Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)
1890-10-01 / 2907. szám
Nicolera és Magliani vezetése alatt akarta Crispi állását megrendíteni. Azonban a jobboldal elégedetlen elemeinek szövetkezését velük, nem tudták kieszközölni. A párisi gróf levelének hatása most, hogy a trónkövetelő már útban van Amerikába, a monarchisták táborába is egyre élesebben kezd jelentkezni. A »Soleil«, amely eddig a párisi grófnak főlapja volt, tudomást sem vett a levélről a »Petit Moniteur« pedig határozottan elitélte azt. A »Köln. Zig« értesülése szerint a jobboldalnak 60—80 tagja már el is határozta, hogy a párisi gróf politikáját tovább nem támogatják, hanem egy köztársasági-conservativ pártot alkotnak. E határozatot a kamara egybeülte után közölni fogják a párisi gróffal. Nihilismus az orosz hadseregben. Ismételve említettük már, hogy a nihilismus behatolt az orosz hadseregbe is. Érdekes új adatot közölt e részben egyik orosz tiszt, aki a rovnoi hadgyakorlatokon résztvett. A »Neueste Münchener Nachrichten« varbói levelezőjének közlése szerint ugyanis Gurko hadseregében négy tisztet fogtak el, akiknél a nemrég Genfben megjelent, »az orosz hadsereg tisztjeihez« czímű röpiratnak példányait találták meg. A lengyel socialis forradalmi párt által kiadott röpirat közös eljárást ajánl az oroszoknak a lengyelekkel és felszólítását a következőkben foglalja egybe: »A jövendőbeli háború színhelyére, mint Oroszország szabad polgárai jöjjetek a népek szabadságának, egyenlőségének, testvériségének zászlóival s mi mindanyian tárt karokkal fogadunk s közösen harczolunk majd veletek a szláv népek szabad egyesüléséért«. A jövendőbeli harcztér alatt Lengyelországot értik. A röpirat kifejti továbbá, hogy a mint Oroszország belügyeit az önkényes uralom intézi, azonképen Oroszország külpolitikáját is nem Oroszország érdekei, hanem a Romanov dynastia érdekei szerint vezetik. Végül szívére kötik az orosz tiszteknek, hogy mielőtt a küszöbön álló háború kitörne, vegyenek példát a decabristákról és Dubrovin, Luhanov, Rogacsev, Stromberg és mások példáit követve, a szabad Oroszországnak legyenek védelmezői. Táviratok. Berlin, szept. 30. A »Montags-Revue « nyilatkozataival szemben, a »Norddeutsche Allgemeine Zeitung« a következőket jegyzi meg: Magától érthető, hogy a két vezető államférfi Rohnstockban a két monarchia gazdasági viszonyait is megbeszélés tárgyává tette. Ebből vérmes reményekre jogosító concret következtetéseket meríteni ez idő szerint nem látszik igazoltnak. Berlin, szept. 30. A »National Ztg.« római távirata szerint a »Figaro«-ban közölt tudósítás Crispi interviewálásáról teljesen koholt. (N. W. T.) Páris, szept. 30. Minthogy olasz részről megcáfolják a »Figaro«-ban megjelent tudósítást a Crispivel folytatott beszélgetésről, Jacques de Saint-Cére fentartja állításait. Crispi — úgymond — két ízben is fogadta, amiről bizonyítékai is vannak. (N. Fr. Pr.) London, szept. 30. Egyes angol lapok újra sensatios táviratokat közölnek az örményországi állapotokról, így Ersingtonból azt a hírt közlik, hogy ott a helyzet igen komoly. Az orosz csapatok központosítása a határon egyre tart, állítólag már 72,000 ember van összevonva. Minthogy török részről támadástól tartanak, a kurdok már védelmi intézkedéseket tettek. Ersingtanba naponkint érkeznek Erzerumból európai családok, mert nagy mészárlásoktól tartanak. (Pl.) London, szept. 30. Ma tartották Tom Manrí és Bumns munkásvezérek vezetése alatt az első dockmunkás és átalános évi munkás-congressust, melyen kiemelték, hogy a congressus czélja az, hogy municipális ellenőrzés alatt álló gyárak létesíttessenek és valamennyi munkás-egylet egyesüljön oly békebíróságok létesítésére, melyek nem politikusokból és philantropokból, hanem oly férfiakból álljanak, akik a munkáskérdésekhez igazán értenek. Vegye fontolóra továbbá a congressus, hogy nem volna-e lehetséges Londonban a dock-mun kooperatív alapon elvállalni ? Bern, szept. 30. A szövetségtanács 19 szavazattal egy ellenében elfogadta a kiutasításról szóló törvényjavaslatot a rendi tanács által eléje terjesztett szövegezésben. — A nemzeti tanács folytatta a tessini ügyek tárgyalását. Lissabon, szept. 30. A király a cintrai kastély parkjában sétát tett; később fogadta Martens Ferreát, aki az ebédhez is hivatalos volt. Lissabon, szept. 