Nemzet, 1888. október (7. évfolyam, 2188-2218. szám)
1888-10-18 / 2205. szám
ÉS A BIOMKP Ög Két Ferencieek tere, Athenaeum-épület, L A lap jellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk ,L Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: Farén ősiek-tere, Athenaeum-épület, földestül Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bajar pesten kétszer házhoz hordva. 1 hónapra ......... _ .......................... 2 frt. 8 hónapra .............................. „ .. „ _ ( » 6 hónapra .............. .......... IS * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 0 kr. 2205. (288.) szám. Budapest, 1888. Csütörtök, október 18. VII. évi folyam, Budapest, október 17. (vl.) A választások Romániában megkezdődtek. Néhány collegium már megválasztotta az ősválasztókat, természetes tehát, hogy lassanként tisztul az a majdnem átláthatlan zűzavar, amely még csak egy hónappal ezelőtt is jellemezte a románia pártviszonyokat. Kezdjük látni, miképen tömörül az ellenzék, és kik csoportosulnak a kormány körül. Az utolsó választásoknál, amikor Joan Bratiano óriási többséget nyert (184 mandátum közül 137-et), de azért kevéssel később, a bukaresti zavargások és az agármozgalom csapásai súlya alatt mégis elbukott, az ellenzék összesen 47 tagot szedett össze, amiből a dissidens liberálisok (Demeter Bratiano) 28, a conservativek (Catargiu) 10, az ifjú conservativek (akik Bratiano bukása után kormányra jutottak) 7, a forradalmárok (a Fleva, Panu, Marzescu csoportja) szintén 7 szavazat fölött rendelkezdtek. Érdekes lesz a mostani választások lezajlása után majd összehasonlítást tenni a Bratiano miniszterelnöksége és a Rosetti elnöksége alatt választott képviselőház számarányai között. A választási küzdelmek legérdekesebb mozzanata eddig a két Bratiano testvér öszszebékülése. Mindenki emlékezhetik rá, hogy Demeter Bratiano és néhány híve évekkel ezelőtt, jóformán sértett ambitióból elhagyta a nemzeti liberális pártot, és Joan Bratiano ellen hevesebb támadásokat alig intézett valaki évek hosszú során át, mint épen testvére Demeter. Most, miután a Bratiano-kormány megbukott, mégpedig úgy, hogy az utána következő kabinet nem sietett Demeter Bratianot megnyerni, természetesen nincsen értelme a veszekedés folytatásának. Demeter belátta, hogy egészen hiába opponált olyan sokáig Joan ellen, most tehát megpróbálja vele szövetkezve csinálni oppositiót, hát ha ez sikeresebb lesz? Így megszűnt a dissidens-liberálisok fractiója és ünnepélyes gyűlésen visszatért a nemzeti-liberális párt kebelébe. A két Bratiano egyesült erővel támadja meg a Rosetti- Carp cabinetet és ennek a támadásnak a vehementiája mivel sem áll mögötte annak a hevességnek, amelylyel a Joan Bratiano minisztériumát ostromolta annak idején az ellenzék. A nemzeti-szabadelvű, vagy most már röviden csak Bratiano-párt képezi egyszersmind a legtekintélyesebb ellenfelét Rosettiéknek és a küzdelem bizonyosan ezen a két párton fog megfordulni, ezek között kell a győzőt keresnünk. Hogy melyik lesz a szerencsés, az iráni találgatásokba nem bocsátkozunk, csak annyit constatálunk, hogy a bukaresti jelentések szerint a kormány helyzete igen kedvező és Bratianoéknak kevés a kilátásuk a hatalom visszavívására. Azok után, amikkel a Bratiano-párt programmjában dicsekszik, valóban kevés okunk van Carppal és Rosettivel szemben neki kívánni a diadány Ahhoz természetesen nincsen szavunk, ami e fzben a programmban a belügyekre vonatzik. Nem szoktunk külállamok belügyeitvé beleavatkozni, bármennyire érdeklődjünk sorsuk iránt. Csak annyit constatálunk, hogy Bratianoék föltétlenül