Nemzet, 1889. június (8. évfolyam, 2427-2454. szám)

1889-06-01 / 2427. szám

SZERKESZTŐlap: Ferencfiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető maiden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 2427. (150.) szám. Budapest, 1889. Szombat, junius 1. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal : f­erencziek-tere, Athenaeum-épület, földszrül. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 3 írt. 8 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .......................... 12 . Az esti kiadás postai küclönküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. VIII. évi folyam. Budapest, május 31. Nb­. Magyarország igazságügyének uj­­jáalkotása a szóbeliség jele alatt fog meg­történni, a­mint azt Szilágyi Dezső igaz­ságügyminiszter tegnapelőtti programmbe­­szédében kifejtette. Nemcsak egy kiváló igazságügyminiszterhez, hanem egy messze­­látó államférfiúhoz is méltó a czél, melyet a magyar igazságügyminiszter és a magyar kormány magának a jelzett reformmal kitű­zött. Mert ez a feladat, a szóbeliség behoza­tala az igazságszolgáltatás minden ágába, annyit jelent, mint bevezetni a magyar állami életnek egyik jelentékeny, sőt merjük mon­dani, a törvényhozás után legjelentékenyebb részét a nyugati civilisatio és jogfejlődés kö­rébe, abba a körbe, melyben­­a mai tapaszta­latok szerint a jog és igazság eszményi fel­adatai legjobban, sőt számosak véleménye szerint jól csakis ebben a körben oldha­tók meg. Mindenütt Nyugat-Európában, midőn a jogfejlődés rendes menetét közjogi viszályok, háborús idők nem akadályozták, az írásbeli per nehézkes és több-kevesebb titkosságra alapított formáit mellőzték. A közszabadság érzete ledöntötte a jogért való küzdelemben fennállott, az önkénynek, kedveskedés és gyű­lölködésnek szabad forgalmat biztosító írás­beli bástyákat. Nyíltan, élő szóval, nem jog­csavaró praktikákkal járuljon mindenki birája elé, ott lássa saját szemeivel, hogy bí­rája ügyel előadására és végre hallja meg a lelkiismeretes és független bíró szájából, mit tart ez a felhozott bizonyítékok alapján he­lyesnek és igazságosnak. Az eszme, melyet az igazságügyminiszter zászlajára irt, tehát nem új, de értékéből ez nem von le semmit. Sőt százados jogfejlődés, a külföldön tett tapasztalatok bősége mutatja, hogy ennek az eszmének a megvalósítása ve­zet a helyes ítélkezéshez, ahhoz a czélhoz, a­mely felé minden perrendtartásn­ak, de min­den igazságügyi politikának is ernyedetlenül törekednie kell. Nálunk is ezen jelszó alatt kezdték az igazságügyet hazai, magyar alapon szervezni. Számos intézmény határozottan azon szán­dékkal léptettetek életbe, hogy a magyar igazságügy fejlődése a szóbeliség alapján fog történni. Ilyen a semmitőszék felállítása a legfőbb ítélőszék mellett, mely mintegy élő tanúságot volt hivatva tenni arról, hogy a szóbeliség a czél mely felé törekedjenek a magyar igazságügy vezetésére hivatott ál­lamférfiak. Azonban az ígéret földje, melyet a magyar jogászok már-már elérhetni véltek, mind inkább távozott szemeik elől, és meg­közelítése is lehetetlennek látszott, midőn a semmitőszék eltörlésével, illetve beolvasztá­sával a legfőbb ítélőszékbe és a jogorvoslati rendszer ezen változtatásnak megfelelő átala­kításával, letűnt az az egységes judicatúrájá­­val az egész országot jótékonyan megvilágító, fényes bírói testület, melynek létjoga a szó­beliség közeli megvalósíthatásában gyöke­rezett. A polgári eljárásban a sommás el­járást a törvény szóbeli alapokra fektette. De a­mit a törvény jól szervezett, annak