Nemzet, 1889. június (8. évfolyam, 2427-2454. szám)
1889-06-01 / 2427. szám
SZERKESZTŐlap: Ferencfiek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető maiden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 2427. (150.) szám. Budapest, 1889. Szombat, junius 1. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal : ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszrül. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 3 írt. 8 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .......................... 12 . Az esti kiadás postai küclönküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. VIII. évi folyam. Budapest, május 31. Nb. Magyarország igazságügyének ujjáalkotása a szóbeliség jele alatt fog megtörténni, amint azt Szilágyi Dezső igazságügyminiszter tegnapelőtti programmbeszédében kifejtette. Nemcsak egy kiváló igazságügyminiszterhez, hanem egy messzelátó államférfiúhoz is méltó a czél, melyet a magyar igazságügyminiszter és a magyar kormány magának a jelzett reformmal kitűzött. Mert ez a feladat, a szóbeliség behozatala az igazságszolgáltatás minden ágába, annyit jelent, mint bevezetni a magyar állami életnek egyik jelentékeny, sőt merjük mondani, a törvényhozás után legjelentékenyebb részét a nyugati civilisatio és jogfejlődés körébe, abba a körbe, melybena mai tapasztalatok szerint a jog és igazság eszményi feladatai legjobban, sőt számosak véleménye szerint jól csakis ebben a körben oldhatók meg. Mindenütt Nyugat-Európában, midőn a jogfejlődés rendes menetét közjogi viszályok, háborús idők nem akadályozták, az írásbeli per nehézkes és több-kevesebb titkosságra alapított formáit mellőzték. A közszabadság érzete ledöntötte a jogért való küzdelemben fennállott, az önkénynek, kedveskedés és gyűlölködésnek szabad forgalmat biztosító írásbeli bástyákat. Nyíltan, élő szóval, nem jogcsavaró praktikákkal járuljon mindenki birája elé, ott lássa saját szemeivel, hogy bírája ügyel előadására és végre hallja meg a lelkiismeretes és független bíró szájából, mit tart ez a felhozott bizonyítékok alapján helyesnek és igazságosnak. Az eszme, melyet az igazságügyminiszter zászlajára irt, tehát nem új, de értékéből ez nem von le semmit. Sőt százados jogfejlődés, a külföldön tett tapasztalatok bősége mutatja, hogy ennek az eszmének a megvalósítása vezet a helyes ítélkezéshez, ahhoz a czélhoz, amely felé minden perrendtartásnak, de minden igazságügyi politikának is ernyedetlenül törekednie kell. Nálunk is ezen jelszó alatt kezdték az igazságügyet hazai, magyar alapon szervezni. Számos intézmény határozottan azon szándékkal léptettetek életbe, hogy a magyar igazságügy fejlődése a szóbeliség alapján fog történni. Ilyen a semmitőszék felállítása a legfőbb ítélőszék mellett, mely mintegy élő tanúságot volt hivatva tenni arról, hogy a szóbeliség a czél mely felé törekedjenek a magyar igazságügy vezetésére hivatott államférfiak. Azonban az ígéret földje, melyet a magyar jogászok már-már elérhetni véltek, mind inkább távozott szemeik elől, és megközelítése is lehetetlennek látszott, midőn a semmitőszék eltörlésével, illetve beolvasztásával a legfőbb ítélőszékbe és a jogorvoslati rendszer ezen változtatásnak megfelelő átalakításával, letűnt az az egységes judicatúrájával az egész országot jótékonyan megvilágító, fényes bírói testület, melynek létjoga a szóbeliség közeli megvalósíthatásában gyökerezett. A polgári eljárásban a sommás eljárást a törvény szóbeli alapokra fektette. De amit a törvény