Nemzet, 1893. február (12. évfolyam, 3747-3774. szám)

1893-02-23 / 3769. szám

fllEttKSMUl'i'éwflhf f­­erencErek­ ter«, Athenaeum-épüle­t, L emelet. A. kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk sL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk-HIRDETÉSEK agy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együ­tt 8 kr.) 3769. (54.) szám. __________Reggeli kiadás.________ Ifitalé-Hrrisafil Ferencziek-tere, Athenaeum-épület* földssittij Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra Sírt 3 hónapra . * 6 hónapra ............................... 199­­y. esti kiadás postai különküldéséért felül­fizet­és havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ára 5 kr. vidéken 8 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Budapest, 1893. Csütörtök, február 33. XII. évi folyam. A spekuláczió. Budapest, febr. 22. Az a nagy hitelművelet, mely a fél milliárdnyi 5°/6-os államadósság konverzió­jából és a valutarendezéshez szükséges arany beszerzéséből áll, oly bámulatos sikerrel és gyorsasággal megy keresztül — ezt már most állíthatjuk — a­mely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalja. Hiszen 500 millió fedezésére csak 25 milliót kell új hitelezőktől kérni, a többi óriási összeget örömest tartják meg a régi hitelezők és készségesen beleegyeztek a kamatlábnak egy egész százalékkal leendő leszállításába. Minthogy az aranybeszerzés is oly könnye­dén és a pénzpiac­ minden megerőltetése nélkül megy — miben nagy érdeme van Amerika hibás valuta­politikájának, mely hetenként millió számra űzi Európába az aranyat — alapos reményünk, sőt biztosí­tékunk van arra nézve, hogy az a művelet, melynek keresztülvitelére egy pár évet kel­lett szánni, egy pár hónap, mondh­atnók, egy pár hét alatt keresztülvihető lesz. És­pedig nem csak a magyar államhitelre és pénzügyekre nézve fényes eredménynyel, sőt nagyobb haszonnal is, mint eleinte tervez­ték, hanem egyúttal oly természetesen, min­den erőltetés nélkül, hogy sem az arany­­piac­ nem érzi szükségét a reagálásnak, — pedig ez nagy szó, mert ha küzdelem lenne az arany miatt, sokkal nehezebben lenne megtartható, — sem az ország kamatlába és hitelviszonyai nem mutatnak ellentétet, vagy csak eltérést sem az állam által most elért eredménynyel szemben. Ez az utóbbi körülmény szintén na­gyon figyelemre méltó, mert bizonyítja, hogy az ország pénzügyi és hitelviszonyai­­ párhuzamosan fejlődtek az állam pénzügyei­vel és hitelével, sőt mintegy nyomás alól szabadultak fel azok, mihelyt az állam, a pénzpiac­on sem új kölcsönök, sem magas kamatláb által nem nyomta a magánhitelt. A valutarendezés fixírozása tökéletesen elég­séges volt arra, hogy a külföldi hitelforrá­sokat megnyissa, illetőleg hozzáférhetőbbé és olcsóbbá tegye nemcsak az államnak, de a köz- és magánhitelnek is. Ezt ősz óta ta­pasztaljuk, mert nem állott be a kamatláb­nak az az emelkedése, a pénzforrásoknak az a megszorulása, mely élénkebb üzleti viszonyok közt, sőt az őszi s téli campagne­­ban, rendesen bekövetkezni szokott. El­lenkezőleg: a pénz bősége és olcsósága foly­ton tart, a­mi lényeges befolyást gyakorol a tőzsdei spekulác­ió és alapítási vágy élénkítésére. A­mennyiben ez a létező erők természetes megnyilatkozása, annyiban sem­mi kifogást sem lehet az ellen emelni, de az is bizonyos, hogy a­mennyiben mester­kélten túl csigáztatik, akár a spekulác­ió, akár az alapítás, abból komoly baj lehet, és