Nemzet, 1888. szeptember (7. évfolyam, 2159-2186. szám)

1888-09-12 / 2169. szám

LEfiass&Kát'önfiö­­­i*«J6nosiek­ tere, Athenaeum-épület, L 4 lap szellemi roaztit illető minden közlem­­­ény a szerkesztőségi­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 2169. (252.) szám. Reggeli kiadás: BJUSÓ-MTáil'AJU­­­fiMBUllk«t»rt, Athenaeum-épí­let, rSlin­Stl Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... ................ S­eri 3 hónapra ............ .................. 3­­ 6 hónapra .......................... 13 * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Budapest, 1888. Szerda, szeptember 12. VII. évi folyam. .................­­■111 ■■■■■■■' ’vítt i­­n itiir.ii ......... Budapest, szeptember II. Diplomatiai actiót — a nyilvánosság előtt — a nyáron csak Olaszország fejtett ki, és el kell ismerni nagy ügyességgel, sőt eredménynyel is. Mert Massova megszállása ügyében positióról positióra verte vissza Francziaország támadását és elérte azt, hogy ha elvben nem is, tényleg ez is megadta ma­gát és úgy látszik, hogy ha újabb bonyodal­mak nem merülnek fel, az olaszok nemzet­közi szempontból nem lesznek háborgatva Massova biztalásában. Pedig nemcsak bizton­ságuk tekintetében koc­káztattak sokat an­nak megszállásával, hanem nemzetközi hely­zetük szempontjából is. Mert hogy az, a­mi történt, a nemzet­közi jog elvont elveivel mindenben megegyez­tethető volna, azt állítani nem lehet és hogy a megszállástól — annak legújabban kije­lentett hivatalos jellegéig nagy út, sőt nagy ugrás is van az is kétségtelen. De mikor Francziaország ez ellen elvi kifogásaiban odáig ment, hogy erőszaknak és jogtalan bi­torlásnak jelentette ki azt és tiltakozással élt a nemzetközi jog szempontjából. Olaszország külügyminisztere nagy ügyességgel hivatko­zott nemcsak egész Európa magatartására, hanem egyúttal arra a körülményre is, hogy ha Massovának a megszállás czímén való bizlalása erőszak, akkor e tekintetben még rosszabb jogalapon áll Francziaország Tunis megszállására nézve, mert itt rendezett álla­mot foglalt el és használja azt, minden tekin­tetben kizárólag saját előnyére. Így Francziaország a diplomatiai csatát nemcsak azért vesztette el, mert Európa nem támogatta, hanem azért is, mert saját csele­kedeteivel c­áfolta meg álláspontját és kormánya még annyi befolyással és ügyes­séggel sem bírt, hogy a souzerain hatalmat, a s portát actiora bírja, vagy legalább álláspont­jának elfoglalására kapacitálja. Nem állíthat­juk azt, hogy Olaszország e győzelmét állás­pontjának jogi szempontból való teljes kor­­rectségénél és kifogástalanságánál fogva vívta ki; itt bizony a nemzetközi vi­szonyok és opportunitási okok győzedelmes­kedtek ; illetőleg az olasz kormánynak abban állott ügyessége és szerencséje, hogy ezeket a viszonyokat és okokat törekvésének javára igen jól kizsákmányolta. Ez bizonyítja azt, hogy mekkora haszna, vagy kára, hátránya lehet egy országnak, a szerint, a­mint kormá­nya a nemzetközi viszonyokat az országra nézve kedvezően kihasználni és illetőleg ido­­mítani képes vagy nem képes. Mikor Tunist a francziák megszállották, akkor az olaszok nyugtalankodtak és tiltakoztak éppen olyan eredménytelenül, mint teszik most az ola­szokkal szemben, Massova megszállása és an­nak hivatalosan bejelentett birtokba vétele miatt a francziák. Természetes dolog, hogy Olaszország­nak a lépésnél legtöbbet használt az, hogy a keleti kérdésben úgy viselte magát és a fran­­czia-német viszonyok minden kétes phasisá­­ban olyan magatartást követett, hogy a kö­zép-európai hatalmak és különösen Németor­szág bizalmát teljesen megnyerte. De ezt nem érhette el másképen, mint hogy ezekhez fel­tétlenül csatlakozott