30. Martens Ferrao elvállalta az uj cabinet megalakítását s hir szerint a külügyi tárczát veszi át. Belügyminiszternek Casal Ribeiro grófot emlegetik. Yokohama, szept. 30. A lakosság körében mindnagyobb mérveket ölt az izgatottság a szerződések módosításának kérdése miatt, melynél különösen arról van szó, hogy a külföldiek a japán bíróságok törvénykezésének legyenek alávetve. A külföldieknek szeptember 11-én megtartott értekezletének elnöke újból fenyegető levelet kapott. Kopenhága, szept. 30. A mai landsthingi választásoknál két socialdemocratát is megválasztottak. Ez az első eset, hogy a socialisták ülést nyertek a landsthingben. Róma, szept. 30. A »Riforma« azt írja, hogy még mielőtt a »Figaro« által közzétett Crispi-interview szószerinti szövegét ismerné, már most kijelentheti, hogy a »Figaro« közleménye, az azt ismertető táviratból ítélve, sok lényeges pontra nézve helytelen, nevezetesen nagyon távol állanak a valóságtól bizonyos nyilatkozatok, melyek állítólag Crispi véleményének volnának a kifejezői. Belgrád, szept. 30. (Eredeti távirat.) Itt azt beszélik, hogy dr. Dokics lemondását Sándor király mellett elfoglalt állásáról Milán király sürgette, ki fiát minden radicális befolyástól menten akarja tartani. A kormány csak utólag értesült az esetről. (P. C.) Pétervár, szept. 30. Azzal, hogy Vilmos császár visszautasította az ünnepélyes fogadtatást Bécsben (ami ugyan nem igaz. A szerk.) a »Novoje Vremja » szerint meg akarja semmisíteni azt a kelletlen hatást, amelyet a két szövetséges uralkodó újabb találkozása, Oroszországban felidézhetne. A »Novosti« vitázva a »N. Fr. Pressé «-vel a Balkán-félsziget semlegesítését a legjobb eszköznek mondja az Ausztria-Magyarország és Oroszország közötti jó viszony megzavarására (?) (N. Fr. Pr.) Konstantinápoly, szept. 30. Duperre tengernagy a »Forbin« hajón és a »Jautour« gőzös 120 tiszttel ideérkezett. A tengernagyot a Dardanellákban a sültén nevében Izzet pasa fogadta. Duperre öt napig marad itt. Pétervár, szept. 30. (E r e d e t i távirat.) Hübbenet orosz közlekedésügyi miniszter a Balti-tartományokba és Lengyelországba biztosokat küldött, hogy az ottani vasuthivatalnokokat orosz nyelvbeli ismereteikre nézve megvizsgálják s azokat, kik nem bírják teljesen az orosz nyelvet, azonnal függeszszék fel állásuktól. — Obrucsev tábornok, a vezérkar főnöke legközelebb hat heti szabadsággal külföldre utazik. (P. C.) Közgazdasági táviratok. Értéktőzsde. Bécs, szept. 80. (Tőzsdei t u d é h i t A s.) Egyes kiviteli vasutak csökkenése és gyenge Berlin lehangoltak. Valuta ezüst-lanyhaság daczára bágyadt. Berlin, szept. 30. (Tőzsdei tudósítás.) A forgalom többrendbeli ingadozások mellett bonyolult le. Bécsi eladások osztr.-magyar államvasutban és déli vasutban nyomtak, szintúgy a lemezvas árának leszállítása a vasrészvényeket és tanyaértékeket. Külföldi értékek, belföldi vasutak és értékek javultak. Orosz bankjegyek tovább emelkedtek. Bécs, szept. 30. (Magyar értékek zárlata.) Magyar földtehermentési kötv. 89.— . Magyar hitelbank részv. 850.75. Erdélyi vasút részv. 200.—. 1876. m. k. v. áll. els. kötv. 110.25. Magyar nyer. k. sorsjegy 187.—. Magy. lesz. és váltóbank 116.—. Tiszai és szegedi köles. sorsj. 129.25. Magyar 4 száz. aranyjáradék 100.90. Magy. fegyvergyár 75.25. Magy. vasúti kölcsön 97.20. Alföldi vasut-részv. 201.25. Magy. északkeleti vasut-részv. 195.50. 1869. m. k. v. áll. els. kötv. —.—. Tiszavidéki vasut-részv. —.—. Kassa-Oderbergi vasut-részv. 173.—. Magyar 5 száz. papirjáradék 99.15. Villamos részvt. —.—. Magy. jelzálogbank részv. —.—. BéCS, szept. 80. (Osztrák értékek zárlata.) Osztrák hitelrészvény 308.—. Déli vasut-részv. 153.75. Osztrák 4 száz. aranyjáradék 106.75. Londoni váltóár 112.50. Károly Lajos vasut-részv. 203.75. 1864. sorsjegy 179.25. 1860. sorsjegy 137.25. Török sorsjegy 38.35. 42 száz. ezüst-járadék 88.35. Dunagőzhajózási társ. 368.—. Dohány-részv. 135.25. Angol, osztrák-bank-részv. 166.—. Osztr. államvasuti részv. 249.25. 20 francos arany 8.89—. 42 száz. papirjáradék 88.—. Osztrák hitelsorsjegy 185.75. Német bankváltók 55.22. Cs. k. vert arany 5.85—. Osztrák-magyar bank-részv. 959.—. Elbevölgyi vasutrészv. 236.75. Bécsi bankegylet-részv. 121.80. Alpina-részv. t. 99.40. — Az irányzat gyenge. Frankfurt, szept. 30. (Esti tőzsde.) Osztr. hitelv. 277.87. Osztr. államvasuti részv. 225.—. Déli vasut-részvény 138.50. Károly Lajos vasut-részv. —.—. Magyar 4 száz. aranyjáradék —.