Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)
1890-10-18 / 2924. szám
81-1? KKS TőséD : Ber-encziek-tere, Athenaeum-ópület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 2924. (287.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1890. Szombat, október 18. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint* Előfizetési dij : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................... 3 frt 3 hónapra .................................................. 6 > 6 hónapra .................................................. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * óra 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam, Budapest, október 17. Hogy jó kezekbe van letéve igazságügyünk , az a pénzügyi bizottság mai tárgyalásából is kitűnt. Szilágyi Dezső költségvetése jelentékeny javításokat tartalmaz, a bírói szervezeten, a királyi táblák decentralisatiójának életbeléptetésével, a telekkönyvi hatóságok és járásbírák szaporításával, a telekkönyvi betétek fokozottabb mértékű készíthetésével, az erdélyi birtokviszonyok nagyobb mérvű rendezésével, a törvényszéki gyakornokok javadalmazásának javításával és az igazságügyi építkezésekkel. Úgyhogy már maga a költségvetés nagyobbszabású igazságügyi reformokat és jobb igazságügyi administratiót tár elénk. De a rideg számokba életet, a tételekbe tervet, öntudatos igazságügyi politikát, az a szellem önt, amelylyel Szilágyi Dezső tárczáját kezeli; azok az elvek, azok a reformtervek adnak azoknak jelentőséget és irányt, melyeket azokkal kapcsolatosan és azokon kívül kifejt, illetőleg érvényesíteni akar. Ezek közül több, nagy jelentőségű és ép oly egyszerű, mint szükséges és természetes eszmét, tervet fejtett ki Szilágyi Dezső a pénzügyi bizottság mai ülésén is, melyekkel bebizonyítá, hogy a reformeszmék valósításában ép oly határozottsággal, mint természetes tervszerűséggel és gyakorlati egymásutánnal jár el; az igazságszolgáltatás minden tényezőjét és minden feladatát, úgyszólván párhuzamosan fejleszti és javítja, hogy a reformmunkában sem ugrás ne idézzen elő visszaesést, sem a tényezők elégtelensége vagy képtelensége meg ne hiúsítsa, részben vagy egészben, az általa czélbavett üdvös feladat megvalósítását. Ezért gondoskodik Szilágyi Dezső egyfelől arról, hogy a törvényszéki gyakornokokká, a kitűnőbb képzett jogászok legyenek, kikérve őket már az egyetemi vizsgáló bizottságoktól és jobban javadalmazva, hogy életpályájuk kezdetén is emberséges viszonyok közé kerüljenek, a gyakornoki fizetést 500 írtra emelvén; ezért siet, a jövő évben az igazságszolgáltatás közegeinek — a többi állami tisztviselőkkel kapcsolatosan — fizetése javításával és a sommás perek, valamint ezekkel kapcsolatosan, a kisebb csődügyek reformjával, a személyzet fegyelmi ügyének gyors átalakításával és ellenőrzésének decentralizálásával, szigorításával, hogy az igazságszolgáltatás első fórumainak, úgy teendői, mint közegei, a jó igazságszolgáltatás minden követelményével jobb harmóniában legyenek és az igazságszolgáltatás a közönség érdekében, gyorsabbá, könnyebben hozzáférhetővé és jobbá tétessék. Kiváló gondot fordít Szilágyi Dezső, a telekkönyvek reformjára is, úgy a betétek gyorsabb keresztülvitele, mint az erdélyi birtokrendezési ügyek nagyobb mérvű felkarolása révén. Tudja, hogy a telekkönyv képezi nemcsak hitel- és jogbiztonságunknak egyik főalapját, de a birtokos osztály megélhetésének és az egészségesebb mezőgazdasági viszonyok keletkezésének, tehát versenyképességünk egyik tényezőjének főbiztosítékát is. Midőn a bírói és ügyvédi