ke­retébe a gyakorlati élet egészen mást ültetett, mint a­mit a törvény akart. A törvényhozó vetését teljesen elnyomta a szél által behor­dott konkoly és a bírák túlterheltsége, ké­nyelme, az ügyvédek conniventiája, az ellen­őrzés kezdetben való hiánya, és mint nem legcsekélyebb ok, hogy a felső fórumokon csupán az ad­ók alapján, a szóbeliség teljes mellőzésével ítélnek,­­ oda vitték a dolgot, hogy ma a sommás eljárásnak ugyan a tör­vény szerint szóbelinek kellene lenni, de a valóságban semmi egyéb mint írásbeli, jegy­zőkönyvi eljárás, melynél az ügyvédek per­beszédeket írnak, a bíró pedig azok elolva­sása után ítél. A bűnvádi eljárásban a törvény­székek előtt is meghonosodott nálunk a szó­beli eljárás és 1872. év óta a minden jogász előtt ismeretes »sárga könyv« behatása alatt a bűnperekben azelőtt­e hivott perirat­vál­tások aránylag igen rövid idő alatt elmarad­tak és helyettük szóbeli tárgyalás tartazott. Azonban csak az első fokú bíróságoknál van a szóbeliség behozva, a felsőbb bíróságok az iratok alapján és csupán iratok alapján ítél­nek, sőt a tárgyalási jegyzőkönyveknek hé­zagos és gyakran hibás szerkezetüknél fogva, a csak per-előkészítő szerepre hivatott vizs­gálati iratokban foglalt adatok alapján meg­változtatják a szóbeli eljárás alapján határo­zatot hozott első bíró ítéletét, úgy, hogy ma nálunk a bűnvádi eljárásban a jobban — mert közvetlenül — informált bíró ítéletét felülvizsgálja a csupán hiányos, gyakran egyéni felfogások behatása alatt készült és a felek által egyáltalán nem ellenőr­zött sőt ellenőrizni nem is engedett ira­tok alapján ítélő biró. A járásbíróságok előtt az el­járás bűnvádi ügyekben 1880. évben rendeletileg a szóbeliség alapján szerveztetett, azonban itt is az ad­ók alapján való felülvizs­gálat lehetetlenné teszi a szóbeliségre fekte­tett rendszer üdvös eredményeinek kifejlő­dését. Igazságügyi intézményeinkre vetett ezen rövid pillantás meggyőzhet mindenkit, hogy az a reform, melyet az igazságügyminiszter tervez, valóságos reformatio in capite et mem­­bris. Kijelentéséhez képest fel fogja hasz­nálni a mostani eljárásokból, a­mit lehet, de gondja lesz reá, hogy a meglevő jó alapokon a jogfejlődés ne rontassék meg más, az írás­beliségre fektetett intézmények behatása által. Legtöbbet fel lehet használni a jelenlegi bűnvádi eljárásból, a­mint az a gyakorlat alapján a kir. törvényszékeknél kifejlődött. A járásbíróságok előtti eljárásnál a bűnvádi el­járás nagyban és egészben jónak bizonyult és alapvonásaiban megtartható. A sommás polgári eljárásnál azonban, nézetünk szerint különösen szigorú évrendszabályokat kell al­kotni, melyek megakadályozzák azt, hogy az új szóbeli eljárásból is a gyakorlat megszo­­kottsága folytán ne váljék ismét írásbelivé az eljárás. Legnagyobb gondot igényel a felsőbb bíróságok szervezése, beleértve a kir. tör­vényszékeket is, melyek a miniszter kijelen­tése szerint a járásbíróságok felett polgári ügyekben mint felebbviteli bíróságok fogná­nak működni. Nem kételkedünk abban, a­mit az igazságügyi szervezet helyes beosztása is megkíván, hogy a kir. törvényszékek a járás­bíróságok hatásköréhez utalt bűnvádi ügyek­ben is, mint felebbviteli biróságok fognak eljárni. Ezt szem előtt tartva, valamint azt is, hogy a jogegység felett a kir. curia fog őr­ködni, a kir. táblák sorsa felett el van vetve a koczka, mert ilyen viszonyok között, az egységes kir. curia mellet a centrálisait kir. tábla létezése világos képtelenség, mert ezen viszonyok között ez a centralisált tábla semmiféle okszerű