Nemzet, 1891. november (10. évfolyam, 3295-3324. szám)

1891-11-08 / 3302. szám

ggsmicEszT&rfa! ^arenesiek-tsre, Athenaeum-épület, 1. emelet. SPersnoslek-ter­e, Athenaeum-ipotet, 4 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőén­g­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ára 6 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együ­tt 8 kr.) _______________Reggeli kiadás.___________ 3302. (307.) szám. Budapest, 1891. Vasárnap, november 8. US. — mm. 'VJ.'... -"..ff ■-'-r t­rrr?■ —■-i-—l--i" ■—i’sz.a MamaBM’ rrg.T.i ■ i.j- j-.j . ■————■»—— Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........................ .. 2 írt 8 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .......................... 19 . Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * óra 6 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) X. évi folyam. Budapest, november 7. Egy vaskos kötetet tett ma C­s­á­k­y Albin gr. a képviselőház asztalára. A laikus vagy a közömbös publikum előtt — mert fájdalom, a mi parlamentünkben is van ilyen publikum — meglehetősen unalmas lesz ez a könyv. Valami nagyon sokan nem is fogják végig lapozni s kétségtelen, hogy a sajtó egy része is csak olyan felületesen fog vele el­bánni, minth­a valami vidéki poéta költe­mény-füzére volna: megírják róla, hogy 289 lapra terjed s hogy mi az ára? Pedig nem költeményeket, hanem a reális valóságot tar­talmazza. És az értéke nagyobb, mint az ára. Ez a vaskos kötet arról számol be az országnak, hogy a mi nemzeti kultúránk a lefolyt egy iskolai esztendő alatt mily mér­tékben erősödött meg a nép milliói között. Ez a kötet mutatja, hogy kultúránk táján milyen vastagra nőtt a legújabb év­gyűrű. Ez a kötet mint egy hőmérő mutatja a mű­velődés hőfokát, a­melyre fölemelkednünk sikerült. Ebben a kötetben a közoktatás állapo­táról tesz jelentést a kultuszminiszter, még­pedig közoktatásunk legalsóbb fokáról, a népnevelésről. De hát a közönség nagy része azt tartja, hogy az iskola a tanítóké és taná­roké s nem érdeklődik iránta. Pedig a­ki a nemzeti politikának nemcsak frázisait sze­reti, de érdeklődik annak nehéz munkája iránt is, az nem lehet közömbös a népiskolák helyzete s a néptanítók dolga iránt. Könnyű dolog oly nemzeti politikát űzni, melynek magasztos czélja messzebb alig ter­jed, mint a korcsmák étlapjainak megma­­gyarosításáig, a német váltó-űrlapok eltörlé­séig s a kettős nyelvű boltczégérek hazafias üldözéséig. De komoly munka s államférfiakhoz méltó föladat csak az a nemzeti politika le­het, mely a dolognak nem külső megjelené­seiben, hanem lényegében nyilatkozik, mely nem kérész-életű s tetszetős alkotásokra tö­rekszik, hanem czélja az, hogy a magyaroso­dásnak s a nemzeti irányú művelődésnek alapjait és jövő fejlődésének lehetőségét biz­tosítsa. Mert a nemzeti megerősödést nem az a nemzeti politika szolgálja, mely a bakák nad­rágzsinórjának színéért kész volna közjogi háborút inditni, hanem az a nemzeti politika, mely komoly czélokra és fontos feladatokra irányítja a nemzeti aspirácziókat s a nem­zeti munkában olvasztja föl ezeket. Ennek a nemzeti politikának legszéle­sebb harczmezeje s legnagyobb munka­te­lepe a népoktatás s ennek a nemzeti politi­kának hívei előtt nem közömbös és nem unalmas, hogy egy év lefolyása alatt meny­nyire haladtunk, mennyire