Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)

1890-10-18 / 2924. szám

81-­1? K­KS­ TőséD : Ber-encziek-tere, Athenaeum-ópület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együ­tt 8 kr.) 2924. (287.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1890. Szombat, október 18. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint* Előfizetési di­j : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................... 3 frt 3 hónapra .................................................. 6 > 6 hónapra .................................................. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * óra 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam, Budapest, október 17. Hogy jó kezekbe van letéve igazság­ügyünk , az a pénzügyi bizottság mai tárgya­lásából is kitűnt. Szilágyi Dezső költségve­tése jelentékeny javításokat tartalmaz, a bí­rói szervezeten, a királyi táblák decentrali­­satiójának életbeléptetésével, a telekkönyvi hatóságok és járásbírák szaporításával, a te­lekkönyvi betétek fokozottabb mértékű ké­­szíthetésével, az erdélyi birtokviszonyok na­gyobb mérvű rendezésével, a törvényszéki gyakornokok javadalmazásának javításával és az igazságügyi építkezésekkel. Úgy­hogy már maga a költségvetés nagyobbszabású igazságügyi reformokat és jobb igazságügyi administratiót tár elénk. De a rideg szá­mokba életet, a tételekbe tervet, öntudatos igazságügyi politikát, az a szellem önt, a­melylyel Szilágyi Dezső tárczáját kezeli; azok az elvek, azok a reformtervek adnak azoknak jelentőséget és irányt, melyeket azokkal kapcsolatosan és azokon kívül kifejt, illetőleg érvényesíteni akar. Ezek közül több, nagy jelentőségű és ép oly egyszerű, mint szükséges és természe­tes eszmét, tervet fejtett ki Szilágyi Dezső a pénzügyi bizottság mai ülésén is, melyekkel bebizonyítá, hogy a reformeszmék valósítá­sában ép oly határozottsággal, mint termé­szetes tervszerűséggel és gyakorlati egymás­utánnal jár el; az igazságszolgáltatás min­den tényezőjét és minden feladatát, úgyszól­ván párhuzamosan fejleszti és javítja, hogy a reformmunkában sem ugrás ne idézzen elő visszaesést, sem a tényezők elégtelensége vagy képtelensége meg ne hiúsítsa, részben vagy egészben, az általa czélbavett üdvös fel­adat megvalósítását. Ezért gondoskodik Szi­lágyi Dezső egyfelől arról, hogy a törvény­­széki gyakornokokká, a kitűnőbb képzett jogászok legyenek, kikérve őket már az egyetemi vizsgáló bizottságoktól és jobban javadalmazva, hogy életpályájuk kezdetén is emberséges viszonyok közé kerüljenek, a gyakornoki fizetést 500 írtra emelvén; ezért siet, a jövő évben az igazságszolgáltatás kö­zegeinek — a többi állami tisztviselőkkel kapcsolatosan — fizetése javításával és a sommás perek, valamint ezekkel kapcsolato­san, a kisebb csődügyek reformjával, a sze­mélyzet fegyelmi ügyének gyors átalakítá­sával és ellenőrzésének decentralizálásával, szigorításával, hogy az igazságszolgáltatás első fórumainak, úgy teendői, mint köze­gei, a jó igazságszolgáltatás minden köve­telményével jobb harmóniában legyenek és az igazságszolgáltatás a közönség érdekében, gyorsabbá, könnyebben hozzáférhetővé és jobbá tétessék. Kiváló gondot fordít Szilágyi Dezső, a telekkönyvek reformjára is, úgy a betétek gyorsabb keresztülvitele, mint az erdélyi birtok­rendezési ügyek nagyobb mérvű­ fel­karolása révén. Tudja, hogy a telekkönyv képezi nemcsak hitel- és jogbiztonságunknak egyik főalapját, de a birtokos osztály megél­hetésének és az egészségesebb mezőgazda­­sági viszonyok keletkezésének, tehát ver­senyképességünk egyik tényezőjének főbiz­­tosítékát is. Midőn