Nemzet, 1891. február (10. évfolyam, 3027-3053. szám)

1891-02-14 / 3039. szám

* * r «t* cisiolt-t* r­e, Achsaasam-opülst, 1. essaien á. !»­> szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bénit:entetlen levelet csak ismert kéztől fogadnak el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK agy isim előfizetések & kiadó-hivatalba (Ferenckiek tsr«, Athenaeum-épület) küldendők. Ara S kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 3039. (44.) szám. NEMZET ____Reggeli kiadás. Budapest, 1891. Szombat, február 14. R. ti A GitárfAf.. l'et­ertoaiek.­tér 6. A­the­naaura-épület, föläsa SAÜ» F.r/»mi.TKsi dm . A reggeli és esti kiadás postán egt.­.­.erre küldve, vagy tisztv­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra 3 hónapra 6 hónapra Az esti kiadás postai kü­lönküldésiért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) X. évi folyam. Í ili. 6 / 12 . Az országgyűlési szabad­elvű párt hétfőn, f. hó 16-án, este 6 órakor értekezletet tart. Napirend: A consuli bíráskodás szabályozásáról szóló törvényja­vaslat tárgyalása. A 48 -as kör holnap délután 5 órakor értekezle­tet tart, Sándor­ utcza 17. sz. alatt. Budapest, február 13. Eanatikus és felületes írók és emberek, soha sem vizsgálják vagy értik meg alapo­san mások mondását és tényeit, hanem a ma­guk fantasiája után ítélnek és így, igen ter­mészetesen, gyakran azt hiszik, hogy meg­vannak csalva, pedig egyszerűen maguk be­széltek vagy írtak valótlanságokat és csak saját feltevéseikben és az ezekből levont kö­vetkeztetésekben csalódtak. Így járt most is az ellenzék némely lapja és politikusa, kik egy pár nap előtt nagy elismeréssel és dicsérettel szóltak Ba­ross Gábor tarifa­politikájáról, tulajdonítot­tak ennek olyan czélzatokat is, amilyenekkel nem bírt; és most, daczára annak, hogy az­óta közbejött egyetlen concret változást vagy intézkedést felmutatni nem képesek, már­is megtámadják Barosst, a kormányt és a sza­badelvű pártot; árulásról, kudarczról beszél­nek, sőt Polónyi a közös vámterületre alapí­tott egész közgazdasági politika kudarczát és bukását hirdeti ma, a tarifa-ügyre vonat­kozó interpellátiójának indokolásában. De h­át időközben mi történt, hogy a lelkesedés,­­melyről utólagosan Polónyi azt mondja, hogy csinálva volt, pedig ő is hir­­dette és kifejezésre juttatni akarta) így meg­változott? Csak az, hogy a helyi díjszabás minden intézkedése érintetlenül maradt azonban Baross felment Bécsbe, a né­met kereskedelmi szerződés felett való tárgyalásra. Igaz, hogy ezzel kapcsola­tosan hírlapi czikkek a tarifa - ügyben való tárgyalásokról és megállapodások­ról tudtak, nagy általánosságokban híre­ket közölni, de ezekből még nem lehet ab­solute semmi következtetést vonni, sem a megállapodások minőségére, sem azoknak ha­tására, melyet közgazdaságunkra,vagy specia­­liter iparunkra gyakorolhatnak. Tehát fölte­véseket bocsátnak világgá az ellenzéki hírla­pok és szónokok; ezekből levonják a maguk következtetését, hogy nagy sietséggel kihir­dessék a »meghátrálás«, »kudarcz«, »jogfel­adás« és hasonló ösmeretes ítéletüket.Baross, a kormány és a szabadelvű párt fejére. Ter­mészetes, hogy ez inkább illik, úgy stylusuk­­hoz, mint politikájukhoz, de annál kevésbé igazságos és igazolt. Mert ezek közt az ellenzéki szónokok és írók közt a legfanatikusabb és