Nemzet, 1891. november (10. évfolyam, 3295-3324. szám)

1891-11-13 / 3307. szám

§S®»KISSZTUSfiö­i M­reneaiék-tere, Athenaeum-éptlet, I. emelet. A lap szellemi részét illető­ minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK *Kz mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Berencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ára 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lapos­ együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: saaig.-rz. ■■■av.j 1 . ■ ■ ■- ■ .sl. ■■ ■■ ---■ - ---a. - ■. ■ ———. fflian d­iekter . Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............................................ 1­2 fll. 3 hónapra 6 - 6 hónapra ............................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 6 kr. vidéken 8 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) -tfs-j-- ...zz- 1 1 - -~ri rrwr ----------------.iau- ■■ ■ . -------------- ■u.'-r-.j" ■ -------mi j w—^ 3307. (312.) szám. X. évi folyam. Budapest* 1S9L Péntek, november 13. Budapest, november 12. Az eszmék ép úgy mint az organikus lények, magukban hordják fejlődésük és de­­generálásuk csíráit. Ha győz bennük a fejlő­désre hajtó erő, kibontakoznak, diadalmas­­kodnak, ellenkező esetben tönkremennek, így van ez a nemzeti eszmével is. Korunk és a közel jövő uralkodó esz­méjével. A nemzeti eszmét Magyarországon a po­litikai idealizmus vette szárnyaira, midőn az megszületett. A nemzeti eszme hatása alatt született a magyar liberalizmus és az egységes ma­gyar nemzet gondolata. Ez egységes, magyar nemzet nevében töröltük el a kiváltságokat s döntöttük le az osztályok sorompójait. Egyesítettük a fajo­kat és vallásokat. A nemzeti eszmében akkor, egészen a legújabb korig, összeforrasztó erő volt. E ha­talom, e talizmán birtokában a magyar nem­zeti eszme valóban hivatva volt, hogy meg­teremtse először a magyar nemzetet, azután a magyar nemzeti államot. Nagy sikereket ért el s egyik fősikere volt, hogy fölkeltette a magyar fajban a nem­zeti állam öntudatát. De aggasztó jelenségek mutatkoznak. Attól kell tartanunk, hogy a magyar nemzeti eszme elvesztette összefor­rasztó erejét. A jelenségek legalább erre val­lanak. Minden arra látszik mutatni, hogy a nem­zeti eszmében a degenerálásra hajló erők emelkedtek túlsúlyba. Lehet-e ez másként? Hiszen a nemzeti eszme nevében köve­telték csak évek előtt, az osztálysorompók­nak vissza­állítását. Az osztályérdekekről úgy beszéltek, mint nemzeti érdekekről. A nemzeti érdek nevében követelték vissza szinte évek előtt a földbirtok bilincseit melyeket 1848-ban hasonlókép a nemzeti eszme, de a valódi nemzeti eszme hatalma zúzott össze. A nemzeti eszme nevében követelték csak nem rég a hitbizományok általánosítá­sát, a birtok-minimumot, a homesteadet. A nemzeti eszme nevében keltették­­ életre a felekezeti szellemet. Állították egy­mással szembe a felekezeteket. Legújabban és szerencsére, a nemzeti eszmének e degenerálása, mely fenyegette annak összes eddigi vívmányait, múló­félben van. Sajnos azonban, a nemzeti eszmét újra ferde irányba terelik és azok, a­kik a nem­zeti eszme szószólóivá avatták magukat. Vég­zetes tévedésükben a nemzeti eszmét ismét a nemzeti egység megbontására használ­ják fel. Csakhogy most már nem osztályokat, osztály­érdekeket emlegetnek, nem felekezeti visszavonást hirdetnek, hanem területekre bontják a magyar nemzetet és a magyar ál­lamot. Megfoghatlan logikával, a tévedések ja­víthatatlan syllogismusával