a bírói és ügyvédi rendtartás reformját azonnal, még ez ülésszakban akarja a törvényhozás által elfogadtatni, akkor jog­szolgáltatásunk e két tényezőjének színvona­lát, munkaképességét és erkölcsi tekintélyét kívánja emelni, mert a szigorú, részrehajlat­­lan, gyors munkásság biztosítása, alapítja meg leginkább a jogrendet és szilárdítja té­nyezői iránt a nép bizalmát. Másfelől: erélyesen hangsúlyozta Szi­lágyi ma is, a házassági jognak nálunk most tapasztalható és roppant anyagi, valamint er­kölcsi hátrányokkal járó zavaros voltát, bi­zonytalanságát és napról-napra észlelhető anomáliáit, úgy anyagi, mint alaki részében. De minthogy ez a család­ és az örökösödési jog­gal áll szoros összefüggésben, reformja ezek­kel kapcsolatosan több munkát és időt vesz igénybe, de hangsúlyozta, hogy ez az egész reform munkában van és határozottan, a le­hető rövid idő alatt szükségesnek tartja meg­valósítását. A miben vele egyetért köz- és magánviszonyaink minden figyelmes és rész­­rehajlatlan észlelője és a miniszter, daczára, hogy azt mondta ma is, hogy e tekintetben sem kell neki sarkalás, ne vegye sarkalásnak sürgetésünket, hanem vegye törekvésének helyeslése és megerősítése gyanánt. Meg va­gyunk győződve, hogy ebben velünk tart a magyar jogászvilág, kivétel nélkül.­­ És ha mindenfelé érezzük, igazság­ügyünk terén a reform és pedig a gyors re­form szükségét, ha másfelől a már létesített reformok keresztülvitele még sok munkát hagy fel, mint pl. ezt a fegyházügy körül tapasztaljuk, hol Szilágyi szintén nagyobb szabású építkezéseket kezdeményez és ezek­nek még nagyobb mértékben való folytatá­sára kér fölhatalmazást; ha javító intéze­teink szaporodása mellett még néhánynak szüksége érezhető; ha egyetlen közvetítő intézetünk elégtelen és ha a szóbeliség be­hozatalára nemcsak törvény, de épületek is kellenek, mert hiányoznak; mindez most már nem szomorít el annyira, mint eddig, mert látjuk, hogy a miniszter mindezt felkarolta és fokozatosan, párhuzamosan, pénzügyeink betartandó korlátain belül, igen czélszerűen és takarékosan tudja megvalósítani. Végül nem feledkezhetünk meg arról a pár örvendetes adatról sem, melyekkel a miniszter ma a bűnügyi viszonyaink javu­lását jelzi a bizottságban; mert ha 1888 — 1889. közt a törvényszékeknél a bűnügyek száma öt­ezerrel és a járásbiróságoknál a bűnvizsgálatok száma harmadfél ezerrel apadt, ez csakugyan örvendetes dolognak mondható! Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 17. A hét főbűn az állatvilágban. Már e lapok hasábjain »Lélek és ösztön« czim alatt kifejtettük, hogy az embernek az állatokkal való összehasonlítása egyik biztos mód lenne a tudomá­nyos psychológia megállapítására, úgy most azt állít­juk, hogy az állatok vétkei és bűneinek összehasonlí­tása az emberekéivel oly­annyira fontos a criminalis­­tákra, hogy a legmélyebb tanulmányozást és észlelést tenné szükségessé, mert ez összehasonlítás által az emberi léleknek és cselekedeteknek sok megfejthetet­len kérdését lehetne — kivált a bűnügyekben — meg­oldani. A legtöbb vétek és bűnnek megfogamzása és alapja — tehát a tény — azon ellenállhatatlan vak ösztönből indul ki — mely az emberekben szintén meg van — s csakis a kivitel és az elkövetés módo­zatai származnak az egyéni értelem és lélektől — igy más elbírálás és más — tehát enyhébb — büntetés alá kell, hogy essék azon bűn, melynek szülője az ösz­tön, s más alá az az egyén, kinél az értelem és szellem felett az ösztön áll túlsúlyban. Mert bármily raffináltan éleselmű legyen is a bűn, mindig van benne valami, mi csupán a vak ösz­tönre vezethető vissza, mely a legértelmesebb