Nemzet, 1889. szeptember (8. évfolyam, 2517-2546. szám)

1889-09-11 / 2527. szám

fttattEMORÓdi«, #»?«net­«kitero, Athenaeum-épület, L emelet. A lep szellemi részét illető minden közlemény ■ szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk és Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉS2K­agy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum-épü­let) küldendők. Egyet szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 2527. (250.) szám. Budapest, 1889. Szerda, szeptember 11. Reggeli kiadás: KuBÖ-HrrAIAI,F­erenceiek-tere, Atheneeum-épület, földpaiet Előfizetési díj : a reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................................. Í frt • hónapra . . . ........................... 6» 8 hónapra 1S» Az esti kiadás postái kü­lönküldéséért felül­ik®^ havonként 85 kr., negyedévesként 1 . Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 8 kr. VIII. évf folyam. Budapest, szeptember 10. A politikai szünet rövid időn véget ér nálunk és megkezdődik a parlamenti tevé­kenység, melynek vagy a kormány által ké­szített és készítendő előterjesztések fogják tárgyát képezni, vagy — a szenvedélyes párt­harca Az alternatíva eldöntése egészen az el­lenzékre van bízva, részünkről mi sem lesz elmulasztva azon czélból, hogy annak első fele valósuljon. Természetes, hogy a törvény­hozásnak dolgot adni és azt vezetni a kor­mány feladata és kötelessége ; meg is várjuk tőle, hogy ezen kötelességét teljes mértékben teljesítse. De ha a kormány csak az 1890 évi költségvetésnek idejében való előterjesz­tésével, annak idei tárgyalását, a maga részé­ről lehetővé teszi, már bő anyagot adott a törvényhozásnak, annyival is inkább, mert míg a képviselőház bizottsága a költségvetést előkészíti, a múlt ülésszak munkásságából, plenáris tárgyalásra vár, több javaslat, azok közt oly fontos is, mint a közmunka törvény­­javaslat, s esetleg a honvédségről szóló ja­vaslat és készülőben van a mezei rendőrség­ről szóló törvényjavaslat is. Már­pedig ez elég anyag arra, hogy a képviselőház — te­kintve főleg arra, hogy mindig van és lesz sürgős elintézést igénylő apróbb feladat is — teljes erővel lásson hozzá. És nézetünk sze­rint nem is cselekednék helyesen, ha a kész anyagot, mely oly fontos reformokat tartal­maz, fel nem dolgozná és tétlenül vagy ered­ménytelenül fecsérelné idejét. Igaz, hogy most mindenkinek szájában vagy jobban mondva tollában, a közigazga­tási reform van. Nem is térünk ki előle, mert tudjuk, ismerjük közigazgatásunk hiányait, bajait. Természetesnek tartjuk azt is, hogy első­sorban a kormánytól, illetőleg a belügy­minisztertől várja mindenki a programmot e tekintetben. De azt már nem hiszszük, hogy ez a kérdés rövid idő alatt, egy törvényjavas­latban megoldható lenne. Igen­is, tisztában kell lenni azon iránynyal, melyben a megol­dást keressük; azon kerettel, melybe azt be­illeszteni akarjuk; de éppen ezért a legnehe­zebb az egymásutánt megállapítani, a felosz­tást elhatározni, melylyel az megoldandó lesz. Sőt úgy találjuk, hogy a kérdésnek azon — inkább csak formai — része, hogy t. i. némely tisztviselők kinevezés és ne választás alá essenek, sokkal inkább előtérbe van tolva, mintsem megérdemli. Mert azt h­iszszük, hogy a községtől a megyékig és ezektől a kor­mányig, a hatóságok ügykörének czélszerű beosztása, lehető egyszerűsítése és e keretbe a legutóbbi két évtized alatt teremtett intézmények beosztása sokkal fontosabb és nehezebb feladat, mint amaz. És ta­lán, még ha meggondoljuk azt, hogy az 1872. évi bírói karnak milyen epuratión kel­lett és kell még most is keresztül menni, a qualificatio és ügykör világos kikötése és könnyen consta­tálhat­ósága daczára is ; tisz­tán fogjuk látni, hogy az állami közigazgatást egyszerűen decretálni és annak megoldását abban találni, hogy a megyei tisztikar ne vá­lasztás, hanem kinevezés útján töltessék be, lehet theoretikus politikusok felületes toll pró­bálgatása; de