feladatának meg­felelni nem tud. Nem tud, mint felebbvi­teli fórum a törvényszékhez első fokban utalt ügyekben a szóbeliség elvei szerint eljárni, mert messze esik sok törvényszéktől, nem le­het feladata a jogegység felett a törvényszé­kekhez másodfokban utalt ügyekben őrködni, mert a jogegységnek a kis és nagy ügyekben egyformának kell lenni, ezt pedig, egészen eltekintve attól, hogy két táblánk van, csak a nagy ügyekben és utolsó fokon eljáró kir. Curia viheti keresztül és végre az első bíró­ságok felett a felügyeletet nem gyakorolhatja, nagy területénél fogva. Ha tehát az igazságügyminiszter a szó­beliséget a magyar igazságszolgáltatásba be fogja hozni, akkor, mindenekelőtt a ki­. táblákat decentralisálnia kell, a­mit is már legközelebb tenni akar. A decentralisatió nem jelenti ugyan a szóbeliség behozatalát, nem valósít meg semmit sem a szóbeliségtől és a decentralisált tábla mellett is akadály nélkül folytatható az írásbeli eljárás. De szükséges a decentralisatió azért, mert e nélkül a szóbeli­ség terén a legelső lépést sem lehet megtenni és mert ezért a centralisált tábla az írásbeli­ség legerősebb bástyája. Sok akadályba ütközik a decentralisatió nagy munkája, de nem kételkedünk, hogy ez az első lépés, minden nehézsége daczára, nem­sokára meg fog történni, mert meg kell történnie. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA, Május 31. A Hortobágy. Vázlat Jókai Mórtól. (Folytatás.) (Napfelkelte a hortobágyi pusztán. — Az absolut semmi. — A zárni puszta. — Tatár halmok. — A gulyás karámja. — A szilaj gulya, mikor alszik. — Az állatok honvágya. — Az alakját változtató nap-ábra. — A hajnal délibábja. — A felébredt szilaj gulya. — A puszták fiainak viselete.­ A pusztai élet azt kívánja, hogy korán feküd­jünk, mert korán kel a nap. Pedig a­mit meg kell látni, az a napfelkelte a hortobágyi pusztán. A legelső kakas­ szóra, éjfél után két órakor felébresztenek bennünket, »reggeledik« már. A hortobágyi pusztán a legelső szürkületet úgy hívják, hogy »haj­nalperczenés.« A derült ég tele van még csillagokkal, ottan ragyog a »kaszás csillag« az »Isten szemével.« A csoportos »fiastyuk«, a lefelé forduló »gönczöl sze­kere«, »bujdosók lámpása«, a »tengerbe kacsintó«, a »menyország ablaka«, hanyatlóban már a »kereszt­csillag«, melyhez hajdanában a »szegény legény« fel szokott pillantani, mikor lovat lopni indult s ha ak­kor azt sóhajtá, »Isten segíts!« soha meg nem fogták (a hogy tudós Lugossynk feljegyző). A csillagsereg között a fogytán levő hold ezüst sarlója világit, a ke­leti láthatáron pedig már világosodik az ég. A sápadt hold és a sápadt hajnal kettős derű­jében minden emberalak valami tündéries megvilágí­tást nyer, minden alakot két árnyék követ keresztben. A síkságot még sötétség lepi. Nagy távolban csillám­­lik egy pásztortűz a mezőn. A csárdában kész már kora hajnalban a jó me­leg reggeli; mire az eldel, előállnak a fogatok­ elől a pusztai biztos könnyű, két lovas csétáján, utána az ötös és négyes fogatokon a művész-had, a közkedvelt­­ségű és nagyműveltségű városi tanácsos, N­á­n­á­s­s­y Ferencz (nekem különösen régi jó barátom) kalauzo­lása mellett, a nagy gulya látogatására. Letérünk az országútról délirányba s benne vagyunk az igazi pusztában, a »zárni« határban. A csárda, a mátai dombos liget, a Hortobágy fűzfái las­­san kint elmaradoznak mögöttünk s fél órai vágtatás után, sik mezőkön át, siskás tocsogókat keresztül vágva, ott vagyunk hajnali három óra tájon a puszta közepén. Itt van az igazi puszta. A végtelen messzeségben, a­mennyire