mindazon kérdésekben, melyek európai érdekeket érintettek. Pedig némelyik ezek közül — így pl. a bolgár kér­dés is — az olasz érdekekre nézve közönyös­nek látszott — a rövidlátó politikusok előtt. Ellenzéki részről Olaszországban ennek sok­szor adtak kifejezést. Most kitűnik, hogy az olasz kormánynak volt igaza, mert az bizo­nyos, hogy ha Olaszország távol tartja ma­gát a közép-európai hatalmaktól, vagy csak a legkisebb kételyt hagy fenn az iránt, hogy akár a keleti bonyodalmak, akár egy fran­­czia-német viszály esetében kikhez fog csat­lakozni, a massovai megszállás, illetőleg bir­tokba vétel kérdésében is könnyen keletkez­hettek volna komoly bonyodalmai és másfe­lől Francziaországgal szemben más téren is (pl. a vámháborúban) sokkal nehezebb posi­­tiója lesz vala. Nem mondjuk mi, hogy kellemes az a viszály, melybe most, közgazdasági és poli­tikai tekintetben egyaránt, Olaszország Fran­cziaországgal jutott; de kétségtelen az, hogy a politikában gyakran kell választani a kü­lönböző, ellentétes tényezők közt és az ellen­felek közös barátságát bírni nem igen lehet. Másfelől meg vagyunk győződve arról, hogy nemcsak saját érdekeinek, de Európa legna­gyobb érdekeinek, a hatalmi egyensúlynak, a békének és a Balkán-félsziget nemzetiségi önállóságának valódi szolgálatot tett Olasz­ország akkor, mikor Németország is szövetsé­gesei, vagy Francziaország és a vele kaczérkodó Oroszország közt k­e­ll v­é­n választania, ama­zokhoz csatlakozott, mert lényeges befolyás­sal volt ez által arra, hogy az ellenfelek activképessége és vágya megbénuljon és így Európa legféltettebb érdekei, lehetőleg kevés koc­kázattal és áldozattal, megóvassanak. Ezen kívül pedig azt a nagy előnyt biztosí­totta magának Olaszország, hogy saját érdek­körében szabadkezet nyert. Tanulságos ez eljárás és ez az eredmény minden irányban. Mert bizonyítja azt, hogy a nemzetközi politikában nemcsak a pillanatnyi hasznot és közvetlen érdekeltsé­get, nem is a pillanatnyi szenvedélyt kell nézni és követni, hanem a nemzetközi viszo­nyok minden alakulásában, minden nagy ál­lamnak meg kell találnia szerepét és érdekét, hogy az érdekeinek megfelelő solidaritásból ki ne essék és saját érdekeinek védelmére vagy érvényesítésére azt felhasználni képes legyen. E czélból sokszor kell belemenni oly combinatiokba, mik az illető or­szág érdekkörétől távol esnek és sok­szor türelmet, elnézést kell gyakorolni oly eseményekkel szemben, melyek abban a perc­ben, mikor felmerülnek, nem tűnnek fel kedvezőnek vagy hasznosnak az illető ország speciális érdekei szempontjából. Soh­a nem tartottuk Európa vagy éppen monarchiánk érdekeiből kiindulva szükséges­nek vagy hasznosnak azt, hogy Francziaor­szág és Olaszország egymással ellenséges lá­bon álljanak, de az ellentét köztük legújab­ban nagyon valószínűleg onnan keletkezett, hogy Francziaországban olyan törekvések jutottak felszínre, melyek az európai érde­kekkel meg nem egyeztethetők és minthogy Olaszország azon hatalmakhoz csatlakozott, melyek ez érdekeket védik, természetes,hogy Francziaországgal ellentétbe kellett hogy jöj­jön. Mert a vámkérdés épp úgy, mint a mas­sovai kérdés, — meg vagyunk győződve, — csak ezen átalános álláspont ellentétes volta ut­ján vált olyan élessé, a milyenné vált. Támo­gatná csak Olaszország Francziaországban a revanche-politikát, vagy a Balkán félszigeten az orosz követeléseket, jót állunk róla, hogy a francziákkal könynyen megegyezhetett volna a massovai kérdésben és a vámháború — ha a védvámos törekvések miatt be is kö­vetkezett volna — szintén nem lenne oly éles, mint a­milyen tényleg. De azért még­sem hiszszük, hogy a két latin állam közt a fentebbi okok miatt hábo­rúra kerüljön a dolog. El van érve Franczia­ország sakkbantartása, Olaszország érdekeinek biztosítása és Francziaország csak a diploma­tiai vereség és vámháború kárait fogja érezni, talán soká, de nem úgy, hogy ezek miatt kar­dot rántson, így van ez jól, ha már jobban nem lehet. BELFÖLD, Budapest, szept. 