ember­ben is a lélek és akarat mellett szunnyad; sőt vannak bűnök, melyek egyedül az ösztön ellenállhatatlan kényszerítéséből születnek s hajtják az egyént az el­követésre. Itt tehát a lélek és értelemnek magában a bűnben semmi része sincs, hanem csak azon módokat és eszközöket eszeli ki, melyekkel a bűnt ügyesen végrehajthatja, elpalástolhatja s a bűnhődést elkerül­heti, mert erre az ösztön, az indító ok nem képes; ez csak vakon, ellenállhatlanul a tett elkövetésére kény­szeríti. Mennél fejlettebb, mondjuk, mennél műveltebb — a lélek, — mennél magasabb az értelem, — tehát mennél inkább ki van az »egyén« az emberben fej­lődve, annál kevésbbé nyilatkozik az ösztön, ellen­esetben pedig viszont annál nagyobb mértékben. Csakhogy itt még nagy szerepet játszik az átörök­lés is, mely semmiféle mesterség, nevelés és hajlam, által el nem sajátítható, hanem csakis a »születési öröklés« által keletkezik — s így ezt is az ösztönnel azonosíthatjuk, működjék bár szellemileg vagy anya­gilag, mert ennek hatása is csak egy belső kényszer melynek az akarat csak igen ritkán képes ellentállni. Ugyancsak Lacassagnac *) mondja, hogy : »A farkasok morálja igen alkalmas volna, hogy a crimi­­nalistákat az emberek erkölcsi élete felől felvilágo­sítsa,« de egyúttal arra a conclusióra jut, hogy csakis az emberek bűnössége annyira öntudatos, hogy tud­+) Lacassagnac : »A criminalitás az állatvilágban.« Ják, érzik, szégyenük a bűnt — de cselek­szik még is, sőt elleplezésekkel, cselekkel igyekeznek a bűnhődés­­nek — miután ennek tudatában vannak, elejét venni — de azt nem mondja — nem is tagadja ugyan — csak kertelés és kerülgetés által iparkodik elodázni, hogy az állat szintén öntudatosan cselekszi-e a bűnt, tudatában van-e annak, hogy bűnhődni fog — egy­­átalán érzi-e azt, hogy bűnös ? A fent elmondottak után, tehát már most pár­huzamot vonhatunk az emberek és állatok vétkessége között. Azon állatoknál, melyeknek értelme, szelleme — tehát a lélek — fel van ébresztve, az ösztönt na­gyon csekély részben, csakis a mindennapi létfentar­­tási esetek szűk korlátai között látjuk némileg nyil­vánulni ; ellenben a vadon élőknél, hol a szellemi élet csakis oly erőszakos esetekben nyilvánul, melyeknél az ösztön nem nyújthat megoldási módot — legtöbb­­nyire az ösztön uralja minden tetteiket, a külső viszo­nyok és körülmények változása szerint — igy az ál­latvilág bűnei és vétkei is kétféle eredetűek: ösztön­ből eredők és értelmi, vagyis öntudatos bűnök. A tisztán ösztönből eredő bűnökben kevésbbé akadunk az öntudat és értelem oly nagy nyomaira, mint az értelmi bűnökben; ezekben mindig a meg­­gondoltság s a bű­n tudata nyilatkozik, sőt nyilatko­zik még a bűnhődés tudata mellett, az elővigyázatos­ság, a bünhődés félelme, nemcsak a tett után s a rajtakaparás eseteiben, de a tett elkövetése előtt is, mi kézzelfoghatókig bizonyítja azt, hogy az állat tudja, hogy roszszat tesz, de megteszi,­­megpróbálja tenni, mert arra is gondol, hátha sikerül s nem tudják meg, így nem lesz megbüntetve. Hogy az öntudatos bűnök inkább a házi álla­toknál, vagy huzamosabb ideig az emberek környeze­tében élő s szelíd állatoknál fordulnak elő leg­többször , az igen természetes, mert ezeknél a környezet sokfélesége, változatossága, a bá­násmód s a szelidités felébresztette, kifejlesz­tette az értelmet, a lelket s ezzel bizonyos ítélő- és következtető tehetséget is, miket a vadonban élőknél a megszokott s a folyton egy környezet, s a napról-napra az ösztönöknek hódoló életmód egyfor­masága ennyire nem ébreszthetett fel. E mindennapi életből vett s mindenki által tapasztalt eme egy­szerű