Nemzet, 1889. március (8. évfolyam, 2337-2366. szám)
1889-03-01 / 2337. szám
Szerkesztőség : Feranosiak-tere, Athenaeum-épület, Lemélát. A kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 3337. (60.) szám. _______Reggeli kiadás.______ Budapest, 1889. Péntek, márczius 1. KIADÓ-AVATAL Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, főleülés Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 2 írt 8 hónapra ........................ 6 , 6 hónapra .............. 11 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. Vffl. évi folyam. Budapest, február 28. Budapest, Szeged, Szabadka. Az ország három legnagyobb városa, megtagadta az ellenzéki jelszavakat a véderő törvényjavaslat ügyében. A két utóbbi a kormány iránt is, az első a törvényhozás iránt való bizodalmának kifejezésével tért napirendre az ez irányban megindított agitatio felett, s a hozzá több törvényhatóság által intézett felszólításra nyíltan, félreérthetetlenül megadta a választ, hogy sem az izgalmakat, melyeket e kérdés kapcsán keltettek, nem akarja fokozni, sem a politikai czélokat, melyeket ez az izgatás követ, nem helyesli. Ez az izgatás a magyar nyelv érdekei nevében vívta ki eddig részleges diadalait. Mióta az alkotmánycsonkítás vádja megúsztatott minden ürügytől, amely módot adott reá, hogy több-kevesebb őszinteséggel kísértsen közéletünk kísértetei közt, azóta kizárólag e nyelvi veszedelem és megaláztatás rémképe volt az, amelylyel nem csupán a kormány, hanem egyúttal a törvényhozás többsége ellen is felzaklatni kívánták a magyar köztudatot. S nem is roszul számítottak. Mert ez a közvélemény ragaszkodik nyelvi érdekeihez, s nemzeti megaláztatást el nem tudna tűrni soha. A Tisza kormány a magyar társadalom ezen hajlamát politikai programmá emelte, s a tizennégy esztendő, mely azóta eltelt, minden egyes évfordulóval előbbre vitte a nemzeti eszme állami érvényesülését. Igen ügyes fogásnak mutatkozott tehát, hogy e jelszó alatt kezdjék a támadást, amelyet ellenállhatatlannak gondoltak, a Tiszakormány s a szabadelvű párt ellen. Igen tetszetős gondolatnak látszhatott, hogy ha egyszerre e párt s e kormány ellen, amely legnagyobb diadalait a magyarság kulturai, társadalmi és állami erősödésében vívta ki, mely a magyar állam nemzeti consolidatiójában leírta létalapját, — azt el lehet hitetni, hogy ellenfelei fölötte állanak a magyarság mellett való igaz lelkesedésben , akkor a tizennégy év óta hiábavalónak bizonyult küzdelem új erőt nyer, akkor a lehetetlen lehetőnek bizonyul és akik e nemzetnek a nemzeti gondolat iránt való kétségbeesését hirdették évtized óta, azok a nemzeti eszme nevében vívják ki első politikai diadalukat. És ez a gondolat igen sajátos jelenségeket producált. Horvát Boldizsárt Tiszával szemben megtette a független magyar államiság képviselőjévé, Zay és Filtsch urakat a magyar alkotmányosság veszélyeztetett érdekeinek képviselőivé ; Eötvös Károly urat — kinek aradi összeköttetései Doda Traján sajtóügyi védelmezéséből erednek a magyar nyelv állami souverainitásának képviselőjévé az aradi fórumon. És Temesvárott a legjobb magyar hazafiak, Kostyál, Bessenyey, azok sorában szerepeltek, akiket a hazafias hírlapirodalom a magyar ügy árulói gyanánt kiáltott világgá, ellenben a sulferámos izgatás egykori hívei tüntettek a magyar államnyelv