legelfogul­tabb kétségtelenül Kaas Ivor br., de hát neki, ideig-óráig van logikája és igy e tárgyban is, addig, mig tetszett neki a dolog (bár maga sem volt semmibe beavatva) előre kimondta beszédében, hogy concessiók fejében van helye vasúti ügyekben is az alkudozásnak, nem csak Németországgal, de a szomszédos Ausztriával szemben is, csak az ártól függ minden. Mi, anélkül, hogy a függőben levő és nyilvánosságra semmiféle hiteles for­mában nem jutott tariffa - megállapodá­sokba bebocsátkoznánk, ezt az álláspon­tot teljesen elfogadhatónak és jogosult­nak tartjuk. De hát akkor méltán kér­dezhetjük: miért ír Kaas br. és miért beszél Polónyi máris elitélőleg Baross bécsi utjá­nak eredményéről ? Miért látnak abban hát­rálást és kudarczot, mikor még a fantasia segítségével sem voltak képesek csak felem­­litni is egyetlen intézkedését a megegyezés­nek és még kevésbbé voltak képesek a sokat emlegetett compromissumot látni, árát meg­ítélni ? Mi sem foglalkozunk ezzel, mert nem ismerjük. Nem tudjuk, lisztünknek, gabnánk­­nak, marháinknak, czukrunknak, szeszünk­nek, fánknak, milyen vasúti és vámügyi elő­nyöket fognak ezen az úton biztosítani. Majd meglátjuk, ha nyilvánosságra jutnak. De azt tudjuk, hogy az ezek számára esetleg bizto­sított vasúti és vámügyi kedvezmények (ha a kellő mértéket megütik) nem csak nyers termelésünknek, de iparunk jelentékeny ré­szének is javára válnak és ezeken kívül talán csak 1—2 más olyan iparág marad, mely ebben az ügyben még érdekelve van. Azt is tudjuk, hogy az osztrák iparczikkek véd­­vámja ellen a legtöbb panaszt ellenzéki rész­ről hozták föl; ha tehát ezeknek a vámoknak a leszállításával és olcsó tariffával, az osztrák iparczikkeknek egészséges német verseny teremtetik, akkor úgy his­szük, azon szem­pontoknak lesz elég téve, melyek évtizedes ellenzéki követeléseket képeztek. Ennyit lehet és tudunk a dolog lénye­gére nézve, egészen tárgyilagosan elmondani, a­miből joggal levonhatjuk azt a kívánságot, hogy az ellenzék, az ország érdekében és ön­maga által felállított követelésekre, szem­pontokra való tekintetből is jól fogja tenni, ha csöndesebb lesz és várakozó állást foglal el. Ez nem kötelezi semmire, csak egy csomó felsüléstől menti meg. Igaz, hogy ezeken a rationális korláto­kon régen túl van az, ki már­is kudarczot hirdet, sőt a közös vámügy bukását véli con­­statálhatni, csak azért, mert terményeink ol­csóbb szállítására és biztosabb értékesítésére, valamint fogyasztási czikkeink olcsóbb be­hozatalára vonatkozó tárgyalásokról van szó. Azonban még ezen is túl van annak fanta­siája és elfogultsága, ki mesélni képes a ma­gyar állam tarifa­jogának elalkuvásáról és a szabadelvű pártban állítólag létező osztrák érdekképviseletről. Ez utóbbi gyanúsítás olyan légből kapott, oktondi állítás, hogy csak nevetést kelt; komoly férfiaknak nem kell magyarázni azt, hogy a magyar állam bármely érdekével szemben nem lehet helye és nincs szava semmiféle eltérő vagy ellentétes érdeknek a szabadelvű pártban, még csak magántár­salgás folyamán sem, nem is fordul elő ilyes­mi, tehát annál kevésbé érvényesülhetne. Az, aki ilyesmit állít, a fű növését előbb fogja hallani, mint állításának igazolását, concret formában. Ha pedig a refactia és mindenféle tarifa-megállapítás, amiben egyes szállítók, áruc­ikkek, állomások úgyszólván