Nemzet, 1893. március (12. évfolyam, 3775-3804. szám)

1893-03-01 / 3775. szám

rs/Sm^A • IQSHWdUMaVnvBaV • **rencsiek­ tere, Athenaeum-épület, X. am­elet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: ffisse-aarjmít f­erencziek-ter­e, Athenaeum-épület, földislBSt Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra S felé 3 hónapra .......................... 6 * 6 hónapra _ 19 * Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért fall f­­izetés havonként 36 kr., negyedévenként 1 » óra 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3775. (60.) szám. Budapest, 1893. Szerda, márczius 1. XII. évi folyam. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmával felhívjuk olva­sóinkat az előfizetés megújítására. A »Nemzet« előfizetési ára: egy hónapra . . . . . 2 frt negyedévre ..... 6 » félévre...............................12 » egész évre.....................24 » Az esti lap külön küldéséért vidékre, ne­­gyedévenkint­­ írttal több fizetendő. Az előfizetési pénzek lapunk kiadóhivata­lához (Ferencziek­ tere 3. sz. Athenaeum-épület) küldendők. Levelezőlapon nyilvánított kívánságra kiadó­hivatalunk a lapot 8 napon át díjtalanul és előfize­tésre való kötelezettség nélkül bárkinek megküldi. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Wekerle gazdasági politikája. Budapest, febr. 28. A­kik emlékeznek azokra a pénzügyi expozékra, melyekkel Wekerle Sándor előző években a költségvetéseket beterjesz­tette, emlékezhetnek arra is, hogy még egyszerű pénzügyminiszter korában ismé­telten hangsúlyozta, hogy nem szabad egy­oldalú pénzügyi politikát követni, hanem kapcsolatba kell azt hozni egy c­éltudatos közgazdasági politikával s ismételten kifej­tette, hogy a helyes pénzügyi politika nem csak a kincstár érdekeit tartja szem előtt, hanem a nemzet meggazdagodását is elő­segíteni törekszik gyakorlati közgazdasági politikával, mert hiszen szegény országban a kincstár is csak szegény marad. A­miket Wekerle ezekben az expozék­ban ékesszólással kifejtett, azokat kitartó munkával megvalósítani is törekszik. S ma a földművelési minisztérium költségvetésé­nek tárgyalásán alkalma nyílt arra, hogy közgazdasági politikáját abban az irányban, mely a földművelési resszortot érinti, teljes arányaiban kifejtse. Az az általános nagy hatás, melyet Wekerle­r beszéde pártkü­lönbség nélkül a parlament minden értel­mes tagjára tett, mutatja legjobban, hogy mily nagy haszonnal jár az országra ez a politika, s hogy mennyire találkozni fog az a parlamenten kívül is az egész közvéle­mény tetszésével. Azt a közönséget, mely szeret politi­zálni, csak arra kérjük, olvassa végig We­kerle mai beszédét s azután formáljon ma­gának ítéletet a kormány politikájáról. A politizáló nagy publikumnak egy része ugyanis rendesen úgy szokott politizálni, hogy a tények alapos megismerésére nem igen fordít fáradtságot s a kormány műkö­déséről úgy ítél, hogy azt nem is ismeri, hanem csupán az ellenzéki sajtó által for­galomba hozott divatos szólamok és ferdítő kommentárok után ítél. A legridegebb pártszempont és elfogultság képes csak megtagadni Wekerle közgazdasági politi­kájától az elismerést és a hozzájárulást,­­ ha megismeri azt a politikát. Valóságos közgazdasági expozé volt ez, melyben nem üres szólamok, hanem a legközelebbi megoldásra szánt feladatok voltak fölsorolva, s