érdekében, és ennek az országnak józan, higgadt, politikailag mindig öntudatosnak bizonyult közvéleménye tétovázva nézte e jelenségeket, egy pillanatig szinte nem tudva mit gondoljon, zavarban az iránt: mi itt az igazság, s hol van a politikai jogosultság. És akkor jött Szeged, jött Szabadka, jött Budapest. Az ország három legnagyobb városa, értelmiségének, politikai érettségének, alkotmányos és magyar érzületének focusa. Amikor az az idő eljönne, hogy e városoknak értelmiségen, vagyoni függetlenségen, választáson alapuló törvényes képviseletét nyilatkozásra lehetne bírni a magyarság s az alkotmányosság veszélyeztetett érdekei ellen, abban a pillanatban lefordíthatnók a magyarság s az alkotmányosság czimerét a Duna és Tisza partjain. Abban a pillanatban documentálva lenne az alkotmányos és magyar nemzeti gondolat erőtlensége. S abban a pillanatban kevés vigasztalást nyújtana, hogy egyes tömegeket utczai tüntetésre tud tüzelni egyes izgatók befolyása ez érdekek mellett. Mikor ez ország legnagyobb, legértelmesebb s szinte legmagyarabb központjaiból kihalt volna az érzék a magyar és alkotmányos érdekeknek a törvényesen hivatott tényezők által való megvédelmezése iránt, abban a pillanatban ezek az érdekek menthetetlenül feláldozottak gyanánt lennének tekinthetők. De lám, nincs egyetlen hang a sajtóban, a közvéleményben, a nemzeti köztudatban, mely azt merje állítni, hogy eme városok törvényes képviselete, legbefolyásosb, a nemzeti és állami eszme képviselésében legnagyobb szerepre hivatott tényezői elárulták a magyarság s az alkotmányosság ügyét. Azok a férfiak, azok a tollak, kik ezt a gonosz vádat nem haboztak gyűlöletük egész szenvedélyével odakiáltani ez ország kormánya, legnagyobb államférfia, s törvényes képviseletének többsége szemébe: mindezek a félrebeszélés, a kifogás-keresés megannyi formáját keresik, hogy e defavoyáltatásra magyarázatot találjanak, de nagyhangú vádjaik elhallgatnak. S míg a képviselőházban gróf Károlyi Gábor politikai frivolitása pártja komoly embereinek megfelelő rendreutasítása nélkül elég vakmerő azt kiáltani közbe, hogy a magyar országgyűlés megtagadta magyar jellegét. Polónyi Géza és báró Kaas Ivor a budapesti közgyűlésen, hol a magyar hazafiság, polgári öntudat és józan mérséklet érezteti velük szereplésük egész menthetetlenségét, bizalmat szavaznak ez országgyűlés bölcsességének és hazafiasságának és van rá bátorságuk, hogy lapjaikban még azt hirdessék, hogy e szavazatban övék az erkölcsi diadal. Nincs szándékunkban ma részletesebben kifejteni: mennyire azt követeli ez ország minden érdeke, hogy a politikai józanság, az alkotmányos mérséklet s valódi nemzeti érdek azon szelleme, mely e városok nyilatkozatában érvényesült, megtalálja képviselőit mindenfelé s ne engedje át a tért azoknak, akik részben jóhiszemű nemzeti szenvedélyből, részben a pártérdek kicsinyes gyűlölködéséből felzaklatnák e nemzet legszentebb érzéseit s bele vinnék oly válságokba, melyekből a kivezető utat ma maguk sem látják. Nem részletezzük ma ez okokat, mert meggyőződésünk, hogy azok annyira nyilvánvalók, hogy csak a politikai elfogultság hunyhat velük szemben szemet. Amit ki akartunk fejezni, az csak örömünk a fölött, hogy a józan politikai belátás ez az öntudatossága először is a magyar közélet három nagy városában nyilvánult.