Olaszország Francziaországgal jutott; de kétségtelen az, hogy a politikában gyakran kell választani a különböző, ellentétes tényezők közt és az ellenfelek közös barátságát bírni nem igen lehet. Másfelől meg vagyunk győződve arról, hogy nemcsak saját érdekeinek, de Európa legnagyobb érdekeinek, a hatalmi egyensúlynak, a békének és a Balkán-félsziget nemzetiségi önállóságának valódi szolgálatot tett Olaszország akkor, mikor Németország is szövetségesei, vagy Francziaország és a vele kaczérkodó Oroszország közt kell vén választania, amazokhoz csatlakozott, mert lényeges befolyással volt ez által arra, hogy az ellenfelek activképessége és vágya megbénuljon és így Európa legféltettebb érdekei, lehetőleg kevés kockázattal és áldozattal, megóvassanak. Ezen kívül pedig azt a nagy előnyt biztosította magának Olaszország, hogy saját érdekkörében szabadkezet nyert. Tanulságos ez eljárás és ez az eredmény minden irányban. Mert bizonyítja azt, hogy a nemzetközi politikában nemcsak a pillanatnyi hasznot és közvetlen érdekeltséget, nem is a pillanatnyi szenvedélyt kell nézni és követni, hanem a nemzetközi viszonyok minden alakulásában, minden nagy államnak meg kell találnia szerepét és érdekét, hogy az érdekeinek megfelelő solidaritásból ki ne essék és saját érdekeinek védelmére vagy érvényesítésére azt felhasználni képes legyen. E czélból sokszor kell belemenni oly combinatiokba, mik az illető ország érdekkörétől távol esnek és sokszor türelmet, elnézést kell gyakorolni oly eseményekkel szemben, melyek abban a percben, mikor felmerülnek, nem tűnnek fel kedvezőnek vagy hasznosnak az illető ország speciális érdekei szempontjából. Soha nem tartottuk Európa vagy éppen monarchiánk érdekeiből kiindulva szükségesnek vagy hasznosnak azt, hogy Francziaország és Olaszország egymással ellenséges lábon álljanak, de az ellentét köztük legújabban nagyon valószínűleg onnan keletkezett, hogy Francziaországban olyan törekvések jutottak felszínre, melyek az európai érdekekkel meg nem egyeztethetők és minthogy Olaszország azon hatalmakhoz csatlakozott, melyek ez érdekeket védik, természetes,hogy Francziaországgal ellentétbe kellett hogy jöjjön. Mert a vámkérdés épp úgy, mint a massovai kérdés, — meg vagyunk győződve, — csak ezen átalános álláspont ellentétes volta utján vált olyan élessé, a milyenné vált. Támogatná csak Olaszország Francziaországban a revanche-politikát, vagy a Balkán félszigeten az orosz követeléseket, jót állunk róla, hogy a francziákkal könynyen megegyezhetett volna a massovai kérdésben és a vámháború — ha a védvámos törekvések miatt be is következett volna — szintén nem lenne oly éles, mint amilyen tényleg. De azért mégsem hiszszük, hogy a két latin állam közt a fentebbi okok miatt háborúra kerüljön a dolog. El van érve Francziaország sakkbantartása, Olaszország érdekeinek biztosítása és Francziaország csak a diplomatiai vereség és vámháború kárait fogja érezni, talán soká, de nem úgy, hogy ezek miatt kardot rántson, így van ez jól, ha már jobban nem lehet. BELFÖLD, Budapest, szept. 