Nemzet, 1893. február (12. évfolyam, 3747-3774. szám)
1893-02-23 / 3769. szám
fllEttKSMUl'i'éwflhf ferencErek ter«, Athenaeum-épület, L emelet. A. kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk sL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk-HIRDETÉSEK agy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 3769. (54.) szám. __________Reggeli kiadás.________ Ifitalé-Hrrisafil Ferencziek-tere, Athenaeum-épület* földssittij Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra Sírt 3 hónapra . * 6 hónapra ............................... 199y. esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ára 5 kr. vidéken 8 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Budapest, 1893. Csütörtök, február 33. XII. évi folyam. A spekuláczió. Budapest, febr. 22. Az a nagy hitelművelet, mely a fél milliárdnyi 5°/6-os államadósság konverziójából és a valutarendezéshez szükséges arany beszerzéséből áll, oly bámulatos sikerrel és gyorsasággal megy keresztül — ezt már most állíthatjuk — amely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalja. Hiszen 500 millió fedezésére csak 25 milliót kell új hitelezőktől kérni, a többi óriási összeget örömest tartják meg a régi hitelezők és készségesen beleegyeztek a kamatlábnak egy egész százalékkal leendő leszállításába. Minthogy az aranybeszerzés is oly könnyedén és a pénzpiac minden megerőltetése nélkül megy — miben nagy érdeme van Amerika hibás valutapolitikájának, mely hetenként millió számra űzi Európába az aranyat — alapos reményünk, sőt biztosítékunk van arra nézve, hogy az a művelet, melynek keresztülvitelére egy pár évet kellett szánni, egy pár hónap, mondhatnók, egy pár hét alatt keresztülvihető lesz. Éspedig nem csak a magyar államhitelre és pénzügyekre nézve fényes eredménynyel, sőt nagyobb haszonnal is, mint eleinte tervezték, hanem egyúttal oly természetesen, minden erőltetés nélkül, hogy sem az aranypiac nem érzi szükségét a reagálásnak, — pedig ez nagy szó, mert ha küzdelem lenne az arany miatt, sokkal nehezebben lenne megtartható, — sem az ország kamatlába és hitelviszonyai nem mutatnak ellentétet, vagy csak eltérést sem az állam által most elért eredménynyel szemben. Ez az utóbbi körülmény szintén nagyon figyelemre méltó, mert bizonyítja, hogy az ország pénzügyi és hitelviszonyai párhuzamosan fejlődtek az állam pénzügyeivel és hitelével, sőt mintegy nyomás alól szabadultak fel azok, mihelyt az állam, a pénzpiacon sem új kölcsönök, sem magas kamatláb által nem nyomta a magánhitelt. A valutarendezés fixírozása tökéletesen elégséges volt arra, hogy a külföldi hitelforrásokat megnyissa, illetőleg hozzáférhetőbbé és olcsóbbá tegye nemcsak az államnak, de a köz- és magánhitelnek is. Ezt ősz óta tapasztaljuk, mert nem állott be a kamatlábnak az az emelkedése, a pénzforrásoknak az a megszorulása, mely élénkebb üzleti viszonyok közt, sőt az őszi s téli campagneban, rendesen bekövetkezni szokott. Ellenkezőleg: a pénz bősége és olcsósága folyton tart, ami lényeges befolyást gyakorol a tőzsdei spekuláció és alapítási vágy élénkítésére. Amennyiben ez a létező erők természetes megnyilatkozása, annyiban semmi kifogást sem lehet az ellen emelni, de az is bizonyos, hogy amennyiben mesterkélten túl csigáztatik, akár a spekuláció, akár az alapítás, abból komoly baj lehet, és könnyen vonhat maga után olyan visszahatást, mely nem