példák is eléggé bizonyítanak . Pl. egy betaní­tott vadászkutya — bár az engedelmességre tanítva, szoktatva van, mégis csak úgy engedelmeskedik, ha akar. De valahányszor urának — egy vagy más okból, nem engedelmeskedik — kevés időre reá nyüszítve, nyöszörögve csúszik lábaihoz, hogy ne verje meg en­gedetlenségéért. Ezt minden vadász tapasztalta, s egész világosan úgy magyarázza, hogy azért nyüszit — quasi könyörög — mert tudja, hogy rosszat tett, és hogy ne legyen megbüntetve. Nagybátyám vizslája­­ a legjobb vadászeb volt, de kimondhatatlan torkos, úgy hogy a tűzhely­ről, konyhából ellopott mindent, mit elérhetett. Ter­mészetesen, ha rajta kapták, elverték jól. Nem egy­szer észleltem, mikor az udvarról az ablakon át meg­látta a húst a konyha asztalon, belopódzott, de e mellett óvatosan körültekintgetett, nincs-e ott valaki, s gyorsan lekapta a húst, hátra lopódzkodott vele a kert végébe, s ha senki rajta nem kapta, olyan ártat­lan pofát csinált, midőn újra bejött, mintha nem is ő tette volna. Ha pedig rajtakapták, ilyenkor keserve­sen üvöltözve, behúzott farkkal, mintegy kérve csú­szott lábaink elé, s már előre annyira ordított, mintha a korbácsot már a hátán érezte volna, s ordítozva hátra-hátra a fogas felé tekintgetett, hol a korbács fógyott, melylyel ki szokott kapni. Kétszer történt meg, hogy a büntetés elől elszökött s a hívásra nem jött vissza, ilyenkor jobban meg lett fenyitve, mint máskor, s ezt szintén megjegyezve, többé nem szökött meg a csíny után. Megfigyeltem továbbá, hogy mikor a lopott jószágot falatozta, — s a kert ajtó nyil­­tott — ott hagyta a prédát, s kerülő utakon som­­polygott el, s mit sem tudó pofával került újra elő. Megtörtént az is, hogy lopás közben rákiál­tottam ; erre elsompolygott és két három órán keresztül, ha én kerültem elébe, előttem vinynyogott, nyöszörgött, de más személy előtt — a­ki tettét nem látta, a szokott ing és fürge volt. Ha a házőrző kutya, vagy a macskák voltak a konyhában, akkor egész szemtelenül lopta el, a­mit ért, s nem a kertbe vitte, hanem mindjárt a folyosón levő padlás feljáró alá rejtőzve ette meg ; ezután bárki jött is, nem bujt, nem futott, mint máskor, ha még a komondor és macskák közelben voltak, hanem nyugodtan hasalt le ő is a közelben, s a kiabálásra és lármára fülét se billen­tette, hanem nyugodtan, ártatlanul nézett minden­kire ; ellenben, ha többi, szintén tolvaj collegái nem voltak ott, már az első kiáltásra, behúzott farkkal, a fal és korlátok védelme alatt szökött ki a folyosóról. Ama gazdátlan piaczi kutyák, melyek mond­hatni félvad állapotban élősködnek, még ezek is érzik a bűnös öntudatot; mert, ha valamit úgy löknek ne­kik, azt mindjárt neki hasalva költik el, az ajándékozó előtt; de bezzeg nyargalnak, ha egy-egy darab bust, vagy czipót lopnak a kosarakból és áruasztalról, akár vette észre az illető károsult, akár nem — és ezt messze, félreeső helyen költik el, s az­nap azon asztalt és kosarat félve, s mindig futásra készen, kerülgetik. Most nézzük azon egészen vad állatokat, melyeket szintén az éhség ösztönöz a lopásra, tudják-e ezek is, hogy bűnt, rosszat cselekesznek s félnek-e, tudnak-e a büntetésről ? Itt van mindjárt a szarka. Ez, ha fiatal 2—4 napos nyúlfiókákra talál, nem rohanja meg azonnal őket, hanem elébb felemelkedik a légbe, s körülkémlel, hogy az anya nincs-e közelben valahol, hogy a fiókák sivitására előrohanhasson, mert azt na­gyon jól tudja, hogy a nyúlanya veszedelmes ellenfél, mert első lábaival oly ügyesen s gyorsan csapdos a rabló felé, hogy ennek meg kell futamodni. A tor­kos falók (Gulo borealis) pedig annyira ez ösztön