Nemzet, 1893. augusztus (12. évfolyam, 3925-3955. szám)
1893-08-01 / 3925. szám
Verenc Elek-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségihez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk ,L Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 6 kr. vidéken 6 kr.esti lappal együtt 8 kr., 3925. (210.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1893. Kedd, augusztus 1. Kiadő-btvataií: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földsima Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadós postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 2 frt 8 hónapra $ > 6 hónapra .......................... 12» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr,J XII. évi folyam, Nemzet 1893. augusztus hó 1-vel uj előfizetést nyitunk a Nemzetre. A Nemzet előfizetési ára az esti lappal együtt: egy hónapra.........................2 frt negyedévre.........................6 . félévre.................................12 » Az esti lap vidékre naponkénti külön megküldésével : egy hónapra .... 2 frt 35 kr. negyedévre...................7 » — » félévre........................14 » — » Különösen figyelmeztetjük t. vidéki előfizetőinket, hogy minden reklamáczióhoz, lakóhelyváltozás bejelentéséhez és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalásokhoz egy-egy czímszalagot mellékelni szíveskedjenek. A fürdőidény alatt a kiadóhivatal pontosan megküldi a Nemzetet az esetben is, ha az előfizető tartózkodási helyét többször változtatja. Levelezőlapon nyilvánított kívánságra a kiadóhivatal készséggel küld mutatványszámot. A »Nemzet» szerkesztősége és kiadóhivatala. Nemzetiségeink. Budapest, júl. 31. Szomorú dolognak tartanák, ha a magyar pártok között véleménykülönbség, pártállásfoglalás, vagy épen pártküzdelem fejlődnék ki a nemzetiségi politikára nézve. Nemcsak az ügyre lenne az fölötte káros, hanem egyúttal a nemzeti izgatóknak szolgáltatna erőt és fegyvert, minden szó és minden vád, melyet a magyar pártok ebben a kérdésben, egymás ellen felhoznak. Ezt nemcsak azért mondjuk, mert a magyar politikának ez a része egyöntetű, határozott, de egyúttal minden szenvedélytől ment és zavartalan kell hogy legyen — márpedig ezt a pártpolitika megakadályozná — hanem mondjuk azért is, mert ilyen kérdésekben, még a hibákat, túlzásokat és gyöngeségeket is, lehetőleg fedni és vita, vádaskodás nélkül, jóakarattal korrigálni kell, nem pedig küzdelem és gyanúsítás tárgyává tenni. A legkevésbbé alkalmas eljárás volna ez, a magyar ellenzék részéről a magyar kormány ellen intézendő támadásra, mert kritikájának vagy követeléseinek minden túlzása nem a kormányt gyöngíti és nem az ellenzéket erősíti, hanem rontja magát az ügyet. Keressük a pártállást és annak érvényesítését, közjogi, szabadelvűségi, közigazgatási, pénzügyi, társadalmi és közgazdasági kérdésekben, de ne a nemzetiségi túlzókkal szemben való eljárás, vagy a nemzetiségi, állítólagos kérdések megítélése tekintetében. Nem kell azt ellenzéki privilégiummá tenni. Mi, a kormánypárt és annak sajtója, szigorúan ehhez a szabályhoz tartottuk magunkat, oly szigorú következetességgel, hogy mikor az ellenzék révén e tekintetben, gyöngeséget vagy túlzást vettünk észre, nem támadtuk azt meg, mert tudtuk, hogy nemes felhevülésből származik, mely a gyakorlati életben kiforrja magát és legföljebb annyiban mulasztottunk kötelességet, hogy az izgatás és ingerkedés némely jelentéktelen, de mindig káros, jelenségeit is elhallgattuk. Azonban többször nyíltt alkalmunk annak tapasztalására, hogy ha nem is a parlamentben, de a sajtóban ellenkező eljárást követ az ellenzék. A nemzetiségi izgatók merészebb fellépését, a nemzetiségi sajtó vakmerő támadásait, a romániai és más külföldi izgatás tagadhatatlan terjedését, a pánszláv mozgalmakat, a kormánynak vagy cselekvésével vagy mulasztásával okvetlenül összeköttetésbe hozzák, de — természetesen — annak konkrét bizonyításával adósak maradnak. Legfölebb a közigazgatási reform elmaradását