11. (A belvárosi szabadelvű párt gyűlése.) A »Hungária«-szálloda földszinti nagytermében, ma délután fél 5 órakor, a belvárosi szabadelvű Steiger Gyula-párt dr. Kautz Gyula elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen a kerület legtekintélyesebb polgárai, kiknek jelentékeny része országos hírű férfiú, vettek részt és nagy lelkesedéssel, egyhangúlag Steiger Gyulát, az első hazai takarékpénztár nagy érdemű igazgatóját, képviselőjelöltül kikiáltották. Nyomban impozáns küldöttséget küldtek Steiger Gyulához, ki a küldöttség élén a gyűlésen megjelent és nagyhatású beszédében kifejtvén politikai álláspontját, kijelenté, hogy a felajánlott jelöltséget elfogadja. A programmszerű beszédet a jelenlevő nagytekintélyű választópolgárok nagy tetszéssel és lelkesüléssel fogadták. Érdekes volt Kautz Gyula elnök nyilatkozata is, melyet az ellenpárttal szemben, a belvárosi szabadelvű párt nevében tett. A kandidáló gyűlés lefolyásáról a következő részleteket jegyeztük fel. Pontban fél 5 órakor, dr. Kautz Gyula elfoglalván az elnöki széket, a hallgatóság állandó figyelme közt, a következő beszéddel nyitotta meg a candidáló gyűlést: Tisztelt uraim ! A halál az utolsó év folyamában hazánk államférfiai közt irtózatos pusztítás vitt véghez; elsodorta a politikai szónoklat nagymesterei közül a kiválókat: Ghyczy Kálmánt, Sennyey Pált, Somssich Pált s kiragadta körünkből azt a férfiút, aki mint magyar államférfin mindnyájunknak, mint választóinak szivéhez legközelebb állott, aki szeretetünknek, kegyeletünknek, büszkeségünknek tárgya volt, aki annyi éveken át, mint államférfin elsőrangú tehetség, mint képviselőnk fáradhatatlan, törhetetlen buzgalmában és tevékenységében oly alkotásokat hozott létre, melyeknek nyomai, talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy századokon át fenn fognak maradni. (Igaz! Úgy van!) Azon államférfiut, ki hazánk minden nagy műveltségi törekvéseiben a legelső, a legszerencsésebben és legsikeresebben eljárt férfiak közt volt. Azon államférfiut, kinek nagyságát csak most tudjuk egész mértékben megbírálni és megítélni, midőn látjuk, mily nehéz betölteni az általa elfoglalt fényes állásokat. Nemcsak a választói mandátum tekintetében, hanem más tekintetben is nagy űrt hagyott maga után az a férfiú, és azt hiszem, az a mi legnagyobb elégtételünk, hogy egy ilyen embert emeltünk Deák Ferencz székébe. Trefort meghalt; a fényes mandátum, mely egykor az ország legnagyobb státusférfia kezébe volt letéve, megüresedett. Összejöttünk annak betöltéséről gondoskodni, összejöttünk Deák Ferencznek fényes, talán mondhatom, szent öröké fölött határozni. Trefort halálával nem halt meg a szabadelvű párt, nem szabad annak meghalnia, s nem is halhat meg, hacsak önmagától nem hal meg. (Igaz! Úgy van !) A szabadelvű párt él, és életének teljes tudtával bir, s tevékenységét megindította. De kezdetben csak csendesebben, zajtalanul, nehogy a halálos betegágyán nehezen küzködő szeretett képviselőjét talán csak egy hanggal is megkeserítse. Megszomorodott szívvel bevárta a szomorú catastropha bekövetkezését, de mert bekövetkezett, teljes joggal lép az actio terére, és törekszik magának azon úr betöltéséről, melyet Trefort maga után hagyott, a mandátumhoz méltó utódról gondoskodni. A gondoskodást amint azt a dolog természete magával hozza, nem nagy népes gyűlések, hanem kisebb körű,folyton működő, szakadatlanul gondoskodó s körültekintő bizottságok végezhetik. Mint a Trefort-pártnak volt szerény elnöke, kötelességemnek tartottam a nagy halottnak eltakarítása után először is szűkebb körben az iráni tanácskozást megindítani, ki volna azon férfiú, kire ezt a mandátumot újólag bízhatnék. Az ország több jeles férfia van még kívül a parlamenten, de megállapodtunk egyikében azon férfiaknak, aki úgy életének egész folyama és múltja, hosszas, fáradhatlan szorgalma és munkássága, tevékenysége és esze által mindnyájunk között tisztelt, elismert nevet vívott ki magának, egy férfiúra, a ki a város