Nemzet, 1888. október (7. évfolyam, 2188-2218. szám)
1888-10-01 / 2188. szám
Budapest, október 1. A német császár bécsi látogatásának jelentőségét olvasóink előtt nem kell magyarázni. Csak rövid ideig fog ugyan tartózkodni Vilmos császár Bécsben és nem is merülhet fel annyi combinatió és következtetés ezen utazása alkalmával, mint az Oroszországival kapcsolatosan , de hát éppen ebben van a helyzet jelentősége. Mert míg a péterhofi látogatás czélja, jelentősége és következménye felett most is homály lebeg és sokféle felfogásnak van helye, az egész világ tudja azt, hogy Bécsbe milyen érzelmekkel és milyen politika megpecsételése czéljából jön Németország fiatal, hatalmas császára. Nem merül itt fel egy politikusban sem, semmi kétség az iránt, hogy a szövetséges, nagy állam uralkodója készségesen tesz ugyan eleget az udvariasság követelményének uralkodónk látogatásával, de mivel egyúttal aggodalom és hátgondolat nélkül jön Bécsbe, mert a politikai szövetség szilárd talaján jár, nem lesznek félreértve és másképen magyarázva sem látogatása, sem esetleges nyilatkozatai és nem találkozik osztott érzelmekkel, hanem általános rokonszenvvel, szilárd, őszinte barátsággal. Nem zavarják érkezését és jelenlétét a múlt emlékei, mert ami keserűséget hátra hagyhatott volna a régmúlt,azt már évtizedes barátság és szövetség régen elenyésztette és a jelen, valamint a jövő viszonyai, teendői és érdekei, teljes mértékben kellemessé tesznek minden érintkezést. S ez útnak folytatása is olyan, hogy annak politikai jelentősége iránt kétség nem maradhat fenn. Uralkodónk után az olasz királyt látogatja meg a német császár és a római pápát is fölkeresi. Ez semmi kétséget sem enged, két irányban. Egyfelől a tekintetben, hogy a német császár a Németország, monarchiánk és Olaszország közötti szorosabb viszonyt akarja megpecsételni; másfelől— talán éppen ennek szilárdítására — tudtul akarja adni a világnak azt, hogy a római pápa iránti minden tisztelet és állása fontosságának teljes elismerése mellett is, Olaszország, Róma megszállásával sem tett olyan lépést, mely a hatalmak barátságát és a nemzetközi jogviszonyokat legkevésbé is, változtathatta volna, hogy az olasz egység természetes következményének és követelményének tekintik Németországban Róma biztalását és hogy ezt az elfogadott tényt nagyon meg lehet egyeztetni mindazon érdekekkel és tisztelettel, melyekkel a műveit világ (legyen bár catholicus vagy nem) a római szentszék iránt viseltetni tartozik. Azt hiszszük, hogy Vilmos császár azért látogatja meg az olasz királyt , hogy az európai békeszövetséghez teljesen csatlakozott Olaszország iránti rokonszenvének úgy adjon kifejezést, hogy egyúttal a pápa személye és állása iránti nagy tiszteletnek is lerójja adóját. Ezzel az úttal együtt kell mindig a bécsi látogatást is megítélni,minthogy az egész monarchia, egész közvéleménye zavartalan megnyugvással, világos értelmében egész bizalommal fogadja azt. Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy nemcsak ellenkező vélemény fel nem merült, hanem még csak azt sem állítja senki, hogy e látogatásnak a peterhofi találkozás miatti vélemények és aggodalmak eloszlatása a czélja. Még tervezve sem volt a német császár bécsi útja, annál kevésbbé indulhatott meg a császár erre az útra, már sem beszélt senki a peterhofi találkozásról, mint olyanról, melyből reánk kedvezőtlen következmények származhatnak. Az előzetesen oly irányban felmerült feltevéseket, az első napok hatása azonnal elenyésztette. Éppen azért, mert a német császár bécsi látogatása osztatlan érzelemmel és értelemmel találkozik e monarchia minden illetékes tényezője és gondolkozó