11. (A belvárosi szabad­­elvű párt gyűlése.) A »Hungária«-szálloda földszinti nagytermében, ma délután fél 5 órakor, a belvárosi szabadelvű Steiger Gyula-párt dr. Kautz Gyula elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen a kerü­let legtekintélyesebb polgárai, kiknek jelentékeny része országos hírű férfiú, vettek részt és nagy lelke­sedéssel, egyhangúlag Steiger Gyulát, az első hazai takarékpénztár nagy érdemű igazgatóját, kép­viselőjelöltül kikiáltották. Nyomban impozáns kül­döttséget küldtek Steiger Gyulához, ki a küldöttség élén a gyűlésen megjelent és nagyhatású beszédében kifejtvén politikai álláspontját, kijelenté, hogy a fel­ajánlott jelöltséget elfogadja. A programmszerű be­szédet a jelenlevő nagytekintélyű választópolgárok nagy tetszéssel és lelkesüléssel fogadták. Érdekes volt Kautz Gyula elnök nyilatkozata is, melyet az ellen­párttal szemben, a belvárosi szabadelvű párt nevé­ben tett. A kandidáló gyűlés lefolyásáról a következő részleteket jegyeztük fel. Pontban fél 5 órakor, dr. Kautz Gyula elfog­lalván az elnöki széket, a hallgatóság állandó figyel­me közt, a következő beszéddel nyitotta meg a candi­dáló gyűlést: Tisztelt uraim ! A halál az utolsó év folyamá­ban hazánk államférfiai közt irtózatos pusztítás vitt véghez; elsodorta a politikai szónoklat nagymesterei közül a kiválókat: Ghyczy Kálmánt, Sennyey Pált, Somssich Pált s kiragadta körünkből azt a férfiút, aki mint magyar államférfin mindnyájunknak, mint választóinak szivéhez legközelebb állott, aki szerete­­tünknek, kegyeletünknek, büszkeségünknek tárgya volt, aki annyi éveken át, mint államférfin elsőrangú tehetség, mint képviselőnk fáradhatatlan, törhetetlen buzgalmában és tevékenységében oly alkotásokat ho­zott létre, melyeknek nyomai, talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy századokon át fenn fognak maradni. (Igaz! Úgy van!) Azon államférfiut, ki hazánk min­den nagy műveltségi törekvéseiben a legelső, a leg­szerencsésebben és legsikeresebben eljárt férfiak közt volt. Azon államférfiut, kinek nagyságát csak most tudjuk egész mértékben megbírálni és megítélni, mi­dőn látjuk, mily nehéz betölteni az általa elfoglalt fényes állásokat. Nemcsak a választói mandátum te­kintetében, hanem más tekintetben is nagy űrt ha­gyott maga után az a férfiú, és azt hiszem, az a mi legnagyobb elégtételünk, hogy egy ilyen embert emel­tünk Deák Ferencz székébe. Trefort meghalt; a fé­nyes mandátum, mely egykor az ország legnagyobb státusférfia kezébe volt letéve, megüresedett. Össze­jöttünk annak betöltéséről gondoskodni, összejöttünk Deák Ferencznek fényes, talán mondhatom, szent öröké fölött határozni. Trefort halálával nem halt meg a szabadelvű párt, nem szabad annak meghalnia, s nem is halhat meg, hacsak önmagától nem hal meg. (Igaz! Úgy van !) A szabadelvű párt él, és életének teljes tudtával bir, s tevékenységét megindította. De kezdetben csak csendesebben, zajtalanul, nehogy a halálos betegágyán nehezen küzködő szeretett képviselőjét talán csak egy hanggal is megkeserítse. Megszomorodott szívvel bevárta a szomorú catastropha bekövetkezését, de mert bekövetkezett, teljes joggal lép az actio terére, és törekszik magának azon úr betöltéséről, melyet Trefort maga után hagyott, a mandátumhoz méltó utódról gondoskodni. A gondoskodást a­mint azt a dolog természete magával hozza, nem nagy népes gyűlések, hanem kisebb