csak egyeseknek okozhat nagy veszteségeket, sőt bukást is, de a közhitelnek és az állami pénzügyeknek is ártalmára válhatik. Minthogy pedig vannak jelek, melyek már is a spekuláczió és némely irányban az alapítási vágynak is (bárcsak biztosabb alapon és komolyabb formában nyilvánulna az!) ezt a hibás mértékét jelzik s kötelességet mulasztanánk el, ha erre a közfigyelmet fel nem hívnák. Megmondjuk őszintén, nagyon örülünk annak, hogy az állami papírok, bank- és iparvállati részvények árfolyama felszabadult abból a deprimált és hátrányos állapotból, melyben régebben állott, de a közelebbi hetekben mégis túlságosnak tartjuk némely papírokárfolyam-emelkedését, mert ha az állampapír vagy záloglevél és vasúti prioritás biztos és állandó kamatozását még most is 4°/6-on felül számítja a tőkésítésnél, illetőleg vásárlásnál a közönség és ha már abban is nagy, úgyszólván váratlan fordulatot látunk, hogy ezeknél és a betéteknél oly könnyen mondott le a magántőke az 50/st-os kamatról, amihez pedig hosszú évtizedeken át szokva volt, amire háztartások és családok voltak alapítva; úgy indokolatlannak tartjuk most még azt, hogy a hitel- és iparvállalatok részvényei is oly magas árfolyammal árultassanak és vezessenek, mely a 4—5°/6 kamatozásnak csak akkor felel meg, ha az illető vállalatnak nagyon kedvező üzleti éve van. Mert az ilyen vállalatok sok kockázattal és nagyon hullámzó üzleti eredménynyel dolgoznak, és ennek az eredménynek még kedvező (felső) határai is, ezentúl még szűkebbre lesznek szabva, egyszerűen azért, mert a verseny még nagyobb lesz és még kisebb haszonnal beérni kényszeríti az illető vállalatokat. Ezért mondjuk, hogy ha a mostani legkedvezőbb eredmények úgy kapitalizáltatnak az említett vállalatok részvényeinél, hogy 5°/o-ot sem adnak, az már túlhajtott spekuláczió és ha — mint már is történik — csak kurzus játékra megy ki, veszedelmes következményekkel járhat. Még szigorúbban kell eljárni a vállalatoknál és azok alapításánál. Ipari, malom-, téglagyárak, takarékpénztárak és bankok nem alapíthatók csak arra a számításra, hogy a régiekből több, eddig szépen jövedelmezett és arra, hogy azok részvényei magasan állanak, hanem magának az illető A NEMZET TÁRCZÁJA. Febr. 22. A KRÁÓ REGÉNY. Irta: Jókai Mór. (Folytatás.) 8 — Úgy volt liz az. Fennhangon beszélték az urak egymás között, hogy Napoleon herczeg legitimista összeesküvésnek esett áldozatul. Őrizkedem véleményt mondani. Lehet úgy, lehet máskép. Lehet politika, lehet spekuláczió. Az olyan urak, mint Cassagnac, azt beszélték, hogy komplett volt, az olyan urak, mint Pereira, akik sokat vesztettek a fogadáson, azt mondták, hogy yankeetrik volt. Igen, igen, ez volt a műkifejezés Ellinor vikomt vállalataira. — No hát mondja ön el, hogy vélekedtek az urak? — Hát hogy Ellinor vikomt, aki hadsegéde volt Lulu herczegnek, egy felbérelt kém által előre értesíté a Zulu tábor vezérét, hogy merre fog a herczeg kíséretével együtt kémszemlére elindulni. Az viszont arról értesített, hogy hol fognak az ő emberei lesben állni. Mikor aztán a megjelölt ámbuszkád közelébe értek, Ellinor vikomt rávette a herczeget, hogy szánjanak le a lovaikról s hágjanak fel egy magasabb halomra, a honnan az egész rónát beláthatják. Ekkor egyszerre felugráltak a magas fűben elrejtőzött kafferek. A többit az újságokból tudjuk. Hogy a herczeget az egész kísérete cserben