politikusa, sőt a népek közvéleménye részéről is, nem szükséges a különben is udvari ünnepélyességekre szabott látogatást utczai, vagy más politikai tüntetésekre felhasználni, sem Bécs, sem más város lakossága részéről, sem tartományok és országok képviselete által. Ilyesmi várva nincs, illő sem lenne, felesleges is. És ha az osztrák nagy németek egyik árnyalata az alsó-ausztriai tartománygyűlésen és Bécs községi képviseletében, mégis ilyesmit indítványozott, ez által csak meg nem engedett törekvésének akart akkor kifejezést adni, mikor azt talán a lojalitás sem kifogásolhatta volna; de e szándék épp oly helytelen, mint udvariatlan és hogy megróva, meghiúsulva jön, annak őszintén örülünk. Németországnak az ilyen barátok nem kellenek, és monarchiánkat az ilyen politikusok nem képviselhetik. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 1. A Péczely-féle drámai pályázat. — Akadémiai jelentés. Irta : Beöthy Zsolt. — Tekintetes akadémia! A Péczely József-féle alapítványból történeti drámákra ez alkalommal utolszor kitűzött pályadijért három munka versenyzett: »Női furfang« Szabó Sándortól, »Pater Laurentius« Hóditól és »Thurán Anna« Bartók Lajostól. Mind a három nyomtatásban jelent meg és küldetett be. A bíráló bizottság, melynek egyhangú megállapodását lesz szerencsém a következőkben előterjeszteni, Heinrich Gusztáv és Szigeti József bv. tagokból s a jelentéstevőből állott. Az egyik drámát, Szabó Sándorét, mint nem történetit, az ügyrend s a pályázathirdetés alapján, a bizottságnak ki kellett zárnia a versenyből. A másikat pedig, Hódinak II. Ulászló korában játszó tragoediáját, nem tarthatja komoly figyelmet érdemlőnek. Ez már történetet dramatisál, de olyat, a mely sohasem történt meg s ami még sokkal rosszabb, olyan mesében dramatisálja, a mely soha és sehol sem történhetett meg. Mindenben szegény ez a történeti tragoedia : színezetben, gondolatokban, igazságban, képzeletben, csak egyben gazdag szavakban. Az elvesztegetett szavaknak elrettentő példája képen állván előttem, legyen szabad mindjárt a harmadik és utolsó pályázóra térnem át. Ez Bartók Lajosnak »Thurán Anna« czímű történeti drámája. A személyek sorában egyetlen ismert történeti név sem fordul elő. Mátyás királyt, Podiebrádot, a cseh Axamithot csak emlegetni halljuk egyszer-másszor. Egy kis város krónikája az, amelyből a mese, vagy annak fő indítása véve van. Mindez nem baj, így is lehetne épp oly joggal történeti, mintha Mátyás és Axamith a színen, párbeszédben végeznének egymással. A történeti költemények két fajtája bármennyire eltér is egymástól conceptióra nézve, szelleménél fogva egy név, egy kalap alá tartozik. Egyik az, midőn a történet ismert eseményei vagy a szó igazi értelmében történeti személyeknek viselt dolgai szolgáltatják anyagát. Szóval, mikor a költői eszme a történetből fakad, az összeütközést, és megoldást a történet nyújtja, de aztán a részletekre nézve a költő képzeletében, az eszméhez képest módosul, alakul. A másik az, mikor a költő a lelkében született eszme kifejezésére, megelevenítésére, a jelen viszonyainál alkalmasabbnak tartja a múltéit s nem a történetet alakítja költőileg, hanem a költöttet történetileg. Sok jellem, szenvedély, tett, esemény hihetőbbé s ennélfogva hatásosabbá lesz a múlt s ennek bizonyos, megfelelő korszakai keretében, mint a jelenben. Nem tudom, Bártfa városának krónikája milyen teljességben, vagy milyen töredékben tartotta fenn a Bartók drámájában feldolgozott eseményt", de, úgy látom, nem annyira történetet tett költőivé, mint inkább költeményt történetivé. Ilyen esetben a történelmi háttér emelkedik kiváló fontosságra. Megítélés tárgyává lesz