könnyen vonhat maga után olyan visszaha­tást, mely nem csak egyeseknek okozhat nagy veszteségeket, sőt bukást is, de a köz­hitelnek és az állami pénzügyeknek is ár­talmára válhatik. Minthogy pedig vannak jelek, melyek már is a spekuláczió és némely irányban az alapítási vágynak is (bárcsak biztosabb alapon és komolyabb formában nyilvánulna az!) ezt a hibás mértékét jelzik s kötelessé­get mulasztanánk el, ha erre a közfigyel­met fel nem hívnák. Megmondjuk őszintén, nagyon örülünk annak, hogy az állami pa­pírok, bank- és iparvállati részvények árfo­lyama felszabadult abból a deprimált és hátrá­nyos állapotból, melyben régebben állott, de a közelebbi hetekben mégis túlságosnak tartjuk némely papírok­­árfolyam-emelkedé­sét, mert ha az állampapír vagy záloglevél és vasúti prioritás biztos és állandó kamato­zását még most is 4°/6-on felül számítja a tőkésítésnél, illetőleg vásárlásnál a kö­zönség és ha már abban is nagy, úgyszól­ván váratlan fordulatot látunk, hogy ezek­nél és a betéteknél oly könnyen mondott le a magán­tőke az 50/st-os kamatról, ami­hez pedig hosszú évtizedeken át szokva volt, amire háztartások és családok voltak alapítva; úgy indokolatlannak tartjuk most még azt, hogy a hitel- és iparvállala­tok részvényei is oly magas árfolyammal árultassanak és vezessenek, mely a 4—5°/6 kamatozásnak csak akkor felel meg, ha az illető vállalatnak nagyon kedvező üzleti éve van. Mert az ilyen vállalatok sok koc­kázattal és nagyon hullámzó üzleti eredménynyel dolgoznak, és ennek az ered­ménynek még kedvező (felső) határai is, ezentúl még szűkebbre lesznek szabva, egyszerűen azért, mert a verseny még na­gyobb lesz és még kisebb haszonnal beér­ni kényszeríti az illető vállalatokat. Ezért mondjuk, hogy ha a mostani legkedvezőbb eredmények úgy kapitalizáltatnak az emlí­tett vállalatok részvényeinél, hogy 5°/o-ot sem adnak, az már túlhajtott spekuláczió és ha — mint már is történik — csak kurzus játékra megy ki, veszedelmes kö­vetkezményekkel járhat. Még szigorúbban kell eljárni a vál­lalatoknál és azok alapításánál. Ipari, ma­lom-, tégla­gyárak, takarékpénztárak és ban­kok nem alapíthatók csak arra a számí­tásra, hogy a régiekből több, eddig szépen jövedelmezett és arra, hogy azok részvényei magasan állanak, hanem magának az illető A NEMZET TÁRCZÁJA. Febr. 22. A KRÁÓ­ REGÉNY. Irta: Jókai Mór. (Folytatás.) 8 — Úgy volt liz az. Fennhangon beszélték az urak egymás között, hogy Napoleon herczeg legitimista összeesküvésnek esett áldozatul. Őriz­kedem véleményt mondani. Lehet úgy, lehet máskép. Lehet politika, lehet spekuláczió. Az olyan urak, mint Cassagnac, azt beszélték, hogy komplett volt, az olyan urak, mint Pereira, a­kik sokat vesztettek a fogadáson, azt mondták, hogy yankeetrik volt. Igen, igen, ez volt a műkifeje­­zés Ellinor vikomt vállalataira. — No hát mondja ön el, hogy vélekedtek az urak? — Hát hogy Ellinor vikomt, a­ki hadse­géde volt Lulu herczegnek, egy felbérelt kém által előre értesíté a Zulu tábor vezérét, hogy merre fog a herczeg kíséretével együtt kémszem­­lére elindulni. Az viszont arról értesíte­tt, hogy hol fognak az ő emberei lesben állni. Mikor az­tán a megjelölt ámbuszkád közelébe értek, Elli­nor vikomt rávette a herczeget, hogy szánjanak le a lovaikról s hágjanak fel egy magasabb ha­lomra, a honnan az egész rónát beláthatják. Ekkor egyszerre felugráltak a magas fűben el­rejtőzött kafferek. A többit az újságokból tud­juk. Hogy