rendtartás reformját azonnal, még ez ülésszakban akarja a törvényhozás által elfogadtatni, akkor jogszolgáltatásunk e két tényezőjének színvonalát, munkaképességét és erkölcsi tekintélyét kívánja emelni, mert a szigorú, részrehajlatlan, gyors munkásság biztosítása, alapítja meg leginkább a jogrendet és szilárdítja tényezői iránt a nép bizalmát. Másfelől: erélyesen hangsúlyozta Szilágyi ma is, a házassági jognak nálunk most tapasztalható és roppant anyagi, valamint erkölcsi hátrányokkal járó zavaros voltát, bizonytalanságát és napról-napra észlelhető anomáliáit, úgy anyagi, mint alaki részében. De minthogy ez a család és az örökösödési joggal áll szoros összefüggésben, reformja ezekkel kapcsolatosan több munkát és időt vesz igénybe, de hangsúlyozta, hogy ez az egész reform munkában van és határozottan, a lehető rövid idő alatt szükségesnek tartja megvalósítását. A miben vele egyetért köz- és magánviszonyaink minden figyelmes és részrehajlatlan észlelője és a miniszter, daczára, hogy azt mondta ma is, hogy e tekintetben sem kell neki sarkalás, ne vegye sarkalásnak sürgetésünket, hanem vegye törekvésének helyeslése és megerősítése gyanánt. Meg vagyunk győződve, hogy ebben velünk tart a magyar jogászvilág, kivétel nélkül. És ha mindenfelé érezzük, igazságügyünk terén a reform és pedig a gyors reform szükségét, ha másfelől a már létesített reformok keresztülvitele még sok munkát hagy fel, mint pl. ezt a fegyházügy körül tapasztaljuk, hol Szilágyi szintén nagyobb szabású építkezéseket kezdeményez és ezeknek még nagyobb mértékben való folytatására kér fölhatalmazást; ha javító intézeteink szaporodása mellett még néhánynak szüksége érezhető; ha egyetlen közvetítő intézetünk elégtelen és ha a szóbeliség behozatalára nemcsak törvény, de épületek is kellenek, mert hiányoznak; mindez most már nem szomorít el annyira, mint eddig, mert látjuk, hogy a miniszter mindezt felkarolta és fokozatosan, párhuzamosan, pénzügyeink betartandó korlátain belül, igen czélszerűen és takarékosan tudja megvalósítani. Végül nem feledkezhetünk meg arról a pár örvendetes adatról sem, melyekkel a miniszter ma a bűnügyi viszonyaink javulását jelzi a bizottságban; mert ha 1888 — 1889. közt a törvényszékeknél a bűnügyek száma ötezerrel és a járásbiróságoknál a bűnvizsgálatok száma harmadfél ezerrel apadt, ez csakugyan örvendetes dolognak mondható! Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 17. A hét főbűn az állatvilágban. Már e lapok hasábjain »Lélek és ösztön« czim alatt kifejtettük, hogy az embernek az állatokkal való összehasonlítása egyik biztos mód lenne a tudományos psychológia megállapítására, úgy most azt állítjuk, hogy az állatok vétkei és bűneinek összehasonlítása az emberekéivel olyannyira fontos a criminalistákra, hogy a legmélyebb tanulmányozást és észlelést tenné szükségessé, mert ez összehasonlítás által az emberi léleknek és cselekedeteknek sok megfejthetetlen kérdését lehetne — kivált a bűnügyekben — megoldani. A legtöbb vétek és bűnnek megfogamzása és alapja — tehát a tény — azon ellenállhatatlan vak ösztönből indul ki — mely az emberekben szintén meg van — s csakis a kivitel és az elkövetés módozatai származnak az egyéni értelem és lélektől — igy más elbírálás és más — tehát enyhébb — büntetés alá kell, hogy essék azon bűn, melynek szülője az ösztön, s más alá az az egyén, kinél az értelem és szellem felett az ösztön áll túlsúlyban. Mert bármily raffináltan éleselmű legyen is a bűn, mindig van benne valami, mi csupán a vak ösztönre vezethető vissza, mely a legértelmesebb emberben is a