minden­nap részesülnek, nem eladása a tarifameg­szabás jogának, a nemzetközi forgalomban való hasonló (és eddig is szakadatlanul gya­korolt) eljárásra azt mondani, hogy jogfel­adás : épp oly felületes, mint értelem nélkül való állitás! Zágráb, febr. 13. (Stros­smayer püspök politikai pásztorlevele.) [Eredeti táv.] Strossmayer diakovári püspököt, a magyar főrendiház tagját nyughatatlan vére nem hagyja pihenni. Hogy újra beszéltethessen magáról, hogy újra izgathasson a magyar állam és a magyar-horvát kiegyezési tör­vény ellen, pásztorlevelet adott ki s ezt az egyházi kérdések jámbor megbeszélésére és a vallás erkölcsi érzés ápolására hivatott türelmes okmányt meg­spékelte pánszláv érzelmeinek rikító színü meg­nyilatkozásával és beszámíthatatlan tetteinek iga­zolására szánt gyarló fejtegetéseivel. A pásztorle­vél elején a pápa helyzetével foglalkozik s azt az olasz kormán­nyal szemben tarthatatlannak mondja. Majd áttér a magyarországi poli­tikai viszonyokra s formálisan beszámol eddigi poli­tikai cselekményeiről. A pásztorlevél eme része azt a benyomást teszi az olvasóra, mintha jelen­tésnek készült volna az ország számára. Első­sorban a magyar kormánynak az elkeresztelések ügyében kiadott rendeletével foglalkozik, s azt az egyház jo­gai ellen intézett támadásnak mondja. Egy keresz­tyént sem szabad felmenteni a kötelezettség alól — így szól a pásztor levél erre vonatkozó további része — hogy az állam törvényeit respectálja, de, ha az ál­lam törvényei az egyház tanaival összeütközésbe jönnek, ez esetben minden keresz­yénnek kötelessége ellenszegülni, mert az engedelmesség egyértelmű volna a bűnnel. Ezután áttér a polgári házasságra s azt mondja róla, hogy az összeegyeztethetetlen az egyház tanításával. Behatóan szól kedvencz eszméjé­ről a keleti és nyugati egyház egyesítéséről s rátér a hírhedt kievi táviratra s tagadja, hogy annak bárminő törvénytelen intentiója lett volna. A pásztorlevél itt valóságos védirattá válik, s abban tulm­inál, hogy sem mint állampolgár, sem mint püspök nem hódolt illegális törekvéseknek. Hasonlóképp vis­­­szautasítja azt a vádat is, hogy Szerbiában katholikus propagandát csinált volna. Végül behatóan foglalkozik a Magyarországgal való kiegyezéssel s a horvát or­szággyűlés legutóbbi ülésszaka alatt fölmerült esemé­nyekkel. Azt vetik szememre — így szól — hogy a Magyarország és Horvátország közti kiegyezésnek 1873-ben történt revisióját megáldottam volna, s most pedig titokban áskálódom ellene. Ez egyszerűen valótlanság. Tagadom, hogy a kiegyezés létrejöt­tében közreműködtem. Igaz, tagja lehettem, az e tárgyban kiküldött bizottságnak, amely azzal a feladattal bízatott meg, hogy a kiegyezést ne csak megújítsa, hanem javítsa. Tényleg tagja is voltam e bizottságnak. De ebből egyáltalában nem következik az, hogy ezt a törvényt helyeseltem és annak inten­­zióival magamat azonosítottam. A valóság az, hogy ezt az újonan átdolgozott törvényt sem nem helyesel­tem, sem magamévá nem tettem, hanem ellenkezőleg, mint az mindenki előtt ismeretes, aki e bizot­tság ülésein részt vett, határozottan visszautasítottam és kijelen­tettem, hogy nem veszem a lelkemre. Kijelentet­tem, nyíltan, őszintén és határozottan, hogy lelkiis­meretem nem engedi meg a javaslat elfogadását. Ez volt az oka, hogy a bizottság üléséről