körű,folyton működő, szakadat­lanul gondoskodó s körültekintő bizottságok végezhetik. Mint a Trefort-pártnak volt szerény elnöke, kö­telességemnek tartottam a nagy halottnak eltakarí­tása után először is szűkebb körben az iráni tanács­kozást megindítani, ki volna azon férfiú, kire ezt a mandátumot újólag bízhatnék. Az ország több je­les férfia van még kívül a parlamenten, de megálla­podtunk egyikében azon férfiaknak, a­ki úgy életének egész folyama és múltja, hosszas, fáradhatlan szor­galma és munkássága, tevékenysége és esze által mindnyájunk között tisztelt, elismert nevet vívott ki magának, egy férfiúra, a ki a város körül magának igen sok jelentékeny érdemeket szerzett, egy férfiúra, ki a városnak szülöttje, a ki tudtommal, szívvel és lélekkel egész valójában ennek a városnak érdekéhez s ennek a kerületnek tetteihez fűződik: ez a férfiú Steiger Gyula (Hosszantartó,lelkesült éljenzés.) Azt hiszem, hogy a­midőn a főváros, az ország első választó­kerületének mandátumát neki az én igény­telen tiszteletteljes véleményem szerint felajánlanék, nemcsak a városnak magának, de első vonalban a mi fő kötelességünk, az országnak érdekében is járunk el. (Igaz! ügy van!) Steigerrel az országgyűlés egy kitűnő szakem­bert nyer, és úgy hiszem, hogy mindnyájunknak poli­tikai meggyőződésünk szerint, választásunk jobbra nem eshetik. (Úgy van ! Lelkes éljenzés.) Felkérem a jelenlevő urakat, méltóztassanak Steiger úrhoz küldöttséget meneszteni, s megkérdezni hogy elvállalja-e a jelöltséget, s ha igen, úgy szíves­kedjék körünkben megjelenni. Mielőtt azonban 1. candidátusunkhoz küldöttsé­get menesztenénk, tekintettel a fenforgó pártviszo­nyokra és pártalakulásokra, talán nem lesz egészen helytelen egy ennuntiatiot is tenni, mely állásunkat procisirozza és a másik pártéval szemben tisztázza. A báró Kaas Ivor jelöltsége körül csoporto­sult ellenpárt közléseiben hangsúlyozva jön­n pedig több ízben az, hogy tekintélyes szabadelvű párti férfiak is oda törekednek hogy b. K­a­a­s Ivot megválasztassék és csatlakoznak is annak pártjához , miből önként kö­vetkezik, hogy nem annyira b. Kaas elvei, hanem inkább az ő személye azon kapocs mely pártjának különböző elemeit összetartja. A belvárosi szabadelvű párt elvi álláspontot foglal el, amidőn a küzdtérre lépünk. Mi tiszteljük K. Kaas személyét, elismerjük hazafiasságát és polgári erényeit, de azon meggyőző­désben is vagyunk, hogy e testestől lelkestől az ellen­zék kive­l nem tehetjük föl, hogy e politikai állás­pontját megváltoztatta volna. Tiszteljük továbbá minden választó­polgár egyéni meggyőződését s csak helyeselhetjük, ha azt nyíltan és szabadon követi. Ki kell azonban jelentenünk azt is, hogy a sza­badelvű párt azon tagjai, ha ilyenek csakugyan létez­nek, kik b. Kaas pártjához csatlakoztak, oly maga­tartást követnek, mely a szabadelvű párt álláspontjá­val és elveivel merőben ellenkezik és a pártkötelék természetével és követelményeivel össze nem fér. (Za­jos éljenzés. Tetszés.) A tetszéssel és éljenzéssel fogadott beszéd után az elnök indítványozta, hogy impozáns küldöttség menjen a gyűlésből Steiger Gyuláért, mely őt a gyű­lésre meghívja és elkísérje. E küldöttségben báró Bánhidy Béla vezetése alatt részt vettek, Ágoston Jó­zsef, Borszéky Soma, Bachrusch Károly, dr. Huszár Kálmán, Kollarits Jenő, Kozmata Ferencz, dr. Lau­fen­auer Károly, Lechner József, dr. Mandl Samu, Mar­ton Alajos, Plussich Frigyes, Reitsam József, Sza­­czellary György, Seefellner Károly, Titsch Gyula, dr. Vidéky Ferencz. Ez alatt az elnök indítványára a mai gyűlés jegyzőiül megválasztottak: dr. Laufenauer Károly és dr. Darvas Fülöp. Valamint az elnök indítványára elhatározták, hogy a