lélek és akarat mellett szunnyad; sőt vannak bűnök, melyek egyedül az ösztön ellenállhatatlan kényszerítéséből születnek s hajtják az egyént az elkövetésre. Itt tehát a lélek és értelemnek magában a bűnben semmi része sincs, hanem csak azon módokat és eszközöket eszeli ki, melyekkel a bűnt ügyesen végrehajthatja, elpalástolhatja s a bűnhődést elkerülheti, mert erre az ösztön, az indító ok nem képes; ez csak vakon, ellenállhatlanul a tett elkövetésére kényszeríti. Mennél fejlettebb, mondjuk, mennél műveltebb — a lélek, — mennél magasabb az értelem, — tehát mennél inkább ki van az »egyén« az emberben fejlődve, annál kevésbbé nyilatkozik az ösztön, ellenesetben pedig viszont annál nagyobb mértékben. Csakhogy itt még nagy szerepet játszik az átöröklés is, mely semmiféle mesterség, nevelés és hajlam, által el nem sajátítható, hanem csakis a »születési öröklés« által keletkezik — s így ezt is az ösztönnel azonosíthatjuk, működjék bár szellemileg vagy anyagilag, mert ennek hatása is csak egy belső kényszer melynek az akarat csak igen ritkán képes ellentállni. Ugyancsak Lacassagnac *) mondja, hogy : »A farkasok morálja igen alkalmas volna, hogy a criminalistákat az emberek erkölcsi élete felől felvilágosítsa,« de egyúttal arra a conclusióra jut, hogy csakis az emberek bűnössége annyira öntudatos, hogy tud+) Lacassagnac : »A criminalitás az állatvilágban.« Ják, érzik, szégyenük a bűnt — de cselekszik még is, sőt elleplezésekkel, cselekkel igyekeznek a bűnhődésnek — miután ennek tudatában vannak, elejét venni — de azt nem mondja — nem is tagadja ugyan — csak kertelés és kerülgetés által iparkodik elodázni, hogy az állat szintén öntudatosan cselekszi-e a bűnt, tudatában van-e annak, hogy bűnhődni fog — egyátalán érzi-e azt, hogy bűnös ? A fent elmondottak után, tehát már most párhuzamot vonhatunk az emberek és állatok vétkessége között. Azon állatoknál, melyeknek értelme, szelleme — tehát a lélek — fel van ébresztve, az ösztönt nagyon csekély részben, csakis a mindennapi létfentartási esetek szűk korlátai között látjuk némileg nyilvánulni ; ellenben a vadon élőknél, hol a szellemi élet csakis oly erőszakos esetekben nyilvánul, melyeknél az ösztön nem nyújthat megoldási módot — legtöbbnyire az ösztön uralja minden tetteiket, a külső viszonyok és körülmények változása szerint — igy az állatvilág bűnei és vétkei is kétféle eredetűek: ösztönből eredők és értelmi, vagyis öntudatos bűnök. A tisztán ösztönből eredő bűnökben kevésbbé akadunk az öntudat és értelem oly nagy nyomaira, mint az értelmi bűnökben; ezekben mindig a meggondoltság s a bűn tudata nyilatkozik, sőt nyilatkozik még a bűnhődés tudata mellett, az elővigyázatosság, a bünhődés félelme, nemcsak a tett után s a rajtakaparás eseteiben, de a tett elkövetése előtt is, mi kézzelfoghatókig bizonyítja azt, hogy az állat tudja, hogy roszszat tesz, de megteszi,megpróbálja tenni, mert arra is gondol, hátha sikerül s nem tudják meg, így nem lesz megbüntetve. Hogy az öntudatos bűnök inkább a házi állatoknál, vagy huzamosabb ideig az emberek környezetében élő s szelíd állatoknál fordulnak elő legtöbbször , az igen természetes, mert ezeknél a környezet sokfélesége, változatossága, a bánásmód s a szelidités felébresztette, kifejlesztette az értelmet, a lelket s ezzel bizonyos ítélő- és következtető tehetséget is, miket a vadonban élőknél a megszokott s a folyton egy környezet, s a napról-napra az ösztönöknek hódoló életmód egyformasága ennyire nem ébreszthetett fel. E mindennapi életből vett s mindenki által tapasztalt eme egyszerű példák is eléggé