szem lát, nincs egy halom, egy élő fa, egy karám, egy nádkúp, még egy kutyám sincs, mely irányt adhatna, nincs semmi más, mint a két »kiterjesztett erősség« ; fenn a még mindig csillagos ég, alant a sima, bársonyzölddel bevont föld, a­mit egy vakandtúrás sem zavar meg. Az ember úgy érzi magát itt, mint a szélcsendes ten­ger közepén. Semmi élő állat, sem távol, sem közel, sem repülő madár, sem dongó bogár, sem futó nyúl, sem fonó ürge, sem békászó gólya. A teljhatalmú »semmi« uralkodik itten. De még­is van egy hang, mely életet hirdet. Ez a légbenjáró pacsirták éneke. Szemmel feltalálhatat­­lan kisér bennünket a magasban végtül végig az a száz meg száz égi énekes, a­kinek zengő kardala a puszta közepén, e felséges templomban, di­cséri az istent. És e pillanatban valami földöntúli, kétteljes nyugalom­érzet fogja el idegeinket. Azt érezzük, hogy kívül vagyunk a világon, megszabadulva a civilizált élet minden szabályaitól, nyomorúságától. A végtelen kerek síkságon nem vezet egy ösvény, nem egy kocsinyom: a­ki itt járatlan, eltévedhet benne, mint egy őserdőben, köröskörül nem lát sem­mit, a­mi tájékozná, a­mi barangolásának előre vagy hátra irányt adna. Mikor köd van a pusztán, maguk az ittlakók is elbódulnak benne. Orahoszszant, vágtató futamban eltart e felsé­ges kép: az égre már feljött a nap kengyelfutója, a hajnalcsillag, a harmatos fűben együtt fut velünk va­lami messze nyúló, szivárványos­ dicsfény a sík földön, s csak akkor tűnik fel előttünk a látó határon valami sötét folt: az első ültetett erdő a Zárni pusztán, mely­nek akáczfái között rejtőzik a csikós karám, s ezzel egyidejűleg kezdenek kiemelkedni a föld hátáról egyes papok, egy magasabb domb, három alacsonyabb, ta­tárhalmok a nép nyelvén, irtó csaták emlékei, a­hol megbontják a domb zöld pázsitját, mindenütt csontok jönnek a napfényre. Egész helység volt itt hajdan. Most úgy híják, hogy a »Zárni puszta.« A csonthal­mokon kívül egy templom kőmaradványai beszélnek a rég elmúlt életről. Egy sárfalból készült karám, egy nádból épült vasaló, egy deszka szélfogó, és egy csordakút, a hajdani piacz egész ékessége. A há­rom kutyém, keresztbeálló gerendáival, úgy tűnik fel a távolból, mint a valóságos Golgotha. A­mi a puszta nevezetességét képezi, az a »nagy gulya.« Ezerötszáz tehén, idei borjúival, nagy számú bikákkal egy tömegben. Mikor megérkezünk még alszik az egész tábor, nem a zöld mezőn hevernek: szeretik a kényelmet, van egy feketére lehevert nagy szőrű, a­hová éjsza­kázni járnak. Még­­valamennyi fekszik, az ezernyi czimeres nagy szarvak, erdőként magasra emelve, csak a legvénebb bika, egy elefántnyi állat, fekete kormos fejével, papot vető nyakával áll magasan a csorda között. Meg sem mozdul egy is, mikor kocsi­jainkkal körül hajtatunk az alvó helyük mellett. És ezek teljesen szilaj állatok, a­mik télen nyáron kinn vannak a pusztán, a szabad ég alatt. A teheneket nem fejik, tejgazdaság nincsen, azok csak borjúte­­nyésztésért vannak. Eladni csak falkánkint lehet be­lőlük, s elégszer megesik, hogy mikor az eladott fal­kát már beterelték a Tiszaparton a hidasba, akkor egyszerre előveszi őket, a puszta utáni vágy: keresz­tül ugrálnak a komp szélén, kiúsznak a Tiszából s vissza­vágtatnak a Zárni karámhoz: az eladó vissza­fizetheti a pénzt a vevőnek. Ezt a tréfát a lovak is megteszik. Sok horto­bágyi mén visszaszökik a »két viz« közül az uj gazdá­jától a régi szabadságba, s magával hoz hámot, kötő­féket. A múlt télen a város méneséből hatvan darab beszélt össze s télutóján kitörtek a debreczeni istállóból s meg sem álltak a négy óra járásnyi má­tai pusztáig, ott pihentek meg, a jól ismert széna­kazlaknál. Napfelkelte előtt megtekintjük még a Karámot, melynek belsejében szép sorban vannak felakasztva a bojtárok öszszegöngyölt bundái, aztán meg a »m­a­­gya­r wertheimeassa.