jól szervezett, annak keretébe a gyakorlati élet egészen mást ültetett, mint amit a törvény akart. A törvényhozó vetését teljesen elnyomta a szél által behordott konkoly és a bírák túlterheltsége, kényelme, az ügyvédek conniventiája, az ellenőrzés kezdetben való hiánya, és mint nem legcsekélyebb ok, hogy a felső fórumokon csupán az adók alapján, a szóbeliség teljes mellőzésével ítélnek, oda vitték a dolgot, hogy ma a sommás eljárásnak ugyan a törvény szerint szóbelinek kellene lenni, de a valóságban semmi egyéb mint írásbeli, jegyzőkönyvi eljárás, melynél az ügyvédek perbeszédeket írnak, a bíró pedig azok elolvasása után ítél. A bűnvádi eljárásban a törvényszékek előtt is meghonosodott nálunk a szóbeli eljárás és 1872. év óta a minden jogász előtt ismeretes »sárga könyv« behatása alatt a bűnperekben azelőtte hivott periratváltások aránylag igen rövid idő alatt elmaradtak és helyettük szóbeli tárgyalás tartazott. Azonban csak az első fokú bíróságoknál van a szóbeliség behozva, a felsőbb bíróságok az iratok alapján és csupán iratok alapján ítélnek, sőt a tárgyalási jegyzőkönyveknek hézagos és gyakran hibás szerkezetüknél fogva, a csak per-előkészítő szerepre hivatott vizsgálati iratokban foglalt adatok alapján megváltoztatják a szóbeli eljárás alapján határozatot hozott első bíró ítéletét, úgy, hogy ma nálunk a bűnvádi eljárásban a jobban — mert közvetlenül — informált bíró ítéletét felülvizsgálja a csupán hiányos, gyakran egyéni felfogások behatása alatt készült és a felek által egyáltalán nem ellenőrzött sőt ellenőrizni nem is engedett iratok alapján ítélő biró. A járásbíróságok előtt az eljárás bűnvádi ügyekben 1880. évben rendeletileg a szóbeliség alapján szerveztetett, azonban itt is az adók alapján való felülvizsgálat lehetetlenné teszi a szóbeliségre fektetett rendszer üdvös eredményeinek kifejlődését. Igazságügyi intézményeinkre vetett ezen rövid pillantás meggyőzhet mindenkit, hogy az a reform, melyet az igazságügyminiszter tervez, valóságos reformatio in capite et membris. Kijelentéséhez képest fel fogja használni a mostani eljárásokból, amit lehet, de gondja lesz reá, hogy a meglevő jó alapokon a jogfejlődés ne rontassék meg más, az írásbeliségre fektetett intézmények behatása által. Legtöbbet fel lehet használni a jelenlegi bűnvádi eljárásból, amint az a gyakorlat alapján a kir. törvényszékeknél kifejlődött. A járásbíróságok előtti eljárásnál a bűnvádi eljárás nagyban és egészben jónak bizonyult és alapvonásaiban megtartható. A sommás polgári eljárásnál azonban, nézetünk szerint különösen szigorú évrendszabályokat kell alkotni, melyek megakadályozzák azt, hogy az új szóbeli eljárásból is a gyakorlat megszokottsága folytán ne váljék ismét írásbelivé az eljárás. Legnagyobb gondot igényel a felsőbb bíróságok szervezése, beleértve a kir. törvényszékeket is, melyek a miniszter kijelentése szerint a járásbíróságok felett polgári ügyekben mint felebbviteli bíróságok fognának működni. Nem kételkedünk abban, amit az igazságügyi szervezet helyes beosztása is megkíván, hogy a kir. törvényszékek a járásbíróságok hatásköréhez utalt bűnvádi ügyekben is, mint felebbviteli biróságok fognak eljárni. Ezt szem előtt tartva, valamint azt is, hogy a jogegység felett a kir. curia fog őrködni, a kir. táblák sorsa felett el van vetve a koczka, mert ilyen viszonyok között, az egységes kir. curia mellet a centrálisait kir. tábla létezése világos képtelenség, mert ezen viszonyok között ez a centralisált tábla