erősödtünk a nem­zeti kultúrában, a legalsóbb fokon. Midőn azonban a miniszteri hivatalos jelentés adatait mérlegeljük és a statisztikai adatok, a táblázatok és számsorok apró mo­zaikjából összeállítjuk nemzeti művelődésünk eleven képét, nem szabad figyelmen kívül hagyni két körülményt, amelyek a rohamos haladásnak útját állják. Az egyik körülmény a pénzügyi helyzet, amely évekig akadályozott a gyorsabb hala­dásban s amely mai jobbra fordulta után is nagy óvatosságra kényszerít. Ez a körülmény az oka annak, hogy népoktatási intézeteinket oly rohamosan nem szaporíthattuk s nem fejleszthettük és tökéletesbíthettük, mint óhajtottuk volna. A másik körülmény pedig az, hogy ré­gebben hozott törvények szabják meg az előrehaladás lassú tempóját a magyarosodás­ban, amennyiben nemcsak hogy az 1868-iki nemzetiségi törvény külön kedvezményeket ad a közoktatás terén a nemzetiségeknek, hanem maga az 1879-ik évi XVIII-ik tör­­vényczikk is, amely a magyar nyelv érdeké­ben intézkedett, megkötötte a kormány ke­zét azokkal a magyarul nem tudó tanítókkal szemben, akik régebben alkalmaztattak. Ha tehát igazságos ítéletet akarunk al­kotni a közoktatásügyi kormány működésé­ről, el kell fogadnunk azt az adott helyzetet, melyben feladatát meg kellett oldania s nem szabad figyelmen kivü­l hagynunk az akadályo­kat sem, melyeket le kellett győznie. Ezek­nek figyelembe vétele mellett azután nem találjuk meglepőnek azt az eredményt, hogy Magyarországon még mindig van 243 köz­ség, melyben nincsen iskola s hogy még min­dig 1954 tanító van, a­ki a magyar nyelvet nem bírja annyira, a­mennyire a törvény őt arra kötelezné. Különösen nem lesz meglepő a ma­gyarul nem tudó 1954 tanító száma, ha a statisztika részletes fölvilágosításait is figye­lembe veszszü­k, a­melyekből ugyanis kitű­nik, hogy e tanítók alig egy-két kivétellel a felekezeti iskoláknál vannak alkalmazva, mert az 1709 állami tanító között csak iíz nem bírja teljes oktató képességgel állam­nyelvünket. A felekezetek közül pedig leg­kedvezőtlenebbek a viszonyok a görög-kele­tieknél, aztán az evangélikusoknál, görög ka­­tholikusoknál és római katholikusoknál. Leg­kedvezőbb a helyzet az unitáriusoknál, hol mind az 56 tanító tud magyarul s a helvét hitvallású reformátusoknál, hol 3008 tanító közül csak négy nem tud jól magyarul. A népnevelés statisztikai adataiból vi­lágosan kitűnik, hogy a közoktatásnak az az intenzív fejlesztése, amelyet C­s­á­k­y Albin gróf programmal állított föl, mely nagy mér­tékben vállt testté a lefolyt évben. A minisz­teri jelentés részletesen fölsorolja azokat az eszközöket is, amelyek által a fennálló törvé­nyek keretén belül, rendeletek által előmoz­dította az intenzív fejlesztést. A tantervre­­víziótól a női kereskedelmi tanfolyamokig, a rajztanítástól az okszerű méhészet tanításáig a népoktatás számos ágában javított, pótolt és reformált a közoktatási kormány s e ma­gukban véve aprólékosnak tetsző intézkedé­sek együttvéve szép képet nyújtanak arról a czéltudatos és buzgó működésről, melyet a közoktatási minisztérium népoktatási osz­tálya kifejtett. E mozaikszerű működés mellett a nép­oktatás terén három kiváló fontosságú tör­vényhozói alkotást is mutathat föl Csáky Albin gróf most beterjesztett jelentésében. Ezeknek elseje, a kisdedóvási törvény most van épen végrehajtás