« Ez egy fiatal borjúnak a bőre, melynek mind a négy lába meg van hagyva körmöstül; a nyakán a nyílás, a­mi lakatra jár, ebben tartja a bojtár a maga kincseit, pipáját, dohányát, só­­paprikatartóját, meg az igazságát. Pénz, az nin­csen benne. Mire való volna a pénz, itt a pusztán ? Ez alatt a taligás, egy értelmes, okos beszédű legényke, kék ingben, gatyában , az ing pirossal kihí­­mezve tarkán, megfőzi a bográcsban, a reggelire való »tésztás kását« , legelőbb minket[kinál m ‘‘ fö izü eledel, többet ér a kávénál, meg a pa.. . aztán a bojtárok ülik körül a bográcsot, hozzálátva hoszszu nyelű, gömbölyű czinkanalaikkal. Lassan esz­nek, látva, hogy két piktor rajzolja a csoportjukat vázlatos könyvébe: »Most kél a nap!« A naptár szerint ugyan öt perc­c­el későbbre tette az astronomus a nap keltét, de hiszen azt min­den ember tudja, a­ki nem az iskola mellé járt, hogy a­mit most látunk, az nem a napkelet maga, hanem csak annak a csalképe, a­melyet a légkör a láthatár alól kiemel, mielőtt a nap valósággal feljött volna. Az itt látott csudálatos optikai képet, melyet még eddig semmi természettudós művében leírva nem találtam, csak­is az itteni légrétegek különössége sze­rint lehet kimagyarázni. Ugyanazok a különböző sűrű­ségű, egymás fölött fekvő légrétegek, melyek a déli­báb csalképeit előidézik, működnek a nap feljövetelé­nél a zárni pusztán. — Meleg reggel van, a lég azon­nal tele. — A nap képe, mint egy csuda­ nagy tűz­­halom tolakodik elő az égtől élesen elvált földhatár mögül, fél első percz múlva a domborulat kicsucsoro­­dik s a napkép gúla alakot vesz föl; másik félpercz­­ben a nap ötszegletüvé lesz; — azután elhagyja a látóhatárt s félperczig olyan lesz, mint egy oldalt fekvő toj­ás. Akkor elkezd alul öszszeszűkülni, feljül domborulni, míg egy tökéletes gomba alakját veszi föl. Az ember kaczagni szeretne rajta, ha olyan fen­séges tünemény nem volna. A gomba nyele lassan kint összecsücsörödik, úgy hogy a napábra alul c­z­i­t­r­o­­m­o­t mimél, — majd elmúlik az alsó csücske, de he­lyette a napábra felső részén támad összeszűkülés, úgy hogy az egy r­ó­m­a­i urna alakot vesz föl. S ez alatt nincs semmi fénye, puszta szemmel lehet bele­nézni, mintha valami istenrokon tündér csinálna játé­kot a felséges tűzgolyóval, a halandók gyönyörködte­tésére. A »hajnal délibábjának« lehetne ezt nevezni. A debreczeni urak azt mondák, hogy ez rendes látvány itt a zárni pusztán. De ez a tünemény maga megérdemelné, hogy a világ minap’v’' ^^azettudósai ide vándoroljanak és annak'^c7«oS\ ^algassák. v» Egyszerre aztán véget vet az isteni játéknak az igazi nap, szerteszét lövellő fény­ mindenségével.­­Eddig csak a pacsirták éneke zengett, de a­mint a fényes napsugár szétlövell a pusztán, egyszerre felzendül a barmok zenéje. Egy tömegben feláll a tábornyi, szarvemelő sokaság s a maga hangjával üd­vözli a hajnalt s indul a zöld mezőnek a kolompos ve­zetése mellett. Ez aztán a kardal! Ezer bömbölő mély hang szakadatlan egymásban kapó zenéje, melynek dishar­­moniája maga a leghatalmasabb symphonia. Vala­mennyi tehén mind bőgve hívogatja a fiát s igy vonul végig előttünk, folyvást riadozó, bömbölő chorusban az impozáns tömeg, mely, hogy ha felbőszül, nincs az a fegyveres