a kapcsolat helyessége és ereje, egyfelől a költemény alakjai és cselekvénye, másfelől kora között. A mű értékét illető kérdésül áll elő, hogy jellemek és tettek megfelelők-e a kor szellemének, erkölcseinek, felfogásának; s hogy nyilatkozik-e a költeményben az a talán történeti realizmusnak nevezhető adomány, mely a múlt bizonyos korszakát a maga különösségében, sajátszerűségében megeleveníteni képes. Minden művészet fő elve: a jellemzés. A költői eszmének s képviselőinek, meg a történeti kornak egymást jellemezni kell, segíteniük, jellemzőleg olvadniuk össze. Alakok és mese inkább abba a korba illők, abban hihetőbbek s vele bensőbben és szorosabban összefüggők legyenek, mint bármely mással. Csak igy nevezhető a költemény, mely a múlt viszonyai közt mutat fel költött vagy merőben ismeretlen tárgyat, történeti költeménynek, így fogadjuk el történetnek, amit ad, csakhogy fel nem jegyzett történetnek. Bartók drámája a történetnek bizonyos általánosságban való felfogását mutatja. Meséjéhez oly korra volt szüksége, melyben ellenség és felmentő sereg találkozhatnak Bártfa városának kapui előtt, míg odabenn a város atyái fejetlenség és pártoskodás között gyakorolják pallosjogukat. A dráma kora ennyiben Mátyás kora, de éppen ennyiben s éppen igy lehetne még sok más kor, talán egészen a Rákóczi-háborúig. Ugyanezekkel a személyekkel, ugyanezekből az indítékokból, ugyanazon a módon, majdnem ezekkel a szavakkal megeshetett volna ugyanez a történet, régibb históriánknak bármely szakában. Mátyás külön világának a darab lényegéhez tartozó emberekben és dolgokban alig van nyoma. A személyek általában izgalmas, háborús idők erőszakosabb emberei, a régi felvidéki városi élet, közigazgatás, jogszolgáltatás viszonyai közt. Ez életnek, e hosszú időn át fennállott politikai és társadalmi rendnek némely élesebb szakaszát felhasználta a szerző s cselekvényével szorosabb összeköttetésbe tudta hozni, mint ezt magát azzal a külön korral, melybe helyezte. De figyelmetlenségből egy-két kisebb történeti botlás is csúszott ki tolla alól, így a régi magyar katonai rangfokozatoknak a mostani neveket adja s a hadnagy már a legalsó tiszti rang. Más helytt a Mátyás alatt Magyarországon portyázó törökök asszonyokat és gyermekeket rabolnak. Ez már több, mint félszázados tévedés. De lássuk röviden a mese folyamát. Bártfa város népe ünnepi fogadására készül harczokból dicsőséggel megtérő fiának, a fekete sereg egyik vezérének, Vekitorisz Henriknek, ki »Mátyással legyőzte Podiebrad cseh királyt.« A fejedelem nemcsak a vitézt halmozta el kitüntetésekkel, de az ő kedvéért szülővárosának is kiváltságokat és szabadalmakat adott, többek között pallosjogot. Vektoriszra otthon nagy szükség van, mert Aramith cseh rabló hadai fenyegetik Bártfát s benn a városban dorbézolás, gondtalanság és fejetlenség uralkodnak. Egyik tanácsos, Konstl, a csehekkel készül czimborálni s csak véletlenül kerül kézre a czigány kém, kitől üzenetet küld Axamithnak. Konsul különben nemcsak politikai, hanem szerelmi cselszövő is. Az özvegy Medisz Borbála kezére vágyik, ki meg Velitoriszt szereti meghallgatatlanul s várja epedve. Oldalánál barátnéja, az öreg polgármester leánya, Thurán Anna, kiért meg Roselli hadnagy sóvárog hiába. A leány szive még ki nem fakadt bimbó, így találja a dolgokat Bártfán a bevonuló Velitorisz, ki elutasítja a neki készített tisztességeket, a közelgő zivatarral megrémíti a városi tanácsot, Konszl árulását fölfedezi s a népet megfeddi. Az öreg Thuránnal együtt mindenki érzi, hogy a város sorsát most erős kezekre kellene bízni s Vektoriszt választják polgármesternek- A fiatal hős az ünneplők közt meglátja