Nemzet, 1888. október (7. évfolyam, 2188-2218. szám)

1888-10-18 / 2205. szám

ÉS A BIOMKP Ög Két Ferencieek­ tere, Athenaeum-épület, L A lap jellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk ,L Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: Farén ősiek-tere, Athenaeum-épület, földestül Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bajar pesten kétszer házhoz hordva. 1 hónapra ......... _ .......................... 2 frt. 8 hónapra .............................. „ .. „ _ ( » 6 hónapra .............. .......... IS * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 0 kr. 2205. (288.) szám. Budapest, 1888. Csütörtök, október 18. VII. évi folyam, Budapest, október 17. (vl.) A választások Romániában meg­kezdődtek. Néhány collegium már megvá­lasztotta az ősválasztókat, természetes tehát, hogy lassanként tisztul az a majdnem átlát­­hatlan zűzavar, a­mely még csak egy hónap­pal ezelőtt is jellemezte a románia pártviszo­nyokat. Kezdjük látni, miképen tömörül az ellenzék, és kik csoportosulnak a kormány körül. Az utolsó választásoknál, a­mikor Joan Bratiano óriási többséget nyert (184 mandá­tum közül 137-et), de azért kevéssel később, a bukaresti zavargások és az agármozgalom csapásai súlya alatt mégis elbukott, az ellen­zék összesen 47 tagot szedett össze, amiből a dissidens liberálisok (Demeter Bratiano) 28, a conservativek (Catargiu) 10, az ifjú­ conser­­vativek (akik Bratiano bukása után kor­mányra jutottak) 7, a forradalmárok (a Fleva, Panu, Marzescu csoportja) szintén 7 szavazat fölött rendelkezdtek. Érdekes lesz a mostani választások lezajlása után majd összehasonlí­tást tenni a Bratiano miniszterelnöksége és a Rosetti elnöksége alatt választott képviselő­ház számarányai között. A választási küzdelmek legérdekesebb mozzanata eddig a két Bratiano testvér ösz­­szebékülése. Mindenki emlékezhetik rá, hogy Demeter Bratiano és néhány híve évekkel ezelőtt, jóformán sértett am­bitióból elhagyta a nemzeti liberális pártot, és Joan Bratiano ellen hevesebb támadásokat alig intézett va­laki évek hosszú során át, mint épen testvére Demeter. Most, miután a Bratiano-kormány megbukott, még­pedig úgy, hogy az utána következő kabinet nem sietett Demeter Bra­­tianot megnyerni, természetesen nincsen ér­telme a veszekedés folytatásának. Demeter belátta, hogy egészen hiába opponált olyan sokáig Joan ellen, most tehát megpróbálja vele szövetkezve csinálni oppositiót, hát ha ez sikeresebb lesz? Így megszűnt a dissidens-liberálisok fractiója és ünnepélyes gyűlésen visszatért a nemzeti-liberális párt kebelébe. A két Bra­tiano egyesült erővel támadja meg a Rosett­i- Carp cabinetet és ennek a támadásnak a ve­­hementiája mivel sem áll mögötte annak a hevességnek, amelylyel a Joan Bratiano mi­nisztériumát ostromolta annak idején az el­lenzék. A nemzeti-szabadelvű, vagy most már röviden csak Bratiano-párt képezi egyszer­smind a legtekintélyesebb ellenfelét Roset­­tiéknek és a küzdelem bizonyosan ezen a két párton fog megfordulni, ezek között kell a győzőt keresnünk. Hogy melyik lesz a sze­rencsés, az iráni találgatásokba nem bocsát­kozunk, csak annyit constatálunk, hogy a bukaresti jelentések szerint a kormány hely­zete igen kedvező és Bratianoéknak kevés a kilátásuk a hatalom visszavívására. Azok után, amikkel a Bratiano-párt pro­­grammjában dicsekszik, valóban kevés okunk van Carppal­ és Rosettivel szemben neki kí­vánni a diadány Ahhoz természetesen nincsen szavunk, ami e fzben a programmban a bel­­ügyekre vonat­zik. Nem szoktunk külálla­­mok belügyeitvé beleavatkozni, bármennyire érdeklődjünk sorsuk iránt. Csak annyit con­statálunk, hogy Bratianoék föltétlenül