nem a gyakorlati törvényhozást kielégítő és az élet szükségeinek, megfelelő feladat és illetőleg megoldás. Daciára annak, hogy két évtized óta ná­lunk tollal és szóval szüntelenül sokan hirde­tik az állami administrativ behozatalát, m­i mégis azt állítjuk, hogy parlament és napi sajtó épen ennek a kérdésnek megértetésére szolgáltattak legkevesebbet, mert a mérsékelt ellenzéknek egyszer (talán 1880-ban) tett ko­molyabb kísérletén kívül, mely e pártot úgy felzavarta volt, még csak halvány kísérlet sem történt arra nézve, hogy e feladat a jelszavak légköréből a gyakorlati feladatok szilárd ta­lajára vitessék. Igaz,­­ hogy a kormány azért kor­mány, hogy e tekintetben is nézeteivel elől járjon, de parlamenti kormánynak, legalább is ismernie és lehetőleg tekintetbe kell vennie a létező nézeteket és fenforgó szüksé­geket vagy nehézségeket, főleg egy olyan bo­nyolult viszonyokkal bíró országban, milyen hazánk. Ezért tartanók nagyon szükségesnek és kívánatosnak, ha azok is előállanának már nézeteikkel, kik a közigazgatás államosítását nemcsak szükségesnek, hanem azonnal és ha­ladéktalanul valósítandónak és valósítható­­nak is tartják s legalább úgy nagyjában mon­danák el a mikéntjét. Ezt nem azért mondjuk, mintha a kormányt akarnék felmenteni fel­adata alól, hanem azért,­mert mi a feladatot fokozatosan megoldandónak és most, egy­előre , főbb irányában megvitatandónak tartjuk, hrs, Asbóth János beszámoló beszéde. Asbóth János országgyűlési képviselő, Új- Moldován ma tartotta meg nagyszámú választóközön­ség előtt s élénk tetszés mellett, beszámoló beszédét. A beszéd a következőleg hangzik: Tisztelt választók! Önök emlékezni fognak, hogy mikor először volt szerencsém önök előtt poli­tikai nézeteimet kifejteni, hangsúlyoztam, hogy a je­lenlegi országgyűlésnek legfőbb feladata a pénzügyek rendezése lesz. Mert minden reformnál életbevágóbb a magyar állam fejlődésére és jövőjének biztosítására, hogy folyton ingadozó pénzügyi helyzete végre meg­szilárduljon. Emlékezni fognak, hogy a szigorú rend és takarékosság mindenki által és mindenkor hangoz­tatott, de soha következetesen meg nem tartott álta­lános iránya mellett, őszintén kimondtam a jövedel­mek tetemes fokozásának szükségét és azt a módot erre, mely az adózó­gépnek lehető és szükséges kímé­lésével jár, abban találtam, hogy a szesznek és szeszes italoknak, mint adóobjectumnak rationális kiakná­zása teljesen el volt hanyagolva és hogy itten nagy jövedelmi források nyithatók meg azonnal, melyek minden újabb adóemelés nélkül is, mintegy önere­jükből még bővebben fognak folyni a jövőben, de hogy erre szükséges, hogy az állam szabad kezet sze­rezzen magának e téren, visszaváltva ezen objektum azon részét, melyet a középkori feudalitás a földes­­­úrra ruházott volt. (Halljuk!) Már egy évvel ezelőtt jelezhettem volt, hogy ezen utak követésében rövid egy esztendő alatt is minő epochális eredmények voltak elérve. Ma ez az adóreform, ha még nem is emelkedett teljes hatályára, befejezetten áll előttünk, és támogatva egyéb hasonló pénzügyi intézkedések által, de találkozva azzal a szigorú renddel és takarékossággal is, mely nélkül a legbővebb segélyforrások és a leggeniálisabb concep­­tiók sem vezetnek másra, mint a bukásra, a pénz­ügyek rendezésének nagy és nehéz, de az összességre és minden egyesre egyaránt áldásos kihatású művét már is közel juttatá a sikerhez. (Úgy van! ügy van!) Mert mi az, a­mi el van érve ? A pénzpiac­nak bi­zalma a magyar pénzügyi politika iránt, már már oda volt veszve. Alig volt a budgetnek olyan fontosabb tétele, mely hamisnak nem bizonyult volna a zár­számadásokban. Minden miniszter költekezett a maga szakállára. Kiáltó kifejezést nyert ez az állapot abban, hogy az ilyen viszonyok közt alkalmazott expediens, a papírjáradék újabb és újabb kibocsátására csupán ezen államadósság évi kamatait három év alatt 1885-től 1888-ig 10 millióról 20 millióra emelte. A régi vidám görögöknél