Évekkel ezelőtt, egész más irányú politikai küzdelmek megpróbáltatásaiban, utaltunk rá, hogy a magyar állami, nemzeti és alkotmányos gondolat legnagyobb diadalai azok, amelyeket a városok meghódításában kivívott. Különösen a főváros óriási fejlődését s hozzáfűzését a magyar nemzeti és alkotmányos érdekekhez tekintettük mindig úgy, mint nagy nyereségét a magyar és alkotmányos eszmének. Egy időben ezért hallottuk a támadások egész özönét, aztán meg láttuk, hogy mekkora raffinementtal igyekeztek e sokáig kicsinyeit, lenézett városi tényezőket elcsábítni a politikai józanság és mérséklet útjáról. A mostani állásfoglalás tanúsítja, hogy ez az igyekvés hiábavaló volt. A magyarság, a polgári munka, a liberalizmus igaz otthonai újra — ki tudja, hányadszor — kosarat adtak azoknak a csábításoknak, melyek szeretnék őket elterelni a haladás azon biztos ösvényéről, a melyen eddig jártak s melyet az a politika biztosított számukra, melyet most a gyűlölet minden eszközeivel ostromolnak ellenfelei. Ez a visszautasítás legbiztosabb záloga a városok jövőjének. De legbiztosabb záloga a magyarság, az alkotmányosság, a szabadelvűség politikai jövőjének is. S ez örömre hangolhat minden magyar embert, mert ebben a magyar nemzeti érdekek egy nagy, az új fejlődés, a modern eszmék által létesített biztosítékát üdvözölhetjük. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 28. A TENGERSZEM! HÖLGY. — Regény. — Irta: TOKAI IMÓR. ül. KÖTET. — EU. FEJEZET. (58) (Folytatás.) Erzsike egyszerre csak nagyot kacsagott. A szakácsné jött be, hozta a leveses tálat. — Hahaha! Tudja ön már Ollendorf szerint, hogy »miért sír a kapitány ?« — »Mert az angolnak nincs kenyere.« — Nézze Zsuzsi, elfelejtett a gyámatyámnak kenyeret adni. A gyürkéjéből messen neki, azt szereti. A cseléd mentette magát, hogy hiszen a leveshez még nem kell kenyér. Pompás leves volt, tejfeles tojásos rizsleves, csirke aprólékkal. Erzsike merített a tányéromra. — Köszönöm, elég lesz. Mikor aztán a cseléd kiment, folytattuk. (Nincs is kellemesebb téték a tété a világon, mint amelyet a benyitogató cseléd tíz percenkint félbeszakít.) — Most tudjuk már, mondom én, hogy mi oka volt annak a rendkívüli tüneménynek, hogy egy boldog vőlegény az esküvője után keservesen zokogni kezd. Szegény fiúnak eszébe jutott az elhagyott régi felesége és a gyermeke. Haz ám. Hanem azért el ne hagyjuk hűlni a levest. Tetszik önnek parmesan is hozzá ? — Köszönöm. A nélkül jobb szeretem. — Klatopil Venczel parmesannal szerette. Aztán hozzáláttunk a levesevéshez. — Klatopil Venczel meg is duplázta mindig a rizslevest. — Köszönöm. Én soha sem veszek egy ételből kétszer. — Tudom. — És a legjobb falatot mindig a tányérján szokta ön hagyni. — Hát ezt honnan tudja ? — Még leánykoromban figyeltem meg, mikor nálunk volt ön néha ebéden. — Azt tartják, hogy ez babona. — a tányéron felejtett falat azt jelenti, hogy valami távollevő kedvesünk éhezik. — Nem babona lesz az, hanem egészségi szabály : akkor hagyni abba az evést, ivást, mikor legjobban esik. (Valóságos diaetetikai értekezést folytattunk, mint a kiknek semmi egyéb kivánságuk nincs, mint késő vénséget élni és köszvénytől mentnek maradni.) A levesben, mint említém csirke aprólék volt Erzsike tányérjára került az a része a csirkének, amelyikben a »sarkantyú« csont