hagyta. Azok mind nagy sebtében felugráltak lovaikra, ő pedig nem birt a lovával, nem tudott a nyergébe felkapni s ott esett el a vademberek aszszagát-döfései alatt. — No az úgy volt. Emlékszem. Olvastam. — Hát ez urak, a kik a fölött a klubban szánzsén diskuráltak, azt mondták, hogy ez politikai gyilkosság. A politikai gyilkosság pedig fel van véve a népjog kodekszébe. Szép is volna, ha a francziák kezdenének el lamentálni egy napoleonida meggyilkoltatása miatt, akik egy Bourbon koronás fejét nem sajnálták a nyaktiló alá vinni. — Hát abban igazuk is volt! Már tudniillik amazoknak, nem is amazoknak, hanem emezeknek, az az, hogy azoknak, akik úgy vélekedtek. — E haláleset által az imperialisták meg lettek fosztva a legbiztosabb alaptól, amire a fellegváraikat építették. Oda volt a trónjelöltjük. A vörös herczegből nem lesz császár! — Hát De Quimper Ellinorral mi lett? — Ő ismét visszakerült Párisba: feljött a jockey klubba. Fogadta a granulácziókat és az inzultácziókat egész hozzá illő applombbal. Az utóbbiakért sorba megverekedett s az ellenfeleit megszurkálta; kitörülteté a nevét az imperialista klubból s megosztozott a marquis-val a fogadások nyereségén; kapott, az mondják, kétszázezer frankot. — Hisz ez derék ember! Jacques Pluhar nem szólt semmit, csak a szemével hunyorított rá. Kis idő múlva Filibert gróf, akinek megint másfelé járt a gondolatja, azt kérdezé a komornyiktól: — Hát aztán Jacques, nem nyomta önnek a lelkiismeretét az a tiz frank, amit ön egy császári herczeg meggyilkoltatásán nyert? — Hát hiszen én is »derék ember« vagyok. Abban megint igazat kellett neki adni. Ámbár világos a szofizma. Tiz frank egy emberéletért nyomhatja az ember lelkét, de kétszázezer frank már nem nyomhatja. Most azután egészen kiváncsivá volt téve az öreg gróf az unokaöcscsére. Újból kérdőre fogta Jacques urat. — Mondja csak Jacques: nagy szelet csinál az az én unokaöcsém Párisban? — Ő adja a hangot a társaságban. — S van neki hozzá való jövedelme? Én, ahogy emlékezem rá, a papa De Quimper egy nagyon szerény birtoku grófocska volt, aki mindig a szekerészettől telelésre kikölcsönzött lovakon járt. — Azt tudom, hogy mesés összegeket tud f elkölteni. — De hát honnan veszi hozzá a pénzt? Tán csak nem áll — zsidó vállalkozókkal üzleti viszonyban ? — Oh azt nem! — Vagy politikus herczegasszonyokat fosztogat ki? — Még azt sem. Hiszen tudja gróf ur: a a világ olyan nagy! Francziaország nagyobb! Aki olyan szerencsés, hogy francziának születhetett, annak már privilégium van adva, hogy anynyit vegyen el a világból, a mennyi neki tetszik. — Van nekem egy czimborám, egy muszka. — Én a muszkákkal különösen rokonszenvezek. Azok is annyit vesznek el maguknak a világból, a mennyi nekik tetszik. Ez az én rangtársam, (portás az orosz követségi palotában.) azt mondta nekem, hogy van egy orosz közmondás »hol telelnek a rákok?« A ki rá tud találni arra a L.olyr©7 ahol a rákol» i.