széles alapon ki volt fejtve az az irány, amelyen a pénzügyi po­litikával kapcsolatos gazdasági politikának haladnia kell. Fő szempont: megvonni azt a határt, a­meddig az államnak a földművelés tá­mogatásában mennie szabad és mennie kell. S e kereten belül nemcsak pénzzel, hanem figyelemmel, gonddal, munkával és fáradtsággal áldozni a földművelési érde­keknek; ez volt egyik fő iránya Wekerle gazdasági politikájának. A­mi azonban a legkellemesebb és leg­biztatóbb hatást tette a gazdákra, az volt, hogy Wekerle elárulta, hogy apróra ismeri azokat a bajokat, a­melyekkel gazdáink küzdenek. A baj fölismerése, a jó diagnó­zis már fél­gyógyitás. Legjobban kitűnt ez akkor, midőn a mezőgazdasági hitelről be­szélt s a földbirtokosok sok panaszából le­szűrte azt, a mi indokolatlan s kiválogatta azt, a­mi csakugyan orvoslandó. Az a világos kép, mit hitelviszonyaink javulásáról rajzolt, fényes bizonyítéka Ma­gyarország nagy haladásának s egyszers­mind a szabadelvű kormány helyes politi­kájának. A múltban maga az állam abszor­beálta a pénzvilág nyújtotta hitelt s a magánosoknak kevés jutott; mig most az állam gyakran kisegíti a pénzvilágot s a hitelviszonyok annyira javultak, hogy leg­inkább csak a kisbirtokosok és a nép szá­mára szükséges a mezőgazdasági hitel nyúj­tásáról gondoskodni. Az a törvény pedig, melyet a szövet­kezetek ügyének rendezéséről ígért a mi­niszterelnök, nem csak a mezőgazdákra, hanem az iparosokra s általában min­den szegényebb sorsú és hitelre szo­rult emberre nagy áldás lesz. Mert jól mondta Wekerle, hogy a törvényes ka­matláb betartására való kényszerítés itt nem elegendő, mert a szövetkezetek a kü­lönböző mellék­czímeken: »kezelési költség«, »levéldij «, » nyomtatványdij« stb. elnevezések alatt szedik az adóstól az uzsorakamatot s egyébként is legnagyobb részök nem annyira hitelnyújtásra, mint inkább némi hitelnyúj­tás révén kényszer-részvényesek megfogására törekszik. Midőn az iszákosság terjedésének meg­­gátlásáról emlékezett meg Wekerle s ezzel kapcsolatban fölemlítette azt, hogy sok kép­viselő pártfogolja nála uj korcsmák nyitását, a miniszterelnök igen diszkrét és gyöngéd volt s senkire sem czélzott. Mi azonban nem tartozunk oly gyöngédnek és diszkrétnek lenni, mint a miniszterelnök úr s ebből az alkalomból, bár nem a jelen esetre vonat­kozólag, de általában véve meg kell je­gyeznünk, hogy némely ellenzéki képviselő­nek abban a szokásában, hogy más-más ala­ A NEMZET TÁRCZÁJA. Febr. 28. A KRÁÓ­ REGÉNY. Irta: Jókai Mór. (Folytatás.) 9 Jacques Pluhar csak úgy ravaszkodva simo­gatta a kotlettjeit az ujjai hegyével. — Gróf úr! Hiszen éppen ebben nyilatko­zik meg Ellinor vikomt zsenialitása. Neki ezek az önérzetes munkatársak mind egy bagatellbe kerülnek. Mindennap olvas az ember a törvény­székig csarnokban egész mulatságos jeleneteket elnök, vádlott és közügyész között. Vannak agya­fúrt vádlottak, a­kik a közügyésznek be tudják fűteni a poklot, s úgy össze tudják keverni az egyenest a görbével, hogy ember legyen, a­ki meg tudja benne találni az igazat. Ezt a genre-t kultiválja már régóta Ellinor gróf. Kiszemelte közülök a legfurfangosabb ficzkókat, többnyire a sikkasztó, csalárd bukott, hamisító fajtából, s aztán megvárta, a­mig véglegesen el lesznek ítélve. A Mazasban szabad az elítélteknek mindenféle polgári munkával foglalkozni s