semmiféle okszerű feladatának megfelelni nem tud. Nem tud, mint felebbviteli fórum a törvényszékhez első fokban utalt ügyekben a szóbeliség elvei szerint eljárni, mert messze esik sok törvényszéktől, nem lehet feladata a jogegység felett a törvényszékekhez másodfokban utalt ügyekben őrködni, mert a jogegységnek a kis és nagy ügyekben egyformának kell lenni, ezt pedig, egészen eltekintve attól, hogy két táblánk van, csak a nagy ügyekben és utolsó fokon eljáró kir. Curia viheti keresztül és végre az első bíróságok felett a felügyeletet nem gyakorolhatja, nagy területénél fogva. Ha tehát az igazságügyminiszter a szóbeliséget a magyar igazságszolgáltatásba be fogja hozni, akkor, mindenekelőtt a ki. táblákat decentralisálnia kell, amit is már legközelebb tenni akar. A decentralisatió nem jelenti ugyan a szóbeliség behozatalát, nem valósít meg semmit sem a szóbeliségtől és a decentralisált tábla mellett is akadály nélkül folytatható az írásbeli eljárás. De szükséges a decentralisatió azért, mert e nélkül a szóbeliség terén a legelső lépést sem lehet megtenni és mert ezért a centralisált tábla az írásbeliség legerősebb bástyája. Sok akadályba ütközik a decentralisatió nagy munkája, de nem kételkedünk, hogy ez az első lépés, minden nehézsége daczára, nemsokára meg fog történni, mert meg kell történnie. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA, Május 31. A Hortobágy. Vázlat Jókai Mórtól. (Folytatás.) (Napfelkelte a hortobágyi pusztán. — Az absolut semmi. — A zárni puszta. — Tatár halmok. — A gulyás karámja. — A szilaj gulya, mikor alszik. — Az állatok honvágya. — Az alakját változtató nap-ábra. — A hajnal délibábja. — A felébredt szilaj gulya. — A puszták fiainak viselete. A pusztai élet azt kívánja, hogy korán feküdjünk, mert korán kel a nap. Pedig amit meg kell látni, az a napfelkelte a hortobágyi pusztán. A legelső kakas szóra, éjfél után két órakor felébresztenek bennünket, »reggeledik« már. A hortobágyi pusztán a legelső szürkületet úgy hívják, hogy »hajnalperczenés.« A derült ég tele van még csillagokkal, ottan ragyog a »kaszás csillag« az »Isten szemével.« A csoportos »fiastyuk«, a lefelé forduló »gönczöl szekere«, »bujdosók lámpása«, a »tengerbe kacsintó«, a »menyország ablaka«, hanyatlóban már a »keresztcsillag«, melyhez hajdanában a »szegény legény« fel szokott pillantani, mikor lovat lopni indult s ha akkor azt sóhajtá, »Isten segíts!« soha meg nem fogták (a hogy tudós Lugossynk feljegyző). A csillagsereg között a fogytán levő hold ezüst sarlója világit, a keleti láthatáron pedig már világosodik az ég. A sápadt hold és a sápadt hajnal kettős derűjében minden emberalak valami tündéries megvilágítást nyer, minden alakot két árnyék követ keresztben. A síkságot még sötétség lepi. Nagy távolban csillámlik egy pásztortűz a mezőn. A csárdában kész már kora hajnalban a jó meleg reggeli; mire az eldel, előállnak a fogatok elől a pusztai biztos könnyű, két lovas csétáján, utána az ötös és négyes fogatokon a művész-had, a közkedveltségű és nagyműveltségű városi tanácsos, Nánássy Ferencz (nekem különösen régi jó barátom) kalauzolása mellett, a nagy gulya látogatására. Letérünk az országútról délirányba s benne vagyunk az igazi pusztában, a »zárni« határban. A csárda, a mátai dombos liget, a Hortobágy fűzfái lassan kint elmaradoznak mögöttünk s fél órai vágtatás után, sik mezőkön át, siskás tocsogókat keresztül vágva, ott vagyunk hajnali három óra tájon a puszta közepén. Itt van az igazi puszta. A