Thurán Annát, megszereti, szerelemre gyújtja s atyjától megkéri kezét. A leány, a mint szerelme megváltja egyszerű naivságából s hév, erély, elszántság, áldozatkészség foglalják el lelkét, mivel szerelméből fakadva s szerelmét szolgálva, a darabnak legjobb jellemrajza. Nem tudná elviselni, hogy boldogságának első perczei vérrel legyenek megfertőztetve, kedvesétől kegyelmet kér és nyer az áruló Konsulnak, kinek gonosz szenvedélyeit azonban Velitorisz nagylelkűsége inkább szítja, semmint hogy csillapítaná. E megkegyelmezés már ballépés volt, mert a hirtelen közelgő veszedelemben elrettentő példára lenne szükség. Axamith levélben kéreti föl a várost, vagy elpusztítással fenyegeti. A lakosság maga nem bírhat vele, segítséget kellene kérni. De a király, seregével messze délen jár a törökök ellen. A város sorsa azon fordul meg, akad-e valaki, aki elszánja magát, hogy lóhalálában Mátyáshoz nyargaljon és fölmentő csapatokat kérjen. Velitorisz, kinek előbb már Thurán, egy senki által nem ismert titkos kijárás kulcsait adta át, ráadja magát e vállalatra. Ő járhat úgyis legtöbb sikerrel, mint a király kedveltje. De előbb magához akarja kötni menyasszonyát, hamarjában megesküszik vele s indulni készül. Tartóztatják legalább a nászéjre, de ő tudja, hogy nincs egyetlen veszteni való órája sem s fölhevült kötelességérzetében búcsúzik övéitől. De mikor indul, már föltámad szerelme vágya. Szavát nem veheti vissza többé tekintélyének koczkáztatása nélkül s a titkos kulcsra gondol, melynek segítségével észrevétlenül visszajöhet. Ezzel végződik az első felvonás. A második felvonásban Bártfa már ostrom alatt áll. Konsul folytonosan izgat a védelem ellen, zenebonákat támaszt a feladás mellett, zavarokat szít, melyeket mindenki tud s amelyek nem kis mértékben gyöngítik a védelmet. És csodálatos, hogy ilyen veszedelmes körülmények között, mindvégig eszébe sem jut senkinek, hogy ezt az embert józan ész és minden törvény szerint el kellene tenni láb alól, vagy legalább ártalmatlanná téve, megszabadítani a szorongatott várost izgágaságaitól. Az első jelenetektől kezdve, tudja mindenki, hogy áruló s ennek ellenére, az árulást mintegy hivatalos tisztének tekintve, nem bántja senki. Csak várják a felszabadító Vektoriszt. Anna nem mutatja férje után azt a türelmetlenséget, mely helyzetében természetes lenne, sőt a felőle szóló balhírekre aggódni sem látszik érette, hanem vidám virágénekeket dúdol. A szeretőnek nem sóvárgását, hanem boldogságát mutatja. Ez feltűnik Konstlnak is, de különösen Anna barátnéjának, Borbálának, ki következetlen nagylelkűséggel őrködik most a távollevő Yelitorisz érdekein. A darab kezdetén úgy mutatta be magát, hogy ha Yelitorisz mást fog szeretni, »átkát menydörgi az ég boltozatára, míg rászakad romokban s eltemeti.« De utóbb meggondolta magát és a szerző segítségével, sikerült neki az emberi feladatok egyik legnehezebbike és legkétesebbike, vérmérsékletének megváltoztatása. Velitorisz csakugyan mást szeretett meg, sőt el is vette ezt a másikat s Borbála mélyen megfeledkezett átkáról és a romokba döntendő egekről, sőt, ellenkezőleg, Velitorisz házi tisztességének és boldogságának leghűbb és feláldozóbb őrévé lett. Ők hát ketten Konsullal gyanúba fogják Annát, vidámsága s némely elejtett ezérzásai révén, hogy szeretője van. A beköszöntő éjjel résen állanak. Annának csakugyan vendége jő, Velitorisz, ki a titkos kulcs segítségével, már a nászéjre fölkereste s nem tudván elszakadni boldogságától, most, az éjszaka leplében újra hazaszökik. A szegény bártfaiak várhatják a fölmentő sereget; ők pásztoróráikat élik. A jelenetben Romeo és Julia utolsó találkozásának örök dallama visszhangzik. De a leskelődők meglepik őket. Az álruhában nem ismerik meg Velitoriszt, ki Konsult legázolva, menekül. Zaj támad s megjelenik az öreg Thurán is. Annát mindnyájan bűnösnek tartják s Roselli hadnagyot gyanúsítják. Az asszony nem árulhatja el férjét, ki szerelméért elárulta kötelességét Mit sem vall, csak annyit, hogy »örömmel hal meg bűntársáért s imádja őt.