ezzel is élelmet keresni. Egyik esztergályot, másik kefét köt, írni pedig mindenkinek meg van engedve. Elli­nor gróf aztán elszegődteti ezeket a derék embe­reket a »Harlekinhoz« tehetségeik szerint. Egyik vezérczikket ír, a másik kritikát, a harmadik nemzetgazdászatot. — A mennyköbe! Hát ez rabmunka. — Dehogy, kérem! Igen szép honoráriumot kapnak érte. Egy vezérczikkért öt frankot. Po­lemiával együtt hét frank. Szenzácziós revelá­­cziókért tíz frank! — Ezer ördög! Hogy jutnak a mnazasi ra­bok revelácziókhoz ? — Hát a­hogy a Mázason kívül jutnak hozzá. Az külön talentum, gróf úr! Leleplezése­ket csinálni. Kell hozzá merész fantázia, egy csomó régi újság — aztán meg egy biztos zárka az államfogházban, a­hol az embert pofon nem verhetik. Már most azután könnyű megérteni, miért nem duellálhatnak a Harlekin munkatár­sai sem egymással, sem a publikummal az elkö­vetett sértések miatt. — Mert a porkoláb nem engedi. — Igen is, mert a porkoláb nem engedi. — No de én többet olyan újságot nem ol­vasok, melyet a Mazasban írnak! Rendeljen ne­kem mást! — Tessék elhinni, gróf úr, hogy semmi nye­resége sem lesz a cseréből. — De hogy az én Unokaöcsém piszkolja be a nevét ilyen vállalattal! Jacques Pluhar félrefordult, hogy elrejtse az arczán mutatkozó gúnyos sajnálkozást: »Csak­ugyan nagyfokú agylágyulásban szenved az öreg úr, hogy piszkos vállalatnak nevez valamit, a­mi fél millió frank tiszta jövedelmet hajt! ‘— Tessék ez iránt megnyugodni! Ellinor gróf neve semmi módon nem kerül összekötte­tésbe ezzel a vállalattal. Őmaga egyátaljában le nem húzza a keztyüjét soha, hogy valami válla­lathoz hozzá nyúljon. Keztyüs kézzel ebédel, keztyüs kézzel ir, keztyüs kezet nyújt baráti szorongatásra. Mások effektuálják az ő eszméit. Ő csak sanszíroz. Aztán vezet. Kiadja a jelsza­vakat. De maga távol marad minden akc­iótól. A vállalat megindításához pénzt előlegez, bőke­zűen, aggodalom nélkül : nem fél a szélhámosok­tól, koc­káztat. A­hogy más ember ráteszi a pén­zét a kártyalapokra, úgy teszi ő fel az összegeit az emberi jellemekre. — Mindig nyer ezen a játékon. S ha veszi, elhallgatja. Ez sokkal oko­sabb hazárdjáték, mint a kártya. Mert a kártyá­nak a hátlapjáról csakugyan nem láthatja az ember, hogy a spadill, vagy a manille van-e alatta, míg az embereknek mindig meg lehet látni a czifferblattját. Az öreg úr nehézkesen lógatta a fejét. — Nem értem én ezt a dolgot sehogy sem. — No majd mingyárt példával illusztrálom. Hallotta, gróf úr, hírét Sarah Bernhardtnak, a híres tragikus művésznőnek? — Ugyan már hogy hallottam volna, mikor­ húsz esztendeig nem jártam más száraz­földön, mint a Kerguelen tartományban? — De czethalat látott már ön, gróf úr ? — Ha ön annyi heringet elfogyasztott vol­na, mint a­hány czethalat én megszigonyoztat­­tam a Behring öbölben! — No hát én is láttam egyet. Ott muto­gatták egy deszkasátorban a Mont-Martre alatt tíz szó belépti díjért. A tulajdonosa egy norvég czethalász, szegény ördög volt, alig élhetett be­lőle. Pedig elég humbugot csinált. Kihiresztette nagy pinkardokon, hogy az az a czethal, a­mely Noé apót elnyelte. — Talán Jónás prófétát? — Az a párizsiaknak mindegy. Noé jobb, mert annak a nevét összeköttetésbe lehet hozni egy korcsmával, a­mely a czethal belsejében volt berendezve. Azt sem szerették, mert nagyon hal­­zsirszagunak jött ki belőle az ember. Egy este odament a czethal gazdájához Ellinor vikomt. — Hallja ön, maszter, Önnek derék czethalat adott a tengeristen, de ön azt nem tudja érté­kesíteni. Én teszek önnek egy ajánlatot — fele ..... ..................................