hozzák fel vadul, pedig azt két évvel ezelőtt egyenesen és kizárólag az ellenzék akadályozta meg. Ha az állami közigazgatás csak két év óta is érvényben lett volna, a nemzetiségi izgatás is egészen másképen nézne ki. Ezzel tehát jó lesz, az ellenzéknek elhallgatni. Ha pedig a kormány egyházpolitikájának ellenségei, a nemzetiségi táborban az ellen megindított küzdelmet és panaszkodást hozzák fel argumentumul; hát akkor nem csak a szabadelvűség ellen vétenek, melynek egyházpolitikai követelményeit — ha egyszer az országra üdvösek, semmiféle nemzetiségi izgatásra való hivatkozással magyar embernek ellenezni nem szabad, hanem egyúttal bizonyítják, hogy a magyar állam és nemzet erősbítése és terjesztése czímén megtámadott reformokból magyar embernek a kormány ellen, a nemzeti politika nevében vádat formálni nem illik! Ami pedig magának a ténynek, a nemzetiségi izgatásnak mesterséges, kívülről s belülről, sajtóban, egyházban és egyletekben szervezett fokozását, mint szintén vád alapjául felhozott argumentumot illeti, hát ez a post hoc, ergo propter hoc okoskodásnak legszerencsétlenebb formája. Mert először is, a román liga szervezőinek, a visszautasított memorandum szerzőinek mozgékonyabb akciója a kormány magatartásával egyáltalán semmi összefüggésben nem áll s politikájával is csak annyiban, amennyiben ennek ép magyar nemzeti iránya és erősbülése czímén provokál támadást a nemzetiségi túlzók részéről, ezért pedig magyar ember csak el nem ítélhet, sem írásban, sem szóval, egy magyar minisztert. Hogy pedig a mostani törvények és mostani hatóságok nem minden esetben nyújtanak egészen biztos fogantyút és egészen czélszerű eszközt a bűnösöknek kellő számban és kellő módon való megfenyítésére, azt — úgy hisszük — a Wekerle-kabinetnek senki szemére nem vetheti. Ez a vád szintén olyan, mint volt annak idején az, hogy a kormány a nemzetiségekkel paktál. Milyen sokszor ismételték ezt s most mégis tökéletesen megfeledkeztek arról és a nemzetiségi izgatóknak a kormány ellen intézett erősebb támadásából azt következtetik, hogy rossz a kormány politikája. Pedig: a román liga és a pánszláv izgatók minden czélja és minden törekvése oly irányban mozog, amerre annál nagyobb az ellentét a magyar politikával, minél erősebb az. Ezeket kibékíteni vagy csillapítani magyar politika nem fogja, és ha nem csilapul, hanem fokozódik, — a szabad intézmények tiszteletben tartása mellett, — egyebet nem lehet tenni, mint menni a magunk útján, fejleszteni állami és kulturális intézményeinket, erősbíteni a nemzetet. Természetesen a túlzóknak és illegálisoknak kellő büntetéséről és úgy kell gondoskodnunk, mint a mérsékelt és hazafias tótok és románok megnyugtatásáról, magunkhoz csatolásáról. Hanem ehhez is nem egymást gyanúsító és gyengítő, de egyöntetű magyar politika kell, hogy elriassza a túlzókat és imponáljon a számítani tudóknak. Szóval, ez az ügy nem a magyar pártpolitika, hanem az egységes magyar közvélemény és az ez által támogatott kormány feladata, melyet sem oktalan félelemmel, sem alaptalan vádakkal, sem fölösleges provokálásokkal zavarni nem szabad. A NEMZET TÁRCZÁJA. Julius 81. Riccardo Joanna élményei. Regény egy kötetben. Irta : Serao M a 111 d. (Folytatás.) 27 — Ha láttad volna lelkem, ha láttad volna — monda a fekete bóbitás grófnő. — Oly sok szép szövetet láttunk Berettánál, hogy az ember alig tudott hova lenni a gyönyörűségtől. Joanna nagyon ügyes kisérő. Ugye sokszor eljön még velem ? — Mindig. — Reggeltől estig ?