kényszerítő hatása alatt áll, hogy bár tudva a veszélyt, mégis mellőz minden cselt és ravaszságot, s vakon megy a prédának. De némelykor, hogy csupán lopási vágyát elégíthesse ki, tisztes távolban — fedezve ma­gát a bokrok, gödrök árnyékában, hetekig követi a prémvadászokat, s az ezek csapdái és fogaiba került vadakat ügyesen kilopkodja és elhordogatva elrejti. Úgy, hogy a Hudson-, Erie-tavak körüli, a canadai és a szibériai prémvadászok kétségbeesve keresnek fel más vad­fogó területet — sokszor 10—12 mért­földdel távolabb, hogy e rabló nyomukat elveszítse, mert tudják, hogy ha egyszer felfedezte őket, egyet­len vadat sem fognak többé csapdáikban találni, mert előbb kilopkodja belőlük a Wolwerain, mint ők, sőt még az elrejtett prémkészletet is felkutatja felhordja; megtörténik sokszor az is, hogy egy prémvadásznak egész idényét tönkreteszi, mert követi, utána megy más vidékre is. Ezen elmondott s az alábbiakhoz hasonló pél­dák indították az ó­kori népeket arra, hogy a bün­­tevő állatokat ugyanolyan büntetéssel sújtsák, mint a bűnöket elkövető embereket. Bár az az eszme, hogy az állat bírhat a bűn tudatával , csak oly sejtőlege­sen élt lelkükben, hogy az okát bizonyára nem tudták volna megmondani, mi indítja őket a megtorlás tényére, azon a czélon kívül, hogy megsemmisítve a bűnöst, ez többé hasonló bűnt nem követhet el, így Mózes törvénye elrendeli, hogy: megköve­zendő ama bika, mely embert, asszonyt halálra döföd, és fogságra vetendők ama lovak és szamarak, melyek lusták, akaratosak s rugdalódzók. A görög s római történelem is mutat fel példá­kat, így Nero keresztre feszíttetett egy kutyát, mely rögtön vonítani kezdett, mihelyt ő a lantot pengette ; Etham­os arcban pedig egy bakkecskét nyuzatott meg elevenen, mert egy gyermeket halálra öklelt. A középkor története pedig éppen telve van a hernyók, egerek és patkányok elleni kiátkozásokkal. 1543-ban Grenobleban a városi tanács a szőlőket meg­semmisítő csigákat excommunicáltatta; 1585-ben pe­dig a Valencei fővicarius ünnepélyes szertartás­sal átok és elpusztulás fenyegetése mellett, paran­csolta ki a hernyókat az országból. 1356-ban Lau­­sanneban a biróság egy sertést pallossal végeztetett ki, mert felfalt egy gyermeket, s ezen ítéletet épp oly adtóssal hajtották végre a piaczon, mint akár egy em­bernél ; t. i. emberi ruházatban vezették a vérpadra. Az araboknál pedig még ma is, ha egy egy a nyájat pusztító oroszlánt sikerül a lesgödörben megfogni, gyalázó, szitkozódó és becsmérlő szavakkal szidal­mazza az egész törzs, s azután a nők és gyermekek agyon kövezik, s e mellett megvannak győződve, hogy a szidalmakra az oroszlán szégyelli magát, s érzi azon lealázó gyalázatot, hogy becstelen halállal — nők és gyermekek kezeitől — kell elpusztulnia! A lélek és értelem fölötti eddigi tanul­mányaimban többször oly meggyőző bizonyítéká­ra akadtam az állatok értelmisége és öntudatá­nak, hogy szinte megdöbbenve kérdeztem önmagam­tól, hogy honnan veszi az ember azt a jogot, hogy az állatokat oktalanoknak, lelketleneknek, s érzésnélkü­­­lieknek,képzel­ve, őket tetszése szerint kínozza s pusz­títsa ? És e tekintetben még Lacassagnac is nagyon felületesen ítél s végez velük s látszik, hogy inkább theoreticus tételekből veszi következtetéseit, semmint önön észleleteiből, bár több helyen felemlíti, minő és mennyi becses anyagot gyűjtött a párisi Jardin de Plantes­ és a Société d'Acclimatations-ban. Igaz, hogy minden búvárnak, ki a lélektannal vagy átalá­­ban az emberekkel foglalkozik, csakis az állatkertek lehetnek legjobb tanulmányhelyei, de csakis az olyan állatkertek, hol a