eltávoztam s további tanácskozásaiban nem vettem részt, s ez az oka, hogy soha sem megyek el az országgyűlésre. A pásztorlevél végén a püspök védelmére kel Amrus zágrábi polgármesternek, a­ki a horvát országgyű­lésen a püspök érdekében felszólalt. Azt hi­szi azonban, hogy Amrus nagyon is messze ment, midőn, mint a törvényhozás tagja ki­jelentette, hogy az esetben, ha az állami és egyházi törvények összeütközésbe jönnének egymással, min­den habozás nélkül hitének és egyházának törvé­nyeihez tartaná magát. Rudi­ni és Crispi. — Eredeti levél. — Bécs, febr. 12. A nézetek kezdenek lassankint tisztulni az uj olasz kormányt illetőleg, az egész euró­pai sajtóban. Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy az orosz lapok kezdettől fogva egész higgadtan és tárgyilagosan nyilatkoztak, úgy Crispi bukásáról, mint ama, sokak által vér­mes reményekkel megjósolt változásról, a­melynek Crispi visszalépése következtében, az olasz kormány külpolitikájának irányza­tában állítólag be kellett volna következnie. A franczia lapok csakhamar alább hagytak kezdetben túlcsigázott reményeikkel, ma már sokkal nyugodtabban, következőleg he­lyesebben is tekintik a dolgot, csupán néme­lyik csapott át közülük egészen ellenkező hangulatba és hirtelen beállt pessimistának, miután észrevette, hogy előbbi optimizmusát az események nem fogják igazolni és nem is igazolhatják. Ausztriában és Magyarországon egy pillanatra sem szűntünk meg nyugodtan megítélni az eseményeket és nyugodtan nézni a január 30-ai politikai esemény con­­sequentiái elé. Kétségtelen és tagadhatlan, hogy az itteni politikai körökben sajnálattal látták Crispi távozását. Megbízható, ki­próbált jó barát távozása nemcsak a magán­életben, hanem a diplomatiai életben is min­denkor sajnálkozást kelt. Mindazonáltal a mérvadó körökben senkinek sem jutott eszébe, csak egy pillanatig is aggódni a hár­mas szövetség további fennállása végett, an­nál kevésbbé, mivel Rudini és politikai ba­­rátjai, éppen Crispi külpolitikája és is­meretes turini beszéde alapján csatlakoz­tak Crispihez, míg ellenben a belügyi kérdéseket illetőleg, egynél több dologra nézve létezett véleménykülönbség köztük és a Crispi-cabinet közt. A belügyi kérdések közt legelső helyen áll és az új kormánynak kétségkívül legtöbb­­ gondot fog szerezni a pénzügyi helyzet, melynek ziláltságát tagadni elvakultság volna. E ziláltság legfőbb oka tudvalevőleg az olasz-franczia vám- és kereskedelmi vi­szályban rejlik. E viszály megszüntetését és a belőle származó bajok orvoslását már Crispi is megkisérlette és valóban nem rajta múlt, hogy a kísérlet nem sikerült. Olaszor­szág minden valódi barátja csak örülhetne, ha Rudinnak sikerülne elhárítani azon aka­dályokat, a­melyek az olasz pénzügyek ered­ményes rendezését és a pénzügyi helyzet ja­vulását eddig lehetetlenné tették. De a hár­masszövetség hívei is őszinte örömmel üd­vözölnék ez eredményt, mert a pénzügyi­leg rendezett Olaszország súlya és értéke a hármasszövetségben ezáltal okvetlenül jelen­tékenyen fokozódnék. Vidéki közigazgatás: Balassa-Gyarmat város tegnap tartott közgyűlésén Reményi Károly ügyvéd egyhangúlag újból főbírónak, Sin­­kovits Samu helyettes bírónak, Hudecz Zsigmond ügyvéd közgyámnak, Buj­nsz Gyula pénztárnoknak, Opitz Károly­, Trajcjár János, Kolin Ignácz, Sebján