—. Osztr. 4 száz. aranyjáradék —.—. Magyar 5 száz. papirjáradék —.—. Alpina részv. társ. —.—. — Az irányzat csendes. Külföldi értéktőzsdék zárlata szeptember 30-án. Átszámítási árfolyam : ICO márka vista 3455,25 forint. — 100 franc vista s= 44 50. — A paritás az illető helyi szokványok szerint készpénzben (K), medióra (M) vagy ultimóra (U) értendő, költségek nélkül. — Az O-val jelölt értékek a budapesti tőzsdén nem jegyeztetnek. Berlin | Frankfurt Páris I Árf. Paritás Árf. | Paritás Árf. , Paritás ....." ■ - ■ [i """ i r 1 4°/*-os magyar aranyjárad. .1 91 — 100 56 K] 91 — 100 67 U 91.58 100 96 5%-os „ papirjárad . .ij 79 30 98 87 K 89 30 98 87 K — 4-20/.-OS osztrák „ I 79 40 87 96 K 79 101 87 50 K —— — 5*/.-os „ „ I 91 30 100 96K 9116b00 70K —2d 4*2°/»-os „ ezüstárad.. 79 KO 88 10 K 79 60' 88 09 K — — — 40/.-OS „ aranyjárad.. 96 40 106 17 Kj 6 10 s 06 43 K-----— Magyar keleti vasúti közv. . —.— — —K —.—j ——.— —.— 5°/«-os keleti vasút els. kötv. —.— — K —.— I — ~ ——.— Osztrák hitelrészvény . . j 74 20 807 420?78 —1807 780 — — — — Osztrák-magyar bank. . . J - - — ' 66 50 958 26 K — — --------Osztrák-magyar államvasút 113 10 248 73 U 224 75 248 88 u 575 - 248 06 Déli vasút.....................I 69 00 153 07 U 238 25 152 98 u 352 50 152 26 Erzsébet osztrák ny. vasút! — ■ — —. I ——.— —.— Magyar gácsországi vasút . — - —. — 177 —|------------— Elbevölgyi vasút............107 30 - - J —|------—.— — Károly-Lajos vasút.............. 92 16‘102 94 U] 183 87 20S 28 U — Kassa-Oderbergi vasút . . J1 78 10‘172 88 K — — — — — Orosz bankjegyek............ 256 70 14' 91 —------——.— Váltó bécsi piaczra .... 80 60 65 St 180 65 55 30 — II. kibocs. keleti kölcsön . . 81 10-----—.— —.— - — —.— Osztrák földhitel-részv.társ. —.— — — —.— —.— 1075— 3®/p-ob franczia járadék . . .) ——.— —.— 95 — —.— 4*/s'76-os franczia járadék .!! ——•“ — — 1 96 — —— Ottomán-bank részvény . . —.— —. —636 561 — — Franczia törleszthető járad. —.— —.— |-----—.— 1 96 50 — — — Magyar vasúti kölcsön . . . ——.— —.— j —— Magyar jelzálog-hitelbank . — —... —.— —j —.— —.— A magyar országos bank . . . —.— —.— —.— —j —.— —.— Árutőzsde. Bécs, szept. 80. (Gabona- és terménytőzsde.) A mai tőzsdén, szilárd irányzat mellett, az árak változatlanok. Eladatott: búza őszre 7.51 — 7.52, 1891. tavaszra 7.76—7.77. Bozs őszre 7.02 — 7.03, tavaszra 6.93—6.92. Zab őszre 6.87—6.89, tavaszra 6.91 —6.93. Tengeri szept.— okt. —.----.—, 1891 máj.—jun. 6.06—6.07 frton. Hivatalos jegyzések déli 12 órakor a következők : Búza őszre 7.49 — 7.54, tavaszra 7.75—7.80. Bozs őszre 7.03— 7.08, tavaszra 6.90—6.95. Tengeri jun.—jul. —.-----.—, jul.— ang.—.-----.—, ang.—szept. — .-----.—, szept.—okt. 6.30— 6.35, máj.—jan. 6.05 — 6.10. Zab őszre 6.87—6.92, tavaszra 6.90—6.95. Káposzta-repcze szept.—okt. 12.10—12.20, jan.— febr. 12.80—12.40. Repcze-olaj szept.—decz. 31.-----31.50, jan.—ápr. 31.-----82.—. Szesz szept.—warrant —.--------.—, nov.—máj. 13.75 — 14.— frton. Berlin, szept. 30. (Ter mé ny vá s á r.) (Zárlat.) Búza szept.—októberre 190 márka 75 fillér (= 10 frt 55 kr); ápr.—máj. 191 márka 50 fillér (= 10 frt 60 kr). Bors szept.— okt. 176 márka — fillér (= 9 frt 72 kr) ; ápr.—máj. 164 márka 75 fillér (= 9 frt 10 kr). Zab szept.—okt. 140 márka 10 fillér (= 7 frt 75 kr); ápr.—máj. 137 márka 50 fillér (= 7 frt 59 kr). Bepcze-olaj szept.—okt. 65 márka 40 fillér (= — frt — kr); ápr.—máj. 59 márka 30 fillér (== — frt — kr). Szesz szept.-re 42 márka 75 fillér (= — frt — kr) ; szept.— okt. 42 márka 75 fillér (= — frt — kr). Átszámítási árfolyam : 100 márka = 55 frt 25 krral. Páris, szept.1O. (T ermé ny vá s á r.) Búza folyó hóra 26 frk 80 cm (=11 frt 95 kr); okt.-re 25 frk 50 ctm (=11 frt 38 kr); novembertől 4 hóra 25 frk 30 ctm (=11 frt 29 kr) ; 4 első hóra 25 frk 40 cm (= 11 frt 33 kr). Liszt (12 márkás) folyó hóra 63 frk 25 ctm (=17 frt 74 kr) ; okt.-re 59 frk 10 ctm (= 16 frt 57 kr); novembertől 4 hóra 57 frk 10 ctm (= 16 frt 01 kr); 4 elő hóra 56 frk 80 ctm (= 15 frt 98 kr). Repczeolaj folyó hóra 06 frk — ctm (= 29 frt 43 kr); okt.-re 66 frk — ctm (= 29 frt 43 kr); nov.—decz. 66 frk — ctm (= 29 frt 43 kr); 4 első hóra 65 frk 75 ctm (= 29 frt 81 kr). Szesz folyó hóra 35 frk 50 ctm (=17 frt 25 kr); okt.