bizonyítanak . Pl. egy betanított vadászkutya — bár az engedelmességre tanítva, szoktatva van, mégis csak úgy engedelmeskedik, ha akar. De valahányszor urának — egy vagy más okból, nem engedelmeskedik — kevés időre reá nyüszítve, nyöszörögve csúszik lábaihoz, hogy ne verje meg engedetlenségéért. Ezt minden vadász tapasztalta, s egész világosan úgy magyarázza, hogy azért nyüszit — quasi könyörög — mert tudja, hogy rosszat tett, és hogy ne legyen megbüntetve. Nagybátyám vizslája a legjobb vadászeb volt, de kimondhatatlan torkos, úgy hogy a tűzhelyről, konyhából ellopott mindent, mit elérhetett. Természetesen, ha rajta kapták, elverték jól. Nem egyszer észleltem, mikor az udvarról az ablakon át meglátta a húst a konyha asztalon, belopódzott, de e mellett óvatosan körültekintgetett, nincs-e ott valaki, s gyorsan lekapta a húst, hátra lopódzkodott vele a kert végébe, s ha senki rajta nem kapta, olyan ártatlan pofát csinált, midőn újra bejött, mintha nem is ő tette volna. Ha pedig rajtakapták, ilyenkor keservesen üvöltözve, behúzott farkkal, mintegy kérve csúszott lábaink elé, s már előre annyira ordított, mintha a korbácsot már a hátán érezte volna, s ordítozva hátra-hátra a fogas felé tekintgetett, hol a korbács fógyott, melylyel ki szokott kapni. Kétszer történt meg, hogy a büntetés elől elszökött s a hívásra nem jött vissza, ilyenkor jobban meg lett fenyitve, mint máskor, s ezt szintén megjegyezve, többé nem szökött meg a csíny után. Megfigyeltem továbbá, hogy mikor a lopott jószágot falatozta, — s a kert ajtó nyiltott — ott hagyta a prédát, s kerülő utakon sompolygott el, s mit sem tudó pofával került újra elő. Megtörtént az is, hogy lopás közben rákiáltottam ; erre elsompolygott és két három órán keresztül, ha én kerültem elébe, előttem vinynyogott, nyöszörgött, de más személy előtt — aki tettét nem látta, a szokott ing és fürge volt. Ha a házőrző kutya, vagy a macskák voltak a konyhában, akkor egész szemtelenül lopta el, amit ért, s nem a kertbe vitte, hanem mindjárt a folyosón levő padlás feljáró alá rejtőzve ette meg ; ezután bárki jött is, nem bujt, nem futott, mint máskor, ha még a komondor és macskák közelben voltak, hanem nyugodtan hasalt le ő is a közelben, s a kiabálásra és lármára fülét se billentette, hanem nyugodtan, ártatlanul nézett mindenkire ; ellenben, ha többi, szintén tolvaj collegái nem voltak ott, már az első kiáltásra, behúzott farkkal, a fal és korlátok védelme alatt szökött ki a folyosóról. Ama gazdátlan piaczi kutyák, melyek mondhatni félvad állapotban élősködnek, még ezek is érzik a bűnös öntudatot; mert, ha valamit úgy löknek nekik, azt mindjárt neki hasalva költik el, az ajándékozó előtt; de bezzeg nyargalnak, ha egy-egy darab bust, vagy czipót lopnak a kosarakból és áruasztalról, akár vette észre az illető károsult, akár nem — és ezt messze, félreeső helyen költik el, s aznap azon asztalt és kosarat félve, s mindig futásra készen, kerülgetik. Most nézzük azon egészen vad állatokat, melyeket szintén az éhség ösztönöz a lopásra, tudják-e ezek is, hogy bűnt, rosszat cselekesznek s félnek-e, tudnak-e a büntetésről ? Itt van mindjárt a szarka. Ez, ha fiatal 2—4 napos nyúlfiókákra talál, nem rohanja meg azonnal őket, hanem elébb felemelkedik a légbe, s körülkémlel, hogy az anya nincs-e közelben valahol, hogy a fiókák sivitására előrohanhasson, mert azt nagyon jól tudja, hogy a nyúlanya veszedelmes ellenfél, mert első lábaival oly ügyesen s gyorsan csapdos a rabló felé, hogy ennek meg kell futamodni. A torkos falók (Gulo borealis) pedig annyira ez ösztön