a herczeget az egész kísérete cserben hagyta. Azok mind nagy sebtében felugráltak lovaikra, ő pedig nem birt a lovával, nem tu­dott a nyergébe felkapni s ott esett el a vad­emberek aszszagát-döfései alatt. — No az úgy volt. Emlékszem. Olvastam. — Hát ez urak, a kik a fölött a klubban szánzsén diskuráltak, azt mondták, hogy ez poli­tikai gyilkosság. A politikai gyilkosság pedig fel van véve a népjog kodekszébe. Szép is volna, ha a francziák kezdenének el lamentálni egy napoleonida meggyilkoltatása miatt, a­kik egy Bourbon koronás fejét nem sajnálták a nyaktiló alá vinni. — Hát abban igazuk is volt! Már tudni­illik amazoknak, nem is amazoknak, hanem eme­zeknek, az az, hogy azoknak, a­kik úgy vé­lekedtek. — E haláleset által az imperialisták meg lettek fosztva a legbiztosabb alaptól, a­mire a fellegváraikat építették. Oda volt a trónje­löltjük. A vörös herczegből nem lesz császár! — Hát De­ Quimper Ellinorral mi lett? — Ő ismét visszakerült Párisba: feljött a jockey klubba. Fogadta a granulácziókat és az inzultácziókat egész hozzá illő applombbal. Az utóbbiakért sorba megverekedett s az ellenfeleit megszurkálta; kitörülteté a nevét az imperialista klubból s megosztozott a marquis-val a fogadá­sok nyereségén; kapott, az mondják, kétszázezer frankot. — Hisz ez derék ember! Jacques Pluhar nem szólt semmit, csak a szemével hunyorított rá. Kis idő múlva Filibert gróf, a­kinek me­gint másfelé járt a gondolatja, azt kérdezé a komornyiktól: — Hát aztán Jacques, nem nyomta önnek a lelkiismeretét az a tiz frank, a­mit ön egy császári herczeg meggyilkoltatásán nyert? — Hát hiszen én is »derék ember« vagyok. Abban megint igazat kellett neki adni. Ámbár világos a szofizma. Tiz frank egy ember­életért nyomhatja az ember lelkét, de kétszáz­ezer frank már nem nyomhatja. Most azután egészen kiváncsivá volt téve az öreg gróf az unokaöcscsére. Újból kérdőre fogta Jacques urat. — Mondja csak Jacques: nagy szelet csi­nál az az én unokaöcsém Párisban? — Ő adja a hangot a társaságban. — S van neki hozzá való jövedelme? Én, a­hogy emlékezem rá, a papa De­ Quimper egy nagyon szerény birtoku grófocska volt, a­ki mindig a szekerészettől telelésre kikölcsönzött lovakon járt. — Azt tudom, hogy mesés összegeket tud f elkölteni. — De hát honnan veszi hozzá a pénzt? Tán csak nem áll — zsidó vállalkozókkal üzleti viszonyban ? — Oh azt nem! — Vagy politikus herczegasszonyokat fosz­togat ki? — Még azt sem. Hiszen tudja gróf ur: a a világ olyan nagy! Francziaország nagyobb! A­ki olyan szerencsés, hogy francziának születhe­tett, annak már privilégium van adva, hogy any­­nyit vegyen el a világból, a mennyi neki tet­szik. — Van nekem egy czimborám, egy muszka. — Én a muszkákkal különösen rokon­szenvezek. Azok is annyit vesznek el maguknak a világból, a mennyi nekik tetszik. Ez az én rangtársam, (portás az orosz követségi palotában.) azt mondta nekem, hogy van egy orosz közmon­dás »hol telelnek a rákok?« A ki rá tud ta­lálni arra a L.olyr©7 ahol a rákol» i.