« Börtönbe hurczolják. A harmadik felvonás a törvényt ülő bírák közé vezet. A tulajdonképpeni cselekvény ebben az egész felvonásban áll. Anna állítólagos vétkét csak a régi büntető törvény megvilágításában látjuk: ennyi az egész. E maradottságot a szerző a lehető legizgatóbb hatásokkal akarta galvanizálni. A törvényt látó tanács egy garázda zsoldos katonát, egy boszorkányt s egy házasságtörő párt ad egymás után a hóhér kezére. A színi előadás érzéki képében ez kétségkívül már igen is erős »korfestés«. Az izgalmat alig fokozhatja feljebb Anna perének tárgyalása. A gyanút növeli ellene, hogy Roselli hadnagy akkor éjjel, midőn Annát légyottan érték, megszökött a városból. Az asszony a szerelmi feláldozás rajongó makacsságával tagad meg minden egyenes vallomást, de minden kétértelmű szavával magára látszik vallani. Tanuk szólnak ellene s különösen Konstlter életére. Ez a lepcses nyelvű és bőbeszédű intricus elfeledkezni látszik arról, amit a cselszövők nem igen szoktak szem elől téveszteni: a maga érdekéről s egyenest ellene dolgozik. Szereti Borbálát, akiről tudja, hogy Velitoriszért rajong. Ha már most sikerül neki az, amire kézzellábbal törekszik, Anna elemésztése, úgy Velitorisz szabaddá lesz s neki annál kevesebb a kilátása, hogy Borbálát megnyerje. Míg a közönséges belátás szerint, arra kellene törekednie, hogy vetélytársa kötve maradjon, ő a furfang furcsa logicája szerint mindent elkövet, hogy felszabaduljon. A makacs Anna ellen, ki férje becsületét életével akarja megvédelmezni, atyja, az öreg Thurán is föllép s fölháborodásában halálra kívánja küldetni. Azt mondja: »a salus reipublicae« kedvéért. Nem mondom éppen képtelenségnek brutuskodását, de mindenesetre okosabban és érthetőbben tenné, ha a város minden bajának forrására gondolna s a lázongó, engedetlen, cselszövő Konsul büntetésével mutatna példát. Anna már-már el van veszve, halálra ítélik, mikor bátyja, Leonard megjelenik. Ő hisz testvére ártatlanságában s a bírákat és népet megfenyegeti a viszszatérendő Velitorisz haragjával, kiről nem tudhatják : akarja-e büntetni feleségét és miképp ? Erre az ítélet végrehajtását elhalasztják s Annát visszakisérvén börtönébe, a harmadik felvonás izgalmain keresztül eljutottunk oda, ahol a másodiknak végén voltunk. Anna börtönben van. A porkoláb kisleányával folytatott beszélgetés után, melyben a naiv, sentimentális és frivol mesterkélten és grotesk módon keveredik össze, kétségbeesése egy Margitra emlékeztető monológban nyer kifejezést. Fölindulása a lázbeszé- BELFÖLD. Budapest, okt. 1. (A regale-törvényjavaslat beterjesztése.) A »Pol. Corr.« budapesti levelezője arról értesül, hogy a magyar kormány a regule megváltására vonatkozó törvényjavaslatot az országgyűlés megnyitása után azonnal beterjeszti s azt még a költségvetés előtt tárgyaltatni akarja. A törvényjavaslat eredeti szövegén némi változtatás történt; különösen ki lesz zárva az az eshetőség, hogy a városok jelenlegi jövedelme a regale után, a megváltás által csorbát szenvedjen. ^DTinLE^DILZD. Budapest, okt. 1. (A brüsszeli »Nord« Vilmos császár bécsi és római látogatásáról.) A »Nord« szeptember 29-diki számának vezérczikke Vilmos császárnak bécsi és római látogatásával foglalkozik.Ezen összejövetelek — úgymond — kétségkívül azon