­ —■—........ ............. — haszonra. Vigye ön át a czethalat a tengeren New-Yorkba, ott állítsa ki annak a vendéglőnek a táncztermében, a­mi átellenben esik a színház­nak. (Megnevezte a színházat.) A termet bérelje ki tíz napra. Adja meg érte azt az árt, a­mit kívánnak érte. Egyúttal a következő hetekre foglalja le ön a philadelphiai, chicagói, connec­­ticuti és washingtoni hotelek tánc­termeit is előre minden áron. A szükséges költségeket én utalványozom önnek. Ez fond perda. A többit bízza én rám. — No csak nem tette azt meg, hogy a do­bot ütötte a czethal bódéja előtt?­­— De nagyon is ütötte. Ekkor következett be a világhírű nagy tragéda Bernhard Száva amerikai vendégszerep körútja. Ellinor gróf ugyanazon hajóval utazott át New-Yorkba, mely a halhatatlan művésznőt szállította. Fanatikus tisztelője volt. Igazi kaval­er szerván. New-York­­ba megérkezve is talált elég alkalmat Ellinor gróf a művésznővel jó szolgálatait elfogadtatni. Üres óráiban elkísérte őt a város nevezetességei­nek megtekintésére. Ebben az útban bevezette Ellinor gróf a nagy művésznőt a czethal gyom­rába is, mely ez alkalommal villanyvilágításban ragyogott, ylang-ylanggal volt parfümözve, s a buff­etjében szerecseny angyalok szervíroztak igazi Röderer pezsgőt. A művésznő az egész je­lenlevő társaság előtt hangosan nyilvánító, hogy ez egy oly nagyszerű czethal, a­milyenhez ha­sonlót ő soha életében nem látott. Tizenkét újságnak a riportere hallotta ezt a szót, s másnap valamennyi hírlapjának a hom­lokán (az amerikai lapok az érdekes újdonságo­kat az elején szokták hozni) kompakt betűkkel olvasható volt, hogy a »diva« ott járt a czethal­­ban s azt bámulatraméltónak nyilvánitá. De még inkább olvasható volt a színház­zal átellenes vendéglő homlokzatán pompázó festmény alatt nagy arany betűkben: »Itt lát­ható az a hirhedett czethal, melyet a halhatat­lan isteni művésznő, Sarah Bernhardt bámula­tával megdicsőített.­­És ekkor aztán, a­ki csak Sarah Bernhardt művészi előadására a színházig törte magát, az egyúttal a czethalat is megnézte. A­ki be nem fért a színházba, az meg épenséggel a czethal­­ban keresett vigasztalást. Omlott a dollár a kasszába, mint a Niagara. S egyéb napi költség nem volt, mint egy szekér koszorú, amelyet Elli­nor a színpadra szóratott. S a­mint a nagy művésznő odább vonult egy várossal, a czethal is híveit követte, Wa­shington, Philadelphia, Chicago és a többi mind együtt látta őket: a művésznőt a színházban, a­kit az egész világ bámul és átellenben a czet­halat, a­kit a művésznő bámul. S mind a ketten jó üzletet csináltak. A diva összeszedett az új világban egy millió dollárt. Egy másik millió dollárt kiérdemelt a czethal. S ezen Ellinor vi­komt megosztozott a holtig herczeggé tett czet­­halászszal. Filibert gróf savanyu képet csinált ehhez az elbeszéléshez. Azt mondta, hogy emlékezik már rá, hogy olvasta valamelyik hírlap aprósá­gai között, azt a Czethal-Bernát-históriát, de nem sejtette, hogy az unoka öcscse is bele van keveredve; hogy ez mégis csak aféle Bar­­num-stikli. — Ezeket úgy nevezi Ellinor gróf, hogy »zseni-cziklusz.