viszszautasítják a Rosettiék összes reformterveit — és ami már nem egészen belügy — főképpen az agrárreformot, mert még mindig ragaszkodnak ahhoz a felfogásukhoz, melyet mindjárt az agrármozgalmak kitörésekor hangsúlyoztak, hogy ezeknek a lázongásoknak a fő indító okát nem a romániai agrárviszonyokban, hanem kívülről jövő izgatásban kell keresni. Bratiano, mint akkori miniszterelnök bizonyára legjobban tudhatja, mennyiben alapos az a gyanú, amely annak idején nemcsak Romániában, hanem egyebütt is fölmerült, hogy a román parasztokat külföldi izgatók lázították föl, sőt a bukaresti utczai kravallok faiseurjei is ugyanazok voltak. Hogy kik ezek a külföldi izgatók, azt tudja mindenki, s Bratianoék alig tartanák föl ezt a vádat egy hatalmas szomszéd országgal szemben, ha nem volnának bizonyosak abban, amit beszélnek, mert azt mégis alig mernék kockáztatni, hogy pusztán kortesfogásból langíroznának ilyen állításokat, csak azért, hogy azután úgy tüntessék fel a Bratiano-kormányt, mint amely külföldi intrigáknak esett áldozatul. Ezenkívül a Bratiano-párt a Bratiano-kormány kiváló érdeméül rótja fel az akadékoskodó szerepet, melyet Románia a Duna-kérdésben játszott, amiben pedig semmi dicsekedni való nem volt; továbbá azzal is ajánlják magukat az országnak, hogy elejét vették a Romániára nézve káros kereskedelmi szerződések megkötésének, ami természetesen eérzás azokra a kereskedelem-politikai viszonyokra, amelyek jelenleg Ausztria-Magyarország és Románia között fönállanak. Köztudomású, milyen szomorú hatást gyakorolnak ezek a viszonyok Románia közgazdasági fejlődésére, és valóban nem nagyon biztató, ha a nemzeti szabadelvű párt, Bratiano tizenkét esztendős kormányzásának idejéből éppen ezeket a szerencsétlen momentumokat tudja kiemelni, mintegy mutatóul a jövőre nézve. A kormány ezekkel szemben, mint egyszer már kifejtettük, minden hosszadalmas és sallangós beszéd nélkül, egyszerűen utal azokra a tervekre és javaslatokra, amelyeknek megvalósítása törekvéseinek czélját képezi. A fősúlyt a gazdasági viszonyok javítására helyezi, rendezi a mezőgazdasági hitelt, a parasztok részére parcellázza az állami domíniumokat, az iparosoknak pedig baleset elleni biztosítást helyez kilátásba. A közigazgatást decentralizálja és ezáltal gyorsabbá teszi, a közbiztonság emelése érdekében szaporítja a rend- és csendőrséget; törvényileg kimondja a bírák elmozduhatlanságát s egyidejűleg emeli a fizetésüket, meg akarja szüntetni a szeszadót és behozni az aranyvalutát. A közoktatásügy terén a reálgymnasiumok osztályszámát fölemeli hétre. Ez a Rosetti-Carp-cabinet programmja: kiterjeszkedik az államéletnek majdnem egész keretére, ígérve olyan reformokat, amelyeknek megvalósítása bizonyosan sok tekintetben örvendetes haladást jelentene Romániára nézve. Külpolitikája milyen, azt tudjuk jól. Ausztria-Magyarországon sympathiákra biztosan számíthat ez a külpolitika, ha megmarad azokon az okos utakon, amelyeken eddig haladt. Majd meglátjuk, a román közvélemény, amely — mint mondják — most egészen függetlenül, minden befolyástól menten, nyilatkozhatik, hova fog állani: Bratiano mellé-e, vagy Rosetti-Carp mellé? A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 17. Náday Ferencz jubilaeuma. A nemzeti színház művészei és közönsége ma ülték meg Náday Ferencz negyedszázados jubileumának ünnepét. Az ünnepély külső fényben és belső lelkesedésben egyaránt olyan páratlan volt, aminőt a derék művész valóban megérdemelt. A mai estére »A párisi« előadása volt hirdetve, melynek Bricanteauja Náday egyik legremekebb alakítása. A közönség már tegnap el is kapkodta