alatt. Másodika, a ta­nítói nyugdij-törvényjavaslat a képviselőház előtt fekszik. Harmadika pedig, a tanítói fize­­tetések szabályozásának tervezete most van épen ő felsége előtt. A kisdedóvási törvény új korszakot nyit a népnevelésben, mert ennek körébe bevonja a kisdedeknek százezreit, kiknek nagy része eddig gondozatlan pusztult el, vagy nevelet­lenül nőtt fel. S ha a végrehajtásban közre­működni hivatott összes közegek azzal a ko­molysággal, lelkiismeretességgel és hazafias buzgalommal járnak el, mint maga a közok­tatási kormány, úgy a törvény közegészség­­ügyi, közművelődési és nemzeti szempontból óriási hivatással lesz az ország jövendő fej­lődésére. A tanítói nyugdíj és a tanítói fizetés szabályozása pedig biztosítani fogja a népne­velők számára a megélhetést, amely szüksé­ges arra, hogy hivatásuknak pontosan meg­felelhessenek. S ha a tanítók vérmes remény­kedéseit e két törvényjavaslat talán nem is fogja­ mindenben kielégíteni, mert pénzügyi viszonyaink között azt remélni nem is lehe­tett, mindenesetre óriási haladást képez mindkét javaslat az eddigi állapotokhoz ké­pest. S aki elfogulatlanul méltányolni tudja az eszközöket, melyek a közoktatási kor­mánynak rendelkezésére állanak, az nem ta­gadhatja meg az elért eredmények után leg­teljesebb elismerését a kormánytól. A magyar delegáczió első ülése hétfőn, nov. 9-én délután fél 5 órakor lesz Bécsben. A NEMZET TÁRCZÁJA. Nov. 7. A főnix-madár. Jobbról-balról zizegő, suhogó nádas, az elő­térben pedig Új Guineának csudás bujaságú ős­erdő részlete pompás növényzetével. Karcsú, tömött levélbokrétájú pandanus­elkedik az ágbogas, sárga virágú, paránylevelű mimosa mellett, összeölelkezve a vad narancs fe­hér virágú, apró, aranysárga gyümölcsű ágaival; széleslevelü Caladiumok ingának a finom csipké­­zetű páfrány- és Adianthum bokrok mellett, mig kígyóként nyúlnak közéjük a Protea tömött le­velű gályái a Cicasok és Chamaerops hasgatott levélzetével s ezen pompás növényzet zöldjét cso­daszépen tarkítják és emelik az őserdők fejedel­mei és ékszerei, az Orchideák violaszinü és bibor­­piros virágai, s közöttük liánok, folyondárok kúsz­nak, csüngnek le az ágakról. A fejedelmi virágokon, hogy a hatás annál szebb, annál igézőbb legyen , bársonyfekete és aranyzöldben csillogó szárnyú, Páris- és Priamus lepkék hintálódznak az aranyló­szúrkék szárnyú Anaxibia­s fehérbarna Agelia lepkékkel, míg a gá­lyákon majd a törpe narancsot csipdesve, majd tollazatuk drágakő ragyogását villogtatva, csu­dás tolldiszük tündéri alakzatosságában, ragyo­gón, szintjátszva, mint a mesebeli főnixek, a paradicsom madarak majdnem minden faja ki van állítva — egy óriási üvegszekrényben — igazán pompás gruppírozásban — az Ornitholo­­giai kiállítás helyiségében. Ritka alkalom, hogy a madarak e legritkább­­jait ily sok faj, ily jellegzetes szituácziókban s pompás környezetben láthassa a közönség, mert ezek megszerzése ma sem sokkal könnyebb, mint a régmúlt századokban, mikor a paradicsom mada­rakat még a mesék főnix-madarának tartották, s azt hitték róluk, hogy e pompás, ragyogó tollazatú madarak egyedül csakis a napból származhatnak, földre sohasem szállnak, mert lábai nincsenek, hanem örökké a napfényes azúrban lebegve, har­mattal és aetberrel táplálkoznak, s a nő tojását a hím hátára rakva, ennek hátán ülve költi ki, és ha