belvárosi szabadelvűpárt — mi­ként az előtt »Trefort-párt« volt — a »szabadelvű« jelzővel »Steiger Gyula-pártnak« neveztessék. Egy­szersmind jelenti, hogy a párt irodája a váczi­ utcza 7. sz. a. van, hol az intéző bizottság tagjai naponként a pártot illető felvilágosításokkal szolgálnak. Következett az elnökség, tisztikar és intéző bi­zottság megválasztása. A gyűlés egyhangúlag, sűrű éljenzések közt Kautz Gyulát elnökül kikiáltotta, ki mellé még Karap Ferencz és Lévay Henrik főren­diházi tagok választattak meg elnökökül, továbbá megválasztattak: Ágoston József, báró Bánhidy Béla, dr. Chorin Ferencz, Dá­niel Ernő, dr. Csatáry Lajos, Ghiczey S­amu, Gaal Jenő (felvinczi) Hegedűs Sán­dor, dr. Huszár Kálmán, Kármán Lajos, Marton Alajos, Morlin Imre, Plussich Frigyes, Seefehlner Lajos, dr. Szivák Imre, Vadnay Károly, Waltner Ágost, alelnökök; dr. Laufenauer Károly, Huzella Elek, dr. Mandel Samu, dr. Meisner Emil, Melczer Lajos, Neeger Adolf, Püspöky Emil, Titsch Gyula, dr. Darvay Fülöp jegyzők: Baross Géza, Biró Zsig­­mond, Bánhegyi József, Borszéky Soma, Crettier Sándor, Haussmann Alajos, Kollarits Jenő, dr. Környei Ede, Lechner József, Lederer Ábrahám, dr. Korányi Adolf, Bachruch Károly, Prandtner József, Reményi Antal, Reitsam József, Samuel Ferencz, Saczellary György, Tömöry Károly, dr. Vidéky Fe­rencz intéző bizottsági tagok, valamennyien egyhan­gúlag. Hegedűs Sándor alelnök indítványára ezután felhatalmazást kapott az intéző bizottság, hogy a jelentkező polgártársakból magát 300 tagra kiegé­szítse. Jelentkezhetni a párt­irodában. Az érte küldött bizottság élén, a gyűlés szűnni nem akaró éljenzései közt, ekkor lépett a terembe Steiger Gyula. Az éljenzés lecsillapultával báró Bánhidy Béla rövid jelentést tett az elnöknek, hogy Steiger Gyula a gyűlés egyhangú lelkesült el­határozásából neki felajánlott jelöltséget elfogadta. (Zajos éljenzés.) Ekkor Steiger Gyula emelt szót és a követ­kező programmszerű beszédet mondotta el: Tisztelt uraim! Fogadják mindenekelőtt hálás köszönetemet azon kiváló, nem várt, sőt bizonyára általam meg nem érdemelt nagybecsű bizalomért, melyet e pillanatban csekély személyem iránt tanúsítani kegyeskedtek. Oly bizalom ez, t. uraim, mely egy polgárnak a köz­pályán, a legfőbb jutalom, mely érheti. T. urak! Érezve éppen ezen igen nagy megtiszteltetésből folyó kötelességet, ezen kerületben, melyhez boldog emlékű nagy hazánkfia, Deák Ferencz neve van kötve, igazán félve és őszintén megvallva, vonakodva vállalkoztam ezen megtisztelő bizalomnak megfelelni. Oka ennek első­sorban az volt, mert azt hittem, és ma is hiszem, hogy oly nagynevű, nagy érdemeket szerzett képvise­lők után, mint említettem, ha nem is azokat elérő, de jobban megközelíthető tehetséget, és így az országnak mint a fővárosnak és jogos érdekeinknek nagyobb hasznot tevő képviselőjelöltet lett volna czélszerű fel­állítani. (Élénk ellenmondások.) De oka volt vonakodásomnak még az is, hogy amint méltóztatnak tudni, szerencsés vagyok az ország egyik nagy pénzintézetének élén állani, melynek ve­zetésénél igen sok teendőim és kötelességeim vannak. Ezek mellett a képviselői komoly teendőket, azokat oly módon, a­mint én azokat képzelem magamnak, ellátnom csak úgy lehet, ha előbb megnyugvást nyer­tem arra nézve, hogy azok által az intézet vezetése csorbát nem fog szenvedni. Miután megnyertem erre nézve a megnyugtatást, és csekély személyem iránt ragaszkodással viseltetnek, ezen megtisztelő bizalom nyilvánítása után magától értetik, hogy egy perczig haboznom nem lehet, hanem a képviselőjelöltséget a legmélyebb bálával elfogadom. (Élénk éljenzés.) El­fogadom ezen megbízást, mely előttem a legbecse­sebb és mely e