— Mindig. — Ott hagyja végettem a dolgait ? — Ott, mindig. — Valóságos középkori lovag. Nagyon szeretem a középkori tárgyakat és embereket. Hát neked Beatrice, tetszenek-e a renaissance virágkosarak ? — Nagyon közönséges valamik — mondá Beatrice, jobb kezének ujjain a gyűrűket nézve. Riccardo odaállt Elsa Mária mögé, aki még mindig a zongora mellett ült s fantasztikus kötésű románczokban lapozgatott. — Beethovent játszotta, nagyon szereti talán? — kérdé a poéta félhalkan. — Szeretem, bár kissé ünnepélyesnek tartom, — mondá nyugodtan. Szava szinte lehelletszerüleg hangzott. — Hát ki a kedvencz szerzője? — Chopin. — Az természetes. Tudja-e, hogy halt meg? — Tudom, ■— mondá Elsa Mária, lesütve bársonyos szemét. — Ön is szereti signora a gyöngyvirágot? — A legkedvesebb virágom. — Hoztam önnek egy csokorral. — Oh! — Mondja el nekem mind, hogy mit szeret. Mondja el, hogy én is szerethessem. Elsa Mária hosszasan ránézett kristálytiszta tekintetével, de nem felelt. Szerencse, hogy Donna Tecla éles hangja elpalástolta az erre következett hallgatás zavarát. Donna Beatrice di Santaninia némán, mindenfelé mosolyokat osztogatva lengedezett tova, mint valami istennő; donna Clelia pedig az Accademia di San Luca valamelyik professzorával vitatkozott a szobrászatról. Donna Caterina Spinola meg sem mozdult a székén, csak ruhájának aczélkék gyöngyei csillogtak, mint valami barna érez. Riccardo körülnézett a teremben, s azután egy virágokkal teli váza szemléletébe merült. Donna Caterina ezt az alkalmat fölhasználván, felhangon suga neki. — Ugye gyűlöl engem ? — Ki mondta ezt önnek asszonyom? — kérdé Riccardo hidegen. Donna Caterina megrezzent s elhalványodott. Ebben a pillanatban dán Pompeo Savelli lépett be mosolyogva. Magas, sovány, kissé szögletes, rideg úr volt. Riccardo oly fájdalmas szúrást érzett, hogy a lélekzete is elszorult egy pillanatra. Rögtön átlátta, hogy a bankárnak nem szólhat semmit. Nagyon megszégyenítő dolog lett volna ezzel a nagy úrral ekkor beszélni a váltóról, mikor őt vendégéül látja. S bár a társalgás mint szélesebb mederben folyt, Riccardo mindjobban elnémult, zavarba jött, kényelmetlenül érezte magát, s iszonyú harczot vivott. Az egyik pereben hirtelen elhatározta magát, hogy megmond neki, mindent, a másikban pedig bátorsága hirtelen lelohadt, gyávának, erőtlennek érezte magát ily önmegtagadásra. Gondolatokba mélyedve szemlélt egy szalabokrot. — A poéta nagyon szerelmes, mert nem beszél, — mondá nevetve don Pompeo. — Johnna, igaz hogy szerelmes? Talán belém? kérdé donna Tecla csípősen. — Szolgálatjára. — mondá Riccardo. S meghajtotta magát. Persze hogy meg kellett volna mondania mindent, persze hogy el kellene magát határoznia erre a nagy lépésre, hiszen don Pompeo gentleman, aki bizonyára beleegyezik a váltó meghosszabbításába. S végre is mibe kerül egy szó? S ha szólt neki, megint meg van mentve három hónapig: azalatt tízszer ezer lírát is összeszedhet, mert sokat fog dolgozni, s barátai is vannak. Igen, igen, jobb lesz megmondani neki, Don Pompeo az ilyen mulatságok alkalmával úgyis oly feledékeny, oly nagy úr, oly keveset törődik a pénzügyekkel. A bankár a belga követtel beszélt, talán diplomácziai ügyekről, s ez nem volt alkalmas pillanat. Később pedig donna Caterina Spinolával kezdett csevegni, s udvariatlanság lett volna félbeszakítani. Riccardo közönyös igyekezett maradni, tekintetével azonban lázasan követte don Pompeo minden mozdulatát, s minden perezben alkalomra várt. Donna Tecla eltávozott, egy fiatal nápolyi gróf kíséretében, amire egy kis mozgás keletkezett a társaságban. Don Pompeo kikísérte egész a kertig. Riccardo a teremben maradt, ahol a zene tovább folyt. Donna Caterina Spinola halkan játszotta Pergolese kesergős Stabat Materijét. Riccardo elborultan hallgatta, mert a zene épen hozzáillett az ő kedélyállapotához. De azért donna Clelia, a szép, frivol asszony még ezen a zenén is nevetett. — Mily szépen világit a hold a kertben! — mondá don Pompeo, visszatérve a terembe. Riccardo még habozva várt, de közönyös mosolya nem árulta el azt a harczot, melyen lelke keresztülment. Végre elhatározta magát s búcsút vett Cleliától. Elhatározta, hogy inkább gyáva lesz s nem szól don Pompeonak. A túludvarias bankár kikisérte az előszobába. — Nem tűrhetem a szomorú zenét, — mondá a bankár nevetve. — Donna Caterina úgy néz ki, mint egy szemfödő. — Nekem sincs kedvem meghalni, — felelt Riccardo. A bankár a költővel kiment a kertbe, ahol az áprilisi telihold körülvette őket fényözönével. — Mily bájos est! — mormolá dón Pompeo. — Elragadó! — mondá az ifjú. Azután egyszerre, minden átmenet nélkül, hirtelen mondá: — Önnél egy holnap lejáró váltóm van.