neki­rontanak az egységes nemzet és állam hatalmas várának. A provinczializmust és regionalizmust teszik föl csúfondáros korona gyanánt a nemzeti eszme fejére. Felosztják Magyarországot régi kerü­leteire. Hirdetik, hogy a Dunántúl a dunán­túliaké , a Felvidék a felvidékieké s a széles Alföld az alföldieké, nem pedig a magyar nemzeté. Szétszaggatják az Erdélylyel kötött Unió magna kartáját s az írott és mondott szó erejével azt harsogják a magyar nemzet fülébe, hogy Erdély az erdélyieké. Sőt még Magyarország régi területi felosztásánál sem állanak meg, hanem egyes vidékeket — vidéket, megyéket — me­gyéket, városokat, városok ellen állítanak szembe. A nagy és egységes nemzeti érdek ne­vében, a helyi érdekek egész sorozatát állít­ják föl. Széttörve a tükröt, ennek egyes da­rabjaiban mutatják be a magyar nemzeti eszmény képét. Csakhogy ez torzkép. Torzképe a ma­gyar nemzetnek, a magyar nemzeti állam­nak. Torzképe azon magasztos hivatásnak, melyet a népek sorsának intézője a magyar nemzet elé kitűzött. Mivé törpülnének, mily zűrzavarba ol­vadnának összes törekvéseink, mivé lenne a magyar nemzet és nemzeti állam, ha a nem­zeti eszmének e tévedése állandó s e tévedés hirdetőinek szava irányadó lenne. Mindenütt másutt a nemzeti eszme az egyenlősítésre, teljes összeolvasztásra törekszik. Olaszor­szágban, mely pedig egy ezredév óta tarto­mányokból állott, legyőzte a provinczializ­­must­ Itália hatalmas városrendszere a nem­zeti eszme befolyása alatt, panasz és harcz nélkül beolvadt az egységes olasz nemzetbe: Florenz, Nápoly, Velencze stb. s a többi vá­rosok lemondtak nagy multjukról, fényekről, gazdagságukról s kicsinyekké lettek, hogy nagygyá lehessen Olaszország. Francziaország akkor lett nagygyá és hatalmassá, midőn vidékeinek külön állása beolvadt az egységes és osztatlan franczia nemzetbe. Németország azóta világhatalom, mi­óta vaskézzel dolgozik egységének létesítésén és megszilárdításán. Oroszország nem azért félelmes, mert 100 millió lakossága s 5 millió katonája van. Félelmes azért, mert bámulatos erővel és si­kerrel valósítja meg nemzeti egységét, s te­remti meg az orosz s nemzeti államot. És csak mi, a kis magyar nemzet, hasz­­nálnók a nemzeti eszmét nemzeti egységünk megbontására s a területi rendszer visszaállí­tására ? Csak mi látnok a helyi érdekekben és helyi emberekben a­zevezeti nagyság fel­tételét ? Hiszen vannak jogos helyi érdekek, melyek a nemzeti érdek egyes alkatrészei. De ez érdekeket is csak a nemzeti érdek, az összesség nagy érdeke jutttathatja dia­dalra. Különben a helyi érdekek zűrzavaros versenyében nemcsak a nemzeti érdek vész el, hanem érvényesülés nélkül maradnak maguk a helyi érdekek is. S mind e bajt, mind e zavart a valódi nemzeti eszme idézné fel? Nem, nem a nem­zeti eszme, hanem az az irányzat, mely ezt csak árcza és ürügy gyanánt használja. Az az irányzat, mely nem meri valódi arczát megmutatni, tudva, hogy az csak visszatetszést és megdöbbenést keltene a nemzetben; az az irányzat, mely a visszafelé való fejlődést akarta felidézni Magyarorszá­gon. Mely szabadelvű vívmányainkat akarta lerombolni. Mely az osztályérdekeket akarta érvényesíteni a nemzeti érdekek ürügye alatt. Az a nemzeti pietismussal álszentes­kedő irányzat, amely a sötét múltra vissza­tekintő retograd törekvéseit a nemzeti jövő fényes ködfelhőibe akarta burkolni. De bármely álcrát tesz föl s bármit rej­teget, felismerjük, kell, hogy felismerje a nem­zet. Most a helyi és partikuláris