eredménynyel fognak bírni, hogy megerősítik a három hatalom közötti szövetséget és ez leend előreláthatólag egyetlen eredményük. A bécsi és római találkozások természetes következményét képezik a peterhofi találkozásnak. Lehetetlen attól eltekinteni, ha mérlegelni akarjuk ez utóbbiak lehető eredményeit. II. Vilmos meggyőződhetett Pétervárott ama követelmények mérsékelt és igazságos voltáról, melyeket az orosz kormány a bolgár kérdésben emel és remélni lehet, hogy e meggyőződését át fogja ruházhatni a fejedelmekre is, akikkel találkozik és különösen Ferencz József császár-királyra. Ha ő sikert fog aratni és az ügy, melyet véd, oly igazságos, hogy alig kétkedhetni a sikerben, akkor az ő mostani utazása előkészíti a válság megoldását, mely már elég hosszú ideig tart és a béke újabb biztosítékait adja meg Európának. A német császár a béke érdekében teszi meg mindezen utazásokat; a béke fentartása képezi az ő legfőbb gondját. Ő tudja, melyek a szilárd és tartós béke föltételei. Föl lehet tenni, hogy a fejedelmeknél, akiket meglátogat, mindent el fog követni arra, hogy e föltételek teljesittessenek s remélhető, hogy fáradozásait siker koronázza. Ugyancsak a »N o r d« e számában, a lap pétervári levelezője azon reményét fejezi ki, hogy a bécsi és római találkozások eredményei a lehetőleg meg fognak egyezni az orosz kormány által Peterhofban tett követelésekkel. »Ha ez nem történhetnék meg — úgymond a levelező—mint lehetne akkor megmagyarázni a vállalkozást, amelybe Vilmos császár fogott? Hogyha fölteszszük, hogy ő el akarta oszlatni a beállt bizonyos elhidegülést az orosz-német viszonylatokban, nem lehet-e attól tartani, hogy ha nem is az ellenkező, de legalább negatív hatást ér el, hogy ha a német uralkodó és az őt kísérő miniszter által az orosz udvarnak tett ígéretek tisztán platonicusok maradnak ? Ha Berlinben az utóbbit akarták, akkor legjobb lett volna a dolgokat a maguk primitív állapotában hagyni. Az egyszerű logica azt mondja nekünk, hogy a német császár mindent el fog követni az ő szövetséges fejedelmi társainál arra a czélra, hogy velük oly megállapodásokra jusson, melyek kielégítik Oroszországot és megakadályozni, hogy az általa Peterhofban tett ígéretek ne veszítsék el a kívánt czélt, t. i. az orosz-német közeledés czélját. Mit kíván alapjában Oroszország ? Azt-e, hogy rögtön vége szakíttassék a most Bulgáriában uralgó állapotnak ? Nem ! Oroszország csak azt kívánja, hogy a bolgár válság, ha még egy ideig fenmarad is, ne oldassék meg végül a jogos orosz kívánalmakkal ellentétben, mely kívánalmak nem czéloznak mást, mint egyszerű fentartását a Bulgária sorsát szabályozó nemzetközi szerződéseknek. Akármit mondjanak, akármit tegyenek, lehetetlen törvényesíteni Coburg herczeg helyzetét, mely határozott ellentmondásban áll a berlini szerződéssel. Oroszország a berlini szerződésnek szigorú fentartását követeli és mint egy orosz lap megjegyzi, a törvényességnek előbb-utóbb győzedelmeskednie kell, azon egyszerű okból, mert az ellenkező esetben Oroszországra nézve éz ipsé megszűnnék a berlini szerződés kötelező jellege, mely szerződés erejénél fogva tartja megszállva Ausztria-Magyarország Boszniát és Herczegovinát.