a pénztárnál a jegyeket a mai előadásra s ma a színház szinültig telt a legelegánsabb közönséggel. Az előadást megelőzőleg a lebocsátott függöny mögött a színpadon folyt le a jubiláris ünnepély a nemzeti szinháznál szokásos családias módon. Már fél hét órakor összegyűltek a nemzeti színház tagjai a színpadon, mind díszes öltözetben, a nők bálias toilettében. Ott volt a nemzeti színház kormánybiztosán, Beniczky Ferencz államtitkárral s Palay Ede igazgatóval élén a színház egész személyzete, továbbá az operaház, a népszínház, a kolozsvári nemzeti színház, az országos színészegyesület s az országos színművészeti akadémia képviselői. Fél hét órakor a nemzeti színház két veterán művésznője L. Prielle Cornélia és Szathmáryné asszonyok által vezetve megjelent a színpadon az ünnepelt művész s ezzel kezdetét vette az ünnepély. Legelőször is Beniczky Ferencz kormánybiztos üdvözölte a művészt, meleg hangon tartott s általános lelkesedést keltett beszédben. Szerencsésnek érzi magát — úgymond — hogy abban az időben lehet az intézet kormánybiztosa, midőn Náday huszonöt éves jubilaeumát ünnepli. Mert a viszony, mely őt az ünnepelthez fűzi, nemcsak az, mely az intézet vezetője és a művész közt fennáll, hanem régi ismeretség, régi elismerés. Már mint gyermeket ismerte Nádayt és élénk emlékezetében van az a durczás, szellemes, élénk fiú, kinek pályáját mindig figyelemmel kisérte s kinek gyors előrehaladásán mindig örvendett. Ez után Beniczky rövid szavakkal vázolta Náday művészi pályáját, említést tett arról az időről, midőn 1863-ban Náday Szerdahelyi mellett szerepelt, majd midőn 1872-ben Szerdahelyi halála után annak örökébe lépett. S hogy mily sikerrel, azt bizonyítja a mai est, az egybegyült lelkes csoport. Beniczky nem akarja az ünnepelt művész érdemeit méltányolni, mert meg van győződve, hogy a mai est folyamán hivatottabbak fogják azt megtenni. Csak arra utal — s e szavaknál a fiatal művészekhez fordult — hogy Náday például szolgálhat az ifjabb nemzedéknek, hogy szorgalom s kitartó munkásság mily mértékben emelhetik a természet képességeit s a fejlettség mily magas fokára juttathatják a művészt. Beszéde végén Beniczky azzal a kívánsággal nyújtotta át az igazgatóság díszes babérkoszorúját, hogy huszonöt év múlva az akkori generatió — mert a szóló nem reméli, hogy majd akkor is neki jusson feladatul a művészt ünnepelni — épp oly jó szívvel és lelkesedéssel üdvözölhesse a művészt, mint ő most üdvözli. Palay Ede a nemzeti színház igazgatója a maga részéről szintén üdvözölte pár rokonszenves szóval a jubiláló művészt. Mire Náday meghatva mondott köszönetet a meg nem érdemelt kitüntetésért, melyért örökre hálás lesz, s mely buzdításul fog szolgálni a jövőre. Végül óhajtja, hogy ő méltósága, mentői előbb elhagyja kormánybiztosi állását s átvegye az intendánsi tisztet. Köszönetet mondott egyúttal Paulay igazgatónak ama kegyért, melylyel huszonöt év alatt kitüntette. Ezután Bercsényi Béla a tagok nevében üdvözölte a következő beszédben: Mélyen tisztelt művész ! Kedves pályatársunk! Az a huszonöt év, melyet te a nemzeti szinház szolgálatában eltöltöttél s mely a mai fényes estével záródik le, éppen felét teszi a nemzeti szinház történetének. E történet első része sokszor és sok tekintetben volt befolyással s bizony nem üdvös befolyással a te tehetségedre; mig a második részét e történetnek már csinálni segítettél. Mikor te ezelőtt huszonöt esztendővel e deszkákra léptél, még sokan éltek az első korszak nagyjai közül s az a művészi mérték, melyet akkor ő rájuk alkalmaztak — s csak rájuk alkalmazhattak — nem lehetett kedvező a