van. Köztudomású, hogy bizalmas társaságokban, fiatal hajadon leányok között az a szokás, hogy mikor ilyen sarkantyú csontra akad valamelyik, az a barátnéját felhívja csonttörésre. Az egyik az egyik végét fogja meg a sarkantyú csontnak, a másik a másikat s addig húzzák kétfelé, mig ketté törik. — A melyiknek a sarkantyus rész jutott, az fog hamarább férjhez menni. Ez az ábrándos babona. Erzsiké nevetve mondá: _____— Mikor az első ebédet megettük, ilyen sarkantyú csont akadt a kezembe. Én odanyújtottam azt az Annának ,szakítsuk el, melyikünké marad a Klatopil ? — Ah, önök egyszerre olyan jó barátnők lettek ? — Hát hogyne ? Mikor kettőnknek van egy férjünk! Én természetesen itt marasztottam őket magamnál. Nem is tudom, hová lettek volna, ha én be nem fogadom. Már akkor egy krajczárnak sem voltak urai. Az egész utón csak kávét ettek. Több felöltő ruhájuk nem volt, mint amit a testükön viseltek s fehérneműt nem váltottak az egész utón. Nekem az első feladatom az volt, hogy kiöltöztessem őket. Az asszonynak jó volt az én ruhám, a leány számára a kerepesi útról hozattam neki valót. Ezt mindjárt ágyba is kellett fektetni, mert a feje fájt és erős láza volt. Orvost hivattam, az adott neki valami orvosságot, amitől elaludt. Azóta ő alszik az anyjával együtt az én ágyamban, én magam meg a pamlagon. — Nem kell önnek ez a csirke mája ? — Köszönöm. Folytassa inkább. — Mikor a szegény asszony látta, hogy jól fogadom, elérzékenyült, a nyakamba borult, aztán sírtunk egymás barátságáért mind a ketten, mint a záporeső. Tudtuk, hogy az egyikünk a másiknak a halála. De melyik lesz ? Aztán csak nagy hamar elmondtuk egymásnak a magunk történetét a közös férjjel, hogy kerültünk össze vele. — De furcsa színpadi jelenetet lehetne ebből csinálni. Én kérdem: — No te Anna, mondd csak, hogyan kerültél te ezzel a Klatopillal össze? s hogy maradtál el tőle tizenhárom esztendeig ? Anna felel: — Furcsa históriája van ennek. Tudod Erzsi a krakkói köztársaságnak a történetét ? En: — Soha hírét sem hallottam én szegénynek. Anna: — Hát, tudod, ez egy nagy lengyel város, ahol hajdanában a lengyel királyokat koronázták s ha meghaltak, eltemették. Én oda való vagyok. Az apám híres keztyüs volt Krakkóban, a kinek a portékáit messze földre elhordták. A mi városunk volt az utolsó szabad lengyel köztársaság, mikor utoljára felosztották Lengyelországot. Huszonkét négyszög mértföld területe volt. — Kevesebb, mint Debreczennek: — vetem én közbe. Erzsike folytatá Anna beszédét. — Mikor én tiz esztendős leány voltam, megint támadt valami lengyel forradalom: azt ismét leverték, osztrákok, poroszok, muszkák egyesült erővel s akkor a krakkói köztársaság feletti ügyelést rábízták Ausztriára. A régi lengyel szokások, tanácskozások megmaradtak, hanem a várban állandó helyőrségül maradtak az osztrák katonák. Mikor én tizenhat esztendős lettem, meghalt az anyám s akkor aztán nekem kellett a kettyüs boltban helyt állanom. Itt ismerkedtem meg Klatopillal. Fiatal hadnagy volt, rendesen nálunk vásárolta a keztyüit. Bár maradt volna a keztjüknél! Ki veheti rossz néven egy tizenhat esztendős leánynak, hogy ha hisz ? Én is hittem. És ő neki igazán jó szíve volt. Mikor látta, hogy nekem nincs más választásom, mint a szégyen és a halál között, akkor odajött az atyámhoz és megkérte a