« Miskolcz, okt. 1. A walesi herczeg, ki magyar huszárezredének megtekintése czéljából utazott ide, rendkívüli lelkes fogadtatásban részesült. A hatvani pályaudvaron nagy néptömeg várta a herczeget. A tűzoltók díszben vonultak ki. A megyei küldöttség az alispánnal élén jelent meg. Keglevich Béla gr. főispán, ki magyar díszruhában volt, helyt foglalt a walesi herczeg kocsijában s ott maradt mindaddig, mig a vonat a megye határát elhagyta. Vámos-Györkön szintén nagy tömeg állott az állomásnál s a herczeg a népviseletet is láthatta. Kálkápolnán zeneszóval várták a herczeget. Füzes-Abonyban egy ősz parasztember odaállt az angol trónörökös kocsija elé s elkezdett dikeziózni, kívánva hogy az Isten nagyon sokáig éltesse a szeretett herczeget, a ki eljött meglátogatni Magyarországot. A walesi herczeg Esterházy herczeg által megmagyaráztatta magának a mondottakat és a szívélyes jó kívánságért köszönetét fejeztette ki, amit a közönség óriási lelkesedéssel és viharos éljenzéssel fogadott. A pályaházak mindenütt gazdagon fel voltak lobogózva. A vonat, melyben Rudolf trónörökösnek salonkocsija bocsáttatott a walesi herczeg rendelkezésére, nagy késéssel indult el Hatvanból, mert a nagy szélvész miatt a keresztező vonatok megkéstek. Ennek daczára a vonat pontos időben robogott be Miskolczra. A pályaudvaron Stranszky tábornok fogadta a herczeget, ki az angol hymnus zenéje mellett végig, ment az állomás előtt felállított diszszázad előtt. A pályaudvaron kívül azonnal lóra ült s huszárezredesi egyenruhában panyókára vetett dolmánynyal a válán igen délczeg alak volt. Az angol trónörökös kényelméről itt is gondoskodott az udvar. Királyunk saját kocsiját, lovait bocsátotta a rendelkezésére. A trónörökös számára a »Három rózsa« fogadóban három szobából álló lakást rendeztek be. A herczeg a vasúttól egyenesen a közeli gyakorlótérre ment, ahol a huszárezrednek 2-ik divisiójából a 4., 5., 6. század foglalt állást. A jelentés megtétele után a walesi herczeg Ellis tábornok és Fraser ezredes által, továbbá Esterházy hg és Breda gróf huszárkapitány kíséretében nagy élvezettel egy óránál tovább szemlélte a három század gyakorlatait. Az a biztonság, az a bravouros lovaglás, az a mozgékonyság és ügyesség, melyet tanúsítottak, valóban ritkítja párját. Sajnos azonban, az ezután következő gyakorlatnál, hol két fél állott egymással szemben, az ellenfél viselkedése több kívánni valót hagyott fenn. Az ellenféllel vívott gyakorlatok félbeszakítása után, a három század újra sorakozott és néhány nagy praecisioval keresztülvitt mozdulat után elvonult a walesi herczeg előtt és pedig először lépésben, azután a herczeg kívánságára ügetve és végül vágtatva. A walesi herczeg legnagyobb megelégedésének adott kifejezést különösen a huszárok kitűnő kiképeztetése felett, s azután kocsiba ülve a városba hajtatott, hol a sorfalat képező nagy néptömeg lelkes éljenzéssel üdvözölte. Két óra után fogadta a walesi herczeg dr. Vay főispánt és Melczer alispánt, mely alkalommal megjegyzé, hogy nem tudja eléggé meghálálni a szives fogadtatást. A 9/23-kor tartott reggeli után a walesi herczeg 3 órakor a díszes új lovassági laktanyába hajtatott, melynek bejáratánál a tisztikar várta, élén Stranszky vezérőrnagygyal. Miután a minden igényeknek teljesen megfelelő laktanya egyes épületeit megtekintette, a lovagló iskolába ment, ahol zeneszó mellett számos altiszt carousselt lovagolt és pedig oly ügyesen és könnyedén, hogy a walesi herczeg bámulatának többszörösen kifejezést adott a magasabb lovaglási iskola ezen tökélye felett. A laktanyából a walesi herczeg elment a Zsolcza közelében tartott lóversenyhez, mely minden részletében kitűnően sikerült. A versenytéren nagy és díszes tribune volt felállítva és az elkerített helyen nagyszámú vendégsereg mellett, ezrekre menő közönség, közte számos főúr és földbirtokos foglalt helyet. A walesi herczeg kíséretével, továbbá dr. Vay főispánnal, Melczer alispánnal, Apponyi Albert és Erdődy György grófokkal az állványon megjelenvén, a közönség által lelkes éljenzéssel fogadtatott. Mint versenybírák Stranszky vezérőrnagy és Goldschmid ezredes, mint