Nemzet, 1890. április (9. évfolyam, 2727-2755. szám)
1890-04-01 / 2727. szám
^BERKESZTOSfen : Ferencziek tere, Athenaevai ép illet, I. 90 elet. A lap szellemi részét illető minden közlemény *zerkesztöséghez intézemle. Bermentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ára 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reszszeti kiadás. Budapest, 1890. Kedd, április 1. Kiadó-hivatal: ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint» Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bud*pesten kétszer házhoz hordva: . ................... I 1 Protri ......................................... 12 * ’ á!fclefi kiadás postai küclönküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 apra 6 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 2727. (90) szám. IX. évi folyam. A „Nemzet“ előfizetési ára : egy hónapra . . 2 frt. évnegyedre . . 6 frt. fél évre . . .12 frt. egész évre . . 24 frt. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmával felhívjuk a »Nemzet« t. előfizetőit előfizetésük megújítására, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék. Az esti lap külön küldéséért, negyedévenkint 1 írttal több. Az előfizetési pénzek, lapunk kiadóhivatalához, Athenaeum-épület (Ferencziek tere 3 sz.) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, márczius 31 Előre lehetett látni, hogy a munkásügyben Berlinbe összehívott nemzetközi értekezikpópa létre jön is a kötelező határozatokat, és azonnal foganaosítandó vagy foganatosítható intézkedéseket kimondani nem fog. Sőt éppen az tette lehetővé létrejövetelét, mert a német császár nem erőltette a kötelező formát, hanem már eleve kizárta ezt és beleegyezett a kérdéeknek kötelezettség nélküli megbeszélésébe, a megállapodásoknak ad referendum vételbe. A berlini értekezlet határozatai azonban ezeken a korlátokon is belül maradtak, meg csakis »óhajokat« képeznek, melyeket rég utasításnak és alapelveknek sem lehetekinteni, az egyes országokra nézve, a mulásügy szabályozása körül teendő intézkedeik tekintetében. De talán épp ezért mondhatjuk az értekezletet sikerültek, mert nemcsak közvetlen, de közvetett ítása mindenesetre lesz a berlini tanácskozóknak és »óhajtások«-nak arra, hogy az egy országok ebben a tárgyban minő magatarst kövessenek és miképpen oldják meg felmerülő feladatokat, amennyiben egy éles, erkölcsi értékkel bíró alapot nyert berlini értekezleten megvitatott kérdések. És akár nem remélhetni, annál kevésbé kövehetni azt, hogy mindenik ország törvénybosa, illetőleg kormánya, akárbányamunka, az a női és gyermekmunka. bár még csak vasárnapi szünet tekintetébe a berlini évtizleten concret alakban kifilézett »óhajok««minden bábozás és módosiás nélkül meglósítsa; kétségtelen, hogy ebben a négy póan a munkaidőre és korra, stt nemre való llátozásnak szükségét egészégi, erkölcsi és üzetgazdasági tekintetben, ,z legtöbb országi, hol a közvélemény, hol meg a kormányok és törvényhozások is anynyira elismerték, hogy az iránynak és eszméknek pártolása általánosan is várható, csak abban lesz eltérés, hogy némely törvényhozás sokáig beéri azzal, amit ebben a tekintetben tett, vagy csak némely pontra — pl. a vasárnapi munkaszünetre nézve fog iparkodni újabb ösztönt és indokot meríteni a berlini óhajokból; meglehet azonban az is, hogy mások ismét a rendszeresebb és talán a berlini óhajokban kifejezett korlátokon túlmenő intézkedésekre