visz­­szautasítják a Rosettiék összes reform­terveit — és ami már nem egészen bel­­ügy — főképpen az agrárreformot, mert még mindig ragaszkodnak ahhoz a fel­fogásukhoz, melyet mindjárt az agrármoz­­galmak kitörésekor hangsúlyoztak, hogy ezeknek a lázongásoknak a fő indító okát nem a romániai agrár­viszonyokban, hanem kívülről jövő izgatásban kell keresni. Bra­tiano, mint akkori miniszterelnök bizonyára legjobban tudhatja, mennyiben alapos az a gyanú, amely annak idején nemcsak Romá­niában, hanem egyebütt is fölmerült, hogy a román parasztokat külföldi izgatók lázították föl, sőt a bukaresti utczai kravallok faiseurjei is ugyanazok voltak. Hogy kik ezek a külföldi izgatók, azt tudja mindenki, s Bratianoék alig tartanák föl ezt a vádat egy hatalmas szom­széd országgal szemben, ha nem volnának bi­zonyosak abban, amit beszélnek, mert azt mégis alig mernék koc­káztatni, hogy pusz­tán kortesfogásból langíroznának ilyen állí­tásokat, csak azért, hogy azután úgy tüntes­sék fel a Bratiano-kormányt, mint a­mely külföldi intrigáknak esett áldozatul. Ezenkí­vül a Bratiano-párt a Bratiano-kormány kiváló érdeméül rótja fel az akadékoskodó szerepet, melyet Románia a Duna-kérdésben játszott, amiben pedig semmi dicsekedni való nem volt; továbbá azzal is ajánlják magukat az országnak, hogy elejét vették a Romániára nézve káros kereskedelmi szerződések meg­kötésének, ami természetesen e­érzás azokra a kereskedelem-politikai viszonyokra, ame­lyek jelenleg Ausztria-Magyarország és Ro­mánia között fönállanak. Köztudomású, mi­lyen szomorú hatást gyakorolnak ezek a vi­szonyok Románia közgazdasági fejlődésére, és valóban nem nagyon biztató, ha a nemzeti szabadelvű párt, Bratiano tizenkét esztendős kormányzásának idejéből éppen ezeket a sze­rencsétlen momentumokat tudja kiemelni, mintegy mutatóul a jövőre nézve. A kormány ezekkel szemben, mint egy­szer már kifejtettük, minden hosszadalmas és sallangós beszéd nélkül, egyszerűen utal azokra a tervekre és javaslatokra, amelyek­nek megvalósítása törekvéseinek czélját ké­pezi. A fősúlyt a gazdasági viszonyok javí­tására helyezi, rendezi a mezőgazdasági hitelt, a parasztok részére parcellázza az állami domíniumokat, az iparosoknak pedig baleset elleni biztosítást helyez kilátásba. A közigazgatást decentralizálja és ezáltal gyor­sabbá teszi, a közbiztonság emelése érdekében szaporítja a rend- és csendőrséget; törvényi­leg kimondja a bírák elmozdu­hatlanságát s egyidejűleg emeli a fizetésüket, meg akarja szüntetni a szeszadót és behozni az arany­valutát. A közoktatásügy terén a reálgymna­­siumok osztályszámát fölemeli hétre. Ez a Rosetti-Carp-cabinet programmja: kiterjeszkedik az államéletnek majdnem egész keretére, ígérve olyan reformokat, a­melyek­nek megvalósítása bizonyosan sok tekintet­ben örvendetes haladást jelentene Romániára nézve. Külpolitikája milyen, azt tudjuk jól. Ausztria-Magyarországon sympath­iákra biz­tosan számíthat ez a külpolitika, ha megma­rad azokon az okos utakon, amelyeken eddig haladt. Majd meglátjuk, a román közvélemény, a­mely — mint mondják — most egészen függetlenül, minden befolyástól menten, nyi­­latkozhatik, hova fog állani: Bratiano mellé-e, vagy Rosetti-Carp mellé? A NEMZET TÁR­CZÁJA. Október 17. Náday Ferencz jubilaeuma. A nemzeti színház művészei és közönsége ma ülték meg Náday Ferencz negyedszázados jubi­leumának ünnepét. Az ünnepély külső fényben és belső lelkesedésben egyaránt olyan páratlan volt, a­minőt a derék művész valóban megérdemelt. A mai estére »A párisi« előadása volt hirdetve, melynek Bric­anteauja Náday egyik legremekebb alakítása. A közönség már tegnap el is kapkodta a pénztárnál a