kényszerítő hatása alatt áll, hogy bár tudva a veszélyt, mégis mellőz minden cselt és ravaszságot, s vakon megy a prédának. De némelykor, hogy csupán lopási vágyát elégíthesse ki, tisztes távolban — fedezve magát a bokrok, gödrök árnyékában, hetekig követi a prémvadászokat, s az ezek csapdái és fogaiba került vadakat ügyesen kilopkodja és elhordogatva elrejti. Úgy, hogy a Hudson-, Erie-tavak körüli, a canadai és a szibériai prémvadászok kétségbeesve keresnek fel más vadfogó területet — sokszor 10—12 mértfölddel távolabb, hogy e rabló nyomukat elveszítse, mert tudják, hogy ha egyszer felfedezte őket, egyetlen vadat sem fognak többé csapdáikban találni, mert előbb kilopkodja belőlük a Wolwerain, mint ők, sőt még az elrejtett prémkészletet is felkutatja felhordja; megtörténik sokszor az is, hogy egy prémvadásznak egész idényét tönkreteszi, mert követi, utána megy más vidékre is. Ezen elmondott s az alábbiakhoz hasonló példák indították az ókori népeket arra, hogy a büntevő állatokat ugyanolyan büntetéssel sújtsák, mint a bűnöket elkövető embereket. Bár az az eszme, hogy az állat bírhat a bűn tudatával , csak oly sejtőlegesen élt lelkükben, hogy az okát bizonyára nem tudták volna megmondani, mi indítja őket a megtorlás tényére, azon a czélon kívül, hogy megsemmisítve a bűnöst, ez többé hasonló bűnt nem követhet el, így Mózes törvénye elrendeli, hogy: megkövezendő ama bika, mely embert, asszonyt halálra döföd, és fogságra vetendők ama lovak és szamarak, melyek lusták, akaratosak s rugdalódzók. A görög s római történelem is mutat fel példákat, így Nero keresztre feszíttetett egy kutyát, mely rögtön vonítani kezdett, mihelyt ő a lantot pengette ; Ethamos arcban pedig egy bakkecskét nyuzatott meg elevenen, mert egy gyermeket halálra öklelt. A középkor története pedig éppen telve van a hernyók, egerek és patkányok elleni kiátkozásokkal. 1543-ban Grenobleban a városi tanács a szőlőket megsemmisítő csigákat excommunicáltatta; 1585-ben pedig a Valencei fővicarius ünnepélyes szertartással átok és elpusztulás fenyegetése mellett, parancsolta ki a hernyókat az országból. 1356-ban Lausanneban a biróság egy sertést pallossal végeztetett ki, mert felfalt egy gyermeket, s ezen ítéletet épp oly adtóssal hajtották végre a piaczon, mint akár egy embernél ; t. i. emberi ruházatban vezették a vérpadra. Az araboknál pedig még ma is, ha egy egy a nyájat pusztító oroszlánt sikerül a lesgödörben megfogni, gyalázó, szitkozódó és becsmérlő szavakkal szidalmazza az egész törzs, s azután a nők és gyermekek agyon kövezik, s e mellett megvannak győződve, hogy a szidalmakra az oroszlán szégyelli magát, s érzi azon lealázó gyalázatot, hogy becstelen halállal — nők és gyermekek kezeitől — kell elpusztulnia! A lélek és értelem fölötti eddigi tanulmányaimban többször oly meggyőző bizonyítékára akadtam az állatok értelmisége és öntudatának, hogy szinte megdöbbenve kérdeztem önmagamtól, hogy honnan veszi az ember azt a jogot, hogy az állatokat oktalanoknak, lelketleneknek, s érzésnélkülieknek,képzelve, őket tetszése szerint kínozza s pusztítsa ? És e tekintetben még Lacassagnac is nagyon felületesen ítél s végez velük s látszik, hogy inkább theoreticus tételekből veszi következtetéseit, semmint önön észleleteiből, bár több helyen felemlíti, minő és mennyi becses anyagot gyűjtött a párisi Jardin de Plantes és a Société d'Acclimatations-ban. Igaz, hogy minden búvárnak, ki a lélektannal vagy átalában az emberekkel foglalkozik, csakis az állatkertek lehetnek legjobb tanulmányhelyei, de csakis az olyan állatkertek, hol a