indíttatják magukat éppen a berlini értekezlet tanácskozásai folytán. Lesznek ellenben olyanok is, kik a berlini óhajokat csak philantropicus velleitásoknak és nem közvetlen törvényhozási feladatoknak fogják tekinteni. De bizton állíthatjuk, hogy még ezekre sem volt a berlini értekezlet rossz hatással, mert nemcsak a kötelező formát kerülte ki, de még azoknak a kérdéseknek a megvitatását és óhajokban való formulázását is, melyek legvitásabbak és legmesszibb menő következményekkel bírnak és éppen azért legtöbb nehézséggel járnak; ilyenek pl. maximális munkaidő és munkaidíjak megállapításának új módozatai, vagy a strike kérdése, sőt még a munkásbizottságok felállítása (pedig ez volt a császár egyik rendeletének fő thémája) sem van általános, hanem csak a bányamunkásokra szóló óhajképpen kimondva. Igaz, hogy vannak más óhajok, mint a munkásbiztosítás, a kőszén árának leszállítása, melyek csak mellékesen vannak felhozva és az óhajok között inkább indokolást, mint czért képeznek; meg az a kívánság, hogy a bányák felügyelete technikailag képzett emberekre, az ipari felügyelet független szakértőkre bizassék, hogy az utóbbiak által gyűjtendő munkásügyi statistiát az államok egymással közöljék és általában az értekezlet óhajai keretébe eső észleleteket, tapasztalatokat, időnként megújuló hasonló nemzetközi értekezleteken megbeszéljék, már sokkal könnyebben teljesíthető és kevesebb nehézséggel járó óhajok. Ezekből kitűnik, hogy a berlini értekezlet »óhajai« széleskörű kérdéseket ölelnek ugyan fel, de azok formája és tárgyalási módja legalább részben eloszlatta azokat az aggodalmakat, melyek ennek az értekezletnek összehasonlításához fűződtek,amennyiben ezek az óhajók nem mennek oly messze, hogy azok alapján a munkás izgatók újabb követeléseket támaszthassanak, bár tartalmukból sok erőt és érvet meríthetnek. Másfelől kitűnik, hogy a berlini értekezlet éppen azért érhette el azt az eredményt, hogy egy átalában, valamit átalánosságban és óhajképpen formulázott, mert nem nagyon távozott, törvényhozók és kormányok mostani ententióitól és a facultatio egész szabad terét meghagyta. A NEMI TÁRCZÁJA.árczius 81. A Ksonyi-pályázat. _ Vadnai Károly rése az 1890. évi Karátsonyi-pázatról.*) — A gróf Karán Guidó alapitványából múlt éve 200 arany juidis volt kitűzve vígjátékra, ideértvén a vígjáték Mennyi faját, ekképp az alsóbb fajtákat is. Ez teli sport-nyelven szólva — nem »telivérek« versen;egnyerheti a jutalmat bohózatos vigjáték is és comicum egészséges vérkeringésével bírjon. Vált ez alapítvány komoly drámai pályázatain is csak tiszta szomorújáték, hanem történeti, polgregényes színmű, erkölcsrajz, szinpadilag ügynes középfajta dráma is részesülhet a jutalomdi csak drámai, színi és nyelvi tekintetben becses s a kitüntetésre méltónak bizonyuljon. A műfaj merozásában tehát ez a pályázat általánosb, szabadó, mint a Teleki-verseny, mely a mellékfajokat ki s csak valódi trageodiát vagy tiszta vígjátékot k, e szigort az alkalmazásban csappantva meg, a jutalmat a viszonylag legjobb műnek mind kellyen adni, még pedig osztatlanul, megeshet ami meg is esik nem egyszer, hogy a viszonylagbb mű nem igazi szomorújáték vagy nem tűgjáték. A pályázati követelés és a pályázati erek közti ez ellenmondás azonban nem vethető idemia szemére, amint ezt nem ölszer tette méltatlanul, mert a pályázat föltételeit az alapiga szabta meg s azokon az akadémiának ninns