hadsor, a­mit keresztül ne törjön. Jaj volna annak az idegen embernek, a­ki csak egy borjút is megpróbálna ebből a gulyából elvinni! Hanem az ismerős bojtárok biztosan járnak keresztül kasul az állattömegen s igazságot szolgáltatnak közte. Arra nagy szükség van. Mivelhogy vannak a négylá­búak között is olyan lelketlen anyák, a­kik a kisde­deikről nem akarnak gondoskodni. Ezeknek kötelet kötnek a szarvára, odavonszolják a karámhoz, annak erős korlátja van tölgyfából. Az en­gedetlen tehén fejét hozzá kötik egy duezhoz, s aztán odaviszik alája a szegény kis sovány, pálcza­­lábu bornyácskát s bracc­ialis hatalommal megszop­tatják. Ha pedig a borjú már tinónyi nagyságra meg­nőtt s még mindig szopni akar, fatáblát kötnek az or­rára, a melytől legelhet, de nem szophat többé. Kiegészíti a puszták rendőrségét a három ha­talmas, fehér bundás komondor. Kutyákat csak a. A szabadelvű pür­t tagjait figyelmeztetjük, hogy a költségvetési törvény a képviselőhöz hétfőn tartandó ülésében kerül tárgyalás és szavazás alá s hogy kívá­natos, hogy e szavazáson pártunk tagjai teljes szám­mal megjelenjenek. Budapest, máj. 31. Az orosz ’czár­­toastja, melyet a montenegrói fejedelemre mondott, bizonyára a legélénkebb csodál­kozást fogja fölkelteni Európaszerte, ésannyira, hogy ha nem a szentpétervári hivatalos lap közölte volna ezt a toastot, bizonyára mentül többen kételkedtek volna authentikus voltában. Oroszország »egyetlen igaz és hű barátjának«, nevezte e toastban az orosz czár a montenegrói vajdát, a­mi a fekete hegyek urára nézve bizonyosan igen megtisztelő állapot, de hogy az orosz politikára nézve ebben a vallomásban egy rettenetes szegénységi bizonyítvány állíttatott ki, az, azt hiszszük, bővebb és részletes fejtegetésre nem szorul. Tartózkodunk most a kérdés azon oldalának minden részletes érintésétől, hogy az orosz czár ezen nyilatkozatában mekkora czáfolata foglaltatik mind­azon pessimisticus hirleléseknek, melyek hosszú idő óta úgy akarnák feltüntetni az egész keletet, mint a melyben az orosz törekvések minden ponton diadal­maskodtak ; hogy az orosz czár maga csak egyetlen hit és igaz barátot vél láthatni az egész keleten s ezt az egyetlen barátot Montenegro urában találja fel az, azt hiszszük, eléggé kiáltón megc­áfolja ezt a fel­fogást. De másrészt tagadhatatlan, hogy e felköszön­tésben s különösen annak ily ostentativ módon való világgá bocsátásában igen komoly jelenséggel van dolgunk. Azt mutatja ez, hogy a czár, lelke mélyéig el van keseredve a nemzetközi viszonyok miatt, s hogy abban a helyzetben, a­melybe az orosz politika jutott, készen kell állania Európának, készen a béke bará­tainak minden meglepetésre. Arról sem beszélünk ez­úttal, hogy az orosz politika e nyílt hadüzenete minden orosz barátság után epedező nemzetközi tényező ellen, használ-e bár­mit is Oroszország nemzetközi helyzete igen kellet­len állapotának, s hogy valamely nagy birodalom szerez-e úgy jó barátokat, hogy vérig sérti vala­mennyit, a­kikről hatályosan remélhetné a mellé való sorakozást; ez végre is Oroszország belső ügye, s maga lássa, mit ér el vele. Mi csak annak kiemelésére szorítkozunk, hogy ha az orosz entente cordiale e nyílt s ostentativ tanu­­ságté­telének Montenegróval az lenne belső magyará­zata, hogy az orosz politika a szerb viszonyok bonyo­­lódását oly activ megkezdésére akarja felhasználni, a­melyben Montenegrónak­ activ rész jutna, ily szándék a nemzetközi viszonyokat egyszerre a legélesebbekké tehetné. Mi teljes figyelemmel kisérjük e viszo­nyokat s meggyőződésünk, hogy