ölelnek7 asz «, szerencse fia. Ellinor gróf mindig rá tud találni egy ilyen rákteleltetőre. Olyan ötletei vannak, a mik másnak eszébe nem jutottak volna s a mik­ből ö százezreket seper be. — Szeretnék egy olyat hallani. — Hát például itt ez az újság a kezem­ben, a mindennapi kedvencz olvasmánya a gróf­nak : ez a Harlekin — évenkint félmilliót jöve­delmez Ellinor vikomtnak. •— Hát ez az ő vállalata? — Csakhogy nincs rajta a neve. Van di­rektora, kiadója, gerantja, felelős szerkesztője és párbajozó szerkesztője, de ő maga a szárazföldön marad, csak a napi jelszavakat osztja ki. — De hisz egy ilyen lapnak a szerkesztése óriási pénzbe kerülhet. Annyiféle pártnak a ma­tadorait megnyerni, hogy egy közös hírlapba írja­nak, azokat úgy megfizetni, hogy egymásnak az inszinuáczióit, perszifflánsait eltűrjék, ugyanazon a lapon, a melybe írnak, magukat nevetségessé tenni engedjék, hogy mindennap tízszer egy­mással meg ne duelláljanak! Rengeteg pénz kell oda! (Folyt, köv.) Mai számunkhoz fél év melléklet van -wCTr. csatolva: új vállalatnak önmagában, üzletkörében és vezetésében kell az élet- és fejlődéské­pesség minden biztosítékaival bírni. Ezért a tőzsde-árfolyamok után ne alapítsunk és ne kapitalizáljunk! A vidék bizalma a kormány egyház­politikája iránt. Szeged, febr. 22. [Távira­t.] Szeged város köztörvényhat­ósági bizottsága ma délután tartott rendkívüli népes közgyűlésében csaknem egy­hangúlag — 86 szavazattal öt ellenében — ki­mondta, hogy a­ kormány egyházpolitikai prog­­rammját, mely a kötelező polgári házasság beho­zatalát, az anyakönyvek polgári vezetését, a val­lás szabad gyakorlatot és a zsidó vallás rec­ep­­czióját tartalmazza, — helyesli, e programm meg­­valósítását hazafias készséggel támogatni fogja és kifejezést ad azon óhajtásnak, hogy az egy­házpolitikai programm mielőbb végrehajtassák; ez irányban feliratot intéz a kormányhoz. Komárom, febr. 22. [Eredeti tudósí­­tás.] Komárom szab. kir. város törvényhatósági bizottsága ma délután 3 órakor tartotta meg rendes tavaszi közgyűlését K­udnay Béla főispán elnöklete alatt. A közgyűlés iránt igen nagy ér­deklődést tanúsítottak a bizottsági tagok. Baross Gábor miniszter életnagyságú arczképének ünne­pélyes leleplezése alkalmából, Domány János fő­jegyző mondott alkalmi beszédet. Ezzel kapcso­latban elhatározták, hogy a nagyhid-utczát Ba­­ross-utczára keresztelik. Ez után következett a kötelező polgári házasság behozatalára vonatkozó­lag beadott indítvány,mely a következő: »Mondja ki a közgyűlés, hogy a házassági jog egységes rendezé­sét a kötelező polgári házasság behozatalával úgy erkölcsi, mint jogi szempontból üdvösnek és kívá­natosnak tartja, és annak megvalósítása tárgyá­ban a kormány törekvéseit minden rendelkezé­sére álló eszközökkel támogatni kész. Miről a kormányt azon kérelemmel értesíti, hogy a kö­telező polgári házasság behozatalára vonatkozó törvényjavaslatot a képviselőházhoz mielőbb ter­­jeszsze be.­ Az indítványt aláírták: Nagyvasváry Sándor, Tuba János, dr. Cseley János, Berenkey Antal, Kirchner Mihály, Kossán Dezső, dr. Nagy Vilmos, Csepy Dani, Poloni Lajos és Grünfeld Jakab. Ezen indítvány eletovjé­mnt­ése után Domány János főjegyző hatásos beszéd kíséretében fejte­gette az erős jogállam egységét és a hitfelekeze­­tek jogait a polgári házasság behozatala esetén. A beadott indítvány ellen Németh Vilmos fő­gimnáziumi igazgató emelt szót. Az indítvány mellett szóltak Tuba János, Kn­cz Lajos, Tátray József és Vásárhelyi Domonkos; az utóbbi az in­dítványt azon módosítással kérte elfogadni, hogy abba a kormány által felvetett összes egyházpo­litikai kérdések is benfoglaltassanak (zsidók re­­czepcziója.) Mike Károly azt ajánlotta, hogy a beadott indítvány vétessék le a napirendről. A közgyűlés Mike indítványát mellőzte és Nagy­vasváry Sándor indítványát Vásárhelyi Domonkos módosításával 32 szavazattal 