végtelen messzeségben, amennyire szem lát, nincs egy halom, egy élő fa, egy karám, egy nádkúp, még egy kutyám sincs, mely irányt adhatna, nincs semmi más, mint a két »kiterjesztett erősség« ; fenn a még mindig csillagos ég, alant a sima, bársonyzölddel bevont föld, amit egy vakandtúrás sem zavar meg. Az ember úgy érzi magát itt, mint a szélcsendes tenger közepén. Semmi élő állat, sem távol, sem közel, sem repülő madár, sem dongó bogár, sem futó nyúl, sem fonó ürge, sem békászó gólya. A teljhatalmú »semmi« uralkodik itten. De mégis van egy hang, mely életet hirdet. Ez a légbenjáró pacsirták éneke. Szemmel feltalálhatatlan kisér bennünket a magasban végtül végig az a száz meg száz égi énekes, akinek zengő kardala a puszta közepén, e felséges templomban, dicséri az istent. És e pillanatban valami földöntúli, kétteljes nyugalomérzet fogja el idegeinket. Azt érezzük, hogy kívül vagyunk a világon, megszabadulva a civilizált élet minden szabályaitól, nyomorúságától. A végtelen kerek síkságon nem vezet egy ösvény, nem egy kocsinyom: aki itt járatlan, eltévedhet benne, mint egy őserdőben, köröskörül nem lát semmit, ami tájékozná, ami barangolásának előre vagy hátra irányt adna. Mikor köd van a pusztán, maguk az ittlakók is elbódulnak benne. Orahoszszant, vágtató futamban eltart e felséges kép: az égre már feljött a nap kengyelfutója, a hajnalcsillag, a harmatos fűben együtt fut velünk valami messze nyúló, szivárványos dicsfény a sík földön, s csak akkor tűnik fel előttünk a látó határon valami sötét folt: az első ültetett erdő a Zárni pusztán, melynek akáczfái között rejtőzik a csikós karám, s ezzel egyidejűleg kezdenek kiemelkedni a föld hátáról egyes papok, egy magasabb domb, három alacsonyabb, tatárhalmok a nép nyelvén, irtó csaták emlékei, ahol megbontják a domb zöld pázsitját, mindenütt csontok jönnek a napfényre. Egész helység volt itt hajdan. Most úgy híják, hogy a »Zárni puszta.« A csonthalmokon kívül egy templom kőmaradványai beszélnek a rég elmúlt életről. Egy sárfalból készült karám, egy nádból épült vasaló, egy deszka szélfogó, és egy csordakút, a hajdani piacz egész ékessége. A három kutyém, keresztbeálló gerendáival, úgy tűnik fel a távolból, mint a valóságos Golgotha. Ami a puszta nevezetességét képezi, az a »nagy gulya.« Ezerötszáz tehén, idei borjúival, nagy számú bikákkal egy tömegben. Mikor megérkezünk még alszik az egész tábor, nem a zöld mezőn hevernek: szeretik a kényelmet, van egy feketére lehevert nagy szőrű, ahová éjszakázni járnak. Mégvalamennyi fekszik, az ezernyi czimeres nagy szarvak, erdőként magasra emelve, csak a legvénebb bika, egy elefántnyi állat, fekete kormos fejével, papot vető nyakával áll magasan a csorda között. Meg sem mozdul egy is, mikor kocsijainkkal körül hajtatunk az alvó helyük mellett. És ezek teljesen szilaj állatok, amik télen nyáron kinn vannak a pusztán, a szabad ég alatt. A teheneket nem fejik, tejgazdaság nincsen, azok csak borjútenyésztésért vannak. Eladni csak falkánkint lehet belőlük, s elégszer megesik, hogy mikor az eladott falkát már beterelték a Tiszaparton a hidasba, akkor egyszerre előveszi őket, a puszta utáni vágy: keresztül ugrálnak a komp szélén, kiúsznak a Tiszából s visszavágtatnak a Zárni karámhoz: az eladó visszafizetheti a pénzt a vevőnek. Ezt a tréfát a lovak is megteszik. Sok hortobágyi mén visszaszökik a »két viz« közül az uj gazdájától a régi szabadságba, s magával hoz hámot, kötőféket. A múlt télen a város méneséből hatvan darab beszélt össze s télutóján kitörtek a debreczeni istállóból s meg sem álltak a négy óra járásnyi mátai pusztáig, ott pihentek meg, a jól ismert szénakazlaknál. Napfelkelte előtt megtekintjük még a Karámot, melynek belsejében szép sorban vannak felakasztva a bojtárok öszszegöngyölt bundái, aztán meg a »magyar wertheimeassa.