körül magának igen sok jelentékeny érdemeket szerzett, egy férfiúra, ki a városnak szülöttje, a ki tudtommal, szívvel és lélekkel egész valójában ennek a városnak érdekéhez s ennek a kerületnek tetteihez fűződik: ez a férfiú Steiger Gyula (Hosszantartó,lelkesült éljenzés.) Azt hiszem, hogy amidőn a főváros, az ország első választókerületének mandátumát neki az én igénytelen tiszteletteljes véleményem szerint felajánlanék, nemcsak a városnak magának, de első vonalban a mi fő kötelességünk, az országnak érdekében is járunk el. (Igaz! ügy van!) Steigerrel az országgyűlés egy kitűnő szakembert nyer, és úgy hiszem, hogy mindnyájunknak politikai meggyőződésünk szerint, választásunk jobbra nem eshetik. (Úgy van ! Lelkes éljenzés.) Felkérem a jelenlevő urakat, méltóztassanak Steiger úrhoz küldöttséget meneszteni, s megkérdezni hogy elvállalja-e a jelöltséget, s ha igen, úgy szíveskedjék körünkben megjelenni. Mielőtt azonban 1. candidátusunkhoz küldöttséget menesztenénk, tekintettel a fenforgó pártviszonyokra és pártalakulásokra, talán nem lesz egészen helytelen egy ennuntiatiot is tenni, mely állásunkat procisirozza és a másik pártéval szemben tisztázza. A báró Kaas Ivor jelöltsége körül csoportosult ellenpárt közléseiben hangsúlyozva jönn pedig több ízben az, hogy tekintélyes szabadelvű párti férfiak is oda törekednek hogy b. Kaas Ivot megválasztassék és csatlakoznak is annak pártjához , miből önként következik, hogy nem annyira b. Kaas elvei, hanem inkább az ő személye azon kapocs mely pártjának különböző elemeit összetartja. A belvárosi szabadelvű párt elvi álláspontot foglal el, amidőn a küzdtérre lépünk. Mi tiszteljük K. Kaas személyét, elismerjük hazafiasságát és polgári erényeit, de azon meggyőződésben is vagyunk, hogy e testestől lelkestől az ellenzék kivel nem tehetjük föl, hogy e politikai álláspontját megváltoztatta volna. Tiszteljük továbbá minden választópolgár egyéni meggyőződését s csak helyeselhetjük, ha azt nyíltan és szabadon követi. Ki kell azonban jelentenünk azt is, hogy a szabadelvű párt azon tagjai, ha ilyenek csakugyan léteznek, kik b. Kaas pártjához csatlakoztak, oly magatartást követnek, mely a szabadelvű párt álláspontjával és elveivel merőben ellenkezik és a pártkötelék természetével és követelményeivel össze nem fér. (Zajos éljenzés. Tetszés.) A tetszéssel és éljenzéssel fogadott beszéd után az elnök indítványozta, hogy impozáns küldöttség menjen a gyűlésből Steiger Gyuláért, mely őt a gyűlésre meghívja és elkísérje. E küldöttségben báró Bánhidy Béla vezetése alatt részt vettek, Ágoston József, Borszéky Soma, Bachrusch Károly, dr. Huszár Kálmán, Kollarits Jenő, Kozmata Ferencz, dr. Laufenauer Károly, Lechner József, dr. Mandl Samu, Marton Alajos, Plussich Frigyes, Reitsam József, Szaczellary György, Seefellner Károly, Titsch Gyula, dr. Vidéky Ferencz. Ez alatt az elnök indítványára a mai gyűlés jegyzőiül megválasztottak: dr. Laufenauer Károly és dr. Darvas Fülöp. Valamint az elnök indítványára elhatározták, hogy a belvárosi szabadelvűpárt — miként az előtt »Trefort-párt« volt — a »szabadelvű« jelzővel »Steiger Gyula-pártnak« neveztessék. Egyszersmind jelenti, hogy a párt irodája a váczi utcza 7. sz. a. van, hol az intéző bizottság tagjai naponként a pártot illető felvilágosításokkal szolgálnak. Következett az elnökség, tisztikar és intéző bizottság megválasztása. A gyűlés egyhangúlag, sűrű éljenzések közt Kautz Gyulát elnökül kikiáltotta, ki mellé még Karap Ferencz és Lévay Henrik főrendiházi tagok