jegyeket a mai előadásra s ma a színház szinültig telt a legelegánsabb közönséggel. Az előadást megelőzőleg a lebocsátott füg­göny mögött a színpadon folyt le a jubiláris ünnepély a nemzeti szinháznál szokásos családias módon. Már fél hét órakor összegyűltek a nemzeti színház tagjai a színpadon, mind díszes öltözetben, a nők bálias toilettében. Ott volt a nemzeti színház kormány­­biztosán, Beniczky Ferencz államtitkárral s P­a­l­­­a­y Ede igazgatóval élén a színház egész sze­mélyzete, továbbá az operaház, a népszínház, a kolozsvári nemzeti színház, az országos színész­­egyesület s az országos színművészeti akadémia kép­viselői. Fél hét órakor a nemzeti színház két veterán művésznője L. Priel­le Cornélia és Szath­­m­á­r­y­n­é asszonyok által vezetve megjelent a színpa­don az ünnepelt művész s ezzel kezdetét vette az ünnepély. Legelőször is Beniczky Ferencz kormány­­biztos üdvözölte a művészt, meleg hangon tartott s általános lelkesedést keltett beszédben. Szerencsésnek érzi magát — úgymond — hogy abban az időben lehet az intézet kormánybiztosa, midőn Náday huszonöt éves jubilaeumát ünnepli. Mert a viszony, mely őt az ünnepelthez fűzi, nem­csak az, mely az intézet vezetője és a művész közt fennáll, hanem régi ismeretség, régi elismerés. Már mint gyermeket ismerte Nádayt és élénk emlékeze­tében van az a durczás, szellemes, élénk fiú, kinek pá­lyáját mindig figyelemmel kisérte s kinek gyors előre­haladásán mindig örvendett. Ez után Beniczky rö­vid szavakkal vázolta Náday művészi pályáját, emlí­tést tett arról az időről, midőn 1863-ban Náday Szer­dahelyi mellett szerepelt, majd midőn 1872-ben Szer­dahelyi halála után annak örökébe lépett. S hogy mily sikerrel, azt bizonyítja a mai est, az egybegyült lelkes csoport. Beniczky nem akarja az ünnepelt mű­vész érdemeit méltányolni, mert meg van győződve, hogy a mai est folyamán hivatottabbak fogják azt megtenni. Csak arra utal — s e szavaknál a fiatal művészekhez fordult — hogy Náday például szolgálhat az ifjabb nemzedéknek, hogy szorgalom s kitartó munkásság mily mértékben emelhetik a ter­mészet képességeit s a fejlettség mily magas fokára juttathatják a művészt. Beszéde végén Beniczky az­zal a kívánsággal nyújtotta át az igazgatóság díszes babérko­szorúját, hogy huszonöt év múlva az akkori generatió — mert a szóló nem reméli, hogy majd ak­kor is neki jusson feladatul a művészt ünnepelni — épp oly jó szívvel és lelkesedéssel üdvözölhesse a mű­vészt, mint ő most üdvözli. P­a­l­­­a­y Ede a nemzeti színház igazgatója a maga részéről szintén üdvözölte pár rokonszenves szóval a jubiláló művészt. Mire Náday meghatva mondott köszönetet a meg nem érdemelt kitüntetésért, melyért örökre há­lás lesz, s mely buzdításul fog szolgálni a jövőre. Végül óhajtja, hogy ő méltósága, mentői előbb elhagyja kormánybiztosi állását s át­vegye az intendánsi tisztet. Köszönetet mon­dott egyúttal Paulay igazgatónak ama kegyért, melylyel huszonöt év alatt kitüntette. Ezután Bercsényi Béla a tagok nevében üdvözölte a következő beszédben: Mélyen tisztelt művész ! Kedves pályatársunk! Az a huszonöt év, melyet te a nemzeti szinház szol­gálatában eltöltöttél s mely a mai fényes estével záró­dik le, éppen felét teszi a nemzeti szinház történeté­nek. E történet első része sokszor és sok tekintetben volt befolyással s bizony nem üdvös befolyással a te tehetségedre; mig a második részét e történetnek már csinálni segítettél. Mikor te ezelőtt huszonöt esztendővel e desz­kákra léptél, még sokan éltek az első korszak nagyjai közül s az a művészi mérték, melyet akkor ő rájuk alkalmaztak — s csak rájuk alkalmazhattak — nem lehetett kedvező a pályakezdőre