percztől fogva előttem parancs. (Él­jenzés.) Huszonegy éve tisztelt uraim, hogy úgyszólván az önök szeme előtt a közpályán működöm, részint mint városi képviselő, részint mint egy időben a par­lament tagja, nyilvánosan működő egyleteknek, vál­lalatoknak részese, szóval a közügy minden terén; te­hát nem szerénytelenül merek arra rámutatni, hogy nemcsak ezen alkalomból, hanem mindig és minde­nütt hive, szerény és lelkes katonája voltam a szabad­elvű eszméknek, a népfelségnek, az egyéni szabad­ságnak, szóval mindenben igazolni iparkodtam leg­alább azt, hogy polgártársaimnak jog- és vallás­egyenlőségét, a törvény előtti egyformaságát minde­nek fölé helyezem. Magától értetik, hogyha több mint 20 éven keresztül valóban ezen eszmét követtem, bi­zonyára ma is ezen elveknek vagyok igaz, ha embere és úgy tudom, hogy önök is azokat vallják (igaz ! Úgy van !) , akkor őszinte lojalitással és híven aka­rom támogatni azon kormányt, mely ugyanazon elve­ket irta zászlajára és mely, ha a viszonyok által itt­­ott munkájában megszakítva is, de következetesen, igaz hazafi buzgósággal és valljuk meg, a nehéz kö­rülmények közt is bölcseséggel vezeti az ország ügyeit. (Élénk helyeslés.) Bizonyos az, t. uraim, hogy mint mindenütt, a­hol emberek kormányoznak, merülnek föl egyes né­zeteltérések, egyes intézkedések, melyek egyikünk vagy másikunk nézeteivel, talán az enyémmel is el­lenkeznek. Hát hiszen ebből mi következik ? Szerény fölfogásom szerint az, hogy — ha önök valakit meg­tisztelnek bizalmukkal — a­mint azzal a szabadelvű kormány és a szabadelvű eszméket pártoló többség pártolását és szaporítását óhajtják, úgy másrészt az ő individuális nézetnyilvánítását akadályozni egyálta­lában nem kívánják. De hiszen ez nem is szükséges, mert én úgy tudom és úgy vagyok meggyőződve, hogy a szabadelvű párt nemcsak hangoztatja ezen eszmé­ket, hanem saját kebelében mindig tért nyit a szabad nézetnyilvánításnak és ennek köszönhetünk igen sok jobbítmányt, melyet az utóbbi idők alatt elértünk. Nemcsak egyéni meggyőződésből mondom, hanem a józan okoskodásnál fogva is igen jól tudom, hogy par­lamenti többség nélkül kormány nem létezik és épp­úgy nem létezik parlamenti többség parlamenti dis­­ciplina nélkül; ez oly természetes, hogy a­ki ezt be nem látja, helytelenül cselekszik, akármely párthoz tartozik és ha akármely párt támogatására vár. Ez felfogásom a pártállásra vonatkozólag. Most igen röviden jelezni kívánom, csak úgy nagyjában azon tért, melyen a jövő országgyűlésnek mozognia kell. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem — és úgy gondolom, hogy ebben mindnyájuk vélemé­nyével fogok találkozni, hogy az országgyűlés legsür­gősebb, legkomolyabb munkáját az ország pénzügyei­nek rendezése kell, hogy képezze. (Igaz! Úgy van!) Meggyőződésem, hogy helyesen szervezett és rendezett pénzügyi állapot nélkül Magyarország önálló állam­ként fenn nem állhat. (Igaz! Úgy van!) Pénzügyeink rendezése alatt természetesen nem a pillanatnyi, ha­nem a gyökeres pénzügyi rendezést értem. Igaz, hogy én némi aggodalommal tekintek erre s nem vonakodom meggyőződésemet kimondani, hogy éppen a pénzügyek terén, a közterhek viselésében aligha el nem mentünk — már igen közel legalább — azon határig, melyen túl, legalább egy bizonyos ideig, menni nem lehet. Attól tartok, hogy maga a véderő tekintetében egy kissé talán túl vagyunk azon a határon, egy ilyen iparszegény országban, mint a mienk, a­hol a mun­káskezekre oly nagy szükség van ; de másrészt tudom azt is — és éppen hivatalomnál fogva ily ügyek­kel foglalkozván, számításaim alapjául szoktam venni, — hogy az ország természetes segédfor­rásának önmagától való tovább fejlődése, a be­ruházások