választattak meg elnökökül, továbbá megválasztattak: Ágoston József, báró Bánhidy Béla, dr. Chorin Ferencz, Dániel Ernő, dr. Csatáry Lajos, Ghiczey Samu, Gaal Jenő (felvinczi) Hegedűs Sándor, dr. Huszár Kálmán, Kármán Lajos, Marton Alajos, Morlin Imre, Plussich Frigyes, Seefehlner Lajos, dr. Szivák Imre, Vadnay Károly, Waltner Ágost, alelnökök; dr. Laufenauer Károly, Huzella Elek, dr. Mandel Samu, dr. Meisner Emil, Melczer Lajos, Neeger Adolf, Püspöky Emil, Titsch Gyula, dr. Darvay Fülöp jegyzők: Baross Géza, Biró Zsigmond, Bánhegyi József, Borszéky Soma, Crettier Sándor, Haussmann Alajos, Kollarits Jenő, dr. Környei Ede, Lechner József, Lederer Ábrahám, dr. Korányi Adolf, Bachruch Károly, Prandtner József, Reményi Antal, Reitsam József, Samuel Ferencz, Saczellary György, Tömöry Károly, dr. Vidéky Ferencz intéző bizottsági tagok, valamennyien egyhangúlag. Hegedűs Sándor alelnök indítványára ezután felhatalmazást kapott az intéző bizottság, hogy a jelentkező polgártársakból magát 300 tagra kiegészítse. Jelentkezhetni a pártirodában. Az érte küldött bizottság élén, a gyűlés szűnni nem akaró éljenzései közt, ekkor lépett a terembe Steiger Gyula. Az éljenzés lecsillapultával báró Bánhidy Béla rövid jelentést tett az elnöknek, hogy Steiger Gyula a gyűlés egyhangú lelkesült elhatározásából neki felajánlott jelöltséget elfogadta. (Zajos éljenzés.) Ekkor Steiger Gyula emelt szót és a következő programmszerű beszédet mondotta el: Tisztelt uraim! Fogadják mindenekelőtt hálás köszönetemet azon kiváló, nem várt, sőt bizonyára általam meg nem érdemelt nagybecsű bizalomért, melyet e pillanatban csekély személyem iránt tanúsítani kegyeskedtek. Oly bizalom ez, t. uraim, mely egy polgárnak a közpályán, a legfőbb jutalom, mely érheti. T. urak! Érezve éppen ezen igen nagy megtiszteltetésből folyó kötelességet, ezen kerületben, melyhez boldog emlékű nagy hazánkfia, Deák Ferencz neve van kötve, igazán félve és őszintén megvallva, vonakodva vállalkoztam ezen megtisztelő bizalomnak megfelelni. Oka ennek elsősorban az volt, mert azt hittem, és ma is hiszem, hogy oly nagynevű, nagy érdemeket szerzett képviselők után, mint említettem, ha nem is azokat elérő, de jobban megközelíthető tehetséget, és így az országnak mint a fővárosnak és jogos érdekeinknek nagyobb hasznot tevő képviselőjelöltet lett volna czélszerű felállítani. (Élénk ellenmondások.) De oka volt vonakodásomnak még az is, hogy amint méltóztatnak tudni, szerencsés vagyok az ország egyik nagy pénzintézetének élén állani, melynek vezetésénél igen sok teendőim és kötelességeim vannak. Ezek mellett a képviselői komoly teendőket, azokat oly módon, amint én azokat képzelem magamnak, ellátnom csak úgy lehet, ha előbb megnyugvást nyertem arra nézve, hogy azok által az intézet vezetése csorbát nem fog szenvedni. Miután megnyertem erre nézve a megnyugtatást, és csekély személyem iránt ragaszkodással viseltetnek, ezen megtisztelő bizalom nyilvánítása után magától értetik, hogy egy perczig haboznom nem lehet, hanem a képviselőjelöltséget a legmélyebb bálával elfogadom. (Élénk éljenzés.) Elfogadom ezen megbízást, mely előttem a legbecsesebb és mely e percztől fogva előttem parancs. (Éljenzés.) Huszonegy éve tisztelt uraim, hogy úgyszólván az önök szeme előtt a közpályán működöm, részint mint városi képviselő, részint mint egy időben a parlament tagja, nyilvánosan működő egyleteknek, vállalatoknak részese, szóval a közügy minden terén; tehát nem szerénytelenül merek arra rámutatni, hogy nemcsak ezen