kezemet. — Természetesen — hozzáadtak. — A lengyeleknél soha sem volt az szokásban, hogyha egy leány katonatiszthez akar nőül menni, annak még előbb a katonai hatóságtól kelljen engedelmet kérni, keserves nagy összeget biztosítékul letenni: a pap összeadott bennünket minden kérdezősködés nélkül. — Alig voltunk egy hétig férj és feleség, mikor újra kitört a forradalom. A lengyel fölkelésnek Krakkó volt a központja. Eleinte nagy sikerrel harczoltak a lengyel fölkelők. Én nekem látnom kellett, hogy kergetik az utczán végig a lengyel kaszások az én férjemnek a lovascsapatját, akinek annyi ideje sem maradt, hogy tőlem búcsút vegyen. — Én azt kérdeztem tőle: »te is lengyel vagy ?« Anna azt felelte: »hogy ne volnék ? azért, hogy német nevem van? Nehéz napok következtek erre. Nekem leányom született. És én nekem mindennap kétszer kellett a templomba mennem. Egyszer azért imádkozni, hogy a hazám diadalmaskodjék, másszor meg azért, hogy a férjem visszatérjen. — Őrült kívánság ! — Hisz arra maga az istenség is tehetetlen, hogy két egymással ellenkező imádságot beteljesitsen. Férjem visszatért Krakkóba, hanem a lengyel ügy elbukott. — A szabadságharczosok szétfutottak a megszálló seregek visszatértek. Szomorú viszontlátás volt az! — Krakkó e bukás után megszűnt köztársaság lenni s be lett keblezve, mint egyszerű székváros az osztrák örökös tartományok kötelékébe. Az apám sírt, én pedig örültem, hogy visszakaptam a férjemet. De nem sokára megbünhödtem a tilalmas örömért. A férjem tudatta velem hogy nagy baj van. — Eddigelé az osztrák tisztek Krakkóban nem sokat kérdezték a tábornokaiktól, hogy szabad-e házasodniuk ? (Én közbeszóltam: »ez a magyar-horvát határőrvidéken is igy volt szokásban: a granicsár tiszt házasodhatott cautio és engedély nélkül.«) Anna. — De most, hogy Krakkó Ausztriához lett csatolva, az egész katonai törvény ki lett terjesztve mi ránk is s most már a hadnagy feleségének hétezer forintot kell lefizetni biztosítékul. (Folytatása köv.) Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva- Budapest, február 28. (ul.) Crispi miniszterelnök — mint éjjel érkezett római távirataink jelentik — az egész olasz cabinettel egyetemben beadta lemondását és ezt ma bejelentette az országgyűlésnek, mire ez bizonytalan időre elnapolta magát. Napok óta emlegetés tárgyát képezte, hogy Crispi le fog köszönni s így ennek bekövetkezése nem okozhat sehol meglepetést. Az a haos, amely a kormány pénzügyi javaslatai közül, ezeknek tárgyalása folyamán a képviselőházban kerekedett, bizonytalanná tette az egész politikai helyzetet Olaszországban, mert mialatt az ellenzék vak dühvel s a napirendek özönével támadta a kormány financiális politikáját, senki jelezni nem tudta, mely utak volnának követendők a pénzügyi nehézségek közül való kibontakozás végett. A takarékosság jelszava hangzott minden oldalról, anélkül, hogy bárki is kijelölte volna, hol lehetne takarékoskodni, miután komolyan venni és czélravezetőeknek tartani a szőnyegre hozott eszméket alig lehetett. Honnan származik a jelentékeny deficit, az világos mindenki előtt s röviden összefoglalható ebben a három momentumban : a valuta helyreállításának költségei, az őrlési adó eltörlése, a katonai kiadások. Mikor Magliani pénzügyminiszter bukása után Perazzi, a kincstári miniszter és Grimaldi, a