gyümölcsözése és a pénzügyi situatió­­nak helyes és időszerű kihasználása által, a mi pénz­ügyeinket igenis lehet rendezni és én örömmel fog­nám azon alkalmat megragadni és igazán őszintén támogatni fogom mindazon törekvést, mely ezen mun­kára irányulva, első­sorban ezen fontos s nézetem sze­rint a nemzet ezen életmentő feladatát komolyan tűzi ki zászlajára. (Éljenzés.) Hát t, uraim, ezt köny­­nyű mondani, de akkor tisztában kell lennünk az iránt is, hogy számtalan olyan aspiratióról, mely na­gyon szép, nagyon helyes, nagyon okos, de pénzbe ke­rül, egy bizonyos időre okvetlenül le kell mondanunk. Mindent követelni, mindent keresztülvinni akarni, akármibe kerül és mégis azt mondani, hogy rendezni lehet a pénzügyeket, ezt én részemről nem osztom s azt mondom, hogy az fából vaskarika. Tanuljuk meg azt, hogy meg kell szorítani szükségleteinket ott, ahol lehet, nem az állam fejlődésének hátrányára, hanem ott, ahol tennünk szabad. T. uraim! A megszorítást azonban nem min­denütt tartom megengedhetőnek, így nem tartom megengedhetőnek a megtakarítást az igazságszolgál-t tatás és közigazgatás terén, mert ezek az államféle­l­adatát éppen úgy mozdítják elő, mint a pénzügyek. Kötelessége tehát az országgyűlésnek az igazságszol­gáltatás és a közigazgatás okvetlenül való javítása és ennek oly kárba való emelése, mely az ország prospe­rálásának lehetőségét előmozdítja. Méltóztatnak tudni, hiszen megvan a jóakarat, javítjuk igazságszolgálta­tásunkat, de hát látjuk, tudjuk azt is, hogy az ipar­és kereskedelem nem virágozhatik ott, hol az igaz­ságszolgáltatás gyorsasága és biztossága nincs ga­­rantírozva, ahol a közigazgatás oly bajokban szenved, mint a­milyenekben itt-ott még ma is ebben az ország­ban sínylik. Nem korlátozhatjuk kiadásunkat a népoktatás terén sen­. Éppen az önök boldogult képviselőjük, Trefort Ágoston, halhatatlan érdemeket szerzett e téren, de még igen sok a teendő, amely előttünk áll. Önök velem együtt pesti polgárok s tudják, hogy hány milliókat áldozunk arra, hogy az oktatás ügyét előre vigyük és ezen a téren már igazán örömmel mutatha­tunk azon eredményekre, melyek a lefolyt 20 esztendő alatt elérettek ; ezek kétségtelenül tanúsítják, hogy ezen országnak van érzéke a nyugati civilisatio és az iránt, hogy legfőbb feladatunk a műveltség terjesztése és az oktatásügy fejlesztése. Ezen a téren takarékos­kodni sohasem fogunk, mert sokkal nagyobb kár, mint haszon háromolnék az országra. De hát közigazgatásról szólván, a megyei köz­­igazgatásról, melyet én — mint részben szabad idő­met falun töltő ember — szintén ismerek, nem aka­rok szólani, talán nem is érdekli a t. urakat, — ha­nem szólok magáról a fővárosi administratióról. Ne méltóztassanak ezt annak venni, hogy én ez alkalom­mal a fővárosi administratió egyéneiről akarok kriti­­cát mondani, eszem ágában sincs, egyátalában nem vagyok a recriminatio, hanem inkább a cselek­vés híve. De ki az, a­ki közülünk nem tudná, hogy ez az állapot, mely most van, sokáig nem tarthat. Beláttuk azt, hogy az administratív gépezet zöhögő mozgásá­nak egyik oka feltétlenül a fővárosi törvények egyes intézkedéseiben rejlik. Mert azt tartom, hogy ezen fővárosnak, mely oly sok áldozatot hoz, egyik legfon­tosabb érdeke, hogy az administratió jó legyen, és azt gondolom, hogy igen helyes és csak támogatásra méltó ténye a kormánynak az, hogy különösen a fő­városi administratió terén a jobbítmányok helyesebb és gyökeresebb átalakítás terére lépnek. Nem azért említem ezt így sporadice önöknek, mintha nem tud­nám azon számtalan, a közgazdasági téren még lé­tező bajokat és hátrányokat, melyek orvoslandók , de hiszen azok, a­miket mondani röviden szerencsém