hatalma változtatni. A Karátsolyázattal kedvezőbb helyzetbe jutott, mert ennabályait maga állapíthatván meg, azokat nenjogicaibb alapra állította, hanem az irodalmi színpad változás alá eső szükségeihez, követelés mérte, bevonva a p*’vázat körébe a középflámát és bohózati rákot, melyek épp a mi ig^ midőn a magasa'mák, az egyöntetű naguitása nagyot hízott, a vegyítés és tarkitíszalog hatásaihoz..irtatták a színházi ízlést; ott az ízlés egyaránt ki van téve a romlás és^8 hullámzásainak, az akadémia egyszersmind aztotta magának a jogot, hogy a Karátsonymat a szerint tűzze ki, a mint szinirodalmunkiapadunk állapota szükségesnek, kivánatosantatja. Lehet tehát, hogy az ízlés és írói erők a szárnyalásával ezen a pályázaton is egyszer tragoedia és magas vígjáték várhatnak Ekképp a Karátsonyialapítvány föltételeinek formulálása egymagában is erős cáfolat ama föl fölhangzó vád ellen, mintha az akadémiai működés szívesen szakitna az élet időszerű czéljaival s nem szolgálná eléggé az idő gyakorlati szükségeit is. Íme, legmagasb drámai jutalma is épp a színpad mai játékrendjének uralkodó válfajaihoz alkalmazkodik, megkívánva természetesen, hogy e válfajokban tartalmilag, szerkezetileg és nyelvileg értékeset nyújtson, olyat, mely, ha nem is maradandóságot, de mindenesetre irodalmi becset képviseljen, s a versenyművek közt ne a legkevésbbé rossz legyen — egyszemű király a vakok közt, — hanem magában véve is értékkel, épséggel bírjon. A legközelebbi pályázat, melynek biráló bizottsága Szász Károly rendes, Bánóczi József, Heinrich Gusztáv, Szigeti József levelező tagokból és e jelentés írójából állt, számszerint nem sok művet, összesen nyolc színdarabot produkált. A termés minőségileg még gyöngébb, mert hat pályamunka értékére röviden azt mondhatjuk, hogy sok a szalma, kevés a mag, s ha mégis e versenyről örömmel adhatunk számot, oka az, mert van egy pályamű, mely mondhatni toronymagasságban emelkedik ki a többi közül, habár az sincs oly erős kövekből építve, hogy sokáig daczolhatna az idő fogával. De meg van építve gondosan, arányosan, ügyes terv és eleven kéz segélyével, nem impozáns műemléki, hanem élénk pavillon-toronynak. Könnyű különben nagyon kimagasodnia, mert körülre a többiek színvonala meglehetősen alacsony s egyik-másik lapos házikót csak az izgalom tartja,úgy hogy a critica legkisebb szélére is összeomlanának. Van azonban ezek közt is olyan, melyben ötletet, vagy itt-ott gondos verselést, vagy pedig különb formálásra érdemest) anyagot találunk. Merő képtelenség, szánalmas tehetetlenség, kirívó ízetlenség nem botránkoztatja a bírálót, csak legfeljebb elszomorítja a hivatás nélküli kedv erőlködése, az életismeret, a felfogás fogyatéka, a comicat ér, az alakító, formáló és jellemző tehetség hiánya. Van egy, mindjárt az I. számú, »Judit« czimű e jeligével: »a politika oltárán a szív az áldozat,« mely »történelmi dráma« czimmel lépett e vígjátéki verseny sorompójába, de mivel vígjátéki furaság is van benne elég, kizárni nem lehetett, bár kizárásával a szerző nem veszít vala semmit, mivel nincsen olyan pályázat, melyen boldogulhatna, mivel hogy maga sem bírt boldogulni a fölkarolt anyaggal. Thököly a fiatal szabadsághős, úgy szerepel benne, mint a lánykérés bigámistája: Erdélyben rögtön megkéri Teleki Mihály,am lánya , Judit kezét, Ónod várában pedig épp ilyprima vista a Zrínyi Ilonáét. A bírály azt hiszi hogy úgy jár, mint