szakismeret, tudás, és értelmes kezelés minden állatfajnak megadja azt a környezetet, hogy abban fesztelenül és otthoniasan mozogjon. Kár, hogy a mi állatkertünk éppen nem nyújt ilyenre alkalmat rosszul gondozott állatai, és üres ketreczeivel. Hogy az állatok criminalitását megítélhessük kellőleg, beszámíthatóságukat kell megállapítani, valamint azt, hogy lelkük, értelmük van-e, vagy legalább ezeknek bírnak-e némi parányával ? Igenis bírnak! Csakhogy éppen e beszámíthatóság különbözteti meg élesen az ösztönökből eredő bűnöket az öntudatos bűnöktől. Az ösztönükből vétkezők, bár a lakolásra és bünhödésre számítanak s ezt csellel, ellenállással, vagy meneküléssel iparkodnak ki is kerülni, de nem bírnak tudatával annak, hogy ez bűn; így úgy a szarka, mint a torkos falók, nagyon jól tudják, hogy rablásuknál veszélylyel kell nekik megküzdeni, mint kell az Ichneumonnak, a nilusi intőnek, mely a krokodilus tojásokat pusztítja, vagy az oroszlánnak, midőn a kaffer bivaly kis hornyára vadász, de ők ezt a prédaszerzést, a létérti harcz küzdelmeinek tekintik a veszélyek s a bűnhődés tudatával. Mikor azonban a torkos falak a prémvadászok után les és ezek tőreit fosztogatja ki, teljes tudatával bír, hogy rosszat tesz, hogy bűnhődik, ha nem vigyáz, ezért ily alkalommal nem vakon, hanem a legravaszabb csúszás rejtőzéssel kerülgeti őket, hogy észrevétlen maradhasson. Ellenben az öntudatos bűnöknél az állat is legtöbbször épp úgy tudja, hogy rosszat tesz, mint az ember; tudja, hogy bűntettének lakolás s bűnhődés a következése, tehát a beszámíthatóság is csak szükségképpeni folyomány kell, hogy legyen a restség, irigység, boszú, gyilkosság, szerelemféltés, rablás, kéjvágy, torkosság bűneiben ezeknek. Ezeken kívül még a részegség vétkébe is beleesnek az állatok némelyei, ha az ember alkalmat ad nekik, s ekkor — akár csak a részeges ember — minden mértékletességük, munkásságuk és jó tulajdonságaikról leszoknak. A méhek, e szorgalmas, rendezett viszonyú rovarok, ha egy ideig szeszszel kevert mézzel tartatnak, annyira rászoknak erre, hogy feledik előbbi munkásságukat, többé nem dolgoznak, csak a kész mézet fogják fogyasztani. A medve is könnyen reászokik a borra és pálinkára, és ha a legjobban volt is betanítva, teljesen elfeledi előbbi mesterségét, szelídségét , de legfőképp rabjává tudnak lenni a nagyobb fajta majmok az ivás szenvedélyének, így Richardson hajós kapitány és búvár egy orangutangot szoktatott magához, mely minden útjában kisérte. E majom BELPOLID. Budapest, okt. 17. (Az állami közigazgatás reformja). Kolozsvárról távirják mai kelettel . Kolozsmegye mai közgyűlésén tárgyalás alá vették Zemplén és Sáros vármegyék átiratát, a megyei tisztviselők választásának fenntartása érdekében. Az állandó választmány az ügyet pártolásra ajánlja, Eszterházy Kálmán gróf azonban korainak tartja, hogy a megye ez ügyben véleményt nyilvánítson. Erre a közgyűlés az átiratot tudomásul vette. Budapest, okt. 17. (A mák virágok.) Az újvidéki »Zasztava« üdvözli a magyarországi románok mozgalmát s örvend, ha a románok eddigi passivitásukat elhagyva és az activitás terére lépve, a többi nemzetiségekkel szövetkezve, úgy a saját népük, mint a többi nemzetiségek érdekében és javára közreműködnek. Csak aztán valamiképp az engedékenység terére ne lépjenek s az opportunismust el ne fogadják, mert akkor vesztett ügyük van, mely őket ismét sok időre hátravetné s a nemzetiségi ügy előmozdítását megakasztaná és hátráltatná! A tisztán nemzetiségi álláspont az, amit a románok felhívásaikban ezúttal is hangsúlyoznak, ami a nemzetiségek sorsát