pénzügyminiszter feltárták a helyzet valódi képét, akkor az elfogulatlanok azonnal látták, hogy a bajokon nem lehet másképen segíteni, mint a jövedelmek fokozásával és olyan féle pénzügyi operatiókkal, amilyen például a kormány által a nyugdíjalapra vonatkozó volt. Baccarini, a cabinet egyik leghevesebb támadója, habár valamikor Crispi mellett küzdött Nicoterával együtt a híres pentarchiában, tett ugyan konkrét színbe öltöztetett javaslatokat a kormány pénzügyi javaslatai fölött megindult vita folyamán, de ha szemügyre veszszük azokat, azonnal tisztába jöhetünk értékükkel. Baccarini az afrikai kiadásokból 8 milliót, különböző, közelebbről meg nem jelölt tételekből 17—20 milliót, a vasúti budgetből (azzal a hozzáadással, hogy a tervezett katonai vasutaknál az építkezések elhalasztandók, de a kitűzött megnyitási terminusok azért pontosan betartandók!) 20 milliót, a katonai költségvetésből szintén húsz milliót akar törölni. Az afrikai költségvetés ilyen jelentékeny reducálása egyértelmű volna Olaszország visszavonulásával Afrikából, amit Olaszország igen jelentékeny morális károsodás nélkül most már nem tehet; a második és harmadik tétel teljesen bizonytalan és homályos: a katonai kiadások megszorítására végül nem lehet gondolni anélkül, hogy Olaszország le ne mondjon arról, ami az utolsó években legfényesebb vívmányai közé tartozott, európai positiójáról. Mikor a beadott 45—50 napirend és határozati javaslat közül a legkiválóbb így néz ki, képzelhető minő formát mutat a többi és képet alkothat magának mindenki arról a confusióról, melyet a föltartóztathatlannak mutatkozó beszédáradat magával hozott. Emlegették, hogy Crispi keresni fog módozatokat, melyeknek segítségével a bonyolult helyzetből kimenekülhetne. S erre kínálkozott is egy elég tetszetős alkalom, az t. i. hogy a kormány pénzügyi javaslatai elfogadtatnának első olvasásban, ami bizalmi nyilatkozatul szolgálna a kamara részéről, s azután egy tizennyolcas bizottsághoz utasíttatnának, amelynek feladata volna megtakarításokról gondoskodni. A ma éjjel érkezett római táviratokból azonban úgy látszik, hogy Crispi nem használta ezt a kibúvó ajtót, hanem egészen tiszta helyzetet teremtendő, beadta lemondását. Általában valószínűnek tartják, hogy a király újból őt fogja megbízni a cabinet alakítással, miután az ő kipróbált államférfiúi képességei látszanak legtöbb garantiát nyújtani arra nézve, hogy szerencsésen tovább fogja fejleszteni azt a polititikát, amely Olaszországnak olyan tisztelt és előkelő szerepet biztosít az európai nagyhatalmak sorában. Mindenesetre ez volna a legszerencsésebb megoldás, mert biztosítaná a continuitást Olaszország politikai életében, viszont pedig, ha más foglalná is el az ő helyét, ez sem tüntethetné el azokat a pénzügyi calamitásokat, amelyeket nem Crispi idézett elő, hanem amelyek a helyzetből s a viszonyokból keletkeztek. Természetesen teljesen reconstruált kabinet élére állana Crispi, ha újból ő lenne Olaszország miniszterelnöke, és kihagyná minisztériumából azokat a férfiakat, akik a legtöbb ellenszenvvvel találkoztak a parlament részéről, anélkül, hogy eddigi miniszteri működésükkel jogot szereztek volna arra, hogy Crispi föltétlenül ragaszkodjék hozzájuk. Nicoterát emlegetik Crispi utódjául, ha Crispi lemondása végleges maradna. Francziaországban ez a változás nem sok örömet keltene, mert ott Nicoterát Francziaország ellenségének tartják. Különben bármi történjék is, Olaszország, európai politikáját meg nem változtathatja saját érdekeinek legsúlyosabb sérelme nélkül, mert az nem személyi, hanem olasz érdekpolitika. S így a nemzetközi viszonyok szempontjából meglehetősen nyugodtan várhatjuk be a római eseményeket. BELFÖLD, Budapest,febr. 28.