« Ez egy fiatal borjúnak a bőre, melynek mind a négy lába meg van hagyva körmöstül; a nyakán a nyílás, ami lakatra jár, ebben tartja a bojtár a maga kincseit, pipáját, dohányát, sópaprikatartóját, meg az igazságát. Pénz, az nincsen benne. Mire való volna a pénz, itt a pusztán ? Ez alatt a taligás, egy értelmes, okos beszédű legényke, kék ingben, gatyában , az ing pirossal kihímezve tarkán, megfőzi a bográcsban, a reggelire való »tésztás kását« , legelőbb minket[kinál m ‘‘ fö izü eledel, többet ér a kávénál, meg a pa.. . aztán a bojtárok ülik körül a bográcsot, hozzálátva hoszszu nyelű, gömbölyű czinkanalaikkal. Lassan esznek, látva, hogy két piktor rajzolja a csoportjukat vázlatos könyvébe: »Most kél a nap!« A naptár szerint ugyan öt perccel későbbre tette az astronomus a nap keltét, de hiszen azt minden ember tudja, aki nem az iskola mellé járt, hogy amit most látunk, az nem a napkelet maga, hanem csak annak a csalképe, amelyet a légkör a láthatár alól kiemel, mielőtt a nap valósággal feljött volna. Az itt látott csudálatos optikai képet, melyet még eddig semmi természettudós művében leírva nem találtam, csakis az itteni légrétegek különössége szerint lehet kimagyarázni. Ugyanazok a különböző sűrűségű, egymás fölött fekvő légrétegek, melyek a délibáb csalképeit előidézik, működnek a nap feljövetelénél a zárni pusztán. — Meleg reggel van, a lég azonnal tele. — A nap képe, mint egy csuda nagy tűzhalom tolakodik elő az égtől élesen elvált földhatár mögül, fél első percz múlva a domborulat kicsucsorodik s a napkép gúla alakot vesz föl; másik félperczben a nap ötszegletüvé lesz; — azután elhagyja a látóhatárt s félperczig olyan lesz, mint egy oldalt fekvő tojás. Akkor elkezd alul öszszeszűkülni, feljül domborulni, míg egy tökéletes gomba alakját veszi föl. Az ember kaczagni szeretne rajta, ha olyan fenséges tünemény nem volna. A gomba nyele lassan kint összecsücsörödik, úgy hogy a napábra alul czitromot mimél, — majd elmúlik az alsó csücske, de helyette a napábra felső részén támad összeszűkülés, úgy hogy az egy római urna alakot vesz föl. S ez alatt nincs semmi fénye, puszta szemmel lehet belenézni, mintha valami istenrokon tündér csinálna játékot a felséges tűzgolyóval, a halandók gyönyörködtetésére. A »hajnal délibábjának« lehetne ezt nevezni. A debreczeni urak azt mondák, hogy ez rendes látvány itt a zárni pusztán. De ez a tünemény maga megérdemelné, hogy a világ minap’v’' ^^azettudósai ide vándoroljanak és annak'^c7«oS\ ^algassák. v» Egyszerre aztán véget vet az isteni játéknak az igazi nap, szerteszét lövellő fény mindenségével.Eddig csak a pacsirták éneke zengett, de amint a fényes napsugár szétlövell a pusztán, egyszerre felzendül a barmok zenéje. Egy tömegben feláll a tábornyi, szarvemelő sokaság s a maga hangjával üdvözli a hajnalt s indul a zöld mezőnek a kolompos vezetése mellett. Ez aztán a kardal! Ezer bömbölő mély hang szakadatlan egymásban kapó zenéje, melynek disharmoniája maga a leghatalmasabb symphonia. Valamennyi tehén mind bőgve hívogatja a fiát s igy vonul végig előttünk, folyvást riadozó, bömbölő chorusban az impozáns tömeg, mely, hogy ha felbőszül, nincs az a fegyveres