a tragoedia megrázó hatására következett a felderítő comoedia. A mi pénzügyi poli­tikánkban már-már meghonosodott az ellenkező el­járás : a parlament által megszavazott költségvetés volt a comoedia, melyre következett a hiteltúllépések, a póthitelek, a kezelési kimutatások és a zárszámadá­sok szomorujátéka. Ilyen viszonyok közt nagy vívmány volt, hogy Tisza Kálmán (Élénk éljenzés.) erős keze megfogta a lefelé rohanó kereket és első fogására azonnal helyreállította legalább a kezelés soliditását. (Élénk tetszés.) Még a legnagyobb bajok is kevésbbé lesznek veszélyesek, mihelyt nyilt őszinteség által legalább számbavehetők. De a renddel karöltve járt mindjárt a takarékosság is Már az 1887-iki zárszámadások és folytatólag az 1888-iki kezelési kimutatások, ellentét­ben az addigi kezeléssel, nemcsak a költségvetésnek megtartását, hanem azoknál még kedvezőbb eredmé­nyeket is mutattak. Ez pedig annál fontosabb, mivel maguk a költségvetési előirányzatok is gyorsan javul­tak. Míg azelőtt 40—50 millió volt a chronikus deficit, már az 1888-iki költségvetés leapasztotta 12 millióra, a f. évi 1889-iki pedig, daczára annak, hogy főleg hadügyi mellőzhetlen kiadások és az előbbi rendszerből folyt növekedése az állam­adóssági kamatoknak közel 9 1/5 millió újabb terhet okoztak, leapasztotta az előirányzott defic­itet 7.453,689 frtra. Ennek első gyümölcse az volt, hogy sikerült gyorsan helyreállítani a megingott bizalmat, emelni az állam hitelét, papírjaink árfolyamát és csökkenteni a kamatokat annyira, hogy teljes siker­rel volt keresztülvihető azon törlesztendő államadós­ság, melynek törlesztését eddig évről-évre újabb adósággal fedeztük, úgy, hogy az annuitások állandó terhéhez évenként újabb kamatteher járult, a­mi most már szintén meg fog szűnni. Minthogy pedig a fo­gyasztási, nevezetesen pedig a szeszadónak reformja a jövő évben már teljes hatását éreztetni fogja, jogo­sított azon remény, hogy már legközelebb teljesen megszűnik a deficit. Minthogy pedig azt látjuk, hogy a kiadások most már nem nagyobbak, de a bevételek igen­is nagyobbak az előirányzatnál és némelyek ál­landóan növektetnek, újabb szükségletekkel szemben pedig a régiebbek megszűnése áll, remélhető, hogy a jövedelmek azon természetes emelkedését, me­lyet eddig elnyelt a kamatteher folytonos nö­vekedése , majdnem visszaadhatjuk az adózónak kultúrai és anyagi haladásának hathatósabb tá­mogatásában és pedig mind fokozódó mértékben, a­mint a rend és takarékosság ez útjához ragaszkodva, újabb conversiókkal apaszthatjuk az adósságok ter­heit — és már most kérdem önöket, t. választók és itt appellálok minden azon nemes érzelmekre, me­lyeket kebelükben hordanak, appellálok igazságér­zetünkre, appellálok a nemes kegyeletre, melylyel minden hazafi azok iránt van, a­kik a közügynek nagy szolgálatot tettek, apellálok hazaszeretetükre, mit mondanak önök az olyan ellenzékhez, mely a hatalmi versenygésben a személyes gyűlöletig, a népszerűség hajhászatában a nép bolondításig fajulva, bőszült szenvedélyének elvakultságában azt a férfiút, a­ki ezt tette és ha semmi egyebet nem is tett volna, ha nem is ő volna az, a­ki hű és erős kézzel védelmezte meg békés fejlődésünket ennyi felforgatási törekvéssel szem­ben, a­ki megszilárdította államunk tekintélyét ide­bent, magasra emelte odakint, a­­mit mondanának azokhoz, a­kik ezt, az ideje előtt a haza szolgálatában megőszült férfiút, a­kinek boldog családi életében, vagyoni és társadalmi nagy helyzetében békés öröm lehetne minden pillanata, de a­kinek minden pillanata nehéz munka, nehéz gond és nehéz küz­delem, mivel a hazának szentelte min­den pillanatát, mit mondanak önök, higgadt, igaz, hazaszerető férfiak, azokhoz, a­kik mindezért el­halmozzák őt minden gyalázattal, mely tőlük telik és kezet fogva a társadalom azon söpredékével, mely a fegyházak törzsvendégeiből, pro­­fessionális korhelyekből és naplopókból minden nagy városban összeverődik és minden