szakismeret, tudás, és értelmes ke­zelés minden állatfajnak megadja azt a környezetet, hogy abban fesztelenül és otthoniasan mozogjon. Kár, hogy a mi állatkertünk éppen nem nyújt ilyenre alkalmat rosszul gondozott állatai, és üres ketre­­czeivel. Hogy az állatok criminalitását megítélhessük kellőleg, beszámíthatóságukat kell megállapítani, va­lamint azt, hogy lelkük, értelmük van-e, vagy legalább ezeknek bírnak-e némi parányával ? Igenis bírnak! Csakhogy éppen e beszámítható­­ság különbözteti meg élesen az ösztönökből eredő bű­nöket az öntudatos bűnöktől. Az ösztönükből vétke­zők, bár a lakolásra és bünhödésre számítanak s ezt csellel, ellenállással, vagy meneküléssel iparkodnak ki is kerülni, de nem bírnak tudatával annak, hogy ez bűn; így úgy a szarka, mint a torkos falók, nagyon jól tudják, hogy rablásuknál veszélylyel kell nekik megküzdeni, mint kell az Ichneumonnak, a nilusi intőnek, mely a krokodilus tojásokat pusztítja, vagy az oroszlánnak, midőn a kaffer bivaly kis hornyára vadász, de ők ezt a prédaszerzést, a létérti h­arcz küz­delmeinek tekintik a veszélyek s a bűnhődés tudatá­val. Mikor azonban a torkos falak a prémvadászok után les és ezek tőreit fosztogatja ki, teljes tudatával bír, hogy rosszat tesz, hogy bűnhődik, ha nem vigyáz, ezért ily alkalommal nem vakon, hanem a legrava­szabb csúszás rejtőzéssel kerülgeti őket, hogy észre­vétlen maradhasson. Ellenben az öntudatos bűnöknél az állat is leg­többször épp úgy tudja, hogy rosszat tesz, mint az ember; tudja, hogy bűntettének lakolás s bűnhődés a következése, tehát a beszámíthatóság is csak szükség­képpeni folyomány kell, hogy legyen a­ restség, irigy­ség, boszú, gyilkosság, szerelemféltés, rablás, kéj­vágy, torkosság bűneiben ezeknek. Ezeken kívül még a részegség vétkébe is bele­esnek az állatok némely­ei, ha az ember alkalmat ad nekik, s ekkor — akár csak a részeges ember — min­den mértékletességük, munkásságuk és jó tulajdonsá­gaikról leszoknak. A méhek, e szorgalmas, rendezett viszonyú rovarok, ha egy ideig szeszszel kevert mézzel tartatnak, annyira rászoknak erre, hogy feledik előbbi munkásságukat, többé nem dolgoznak, csak a kész mézet fogják fogyasztani. A medve is könnyen reá­szokik a borra és pálinkára, és ha a legjobban volt is betanítva, teljesen elfeledi előbbi mesterségét, szelíd­ségét , de legfőképp rabjává tudnak lenni a nagyobb fajta majmok az ivás szenvedélyének, így Richardson hajós kapitány és búvár egy orangutangot szoktatott magához, mely minden útjában kisérte. E majom B­ELPOLID. Budapest, okt. 17. (Az állami közigaz­gatás reformja). Kolozsvárról távirják mai ke­lettel . Kolozsmegye mai közgyűlésén tárgyalás alá vették Zemplén és Sáros vármegyék átiratát, a me­gyei tisztviselők választásának fenntartása érdekében. Az állandó választmány az ügyet pártolásra ajánlja, Eszterházy Kálmán gróf azonban korainak tartja, hogy a megye ez ügyben véleményt nyilvánítson. Erre a közgyűlés az átiratot tudomásul vette. Budapest, okt. 17. (A mák virág­ok.) Az új­vidéki »Z­a­s­z­t­a­v­a« üdvözli a magyarországi r­o­­­m­á­n­o­k mozgalmát s örvend, ha a románok eddigi passivitásukat elhagyva és az activitás terére lépve, a többi nemzetiségekkel szövetkezve, úgy a saját né­pük, mint a többi nemzetiségek érdekében és javára közreműködnek. Csak aztán valamiképp az engedé­kenység terére ne lépjenek s az opportunismust el ne fogadják, mert akkor vesztett ügyük van, mely őket ismét sok időre hátravetné s a nemzetiségi ügy elő­mozdítását megakasztaná és hátráltatná! A tisztán nemzetiségi álláspont az, a­mit a románok felhívá­saikban ezúttal is hangsúlyoznak, a­mi a