érdekeket cziczomázza föl a nemzeti érdek ragyogó burkával. A megtévesztett közvélemény azon­ban ezzel is csakhamar tisztába jön. És ekkér lefoszlik a külső máz a nem­zeti párt programmjáról és úgy, mint lefosz­­lott akkor, midőn egyesült ellenzék és Appo­­nyi-párt korában az osztály érdekekért küz­dött, a nemzeti jövő zenéjének akkordjai mellett. A NEMZET TÁRCZÁJA. Nov. 12. Irodalom. A puszta könyve. Ezt a czímet adta a világlátott és műveit magyar novellái­ra Justh Zsigmond, legújabb kötetének, amelyben magyaros és népies motívumú hangulatképei és elbeszélései vannak összegyűjtve. Justh Zsigmond igen érdekes jelenség a magyar irodalomban, akinek megfigyelése révén fiatal íróink nagyon értékes tanulságokat szerezhetnek meg. Megtanulhatják Justh Zsigmond műveit ol­vasva, különösen a műveltség és az olvasottság becsét. Megtanulhatják, mennyire becses tulajdon­ság a törekvés a művészi írás és a kompozíczió után. Mennyit pótol ez s a legerősebb eredeti te­hetség is, mily ritkán tud élvezeteset alkotni e nélkül! Justh Zsigmond pusztai képei és történe­tei igen élvezetesek s hogy azok, annak titka telje­sen a jóizlésü és nemes bölcselkedésü szerző világ­­látottságában s olvasottságában s a művészi után való öntudatos törekvésében van. Nem is te­kintve , hogy ez eszközökkel mennyi finom hangulatot tud Justh Zsigmond kifejezni, sokszor mélyebb humort , értékes megfigye­lést, sőt itt-ott még erőt és szenvedélyt is találunk a puszta könyvében. Nem egyszer olyan jól ír Justh Zsigmond, hogy csalódásig hasonlít egy igazi nagy tehetséghez, de soha sem ír olyan rosszul, hogy megtagadhassuk tőle a nemes és műveit szép szellem kellemes tulajdonságait. Elbe­széléseiben nincs mese és túlságos sok a hangulat. Ennek egyik szimptomája a tömérdek végtelenbe pontozás ».........« melylyel mondatait végezni sze­reti. Hangulatképei azért a jobbak, mert ezekben a mese nem is volna helyén, a hangulat pedig ezek­ben minden. Ezek közt igen kedves A puszta és Páris, a Valahogy csak lesz, és a Búcsú czímű. E legutóbbi úgyszólván egy érdekes, mo­dern hazafias költeménye prózában. Justh Zsig­mond — amint ez egy régi magyar úri család sar­jánál magától értetődik — végtelenül szereti ha­záját , annál jobban, mert élete nagy részét e haza határain kívül, messze idegenben kell eltöltenie. A világfi és a hazafi érzéseinek és gondolatainak, Páris sápadt gavallér pesszimistájának s a magyar Alföld egészséges földesurának sajátszerű, kellemes harmonizálása ez a csinos poéma, melyből valóban kár, hogy a rim és a rythmus hiányzanak. íme itt adjuk mutatóban a Bucsu-t: »Egy este egyik kedves czigányprimásom, bandá­jával jött le hozzám Budapestről, meg akart lepni. Ott a házam nagy tornáczán játszottak .... A vén fák lombjai között kiláttam a szélesen elterülő puszta búzakalász-tengerére, a csillagos égig elfutó sík­lapátra. Egygyé folyt minden. Az, amit láttam, amire az est ezüst fátylát ráborította, az, amit e dalok kifejeztek. Itthon, itthon vagyok! Ifjúságom színhelyén, a­melynek minden pontja, minden nesze életem egy em­lékére nyit reá. Itt az alföldi pusztaság közepén, hol a nép dalában, a nép életében, a táj színeiben, vonalaiban s a végtelen, a nálunk annyival nagyobbszerű ég ezer­szer változó varázslatos képeiben, megtaláltam önmaga­mat ; énem amaz igaz részét, amely egy azzal a dallal, amelyet hallok ; egy azzal a tájjal, amit látok ; egy azzal az emberrel, kinek szeretete körülvesz........... És mégis, most, midőn