hadsor, amit keresztül ne törjön. Jaj volna annak az idegen embernek, aki csak egy borjút is megpróbálna ebből a gulyából elvinni! Hanem az ismerős bojtárok biztosan járnak keresztül kasul az állattömegen s igazságot szolgáltatnak közte. Arra nagy szükség van. Mivelhogy vannak a négylábúak között is olyan lelketlen anyák, akik a kisdedeikről nem akarnak gondoskodni. Ezeknek kötelet kötnek a szarvára, odavonszolják a karámhoz, annak erős korlátja van tölgyfából. Az engedetlen tehén fejét hozzá kötik egy duezhoz, s aztán odaviszik alája a szegény kis sovány, pálczalábu bornyácskát s braccialis hatalommal megszoptatják. Ha pedig a borjú már tinónyi nagyságra megnőtt s még mindig szopni akar, fatáblát kötnek az orrára, a melytől legelhet, de nem szophat többé. Kiegészíti a puszták rendőrségét a három hatalmas, fehér bundás komondor. Kutyákat csak a. A szabadelvű pürt tagjait figyelmeztetjük, hogy a költségvetési törvény a képviselőhöz hétfőn tartandó ülésében kerül tárgyalás és szavazás alá s hogy kívánatos, hogy e szavazáson pártunk tagjai teljes számmal megjelenjenek. Budapest, máj. 31. Az orosz ’czártoastja, melyet a montenegrói fejedelemre mondott, bizonyára a legélénkebb csodálkozást fogja fölkelteni Európaszerte, ésannyira, hogy ha nem a szentpétervári hivatalos lap közölte volna ezt a toastot, bizonyára mentül többen kételkedtek volna authentikus voltában. Oroszország »egyetlen igaz és hű barátjának«, nevezte e toastban az orosz czár a montenegrói vajdát, ami a fekete hegyek urára nézve bizonyosan igen megtisztelő állapot, de hogy az orosz politikára nézve ebben a vallomásban egy rettenetes szegénységi bizonyítvány állíttatott ki, az, azt hiszszük, bővebb és részletes fejtegetésre nem szorul. Tartózkodunk most a kérdés azon oldalának minden részletes érintésétől, hogy az orosz czár ezen nyilatkozatában mekkora czáfolata foglaltatik mindazon pessimisticus hirleléseknek, melyek hosszú idő óta úgy akarnák feltüntetni az egész keletet, mint a melyben az orosz törekvések minden ponton diadalmaskodtak ; hogy az orosz czár maga csak egyetlen hit és igaz barátot vél láthatni az egész keleten s ezt az egyetlen barátot Montenegro urában találja fel az, azt hiszszük, eléggé kiáltón megcáfolja ezt a felfogást. De másrészt tagadhatatlan, hogy e felköszöntésben s különösen annak ily ostentativ módon való világgá bocsátásában igen komoly jelenséggel van dolgunk. Azt mutatja ez, hogy a czár, lelke mélyéig el van keseredve a nemzetközi viszonyok miatt, s hogy abban a helyzetben, amelybe az orosz politika jutott, készen kell állania Európának, készen a béke barátainak minden meglepetésre. Arról sem beszélünk ezúttal, hogy az orosz politika e nyílt hadüzenete minden orosz barátság után epedező nemzetközi tényező ellen, használ-e bármit is Oroszország nemzetközi helyzete igen kelletlen állapotának, s hogy valamely nagy birodalom szerez-e úgy jó barátokat, hogy vérig sérti valamennyit, akikről hatályosan remélhetné a mellé való sorakozást; ez végre is Oroszország belső ügye, s maga lássa, mit ér el vele. Mi csak annak kiemelésére szorítkozunk, hogy ha az orosz entente cordiale e nyílt s ostentativ tanuságtételének Montenegróval az lenne belső magyarázata, hogy az orosz politika a szerb viszonyok bonyolódását oly activ megkezdésére akarja felhasználni, amelyben Montenegrónak activ rész jutna, ily szándék a nemzetközi viszonyokat egyszerre a legélesebbekké tehetné. Mi teljes figyelemmel kisérjük e viszonyokat s