-re 85 frk 75 ctm (= 17 frt 37 kr); nov. —decz. 36 frk — ctm (=17 frt 48 kr); első hóra 87 frk 50 ctm (= 18 frt 21 kr). Átszámítási árfolyam : 100 frk = 44 frt 50 krral. Külföldi terménytőzsdék mai és tegnapi árjegyzéseinek összehasonlítása. Szeptember 30 Szeptember 29. BERLIN. Búza szept - októberre .... 190 márka 75 fillér 191 márka 25 fillér , ápr..—májusra . . . • 191 e 50 „ 191 „ 75 „ Rozs szept.-októberre.....................176 „ — „ 176 „ 50 , * ápr.—májusra. . ... 164 „ 75 p 164 „ 75 „ Zab szept.—októberre .... 140 „ 10 „ 140 „ 75 n „ ápr.—májusra............................. 137 60 „ 138 * 76 r r TETTIX Búza szept.—októberre .... 187 márka — fillér 187 márka—fillér „ ápr —májusra.......................190 B # 190 B , Rozs szept.—októberre .... 172 „ — „ 169 „ — „ „ ápr.—májusra ... 162 „ 50 „ 161 „ 50 9 feil* Bűz« novemberre .......................1ő márka 10 fillér 19 márka 20 fillér n márcziuara. .... 19 „ 20 „ 19 „ 30 „ B0Z* novemberre .... 16 „ 70 „ 16 „ 70 „ márcziusra. .... 16 „ 40 „ 16 „ 40 B IfÁK » Suza »friert \ r& . . 18 frank 80 elme 26 frank 80 címe „ októberre . . . 26 „ 60 „ 25 „ 40 ,, „ novembertől 4 hóra . 25 „ 40 „ 25 ,, 30 „ „ 4 első hóra .... 25 „ 40 „ 25 „ 40 ,, L 3?« Vivó Ima . . . 63 „ 25 „ 63 „ 25 „ „ októberre . . . . 59,, 10 „ 59 „ 50 „ „ novembertől 4 hóra . , 67 M 10 , 57 ,, 30 „ „ 4 első hóra .... 16 „ 80 * 58 „ 90 „ HÍREK. Szeptember 80. — A királyasszony útja. Párisból távírják a »Pol. Corr.«-nak, hogy az odaérkezett jelentés szerint, királyasszonyunk tegnap délelőtt Algírban Tirmannak, Algír fökormányzójának látogatását viszonozta. — Személyi hirek. György porosz herczeg, ki már hetek óta vendége Bécsnek, ma reggel Prágába utazott; onnan két napra Drezdába megy, majd viszszatér Berlinbe. — Oszkár Gusztáv Adolf svéd trónörökös ma Baden-Badenből Bécsbe érkezik, ahol a Burgban bocsátottak rendelkezésére lakást, amit azonban arra való tekintettel, hogy több napon át marad Bécsben, nem fogadott el. — Csekonics Endre gr. ma délelőtt az első magyar átalános biztosító társaság választmányi ülésén elnökölt, alelnöki minőségében helyettesítve a társaság elnökét, a gyöngélkedő Károlyi Gyula grófot. A Csekonics gróf egészségi állapotáról az utóbbi időben részvéttel célportált kedvezőtlen hirek túlzottak voltak s ma már egyátalán nem felelnek meg a valóságnak, miután a nemes gróf immár a legjobb egészségnek örvend. — Dr. Balkányi Mausser fürdőorvosi működéséből visszaérkezve, orvosi gyakorlatát megkezdte. — A hollandi király halálán. Amsterdamból azt jelentik egyes külföldi lapoknak, hogy III. Vilmos hollandi király állapota annyira aggodalmas, hogy halála minden perezben beállhat. A csapatok készenlétben vannak, hogy az esetleges socialisticus zavargásokat elnyomják. Tindel őrnagy manifestuma, amelyben Mackay clericális minisztériumának szemére hányta, hogy a királyt a világtól teljesen elzárva tartják, nagy izgatottságot idézett elő az országban. Egy újabb távirat szerint a király állapota már megnyugtatóbb. Az orvosok állítólag úgy nyilatkoztak, hogy a beteg állapota nem ad különös aggodalomra okot. Azt hiszik, hogy a király nemsokára ismét foglalkozhatik a folyó ügyekkel. A király állapotáról hiteles forrásból a következőket jelentik: A király szombat óta nem dolgozhatott, mert vesebaja újra jelentkezett s megtámadta idegrendszerét, úgy, hogy igen roszszul érezte magát. A tegnapi consultationál az orvosok meglepő erőben találták a királyt. Komoly aggodalomra egyátalán nincs ok. A király nemsokára ismét megkezdheti rendes tevékenységét. Vinkhuyzen, a király orvosa, visszatért Hágába és egyelőre nem is szándékozik a loci kastélyba menni. — Nők a kereskedelemben. Az V-ik kerületi polgári leányiskolában a női kereskedelmi tanfolyamot, melyet tavaly várakozáson felül látogattak, a vallás- és közoktatási miniszter a folyó tanévre is fentartatni rendelte. — A nemzeti múzeum régiségtára hat értékes tárgygyal gazdagodott. Stein M. Aurél hazánkfia, a lahorei (India) egyetem tanára gypsmásolatban ajándékozott néhány nevezetesebb indiai műemléket. E domborművek eredetije közül négy a Pendsáb éjszaknyugati határán fekvő Gandhára vidékéről való, kettőt pedig ez évben a Yussufszai törzsterületen eszközölt ásatások alkalmával találtak. E leletek, melyek élénken tüntetik fel a claucus szobrászat befolyását, a lahorei múzeumban őriztetnek. — A hadsereg köréből. A hadsereg rendeleti lapja Lobkowitz Rudolf herczeg altábornagy kinevezését a 4. hadtest parancsnokává, jelenti továbbá, hogy