nyugodni akarnak, úgy hosszú, bekunkorodott farktollaiknál fogva akasztják magukat a fa­ágakra. Ezen regék sokáig fentartották magukat, annyival is inkább, mert a Chinán és Indián ke­resztül Európába importált bőrök mind lábak nélkül jutottak hozzánk, s maguk is a vásárra hozó pá­puák és malagok Manuco-ciatá­nak, azaz Isten ma­darainak nevezték őket és mert Új-Guineát egész­ségtelen éghajlata, lakosainak, a pápuáknak ke­gyetlen, vérszomjas természete miatt az utazók át nem kutathatták. És valóban látva e madarak le­írhatatlan szép, csillogó tollazatát, ennek csudás, a többi madarakéból eltérő alakját, alig is lehet el­hinni, hogy ezek szintén csak úgy tojásból szár­mazhassanak, mint a többi madárfajok. A mi megszerzésüket még ma is oly ne­hézzé és fáradtságossá teszi az az, hogy Új-Guinea szigetvilágával együtt még ma is csak oly czivilizálatlan, vad és érintetlen, mint volt Pizafetta, Magelhaens kísérőjének idejében, ki 1522-ben hozta az első paradicsom madár bőröket Sevillába. Ezek a bőrök, minthogy róluk a lábak teljesen hiányoztak, végnélküli csudálkozást ger­jesztettek a tudós világban Európa-szerte s a főnix madár csudás regéje — ezzel uj tápot nyerve, újból felelevenedett s a legcsudálatosabb s kalandosabb feltevések keltek a főnixről szárnyra. Minden két­séget kizárólag ez a madár volt az ős­egyptomiak főnixe, nem pedig az aranyfáczán, mint Cuvier állítja, s maga Pizaretta is a »Nap madarának« nevezte, s ezen elnevezés 1598-ig meg is maradt. Később Jan van Linschoten hollandi természet­­tudós — azon feltevésben, hogy csakis a volt Para­dicsom-kert maradékai lehetnek e hasonlíthatlan szépségű szárnyasok, ezeket »Aves paradisae«-knek nevezte, mely elnevezést 1760-ban még a nagy Linné is megtartotta, ki a lábnélküli bőrök után »Paradisea apoda« (lábnélküli) név alatt illesztette be őket osztályozásába, még csupán két fajukat ismerve. E század elejéig semmi hiteles adattal nem bírt a tudomány a paradicsom madarak életmód­járól, a­mikor Lesson franczia tudós, utána pedig Wallace, Bennet, majd Meyer, Rosenberg, végre hosszú, fáradtságos és veszélyes észleletek után — a regék homályába száműzve a fenti sok képtelen­séget — teljes és megbízható adatokat gyűjtöttek, melyeket a hozzánk élve kerülő paradicsom mada­rak viselkedése és életmódja is megerősített. Ez röviden eme csudaszép madarak története, melyeknek pompás tollazata nemcsak a Kelet, az indiai Maharadzsák, a tündérszép török­ és mór szultánok turbánjának keresett, sőt nélkülözhetlen díszét képezte ősidőktől fogva, hanem a khinai csá­szárok, s a mongol­ fejedelmek dísz­kövegének is elengedhetetlen éke volt a Kiói madár tollazata, így ősidőktől fogva keresték és drágán fizették e czik­­ket nemcsak a keleti fejedelmek és nagy urak, ha­nem Európa divatáru piaczainak vevői is és volt eset, hogy egy bőrt, kivált a ritkább s még isme­retlen fajokét 35—40 font sterlingen (400 - 450 frt) is fizettek a 30—50-es években a londoni piaczon. Ezen nagy kereslet már ősidőktől fogva a madarak szorgalmas vadászatára ösztönözte a pá­puákat s a bőröket rendesen a Ternate, Mangkasz­­szal és keleti Seramba jövő malaj kereskedők vásárolták össze s vitték Singaporéba, honnan Chinába és Európába kerültek. A legszebb bőrök az északi partvidék beltartományaiból Gilbikvai környékéről kerülnek. A tidorei