Károly, Wolff Adolf és Dvonatsek János tanácsosoknak választattak meg. A­USZTSIA: Az osztrák püspöki kar választási pásztorlevele. Az osztrák püspöki kar a reichs­­­athi választások alkalmával pásztorlevelet bocsátott ki a hívekhez, melynek jelentősebb részeit a következőkben közöljük : A pásztorlevél hangsúlyozza, hogy nem lehet félreismerni a földi dolgokban, a forgalom kön­­­nyítésében, a képzettség és cultúra terjedésé­ben elért óriási haladást, de ez a kép sok ros­­­szat is mutat. A keresztény hit és erkölcs csök­ken, a hitetlenségnek hódoló féktelen sajtó leront minden tekintélyt, a munkás­osztály körében egyes bujtogatók az elégedetlenség és asztálygyűlölet mag­­vát hintik el, az ipari tevékenységet könyörtelenül kizsákmányolják s a közéletet kölcsönös bizalmatlan­ság és érdekuralom mérgezik meg. Ami a társ­a­­dalmi kérdést illeti, a pásztorlevél örömmel utal arra, hogy az osztrák törvényhozás a viszonyok rend­jének tekinte­tben nem áll mögötte a többi országok­nak, sőt több tekintetben megelőzi. Az iskolai kérdésre vonatkozólag constatálja a pásztorlevél, hogy az ennek rendezésére vonatkozó törekvések mindeddig sikertelenek maradtak. »Távolról sem akarjuk — mondja a pásztor­levél — a máshitű kissebbséget háttérbe szorítani, mi is óhajtjuk, hogy képviselőiket elküldjék a parla­mentbe, hogy ott együtt munkálkodjunk az állam jó­létén és nagyságán. De a katholikus népnek joga és kötelessége, hogy a katholika egyház jogait katholikus képviselők által juttassa érvényre.« »Egy szóval a katholikus alapelvek szerint a saját nemzetéhez való szeretetnek nem szabad a felebaráti és testvéri sze­retet törvénye ellen fordulni s lesülyedni a po­gány fajgyűlöletig. Igenis, kedves híveink, az ko­runknak legfeltűnőbb jelensége, hogy amily mérv­ben távolodik el a mai világ a keresztény néze­tektől, oly mérvben nő a pogány nemzeti gyűlölet s ennek azok a leghangosabb szószólói, akik a keresz­tény hittől és élettől a legmesszebb távolodtak el. Egy his katholikus ember nem fog résztvenni ugyanazon állam népeinek egymás ellen való izgatásában, hanem a katholikus hit és érdekek magasabb egységében fogja a szerencsés megoldást keresni és találni. Az ily megoldás a legnagyobb boldogsága a haza- február 14. Rákóczy fia. Ideg-én-37-, N­ég­y k­öteftoem.. Irta: Jókai Mór. ELSŐ KÖTET. »Bécs városában.« (Folytatás.) 4 A consiliarius kényelmetlenül feszengett. — Nonono. Rego hiumillime: hát hiszen a prin­­cipessa elől nem lehet supprimálni, hogy ő Rákóczy Ferencznek a leánya­; hisz ő neki éppen az atyja bir­tokaiból lett egy rész donatióba adva, a­mikor Aspre­­monthoz nőül adták. Ő pedig jól tudja, hogy neki két férfi testvére van. — Igen. József és György. De a József felől sohasem tudakozódik. Az már jól praeparálva van. Az már megkapta a vaccinatiot a nagyravágyás el­len. Egész Nürnberg ech­ózik a kalandjaitól. Egy­szer egy patikáriusnéval, máskor meg egy ötvös leányával. — Ah! Ah ! A patikus feleségével való ka­landját már én is hallottam. — De nem olyan tökéletesen, mint én tudom. — Egészen az Aeneas Sylvius regénye. Euryp­­lus és Lucretia. A­mit pápa korában a szerző meg­­égettetett. •— Csakhogy a Jóska nem volt az a vitéz Se­­ladon, a­ki Euryolus. A patikus hazaérkeztére elbújt — no tudod már hová. — Egy patikus előtt! — Az aranyműves leányával való