ölelnek7 asz «, szerencse fia. Ellinor gróf mindig rá tud találni egy ilyen rákteleltetőre. Olyan ötletei vannak, a mik másnak eszébe nem jutottak volna s a mikből ö százezreket seper be. — Szeretnék egy olyat hallani. — Hát például itt ez az újság a kezemben, a mindennapi kedvencz olvasmánya a grófnak : ez a Harlekin — évenkint félmilliót jövedelmez Ellinor vikomtnak. •— Hát ez az ő vállalata? — Csakhogy nincs rajta a neve. Van direktora, kiadója, gerantja, felelős szerkesztője és párbajozó szerkesztője, de ő maga a szárazföldön marad, csak a napi jelszavakat osztja ki. — De hisz egy ilyen lapnak a szerkesztése óriási pénzbe kerülhet. Annyiféle pártnak a matadorait megnyerni, hogy egy közös hírlapba írjanak, azokat úgy megfizetni, hogy egymásnak az inszinuáczióit, perszifflánsait eltűrjék, ugyanazon a lapon, a melybe írnak, magukat nevetségessé tenni engedjék, hogy mindennap tízszer egymással meg ne duelláljanak! Rengeteg pénz kell oda! (Folyt, köv.) Mai számunkhoz fél év melléklet van -wCTr. csatolva: új vállalatnak önmagában, üzletkörében és vezetésében kell az élet- és fejlődésképesség minden biztosítékaival bírni. Ezért a tőzsde-árfolyamok után ne alapítsunk és ne kapitalizáljunk! A vidék bizalma a kormány egyházpolitikája iránt. Szeged, febr. 22. [Távirat.] Szeged város köztörvényhatósági bizottsága ma délután tartott rendkívüli népes közgyűlésében csaknem egyhangúlag — 86 szavazattal öt ellenében — kimondta, hogy a kormány egyházpolitikai programmját, mely a kötelező polgári házasság behozatalát, az anyakönyvek polgári vezetését, a vallás szabad gyakorlatot és a zsidó vallás recepczióját tartalmazza, — helyesli, e programm megvalósítását hazafias készséggel támogatni fogja és kifejezést ad azon óhajtásnak, hogy az egyházpolitikai programm mielőbb végrehajtassák; ez irányban feliratot intéz a kormányhoz. Komárom, febr. 22. [Eredeti tudósítás.] Komárom szab. kir. város törvényhatósági bizottsága ma délután 3 órakor tartotta meg rendes tavaszi közgyűlését Kudnay Béla főispán elnöklete alatt. A közgyűlés iránt igen nagy érdeklődést tanúsítottak a bizottsági tagok. Baross Gábor miniszter életnagyságú arczképének ünnepélyes leleplezése alkalmából, Domány János főjegyző mondott alkalmi beszédet. Ezzel kapcsolatban elhatározták, hogy a nagyhid-utczát Baross-utczára keresztelik. Ez után következett a kötelező polgári házasság behozatalára vonatkozólag beadott indítvány,mely a következő: »Mondja ki a közgyűlés, hogy a házassági jog egységes rendezését a kötelező polgári házasság behozatalával úgy erkölcsi, mint jogi szempontból üdvösnek és kívánatosnak tartja, és annak megvalósítása tárgyában a kormány törekvéseit minden rendelkezésére álló eszközökkel támogatni kész. Miről a kormányt azon kérelemmel értesíti, hogy a kötelező polgári házasság behozatalára vonatkozó törvényjavaslatot a képviselőházhoz mielőbb terjeszsze be. Az indítványt aláírták: Nagyvasváry Sándor, Tuba János, dr. Cseley János, Berenkey Antal, Kirchner Mihály, Kossán Dezső, dr. Nagy Vilmos, Csepy Dani, Poloni Lajos és Grünfeld Jakab. Ezen indítvány eletovjémntése után Domány János főjegyző hatásos beszéd kíséretében fejtegette az erős jogállam egységét és a hitfelekezetek jogait a polgári házasság behozatala esetén. A beadott indítvány ellen Németh Vilmos főgimnáziumi igazgató emelt szót. Az indítvány mellett szóltak Tuba János, Kncz Lajos, Tátray József és Vásárhelyi Domonkos; az utóbbi az indítványt azon módosítással kérte elfogadni, hogy abba a kormány által felvetett összes egyházpolitikai kérdések is benfoglaltassanak (zsidók reczepcziója.) Mike Károly azt ajánlotta, hogy a beadott indítvány vétessék le a napirendről. A közgyűlés Mike indítványát mellőzte és Nagyvasváry Sándor indítványát Vásárhelyi Domonkos módosításával 32 szavazattal 4 ellenében nagy lelkesedéssel elfogadta. A képviselőház csütörtökön, f. hó 23-án délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirend: Az állami tisztviselők illetményeiről szóló törvényjavaslat és a földmivelési minisztérium költségvetésének tárgyalása. A képviselőház pénzügyi bizottsága febr. 23-án, d. u. 6 órakor a képviselőházban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy : »Az 1893. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1892. évi XXVIII. tvez. hatályának az 1893. évi május hó végéig való kiterjesztéséről«, szóló törvényjavaslat. A szabadelvű párt f. hó 25-én (szombaton) este 7 órakor értekezletet tart, melynek tárgyai: bizottsági tagsági helyekre kijelölés, a képviselői napidijakra vonatkozó javaslat és a kultuszbudget tárgyalása. Belföld, Budapest, febr. 22. (Csattanós cáfolat.) A »B. C.« írja: A »Frankfurter Zeitung« több hasábos bécsi levelét, mely a magyarországi viszonyokat tárgyalja, az a váratlan kitüntetés érte, hogy ellenzéki sajtónk kommentárral kisérve reprodukálta. Hogy mily kitűnően volt informálva ama levél írója, azt csak egy kis példával akarjuk illusztrálni. A czikk sokat beszél arról, mennyire elhanyagolja Tisza Lajos gróf minisztert az osztrák arisztokráczia, sőt, mirandum dictu, egy herczeg ismételten meghívta Tisza gróf államtitkárát, a minisztert magát azonban nem hívta meg. Sajátságos, mi mindent tudnak ezek az urak. Mi azonban kérnők a levelező urat, legyen szíves, bocsássa rendelkezésünkre az illető államtitkár nevét és czímét, mert szerény tudomásunk szerint az ő felsége személye melletti minisztériumban államtitkár nem is létezik. Budapest, feb. 22.(Pártértekezlet.) Az országos függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a földmivelési tárca költségvetését tárgyalta, s kimondta, hogy a képviselői napidíjak szabályozását nyílt kérdésnek tartja fenn. Eötvös előterjesztette a képviselőház elnöke által mára egybehívott és a tanácskozási idő kiterjesztése tárgyában tartott értekezlet eredményét. A párt egyhangúlag megállapodott a mostani tanácskozási idő változatlan fenntartása mellett. Budapest a polgári házasság mellett. Budapest, febr. 22. Magyarország első városi törvényhatósága, Budapest fő- és székváros közönsége nyilatkozott ma az egyházpolitikai kérdéseknek a közszabadság szellemében való megoldása és különösen kiemelve, a kötelező polgári házasság behozatalának szükségessége mellett, mely kérdések Radócza János és bizottsági tagtársai indítványa révén kerültek a fővárosi közgyűlés elé. Az indítvány sorsa előrelátható volt, mert olyan magas értelmi fokon álló testülettől, mint a főváros törvényhatósági bizottsága, elvárható volt, hogy legalább túlnyomó többségében teljes tisztában van ezeknek a nagyfontosságú kérdéseknek lényegével és elég szellemi függetlenséggel bír arra nézve, hogy szabadon kimondja véleményét, mely a tervbe vett szabadelvű reformoknak mielőbbi megvalósítására irányul. A fővárosi törvényhatósági bizottság nyilatkozatának jelentőségét nem hogy csökkentené, sőt fokozza az a körülmény, hogy nem a kormánynak, hanem azoknak az elveknek, melyeknek megvalósítására ez a kormány vállalkozott, óhajtotta hódolatát, áldozatkészségét bemutatni. Ez volt különben az indítványozók czélja is, miként azt Radócza János és Morzsányi Károly bizottsági tagok iparkodtak is kifejezni, kik Polónyinak alacsony