alkalomból, hanem mindig és mindenütt hive, szerény és lelkes katonája voltam a szabadelvű eszméknek, a népfelségnek, az egyéni szabadságnak, szóval mindenben igazolni iparkodtam legalább azt, hogy polgártársaimnak jog- és vallásegyenlőségét, a törvény előtti egyformaságát mindenek fölé helyezem. Magától értetik, hogyha több mint 20 éven keresztül valóban ezen eszmét követtem, bizonyára ma is ezen elveknek vagyok igaz, ha embere és úgy tudom, hogy önök is azokat vallják (igaz ! Úgy van !) , akkor őszinte lojalitással és híven akarom támogatni azon kormányt, mely ugyanazon elveket irta zászlajára és mely, ha a viszonyok által ittott munkájában megszakítva is, de következetesen, igaz hazafi buzgósággal és valljuk meg, a nehéz körülmények közt is bölcseséggel vezeti az ország ügyeit. (Élénk helyeslés.) Bizonyos az, t. uraim, hogy mint mindenütt, ahol emberek kormányoznak, merülnek föl egyes nézeteltérések, egyes intézkedések, melyek egyikünk vagy másikunk nézeteivel, talán az enyémmel is ellenkeznek. Hát hiszen ebből mi következik ? Szerény fölfogásom szerint az, hogy — ha önök valakit megtisztelnek bizalmukkal — amint azzal a szabadelvű kormány és a szabadelvű eszméket pártoló többség pártolását és szaporítását óhajtják, úgy másrészt az ő individuális nézetnyilvánítását akadályozni egyáltalában nem kívánják. De hiszen ez nem is szükséges, mert én úgy tudom és úgy vagyok meggyőződve, hogy a szabadelvű párt nemcsak hangoztatja ezen eszméket, hanem saját kebelében mindig tért nyit a szabad nézetnyilvánításnak és ennek köszönhetünk igen sok jobbítmányt, melyet az utóbbi idők alatt elértünk. Nemcsak egyéni meggyőződésből mondom, hanem a józan okoskodásnál fogva is igen jól tudom, hogy parlamenti többség nélkül kormány nem létezik és éppúgy nem létezik parlamenti többség parlamenti disciplina nélkül; ez oly természetes, hogy aki ezt be nem látja, helytelenül cselekszik, akármely párthoz tartozik és ha akármely párt támogatására vár. Ez felfogásom a pártállásra vonatkozólag. Most igen röviden jelezni kívánom, csak úgy nagyjában azon tért, melyen a jövő országgyűlésnek mozognia kell. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem — és úgy gondolom, hogy ebben mindnyájuk véleményével fogok találkozni, hogy az országgyűlés legsürgősebb, legkomolyabb munkáját az ország pénzügyeinek rendezése kell, hogy képezze. (Igaz! Úgy van!) Meggyőződésem, hogy helyesen szervezett és rendezett pénzügyi állapot nélkül Magyarország önálló államként fenn nem állhat. (Igaz! Úgy van!) Pénzügyeink rendezése alatt természetesen nem a pillanatnyi, hanem a gyökeres pénzügyi rendezést értem. Igaz, hogy én némi aggodalommal tekintek erre s nem vonakodom meggyőződésemet kimondani, hogy éppen a pénzügyek terén, a közterhek viselésében aligha el nem mentünk — már igen közel legalább — azon határig, melyen túl, legalább egy bizonyos ideig, menni nem lehet. Attól tartok, hogy maga a véderő tekintetében egy kissé talán túl vagyunk azon a határon, egy ilyen iparszegény országban, mint a mienk, ahol a munkáskezekre oly nagy szükség van ; de másrészt tudom azt is — és éppen hivatalomnál fogva ily ügyekkel foglalkozván, számításaim alapjául szoktam venni, — hogy az ország természetes segédforrásának önmagától való tovább fejlődése, a beruházások gyümölcsözése és a pénzügyi situatiónak helyes és időszerű kihasználása által, a mi pénzügyeinket igenis lehet rendezni és én örömmel fognám azon alkalmat megragadni és igazán őszintén támogatni fogom mindazon törekvést, mely ezen