szultán, ki a Né­metalföld fenhatósága alatt álló tartományokon uralkodik, évente népeitől adó fejében nagyszámú bőröket kap, miknek ott átlag értéke helyben 1—3 frt a minőség szerint. Ah°fiailA fia,k­ már 1535 40-ben élénk cserekereskedést űztek a paradicsom­­madárbőrökkel s egyéb disztollakkal, így tehát joggal vádolhatni a hollandiakat azért, hogy csak ily későn jutott a tudomány a madarak ismereté­hez, mert nekik módjukban »Hett volna a termé­szet és életmód után kutatni de nem tettek, hanem csupán a pénzre és nyereségr­e gondoltak. A hollan­dok és India révén lett később szintén a londoni piacz kereskedő pontja e bőröknek, honnan aztán Európa minden részébe eljutottak. __ ( , A paradicsom madarak egyedüli és kizáró­lagos hazája csak Új-Guinea és szigetvilága: Aru, Waigiru, Mysol és Salavati szopták. ..... Természetesen ezeknek belső-, hegyvidéké­nek óriási erdőségei az európaikra nézve még ma is majdnem hozzájárulhatjakn°k­ pedig itt te­nyészik, itt virul az a csudaszer, a tropikus r­ég­övek minden szindus pompájába 11 ragyogó növény- és madárvilág, melyeknek alak- , és Szinpompája még a legélénkebb fantázia mer®sz szárnyalásait is messze felülmúlja. Csak itt, ez a mondhatni szűk körre szorított szigetvilág, az ő egészen függélyesen reá tűző izzó napsugaraival képes ezeket a pompás tollazatú te­remtményeket produkálni, más vidék erre nem alkalmas az egész földtekén! Miért ? Ez a termé­szet örök titka fog maradni ,tán itt van a föld minden őstermékenyítő és létrehozó erejének mag­va elrejtve — mondja Tyndall — mert lehetetlen máskép ezen pompából, ragyogásból és szépségből álló teremtményeket létrehozni.« És a természet minden barátja — de sőt még a laikus is - osztja Tyndall ezen elragadtatott felkiáltását, midőn eléje tárul a madárkiállítás paradicsommadár csoportja, mely nemcsak a szo­rosan vett paradicsommadarakat magukat, de ezek fajrokonait is egyesíti, minek a­ fémfényvarjakból (a Mansimene Chalybeus paradiseus) melynek bár­sonyfekete tollazata be van lehellve aranynyal, ezüsttel, mely a szivárvány minden színében ragyog és világos; a paradicsom szarkákból (Astrapiae) a Pompás Astrapiát (Astrapia nigra), melynek a bársony meleg, selymes lágy feketeszi­én­y a mint a világosság reá esik, az aranyló violaszin minden érczes ragyogása változik és játszik. E büszke szépségű madár füle mellett kétfelül kékes fémfényű tolldiszt, torkán érczes fényű, s izzó parázs byaczint színével szegett, irizáló fémfényű gallért visel, s hosszú farka is játszik a legpompá­sabb oxydált aczél kékfémfényű színeiben. A ra­gyogón szép paradicsom-banka (Epimachus albus), melynek az Astrapiához hasonló főszínétől meg­lepően elütnek oldalain a hullámos fonálvégü fe­hér, árvalányhajszerü tollcsomók, s végre a Büszke paradicsombanka (Epimachus magnus) ez a feje­delme a díszmadaraknak, mely hosszú farkával, érczfémfényü fekete színével, s hátán, oldalain kagylósan felgörbült, végein a zöld minden ara­nyos árnyéklatéban csillogó dísztollazatával a szemet kápráztatja. Lehetetlen egyenként mind leírni a csopor­­tozat példányait, mely az eddig ismert 20—22 fajból szép számmal mutat be a valódi paradi­csom madarakból is, így röviden csak a »Büszke Edenczet« (Paradisea apoda) az ehhez hasonló, de kisebb »Papua-Édenczet« (Par. papuana) hullámos aranyszínű