felfogásával és az általa oly nagy mértékben űzött gyanúsításokkal szemben rögtön nyilatkoztak, hogy a közgyűlés határozata nem akar lenni a kormánynak, —s ez által nem is keresett — tömjénfüst. Itt csak a közszabadság magasztos elveit akarják diadalra juttatni. Sőt ráadásul elfogadták Polónyi pótindítványát, mely a kát. autonómia mielőbbi életbe léptetését célozza, holott ez a kormánynak programjában ily határozottsággal benne sincs és a többi fontos egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban nem is említtetett. Ezzel viszont a közgyűlés csak igazságérzetét, méltányosságát akarta kifejezni abban az irányban, hogy határozata egyetlen egyház ellen sem irányul, sőt kész minden egyház jogos érdekeit támogatni, persze abban a mértékben, amint az a közszabadság és az állam érdekeit nem korlátozzák. A közgyűlés ugyan zajosan indult meg és viharos jelenetekre számítottak, melyek azonban elmaradtak. Az ellenvéleményeket türelmesen meghallgatták, sőt még Bogisich Mihály budavári prépost-plébános közel háromnegyed óráig tartó beszédének teherpróbáját is kiállotta a közgyűlés türelme. A szavazás is ünnepiesen és méltósággal történt. Először azt a kérdést döntötték el, majdnem egyhangúlag, hogy Radócza és társainak indítványa sürgősen tárgyalandó-e, vagy sem. Liphay Béla báró nem tartotta sürgősnek az indítványt, azt elodázni óhajtotta volna, sőt még az egyes kérdések megoldásának módozataira nézve is részletes indítványt kívánt. Persze erősen felzúgott a közbekiáltás, hogy a polgári házassági törvényjavaslatot csak nem akarják a városházán letárgyalni. Sürgősen kívánták tárgyalni az indítványt Polónyi és Radócza, ki már az egyházpolitikai reformok ellen megindított klerikális akcióra való tekintettel is sürgősen kívánta tárgyalni az indítványt. Nagy derültséget keltett Vrava József dr. indítványa, ki azért, mivel az állami anyakönyvvezetés bizonyos kiadásokkal fog járni, azt akarta, hogy Radócza indítványát előbb tárgyalja le a fővárosi pénzügyi és gazdasági bizottság. Hanem Helfy alaposan eloszlatta Virava téves felfogását, hogy itt tulajdonképen csak elvnek kimondásáról van A farkas statáriuma az Akadémiában. Az Irodalomtörténeti Közlemények utolsó füzetét ma küldték be hozzánk. Tartalma, mint az előbbi füzeteké, gazdag és érdekes. De van benne valami különös, valami feltűnő is: egy félévnyi melléklet, mely e czímet viseli Négy okirat, és mely egy titkos irodalmi kivégzést megelőzött pör hiteles iratait tárja elénk. Az akadémia irodalomtörténeti bizottsága tudniillik, melynek megbízásából és kiadásában jelenik meg a folyóirat, eddigi jeles szerkesztőjét, Ballagi Aladárt brevi mann ,elcsapta és az uj évfolyam szerkesztésével Szilády Áront bízta meg. Ez a per eredménye, melyet, habár a sértett derék tudóst sajnáljuk is, szó nélkül elfogadtunk volna, ha a körülmények, melyek ügyét kisérik és a csorba, mely ez által az akadémia érdekén és tekintélyén ejtetett, nem hívná ki a szigorú kritikát, azt a bizonyos »tárgyilagos kritikát«, melynek hiányát Szász Károly úr csak nem rég óbógatva siratá meg, néhány jól potyogtatott krokodilus-könynyel. De mielőtt következtetéseinket megvonnók, lássúk előbb a tényeket, a mint azok az előttünk fekvő hiteles okiratokból kiviláglanak. 