a német bohózat hőse . »Zündkölzel zwischen zwei Feuer«, de nem lesz ebből semmi comicai bonyodalom, hanem komoly háborúzás s a szegény Teleki Judittal szemben nagy kegyetlenségre vetemedik a szerző, mert a hit eleitől fogva szeret: a vitéz Veér Lóránt előbb az egyik, utóbb a másik karját veszti el a hadakozásban, s midőn igy teljesen kartalanul megpillantja a szegény lány felsikolt és elájul. Hogy mikor felocsúdik eszméletlenségéből , mi történik tovább, annak elgondolása a képzelem szabadjára van hagyva. A szerző, ki az egész darab folyamán csak néhány patheticus versre fektetett súlyt, nem merte befejezni s megállt az elájulásnál. »A pénz« (III. sz.) múlt századi német vagyonos polgárok köréből mutat föl egy szerelmi próbául szolgáló álkodási históriát, de érdektelenül, valószínűtlenül, durván szövi, s a felső-magyarországi német polgárokat sokkal bárgyúbbaknak, a lányokat pedig (egy hamupipőke kivételével) sokkal szemérmetlenebbeknek festi, semhogy mulatságosak lehetnének. »A kapaszkodók« (V. sz.) kikeresztelkedett gazdag zsidó szülők közönséges ágaskodását s kései észretérését minden humor nélkül, unalmasan, kopáron, ízléstelenül mutatja be; mig fiuk, ki az ő kijózanitásukon dolgozik, a lenézett ispán húgát veszi nőül, lányuk pedig — egy haszontalan főispán helyett — az ispán felesége lesz. Igen közönségesen előadott, valótlanság. Ilyen életet és embereket nem az élet, csak a türelmes papír terem, midőn valaki olyas valamit törekszik rá írni, a mire nem termett. »A párisi« (VII. sz.) bohózatnak van nevezve, de csak ízetlenség. Egy Párisba és a francziákba belebolondult magyar birtokos nagyban várja egy »vicomte« barátját, ennek szánva a lányát is, mígnem kisül, hogy a vicomte egy csaszlaui sikkasztó tolvaj, kit a rendőség vesz szárnya alá, mire a birtokos úr úgy kigyógyul frankomániájából, hogy nemcsak lányát adja oda az imént kikosarazott fiatal ügyvédhez, hanem maga is menjen dolmányba, paraszt ruhába öltözik, hogy ha előbb francziák bolondja volt, most meg magyar bolond legyen. »A mulatók« (VIII.) sz. hőse egy olyan mulató, ki hogy dorbézolásaitól elijedt imádottját meggyőzze komolyan munkálkodni tudásáról, be áll hozzá dolgozni a vén kertésznek, és sem egy régi barátja, sem a nő nem ismernek rá, amíg kedvező alkalom nyilván meg nem ismerteti magát; tehát egy élbre állított álkodási história, minét csak sokkal naivabb idők fejletlen ízlése fogadhatott volna el. Ez az öt pályamű nemcsak a kidolgozás, beszéltetés gyöngéiben, a mese erőltetett fűzésében, az elmésség, lelemény és comicai elevenség teljes szűkében szenved , hanem valamennyiben az anyag is anynyira értéktelen, hogy hivatott vigjátékíró nem is tartaná méltónak ilyet formába önteni. A »Herkules szobránál« (II. sz.) tárgya elkoptatott ugyan, de legalább ötlet, melyből ügyes író alakíthatna egyfelvonásos kis vígjátékot. Egy asszonyka attól ijedez, hogy ő lánykorában a »Theatilde« című regény ismeretlen írójával meleg levelezést folytatott, a mire rájöhet a férje; az aggodalom azonban fölösleges s ennyiben comicus is, mert kiderül, hogy az az író nem más, mint maga a férje, akivel azontúl többre becsülik egymást. A »Herkules szobra« a sétány ékessége, melynél a levelek átadása ki van tűzve, miközben a félreértés egy másik párt is megzavar. Noha a titkolódzásra, gyanakodásra nincs igazi ok, mert hisz ilyen irodalmi levelezést bízvást bevallhat