Magyarországban előmozdíthatja; s ha az egyetértés meglesz a többi nemzetiségekkel, a magyar kormány s az illetékes magyar körök majd csak számolnak e körülménynyel, s a nem magyar nemzetiségekkel jobban fognak törődni! A románok mozgalma e pillanatban annál jelentőségteljesebb, mert ime, azt látjuk, hogy a szomszéd Ausztriában a csehek is küzdenek a németekkel s a szlovének is mozgolódnak. Ausztriában az elnémetesítés elleni mozgalom s Magyarországban a magyarosítás elleni küzdelem, a törvény alapján állva, a jövőnek szép képét tárja a monarchia szláv népeinek szeme elé. Kern is újság, hogy mindig összetalálkoznak és megértik egymást a szép mákvirágok: a »Gazeta Tramilvaniei« meg a »Zasztava«. Vármegyei élet. Jász-N.-Kun Szolnok-megye közgyűlése. — Saját levelezőnktől. — Szolnok, okt. 16. Jász-N.-Kun Szolnok-vármegye ma tartotta évnegyedes közgyűlését Ujfalussy Sándor cs. és kir. kamarás, főispán elnöklete alatt. A mai közgyűlés nemcsak, hogy fényesen beigazolta, hogy a kormány avatott kezekre bízta e megye vezetését, de beigazolta egyszersmind azt is, hogy ez avatott kezek a vármegyét úgy vezetik, hogy azzal úgy a kormány, mint a vármegye közönsége méltán meg lehet elégedve, mert a mai közgyűlés élénk tanúbizonyságát adta annak, hogy a törvényhatóság tagjai szeretetét és nagyrabecsülését rövid idő alatt ki tudta magának érdemelni. Ujfalussy Sándor főispán, ki közel egy évig betegeskedett, Andrássy Gyula temetése óta ma lépett először a közgyűlési terembe. Belépésekor lelkesült éljenzéssel fogadták, mely még akkor sem szűnt meg, mikor elnöki helyét elfoglalva, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánította. Beszédét azzal kezdette, hogy ámbár a hasonlat nem valóság, de azért a hasonlatokkal élni lehet; jelenlegi helyzetére czéloz (hosszasan beteg volt) mert ő hosszú útra indult és ismét visszatért szeretteihez; de meg van fosztva a legnagyobb élvezezettől, mert a legnagyobb élvezete mindig az volt, ha kötelességét híven teljesítette és ha a törvényhatóság tagjaival együtt munkálkodhatott a haza és a vármegye javára. Örvendetes kötelességet teljesít, hogy a vármegye közönségével tudatta, hogy ős Budavárának legfényesebb csillaga, Mária Valéria főherczegnő, szive választottjának lehetett nejévé és Ferencz Salvator főherczeghez ment férjhez. Midőn arra kéri a vármegye közönségét, hogy ez örvendetes eseményt tudomásul vegye, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítja. Hajdu Sándor alispán arra kéri a közgyűlést, hogy kinyomtatott jelentését mely a vármegye minden bizottsági tagjának megküldetett — vegyék tudomásul és kéri egyszersmind, hogy a közgyűlés elismerést szavazzon azon megyebizottsági tagoknak, kik a vármegyét az aradi kegyeletes nemzeti ünnepen képviselték, nevezetesen Návay Kálmán, Magyary Kossa Géza főszolgabíró Markbreit Sándor és Mihály István nagybirtokosoknak. Hajdú Sándor alispán jelentése tudomásul vétetik és a kért elismerés megszavaztatott, mire Ujfalussy főispán a jegyzőkönyv hitelesítésére kér fel több bizottsági tagot. Bagossy Károly főjegyző felolvasván a jegyzőkönyvet, Okolicsányi István kir.tanácsos sürgősségi indítványt terjeszt elő, kérve a közgyűlést, hogy Zemplém vármegye átiratára, amelyet az a vármegyék önkormányzati és a tisztviselők választási jogának fentartása érdekében az országgyűlés képviselőházához intézett feliratát pártolás végett megküldötte , hogy erre az átiratra készült elaboratum tárgyalás alá vétessék. A sürgősségi indítványnak hely adatik és dr. Benkó Albert vármegyei jegyző felolvassa Hajdu Sándor alispán