nézve. És te már ak­kor, e korban s ily viszonyok között is, figyelmet keltettél. Határozottan jelentkező tehetséged fej­lődésének azonban gátat vetett a tömérdek vál­ság, rendszerváltozás ; a sok könnyelmű, sőt vét­kes kísérletezés, mely mindig átokként nehezült a nemzeti színházra s melynek legsúlyosabb csa­pásait a 70-es években már együtt tűrtük, várva egy jobb korszak bekövetkezését. S ez a jobb korszak 1878-ban be is következett. A nemzeti színház sokat hányatott hajójának kormányrúdját ez évben vette kezébe mostani szeretett igazgatónk, Paulay Ede. Itt nyílik meg az óhajtva várt korszak a nem­zeti színházra, reánk és reád, kinek tehetsége most már csakhamar kibontja szárnyait. A munkának óriás tömegét rakják vállaidra, annyit, hogy sokan össze­roppantak volna a teher alatt, de a te tehetséged olyan, mint az aczél, a munkában csak annál fénye­sebb lesz s a roppant munkát végzed önfeláldozó buz­galommal, végzed dicsőséggel. Neked sikerül az, a­mi csak keveseknek sikerülhet, hogy ugyanazon közönség előtt, mely első kísérleteid gyöngéit, gyarlóságait látta — légy előbb hasznos, majd szükséges, aztán nélkü­lözhetetlen tagja s végre egyik fentartó oszlopa, egyik dicsősége a nemzeti színháznak. Mi teszünk erről tanúságot, a­kik tanúi voltunk küzdelmeidnek, részesei munkádnak s a kik ma őszinte csodálói vagyunk művészetednek. E tanuságtétel, ez elismerés zálogául nyújtjuk át neked e babérkoszorút. Nem oly fényes ugyan, mint a te érdemed, de azért fogadd szívesen. Tegye becsessé előtted az a jó kívá­nat, mely leveleihez fűződik , hogy téged az isten a nemzeti színház s a magyar színészet hasznára és dicsőségére, a tieid örömére, erőben és egészségben nagyon sokáig éltessen. A beszédre fölhangzott éljenzés után P. M­á­r­­kus Emilia és Gr. Csillag Teréz asszonyok át­nyújtották a nemzeti színház tagjainak díszes ezüst­­koszorúját. Náday a könyezéstől reszkető hangon vála­szolt, de vele könyezett az egész személyzet is. Meg­köszönte pályatársai szeretetét s kérte őket, hogy tart­sák meg őt ezután is jó emlékezetükben s bocsás­sanak meg neki, ha valaha valakit akaratán kívül megbántott volna. Hajós Zsigmond szólott ez után a magyar királyi operaház tagjai nevében. »Születésedkor — úgymond — a múzsa mosolyogva állott bölcsőd fölött s te e mosolyt elhoztad a színpadra, hogy minket fel­deríts.« Kassai Vidor a népszínház nevében vidám hangulatú beszédben üdvözölte a művészt, mely zajos derültséget aratott. Ezután V­a­d­n­a­i Károly országgyűlési képvi­selő beszélt a sajtó nevében, átadván a budapesti szer­kesztőségek ajándékát. Beszéde így hangzik: Mélyen tisztelt művész, kedves barátunk ! A sajtó munkásai, kik nagyrabecsülik kitűnő tehetségedet és egyaránt szeretik benned a művészt és az embert, általam pár perczet kérnek, hogy egy kis részt vehessenek e fényes színpad mai örömünne­pében. Hogy nagyrabecsülésük és őszinte rokonszen­­vük kifejezésére éppen engemet voltak szívesek kivá­lasztani, annak oka az, mert nekem alkalmam volt látni a te első föllépéseidet és igy megvan a tel­jes mértékem annak megítéléséhez, hogy milyen az a magaslat, melyre kiváló tehetséged és buzgal­mad által 25 év alatt felemelkedtél. Ennyit hirlapíró társaim nevében és megbizásából, de egyszersmind saját szivem teljes örömével állok előtted kérve, hogy szeretetünk és tiszteletünk jeléül e szerény ajándékot fogadd éppen olyan szívesen, mint a mily szívesen nyújtjuk át mi neked s kérve továbbá a gondviselést, hogy teljes erőben és egészségben mentőt tovább tartson meg a színpad javára s nagyszámú tisztelőid s barátaid örömére. Náday meghatottan köszönte meg a kitünte­tést, melyet — úgymond — maga sem tudja, meny­nyiben érdemelt meg, de inkább úgy fogadja azt az ajándékot, mint jövő törekvéseinek zálogát. Ditrói Mór a kolozsvári nemzeti szinház tagjainak koszorúját nyújtotta át, a­melynek minden leveléhez — mint kisérő beszédében mondotta, a ko­lozsvári pályatársak szeretete s tisztelete fűződik. Az országos színészegyesület, illetőleg a vidéki színészet nevében B­é­n­y­e­y István üdvözölte Nádayt. A meiningeni színtársulat is küldött koszorút, de miután a társulat minden tagja játszik ma este, Újházi Ede nyújtotta át ezek koszorúját. A nemzeti színház nyugdíjintézetének nyugdí­jazott tagjai is megemlékeztek a jubiláló művészről, ki ez intézetnek egyik igazgatósági tagja; koszorút hoztak s Badán Ferencz, a nyugdíjintézet pénztár­noka beszélt nevükben. Ezután az országos színművészeti akadémia drámai növendékeinek szép koszorúját nyújtották át Lukács Juliska és S­z­ékely Kornélia k. a. ok s D­e­z­s­ő József tartott hozzá üdvözlő beszédet, míg az operai növendékek koszorúját R­ö­s­z­­­e­r Mimi és Rainer Aranka k. a.-ok nyújtották át s Beck Vilmos növendék tartott beszédet. Bl­a­h­a Lujza, Splényi Ödön báróné kedves ajándékát Vízvári adta át. Ez az ajándék pedig nem volt egyéb, mint egy szakajtó, tele friss tojással és friss virággal s átkötve egy tulipiros keszkenővel. Náday a mindenfelől jövő üdvözletek között kényezve állott s alig tudott jobbra-balra egy-egy köszönő szót rebegni. Az érzékeny jelenetnek azonban véget vetett a rendezői csengetyü, mely jelt adott az előadásra. Mikor »A párisi«-ban először megjelent a színpadon Náday, viharos taps hangzott föl a né­zőtérről s egyidejűlét megindult a koszorú-zápor a zenekarból. Pár pillanat múlva a koszorúk egé­szen beborították a színpadot, úgy, hogy a szerep­lők valósággal babéron járkáltak. Tíz perczig nem le­hetett a darab előadását folytatni az ovatió miatt; de midőn az előadás ismét folytatódott, Brichanteau úr olyan szeretetreméltó kedves párisi gavallér volt, hogy a közönség az egész est folyamán számtalanszor ki­tapsolta s viharosan éljenezte. Az első felvonás után a koszorúkat s az aján­déktárgyakat Náday öltözőjébe vitték, melyet ez al­kalomra japáni stélben szépen földiszitettek. A kis öltözőben egész kis kincstár volt felhalmozva ; itt voltak elhelyezve; a nemzeti szinház igazgatósága és a tagok, az operaház, s a kolozsvári nemzeti szinház ezüst babérko­szorúi, a birlapírók aranyozott ezüst jardiniére­je babér vánkoson, ibolyákkal és Náday monogrammjá­val havasi gyopárból; a népszínház, a meinin­­geni színtársulat babérkoszorúja, Blah­a Lujza arczképével ellátott tojásos kosara, Szathmáryné arczképe keretben, kis bokrétával. A drámai nö­vendékek, az operai növendékek koszorúi, a Fr­ohne­r páholy arany órája ajánlattal ellátott tokban. A budapesti német szinház babér­koszorúja, Urváry Lajosné viráglantja, P. Már­kus Emilia virágfája, szalagján következő fel­irattal : Alfonz urnák, leánya, Adrienne 1875. (Náday vezette be ugyanis akkor a színpadra Márkust) P­e­r­e­k­i Miklós s F­e­r­e­k­i Miklósné kü­­lön-külön babérkoszorúi, Gr­u­n­tf Richárd és neje, dr. Pohl és neje, Ád­ám Gusztáv és Éber­ling, L­a­c­z­k­ó - család különböző babér- és virágkoszorúi, üdvözlő táviratokat és leveleket küldtek: Tisza Kálmánná, Jókai Mór, dr. Fálk Miksa, dr. Agai Adolf, E. Kovács Gyula, gr. Csekonics Endre, Had­­zsics Antal Újvidékről, Lewinsky és Sonnenthal Bécs­­ből, Lövegjártó, stb. Tisza Kálmánná sürgönye a következő: Én sem akarok hiányozni azok közül, kik a mai szép na­pon szerencsekivánataikkal fölkeresik, mert én is sok élvezetet köszönhetek az ön fényes tehetségének s re­mek játékának. Gyönyörködtesse