nemzetisé­gek sorsát Magyarországban előmozdíthatja; s ha az egyetértés meg­lesz a többi nemzetiségekkel, a ma­gyar kormány s az illetékes magyar körök majd csak számolnak e körülménynyel, s a nem magyar nemzeti­ségekkel jobban fognak törődni! A románok moz­galma e pillanatban annál jelentőségteljesebb, mert ime, azt látjuk, hogy a szomszéd Ausztriában a csehek is küzdenek a németekkel s a szlovének is mozgolód­nak. Ausztriában az elnémetesítés elleni mozgalom s Magyarországban a magyarosítás elleni küzdelem, a törvény alapján állva, a jövőnek szép képét tárja a monarchia szláv népeinek szeme elé. Kern is újság, hogy mindig összetalálkoznak és megértik egymást a szép mákvirágok: a »Gazeta Tramilvaniei« meg a »Zasztava«. Vármegyei élet. Jász-N.-Kun Szolnok-megye közgyűlése. — Saját levelezőnktől. — Szolnok, okt. 16. Jász-N.-Kun Szolnok-vármegye ma tartotta évnegyedes közgyűlését Ujfalussy Sándor cs. és kir. kamarás, főispán elnöklete alatt. A mai közgyűlés nemcsak, hogy fényesen beigazolta, hogy a kormány avatott kezekre bízta e megye vezetését, de beigazolta egyszersmind azt is, hogy ez avatott kezek a várme­gyét úgy vezetik, hogy azzal úgy a kormány, mint a vármegye közönsége méltán meg lehet elégedve, mert a mai közgyűlés élénk tanúbizonyságát adta annak, hogy a törvényhatóság tagjai szeretetét és nagyrabe­csülését rövid idő alatt ki tudta magának érdemelni. Ujfalussy Sándor főispán, ki közel egy évig betegeskedett, Andrássy Gyula temetése óta ma lépett először a közgyűlési terembe. Belépésekor lelkesült éljenzéssel fogadták, mely még akkor sem szűnt meg, mikor elnöki helyét elfoglalva, a közgyűlést megnyi­­tottnak nyilvánította. Beszédét azzal kezdette, hogy ámbár a hasonlat nem valóság, de azért a hasonla­tokkal élni lehet; jelenlegi helyzetére czéloz (hosszasan beteg volt) mert ő hosszú útra indult és ismét vissza­tért szeretteihez; de meg van fosztva a legnagyobb élvezezettől, mert a legnagyobb élvezete mindig az volt, ha kötelességét híven teljesítette és ha a tör­vényhatóság tagjaival együtt munkálkodhatott a haza és a vármegye javára. Örvendetes kötelessé­get teljesít, hogy a vármegye közönségével tu­datta, hogy ős Budavárának legfényesebb csillaga, Mária Valéria főherczegnő, szive választottjának le­hetett nejévé és Ferencz Salvator főherczeghez ment férjhez. Midőn arra kéri a vármegye közönségét, hogy ez örvendetes eseményt tudomásul vegye, a közgyű­lést megnyitottnak nyilvánítja. Haj­du Sándor alispán arra kéri a közgyűlést, hogy kinyomtatott jelentését mely a vármegye minden bizottsági tagjának megküldetett — vegyék tudomásul és kéri egyszersmind, hogy a közgyűlés el­ismerést szavazzon azon megyebizottsági tagoknak, kik a vármegyét az aradi kegyeletes nemzeti ünnepen képviselték, nevezetesen Návay Kálmán, Ma­­gyary Kossa Géza főszolgabíró Markbreit Sándor és Mihály István nagybirtokosoknak. Hajdú Sándor alispán jelentése tudomásul vétetik és a kért elismerés megszavaztatott, mire Ujfalussy főispán a jegyzőkönyv hitelesítésére kér fel több bizottsági tagot. B­a­g­o­s­s­y Károly főjegyző felolvasván a jegy­zőkönyvet, Okolicsányi István kir.tanácsos sür­gősségi indítványt terjeszt elő, kérve a közgyűlést, hogy Z­emp­l­ém­ vármegye átiratára, a­melyet az a vármegyék önkormányzati és a tisztviselők vá­lasztási jogának fentartása érdekében az országgyű­lés képviselőházához intézett feliratát pártolás végett megküldötte , hogy erre az átiratra készült elabo­­ratum tárgyalás alá vétessék. A sürgősségi indítvány­nak hely adatik és dr. B­e­n­k­ó Albert vármegyei jegyző felolvassa H­a­j­d­u Sándor alispán elnöklete alatt