elnöklete alatt kiküldött bizottság tervezetét, mely részletesen és alaposan tárgyalja mindazon érveket, melyek a kinevezési rendszer mellett szólnak és kéri a közgyűlést, hogy a tervezetet fogadja el és terjeszsze a képviselőház elé. Az elaboratum, mely kiváló gonddal és alapos érvekkel van kidolgozva, nagyon világosan fejtegeti mindazon előnyöket, melyek a nagyhangzású phrasisokkal szemben a kinevezési rendszer mellett szólnak. Horthy István a vármegye egyik vezérférfia szintén a kinevezési rendszer mellett emelt szót, a felolvasott elaborátum minden egyes pontját helyeselvén. Horthy beszédét lelkesen meg is éljenezték, mert érveit oly alaposan és oly tisztán adta elő, hogy azt mindenki helyesléssel vette tudomásul. Horthy István, felszólalására Madarász Imre, Karczag város országgyűlési képviselője szólalt fel és perkorrestálja a kinevezési rendszert. Furcsának találja, hogy éppen a mi megyénk legyen az első, amely a nemzet önkormányzati jogának évszázados védbástyáit lerombolja, hogy mi mérjük az első kalapácsütést az ezredéves jogokra. Nekünk annál kevésbé van jogunk nyilatkozni, mert hisz még maga a kormány sem nyilatkozott, mit akar, vagy mit fog tenni ? Hajdú Sándor alispán erélyesen tiltakozik az ellen, hogy Madarász Imre képviselő más intenziót tulajdonítson szavainak, mint amilyet az ő elnöklete alatt készült elaborátum elmond. Ő maga is — úgymond — autonomista, legalább is olyan, mint a képviselő úr, de ő nem tűri azt a ráfogást, hogy e megye azért, mert a kinevezési rendszer mellett nyilatkozik, ezzel az első kalapácsütést méri a nemzet százados jogaira, védbástyáira. Madarász megmarad álláspontja mellett, mire Ujfalussy Sándor a képviselő úr szavaira reflectálva, körülbelül a következőket mondja: »Madarász képviselő úr bizonyára meg fog bocsátani neki, ha ő is az ő nevével kezdi meg beszédét, de minthogy ő mondotta volt, hogy e vármegye apagyilkosságot követ el, ha elsőnek nyilatkozik a kinevezési rendszer mellett, hogy kalapácsütést mérünk a nemzet évezredes jogaira, leromboljuk védbástyáinkat stb. stb..............Hát ez mind nem így van. Zemplén vármegyének joga van , hogy a kinevezési rendszer ellen szóljon, ennek a vármegyének pedig joga van, hogy mellette szóljon. Mi talán bölcsen hallgattunk volna véleményünkkel, de bennünket Zemplén vármegye e nyilatkozatra provokált és azóta már 6 vármegye is nyilatkozott .... és ha mi ezúttal kinevezési rendszer mellett foglalunk állást, ezzel még nem adtuk a fel az önkormányzati jogot, nem mértük az első kalapácsütést az évezredes jogokra, nem döntöttük meg a nemzet védbástyáit. Távol legyen ez mitőlünk. De hogy e komoly kérdéshez ilyen alaposan hozzászólhattunk, az örök dicsőségére fog válni e megyének, mely ez által is csak munkásságát bizonyította be. Mi nem a nemzet védsánczait romboljuk le, ez ellen az insinuatió ellen tiltakozom, sőt ellenkezőleg, mi az alkotmányosság védsáncczaira tűzzük fel a hazafiasság felszentelt zászlaját, midőn nyiltan és férfiasan állást foglalunk a tervbe vett reform mellett. Hivatkozom Poroszországra, mely még csak 150 évvel ezelőtt kis herczegség volt csak és ma már Európa leghatalmasabb állama. Ezt pedig csak is jó közigazgatásának köszönheti, mely czéltudatosan haladt folyton előre és szinte a kíméletlenségig terjedő, de erős volt. Ez annyira tény és annyira való, hogy ma már minden modern állam, közigazgatását Poroszország mintájára iparkodik reformálni. Poroszország nagyságának a titka a jó közigazgatás; ez az ő ereje, ebben rejlik hatalma. Tiltakozom az ellen, hogy a mi megyénk mérte