úgy érzem, annyira otthon vagyok hosszú kóborlásaim után, mint csak száműzött lehet, ki először lép a hazai földre ma; midőn e dal oly erővel hívta tudatomra lelkemben az otthon fogal­mát : egyszerre fájdalmasan átrezeg lelkemben a szomorú nóta s elfog a honvágy. . . . Igen, a honvágy. A nyárfák lombjainak susogása eszembe hozza, hogy ezüstös leveleik lehullanak, az első őszi szelek lesöprik a virágot, messze ragadják a levelet; a dalt is szárnyra kapja a ma még alig érezhető szellő és már pár óra múltán e dalnak csak emléke marad meg lel­kemben ; az egyszerűséget, amely itt az emberben s a tájkép vonalaiban él, el kell hagynom .. . messze-messze földekre bolyongva, hol örök a nyár, de tavasz nincs, hol nincs ébredés sem a mezőn, sem az emberi szívben... A közvetlen szó helyére, a melylyel népem illetett hosszas távollét után, czikornyás mondatok jönnek, a melyeknek azonban sem tartalma, sem értéke, s a me­lyekre nincs visszhang a szívben. . . Az egyszerű, nyugodt ember, ki perczről-perczre él, ki örül a pillanatnak, leszakítja a lét minden virágát; ki nyitott szemmel néz bele az örök fény tengerébe ; ki nem fél az elmúlástól, mert belenyugszik abba, a­mi van, kinek érdes keze édes támaszom; kinek józansága, naivitása a tavaszi első napsugár erejével erősíti meg a már-már fáradt szivet: lassan, lassan távolodik tőlem s én benne vagyok ismét a szőrszálhasogatás, az öntudat, a pusztulás világában. Az evoluczió legmagasabb fokán, fenn, fenn, lelá­tok az örvények közé, hol nincs dal, nincs virág, sem szerelem. . . A dal hangzik, szomorúsága bevilágítja amaz ismeretlen meredek ösvényeket, amelyeket be kell még járnom; elvisz innen oda, hol más az élet és más az elmúlás. Ifjúságom bölcsője, álmaim tündérvilága, édes ott­honom, Isten hozzád.« Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. 1 1 ~ ' ~ ......1 f nimm *■ '<*"* -i ' • r~ 1~ ..........~ 1 1 - "" ' ' ' - wrunmti i-1 n*. t—i *.... Belföld. Budapest, nov. 12. (Minisztereink B­é­c­s­b­e­n.) Szapáry Gyula gróf, Fejérváry báró és Wekerle miniszterek holnap délután Bécsbe utaznak. A csöndes és művelt szórakozások kedvelői­nek igen ajánlatos kötet a Singer és Wolfner kiadó c­égnél jelent meg. A tavi rózsa, Nymphaea thermalis. »Tavi rózsá«-nak nevezték el azt a feh­ér vi­rágot, mely a Szent László-fürdőben, Nagyvárad közelében, kora tavasztól, késő őszig virít és az ismert világrészekben, legalább a botanikusok előtt, páratlanul, csaknem rokonfaj nélkül áll. Kitaibel Pál, a híres füvész, 1798-ban fe­dezte fel ezt a világot a tudós világ előtt, átül­tette a budai Lukács-fürdőbe ugyanakkor és elne­vezte Nymphaea Lotusnak, utána nevezték el a többi tudósok és hozzátették, hogy Indiában, Egyiptomban található, tehát a Nílus, a Ganges és a Peczepatak a hazája. Mások eltérnek ettől a véleménytől, így De Caudolle, a nagyhírű genfi botanikus, Nymphaea thermalisnak, Cassel és Michel pedig mákfélének, a mákcsaládhoz tartozónak tartja. Alföldi Flatz Károly 1886-ban Nagyváradon nyomtatott »A nagyváradi püspök-fürdő lotus vi­rágai« czimű füzetkéjében határozottan Nymphaea thermalisnak mondja, mig a Bécsben és Lipcsében megjelent » Österreich-Ungarn Bäder, Brunnen und Curorte« czim alatt kiadott munka I. része 160. lapján határozottan azt állítja, hogy a püspökfürdő e különlegességének hazája a Nílus, Európá­ban csak a nevezett fürdőben fordul elő és lotos­­virágnak nevezi. Akadt különben olyan is, aki vizitöknek tartja, mint ahogy 1545-ben