4 ellenében nagy lelkesedéssel elfogadta. A képviselőház csütörtökön, f. hó 23-án délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirend: Az állami tisztviselők illet­ményeiről szóló törvényjavaslat és a földmivelési mi­nisztérium költségvetésének tárgyalása. A képviselőház pénzügyi bizottsága febr. 23-án, d. u. 6 órakor a képviselőházban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy : »Az 1893. év első negyedében viselendő köz­terhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1892. évi XXVIII. tvez. hatályának az 1893. évi május hó végéig való kiterjesztéséről«, szóló törvény­javaslat. A szabadelvű párt f. hó 25-én (szombaton) este 7 órakor értekezletet tart, melynek tárgyai: bizottsági tag­sági helyekre kijelölés, a képviselői napidijakra vonat­kozó javaslat és a kultuszbudget tárgyalása. Belföld, Budapest, febr. 22. (Csattanós c­áfolat.) A »B. C.« írja: A »Frankfurter Zeitung« több hasá­bos bécsi levelét, mely a magyarországi viszonyokat tárgyalja, az a váratlan kitüntetés érte, hogy ellen­zéki sajtónk kommentárral kisérve reprodukálta. Hogy mily kitűnően volt informálva ama levél írója, azt csak egy kis példával akarjuk illusztrálni. A czikk sokat beszél arról, mennyire elhanyagolja Tisza La­jos gróf minisztert az osztrák arisztokráczia, sőt, mi­­randum­ dictu, egy herczeg ismételten meghívta Tisza gróf államtitkárát, a minisztert magát azonban nem hívta meg. Sajátságos, mi mindent tudnak ezek az urak. Mi azonban kérnők a levelező urat, legyen szí­ves, bocsássa rendelkezésünkre az illető államtitkár nevét és czímét, mert szerény tudomásunk szerint az ő felsége személye melletti minisztériumban államtit­kár nem is létezik. Budapest, feb. 22.­­(P­ártértekezlet.) Az országos függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a földmivelési tárc­a költségvetését tárgyalta, s ki­mondta, hogy a képviselői napidíjak szabályozását nyílt kérdésnek tartja fenn. Eötvös előterjesztette a kép­viselőház elnöke által mára egybehívott és a tanácsko­zási idő kiterjesztése tárgyában tartott értekezlet eredményét. A párt egyhangúlag megállapodott a mostani tanácskozási idő változatlan fenntartása mellett. Budapest a polgári házasság mellett. Budapest, febr. 22. Magyarország első városi törvényhatósága, Budapest fő- és székváros közönsége nyilatko­zott ma az egyházpolitikai kérdéseknek a köz­szabadság szellemében való megoldása és külö­nösen kiemelve, a k­ötelező polgári házasság beho­zatalának szükségessége mellett, mely kérdések Radócza János és bizottsági tagtársai indítvá­nya révén kerültek a fővárosi közgyűlés elé. Az indítvány sorsa előrelátható volt, mert olyan magas értelmi fokon álló testülettől, mint a fő­város törvényhatósági bizottsága, elvárható volt, hogy legalább túlnyomó többségében teljes tisz­tában van ezeknek a nagyfontosságú kérdések­nek lényegével és elég szellemi függetlenséggel bír arra nézve, hogy szabadon kimondja véle­ményét, mely a tervbe vett szabadelvű reformok­nak mielőbbi megvalósítására irányul. A fővárosi törvényhatósági bizottság nyi­latkozatának jelentőségét nem hogy csökkentené, sőt fokozza az a körülmény, hogy nem a kor­mánynak, hanem azoknak az elveknek, melyek­nek megvalósítására ez a kormány vállalkozott, óhajtotta hódolatát, áldozatkészségét bemutatni. Ez volt különben az indítványozók czélja is, mi­ként azt Radócza János és Morzsányi Károly bizottsági tagok iparkodtak is