s az árvalányhoz hasonló, de lengébb, hullámosabb oldaltoll csomóival, sm­aragdszin torkával; a Vörös Édenczet (Uranornis rubra) vörös oldaltollai smaragzöld fej- és tor­kával ; a pacsirta nagy, »Király-Edenczkét« (Lo­­phorina regia) smaragdzöld, legyezőszerüen álló oldaltollaival, s az atlasz ragyogásával biró skar­látvörös színével s hosszan, kecsesen kihajló, zöld zászlós farktollaival mutatjuk be. E legutóbb em­lített madárka oly csudaszép, hogy szépsége még a malagokat is annyira elragadta, hogy ama büv­­erőt tulajdonítják neki, hogy oldaltollait maguk­nál hordva, ez sérthetlenné teszi őket a barczban, mivel szerintük egyenesen az égből származik. Végre még csak a bársonyfekete Aranyló-Éden­­ezetű (Parotia sexpennis) ragyogó mell- és hom­­loktollai, valamint a füle mögül elálló és felme­reszthető hosszú oldaltollaival, és a »Fekete-Eden­­czet« (Paradisea superba) szivárványos érczes-zo­­mánczú, lyra alakú szintén felmereszthető mell-és tarkó gallérjával, mint a legszebbeket em­lítjük fel. Mint említettük, Új-Guineának s szigetvilá­gának sűra, a napsugarat elzáró végtelen tropikus erdeiben élnek e pompás madarak, és a különféle fák gyümölcseivel s rovarokkal táplálkozva ép úgy, mint ritka, de ragyogón szép rokonaik a szivár­ványszínű Schlegelia Wilsoni és Xanthomelas aureus. A társaságot nagyon szeretik, úgy, hogy némelykor 30—40 is van egy csomóban, nők, fiatal hímek, teljesen kifejlődött hím alig van kettő­­három egy ilyen csapatban. Különben is természetük és viselkedésük sok­ban hasonlít a varjúfélékhez, miután mintegy át­menetet képeznek a sárgarigó és varjúfélék kö­zött, s nagyságuk különböző, vannak varjú- és pacsirta nagyok s ezek között is kisebb nagyobbak. Májusban ébred fel a hímekben a párzási ösztön. Ilyenkor a szigetek harsognak éles hang­juktól, s a hímek násztánczukat járják, azaz olda­laikon dísztollazatukat , mely egy élénken mű­ködő mozgideggel ellátott kinövésben fészkel, kiterjesztik, szárnyaikat leeresztve reszkettetik, szóval tollazatuk minden pompáját kitüntetik, s a fel-lemeresztés által ragyogtatják. Legélénkebb a párzó kedv a reggeli órákban, mikor egy magas kiválasztott fának kinyúló száraz ágára több hím telepedik, s ott szálldogálnak, bókolnak ragyog­­tatva minden fényét, pompáját dísztollaiknak a nők előtt. A földre kivételes ritkán, csak elkerül­­hetlenül szállnak, mivel tollaikra szerfelett hiúk, kényesek, s a legkisebb szenyt, rendetlenséget rajta nem tűrik. Nincs elragadóbb látvány, mint e pom­pás madarakat repülve látni. Aranyszin oldaltolla­zatuk kecsesen hullámzik, fénylik, ragyog a reggeli napsugárban s úgy tetszik, mintha ezen aranyló csomók ringatva úsztatnák, vinnék a levegőben, annál is inkább, mert repülése méltóságosan szép hullámos. Vadászatuknak majdnem egyedüli neme, hogy a papuák meglesik őket hova telepednek le éjjeli nyugalomra, akkor még napszállat előtt egy­­egy papua tompahegyü nyilakkal, hogy a bőr át ne lyukadjon s be ne piszkáljon a vértől, felfegy­verkezve, arra a fára mászik és szorgosan elrejti, álczázza magát lombozattal, ágakkal s türelmesen vár napkeltéig; s mikor ébredezni kezdenek, akkor, egyenként lelövöldözi őket. Fogják őket még hur­kokkal, melyeket egy-egy kedvencz gyümölcsük­kel megrakott fára (Theakfa) aggatnak, vagy a kenyérfa gyümölcséből készített enyvvel egy hosszú rotang vagy bambus szálat kennek be, s az ébredés mmm———mmmmmmmmw—'■ 1,1 '*'■ Mai számunkhoz másfél iv melléklet van csatolva. Belföld, Budapest, nov. 7. (Minisztereink Bécs­­ben.) A »Bud. Corr.