bármely hamar lelkesedő asszonyka, francziás elmésséggel és gyors tempóval, az egészből mégis mulatságos kis farce-ot lehetne szőni, de szerzőnk három felvonásra nyújt, ugyancsak prózailag ellapositva benne mindent. Különös, hogy jeligéje bár így hangzik : »Magyarnak születni dicsőség, a magyar névnek megfelelni kötelesség« mégis a nyelven a prózai, színtelen nyelven kivül, más magyar nincs]benne; német a színhely, a négy személy s maga a gondolat, melyet nem egy német elbeszélésben el is használtak már. A »Csetepaték« (VI. sz.) gondolva jobban van, mint kidolgozva. Egy koros nevelő nőgyűlöletből nagyon óvja a szerelemtől szülőtén tanítványát, egy húsz éves grófot, de ez bele szeret egy »erdei tünemény«-be, a ki különben grófleány s kivel a maga kastélyában is találkozik; de félreértések, gyanakvások az elkeseredésig elidegenítik őket egymástól, mígnem végre egymáséi lesznek, a nevelő nőgyűlölete is kései házasságba olvadván. Van a műben egy kis szerelmi összevisszaság, természetesen a »Szentivánéji álom« kelleme nélkül; a bűvös világot itt erőszakosság. Puck tündért pedig egy prózai üzenethordozó pótolja. A vers sok, (néhol gondos,) de a cselekmény kevés; ok sem a bonyolódásra, sem a csomó megoldására nincs elég; a lelemény se nem friss, se nem kielégítő — csak bábokkal játszik a szerző, s nem valami mulatságosan. A vígjáték lelke : a comicum hiányzik. Mindezek közt — még pedig nagyon fölöttük — a IV. Siámu válik ki, mint a mely kárpótlást nyújt a többiért, mert hivatott tehetségnek gonddal és elmésséggel irt műve. Czime:A nagy rátermetté, jeligéje: »Csak fel!«, három felvonásos udvari vígjáték, fölváltva versben és prózában írva. Színhelye Piemont, időkora a század eleje. A színirodalomnak nemcsak eredetisége, hanem a jellemzés és színezés sajátossága szempontjából is, kívánatos volna ugyan általában, hogy vígjátékíróink a hazai történelem és társadalom köréből merítsék tárgyaikat, mert annak viszonyait és alakjait jobban ismerve, az élet több elevenségével és igazságával rajzolhatják s igy munkáikkal lényegesebben gyarapíthatják a »nemzeti« irodalmat; de vannak tárgyak és viszonyok, melyekhez bajos a hazai légkörben találni keretet és talajt, s ebben ezúttal is megvan a mentség és magyarázat. Szerzőnk egy kisebb, udvar bajait, változásait kívánta hátterül festeni, közel a nagy franczia forradalom idejéhez és földjéhez, honnan a szabadság, egyenlőség, testvériség igéi bevették magukat a népbe is, mely új alkotmányt kívánt s összeesküvéshez folyamodott. Kénytelen volt tehát múzsájával kivándorolni, hogy ily udvart és népet találjon, mert hisz abban az időben nálunk nem kívántak alkotmányt, (meg voltak elégedve a régivel s hiába hangzott a schönbrunni proclamatio,) szőttek ugyan akkoriban egy öszszeesküvést a »magyar jakobinusok,« de ezt a hatalom vérbe fojta, s lehet valaha szomorujáték, de soha vigjáték tárgya. Idegen keretre volt tehát szükség, hogy szerzőnk abba illeszsze comicai hősét, a nagyratermettség hitének kapaszkodóját s az ez által indított bonyodalom folyását, mely bohózatias színben hullámzik ugyan, de mindig egy mederben fut egész a vígjáték nemeziséig, a fölsülésig, a póruljárásig. Philibert a neve a »nagyratermett«-nek, ki a piemonti udvarba nejének, a királynő barátnőjének révén jut be , kamarássá lesz. Mindamellett nejét, Leonát, mint prózai asszonyt, lenézi, mert nem osztozik az ő nagyravágyó