rendbontásra min­dig kész, addig hízelegnek neki, addig bujtogatják, addig bátorítják, szabad kezet követelve számára nyílt parlamenti ülésben, hogy bizony nem rajtuk múlt, ha nem sikerült azt a férfiút megkövez­te­t­n­­iü­k ? És kérem, vegyék figyelembe, hogy minő mó­dozatok közt érte el Tisza Kálmán pénzügyi po­litikájának sikereit. A külügyi helyzet a monarchia védelmére tetemes, elutasí­latlan újabb áldozatokat követelt, melyeknek szükségét egyébiránt elismerte az ellenzék is és melyek teljes igazolásukat lelik ab­ban az önök által közvetlenül is ismert tényben, hogy azon irányok és törekvések, melyek bennünket északkeletről évek óta fe­nyegetnek, most már déli határainkon is hatalomra kaptak. Annyival inkább szük­séges volt tehát a legszigorúbb takarékosság mellett újabb jövedelmekről is gondoskodni, ha nem akartunk mind gyorsuló acceleratióban oda jutni, hogy pénzünk elértéktelenedik, a köz- és magánhitel tönkre megy, üzlet és kereskedelem megbénul, az állam tehetet­lenné válik kulturai és gazdasági feladataiban és a folyton szegényedő országban minden birtok jöve­delme és értéke hanyatlik. (Halljuk !) Íme ez az a veszély, melytől megmentett bennünket Tisza Kálmán pénzügyi politikája. (Élénk helyeslés és tetszés.) De ezt a nagy és nehéz felada­tot talán úgy oldotta meg, hogy kíméletlen kézzel tá­madta meg az egyesnek vagyonát, hogy brutális mó­don emelte az adótételeket, és csak az állami kincs­tárra volt gondja­, az adófizető érdekeivel pedig mit­­sem törődött? (Élénk ellenmondások.) Ellenkezőleg, uraim, mert Tisza Kálmán minden egyes pénzügyi intézkedésénél, melylyel hazánkat pénzügyileg meg­szilárdította, az a jellemző, hogy egyúttal az a­dó­­fizető érdekeinek megvédésére, a köz­jóllét emelésére is volt irányítva. (Úgy van !) Mindenekelőtt teljesen mellőztetett a direct adók minden emelése, és az újabb jövedelmek a fo­gyasztási czikkekben kerestettek, melyeknél mindenki ura annak, hogy mennyit akar költeni, az adó foko­zása pedig az egyes fogyasztásra oly csekély töredék­ben oszlik el, hogy terhe alig érezhető. Ezekben pe­dig a szeszadó, melyre az újabb jövedelmek oroszlán­­része esik, lehetővé tette egy hanyatló ipar újraébre­­dését. De ezenfelül itt is kifejezést nyert ezen p­o­l­i­­tikának kímélete a kisebbek és szegé­nyebbek iránt, mert a gazdasági szeszfőzésnek adott kedvezményeken túl is készséggel engedett a miniszterelnök azon jogos kívánságunknak, hogy a kis gyümölcségetők különös kedvezményekben részesülje­nek. Saját használatukra most is adómentesen főz­hetnek , a­mit eladnak, azért az előbbinél valamivel magasabb adót fizetnek, de jelentékenyen kevesebbet az általános adótételnél, és mivel ez idővel felemeli a szesznek árát, többet nyerhetnek az eladásnál, mint a­mennyit az új adó által vesztenek. Az új czukoradó megkönnyíti a gyárak keletkezését, és e téren máris élénk mozgalmat teremtett. A dohányadó reformja emeli dohányunk minőségét és árát. A conversió elő­mozdítja a kamatláb csökkenést, az olcsóbb hitelt. A regálemegváltás folyó tőkével támogatja a földbirto­kot. És ehhez hozzá­járul a pénzügyi administra­tiv reformja. (Halljuk.) Emlékezzenek vissza, hogy minő nagy súlyt fektettem programmbeszédemben arra, hogy megszűnjék az adó- és illetékhivatalok azon iránya, hogy egyoldalúlag csak a kincstár érde­két tartják szem előtt, az adófizető érdekével pedig nem gondolnak, hogy számos esetben nagyobb tételt írnak elő, mint a­mennyit a törvény megszab, gon­dolva, hogy hadd nézze meg az adófizető a törvény­t, és hadd reclamáljon, ha törvénytelen teherrel van sújtva. Ez pedig annyival kárhoztatandóbb, mert elég eset volt arra, hogy nagy vagyonú emberek nagy értékű objektumok után, főkép örökösödésnél, a törvényesnél jóval csekélyebb illetékkel lettek megróva, a szegény, egyszerű ember pedig sóhajtva megfizeti a túlkövetelést is, mert ügyvédet nem tarthat, túlkomplicált adótörvényeinkben pedig még az írás­tudó