Némethy A. vezérőrnagy, a krakói lovashadosztály parancsnokává neveztetett ki. Galgóczy T. altábornagy a krakói lovashadosztály parancsnoka hasonló minőségben a 35. gyaloghadosztályhoz helyeztetett át; áthelyeztettek továbbá: Haradauer K. alezredes, a katonai földrajzi intézet állományába és Prikoda Ede alezredes, a katonai földrajzi intézet topographiai csoportjának főnökévé, Gruber J. őrnagy nyugalmaztatok és helyébe Andres F. százados neveztetett ki a nagyszombati katonai rokkantak kórházához parancsnokká. Miaslikowski J., a budapesti műszaki igazgatóság katonai főépitési kezelője nyugalmaztatok és a Ferencz József-rend lovagkeresztjét kapta. — Vasút megnyitás. Deésről távirják lapunknak mai kelettel. Bánffy Dezső dr. főispán, a szamosvölgyi vasút elnöke ma délután Beszterczéről ideérkezett. Az állomásházban a város előkelőségei fogadták. A közönség örömének Balás Máté törvényszéki elnök adott kifejezést, amit dr. Bánffy röviden köszönt meg. Este Deés közönsége fáklyásmenettel tisztelgett a szamosvölgyi vasút megteremtőjénél. A holnap megnyitandó deészilahi vonat átadása alkalmából Voith Gergely kir. tanácsos lelkes üdvözlő beszédet mondott, melyet az elismerés és ragaszkodás hangja hatott át. A szónok lelkesen mutatott rá Bánffy Dezsőnek 15 évi főispánsága alatt elért sikereire és a nehézségek leküzdésével megteremtett vasút sokoldalú üdvös voltára, kérve a főispánt, hogy jóindulatát Szolnok-Doboka vármegye és Deés városa iránt a jövőben is őrizze meg. A többszörösen felhangzott éljenzés után, az ünnepelt férfiú dr. Bornemissza főispán ablakából hálásan köszönte meg a közönség figyelmét, melyet hosszas főispánsága alatt több ízben tanúsított iránta. Megvallja, hogy a hatalom birtokában is mindig hálásan vette a közönség köszönetét. A tűzoltó zenekar több darabot adott elő, mire a közönség eloszlott. Ma este még hangversenyt, utána pedig banquettet rendeznek. A holnapi megnyitásnál Baross minisztert ,Lukács államtitkár képviseli. — Az egyetemről. Az egyetemi matinéek bíráló bizottsága tegnap alakult meg. Az első matinéét az egyetemi ifjúság még október hóban rendezi. A matinéeken csak meghívott vendégek vehetnek részt és belépti díjat, a szokáshoz híven, ez évben sem szednek. Pályaművek és szavalatok, valamint zenedarabok bejelentése október hó 12-ig Por g e s Manóhoz, a tud. viták és rhetoricai esték elnökéhez jelentendők be. A műegyetemen ma délelőtt tartotta meg magántanári próbaelőadását Radisics Jenő, az orsz. iparművészeti múzeum igazgatója. Radisics régebb idő óta foglalkozik alaposan a művészeti ipar történetével, több műtörténelmi munkát is irt s így mai előadása iránt természetesen élénk érdeklődés nyilatkozott. Az előadási teremben megjelentek : Markusovszky Lajos és Szalay Imre min. tanácsosok a cultusminisztérium képviseletében, Klimm Mihály műegyetemi rector, a biráló bizottság tagjai, dr. König Gyula prodecan elnöklete alatt, dr. Wartha Vincze és Rauscher Lajos műegyetemi tanárok, továbbá sok műegyetemi tanár s nagyszámú hallgatóság. Radisics »A művészeti ipar történtének fejlődése« czímmel tartotta meg értekezését, melyben behatóan foglalkozott úgy a külföldi, mint a hazai művészeti ipar történetével, jelenlegi helyzetével s irányával. A hallgatóság az előadást élénken megéljenezte s a bíráló bizottság az előadót magántanári kinevezésre a minisztériumnak ajánlani fogja. — A IV. egyetemes tanitógyűlés szerkesztő- és ünnepélyt rendező bizottsága okt. 2-án d. u. 5 órakor ülést tart a Szemere-utczai népiskolai helyiségben. — Utczai botrány czimü hírünkre vonatkozólag — melynek részeseit különben mi csak nevük első betűinek kitevésével jelöltük meg — ma egy helyi értesítő, állítólag hiteles adatok alapján, a következőket írja: Hannibál József, a sopron-kőszegi helyi érdekű vasút ügyében az akadémia-utczán egy érdekelttel beszélgetett és beszélgetés közben megállották az »István főherczeg«-hez czimzett szálló előtt. Véletlenül arra iment Wollmann, a ki e vasúti ügyben, mint vállalkozó szintén érdekelve van s meglátván a beszélgetőket, hozzájuk lépett. Hannibál beszéde közben szemrehányást tett Wollmannak a vasúti ügyben irányában elkövetett eljárásáért. Wollmannak erre Hannibál személyét illetőleg mondott kicsinylő megjegyzése, az országgyűlési képviselőt, aki a közös hadseregben tiszti rangot visel, oly felindulásba hozta, hogy a pillanat