álmaiban. Philibert mindenkép kormány férfi, történeti alak szeretne lenni. Van rá egy kis alapja, mert midőn távoli szigetén gazdálkodott, nemcsak Machiavellihez irt commentárokat, hanem könyvet is adott ki a kormányzásról, s hiszi, hogy ha megírta, a gyakorlatban is értene hozzá. Aztán látja az udvar verőfényén sütkérező czifra, üres csőcseléket, s nem nehéz neki, ki nagyitó üvegen nézi magát s kicsinyitőn mást, elhinni azt, hogy ő is be tudná a hatalom helyét úgy tölteni, mint a cancellár, ki a szabad eszméktől ijedező beteges királyt csak áltatja s az alkotmányt kívánó néppel szemben az a politikája: »ágyú, puska, szurony.« Ehhez nem kell nagy tudomány. Philibert lenézi ez embert, de szeretne a helyén lenni. Megint csupán felesége férje lenni, »asszonyhajótól vontatott ladik« ; nem elég neki — mint neje csititja — a királyi asztalnál ebédelni; a szellem lakomájára vágyik, tiszteletre, méltánylásra, hódolatra. Kicsinyeivé szól a fele.égő vezetői, mely mindig udvari ebédek körül forog, s felejti, hogy nejének köszönheti azt is, hogy most a királyné kamarása. Igaz, hogy nincs egyéb dolga mint naponként kikocsizni az elégületlenségéért egy közel falu kastélyába zárt mostoha anyakirálynéhoz s hirt hozni egészségéről az udvarba; de gondolja, majd segít magán ; a cancellár és most mondá, hogy »fényes meglepetést tart számára« s megveregette a vállát. Mi lesz ez ? Csak nem adja át neki hivatalát! Erőt érez kezében Philibert, hogy országokkal játszik, mint golyókkal. Cliótul óhajt történeti nevet, s amig így nagyra tör, egy jámbor furfang, melyet saját neje és leánya, Carina eszeltek ki, egyszerű, tudtán kívüli levélhordozóvá teszi. A király bizalmatlansága ugyanis nemcsak az Mai számún.1 gv melléklet van csatolva. *) Fölolvasta *-- --,ja márczius 31-diki üésén. Az értekezletnek valódi eredménye azonban nem ez, hanem egyfelől az érdeklődés, melyet hatalmas tényezőkben ez iránt az ügy iránt keltett, másfelől azon jó hangulat, melyet tanácskozásai, az egyes nemzetek, főleg a franczia és német képviselők közt teremtettek. Jules Simonnak és társainak fogadása és lelkes fölköszöntéseik Berlinben, nem tartoznak a tárgyra, de talán még közvetlenebb jó hatással lesznek, mint maguk az »óhajok.« Budapest, má""z. 31. Az iskola nem a tanároké, hanem a gyermekeké. A közoktatás ügye nem a tanárok ügye, hanem az egész nemzeté. A tanításba nemcsak a tanférfiaknak van beleszólásuk, hanem az egész magyar közvéleménynek. Elemi igazságok ezek. De hangsúlyozásuk nem fölösleges, mert a tanférfiak között számosan vannak, kik paedagogiai gőgjükben azt képzelik, hogy érettük van az iskola, s nem ők vannak a diákok kedvéért. Nem fölösleges e hangsúlyozás, mikor tanárok és szaktudósok körében egész kis strikeoló mozgalom indult meg Csáky Albin grófnak azon reformterve ellen, mely a középiskola túlterhelt növendékeit a görög nyelv nyűgétől meg akarja szabadítani, s egy kissé gyakorlatiasabb képzést akar adni az ifjúságnak, amely reformterv mellett pedig az egész nemzet közvéleménye áll. Közoktatásunkat Eötvös és Trefort elég jó alapra fektették, de meghagytak Csákynak két nagy feladatot: az egyik feladat a közoktatást gyakorlatiasabbá tenni,a másik feladat pedig nemzetibbé tenni. Mind a két feladat megoldásában az egész nemzet támogatja Csákyt s mind a két feladat megoldásában a tanárok és szaktudósok akarnak most gátul szolgálni a görög nyelv