munkára irányulva, elsősorban ezen fontos s nézetem szerint a nemzet ezen életmentő feladatát komolyan tűzi ki zászlajára. (Éljenzés.) Hát t, uraim, ezt könynyű mondani, de akkor tisztában kell lennünk az iránt is, hogy számtalan olyan aspiratióról, mely nagyon szép, nagyon helyes, nagyon okos, de pénzbe kerül, egy bizonyos időre okvetlenül le kell mondanunk. Mindent követelni, mindent keresztülvinni akarni, akármibe kerül és mégis azt mondani, hogy rendezni lehet a pénzügyeket, ezt én részemről nem osztom s azt mondom, hogy az fából vaskarika. Tanuljuk meg azt, hogy meg kell szorítani szükségleteinket ott, ahol lehet, nem az állam fejlődésének hátrányára, hanem ott, ahol tennünk szabad. T. uraim! A megszorítást azonban nem mindenütt tartom megengedhetőnek, így nem tartom megengedhetőnek a megtakarítást az igazságszolgál-t tatás és közigazgatás terén, mert ezek az államféleladatát éppen úgy mozdítják elő, mint a pénzügyek. Kötelessége tehát az országgyűlésnek az igazságszolgáltatás és a közigazgatás okvetlenül való javítása és ennek oly kárba való emelése, mely az ország prosperálásának lehetőségét előmozdítja. Méltóztatnak tudni, hiszen megvan a jóakarat, javítjuk igazságszolgáltatásunkat, de hát látjuk, tudjuk azt is, hogy az iparés kereskedelem nem virágozhatik ott, hol az igazságszolgáltatás gyorsasága és biztossága nincs garantírozva, ahol a közigazgatás oly bajokban szenved, mint amilyenekben itt-ott még ma is ebben az országban sínylik. Nem korlátozhatjuk kiadásunkat a népoktatás terén sen. Éppen az önök boldogult képviselőjük, Trefort Ágoston, halhatatlan érdemeket szerzett e téren, de még igen sok a teendő, amely előttünk áll. Önök velem együtt pesti polgárok s tudják, hogy hány milliókat áldozunk arra, hogy az oktatás ügyét előre vigyük és ezen a téren már igazán örömmel mutathatunk azon eredményekre, melyek a lefolyt 20 esztendő alatt elérettek ; ezek kétségtelenül tanúsítják, hogy ezen országnak van érzéke a nyugati civilisatio és az iránt, hogy legfőbb feladatunk a műveltség terjesztése és az oktatásügy fejlesztése. Ezen a téren takarékoskodni sohasem fogunk, mert sokkal nagyobb kár, mint haszon háromolnék az országra. De hát közigazgatásról szólván, a megyei közigazgatásról, melyet én — mint részben szabad időmet falun töltő ember — szintén ismerek, nem akarok szólani, talán nem is érdekli a t. urakat, — hanem szólok magáról a fővárosi administratióról. Ne méltóztassanak ezt annak venni, hogy én ez alkalommal a fővárosi administratió egyéneiről akarok kriticát mondani, eszem ágában sincs, egyátalában nem vagyok a recriminatio, hanem inkább a cselekvés híve. De ki az, aki közülünk nem tudná, hogy ez az állapot, mely most van, sokáig nem tarthat. Beláttuk azt, hogy az administratív gépezet zöhögő mozgásának egyik oka feltétlenül a fővárosi törvények egyes intézkedéseiben rejlik. Mert azt tartom, hogy ezen fővárosnak, mely oly sok áldozatot hoz, egyik legfontosabb érdeke, hogy az administratió jó legyen, és azt gondolom, hogy igen helyes és csak támogatásra méltó ténye a kormánynak az, hogy különösen a fővárosi administratió terén a jobbítmányok helyesebb és gyökeresebb átalakítás terére lépnek. Nem azért említem ezt így sporadice önöknek, mintha nem tudnám azon számtalan, a közgazdasági téren még létező bajokat és hátrányokat, melyek orvoslandók , de hiszen azok, amiket mondani röviden szerencsém volt, évekre terjedő munkaprogrammot képeznek, mert foltozgatni, rosszul alkotni meg valamit, még rosszabb a meglevő