hevében Wollmannt arczul ütötte. Wollmann erre visszaütött és tartva attól, hogy Hannibál használni fogja botját, azt megfogta és mindketten annak birtoka felett kezdtek dulakodni. Minthogy azonban ez alatt sokan összecsoportosultak, a felek szétváltak és Hannibál a helyszínéről elsietett. Az ügy lovagias elintézést fog nyerni. Hannibál József részéről a kihívás már megtörtént. Mint késő éjjeli órákban értesülünk, a felek megbízottai a lovagias elégtételadás módozataiban holnap a délelőtti órákban fognak megállapodni. — Botrányok a távozó circusban. A Wulf circus, mely az egész saisonban oly nagy sikerrel működött a fővárosban, ma tartotta búcsúelőadását. Ez alkalommal, mint tudósítónk jelenti, hallatlan botrányok színhelye volt a körönd. Wulf ugyanis már néhány nap óta egy tarka bikával mulattatta a publicumot, melynek a tréfa szerfölött kedvére szolgált. A circus közepén egy vasrúd volt leütve, ahhoz jó hosszú kötélre kipányvázták a bikát, amelyet forma szerint viadorok támadtak meg, de persze nem szúrták agyon. A tanulatlan állat aztán nagy bakugrásokat csinált, amivel kedveltté tette magát a circus látogató publikum előtt. Wulf ezt tudta , hogy mentül nagyobb közönsége legyen, kihirdette, hogy a közkedveltségű jószágot az utolsó előadáson a jelenlevők között kisorsolja. Minden belépőjegy egyszersmind sorsjegyül is szolgált s ezenfelül egy o. c. krajezárért darabonkint akárhány sorsjegyet lehetett vásárolni. Az olcsó portéka nagy forgalomnak örvendett, mert mindenki szerzett magának legalább 10 darab sorsjegyet. A sorsolás az előadás közepén történt, a szünet alatt. Egy szerencse-kereket hoztak be, amelynek megpillantásakor kitört a vihar. A jókedvű publikum lármázni kezdett: »A Farkas Menyhért szerszáma! Bizonyosan ezzel is csalni fognak!« Wulff azonban megnyugtatta a kedélyeket, kijelentve, hogy minden úgy fog megtörténni, amint a közönség kívánja: »A 13-ik kihúzott szám nyerjen!« kiáltott valaki. »Helyben hagyják az urak?« — kérdé Wulff az igenlő válaszra, megkezdődött a sorsolás. A nyerő szám Körmendy Imre Vl-ik gymnasiumi növendéke volt s a mint elkiáltották, azonnal jelentkezett. Egy Fisl Lipót nevű marhakereskedő már jó előre kifőzte, hogy ő a nyerő meglepetését fölhasználja s megszerzi magának a lehető legolcsóbb áron az állatot. Odarohant a meglepetett ifjúhoz s sok ezer ember szeme láttára a markába nyomott egy 50 frtos bankót, elkiáltván: »Az enyém a bika, én megvettem!« Ha a közönség bele nem avatkozik, a csíny sikerült volna, mert a diák nem ellenkezett. De az embereket boszantotta a dolog s a körönd egy percz alatt megtelt felháborodott közönséggel, mely rendőrségért kiabált s sűrűn hangoztatta a »csaló« kifejezést. Fisler időközben az egyik circusszolgától a marhalevelet is hatalmába kerítette, de nem ért vele semmit, mert a rendőrség elkobozta tőle. A rend ezután ismét helyreállt s az előadást folytatták. Itt fölemlítjük, hogy a Wulf circusban ma délután nagyobb lopás is történt. A társulatnak egyik műlovarnő-tagja, Können Margit kisasszony följelentette a rendőrségnek, hogy ma délután az öltöző fülkéjéből barna kemény fadoboz ékszertartóját ellopták, amelyben 300 frt áru holmi volt. A rendőrség nem tartja valószínűtlennek, hogy valamelyik alkalmazott volt a tolvaj. A társaság ma éjjel egy órakor Baselbe utazott. — Inyencz emberevők. Ausztráliából írják, hogy az észak queenslandi emberevő négerek kiváló előszeretettel fogyasztják a chinaiakat, akikről azt tartják, hogy rendkívül finom busuk van, miután állandóan s majdnem kizárólag rizzsel táplálkoznak. Különösen Észak-Ausztráliában nagy számmal vannak a chinaiak. Amint valamelyikök a telepet elhagyja, a lesben álló vadak megrohanják és felfalják. — A bőriparkiállításról. A kereskedelmi múzeumban elhelyezett bőriparkiállítást ma Szontágh Jenő ipariskolai igazgató vezetése alatt 25 tagból álló lábbelikészítő küldöttség látogatta meg Szolnokról. A kiállítás tanulmányozására megjelent iparosokat Németh Imre, a kereskedelmi .com igazgatója fogadta és kalauzolta. A vidéki küldöttség tüzetesen megtekintette az egész kiállítást, legnagyobb figyelmet azonban a nyersanyagok és a különféle munkagépek szemlélésére és tanulmányozására fordított. — Apróság. A gyöngéd feleség. Egy erősen elfoglalt kereskedőnek szokása volt, ha valamit elfelejteni nem akart, néhány szóval feljegyezte a kezelőjére. Egyik nap eszébe jutott, hogy nemsokára a feleségének születésnapja lesz, fölírta tehát: »Nem születésnapja — mit vegyek neki ajándékba ?