kalandja még czifrább. Ez a persona nem volt valami restalia, sőt mondhatnám, egy valóságos Hü­bschlerin*), a kinek szokása volt a diákokat fekete kávéra meghívni ma­gához. A Jóska totaliter szerelmes volt a jungferbe, mig egyszer megtudta, hogy az más diák számára is főz fekete kávét. Ekkor aztán nem ment el a leány­­asszony meghívására többé. Azért fölöttébb megapp­­rehendált a domicella s a mint a Jóska egyszer el­sétált az ablaka alatt, utána öntötte a nindzsából a kávét. — No, képzelem, hogy a szittya ivadék milyen magyaros gorombaságot követett el rajta. — Absit! Dehogy magyarosat. Pas­quillt szer­zett, német versekben­ a lányra s azt énekelte el az ablaka alatt. — Német pasquillt? Egy Rákóczy-ivadék!­­­ De még nem ez a legnagyobb scandalum. Ezért a pasquillért az a másik diák lovagias elégté­telt követelt a Jóskától. És ő az ifjú hős, a­helyett hogy maga állt volna ki a mensorába, az inasaival paholtatta el a vetélytársát. — No ez nem fogja Magyarországot fegyverbe öltöztetni. — Ez lett belőle. Kákompille a nők között, pipogya a férfiak előtt. — Hála az egeknek! — Hanem az öc­csében egészen más vér lüktet, domine amice! Csupa tűz, láng a gyerek. Vakmerő és megzabol­ázhatatlan indulatú. A mellett korához ké­pest túlságosan kifejlett. Ha egyszer ez beszabadul a bécsi társaságba, minden családi békességet fel fog háborítani, s a gyilkos párbajok napi­renden lesznek. S ha egyszer ebben felébred az ördög, akkor ez nem ismer sem Istent, sem pápát, sem császárt. — Quod Deus avertat! — Csak maradjunk mi a diabolusnál. Az egyik ördögöt csak a másik ördöggel lehet kiűzni. Ez az én *­ Czifrácska. methodusom. Akárki felelősségre von e miatt, megfe­­­­lelek magamért. Csakhogy »noli turbare circulos raeos.« *) — Jól van. Hallgatni fogok. — Csak kölcsönbe esik. Én is elhallgatom azt, hogy te leveleket irogattatsz az én növendékem által Aspremont herczegnőnek. — Hát hiszen ez semmi bajt nem okoz­hat. Először is az epistolákat nem az igazi György princz írja, hanem íródnak azok Giunchi Giorgio’ gróf nevében Künzli Péter által. Má­sodszor — én nekem ezért a szolgálatért a principessa minden évben küld egy bál dohányt, egy vendely libazsírt és egy vendely olvasztott vajat, a­mi én nekem nagyon jól esik. — Hát hisz én nem irigylem tőled, sem a liba­zsírt, sem a vajat. A dohányt úgy is megfelezzük, ke­gyes ígéreted szerint. — Ohohó! Nem a felét ígértem! Csak kóstolót belőle. — No a felét fogod ide adni nekem. Hallgass csak rám , domine sodalis, hadd mondok valamit. Te ezekkel a levelekkel már eddig is rósz fát tettél a tűzre. Azt tudod, hogy György urfinak nem szabad semmi contactusba jönni, még csak egy üzenetet sem váltani senkivel, a ki az ő eredetét elárulhatná. Cse­csemő volt, mikor az apját elfogták s éretlen gyermek mikor az anyjától elvették. — Hát hiszen nem ő küld izenetet a herczeg­­nőnek. — De hátha a herczegnő talál ő hozzá izenetet küldeni ? Ugye erre nem gondoltál ? A consiliarius arcza egyszerre hízelgő mosolyra változott. (Magával hordta mindig az egész tárházát a különféle arczkifejezéseknek.) — Hiszen ezt praeveniálta épen a te bölcs *­ Ke zavard meg az én körvonalaimat. I prophylacticus methodusod. A fiúcska nem tud Írást olvasni. — De átadhatja neki az izenetet valaki, élő szóval. Itt már a büszke öntudat arczát tette