is nehezen ismeri ki magát. Fizesse meg min­denki, a­mivel törvényesen tartozik, (Úgy van!) ne­hogy az állam aztán talán a szegény emberen legyen kénytelen megvenni azt, a­mit a vagyonos tőle elde­­fraudált. Ezért sajnálom ma is, hogy nem fogadtatott el az az indítvány, melyet a regale megváltás tárgyalá­sainál ifj. gr. Andrássy Gyulával együtt többen bead­tunk, hogy az adó alapján történjék a megváltás, mert a­ki eltitkolta jövedelmét, mikor az adóról volt szó, ne álljon elő vele, mikor a megváltásról van szó. De ne követeljen az állam és közege senkitől se többet, mint a­mennyivel törvényesen tartozik. Örömmel je­lenthetem ki tehát önöknek, hogy a kormány is beismerte ezen álláspont helyességét és a pénzügyi administratív reformjának egyik fő c­élja az lesz, hogy meggátolja egyfelől a jövedelmek eltitkolását és így az adóde­­fraudatiok megakadályoztatása által álljon elő azon jövedelmi többlet, melyet különben talán adóemelés­sel kellene behozni, de a pénzügyi közegek másfelől jogorvoslat és reclamació nélkül se szedjenek be töb­bet, mint a­mivel az adófizető tartozik. De ezeken kívül is a kormányzat minden ágá­ban számos az intézkedés a közjó és vagyonosodás eme­lésére, mert ha gondoskodni kell az állam jövedelmei­nek emeléséről, erre mindig a legjobb mód,ha a lakos­ság vagyonosodását könnyítjük és támogatjuk. A­mi nem azt teszi, hogy a könnyelműeket és prédákat meg lehet menteni, a tehetetleneket és léhákat meg lehet gazdagítani. Mert a legjobb kormányzat sem népesít­heti be az országot sült galambokkal, melyek a tátott szájakba repülnek, hanem lehet és kell is oda hatni, hogy az okos számítással párosult szorgalom és tett­erő, a józan vállalkozási szellem megkapja jutalmát. Bámulatos erélylyel működött ez irányban a közlekedési miniszter, a­ki most az ipar és ke­reskedelem ügyeit is átvette. Az ő műve az állami vasúthálózat kiegészítése és számos vicinális vasúttal való táplálása, a­mihez hozzájárul a közutak­­ról szóló törvényjavaslat, mindez a legnagyobb taka­rékossággal, pénzügyeink lehető kímélésével. Párhu­zamosan indult meg elhanyagolt vízi utaink fejlesz­tése, ebben az aldunai Vaskapu szabályozása, mely a mi vidékünket közvetlenül érinti. Ez teszi lehetővé azon olcsó szállítási díjakat, melyek által sikeresen küzdhet meg kivitelünk az idegen vámsorompókkal. Az olcsó személyszállítás legújabban életbelépett re­formja egy merész nagyszabású kísérlet, mely ha si­kerül, Magyarországot e téren a legelőhaladottabb államok oktatójává tette. A postatakarékpénztárak kiterjesztése a cheque és clearing forgalomra, az osz­trák-magyar bank giro és cheque üzletével együtt a tőkebőséget és hitelt fogják emelni, a­mihez hozzá­járul, hogy a pénzügyminiszter nagy pénztári készle­tével szükség esetén a piac­ot is támogathatja, a­he­lyett, hogy pillanatnyi szükségre is, mint régebben, maga legyen kénytelen a piac­hoz fordulni. Külön törvényt hoztunk a szabályozási és talaj­­javítási hitel olcsóbbá tételére, az állategészségügyről, a halászatról, a mezei rendőrségről. És ha ezek a viszonyok különbözősége mellett nem is lesznek min­denütt egyaránt keresztülvihetők, mégis haladást fog­nak előidézni, így elmondhatjuk és elismerni kénytelenek ellenségeink is, hogy hazánk napról napra kimutatja életrevalóságát, megküzdve a pénzügyi­, külügyi és külkereskedelmi nagy nehézségekkel és ezeknek da­czára anyagi prosperitással is mutatva megszilárdu­lását. Büszkén mondhatjuk el, hogy a hazai földmű­velés, hála földünknek és a földművelők életrevalósá­gának, sikeresen küzdött meg az éveken át tartott gaz­dasági világválsággal, sikeresebben, mint bármely más ország. Az amerikai tulproductio versenyével és az árhanyatlással szembeállítottuk életrevaló, szívós tetterőnket. A gyenge bukik a balszerencsében, az erős diadalmaskodik rajta. Nem meggyengülve, hanem megerősödve fogunk kikelni a válságból, melynek vé­gét már mutatják az előjelek. 