« — Másnap reggel, mikor apró kezelő jegyzetét átfutja, ott találja rajta a következő választ: »Semmit, — soha az ő ízlését el nem találom — legjobb bővebb hitelt nyitni készpénzre a pénztárnál.« Kellemes vigasz. Egy betegeskedő, a messze külvárosoban lakó asszony, jóindulattal mondja egyszer orvosának, hogy mennyire sajnálja, hogy őt ilyen messzire kell naponta kifárasztania. — Oh, asszonyom, felelt az orvos, azzal ne törődjék. Lakik itt nekem még egy betegem, akihez úgy is el kell járnom s igy legalább egy csapással két legyet ütök agyon. Az igazi papucshős. A férj beteg , az orvos meglátogatja. — Pirulát rendeljek önnek, — kérdi a betegtől az orvos — vagy pedig folyadékban akarja bevenni az orvosságot ? — Kedves Amáliám — mond a beteg férj nejéhez — hogy szereted t e jobban ! — Alacsony vízállás a Száván. A Dunagőzhajózási társaság közli, hogy a zimonybródi személyhajó-járatokat, az alacsony vízállás miatt, egyelőre abban kell hagynia. — Gyilkos körhinta. Berger György 71 éves háztulajdonos, a múlt vasárnap délután két kis gyerekkel a városmajorba ment s ott a gyerekeket ráültette a körhintára. Maga a körön kívül állt s gyönyörködött a gyermekek mulatságában. Közben nagyon oda talált hajolni s a forgó hinta egyik kocsija úgy ütötte vállon, hogy az öreg fölbukott. Rögtön hazavitték, de daczára a gondos ápolásnak, ma meghalt. Valószínű, hogy agyrázkódást szenvedett. — Rövid hirek. A m. kir. operaház és nemzeti színház nyugdíjintézete tegnapi választmányi ülésében elnökké Bujanovich Sándor, alelnökké Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselőket választotta meg. — A honvédegyesületek központi bizottsága, okt. 1.én, d. u. 5 órakor a magyar átalános biztosító társaság tanácstermében ülést tart. — A stettini cath. templomot, ma szentelték fel ünnepélyesen Kopp boroszlói herczegpüspök és több főpap jelenlétében. — Az állatorvostanhallgatók olvasó és önképzőköre ismét Monostori Károly tanárt választotta meg tiszteletbeli elnökévé. — Fővárosi krónika. Tűzrendőri vizsgálat. Kéler Lajos háztulajdonos hidegvölgyi villatelepén, melyet e hó 24-én a tűz elpusztított, ma tartották meg a tűzrendőri vizsgálatot, mely alkalommal a tűzoltóság 20.000 forintnyi kárt állapított meg. A veszedelem keletkezése oként gyújtogatást gyanítanak, amit már a tűz alkalmával is többen hangoztattak. Halálozás. Dr. Frey Lipót békési orvost, ki e hó 28-kán kora reggel hunyt el 63 éves korában, 29-én, hétfőn délután helyezték el örök nyugalomra. A megyeszerte nagyrabecsült, szeretett orvost és emberbarátot nemcsak Békés városának, hanem a megyének számos előkelősége kisérte el utolsó útjára. A békési izraelita hitközségnek ez idő szerint nem lévén papja s mert az ünnepek miatt máshonnan sem jöhetett izraelita lelkész, ezért Szegedi békési református lelkészt kérték fel a halott elbúcsúztatására, a ki arra készséggel vállalkozott. Gyönyörű beszéde mély hatást tett. Végül a békési dalárda búcsúztatta el gyászénekkel az elhunytat. Roder Teréz asszony, dr. Radó Antal írótársunk s országgyűlési gyorsíró édesanyja, mint mély részvéttel értesülünk, élete 51. évében meghalt. Gruber Lipót, a pétervári egyetem nyugalomba vonult tanára, az orosz császár titkos tanácsosa ma 67 éves korában meghalt Bécsben. Özvegy Csausz Bogdánné szül. Verzár Veronika 79 éves korában elhunyt Budapesten. Tudomány és irodalom. Az archaeologiai társulat felolvasó ülése. — Saját tudósítónktól — Az archaeologiai és embertani társulat ma délután öt órakor tartotta a szünidő után első felolvasó ülését az akadémia Kisfaludy-termében, melyre a hallgatóság szerfölött kis számmal jelent meg. — Pulszky Ferencz elnök pár megnyitó szava után Czobor Béla lépett az emelvényre s a berni városi múzeumban őrzött XIII. századi diptychonról tartott előadást, bemutatván annak fénynyomatu képét. Ezen miniature-ökkel ékes ötvösmű az utolsó Árpád-házi király özvegyének, Ágnesnek révén jutott a königsfeldeni kolostor kincstárába és onnét a berni városi múzeumba. Nemcsak pompás ékitése, mely drága- és félékkövekből, igazgyöngyökből áll, teszi nevezetessé e műdarabot, hanem a pergamenre festett képei között négy magyar szent mellképe is. Nevezetesen láthatók : Sz. István, sz. László királyok, sz. Imre királyfi