még sokáig hazai közönségünket kitűnő alakításaival s legyen család­jában is boldog. Sonnenthal sürgönye: A leg­őszintébb, legszívesebb szerencsekivánataimat a mai ünnepnapra kedves barátomnak, a kitűnő művésznek, Náday Ferencznek, hü collegialitással. Lewinsky távirata: A nagy tehetségnek, a szeretetreméltó embernek, küldi legszívesebb üdvözle­tét barátja. A szászok ügye. Budapest, okt. 17. Lapunk egy régibb czikkében megróttuk Zay úr szenvedélyes támadásait Meltzl Oszkár képviselő ellen, ki egy felszólalásában a magyar és szász érde­kek azonosságát hangoztatta. E czikkre Zay Adolf ur a következő levelet intézte lapunk felelős szerkesztőjéhez: Nyilatkozat. »Tisztelt képviselőtársam! A szerkesztésedben megjelenő »Nemzet« f. hó 7-én közlött vezérczikkében szerény csekélységemmel is — pedig nem igen barátságos módon — foglalkoz­ván, légy szíves megengedni, hogy én, ki, fájdalom, csak nagyon későn jutottam az említett czikk tudo­mására, az ottan ellenem emelt vádakra egész rövi­den válaszoljak. A vád az, hogy én választóim előtt tartott be­számolómban Meltzl Oszkár képviselőt — a »Nemzet« szerint — gyűlöletből, pártszenvedélyből támadtam meg azért, mert ő — ismét a »Nemzet« szerint — a szászok sérelmeit s helyzetét megismertette a kor­mánynyal s köztük s a magyar nemzet közt, jobb vi­szonyt iparkodott létrehozni. Ezzel szemben beszámolómra hivatkozva, azt kivánom constatálni, hogy nem ezért támadtam meg Meltzl urat — hisz magam is már éveken át hasonló törekvésben fáradoztam, úgy, hogy nem új dolog volt a­mit Meltzl úr ez iránt mondott — ha­nem csakis azért, mert Meltzl úr, budgetbeszé­­dében kij döntette, Lojrv­a ez hnzott politika­i hivatása az, hogy minden kormányt támogassanak, a­mely a speciális szász sérelmeket orvosolja, még akkor is, ha a kormány általános országos politikáját el­ítélik. Tehát nem azért támadtam meg Meltzl urat, mert a szászok és a magyar nemzet közt jobb viszonyt léte­síteni s a szászokat magyar hazánkba teljesen beho­­nosítani kívánta volna — hisz ez évek óta saját tö­rekvésem is — hanem igenis azért, mert becsületes szász népemet e kijelentése által a particularisticus önzés, az összhaza sorsa iránti közömbösség, a zsoldos politika, sőt a politikai immoralitás teljességgel meg nem érdemelt gyanújába hozta; s mert ő, a­ki ellenzéki programmal választa­tott meg, néhány héttel későbben, választói tudta nélkül s akaratuk ellenére, már kínálkozott a kor­mánynak. Ily gyanúsítás ellen tiltakozni, ily eljárást megtorolni, arra valójában nem kellett »gyűlölet és pártszenvedély,« hanem politikai és nemzeti köteles­ségeimnek a tudata, és meg vagyok győződve, hogy a »Nemzet,« ha magyar ember és a szabadelvűpárt­­ tagja, saját nemzetével szemben, hasonló gyanúsítást, saját pártjával szemben hasonló eljárást követett volna el, minden »gyűlölet és pártszenvedély« nélkül, bizony szintén tudta volna mi a kötelessége. Ha a »Nemzet« továbbá azt írja, hogy én be­számolómban tett ezen óvás által »csak saját, a haza­fias érdekek mellett hangoztatott nézetei(m) őszinte­ségében« rendíthetném meg a J^ted — kénytelen va­gyok, hogy a »Nemzet« ezep^i^dfiló gyanúsításaira kellő világosságot vessek, h azoá Veszámunamnbó], mely­ből a »Nemzet« ellenem -'olig súlyos vádakat vél me­ríthetni, az illető passust itt szo.szerint idézni: »Köztünk éa Meltzl ur’közt pedig ez az ellentét, hogy Me­tzl ur a szász népet készítek­,jelenti ki , bármelyik kor­mányt, a ki speciális óhajait és sérnteit figyelembe veszi, szolgálni, még akkor is, ha különben általános, országos politikájával egyet nem ért, holott az én legbensőbb meg­győződésem szerint, a szász nép távol áll