(A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, márczius hó 1-én, pénteken, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A véderőről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. Budapest, febr.28. (A képviselőházi tárgyalások.) Az ellenzék némely tényezői ma ismét oly magatartást engedtek meg maguknak a képviselőházban, amelyre csak szégyenkezve gondolhat minden magyar ember. Az, hogy komoly férfiak, hosszú beszéd egész folyamán annyira megfeledkezzenek magukról, hogy lábaikkal való dobogás által nehezítsék az ülés higgadt lefolyását, ez igazán váratlan a mi parlamentünkben s jogosulttá teszi a legszigorúbb rendszabályok alkalmazását, amelyeket csak a ház szabályai lehetőkké tesznek. Ez eszközök alkalmazását most már joga van megkövetelni a ház elnökétől mindenkinek, ki a magyar Parlamentarismus jövőjére súlyt helyez, s meggyőződésünk, hogy ezek alkalmazásának elmulasztása többé nem egy pártnak szolgál ártalmára, — amire nézve még lehet helye a közönyösségnek — hanem az ország nagy és ,egyetemes tényezőinek. Ha az ellenzék vezérképviselői hivatásukat és felelősségüket belátva, latba vetnék szavukat e veszélyeztetett érdekek védelmére, meggyőződésünk, hogy nagy szolgálatot tennének oly érdekeknek, melyek épp annyira oda lehetnek kötve az ő hazafias lelkületükhöz, mint hozzá vannak csatolva a többség érzületéhez. S így ez érdekek védelme könnyebb és hatályosabb lehetne. De ha ez nem következik be, az elnöknek s a többségnek ettől eltekintve is gondoskodnia kell ez érdekek védelméről, amelyben minden percnyi késedelem és habozás immár nagy hátrányokkal járhat és veszélyeket idézhet föl. Budapest, febr. 28. (A 25. §-hoz) Országh Sándor, az óbudai választókerület képviselője levelet intézett Végh Jánoshoz, mint a febr. 17-én tartott választói közgyűlés elnökéhez, melyben kijelenti, hogy a 25. §-t szavazatával támogatni fogja, mert egyrészt a határozati javaslat a kellő garanciákat megadja, másrészt pedig ezt illetőleg szavazata adásánál nemcsak a pillanatnyi óhajok vezetik, hanem az ország nemzetközi viszonyai és egész politikai helyzete. — Teleki Géza gr., a nagysomkuti kerület országos képviselője, mint a »Bud. Corr.« jelenti, szintén kapott kerületéből egy felszólítást, hogy a véderőről szóló törvényjavaslatnak 25. §-a ellen szavazzon. A legelőzékenyebb hangon tartott tiltakozást csakis a képviselőnek volt ellenjelöltje és annak egyik választója írta alá. Budapest, febr. 28. (A közmunkaügyi törvényjavaslat.) A közmunkaügyi törvényjavaslat tárgyalására kiküldött képviselőházi bizottság ma tartotta alakuló ülését. A bizottság elnökké Tisza Lajos grófot, előadójává Bezerédy Viktort választotta meg. A bizottság a véderő-törvényjavaslat tárgyalása után fogja a közmunkaügyi törvényjavaslatot megvitatni. Budapest, febr.28.(A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottságának Wahrmann Mór elnöklete