pályakezdőre nézve. És te már akkor, e korban s ily viszonyok között is, figyelmet keltettél. Határozottan jelentkező tehetséged fejlődésének azonban gátat vetett a tömérdek válság, rendszerváltozás ; a sok könnyelmű, sőt vétkes kísérletezés, mely mindig átokként nehezült a nemzeti színházra s melynek legsúlyosabb csapásait a 70-es években már együtt tűrtük, várva egy jobb korszak bekövetkezését. S ez a jobb korszak 1878-ban be is következett. A nemzeti színház sokat hányatott hajójának kormányrúdját ez évben vette kezébe mostani szeretett igazgatónk, Paulay Ede. Itt nyílik meg az óhajtva várt korszak a nemzeti színházra, reánk és reád, kinek tehetsége most már csakhamar kibontja szárnyait. A munkának óriás tömegét rakják vállaidra, annyit, hogy sokan összeroppantak volna a teher alatt, de a te tehetséged olyan, mint az aczél, a munkában csak annál fényesebb lesz s a roppant munkát végzed önfeláldozó buzgalommal, végzed dicsőséggel. Neked sikerül az, ami csak keveseknek sikerülhet, hogy ugyanazon közönség előtt, mely első kísérleteid gyöngéit, gyarlóságait látta — légy előbb hasznos, majd szükséges, aztán nélkülözhetetlen tagja s végre egyik fentartó oszlopa, egyik dicsősége a nemzeti színháznak. Mi teszünk erről tanúságot, akik tanúi voltunk küzdelmeidnek, részesei munkádnak s a kik ma őszinte csodálói vagyunk művészetednek. E tanuságtétel, ez elismerés zálogául nyújtjuk át neked e babérkoszorút. Nem oly fényes ugyan, mint a te érdemed, de azért fogadd szívesen. Tegye becsessé előtted az a jó kívánat, mely leveleihez fűződik , hogy téged az isten a nemzeti színház s a magyar színészet hasznára és dicsőségére, a tieid örömére, erőben és egészségben nagyon sokáig éltessen. A beszédre fölhangzott éljenzés után P. Márkus Emilia és Gr. Csillag Teréz asszonyok átnyújtották a nemzeti színház tagjainak díszes ezüstkoszorúját. Náday a könyezéstől reszkető hangon válaszolt, de vele könyezett az egész személyzet is. Megköszönte pályatársai szeretetét s kérte őket, hogy tartsák meg őt ezután is jó emlékezetükben s bocsássanak meg neki, ha valaha valakit akaratán kívül megbántott volna. Hajós Zsigmond szólott ez után a magyar királyi operaház tagjai nevében. »Születésedkor — úgymond — a múzsa mosolyogva állott bölcsőd fölött s te e mosolyt elhoztad a színpadra, hogy minket felderíts.« Kassai Vidor a népszínház nevében vidám hangulatú beszédben üdvözölte a művészt, mely zajos derültséget aratott. Ezután Vadnai Károly országgyűlési képviselő beszélt a sajtó nevében, átadván a budapesti szerkesztőségek ajándékát. Beszéde így hangzik: Mélyen tisztelt művész, kedves barátunk ! A sajtó munkásai, kik nagyrabecsülik kitűnő tehetségedet és egyaránt szeretik benned a művészt és az embert, általam pár perczet kérnek, hogy egy kis részt vehessenek e fényes színpad mai örömünnepében. Hogy nagyrabecsülésük és őszinte rokonszenvük kifejezésére éppen engemet voltak szívesek kiválasztani, annak oka az, mert nekem alkalmam volt látni a te első föllépéseidet és igy megvan a teljes mértékem annak megítéléséhez, hogy milyen az a magaslat, melyre kiváló tehetséged és buzgalmad által 25 év alatt felemelkedtél. Ennyit hirlapíró társaim nevében és megbizásából, de egyszersmind saját szivem teljes örömével állok előtted kérve, hogy szeretetünk és tiszteletünk jeléül e szerény ajándékot fogadd éppen olyan szívesen, mint a mily szívesen nyújtjuk át mi neked s kérve továbbá a gondviselést, hogy teljes erőben és egészségben mentőt tovább tartson meg a színpad javára s nagyszámú tisztelőid s barátaid örömére. Náday meghatottan köszönte meg a kitüntetést, melyet — úgymond — maga sem tudja, menynyiben érdemelt meg, de inkább úgy fogadja azt az ajándékot, mint jövő törekvéseinek zálogát. Ditrói Mór a kolozsvári nemzeti szinház tagjainak koszorúját nyújtotta át, amelynek minden leveléhez — mint kisérő beszédében mondotta, a kolozsvári pályatársak szeretete s tisztelete fűződik. Az országos színészegyesület, illetőleg a vidéki színészet nevében Bényey István üdvözölte Nádayt. A meiningeni színtársulat is küldött koszorút, de miután a társulat minden tagja játszik ma este, Újházi Ede nyújtotta át ezek koszorúját. A nemzeti színház nyugdíjintézetének nyugdíjazott tagjai is megemlékeztek a jubiláló művészről, ki ez intézetnek egyik igazgatósági tagja; koszorút hoztak s Badán Ferencz, a nyugdíjintézet pénztárnoka beszélt nevükben. Ezután az országos színművészeti akadémia drámai növendékeinek szép koszorúját nyújtották át Lukács Juliska és Székely Kornélia k. a. ok s Dezső József tartott hozzá üdvözlő beszédet, míg az operai növendékek koszorúját Röszer Mimi és Rainer Aranka k. a.-ok nyújtották át s Beck Vilmos növendék tartott beszédet. Blaha Lujza, Splényi Ödön báróné kedves ajándékát Vízvári adta át. Ez az ajándék pedig nem volt egyéb, mint egy szakajtó, tele friss tojással és friss virággal s átkötve egy tulipiros keszkenővel. Náday a mindenfelől jövő üdvözletek között kényezve állott s alig tudott jobbra-balra egy-egy köszönő szót rebegni. Az érzékeny jelenetnek azonban véget vetett a rendezői csengetyü, mely jelt adott az előadásra. Mikor »A párisi«-ban először megjelent a színpadon Náday, viharos taps hangzott föl a nézőtérről s egyidejűlét megindult a koszorú-zápor a zenekarból. Pár pillanat múlva a koszorúk egészen beborították a színpadot, úgy, hogy a szereplők valósággal babéron járkáltak. Tíz perczig nem lehetett a darab előadását folytatni az ovatió miatt; de midőn az előadás ismét folytatódott, Brichanteau úr olyan szeretetreméltó kedves párisi gavallér volt, hogy a közönség az egész est folyamán számtalanszor kitapsolta s viharosan éljenezte. Az első felvonás után a koszorúkat s az ajándéktárgyakat Náday öltözőjébe vitték, melyet ez alkalomra japáni stélben szépen földiszitettek. A kis öltözőben egész kis kincstár volt felhalmozva ; itt voltak elhelyezve; a nemzeti szinház igazgatósága és a tagok, az operaház, s a kolozsvári nemzeti szinház ezüst babérkoszorúi, a birlapírók aranyozott ezüst jardiniéreje babér vánkoson, ibolyákkal és Náday monogrammjával havasi gyopárból; a népszínház, a meiningeni színtársulat babérkoszorúja, Blaha Lujza arczképével ellátott tojásos kosara, Szathmáryné arczképe keretben, kis bokrétával. A drámai növendékek, az operai növendékek koszorúi, a Frohner páholy arany órája ajánlattal ellátott tokban. A budapesti német szinház babérkoszorúja, Urváry Lajosné viráglantja, P. Márkus Emilia virágfája, szalagján következő felirattal : Alfonz urnák, leánya, Adrienne 1875. (Náday vezette be ugyanis akkor a színpadra Márkust) Pereki Miklós s Fereki Miklósné külön-külön babérkoszorúi, Gruntf Richárd és neje, dr. Pohl és neje, Ádám Gusztáv és Éberling, Laczkó - család különböző babér- és virágkoszorúi, üdvözlő táviratokat és leveleket küldtek: Tisza Kálmánná, Jókai Mór, dr. Fálk Miksa, dr. Agai Adolf, E. Kovács Gyula, gr. Csekonics Endre, Hadzsics Antal Újvidékről, Lewinsky és Sonnenthal Bécsből, Lövegjártó, stb. Tisza Kálmánná sürgönye a következő: Én sem akarok hiányozni azok közül, kik a mai szép napon szerencsekivánataikkal fölkeresik, mert én is sok élvezetet köszönhetek az ön fényes tehetségének s remek játékának. Gyönyörködtesse még