középiskolai kényszer-tanításával. A gyakorlati élet követelményeihez kell alkalmazni különösen a középiskolai tanítást, melynek tulajdonképpeni czélja nem a szaktudományokra való előkészítés, hanem előkészítés az életre. Az az általános műveltség, amit a középiskolától várunk, nem megemészthetetlen theoriák tömkelegéből s még kevésbbé holt nyelvek grammaticáiból szerezhető meg. Nem holt tudás, hanem eleven szellem; nem grammaticai tornán edzett elme, hanem az élet viharai ellen pánczélozott character ilyemtése.Az iskola czélja De nem csupán gyakorlatinak, nemzetinek is kell a középiskolai oktatásnak lenni. Mind ama tantárgyak, melyek a műveltség speciális nemzeti jellegét megadják, intenzívebben tanítandók. A gyakorlati tanítást megköveteli az iskolából kikerülő egyének önfentartási érdeke. A nemzeti tanítást pedig megköveteli a magyar nemzet fenntartásának érdeke. E két fontos nagy nemzeti érdek mellett a görög nyelv tanításának érdeke háttérbe kell, hogy szoruljon, mert a tananyag óriási terhét nem bírják el a tanulók s az iskolának nem az a czélja, hogy sokat, de roszszul, hanem hogy eleget, de jól tanítson. Bármily nagy tekintélyű tudósok bármit mondtak légyen a cultusminiszter által összehívott enquéte-en a görög nyelvtanítás mellett, az a helyzeten mit sem változtat, mert érveik a közvélemény egyetlen szavazatát sem nyerték meg a görög nyelv ügyének s modoruk — ha igaz a lapok erre vonatkozó híresztelése — csak a szakértő enquéte-ek gyakorlati hasznába vetett hitet lesz hivatva megingatni a nagy közönségben. úgy tüntették föl a lapok, hogy az akadémikusok szinte testületileg tüntettek a görög nyelv mellett s a magyar tudományosságot féltették a görög nyelvnek a gymnasiumból való kiküszöbölésétől. Hát erre gyakorlati szempontból az a megjegyzésünk, hogy a középiskolának nem feladata tudósokat képezni, az akadémiai tagokat nem a gymnasiumban neveljük s jaj a magyar tudományosságnak, ha alapját pár ezer diáknak a declinatióig és conjugatióig terjedő görög grammaticai tudása képezi. Nemzeti szempontból pedig csak az a megjegyzésünk, hogy nagy tisztelettel viseltetünk a tudós akadémia és minden tagja iránt, de jaj a magyar közoktatásnak, ha nemzeti szempontból a magyar tudományos akadémia képére teremtjük azt. A tudományos pályára hajlammal és képességgel bíró ifjaknak a görög nyelv facultatív tanítása tökéletesen elegendő eszközt nyújt arra, hogy a classicus tudományos műveltség alapját már a középiskolában megszerezzék. S a classicai szellem és ízlés nem a grammaticában, hanem a classicus kor históriájában, műtörténetében és a classicus irodalmi remekekben nyilvánul, amelyekbe pedig éppen a görög nyelv eddigi tanítása mellett nem mélyedhetett az ifjúság s Csáky reformtervezete nyitja meg a tanulók előtt a classicismus igazi forrásait. Hogy a görög nyelv ezentúl miként taníttassák a középiskolában s minő átmeneti intézkedés egyengesse a gyökeres reform útját, az a tanügyi administrate kérdése, melyről ezúttal szólni nem kívánunk ; csak annyit jegyzünk meg, hogy ha facultativvá tétetik a görög nyelv tanulása, akkor a görög nyelvet nem tanuló ifjúság elől a közélet egyetlen kenyérkereső pályáját s az egyetem egyetlen facultását sem lehet jogosan elzárni. »Nem művelt ember az, ki nem tud görögül« — mondotta a lapok híre szerint egy akadémikusunk az enquete-en. Valóban nagyon furcsának találuk, hogy egy akadémikus