állapotnál. Azért tehát a pénzügyek hirtelen nem rendezhetők és sokat markolni akarni, és rövid idő alatt mindent megoldani akarni nem lehet. Ez az ok, amiért nem akarom az egyes részletekkel a t. urakat untatni, s csak annyit jegyzek még meg, hogy bármilyen nagy hódolattal legyek is a szónoklati remekek iránt, az országgyűlés feladata inkább abban állana: kevesebb szó, de sokkal több tett, és bár csendesebb, de intenzívebb munka. Én t. uraim, meg mondom nyíltan, hogy nekem sem tehetségem sem időm arra nincs, hogy ha becses bizalmukkal megtisztelnek, csak egy levélkét is fűzzek azon szónoklati babérokhoz, melyeket e kerület előbbi dicső képviselői arattak; de ha megtisztelnek bizalmukkal, ígérhetek-e többet, mint azt, hogy szorgalommal, buzgalommal, jóakarattal és csekély ugyan, de minden tehetségemmel iparkodni fogok kötelességemet teljesíteni, és úgy az ország, mint nemzetem és fővárosom javára csekély tehetségemmel közreműködni. (Lelkes éljenzés.) Ha azt hiszik önnek, hogy én érdemes vagyok arra, hogy a nevemet zászlójukra írják, úgy legyenek meggyőződve, hogy hálámban és buzgalmamban csalódni nem fognak. (Élénk éljenzés.) Bármi legyen azonban önök határozata ezen rövid szavak elmondása után személyemre nézve, egyet sohasem fogok elfelejteni: azt a megtiszteltetést, azt a kiváló bizalmat, melyet csekély személyem munkásságával eddig ugyan még nem érdemeltem meg, de amelyet nekem önök előlegezni és a melylyel engem megtisztelni kegyeskedtek. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Ajánlom magamat a t. polgártársak barátságába és további becses bizalmukba. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) A nagy tetszéssel fogadott és gyakori éljenzésekkel és tetszésnyilatkozatokkal megszakitott beszéd után Kautz Gyula elnök megköszönte Steigernek, hogy a jelöltséget elfogadta s köszönetét mondván a megjelenteknek is, az értekezletet esti 6 órakor berekesztette. Budapest, szept. 11. (A belvárosi választáshoz.) Kossuth Lajos egy levelét közli ma a »B. U.« czimű képes újság. E levélben Kossuth azt tanácsolja, hogy az ellenzék szélsőbali pártja, mint kisebbség, támogassa e választáson a mérsékelt ellenzéket. (Csakhogy e támogatással a mérsékelt ellenzék nem messzire jut, s e párt nem annyira ellenzéki, mint inkább kormánypárti szavazatok révén reménykedett többségre jutni a belvárosban. Remélhetőleg a szabadelvű párt megindult erélyes szervezkedése minden, erre ezért a machinatiónak egyszer mindenkorra véget vet. A Nemzet felelős szerkesztője.] Budapest, szept. 11. (A magyar nyelv tanítása a magyarországi szerb felekezeti iskolákban.) A helybeli »Szrpszki Národ« szerint az Angyelics Germán szerb patriarcha elnöklete alatt tartott szerb nemzeti egyház-iskolai tanács legutóbbi ülésén Karlóczán Vukicsevics Gy., a magyarországi szerb felekezeti iskolák főiskolai ideiglenes előadó helyettese, előterjesztő az általa kidolgozott javaslattervezetet a magyar nyelvnek tanításáról a magyarországi szerb felekezeti iskolákban. Nevezett előadó a szóban levő javaslatot az 1879. évi XVIII. törvényezik, s az ugyanerre vonatkozó miniszteri rendeletek alapján készítette. A szerb egyháziskolai tanács a neki beterjesztett javaslati tervezetet minden változtatás és észrevétel nélkül fogadta el. Az ülésen az elnöklő szerb patriarchán kívül (kinek súlyos megbetegedéséről szárnyra kelt hírek túlzottaknak bizonyultak) jelen voltak dr. Polit Mihály, dr. Tyirity Izidor patriarchátusi titkár, Borota esperes, Lázia T, a karlóczai gymnasium.