a particularisticus önzőségnek és a hazafiság megváltásának s elaltatásának ily helytelen politikájától. A szász nép a magyar államban és csakis ebben keresi hivatását, üdvét s jövőjét és miután a vele született erőt legjobban békés munkában valósíthatja meg, békességben kíván élni kikivel s első­sor­ban tehát e hazánk kormányával. A szász nép boldognak érezné magát, ha hazánk bírna egy kormánynyal, melyet népünk támogathatna jó lélekkel s fölemelt fővel, mert a ko­rmány­yal egyetértve s karöltve, sokkal sikeresebben és üdvösebben teljesíthetnők becsületes munkánkat és ál­lampolgári kötelességünket a közélet minden terén. De ily zavartalan munka kényelme sőt üdvéért sohasem tagadand­­juk meg jellemünket, lelkünket. Lelkiismeretünk s jellemünk pedig parancsolják, hogy csak olyan kormányt támogassunk, aki kész s képes az államot egészségessé, erőssé és tisztele­tet parancsolóvá tenni s polgárai egyetemének szabadságot s támogatást nyújtani emberekhez méltó fejlődésre, gazda­sági felvirágzásra s cult­urális haladásra. De oly kormány, ki csakis a mi speciális szász sérelmeinket, szavazataink árául venné figyelembe, egyébiránt pedig az egész államot a rom­lás felé terelne, nem azon kormány, a­kit becsületes szász ember támogathatna, mert a szász ember, faja fentartása és fejlődése iránti minden kegyelete mellett hű magyar hazafi is, aki államunk és hazánk iránti kötelességeit férfias lel­kében őrzi.« Bátran bizhatom a t. közönség bölcs belátásába annak a megbírálását, hogy az inkriminált beszá­molóm ezen kijelentésével szemben, alaposak és iga­­zolhatók-e a »Nemzet« ellenem emelt vádjai és gya­núsításai ? Zay Adolf, országgyűlési képviselő:« Zay Adolf úr e nyilatkozatának helyt adunk lapunkban, bár tagadnunk kell, hogy bármi joga, vagy bármi oka lenne a »Nemzet« vádjait s gyanú­sításait emlegetni. A képviselő úr nagyra van beszá­molójával, melyben azt emlegeti, hogy a szászoknak, nem a speciális szász érdekek, hanem a magyar köz­haza érdekei szerint kell közügyeinkben álláspontot foglalniuk. S e mondással, a melylyel minden magyar politikus egyetért, Zay úr összeférhetőnek hiszi, hogy __*---0J~---------~oJ ViJU‘jAV’ «* »UWWUÖ1UWUV/ V diKspartemak«, melynek jelentősége, ha van, egyedül az, hogy a szászok, mint külön, nemzetiség szerint csoportosult párt documentálják az űrt, a­mely őket a magyar közvéleménytől s közélettől el­választja. És ha mi, ily körülmények közt, azt mond­juk, hogy Zay úr, a heves támadásokkal azok ellen, kik a szászok politikai magatartását másformának szeretnék, mint ő, megrendíti a hitet saját hazafias ál­lításainak őszintesége iránt: ezt nincs joga gyanúsí­tásnak, nincs joga még csak vádnak sem nevezni, mert erre, azon positio, a­melyet ő elfoglal, ki egy részt bizonykodik a mellett, hogy a szászok csak a magyar politika általános szempontjaiból indulhat­nak ki magatartásukban, másrészt azonban Szeben­­ben részt vesz a szász néppárt választói gyűlésén s nagy diadallal hirdeti, hogy ez eddigi magatartását tovább is fentartotta, vagyis a szász külön óhajok és particularisticus érdekek szerint való alakulás jel­szavát érintetlennek hagyta, egyenesen feljogosít mindenkit. Ama két állítás közt mutatkozó el­téréssel szemben, nem gyanúsítás a kételkedés, hanem egyszerűen a józan észből kifolyó köte­lesség. És ha Zay úr azt mondja, hogy a szász néppárt kötelékéhez való ragaszkodás nemcsak az ő politikai állásának bűne, hanem bűne azoknak is, a­kiket ő támad, ebben igazat adunk neki, csak azzal toldjuk meg, hogy azok ebbeli ragaszkodásában, kik azt állítják, hogy a szászok csak bizonyos óhajtá­saik teljesülte után léphetnek bármely magyar párt