1892. decz. 23-án a 18 tagból álló irodalmi bizottság ülésében — csupán négy tag jelenlétében — fölkelt Szász Károly úr, mint elnök és jelentette, »hogy az »Irodalomtörténeti Közlemények« eddigi szerkesztése ellen több oldalról emelt alapos kifogásokra utalva, Ballagi Aladár urat felszólította, hogy a szerkesztésről mondjon le. Ballagi úr azonban erre hajlandó nem volt. Elnök emlékezteti tehát a bizottságot, hogy a »Közlemények« megindításakor a bizottság azt, kívánta, hogy közlönyének szerkesztője Szilády Áron legyen; ez azonban akkori körülményeinél fogva a bizottság kérelmének nem tehetvén eleget, ideiglenesen egy évre Ballagi Aladár kéretett föl a folyóirat szerkesztésére, aki azt kísérletképen egy évre szíves volt elvállalni. Most — két év múltán — elnök úgy tudja, semmi akadály sincs többé arra, hogy a bizottsági előadó (Szilády), a dolog természeténél fogva őt megillető szerkesztés gondjait átvegye«; kéri tehát a határozatot. A bizottság (négy ember!) »örömmel veszi tudomásul az elnök előterjesztését« ; megbízza Sziládyt és elrendeli, hogy erről Ballagit jegyzőkönyvi kivonaton értesítsék. Erre Ballagi a következőt felelte: »Tekintetes bizottság! Az Irodalomtörténeti bizottságnak decz. 23-iki és velem 30-án közölt határozatára van szerencsém tisztelettel válaszolni. 1. A bizottság elnöke a végleges határozat alapjául szolgáló tényállást úgy adja elő, hogy az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztése csak egy évre s kísérletképen ruháztatott reám. »Ideiglenesen« — úgymond — »egy évre«, »kisérletképen« és újból hangsúlyozza, hogy csak »egy évre.« Ez merő valótlanság. A bizottság 1890. decz. 6-ki ülése jegyzőkönyvének 29. pontja ugyanis igy szól: »... Az Irodalomtörténeti Közlemények czimmel megindítandó folyóirat szerkesztésével Ballagi Aladár bizatott meg, s a programmszerű előfizetési felhívás mielőbbi elkészítését s közzétételét a bizottság tőle várja.« — »Egy évre« szóló megbízatásnak semmi nyoma. A nyelv- és széptudományi osztály, a föntebbi határozatot — az akadémia hivatalos lapja »jegyzőkönyvi mellékletei« szerint — így jelentette be az összes ülésnek: »A folyóirat szerkesztésével Ballagi Aladár lt. bizatik meg.« Itt sincs semmi nyoma az »egy évre« Beyjode m©gtoízat&,e*xc»,:i*;7 « a ]. 0. év óta vitt szerkesztéstől való fölmentésemnek alapja s egyetlen kifejezett indokanem egyéb, mint négyszer megismételt valótlanság, melylyel a tényállást határozathozatal czéljából egy előadó elnök a bizottságot félrevezette. Tiltakozom fölmentésem ellen. 2. A határozat azon kifejezése, hogy »több oldalról emelt alapos kifogások« miatt merülhek fel, — tekintve a lefolyt küzdelem tüneteit s azt, hogy mint szerkesztő lapomnak anyagi ügyeit is magam viszem, oly gyanúsítást is foglalhat magában, mely még morális integritásomat is érintheti. Ennélfogva kérem és a legrövidebb idő alatt elvárom, hogy a bizottság e kitételnek: »alapos kifogások« — részletes és határozott magyarázatát adja a megjelölt vonatkozásban. Budapesten, 1893 jan. 5. Teljes tisztelettel Ballagi Aladár, egyet, tanár.« A bizottság az 1893. jan. 9-diki ülésben, hol megint három szavazó tag volt jelen Blagi tiltakozó beadványa fölött napirendre a tért" megjegyezvén, hogy ő »nagyobb mennyiségben közlendő irodalmi adatokat kért« a szerkesztőtől »Azonban az a könyvészeti halmaz, amelyet a folyóirat tisztességét kisebbítő hangon írt kérdés tárgyalása folytán tett közzé csak részben tekinthető ilynemű közleménynek.«