« (Folyt. köv.) II . . . Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva, kot ölt a miniszteri fogadó szobában, a fo­lyosón és az ülésteremben s az előbbi he­lyeken sokszor kér olyant a miniszterektől, a­mikort az utóbbi helyen megtámadja, vagy meg kellene, hogy támadja, s nagy politikai immoralitást látunk. A szabadelvű párt t. tagjai felkéretnek, hogy a képviselőház holnapi, márczius 1-én tartandó ülésén szíveskedjenek minél számo­sabban megjelenni. A képviselőház szerdán, márcz. hó 1-én délelőtt 10 óra­kor ülést tart. Napirend: A földmivelési minisztérium költségvetésének tárgyalása. Belföld, Budapest, febr. 28. (Az aranybeszerzés) A B. C. jelenti Bécsből. A 60 millió értékű osz­trák aranyjáradékra történt aláírásoknál elért nagy siker a két állam pénzügyminisztereit elő­reláthatólag arra fogja bírni, hogy a valuta hely­reállításához szükséges arany beszerzésére rövid idő alatt tegyék meg a további lépéseket. Az, hogy a dolgot aránylag csekély összegekkel kezd­ték, korántsem azért történt, mintha az irányadó tényezők nem látták volna biztosan előre a sikert, hanem első­sorban azért, mert a két állam pénzügyminisztere biztosítani akarta magának a biztosra vett sokkal magasabb árfolya­mot. Épúgy egyik pénzügyminiszternél sem volt irányadó szempont az, hogy megtakarítsa a kamatokat addig, a­míg az aranykészlet ki lesz verhető; ez a kamatteher egyáltalában nem jön számba, mert hiszen az egész valuta­­művelet tulajdonképen már abban a pillanatban végre van hajtva, mihelyt a két kormány meg­szerezte az államjegyek beváltására szükséges aranyrudakat, habár azok nincsenek is még ki­verve. Annyi különben már ma minden kétsé­gen felül áll, hogy a részünkre szükséges arany­­készletek kizárólag nyílt piac­on fognak meg­szereztetni, a­nélkül, hogy a nagy európai ban­kokból akár csak egy kilogramm aranyat is vennénk igénybe. A monarkia részére most be­­vásárlandó aranynak csekély része amerikai Eagle-kből áll; majdnem az összes többi be­szerzendő arany nagyrészt Dél-Afrika és India legújabb bányászatának eredménye; mindez arany Anglián megy át, a­hol finomítva és fémjelzéssel ellátva hozzák forgalomba. Budapest, febr. 28. (A polgári házas­­s­á­g.) Az újpesti evangélikus lelkész, G­e­d­r­­­y Lajos, múlt vasárnap beszédet tartott híveinek a polgári házasságról és kimutatta, hogy az nem ellenkezik a protestáns tanokkal. Beszéde végén a következő kijelentést tette: »A­mi azt a kér­dést illeti, ki fogja a prot. lelkészeket a polgári házasság behozatalával megcsökkent jövedelemre nézve kárpótolni, erre az a megjegyzésem van, hogy egy tisztességes állam mindenkor ad kár­pótlást ama jövedelem-csökkenésért, a mely jöve­delmet a prot. egyház az ő lelkészeinek hivá­­nyilag, — tehát szerződésileg — biztosított s nem fogja elvenni e hiványilag biztosított jöve­delmet ama lelkészi kartól, a mely híveivel egye­temben mindenkor buzgón küzdött a magyar államiság mellett s küzd a mai napig. Nem kö­­vetkezhetik be a jövedelem-csorbítás az állam részéről különösen akkor, a midőn minden hiva­talnoknak fizetésemelését kimondotta.« Budapest, febr. 23. (A függetlenségi párt a polgári házasság mellett.) Az országgyű­lési függetlenségi párt mai ülésén tárgyalás alá vette a vallás- és a közoktatásügyi minisztérium költségve­tését. Kiss Albert adta elő az egyházpolitikai részt s indítványozta: 1. mondja ki az értekezlet, hogy e tárgyban újabb határozat­hozatala nem szükséges, hanem ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, a­melyet a párt 1892.