kifejezni, kik Po­­lónyinak alacsony felfogásával és az általa oly nagy mértékben űzött gyanúsításokkal szemben rögtön nyilatkoztak, hogy a közgyűlés határo­zata nem akar lenni a kormánynak, —s ez által nem is keresett — tömjénfüst. Itt csak a közszabadság magasztos elveit akarják diadalra juttatni. Sőt ráadásul elfogadták Polónyi pótindítványát, mely a kát. autonómia mielőbbi életbe léptetését c­é­­lozza, holott ez a kormánynak program­jában ily határozottsággal benne sincs és a többi fon­tos egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban nem is említtetett. Ezzel viszont a közgyűlés csak igazságérzetét, méltányosságát akarta ki­fejezni abban az irányban, hogy határo­zata egyetlen egyház ellen sem irányul, sőt kész minden egyház jogos érdekeit támo­gatni, persze abban a mértékben, a­mint az a közszabadság és az állam érdekeit nem kor­látozzák. A közgyűlés ugyan zajosan indult meg és viharos jelenetekre számítottak, melyek azonban elmaradtak. Az ellenvéleményeket türelmesen meghallgatták, sőt még Bogisich Mihály buda­vári prépost-plébános közel háromnegyed óráig tartó beszédének teherpróbáját is kiállotta a közgyűlés türelme. A szavazás is ünnepiesen és méltósággal történt. Először azt a kérdést döntötték el, majd­nem egyhangúlag, hogy Radócza és társainak indítványa sürgősen tárgyalandó-e, vagy sem. L­i­p­­­h­a­y Béla báró nem tartotta sürgősnek az indítványt, azt elodázni óhajtotta volna, sőt még az egyes kérdések megoldásának módozataira nézve is részletes indítványt kívánt. Persze erő­sen felzúgott a közbekiáltás, hogy a polgári há­zassági törvényjavaslatot csak nem akarják a városházán letárgyalni. Sürgősen kívánták tárgyalni az indítványt Polónyi és Radó­cza, ki már az egyházpolitikai reformok ellen megindított klerikális akc­ióra való tekintettel is sürgősen kívánta tárgyalni az indítványt. Nagy derültséget keltett V­­­r­a­v­a József dr. indítványa, ki azért, mivel az állami anyakönyvvezetés bizo­nyos kiadásokkal fog járni, azt akarta, hogy Ra­dócza indítványát előbb tárgyalja le a fővárosi pénzügyi és gazdasági bizottság. Hanem Helfy alaposan eloszlatta Virava téves felfogását, hogy itt tulajdonképen csak elvnek kimondásáról van A farkas statáriuma az Akadémiában. Az Irodalomtörténeti Közlemények utolsó füzetét ma küldték be hozzánk. Tartalma, mint az előbbi füzeteké, gazdag és érdekes. De van benne valami különös, valami feltűnő is: egy félévnyi melléklet, mely e czímet viseli Négy okirat, és mely egy titkos irodalmi kivégzést megelőzött pör hiteles iratait tárja elénk. Az akadémia irodalomtörténeti bizottsága tudniillik, melynek megbízásából és kiadásában jelenik meg a folyóirat, eddigi jeles szerkesztőjét, Ballagi Aladárt brevi mann ,elcsapta és az uj évfolyam szer­kesztésével Szilády Áront bízta meg. Ez a per ered­ménye, melyet, habár a sértett derék tudóst sajnál­juk is, szó nélkül elfogadtunk volna, ha a körülmé­nyek, melyek ügyét kisérik és a csorba, mely ez által az akadémia érdekén és tekintélyén ejte­­tett, nem hívná ki a szigorú kritikát, azt a bi­zonyos »tárgyilagos kritikát«, melynek hiányát Szász Károly úr csak nem rég óbógatva siratá meg, néhány jól potyogtatott krokodilus-könynyel. De mielőtt következtetéseinket megvonnók, lássúk előbb a tényeket, a mint azok az előttünk fekvő hiteles okiratokból kiviláglanak. 