Baselben megjelent könyv valóban »vizi teok«-nek nevezte el. Valóban ideje volna, hogy a természettudó­sok komolyabban foglalkozzanak ezzel a növény­­nyel és virágával és megállapítsák, hogy melyik rendbe tartozik tehát. Azt tudjuk, hogy a tavi-rózsa kizárólag hév­vizi növény, 26 Celsius fokon aluli melegben meg nem él, a mesterségesen hevített vízben elhal. Többen tettek kísérletet eme növénynek más hévvizekbe való ültetésével, de csakis egye­dül Kitaibel Pál volt még eddig olyan szerencsés, hogy a Lukácsfürdőbe átültethette. Lehet, hogy a sikertelenségnek egyik oka az, hogy nem törekesznek magról szaporítani. Mert ennek a gyönyörű virágnak temérdek sok, mák­­szemnyi magja van. A növény gyökeréből nő ; gyökere a gyékény torzsához hasonló, hosszas, tömött, belseje fehér és sárgás, völgye úgy nyúlik benne végig, mint a ré­pában, a húsos torzsnak oldalaiból számos dudor áll ki, ezekből lesz, illetőleg nő a levél és a virág­­ hosszú szála. A törzs a fürdő iszapjában él. Télen lehúzó­­dik, nyáron csaknem kiemelkedik az iszapból, a szerint, amint a levelek elenyésznek vagy a víz felszínére törekesznek. A szár, mely a levelet tartja, néha másfél hosszúságra nő, gömbölyű, sima, teljesen szőrtelen, belül több, legtöbbnyire hat csatorna fut rajta vé­gig egymás körül körben elhelyezve. Levele háromféle. Egyik a víz felszínén terül el, a másik részben a víz tükrén úszik, vagy a víz alatt marad, a harmadik állandóan a víz alatt tar­tózkodik. A víz felszínén elterülő levél korong alakú, nagy és amikor kifejlett, hegyesen csipkézett, fe­lül zöld, sima, alul halvány, kékes violaszínű, a részben a víz felett és részben a víz alatt élő levél, ha a felszínre törekszik, már a fogazottság elő­­nyomait viseli, ha a viz alatt marad, elipszis alakú és épszélü, míg a viz alá kárhoztatott levelek tel­jesen épszélüek és dárda- vagy nyilalakuak. 1 A virág bimbóját zöld levelek takarják s mint a mákéi, csúcsban­ végződnek. A virág átalában fehér szirmokból van össze­állítva és nem teljes. A virág nyílása idejében a virág szirmai rózsa­szinnel szegélyezettek, mintha e szin csak átömlenék rajtuk, azután fehér lesz minden szirom a hímszálakig és a bibéig, itt már a hoszokás szirmot épen olyan narancssárga szin vonja be, amin a szintiek a porádák. A virág szára szintén a törzsből jő, és mint a levélé, szőrtelen, sima, zöld, csatornákkal ellátva. Rendesen minden virág alatt egy-egy gyü­mölcs fejlődik. A gyümölcs gömb alakú, a szár felől lapos. Felső részén, ahol a bibe ül, homorú és a hímszálak sűrű tömegben állják körül, a virág szirmai mind idehúzódnak s itt enyésznek el, ezért nem látta még senki a nymphaea thermalis virág­hullását. Nem piszkolja be enyészetével az életet adó hévvizet, hanem eltűnik nyomtalanul. A gyümölcsöt kívülről vastag, erős héj bo­rítja, felnyitható, mint a narancs- vagy a gránát­alma és ekkor egy­ új, a gránátalma belső burokjá­­hoz hasonló burok akad az ember kezeibe. Ezen a belső burkon belül van elhelyezve a terménytelen mag, 23—32 rekesz közzé szorítva. Egy ilyen gyümölcsben valaki 38,800, egy másikban 36,000 magot olvasott meg, ami minden esetre bő termésre mutat. A magnak íze émelygős. Érett korában skar­­látvörös, éretlenül hamvas barnásszürke. Nem a nymphaea thermalis szívósságának, hanem a víz nagy hőfokának tulajdonítom, hogy még november 5-én, 10 foknyi fagy után, derült, napsugaras délben néhány gyönyörűen kifejlett virágot láttam a patakban. A nymphaea thermalis körül