fel a tanács ur. — Az absurdum! A mi policziánk Argus sze­mei mellett semmi gyanús ember be nem jöhet a li­­neákon s nem tehet egy lépést, a nélkül, hogy control­­léria alatt legyen. — Elhiszem, hogy azokat a magyarokat száz szemmel kisérik, a kik négy lóval jönnek fel Bécsbe; s a veres ökörben tokaji bort isznak; vagy a kik ökröket hajtanak fel a vásárra; meg a kik instan­tiával kullognak a dicasteriumokhoz; de ki tudja szemmel tartani azt a tízezernyi csavargót, csőcselé­ket, a kiktől a külváros hemzseg ? Vannak olyan ber­kek Bécs városában, a­hova a politsáj be sem meri ütni az orrát. — Hát azokkal meg, hogy tévedne össze a te növendéked ? — Hogy tévedne össze? Azok mindenféle világ­­csaló komédiával keresik a pénzt, s bebarangolják a várost piaczról piaczra. S a népet nem lehet eltiltani a mulatságától. Emlékezel rá, mit felelt az examen alatt a diákunk arra a kérdésre, hogy látott e már magyar embert. — Igen. A Scythiai farkasokat mutogató ma­gyart monda. — No hát még most csak a Péter látta ezt az embert, mikor velem együtt sétálni volt. Ott produ­kálta magát a Bärenhaus előtt. — Hivatalos engedélye van rá. — No hát nekem az az ember gyanús! Én is­merem a világcsalók, a bohóczok kategóriáit, egész ethnographiai classificatiójuk szerint. Különösen a kik itt Bécsben szoktak megfordulni. — Vannak itt lengyel medve-tánczoltatók : — a csehek produkálják a kakas-viadalokat; — a taliánok mutogatják a maj­mokat ; — a tyrolok ügyeskednek a betanított mada­raikkal ; — a czigányok tánczolnak és jövendőlnek; — a németek marionetteket játszanak — de én még magyar embert soha sem láttam, hogy a piaczon, a sokaság előtt produkálta volna magát, akármiféle komédiázásból. Ez az első! *) S nevezetes, hogy épen ma, az examen után, minden incidens nélkül, csak­hogy épen említeni hallotta a Péter által, a György (az igazi György) arra unszolt, hogy vezessem én őt el oda a Bärenhaus elé, a­hol azt a kutyatánczoltató magyart megláthatja. Természetesen lebeszéltem róla. A consiliatus megszeppent. — Kívánod, hogy elfogassam azt az embert ? — Hagyd el azt. Én valami mást fogok vele csinálni. Ebbe nem szabad a rendőrségnek belekon­­tárkodni, mert az mindent elront. Majd elfogom én azt az embert s kitudora, hogy kicsoda? S aztán majd ártalmatlanná teszem. — Bizonyára nagy szolgálatot fogsz tenni a státusnak. De, kérlek, te se beszélj erről senkinek. — Hát megfelezed velem azt a bál dohányt ugy­e ? — Az egész bál dohányt ide fogom küldeni. (Folyt. köv.) *) Lásd Fliegels Geschichte des Grotesk Oomischen, bis auf die neueste Zeit fortgeführt von Fr. W. Ebeling; e derék, 1175 lapra terjedő müben, mely a világ minden komédiásait megismerteti, a magyarokról ennyi van el­mondva : Was endlich die Ungarn anbetrifft, so fällt die Entwickelungsperiode der dramatischen Kunst der Magya­ren erst in die zweite Hälfte des vorigen Jahrhunderts, und erhob sich auch ihre Nationalbühne in Kurzer Zeit auf eine besentende Stufe der Entwickelung, so bietet sie unserm Standpunkt doch keine moment e, welche uns zu mehr( als dieser Erwähnung Veranlassung gäben. A kutyatán­czoltató magyarról pedig lásd : »S z i r m a y H u n­­gariain Parabolis.« »Hungari non est Agyrtam, vei | Histrionem agere.« ______________ 3. M. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.

Next