1892. decz. 23-án a 18 tagból álló irodalmi bizottság ülésében — csupán négy tag jelenlé­tében — fölkelt Szász Károly úr, mint elnök és jelentette, »hogy az »Irodalomtörténeti Közle­mények« eddigi szerkesztése ellen több oldalról emelt alapos kifogásokra utalva, Ballagi Aladár urat felszólította, hogy a szerkesztésről mondjon le. Ballagi úr azonban erre hajlandó nem­ volt. Elnök emlékezteti tehát a bizottságot, hogy a »Közle­mények« megindításakor a bizottság azt, kívánta, hogy közlönyének szerkesztője Szilády Áron le­gyen; ez azonban akkori körülményeinél fogva a bizottság kérelmének nem tehetvén ele­get, ideiglenesen egy évre Ballagi Ala­dár kéretett föl a folyóirat szerkesztésére, a­ki azt kísérletképen egy évre szíves volt elvállalni. Most — két év múltán — elnök úgy tudja, semmi akadály sincs többé arra, hogy a bizottsági előadó (Szilády), a dolog természeténél fogva őt megillető szerkesztés gondjait átvegye«; kéri tehát a határozatot. A bizottság (négy em­ber!) »örömmel veszi tudomásul az elnök elő­terjesztését« ; megbízza Sziládyt és elrendeli, hogy erről Ballagit jegyzőkönyvi kivonaton ér­tesítsék. Erre Ballagi a következőt felelte: »Tekintetes bizottság! Az Irodalomtörténeti bizottságnak decz. 23-iki és velem 30-án közölt határozatára van szerencsém tisztelettel válaszolni. 1. A bizottság elnöke a végleges határozat alapjául szolgáló tényállást úgy adja elő, hogy az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztése csak egy évre s kísérletképen ruháztatott reám. »Ideiglenesen« — úgymond — »egy évre«, »ki­­sérletképen« és újból hangsúlyozza, hogy csak »egy évre.« Ez merő valótlanság. A bizottság 1890. decz. 6-ki ülése jegyzőkönyvének 29. pontja ugyanis igy szól: »... Az Irodalomtörténeti Köz­lemények czimmel megindítandó folyóirat szer­kesztésével Ballagi Aladár bizatott meg, s a programmszerű­ előfizetési felhívás mielőbbi elkészítését s közzétételét a bizottság tőle várja.« — »Egy évre« szóló megbízatásnak semmi nyoma. A nyelv- és széptudományi osztály, a fön­­tebbi határozatot — az akadémia hivatalos lapja »jegyzőkönyvi mellékletei« szerint — így je­lentette be az összes ülésnek: »A folyóirat szer­kesztésével Ballagi Aladár lt. bizatik meg.« Itt sincs semmi nyoma az »egy évre« Beyjod­e m©gtoízat­&,e*xc»,:i*;7 « a ]. 0­­. év óta vitt szerkesztéstől való fölm­entésemnek alapja s egyetlen kifejezett indoka­­nem egyéb, mint négyszer megismételt valótlanság, melylyel a tényállást határozat­­hozatal czéljából egy előadó elnök­­ a bi­zottságot félrevezette. Tiltakozom föl­mentésem ellen. 2. A határozat azon kifejezése, hogy »több oldalról emelt alapos kifogások« miatt merü­lhek fel, — tekintve a lefolyt küzdelem tüneteit s azt, hogy mint szerkesztő lapomnak anyagi ügyeit is magam viszem,­­ oly gyanúsítást is foglalhat magában, mely még morális integritá­somat is érintheti. Ennélfogva kérem és a leg­rövidebb idő alatt elvárom, hogy a bizottság e kitételnek: »alapos kifogások« — részletes és határozott magyarázatát adja a megjelölt vonat­kozásban. Budapesten, 1893 jan. 5. Teljes tisztelettel Ballagi Aladár, egyet, tanár.« A bizottság az 1893. jan. 9-diki ülésben, hol megint három szavazó tag volt jelen B­­­lagi tiltakozó beadványa fölött napirendre a tért" megjegyezvén, hogy ő »nagyobb mennyiségben közlendő irodalmi adatokat kért« a szerkesztőtől »Azonban az a könyvészeti halmaz, a­melyet a folyóirat tisztességét kisebbítő hangon írt kérdés tárgyalása folytán tett közzé csak részben tekinthető ilynemű közleménynek.«

Next