most már a hideg jár, a növény keresi a meleget, és mivel a víz felszíne hűl, levonul a melegebb tájra, az iszap közzé, mikor azután a tavasz megérkezik, mintha hüvere vonná, a nap melege kicsalja téli tanyájá­ból és csaknem észrevétlenül beteríti zöld szőnyeg­gel a viz tetejét s a virág a déli melegre kinyílik, és mikor az este jő, a hűvös elől összevonul min­den szirma. Ennek a páratlan növénynek életét veszély fenyegeti. Az összes terület, melyen él, a fürdő leg­szélső forrásától a hajós malomig, vagyis nem egy kilométernyi hosszúságra és pár lépés széles­ségre terjed. Nemcsak az támadja meg életét,hogy e csoda­virágot minden tilalom daczára szakgatják, tépik, az itatáskor a rontói gazdák jószágai letapodják, a libák és ruczák tépdesik, hanem még a szerfelett magasra emelkedett iszap is fojtogatja. A háj­ós malom miatt a Pecze vize fel van szorítva, nem folyhat le szabadon, az iszapot tehát a mederben rakja le. Természete e növénynek, hogy a sást és a nádat nem szereti, ahol e kettő tanyát ver, onnan a nymphaea thermalis menekül, innen van az, hogy számos forrásból már kiveszett, több forrás­ból pedig menekülni készül. Az uradalom igazgatósága mindezt látja, hi­szen a főforrás környékén, hol egykor oly gyönyö­rűen pompázott e virág, most már satnyul, pusztul, mert itt a patak álló víz lett, tó alakot öltött, a partot folytonosan mossa, a forrásból feltörő isza­pot a mederbe rakja, ami már eddigelé két méter­nyi magasságot ért el. A tavaszkor a zsilipnél, a hajós malom köze­lében tisztították a medret és a tavi rózsa itt pompázik, nagyobbra fejlett és szebben virít. Ha ez a virág ilyen páratlan, miért nem gon­dolnak vele többet tudósaink, no meg az igazga­tóság. Mi is felkiálthatunk az íróval: — A salzburgi tartomány­gyűlés a »havasi gyopár«-t törvénynyel védi, amelyet az uralkodó szentesített is! DÜS LÁSZLÓ: Budapest, nov. 12. (Ő felsége válasza és a sajtó.) Mérvadó körökben — mint a »Bud. Corr.«-nak Bécsből távirják — megütközést kel­tett, hogy ő felségének válasza a két delegáczió elnökeinek beszédeire, a sajtó egy része által nem találtatott teljesen békésnek és megnyugtatónak. A válasz szövege erre legkevésbbé szolgáltatott okot és csak a közvélemény kétségtelenül nyomott hangulata okozhatta a felsége szavainak helytelen magyarázatát, melyek kétségtelen, pregnáns mó­don, nemcsak az eddig fenyegetett békének bizto­sítását, hanem a népek megszabadításának lehető­ségét a katonai készülődésektől kilátásba helyezik. A magyar delegáczió külügyi albizottságának szombaton tartandó ülése, amelyben a külügymi­niszternek, válaszolva a hozzá intézett számos kér­désre, terjedelmes expozéja várható, meg fog győzni, hogy ő felsége válaszának sokféle értelme­zése túlzott. A világkiállítás ügyében. A világkiállítás ügyében itt második czikkemre ma válaszol gr. Zichy Jenő úr. E válaszra ma röviden kívánok felelni, miután az ügy érdemét akkor lesz alkalom ismét tárgyalni, ha gr. Zichy Jenő úr tisztába jön azzal, hogy minő alapon is kívánja ő tulaja­donképen a világkiállítást rendezni, mert úgy látszik, ezzel ma még nincs tisztában. A világkiállításnak általa úgynevezett finanszírozása a non sens. Világkiállítást ren­deztek már vállalati alapon, ilyen volt az első londoni, de ekkor a rendezés és finan­­szírozás kapcsolatos volt, a rendező konzor­­czium viselte a koc­kázatot és tette zsebre a hasznot. Más módja a financzirozásnak nincs, mert biztosítéki alap aláírása financzirozás­nak nem