1888-ban 825,000 hec­­tárral több volt a búzavetésünk, mint 1870-ben és a terület terjedésével karöltve javuló művelés folytán az 1870-diki 22 millió hectoliterrel szem­ben 1888-ban 50 millió hectoliter volt a búza­termés. Pedig azóta teremtettük meg az olcsó szállítást, melynek hatását csak növeli, hogy mind nagyobb tömegeket lisztalakban viszünk ki. Talán még fontosabb lendület mutatkozik az iparnövények termesztésében és a gazdasági mellékiparokban. Az országnak egyes vidékei fontos és gyorsan növekvő jövedelmi forrásokat teremtenek maguknak a tej- és sajtgazdaságban, a selyemben és gyümölcsben. És én nem tehetem, hogy ne utaljak arra, hogy vidékünkön és megyénkben a természet mindent megtett, hogy mindezekből, de főképp a szilvaaszalásból és szilva­­izből, mely a szomszéd Szerbia egyik legfőbb jöve­delme, kis- és nagybirtokosaink meggazdagodjanak. Nem is mulasztottam el erre figyelmeztetni az illető kormányközegeket, de a­hol a természet megtett mindent, az embernek is meg kell tennie a magáét. Más vidékeken a lótenyésztés emelkedett a világ­­piac­ egyik fontos tényezőjévé, így érthető, hogy az árhanyatlás és a válság daczára emelkedett a föld értéke és bére is; a betáblázott terhek növekedése is, ha egyeseknél könnyelműség következménye, átalá­­nosságban azt mutatja, hogy először nagyban emel­kedett és olcsóbb, tehát elbírhatóbb és áldásosabb lett a hitel; a hitel pedig, melylyel valaki jogosultan bír, ép oly része vagyonának, mint maga a föld és jól te­szi, ha helyesen felhasználja. Másodszor azt mutatja, hogy a romboló uzsorahitelt nagy részt kiszorította az egészséges hitel. Kőkép pedig azt mutatja, hogy primitív gazdálkodásból mindinkább emelkedünk üz­leti gazdálkodásra, befektetési és forgalmi tőkével. Épen úgy következett a kereskedelem fejlődéséből a váltóforgalom emelkedése és a­ki ezeket kedvezőtlen jelenségeknek akarná tekinteni, megfeledkezik arról, hogy 10 esztendő alatt a takarékpénztári betétek megsokszorozódtak, a­mi nem volna lehetséges, ha egyfelől az ország nem gy­arapodott volna, ha másfe­lől ezek a tőkék nem találnának a gazdasági fejlődés­nél fogva könnyű, de solid elhelyezést. Ezt a fejlődést kell előmozdítani, mert ez­által emelkednek az állam jövedelmei adóemelés nélkül is, a mint tény­leg évről évre többet hozott természetes fejlődése ál­tal adóemelés nélkül is a házadó, a tőkekamatadó, a szállítási adó, a dohányjövedék, melynek nettó jö­vedelme 1881-től 1885-ig 15 millióról 24 millióra emelkedett. Elmaradottabb és lassúbb iparunk fejlődése. Ha azonban az ipar fejlődését akarjuk, ki kell mon­dani azt, a­mit az ipar ál­barátai és hamis prófétái sohasem fognak kimondani, mert azzal korteskedni nem lehet. Valamint még vannak kereskedőink és pedig nemcsak elmaradott vidékeken, a­hol talán nem is lehet máskép dolgozni, hanem a főváros kellő kö­zepén is, a­kik ragaszkodnak ahhoz a primitív rend­szerhez, hogy drága és csekély forgalommal dolgoz­nak, a­helyett, hogy nagyobb hasznot érjenek olcsó, de nagy forgalommal, úgy a kézművesek nagy része dicséretes kivételekkel, nem tud megfeledkezni azok­ról az időkről, a­mikor a közlekedési eszközök hiánya miatt és a ezédrendszer korlátai közt könnyen meg lehetett élni kevés és rossz, de drága munkával. Ezt az állapotot most is fenn lehetne tartani és követelik is az iparos kortesek és kortes iparosok. Nem kellene egyéb, mint minden verseny lehetetlen­sége. De ez­által iparunk nem fejlődnék, mert ez csak úgy érhető el, ha többet, jobban és olcsóbban igye­keznek dolgozni, hanem még alacsonyabb színvonalra esnek, az összes fogyasztók pedig még inkább meg­­terheltetnének drága és kontár czikkekkel. Gyáripa­runk örvendetesebben halad a törvényhozás és a kor­mány támogatásával. De egyik akadálya különben sze­rencsés körülményben fekszik, abban a kedvező körül­ményben, hogy a vagyon eloszlása nálunk nem olyan egyenetlen, a jóllét általánosabb, mint Európa bármely országában; nincs annyi