kiküldött bizottság tervezetét, mely részle­tesen és alaposan tárgyalja mindazon érveket, melyek a kinevezési rendszer mellett szólnak és kéri a közgyűlést, hogy a tervezetet fogadja el és terjeszsze a képviselőház elé. Az elaboratum, mely kiváló gonddal és alapos érvekkel van kidolgozva, nagyon világosan fejtegeti mindazon előnyöket, melyek a nagyhangzású phrasi­­sokkal szemben a kinevezési rendszer mel­lett szólnak. Horthy István a vármegye egyik vezérférfia szintén a kinevezési rendszer mellett emelt szót, a felolvasott elaborátum minden egyes pontját helye­selvén. H­o­rt­h­y beszédét lelkesen meg is éljenezték, mert érveit oly alaposan és oly tisztán adta elő, hogy azt mindenki helyesléssel vette tudomásul. Horthy István, felszólalására Madarász Imre, K­a­r­c­z­a­g város országgyűlési képviselője szó­lalt fel és perkorrestálja a kinevezési rendszert. Fur­csának találja, hogy éppen a mi megyénk legyen az első, a­mely a nemzet önkormányzati jogának évszá­zados védbástyáit lerombolja, hogy mi mérjük az első kalapácsütést az ezredéves jogokra. Nekünk annál kevésbé van jogunk nyilatkozni, mert hisz még maga a kormány sem nyilatkozott, mit akar, vagy mit fog tenni ? Hajdú Sándor alispán erélyesen tiltakozik az ellen, hogy Madarász Imre képviselő más inten­­ziót tulajdonítson szavainak, mint a­milyet­ az ő el­nöklete alatt készült elaborátum elmond. Ő maga is — úgymond — autonomista, legalább is olyan, mint a képviselő úr, de ő nem tűri azt a ráfogást, hogy e megye azért, mert a kinevezési rendszer mellett nyi­latkozik, ezzel az első kalapácsütést méri a nemzet százados jogaira, védbástyáira. Madarász megma­rad álláspontja mellett, mire Ujfalussy Sándor a képviselő úr szavaira reflectálva, körülbelül a követ­kezőket mondja: »Madarász képviselő úr bizonyára meg fog bocsátani neki, ha ő is az ő nevével kezdi meg beszédét, de minthogy ő mondotta volt, hogy e vármegye apagyilkosságot követ el, ha első­nek nyilatkozik a kinevezési rendszer mel­­lett, hogy kalapácsütést mérünk a nemzet évezredes jogaira, leromboljuk védbástyáinkat stb. stb..............Hát ez mind nem így van. Zem­plén­­ vármegyének joga van , hogy a kineve­zési rendszer ellen szóljon, ennek a vármegyének pe­dig joga van, hogy mellette szóljon. Mi talán bölcsen hallgattunk volna véleményünkkel, de bennünket Zemplén vármegye e nyilatkozatra provokált és azóta már 6 vármegye is nyilatkozott .... és ha mi ezút­tal kinevezési rendszer mellett foglalunk állást, ezzel még nem adtuk a fel az önkormányzati jogot, nem mértük az első kalapácsütést az évezredes jo­gokra, nem döntöttük meg a nemzet védbástyáit. Tá­vol legyen ez mitőlü­nk. De hogy e komoly kérdéshez ilyen alaposan hozzászólhattunk, az örök dicsőségére fog válni e megyének, mely ez által is csak munkásságát bizonyította be. Mi nem a nemzet védsánczait rom­boljuk le, ez ellen az insinuatió ellen tiltakozom, sőt ellenkezőleg, mi az alkotmányosság védsánc­­­czaira tűzzük fel a hazafiasság felszentelt zászla­ját, midőn nyiltan és férfiasan állást fogla­lunk a tervbe vett reform mellett. Hivatkozom Po­roszországra, mely még csak 150 évvel ezelőtt kis herczegség volt csak és ma már Európa leghatalma­sabb állama. Ezt pedig csak is jó közigazgatásának köszönheti, mely czéltudatosan haladt folyton előre és szinte a kíméletlenségig terjedő, de erős volt. Ez annyira tény és annyira való, hogy ma már minden modern állam, közigazgatását Poroszország mintájára iparkodik reformálni. Poroszország nagyságának a titka a jó közigazgatás; ez az ő ereje, ebben rejlik hatalma. Tiltakozom az ellen, hogy a mi megyénk mérte

Next