« jelentése: Szapáry Gyula gr. miniszterelnök és Wekerle Sándor pénzügymi­niszter a delegáczió ülésszaka alkalmából hétfőn hosszabb tartózkodásra Bécsbe utaznak, hogy a delegáczió albizottságainak tanácskozásaiban részt­­vegyenek. Szögyény László minisztert ő felsége ma délben Gödöllőn hosszabb kihallgatáson fo­gadta ; a miniszter ma este Bécsbe utazott vissza. Budapest, nov. 7. (A delegáczió jubi­leum­a.) A Bud. Corr. jelenti: A delegácziónak hétfőn megnyitandó ülésszakával a delegácziók intézménye tulajdonképen egy csendes jubileumot ül, amennyiben a jelenlegi ülésszak, nem is szá­­mítva a néhány évben tartott kétszeres ülésezést, a kiegyezés óta a huszonötödik, mert 1868-ban két külön delegáczió volt egybehiva. Budapest, nov. 7. (A bácskai kortes­világ.) Apponyiék felosztották maguk között Bács megyét. A zombori dinom-dánomon megálla­pították, hogy melyikük melyik kerületet fogja birtokba venni a legközelebbi választásoknál. Az osztályos atyafiak között szent a béke, daczára annak, hogy a közzétett lisztában békességesen megférnek egymás mellett a nemzeti pártiak a szélső balokkal és a bevallott nemzetiségivel. Gon­doskodtak is róla, hogy a világ tudomást vegyen a nagy akc­ióról. Nem akarunk oly figyelmetlenek lenni, hogy a tudomásul vételről ki ne állítsuk a kvnstancziát. Tesszük ezt teljes nyugalommal. Mert minél több helyen fordulnak meg a nemzeti párt matadorai személyesen, minél inkább szolgáltatnak alkalmat arra, hogy őket közelebbről is m­egismer­­jék, ismerve a magyar nép helyes politikai érzé­két, annál bizonyosabbak vagyunk, hogy az újra keresztelt nemzeti párt minden nagyhangú eről­ködése daczára, annál kevesebb bizalommal fog­nak találkozni az ország közvéleménye előtt. Apponyi gróf Zomborban is, mint ezt már Jász­berényben megkezdette, a tisztviselőkhöz intézte szavát. Független gondolkodásunknak, helyes politikai érzékkel bíróknak mondta őket, ha őt pártolják; szolgalelkeknek, csúszó mászóknak, ha más politikai hitvallást merészelnének követni, mint a minőt ő prédikál. A politikai türelmesség e nemes nyilvánulásával karöltve jár az a kö­zönséges és alacsony persifrage, a­melyet a »Pesti Napló« mai vezérczikke az, a­midőn a kereske­delmi miniszter kilátásba helyezett hivatalos utazását a kormány kortespolitikája kifolyásának tulajdonítja. De nemcsak a politikai, hanem a társadalmi morál meglepő bizonyságát nyújtja az a gyanúsítás, amelylyel ugyanez a lap a Bács vármegyei tisztikart megtámadja anélkül, hogy csak egyetlen adattal rendelkezhetne a bizonyí­tásra. Mert az, hogy Bácsvármegyében a bűnös tisztviselőket kérlelhetlen szigorral üldözik, és az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit a »Pesti Napló« Bács megyei vezetőire ráfog.A »Calumniare audacter« méltó jelszó ehhez a párthoz és em­bereihez. Azok, akik ellen ezek a vádak fel­­hangzanak, sokkal nagyobb és méltóbb becsülésben állanak az őket ismerők előtt, hogysem az ilyféle támadásokkal szemben csak egy szót is vesztegetni érdemes volna. Egyébként is sivár lelkek tulaj­donsága a mások gyanúsítása, főleg ha csak ez az egy mód látszik alkalmasnak