milliomosunk, de nincs is annyi földönfutó szegényünk, mint az iparos orszá­goknak, és a­ki dolgozni akar, az ország legnagyobb részében könnyen talál megélhető, kevésbbé terhes és egészségesebb munkát, mint a minő a gyári munka. Ha tehát mi gyári munkát akarunk, nekünk kettős okunk van a gyármunkás helyzetét javítani. Nemcsak az, hogy a mások kárán okulva elejét vegyük a socia­­lizmus véres és pusztító veszélyeinek, hanem az is, hogy a munkaerőket a gyári munkának megnyerjük. Ugyanezen okokból, de már az emberi érzésnél fogva is kötelességemnek tartottam a képviselőház­hoz beadott munkás­kérvénynek a munkás­érdekekre vonatkozó részét melegen támogatni. Nem támogat­hattam az általános és titkos szavazást, mert romlá­­sosnak tartok minden reformot, melynek nincs alapja gyakorlati szükségben, mely ugrás az ismeretlenbe, mely csak a változtatási viszketeg és abstract okos­kodás szüleménye. Experimentumok tár­gyává a nemzetet tenni nem szabad, a polgáro­kat pedig arra nevelni, hogy véleményüket csak ti­tokban merjék nyilvánítani, annyi volna, mint le­rombolni az ország szabadságának legfőbb g­a­r­a­n­c­i­á­j­á­t. (Úgy van ! Úgy van !) De kimondtam, hogy igenis tudok számolni azzal hogy mi sem fogjuk állandóan 800.000 em­berre korlátozhatni a választók számát, hogy azon mértékben, a­mint újabb fontos érdekek keletkeznek, a lakosság újabb kategóriái emelkednek fokozott jelen­tőségre, konsolidálódik az állam, fejlődik a nép szé­les rétegeinek anyagi és szellemi haladása, ki­­kell terjeszteni a választói jogot is. És ki­mondtam, hogy mivel a munkás­osztály nálunk is foly­ton fokozódó jelentőséget nyer, a törvényhozásnak a munkásosztályokkal mindinkább foglalkoznia kell. És ezt a jogos igényt annál inkább teljesíthetőnek tar­tom, mivel a mi munkásaink ragaszkodnak a törvényes térhez és eszközökhöz és politikai érettségüknek fényes bizonyítékát adták azon válsá­gos napokban, midőn a fővárosnak rendbontó elemei hasztalan igyekeztek őket megnyerni a közbiztonság a közrend, de sőt az alkotmány alapjai, a korona és a parlament ellen intézett támadásokra. Hangsúlyoz­tam továbbá, hogy a női és gyermek­munkások vé­delmét nem tartom elegendőnek, hogy a munkaadó fe­lelősségét az ő hibájából vagy mulasztásából eredő balesetekben hatályossá kell tenni és felszólaltam a vasárnapi munkaszünet mellett. Hogy a mi keresetü­ket veszített bányamunkásaink a Vaskapu szabályo­zásánál találjanak alkalmazást, külön interpelláció­­ban fordultam a kereskedelmi miniszter úrhoz, a­ki biztatott is, hogy ezen ügyre gondja lesz. A vasár­napi munka szabályozását illetőleg, mely jogos kíván­ság támogatást talált a háznak minden oldalán, a kormányelnök maga jelentette ki, hogy a kormány e kérdéssel foglalkozni fog, a balesetek elleni biztosítás ügyében pedig az előmunkálatok meg is kezdettek. Az ülésszak tehát, a­mint látják, nem volt meddő az ország jólétére irányuló nagy és üdvös in­tézkedésekben és kezdeményezésben, és ha még több nem történt, tulajdonítsák annak, hogy egy negyed­év igenis meddővé vált azon botrányok által, melynek színhelyévé a parlamentet tenni az ellenzék jónak látta. Ne h­iggjék, hogy talán az ország ér­dekeinek és jogainak védelme ragadta az illetőket a felhevülés olyan fokára, hogy a parla­menti harcrot a személyes invectivák, a hurrogás és lábdobogás fegyvereivel folytatták. Nemes indulatok még végleteikben sem fordulnak nemtelen eszközök­höz. Ellenkezőleg. Az exasperálta az ellenzéket, hogy a miniszterelnök állását annyi támadás után nem gyengülni, hanem a fényes pénzügyi sikerekben újra megerősödni látta. Láttuk, hogy megtámadott a pénz­ügyi kibontakozásra irányuló minden rendszabályt, hiszen megtámadta magát a conversiót is, mely semmi teherrel, csak tiszta haszonnal járt, a regálék megvál­tását pedig oly irányba akarta terelni, hogy az állam megterheltessék az egész megváltási összeggel, de erre fedezetet a megváltásban ne találjon, mi csak a