indítók Anderte alezredes és Cary őrnagy szerepeltek. Az első futam gátverseny volt, melyben a tizenkét versenyző közül erős küzdelem után van der Sloots főhadnagy erős, barna, herész »Fertig« nevű lovával győzött; második Palkovics hadnagy volt barna, heréit »Colomne« nevű lovával. A második futamban a hét akadálylyal nehezített pályán egy lovas elbukott, de aztán ismét nyeregbe pattant s tovább is részt vett a futtatásban. Nagy érdeklődést keltett a harmadik futam : steeplechase altisztek számára. Minden lovasszázadból, azok közül is, melyek nem helyben állomásoznak, kivéve az első századot, amely Boszniában fekszik, 2 —2 altiszt vezényeltetek ki. A távolság 2800 méter volt, melyen 6 akadályt emeltek. A tisztikar 4 pénzdíjat tűzött ki. Az egyes lovasszázadok képviselői különböző szinű szalagok által voltak felismerhetők. Elsőnek Pap az 5-dik lovasszázad szakaszvezetője érkezett a czélhoz. Második Kopasz, a 2-dik lovasszázad szakaszvezetője volt, harmadik a 4. század egyik őrmestere, és negyedik a 2. század egy szakaszvezetője. Ezután pompás vadászverseny következett, melyben 20 tiszt vett részt. A tiszteletdíjat a walesi herczeg adta. Marius báró kapitány vezette a lovascsapatot, bár azt csak kevéssé előzve meg, de felettébb ügyesen, és pedig először a czél előtt egyenes vonalban, a vasúti töltésen keresztül, azután a magas part egy másik helyén visszafordult és az akadályok legnagyobb részét az összes lovasok által követve, átugratta. Hirtelen az egész lovascsapat eltűnt. Mylius kapitány a Sajó meredek partján lelovagolt és néhány pillanat múlva a túlparton tűnt fel, az összes lovasok utána rohantak. Ekkor az volt a feladat, hogy a folyamon átgázoljanak és oly helyet keressenek, ahol a partra ismét fel lehessen jutni. A nagy hídnál ismét át kellett jönniük a folyamon és mintegy 2000 méternyire a czél előtt, all right kiáltással, vezető nélkül, mindnyájan czél felé rohantak. Nagy taps közepette Palkovics hadnagy, Mylius kapitány 5 éves barna heréltjén érkezett elsőnek a czélhoz; egy lóhoszszal utána, mint második, Makay hadnagy barna kanczája »Lila« érkezett be. A walesi herczeg, ki a futamról igen elismerőleg nyilatkozott, mind a két győztest a tribune elé hivatta és kitűnő lovaglásukért megdicsérte. Ezután a 4 győztes altiszt jelent meg lóháton a walesi herczeg előtt, aki a pénzdíjakat átnyújtotta nekik, melyek hordható csinos jelvényekre voltak akasztva. Délután fél 6 órakor a walesi herczeg visszahajtatott a városa és hét órakor 60 teritékű udvari ebéd volt. A walesi herczegtől jobbra ültek Stranszky vezérőrnagy, Fraser ezredes, Anderte alezredes, Fortin apát és gr. Booda huszárkapitány; balról Ellis tábornok, Soltész polgármester; szemben ültek Esterházy herczeg, Vay br.főispán,Merczer alispán, Apponyi Albert gr., Kun püspök, Zerenka evangelicus lelkész, Ortvay törvényszéki elnök, Erdődy György gr., Goldschmidt erre- A walesi herczeg Miskolczon. — Távirati tudósítások. — XIX&mWASAZt Vistaartik-tirii ithanMua-épIlli^ niliiitk '•@. Előfizetési du : reggeli és esti kiadás poétán egyetem küldve, vegy Bud* pesten kétezer házhoz hordva: ,•;$ 1 hónapra ..................- - - « 1 Cd 3 hónapra ........................................ • * ar 6 hónapra ...............................~ - k * Az esti kiadás postai különküldéséért folfilfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám helyben 5 kr( vidéken 6 kr. Sfaaia5&BTöstisi FeFenousek-tere, Athenaeum-épület, I. luilk kép szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-ters, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. 2189. (272.) szám. Budapest, 1888. Kedd, október 2. VII. évi folyam.