-iki válaszfelirati javaslatában ekként for­­mulázott : »Felségeddel együtt mi is forrón óhajtjuk, hogy az egyház és az állam magasztos hivatásaikat kölcsönös érdekeik s jogkörük megóvása mellett béké­sen és összhangban teljesítsék, de jét csak úgy tör­ténhetik, ha egymás érdekeit és jogkörét kölcsönösen tisztelik. Lehetetlen helyeselnünk bármely oly moz­galmat, mely az államok fenhatóságát s a minden körülmény közt híven végrehajtandó törvény uralmát kétségbe vonni törekszik s ,elvárjuk a kormánytól, hogy úgy ebben, mint minden egyéb oly kér­désben, a­mely a felekezetek egyenjogúságát, a családok belső békességét s a polgárok jogait­­ érinti, javaslatainak előterjesztésében s a törvény végrehajtásában egyedül az állam közérdeke és az igazság által engedi, magát vezéreltetni, és semmi ol­dalról jövő illetéktelen beavatkozásnak tért nem en­ged. Szükségesnek tartjuk a vallásszabadságnak tör­vényben leendő kimondását, a házassági jognak a kötelező polgári házasságra alapítását s ezekkel kap­csolatban minden felekezet közt úgy a házasságra, mint az áttérésre, valamint az egyházak és hitközsé­gek szervezésére s kormányzására nézve teljes egyen­jogúság megállapítását s a felekezetek önkormányzati jogának biztosítását.1­2-szor a párt felszólaló tagjai sürgessék a kormány által megígért törvényjavasla­tok minél előbb való beterjesztését, hogy a felekeze­tek közt megzavart béke minél előbb helyreálljon. Többek felszólalása után az értekezlet Kiss Albert mindkét indítványát egyhangúlag elfogadta. A to­vábbi tárgyalást a holnapi értekezletre halasztották Budapest, febr. 28. (C­áfolat.) A »B. C.« írja: Több lapnak az a híre, hogy Fejér Miklós ál­lamtitkár az állami számvevőszék elnökévé fog kine­veztetni, illetékes oldalról nyert értesülésünk szerint, teljesen alaptalan. Karlócza, febr. 28. (A szerb egyházi kongresszus bizottsága.) A kongresszus ti­zenegyes bizottsága ma gyűlt egybe Brankovics pát­riárka elnöklete alatt, hogy a szerb egyház új alkot­mányát részleteiben tárgyalja. Vucsetics Éliás dr. a liberális oppozíczió egyik vezére. írásban kijelen­tette, hogy személyes támadások miatt, a tanácsko­zásokon részt nem vehet. Távolmaradását azonban a bizottság indokoltnak nem tartja és felszólítja Vucse­­ticset, hogy megbízatásának megfeleljen. A bizottság elhatározta, hogy minden vitás kérdést megbeszélés tárgyává tesz. A kongresszus összeállítására és vá­lasztására vonatkozólag Maximovics közvetítő indít­ványt tett, melyet azonnal tárgyalás alá is vettek. Nincs kizárva a lehetőség, hogy egyetértésre jutnak. Holnap az autonóm és liberális párt vezérei külön- külön tanácskoznak, mire csütörtökön a plenáris ülést megtartják. Vidéki élet. A felvidéki közművelődési egylet, mint lapunk­nak Nyitráról írják, hosszabb tartamú ernyedtségéből új életre kezd ébredni. Az agitácziót az egylet érde­kében Crausz alispán vette a kezébe, lelkes fölhívást bocsátván a vidéki választmányokhoz. Nagy baj, hogy az egylet hazafias czéljait a felvidéki főurak abszolúte nem méltatják figyelmükre s nem csak munkájukat, de neveiket sem engedik az egylet vezetésében föl­használni. Az