arra, hogy magu­kat ez­által kedvesekké tegyék. Különben is, mi igaz a bácsmegyei kerületek felosztásában, nem keressük. Az ellenzéki urak ott léphet­nek föl, a­hol nekik tetszik. Ez az ő dolguk. De ha már maguk között oly békességesen megosz­toztak, kérjük, hagyják ki az osztozkodásból a sza­badelvű pártot, amely velük egyátalán nem akar a kerületek rovására alkudni.Hogy a szabadelvű párti képviselők közül ki, hol fog fellépni ? azt már csak mégis nem Apponyi uraimék fogják megállapítani, sem pedig erre tőlük senki engedélyt nem kér. Baja város polgárai is meg tudják a Horánszkyék esze nélkül is választani, hogy kire adják szavaza­tukat, ép úgy, mint a bácsmegyei többi kerületek polgárai, a­kikre — mint bennünket onnét értesí­tenek — a bácsmegyei kirohanás inkább a maga­sabb komikum, mint a komoly akc­ió benyomá­sát tette. Budapest, nov. 7. (Az amerikai sertés­behozatal a vámtanács előtt.) A vámta­nács, mint már említettük, utolsó ülésében egyhan­gúlag azt a véleményt fejezte ki, hogy az adott viszonyok között az amerikai sertéshús behozatala ellen évek előtt kibocsátott tilalom most hatályon kívül helyezhető. Az indokok, amelyek a vámtaná­csot ez egyhangú határozatában vezették, igen vi­lágosak. Miután úgy Németország, mint Franczia­­ország és Olaszország meghajoltak a Mac­Kinley­­hill által kilátásba vett retorziók előtt és az ame­rikai sertéshús behozatalát megengedték, a mi ré­szünkről érthetetlen lett volna, hogy az amerikai visszatolást magunkra vonjuk az által, hogy a reánk nézve alárendelt jelentőségű tilalmat to­vábbra is érvényben tartsuk. Egy alaposan infor­mált helybeli újság ugyan azt hiszi, hogy ez az in­tézkedés csakis a bécsi gyöngy­házgomb-iparosok ér­dekében történt, azonban ez a feltevés csak azt bizo­nyítja, hogy a kérdéses újság munkatársai a bécsi lapokat jobban ismerik, mint a jelenlegi kereske­delempolitikai helyzetet. Tényleg úgy áll a dolog,­ hogy Magyarország pl. a Mac­Kinleydall által lehetővé vált czukorbevitelben igen tekintélyes mérvben van érdekelve. Ha mármost némely jeles hazafiak jobban szeretnék, hogy az amerikai czu­­korbevitel egészen az osztrák gyáraknak jusson, mi abban a véleményben bátorkodunk lenni, hogy sem a magyar gazdáknak, sem a magyar gyárak­nak, sem végül a magyar kincstárnak nem lesz ártalmára, ha a magyar czukor az Egyesült Álla­mok piac­án az osztrák és a német mellett, mint versenytárs jelentkezik. A­ki különben a hazai kereskedelem és ipar viszonyaival némi személyes ismeretséget­­ folytat, az előtt kár volna bizonyí­tani, hogy mi az amerikai bevitelben igen­is érde­kelve vagyunk még máskép is, mint a bécsi gyöngy­­házgomb-iparosok révén. A sertés tekintetében a mi érdekünk az volt, hogy azok az országok, melyek a magyar sertést vásárolni szokták, ne nyittassanak meg az amerikai behozatalnak. A­mely pillanat­ban ezek az országok az amerikaiak előtt letették a fegyvert, mi sem védekezhettünk többé, mert hiszen szabadságában áll pl. Németországnak, hogy az amerikai behozatalt »naczionalizálva« el­­küldje monarchiánkba — már a­mennyire az a nálunk fennálló igen magas zsír- és szalonnavám mellett egyáltalában lehetséges. Azt azonban szí­vesen megengedjük, hogy mivel egész Európa meghajolt a Mac-Kinley-bill előtt, a magyar kor­­mány egymaga nem érezte magát indíttatva az

Next