nevezhető és a Credit Foncier az utolsó párisi kiállítás financzirozásába csak annyiban folyt be, hogy élén állott a biztosí­téki alap aláíróinak. E biztosítéki alap alá­íróival a kormány szerződést kötött, amely­nek értelmében az alap csak annyiban vé­tetik igénybe, amennyiben az állam 17 mil­lió és Páris városa 8 millió frank segélye nem elegendő a hiány fedezésére, viszont ki­köttetett, hogy a haszonban az állam, a város és a biztosítéki alap aláírói, hozzájárulásuk arányában osztoznak. E szerződés a világkiállítás rendezésé­nél a kormány tevékenységére nézve bénító hatásúnak mutatkozván, azt a szerződő felek felbontották, ezt megelőzőleg azonban a kormány, a belépti jegyekkel kapcsolatos sorsjátékot rendeztetett, amelyről 21 millió frankot meghaladó összeg folyt be a kiállí­tás pénztárába. Ez volt a párisi kiállítás finanszírozása, a­mint azt első czikkünkben megírtuk, de ilyen finanszírozásra gróf Zichy Jenő nem fog sem első sem másod­rangú franczia ban­kokat találni, mert a mi szép szemeinkért semmiféle idegen tőkepénzesek nem fogják a kiállítás hiánya födözésének koczkázatát el­vállalni. Egyébiránt gróf Zichy Jenő uton áll, e tekintetben az aggályokat eloszlatni, hozza nyilvánosságra e franczia pénzem­berek ajánlatát, mert ettől függ, hogy az ő tervét egyáltalán lehet-e komolyan pertrak­­tálni. De ha ez ajánlat komoly is, a­miben, engedjen meg gróf Zichy Jenő úr, én egyé­nileg kételkedem, akkor is fönmaradnak a közgazdasági okok, melyek világkiállítás ren­dezését tiltják. A­mi gróf Zichy Jenő úrnak czikkem hangjára tett megjegyzését illeti, hivatkoz­hatom mindazokra, kik azt olvasták, hogy én gróf Zichy Jenő úr személyéről a legna­gyobb tisztelettel szólottam; az általa képvi­selt ügyet kötelességemnek tartottam a leg­élesebben támadni. A­mi pedig a vitatkozás hangját illeti csak a régi magyar mondást tartottam szem előtt: a milyen a mosdó, olyan a törülköző. A vitatkozás e hangját ő honosította meg, a midőn az országos kiállí­tás pártolásáról úgy beszélt, a­mint tette ezt a városházán tartott gyűlésen és teszi uton­­útfélen. Heltai Ferencz: Vidéki élet, Nagyvárad, nov. 12. Nagyvárad város tör­vényhatósága ma dr. Döry főispán elnöklete alatt tartott közgyűlésén a polgármester bejelentette, hogy a dohánygyár ügyében megindított mozga­lom nem vezetett eredményre. A közgyűlés köszö­nettel fogadta a földmivelési miniszter nyilatko­zatát, hogy a nagyváradi állami szőlőtelepet áten­gedi a városnak. E tárgyban Tisza Kálmánnak is köszönetet szavaztak szíves közreműködéséért. A városi tisztviselőknek czélba vett fizetés felemelését a közgyűlés 1893-ban fogja teljesíteni. A bor­regálét és szeszes italokra vonatkozó regálét bérlők ama kér­vényének, hogy a szerződésileg kikötött bérösszeg leszállíttassék, a közgyűlés nem adott helyet.­­ Fogyasztási adóként a város további három évre évenkint 97 ezer forintot fizet. A közgyűlés elfo­gadta a Körösön építendő vashíd építése iránt a Danubius társasággal kötött szerződést, amely sze­rint a város 106.000 frt költséggel járul az építés­hez.— Kálmán S. biz. tag interpellácziójára, hogy való-e, hogy a káptalan ajánlatot tett a polgármes­ternek a Szt.­László templom lebontására, ha a mostani reáliskola telkét adja át a város új tem­plom építésére. Sál polgármester azt felelte, hogy neki erről semmi tudomása nincs, a hírlapi közle­mények pedig nem irányadók. Kecskemét, nov. 12. Az itteni »Katona József kör« tegnap, Katona József, Kecskemét

Next