egylet, Cransz alispán kezdeményezé­sére, márczius hóban Nyitrán műkedvelői szini-előadást fog rendezni, lehetőleg budapesti művészek közremű­ködésével. A polgári házasság ellenes mozgalom Nyitrán csúfos vereséget szenvedett, mert daczára az azt vezetők igen nagy tevékenységének, a műveit közönségből alig tudtak néhányat aláíratni arra a petíczióra, a­melyet a főrendiházhoz benyújtani elha­tároztak. A­kik aláírták, azok is többé-kevésbbé a püspökség és káptalan alárendeltjei, v­agy a falubeli papság által befolyásolt egyének. Az értelmiségnél igen nagy visszatetszést szült, hogy a­z. év január havában Nyitrán keletkezett új ultramontán lap a polgári házasságról állandóan vezérczikkezve, azt ál­landóan »polgári ágyasságnak« nevezi s a disztingvált érzékű közönség most már azon gondolkozik, hogy hát az a viszony, melyet a pap urak — kicsinyek és nagyok­­.4. gazdaasszonyaikkal folytatnak, ezek után ugyan miféle fogalom-meghatározás alá esik? s hogy ezek szerint a műveit külföldön behozott s üd­vösnek talált eme intézményből származó főpapok és egyházi férfiak valójában szintén ágyasságból veszik eredetüket?! Ausztria. A képviselőház ülése. Bécsből távírják. A kép­viselőház ülésén (Lásd esti lapunkat, A szerk.) elfo­gadták az »adódíjak és illetékek«, a »lottó« a »vá­mok«, »fémjelzés« és »államnyomda« költségvetési czímeket, továbbá az osztrák egyesületi tallérok és duplatallérok forgalmon kívül való helyezéséről szóló törvényjavaslatot is. A két­forintosok és negyedforin­­tosok bevonásáról szóló törvényjavaslatot vita nélkül fogadták el. Az »éremügy« czímnek elfogadásával a pénzügyi tárc­a költségvetésének tárgyalását befe­jezték. Ferry vállalkozása, Budapest, febr. 28. Nagy jelentőséget tulajdonítottak Pa­risban annak, hogy Ferryt megválasztották a szenátus elnökévé. Ennek az eseménynek a jelentőségét még emeli az a beszéd, a­melylyel Ferry új méltóságát elfoglalta és az a fogadás, a­melyben megválasztása és beszéde úgy Francziaországban, mint a kül­földön részesült. Mert — először az utóbbi körülményre reflektálván — igen tanulsá­gos és jellemző dolog ám, hogy Ferry meg­választása főleg a franczia radikálisokat és az orosz sajtót érinti kellemetlenül. Ezek csaknem egyenlő hangon ontották kifaka­­dásaikat Ferryre, a tong-kingi emberre, Tunisz elfoglalójára és különösen a német barátra, mely elnevezéssel őt természetesen csak gyanúsítni és befeketíteni akarják azért, mert korlátolni akarta a chauvinisták túlzásait és közeledést próbált Németor­szághoz. Egy szó sem volt igaz abból a titkos találkozásból és titokteljes útból, a­mely­ly­el őt annak idején gyanúsítani szük­ségesnek tartották, hogy annak révén Bis­marck barátjának és Francziaország meg­alázójának adják ki. Ezeket a czímeket és vádakat elevenítik fel az orosz lapok és a franczia chauvinisták, mert ezek annak az osztraczizmus­nak az eszközei, a­melylyel Ferryt sújtották és éveken át az aktív po­litikából kizárták. Ez is bizonyítja, hogy a chauvinisták és pánszlávok közös érdeke, hogy Francziaországban a képzett és ko­moly politikusok befolyással, irányadó ha­talommal ne bírjanak, mert ha nincs nem­zeti gyűlölködés, belföldi vádaskodás és tüntetés, valamint ha nem hangzik min­dennap a Revanche kiáltása, akkor nem uralkodhatnak Francziaországon és an­nak nemzetközi politikájában azok az

Next