sokáig hazai közönségünket kitűnő alakításaival s legyen családjában is boldog. Sonnenthal sürgönye: A legőszintébb, legszívesebb szerencsekivánataimat a mai ünnepnapra kedves barátomnak, a kitűnő művésznek, Náday Ferencznek, hü collegialitással. Lewinsky távirata: A nagy tehetségnek, a szeretetreméltó embernek, küldi legszívesebb üdvözletét barátja. A szászok ügye. Budapest, okt. 17. Lapunk egy régibb czikkében megróttuk Zay úr szenvedélyes támadásait Meltzl Oszkár képviselő ellen, ki egy felszólalásában a magyar és szász érdekek azonosságát hangoztatta. E czikkre Zay Adolf ur a következő levelet intézte lapunk felelős szerkesztőjéhez: Nyilatkozat. »Tisztelt képviselőtársam! A szerkesztésedben megjelenő »Nemzet« f. hó 7-én közlött vezérczikkében szerény csekélységemmel is — pedig nem igen barátságos módon — foglalkozván, légy szíves megengedni, hogy én, ki, fájdalom, csak nagyon későn jutottam az említett czikk tudomására, az ottan ellenem emelt vádakra egész röviden válaszoljak. A vád az, hogy én választóim előtt tartott beszámolómban Meltzl Oszkár képviselőt — a »Nemzet« szerint — gyűlöletből, pártszenvedélyből támadtam meg azért, mert ő — ismét a »Nemzet« szerint — a szászok sérelmeit s helyzetét megismertette a kormánynyal s köztük s a magyar nemzet közt, jobb viszonyt iparkodott létrehozni. Ezzel szemben beszámolómra hivatkozva, azt kivánom constatálni, hogy nem ezért támadtam meg Meltzl urat — hisz magam is már éveken át hasonló törekvésben fáradoztam, úgy, hogy nem új dolog volt amit Meltzl úr ez iránt mondott — hanem csakis azért, mert Meltzl úr, budgetbeszédében kij döntette, Lojrva ez hnzott politikai hivatása az, hogy minden kormányt támogassanak, amely a speciális szász sérelmeket orvosolja, még akkor is, ha a kormány általános országos politikáját elítélik. Tehát nem azért támadtam meg Meltzl urat, mert a szászok és a magyar nemzet közt jobb viszonyt létesíteni s a szászokat magyar hazánkba teljesen behonosítani kívánta volna — hisz ez évek óta saját törekvésem is — hanem igenis azért, mert becsületes szász népemet e kijelentése által a particularisticus önzés, az összhaza sorsa iránti közömbösség, a zsoldos politika, sőt a politikai immoralitás teljességgel meg nem érdemelt gyanújába hozta; s mert ő, aki ellenzéki programmal választatott meg, néhány héttel későbben, választói tudta nélkül s akaratuk ellenére, már kínálkozott a kormánynak. Ily gyanúsítás ellen tiltakozni, ily eljárást megtorolni, arra valójában nem kellett »gyűlölet és pártszenvedély,« hanem politikai és nemzeti kötelességeimnek a tudata, és meg vagyok győződve, hogy a »Nemzet,« ha magyar ember és a szabadelvűpárt tagja, saját nemzetével szemben, hasonló gyanúsítást, saját pártjával szemben hasonló eljárást követett volna el, minden »gyűlölet és pártszenvedély« nélkül, bizony szintén tudta volna mi a kötelessége. Ha a »Nemzet« továbbá azt írja, hogy én beszámolómban tett ezen óvás által »csak saját, a hazafias érdekek mellett hangoztatott nézetei(m) őszinteségében« rendíthetném meg a J^ted — kénytelen vagyok, hogy a »Nemzet« ezep^i^dfiló gyanúsításaira kellő világosságot vessek, h azoá Veszámunamnbó], melyből a »Nemzet« ellenem -'olig súlyos vádakat vél meríthetni, az illető passust itt szo.szerint idézni: »Köztünk éa Meltzl ur’közt pedig ez az ellentét, hogy Metzl ur a szász népet készítek,jelenti ki , bármelyik kormányt, a ki speciális óhajait és sérnteit figyelembe veszi, szolgálni, még akkor is, ha különben általános, országos politikájával egyet nem ért, holott az én legbensőbb meggyőződésem szerint, a szász nép távol áll a