és sz. Erzsébet alakjai, melyekre vonatkozólag chronographiai megjegyzéseit előadva, constatálja, hogy e képeket — tekintve a rajzot és felfogást — nem magyar művész készítette. Czobor dalmát festő keze munkájának bizonyítja, mert a felfogásban és rajzban meglepő rokonságot talál a szerb középkori templomok, nevezetesen a studenitzai és zsicsai falképeivel, melyeket két év előtt behatóan tanulmányozott balkáni útja alkalmából. Hazai ötvösművészetünkre nézve igen kívánatosnak tartja nemcsak a diptyehon beható megvizsgálását, hanem az Ágnes királyné által hazánkból kivitt 800 darab ötvösműnek, melyek közül a nagyobbak 80, a kisebbek 20 ezüst márka sulylyal birtak s ennélfogva óriási értéket képviseltek — illetve a reájok vonatkozó történeti adatok felkutatását. Ezek közül való a berni diptyehon is, mely magyar vonatkozásainál fogva reánk nézve kiváló történeti becscsel bir. Az értekezés után Hampel József dr. jegyezte meg, hogy az ismertetett műemlékre először Pór Antal kanonok hivta föl a magyar tudós világ figyelmét. Második tárgyul Pulszky Ferencz mutatott be két bronz leletet, amelyeket legutóbb küldtek be a nemzeti múzeumba. A két lelet mintegy hatvan tárgyból áll, melyek közt haltak, karpereczek, stb. láthatók. Pulszky érdekes előadást tartott arról a stádiumról, amelyben a külföldi s hazai tudomány van a bronzkor fölkutatását illetőleg. Azon vélemény, amelyet Pulszky immár évtizedek óta hirdet, hogy t. i. a vaskorszak előtt csakugyan volt egy bronzkor, első hirdetőit a skandináv népek irodalmában találta. A németek eleintén azt vitatták, hogy ez eszme tulajdonképpen ő tőlük származott — később dühösen e probléma ellen fordultak. De nem tudták azt megdönteni. Erre a bronz-kor vallók egy lépéssel tovább mentek s azt kezdték bizonyítani, hogy nemcsak, hogy volt bronz-kor, hanem az az egyes országok szerint speciális sajátságokat vett fel, külön franczia, magyar, orosz stb. bronz-fejlődéseket lehet megkülönböztetni. És valóban ezt bizonyítják a leletek, míg például nálunk mindig nagyon sok fibulát találunk, addig azok Francziaország és Anglia leleteitől teljesen hiányoznak; így a legtöbb országnak s hazánknak is voltak specialitásai, úgy, hogy határozott csoportokat alkothatnánk országok szerint — többi között magyart is — melyet az egy tagú lapos fibulák jellemeznek, a mely alakot később a skandináv népek átvettek. Eddig mi is lépést tartottunk az európai tudománynyal. Azonban az ismét tovább lépett, mert most chronológiai rendet akar a bronz-korba behozni, vagyis megkülönböztet korábbi és későbbi bronz-korszakot. S nekünk most ide is követnünk kell őket, követnünk annál is inkább, mert kiváló külföldi tudósok elismerik, hogy a skandináv gyűjteményeket kivéve, a bronzkornak egy helyütt sincs olyan gazdag összehordott anyaga, mint a mi nemzeti múzeumunkban. Az összehordás sikerült, most tanulmányozni kell kincseinket, hogy a magyar archaeológia megtarthassa kivívott helyét a tudományok közt. Szendrei János dr. titkár jelentést tett a nyáron eszközölt régészeti ásatásairól. Ezután tagajánlások következtek, s a titkár bejelentette, hogy a társulat pénztárában most 8497 frt van. A fölolvasó ülést zárt ülés követte. — Szépirodalmi könyvtár. Dr. Fekete Józsefnek a »műbarátok köre« védnöksége mellett szervezett könyvkiadó vállalatában ma jelent meg az első négy kötet. Az első fecskék, melyek bár meghoznák a termő nyarat a könyvkiadók bölcs üzleti hdegségével küzködő magyar belletristáknak! Az első kötet czíme: »Hosszú estékre«, beszélyek, rajzok, irta Vadnay Károly; a másodiké: »Költemények« Váradi Antaltól; a harmadiké: »A házasság titka«, regény, irta Beniczkyné Bajza Lenke; a negyedik pedig: »A magyar művészet századunkban«, irta Szána Tamás. Természetesen ma még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezen új kiadványokat alaposan méltathatnék, de annyi kétségtelen, hogy a vállalat négy igen jó név felette kedvező auspiciuma alatt indult meg. Különösen érdemes és hézagpótló munka Szána Tamás tanulmánya a századunkbeli magyar művészet történetéről, melynek első fejezetéből az általános érdekességű korfestő részt lapunk tárczájában mutatványképpen közöljük. — A szépirodalmi könyvtár kiadványaira évi 10 írtjával lehet előfizetni a dohány-utcza 12. szám alatt elhelyezett kiadóhivatalban. A kötetek egyenként nem jutnak a könyvkereskedői forgalomba