volt, évekre terjedő munkaprogrammot képeznek, mert foltozgatni, rosszul alkotni meg valamit, még rosszabb a meglevő állapotnál. Azért tehát a pénz­ügyek hirtelen nem rendezhetők és sokat mar­kolni akarni, és rövid idő alatt mindent megol­dani akarni nem lehet. Ez az ok, a­miért nem aka­rom az egyes részletekkel a t. urakat untatni, s csak annyit jegyzek még meg, hogy bármilyen nagy hódo­lattal legyek is a szónoklati remekek iránt, az ország­gyűlés feladata inkább abban állana: kevesebb szó, de sokkal több tett, és bár csendesebb, de intenzívebb munka. Én t. uraim, meg mondom nyíltan, hogy ne­kem sem tehetségem sem időm arra nincs, hogy ha becses bizalmukkal megtisztelnek, csak egy le­vélkét is fűzzek azon szónoklati babérokhoz, melyeket e kerület előbbi dicső képviselői arattak; de ha meg­tisztelnek bizalmukkal, ígérhetek-e többet, mint azt, hogy szorgalommal, buzgalommal, jóakarattal és cse­kély ugyan, de minden tehetségemmel iparkodni fo­gok kötelességemet teljesíteni, és úgy az ország, mint nemzetem és fővárosom javára csekély tehetségemmel közreműködni. (Lelkes éljenzés.) Ha azt hiszik ön­­nek, hogy én érdemes vagyok arra, hogy a nevemet zászlójukra írják, úgy legyenek meggyőződve, hogy hálámban és buzgalmamban csalódni nem fognak. (Élénk éljenzés.) Bármi legyen azonban önök határozata ezen rövid szavak elmondása után személyemre nézve, egyet sohasem fogok elfelejteni: azt a megtisztelte­tést, azt a kiváló bizalmat, melyet csekély személyem munkásságával eddig ugyan még nem érdemeltem meg, de a­melyet nekem önök előlegezni és a mely­­lyel engem megtisztelni kegyeskedtek. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Ajánlom magamat a t. polgártársak barátsá­gába és további becses bizalmukba. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) A nagy tetszéssel fogadott és gyakori éljen­zésekkel és tetszésnyilatkozatokkal megsz­akit­ott be­széd után Kautz Gyula elnök megköszönte Stei­­gernek, hogy a jelöltséget elfogadta s köszönetét mondván a megjelenteknek is, az értekezletet esti 6 órakor berekesztette. Budapest, szept. 11. (A belvárosi vá­lasztáshoz.) Kossuth Lajos egy levelét közli ma a »B. U.« czimű­ képes újság. E levélben Kossuth azt tanácsolja, hogy az ellenzék szélsőbali pártja, mint kisebbség, támogassa e választáson a mérsékelt ellen­zéket. (Csakhogy e támogatással a mérsékelt ellenzék nem messzire jut, s e párt nem annyira ellenzéki, mint inkább kormánypárti szavazatok révén remény­kedett többségre jutni a belvárosban. Remélhetőleg a szabadelvű párt megindult erélyes szervezkedése min­den, erre ezért a machinatiónak egyszer mindenkorra véget vet. A Nemzet felelős szerkesztője.] Budapest, szept. 11. (A magyar nyelv tanítása a magyarországi szerb fele­kezeti iskolákban.) A helybeli »Szrpszki Národ« szerint az Angyelics Germán szerb patriarcha elnöklete alatt tartott szerb nemzeti egyház-iskolai tanács legutóbbi ülésén Kar­­lóczán Vukicsevics Gy., a magyarországi szerb fele­kezeti iskolák főiskolai ideiglenes előadó helyettese, előterjesztő az általa kidolgozott javaslattervezetet a magyar nyelvnek tanításáról a magyar­­országi szerb felekezeti iskolákban. Nevezett előadó a szóban levő javaslatot az 1879. évi XVIII. törvényezik, s az ugyanerre vonatkozó miniszteri rendeletek alapján készítette. A szerb egyháziskolai tanács a neki beterjesztett javaslati tervezetet minden változtatás és észrevétel nélkül fo­gadta el. Az ülésen az elnöklő szerb patriarchán kí­vül (kinek súlyos megbetegedéséről szárnyra kelt hí­rek túlzottaknak bizonyultak) jelen voltak dr. Polit Mihály, dr. Tyirity Izidor patriarchátusi titkár, Borota esperes, Lázia T, a karlóczai gymnasium.

Next