meggyőződésünk, hogy nem utolsó csalódása az az orosz politikának, mely a czár peterhofi felköszöntőjének keseredett hangjában nyilatkozik s ha e hangnak örülhet is a montenegrói vladika, az a leghatározottabban elkedvetlenítő hatást gyakorolhat minden oly politikai tényezőre, mely szeretné, ha a pánszláv politikának Európaszerte nem csak egyetlen igaz és hü barátja lenne, s ha ez egyetlen hi és igaz barát nem oly fejedelem lenne, a ki sokat várhat e barátságtól és hűségtől, a kitől azonban viszont a pánszláv politika alig remélhet jelentős szolgálatokat. BELFÖLD, Budapest, máj. 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőhöz holnap, június hó 1-én, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A pénzügyi bizottság jelentése, a cheque- és clearing forgalomról szóló törvényjavaslat tárgyában, a közlekedési bizottságnak jelentése a Csáktornyától Zalaszentiványon át Tükkig vezetendő helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó felhatalmazás tárgyában, »a honvédelmi minisztérium elhelyezésére szolgáló államépület kiépítéséről és az erre szükséges költségek fedezéséről« szóló törvényjavaslatra vonatkozó pénzügyi bizottsági jelentés; az 1882.évi XV. t.-czikkel beiktatott nemzetközi phylloxera-egyezmény kiegészítéséről szóló törvényjavaslat és »a magyar földhitelintézet által engedélyezendő vízszabályozási és talajjavítási kölcsönök ügyében« beadott törvényjavaslatra vonatkozó pénzügyi bizottsági jelentés tárgyalása. Budapest, máj. 31. (A főrendiház ülése.) A főrendiház június hó 12-én ülést tart, melynek napirendje: 1. Elnöki előterjesztés. 2. Az igazoló bizottság jelentése gróf Bomhelles Márk vagyoni képesítésének elismerését szorgalmazó kérvénye tárgyában. 3. Az 1889. évi állami költségvetés érdemleges tárgyalása. Budapest, máj. 31. (A főrendiház pénzügyi bizottságából.) A főrendiház pénzügyi bizottsága folyó évi junius hó 4-én ülést tart, melynek tárgya: Az 1889. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Budapest, máj. 31. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék ma tartott értekezletén tárgyalás alá vette a pénzügyi bizottság jelentését ,a magyar földhitelintézet által engedélyezendő szabályozási és talajjavítási kölcsönök ügyében beadott törvényjavaslat tárgyában. Ezenkívül tárgyalta a holnapi napirendre kerülő apró javaslatokat, valamint az appropriatio kérdését is. Budapest, máj. 31. (A conversio.) Mindazon a convertálásba bevont aranykölcsönök, melyek még eddig nem mondattak föl, a »B. C.« jelentése szerint, július elseje előtt fölmondatnak. A convertálandó ezüstkölcsönök nagy része is a legközelebbi hetekben kerül felmondásra, csakis az alföldi vasúttársaság elsőbbség-kötvényeit halasztják október elsejére. Az ezüstkölcsön-czimleteknek 41/2®/0-es ezüst-czimletekre való kicserélésére vonatkozólag új ajánlat alig fog tétetni. Budapest, máj. 31. (A középiskolából a polgári iskolába való átlépés szabályozása.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő kör rendeletét intézte valamennyi megye kir. tanfelügyelőjéhez a középiskolából polgári iskolába való átlépés újabb szabályozása tárgyában. Az 1879. évi szeptember hó 12-én 25,409. sz. alatt kelt rendelettel a polgári iskolák számára kiadott tanterv bevezetéséül szolgáló »szükséges tudnivalók 14. pontja a középiskolából polgári iskolába való átlépést eléggé részletesen meg nem határozván, az e részben tapasztalható ingadozás megszüntetése és egyöntetű eljárás életbe léptetése czéljából, a kö