particularisticus önzőségnek és a hazafiság megváltásának s elaltatásának ily helytelen politikájától. A szász nép a magyar államban és csakis ebben keresi hivatását, üdvét s jövőjét és miután a vele született erőt legjobban békés munkában valósíthatja meg, békességben kíván élni kikivel s elsősorban tehát e hazánk kormányával. A szász nép boldognak érezné magát, ha hazánk bírna egy kormánynyal, melyet népünk támogathatna jó lélekkel s fölemelt fővel, mert a kormányyal egyetértve s karöltve, sokkal sikeresebben és üdvösebben teljesíthetnők becsületes munkánkat és állampolgári kötelességünket a közélet minden terén. De ily zavartalan munka kényelme sőt üdvéért sohasem tagadandjuk meg jellemünket, lelkünket. Lelkiismeretünk s jellemünk pedig parancsolják, hogy csak olyan kormányt támogassunk, aki kész s képes az államot egészségessé, erőssé és tiszteletet parancsolóvá tenni s polgárai egyetemének szabadságot s támogatást nyújtani emberekhez méltó fejlődésre, gazdasági felvirágzásra s culturális haladásra. De oly kormány, ki csakis a mi speciális szász sérelmeinket, szavazataink árául venné figyelembe, egyébiránt pedig az egész államot a romlás felé terelne, nem azon kormány, akit becsületes szász ember támogathatna, mert a szász ember, faja fentartása és fejlődése iránti minden kegyelete mellett hű magyar hazafi is, aki államunk és hazánk iránti kötelességeit férfias lelkében őrzi.« Bátran bizhatom a t. közönség bölcs belátásába annak a megbírálását, hogy az inkriminált beszámolóm ezen kijelentésével szemben, alaposak és igazolhatók-e a »Nemzet« ellenem emelt vádjai és gyanúsításai ? Zay Adolf, országgyűlési képviselő:« Zay Adolf úr e nyilatkozatának helyt adunk lapunkban, bár tagadnunk kell, hogy bármi joga, vagy bármi oka lenne a »Nemzet« vádjait s gyanúsításait emlegetni. A képviselő úr nagyra van beszámolójával, melyben azt emlegeti, hogy a szászoknak, nem a speciális szász érdekek, hanem a magyar közhaza érdekei szerint kell közügyeinkben álláspontot foglalniuk. S e mondással, a melylyel minden magyar politikus egyetért, Zay úr összeférhetőnek hiszi, hogy __*---0J~---------~oJ ViJU‘jAV’ «* »UWWUÖ1UWUV/ V diKspartemak«, melynek jelentősége, ha van, egyedül az, hogy a szászok, mint külön, nemzetiség szerint csoportosult párt documentálják az űrt, amely őket a magyar közvéleménytől s közélettől elválasztja. És ha mi, ily körülmények közt, azt mondjuk, hogy Zay úr, a heves támadásokkal azok ellen, kik a szászok politikai magatartását másformának szeretnék, mint ő, megrendíti a hitet saját hazafias állításainak őszintesége iránt: ezt nincs joga gyanúsításnak, nincs joga még csak vádnak sem nevezni, mert erre, azon positio, amelyet ő elfoglal, ki egy részt bizonykodik a mellett, hogy a szászok csak a magyar politika általános szempontjaiból indulhatnak ki magatartásukban, másrészt azonban Szebenben részt vesz a szász néppárt választói gyűlésén s nagy diadallal hirdeti, hogy ez eddigi magatartását tovább is fentartotta, vagyis a szász külön óhajok és particularisticus érdekek szerint való alakulás jelszavát érintetlennek hagyta, egyenesen feljogosít mindenkit. Ama két állítás közt mutatkozó eltéréssel szemben, nem gyanúsítás a kételkedés, hanem egyszerűen a józan észből kifolyó kötelesség. És ha Zay úr azt mondja, hogy a szász néppárt kötelékéhez való ragaszkodás nemcsak az ő politikai állásának bűne, hanem bűne azoknak is, akiket ő támad, ebben igazat adunk neki, csak azzal toldjuk meg, hogy azok ebbeli ragaszkodásában, kik azt állítják, hogy a szászok csak bizonyos óhajtásaik teljesülte után léphetnek bármely magyar