ilyen kiméletlen gorombaságot mondhat a magyar tudományos akadémiáról. Mert szeretnék tudni, az akadémiának több, mint kétszáz tagja közül hány tud görögül ? S akik nem tudnak azok nem művelt emberek ? A szakképzettségnek — jusson valaki ennek révén középiskolai professorságig vagy akadémikusságig — az a hátránya megvan, hogy egyoldalúvá és elfogulttá teszi a szakképzett egyént s a tudós, ki tárgyába elmélyedt, ritkán tudja megőrizni azt a széles látkört s azt az általános magas szempontot, amely az egész tudományosság s az egész közoktatás területének áttekintésére szükséges. Tantervünk éppen azért jutott a túlterhelésnek már elviselhetetlen fokára, mert a saját szakmájába szerelmes szakképzettség minden egyes tantárgyat oly széles alapon tárgyaltat a középiskolában, hogy az szétrepeszti a középiskola keretét s tönkreteszi a túlterheléssel a tanítás eredményét. Ezért a közoktatás egyes szakmáinál az illető szakok tanárai és tudós művelői szolgálhatna, tette csókkal a kormánynak és Csáky miniszter z oktatáshogy a szaktanácsot kikérte; de azért az általános ügy reformját és rendezését a magas és széles szempontra emelkedő kulturpolitikusnak, látkörű államférfim bölcsességnek kell megolda.. ... És ha látjuk, hogy a szűk eszmekor korlát, túlemelkedni nem bíró szakképzettség itt-ott — hol írásban, hol élő szóban — vezérszerepet akar magának vindiálni az államférfim bölcsesség fölött s kulturpolitikát akar diktálni annak a kormány férfinak, kinek programmja az egész parlament s az egész nemzet tetszésével találkozott, akkor nekünk is eszünkbe jut a classicusokból egy remek mondás: Sutor ne ultra crepidam!« Budapest., márcz. 31. (Legfelsőbb hadiparancs.) A magyar és az osztrák hivatalos lapok holnapi száma — mint a »B. C.« értesül — közli ő felsége következő legfelsőbb hadi parancsát. Fegyveres erőm iránt állandó jó indulattal viseltetvén, elrendelem egy katonai érdemérem behozatalát, mely azon személyek által lesz viselendő, kiknek dicsérő elismerésem háborúban való szolgálataikért, vagy megelégedésem kifejezése békében való kiváló szolgálatukért elhatározásom alapján tudtul adatik. Továbbá indíttatva érzem magamat megengedni, hogy a katonai szolgálati tölvény a tisztek részére jövőre három osztályból álljon, melyek közül a 3- osztályú 25 évi, a 2-ed osztályú 40 évi és az 1-ső osztályú 50 évi valóságosan eltöltött szolgálati idő után éretik el. Ezen szolgálati időbe azaz idő, mely a nyugdíj beszámítása végett magasabban vétetik, nem számíttatok be. A mellékelt alapszabályokat a katonai érdeméremről, valamint a katonai szolgálati jelvényről jóváhagyom. Azon személyek, kiknek jelen parancsom közzététele előtt dicsérő elismerésem, avagy megelégedésem kifejezése elhatározásom alapján tudtára adatott, utólag az általam jóváhagyott alapszabályok értelmében, a katonai érdeméremben részesítendők. Ezen parancsom szól közös hadügyminiszteremnek, osztrák honvédelmi miniszteremnek és magyar honvédelemügyi miniszteremnek, kik a kivitelre nézve szükséges intézkedésekről közös megegyezéssel intézkedjenek. Budapest, 1890. márcz. 12. Ferencz József, s. k. Budapest, márcz. 31. (Szapáry gróf miniszterelnök bécsi útja.) A »Pol. Corr.« budapesti levelezőjének értesülése szerint azért megy fel Szapáry Gyula gróf miniszterelnök hátvétkor Bécsbe, hogy ott az uj állása által igényelt látogatásokon kivül az osztrák cabinettel és a közös ügyekrel