kötelékébe s addig, míg ez nem történik meg, ragasz­kodnak külön állásukhoz, megvan legalább az őszin­teség, mig Zay úr eljárásában, ki a leghatározottab­ban elítéli a szász külön érdekek jelszava szerint való csoportosulást, csatlakozik is részéről egy magyar párthoz, de a mellett nemcsak tagja marad ama külön érdekek jelszava alatt sorakozott pártköteléknek, ha­nem egész vad szenvedéllyel tör azok elleneikről fölte­szi, hogy ama kötelék jellemén s irányán változtatni akarnak s a tényt, hogy a sächsische Volkspartei politi­kája, szervezete, alakulása marad a régi, mintegy magára nézve diadalnak hirdeti, s ebben az eljárás­ban nincs meg az őszinteség s azzal szemben az a ké­tely, a melyet mi kifejeztünk, teljesen helyén­való. Ez a kérdés különben nem új kérdés, s egyebek közt szó­ban volt a magyar képviselőház ez évi január 19-ei ülésén, a­melyen Tisza Kálmán kormányelnök nyilat­kozott e tárgyban. Érdekesnek tartjuk a beszéd erre vonatkozó passusát ez alkalommal szó szerint kö­zölni. Tisza így szólt: Én te­hát — többen tanúságot tehetnek róla — ré­gen megmondtam és most is mondom — anélkül, hogy bármely népfaj iránt ellenséges indulat vezetne, hogy Erdélyben a magyar és szász elemnek együtt kellene tar­tani. (Úgy van jobb felől.) Örülök, hogy egyszer, most elő­ször ennek belátását azon oldalról is hallottam. (Felkiáltá­sok balfelől: Zay is mondta !) Így kifejezve még nem hal­lottam, ha mondta, igen jól tette. Ennek t. hát, egy módja van, nem az, a­mit a t. képviselő úr mondott, hogy ők kénytelenek külön szász pár­tot alkotva, egy párthoz sem csatlakozni, mert a kormány­párthoz nem csatlakozhatnak egy okból, az ellenzékhez más okból; nem ez a módja. Higgye meg a t. képviselő úr, hogy ha azt, a­mit tőle örömmel hallottam, habár az egyszerűen a kötelesség kifejezése is, hogy a szászok a magyar állam­nak hivei, azért dolgozni, áldozni is készek, ha ezt bebizo­nyítják tettel is és megmondom mivel, azzal,hogy szűnjék meg a nagyszebeni híres lap és némely mások is a szász urak közül azon forrás lenni, melyből külföldi fajrokonaik ellenünk a leg­igazságtalanabb vádakat merítik , a­mely perezben ez meg­szűnik a­­. Képviselő urak csatlakozhatnak akármely párt­jához az országnak, csatlakozzanak, ha úgy tetszik, mind­eának irántuk való eljárásán és igazságosságán változtatni nem fog. (Élénk helyeslés.) De higgye el nekem, magában abban, a­mire ő is, mint kényszerűségre hivatkozott, hogy bár — mint mondá különböző politikai nézetnek, természe­tesen egyesek kivételével, mert egyesek vannak, kik párt­hoz csatlakoztak, mégis kénytelenek külön szász pártot al­kotni, — higgye el nekem, talán öntudatlanul tették és teszik, de ebben magában az egészséges magyar alkotmányos élet felismerésének hiánya fekszik. (Élénk általános helyeslés) mert az egészséges parlamenti élet azt kívánja, hogy nem faj szerin­t, hanévi meggyőződés szerint sorakozzanak a pár­tok. (Zajos helyeslés.) Én a magam részéről ismétlem, hogy addig, a­meddig nekem befolyásom lesz, soha igazságtalan­ságot, bármi történjék is, elkövetni nem fogok, mert m­a követtem el eddig,sem; ha pedig megteszik, a­mit én most jóakaratúlag tanácsoltam, higgyék el, ismétlem, hogy ha azután mindnyájan a két ellenzékhez megoszolva csatlakoz­nak is, a­mit egy kormány jóakarata irányukban és arra nézve tehet, hogy Erdélyben együtt a magyarokkal a szá­szok szoros phalanxban csatlakozzanak, meg fogom tenni. (Élénk helyeslés.) Ebben a nyilatkozatban igen helyesen körül van írva, hogy mit követel a szászoktól a hazafiság, mit követel saját maguk érdeke, mit követel a helyes politikai érzék. Ebből az álláspontból ítéljük meg mi

Next