nem utolsó csaló­dása az az orosz politikának, mely a czár peterhofi felköszöntőjének keseredett hangjában nyilatkozik s ha e hangnak örülhet is a montenegrói vladika, az a leghatározottabban elkedvetlenítő hatást gyakorolhat minden oly­­ politikai tényezőre, mely szeretné, ha a pánszláv politikának Európaszerte nem csak egyetlen igaz és hü barátja lenne, s ha ez egyetlen hi és igaz barát nem oly fejedelem lenne, a ki sokat várhat e barátságtól és hűségtől, a kitől azonban viszont a pánszláv politika alig remélhet jelentős szolgá­latokat. BELFÖLD, Budapest, máj. 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőhöz holnap, június hó 1-én, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A pénzügyi bizottság jelentése, a cheque- és clearing forgalomról szóló törvényjavaslat tárgyában, a köz­lekedési bizottságnak jelentése a Csáktornyától Zala­­szentiványon át Tükkig vezetendő helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó felhatalmazás tárgyában, »a honvédelmi minisztérium elhelyezésére szolgáló államépület kiépítéséről és az erre szükséges költségek fedezéséről« szóló törvényjavaslatra vonatkozó pénz­ügyi bizottsági jelentés; az 1882.­­évi XV. t.-czikkel beiktatott nemzetközi phylloxera-egyezmény kiegé­szítéséről szóló törvényjavaslat és »a magyar földhi­telintézet által engedélyezendő vízszabályozási és ta­laj­javítási kölcsönök ügyében« beadott törvényjavas­latra vonatkozó pénzügyi bizottsági jelentés tár­gyalása. Budapest, máj. 31. (A főrendiház ülése.) A főrendiház június hó 12-én ülést tart, mely­nek napirendje: 1. Elnöki előterjesztés. 2. Az igazoló bizottság jelentése gróf Bomhelles Márk va­gyoni képesítésének elismerését szorgalmazó kérvé­nye tárgyában. 3. Az 1889. évi állami költségve­tés érdemleges tárgyalása. Budapest, máj. 31. (A főrendiház pénz­ügyi bizottságából.) A főrendiház pénzügyi bizottsága folyó évi junius hó 4-én ülést tart, melynek tár­g­ya: Az 1889. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Budapest, máj. 31. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék ma tartott értekez­letén tárgyalás alá vette a pénzügyi bizottság jelenté­sét ,a magyar földhitelintézet által en­gedélyezendő szabályozási és talajja­­vítási kölcsönök­ ügyében beadott törvényja­vaslat tárgyában. Ezenkívül tárgyalta a holnapi na­pirendre kerülő apró javaslatokat, valamint az appro­­priatio kérdését is. Budapest, máj. 31. (A conversio.) Mind­azon a convertálásba bevont aranykölcsönök, melyek még eddig nem mondattak föl, a »B. C.« jelenté­se szerint, július elseje előtt fölmondatnak. A convertá­­landó ezüstkölcsönök nagy része is a legköze­lebbi hetekben kerül felmondásra, csakis az alföldi vasút­társaság elsőbbség-kötvényeit halasztják októ­ber elsejére. Az ezüstkölcsön-czimleteknek 41/2®/0-es ezüst-czimletekre való kicserélésére vonatkozólag új ajánlat alig fog tétetni. Budapest, máj. 31. (A középiskolából a polgári iskolába való átlépés szabá­lyozása.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő kör rendeletét intézte valamennyi megye kir. tanfelügyelőjéhez a középiskolából pol­gári iskolába való átlépés újabb szabályo­zása tárgyában. Az 1879. évi szeptember hó 12-én 25,409. sz. alatt kelt rendelettel a polgári iskolák számára ki­adott tanterv bevezetéséül szolgáló »szükséges tud­nivalók 1­4. pontja a középiskolából polgári iskolába való átlépést eléggé részletesen meg nem határozván, az e részben tapasztalható ingadozás megszüntetése és egyöntetű eljárás életbe léptetése czéljából, a kö­

Next