pénzügyi rendezés visszaveté­sét és újabb adót okozhatott volna. És midőn látta, hogy a nagy pénzügyi eredményeket elhomályosítani nem tudja, akkor botránynyal és személyes gyűlölkö­déssel igyekezett hatásukat ellensúlyozni, és erre megtalálta az alkalmat a véderővitában. Mi körül folyt a harcz ? A 14 §. félremagya­­ráztatott, mintha általa a parlament lényeges jogai csorbíttatnának. De miután a felmerült aggodal­makra a §. úgy módosíttatott, hogy ezen félremagya­rázást a rosszakarat sem tarthatta fenn tovább, — mi maradt hátra? Az egyéves önkéntesi intézmény bizo­nyos módosításai. Egyszer az, hogy a magyar nyelvnek a tiszti vizsgánál nagyobb tér biz­tosíttatott, mint eddig. Különösen azon határozati javaslat elfogadása által, melyet Gajári J. bará­tommal többen beadtunk, biztosítva van, hogy a né­met nyelv ismeretének a szolgálat igényeinek megfe­lelő kimutatása mellett a tiszti vizsga magyar nyelven is letehető. Másodszor azt hogy a­ki e különben is lé­nyegesen megkönnyített tiszti vizsgát nem teszi le, még egy második évet tartozik szolgálni. Önök igazat fognak nekem adni, hogy ha az egyszerű szegény ember fia 3 évig köteles szolgálni és legalább 2 évig van fegyver alatt, akkor jogos, hogy az urfiak, ha csak egy esz­tendőt akarnak szolgálni, legalább erőltessék meg magukat annyira, hogy a tiszti vizsgát letegyék, ha pedig ezt nem teszik, szolgáljanak ők is legalább 2 évig. De ha ez a szigorítás önmagában csak a teher­viselési egyenlőségnek felel meg, szükséges volt azért is, hogy az egy éves önkénteseket jó tisztekké képez­zék ki, nehogy hanyagságuk miatt az egyszerű em­ber fiai ok nélkül veszszenek oda a csatatéren. A pa­rasztik életét nem szabad elpazarolni azért, hogy az urfi élete könnyebb legyen. Önök csodálkoznak, hogy ilyen jogos, üdvös és szükséges reformot hogyan le­hetett akkora izgatásra felhasználni ? A procedúra igen egyszerű volt. Mindenekelőtt nem volt nehéz mobilizálni mindazon tanulókat, a­kik nem ta­nulnak. Aztán nem volt nehéz félrevezetni azo­kat, a­kik sem a törvényjavaslatot, sem a parla­menti vitákat, hanem csak az ellenzéki lapok hamis tudósításait olvasták, melyek napról-napra hirdették, hogy a nemzet létalapjai vannak megtámadva. És itt constatálni kell, hogy az úgynevezett mérsékelt ellenzék lapjai a tények elferdítésében, a személyes gyűlölködésben, az illegális és lelkiismeretlen izga­tásban a szélsőbaloldaliakat messze felülmúlták és hogy az ellenzéki sajtó atalán jobban van szervezve, mint a kormánypárti. Aztán minden fővárosi tünte­tés túlozva lett a vidékre, minden vidéki tüntetési kí­sérlet túlozva lett a fővárosba vissza táviratozva. Az egész mozgalom alapjában és befolyásában tiszta humbug volt. Nemzetünk józan eszénél fogva, a vidé­ken nem is volt képes közhangulatot teremteni és a fővárosban is csak a múhnak csatlakozása és kihágásai által nyert közveszélyes jelleget, míg a főváros polgársága maga visszautasított vele minden solidaritást. Dédelgedte is az ellenzék azt a szövetségesét nemcsak sajtóban, hanem a parlamentben is. Hiszen egy napon át azt vitatta a ház ülésében, hogy a parliamenti discussio szabad­sága és nyilvánossága nincs biztosítva, hacsak szabad kezet nem nyer a parlamentet ostromló tömeg arra, hogy leüsse azt, ki az ellenzék véleményével ellenkező véleményt nyilvánít. Mivel pedig a megvadult­­tömeg nem szokott a személy identitása fölött enquétet tar­tani, mielőtt valakit leütne, végig köveztek az utczá­­kon egy tiszteletreméltó, de az aktuális politikától tel­jesen távol álló férfiút és leütöttek egy szélső­balol­dali képviselőt. Nem lehet elzárkózni azon tény elől, hogy a közrend megbomlásának ama napjaiban for­radalmi ösztönök emelték fel fejüket és mutatták ki foguk fehérét. A mérsékelt ellenzék pedig az által, hogy a szélsőballal versenyzett a hadsereg, a rendőr­ség, a Parlamentarismus alapelveinek, sőt a korona jogainak megtámadásában, bizonyára azt hitte, hogy

Next