párt kötelékébe s addig, míg ez nem történik meg, ragaszkodnak külön állásukhoz, megvan legalább az őszinteség, mig Zay úr eljárásában, ki a leghatározottabban elítéli a szász külön érdekek jelszava szerint való csoportosulást, csatlakozik is részéről egy magyar párthoz, de a mellett nemcsak tagja marad ama külön érdekek jelszava alatt sorakozott pártköteléknek, hanem egész vad szenvedéllyel tör azok elleneikről fölteszi, hogy ama kötelék jellemén s irányán változtatni akarnak s a tényt, hogy a sächsische Volkspartei politikája, szervezete, alakulása marad a régi, mintegy magára nézve diadalnak hirdeti, s ebben az eljárásban nincs meg az őszinteség s azzal szemben az a kétely, a melyet mi kifejeztünk, teljesen helyénvaló. Ez a kérdés különben nem új kérdés, s egyebek közt szóban volt a magyar képviselőház ez évi január 19-ei ülésén, amelyen Tisza Kálmán kormányelnök nyilatkozott e tárgyban. Érdekesnek tartjuk a beszéd erre vonatkozó passusát ez alkalommal szó szerint közölni. Tisza így szólt: Én tehát — többen tanúságot tehetnek róla — régen megmondtam és most is mondom — anélkül, hogy bármely népfaj iránt ellenséges indulat vezetne, hogy Erdélyben a magyar és szász elemnek együtt kellene tartani. (Úgy van jobb felől.) Örülök, hogy egyszer, most először ennek belátását azon oldalról is hallottam. (Felkiáltások balfelől: Zay is mondta !) Így kifejezve még nem hallottam, ha mondta, igen jól tette. Ennek t. hát, egy módja van, nem az, amit a t. képviselő úr mondott, hogy ők kénytelenek külön szász pártot alkotva, egy párthoz sem csatlakozni, mert a kormánypárthoz nem csatlakozhatnak egy okból, az ellenzékhez más okból; nem ez a módja. Higgye meg a t. képviselő úr, hogy ha azt, amit tőle örömmel hallottam, habár az egyszerűen a kötelesség kifejezése is, hogy a szászok a magyar államnak hivei, azért dolgozni, áldozni is készek, ha ezt bebizonyítják tettel is és megmondom mivel, azzal,hogy szűnjék meg a nagyszebeni híres lap és némely mások is a szász urak közül azon forrás lenni, melyből külföldi fajrokonaik ellenünk a legigazságtalanabb vádakat merítik , amely perezben ez megszűnik a. Képviselő urak csatlakozhatnak akármely pártjához az országnak, csatlakozzanak, ha úgy tetszik, mindeának irántuk való eljárásán és igazságosságán változtatni nem fog. (Élénk helyeslés.) De higgye el nekem, magában abban, amire ő is, mint kényszerűségre hivatkozott, hogy bár — mint mondá különböző politikai nézetnek, természetesen egyesek kivételével, mert egyesek vannak, kik párthoz csatlakoztak, mégis kénytelenek külön szász pártot alkotni, — higgye el nekem, talán öntudatlanul tették és teszik, de ebben magában az egészséges magyar alkotmányos élet felismerésének hiánya fekszik. (Élénk általános helyeslés) mert az egészséges parlamenti élet azt kívánja, hogy nem faj szerint, hanévi meggyőződés szerint sorakozzanak a pártok. (Zajos helyeslés.) Én a magam részéről ismétlem, hogy addig, ameddig nekem befolyásom lesz, soha igazságtalanságot, bármi történjék is, elkövetni nem fogok, mert ma követtem el eddig,sem; ha pedig megteszik, amit én most jóakaratúlag tanácsoltam, higgyék el, ismétlem, hogy ha azután mindnyájan a két ellenzékhez megoszolva csatlakoznak is, amit egy kormány jóakarata irányukban és arra nézve tehet, hogy Erdélyben együtt a magyarokkal a szászok szoros phalanxban csatlakozzanak, meg fogom tenni. (Élénk helyeslés.) Ebben a nyilatkozatban igen helyesen körül van írva, hogy mit követel a szászoktól a hazafiság, mit követel saját maguk érdeke, mit követel a helyes politikai érzék. Ebből az álláspontból ítéljük meg mi