— Igen, láttam, azt hiszem ezer líráról. — Nem lehetne megújítani? S hangját elfojtotta a remegés. — Lehetetlen kedvesem, — mondá a bankár hidegen. — A váltó már nem a mienk. — Pedig . . . nagy szívességet tenne velem . . . — Biztosítom, hogy lehetetlen. Hiszen önöknek oly könnyű az életük! Önök irók anynyit szereznek, amennyit csak akarnak. De mi szegény üzletemberek ... — Jó éjt! — mormolá Riccardo udvariasan. — Jó éjt. A hírlapíró lassan haladt át a téren. A tornyokban egyet ütött, így végződött ez a napja. Mialatt az elhagyatott, holdfényes Via Nazionalén keresztül haladt, úgy érezte magát, mint a pártatlan látogató a színházban, ahol valami erős menetű drámát játszanak; fölmerült lelkében mindaz, amit ma gondolt és tett, ami vele ma történt. Keserűség és irónia nélkül, hidegen engedte magát kábult álmodozásában tovaragadtatni egy asszonyi profil, egy végigkeztyűs női kar látománya által. Újra látta magát, hogy mint megy a czukrázdából a jótékony sorsjátékra, a hangversenyből a templomba, a műkereskedésből a virágos boltba, a színházból a szalonba, akarat nélkül, erélytelenül, a nőiesség varázsa alatt, mint egy gyönge gyermek. Föláldozta a nőkért minden idejét, nehezen szerzett pénzét, elhanyagolva a munkáját, pedig ebben volt az ő ereje. Teljes nagyságában látta, nagy gyógyíthatatlan hiúságát. Belátta, hogy nem szereti ezeket az asszonyokat, kik mint Delila, arra esküdtek össze, hogy megnyirbálják az ő erejét. Egyikük sem bírta őt arra a szenvedélyes érzelemre, mely tűzként szokott pusztítani. Az az érzelem, melyért mindent föláldozott, nem volt sem mély, sem nemes, nem volt egyéb mint az ösztönök vonzódása, rokonszenv, az önszeretetnek kielégítése. S mindebben az volt a legkomolyabb, legfájdalmasabb, egyszersmind legkomikusabb dolog, hogy ez asszonyok közül senki sem szerette. Szelíden néztek rá, mosolyogtak, elkísérték a templomba, a hangversenybe, a műkereskedésbe, együtt ettek vele süteményt, eljátszottak neki egy-egy Chopin-darabot, de szeretni nem szerette őt egyik sem. (Folyt. köv.) Belföld, Budapest, júl. 31. (Korai híresztelések.) Gyakran felmerült az utóbbi időben az a hír, hogy az osztrák-magyar államvasutak valamint a déli vasutak magasabb kamatozású elsőbbségei legközelebb konverzió alá fognak kerülni. A »B. C.« szerint ezek a hírek koraiak. Amíg a valutarendezés annyira nem haladt, hogy az államjegyek, habár nem is mind, de legalább legnagyobbrészt be legyenek vonva, egyáltalán nem lehet hitelpapírok azon nagy mozgalmát, amely minden konverzióval együtt jár, egyenesen felidézni, mert ez az eddigi mindenütt tett tapasztalások szerint igen könnyen külföldi váltóink árfolyamainak újabb ingadozásához vezethetne. Budapest, júl. 31. (A takarmánykivitel.) A különböző érdekek által felszínre hozott hírlapi közlésekkel szemben, melyek a szálas takarmány kivitelére vonatkozó tilalom elrendelése alkalmából folyton ismétlődnek, illetékes helyről fel vagyunk hatalmazva annak kijelentésére, hogy a magyar királyi kormánynak lesz alkalma úgy ez ügy eredetét, valamint a történt intézkedések indokait illetőleg, az illetékes fórum, a törvényhozás előtt nyilatkozni. Vidéki élet, Szabadka, jul. 31. A bácsmegyei esperességeknek Mamusich Mátyás prépost-plébános elnöklete alatt tartott értekezlete az újvidéki espereskerület kezdeményezésére elhatározta, hogy a liberális-egyházpolitika elleni tüntetés czéljából Szabadkán szeptember 10-én a nagy plébánia előtti térségen (az utczán ?) a bácsmegyei hívek »meghívásával« katholikus népgyűlést tart, melynek elnökéül Eszterházy Miklós Móricz grófot kérik fel. A gyűlés előkészítésére egyháziakból és világiakból álló végrehajtó bizottságot szerveztek. Nagyvárad, júl. 31. A nagyváradi vízvezeték kérdése egy lépéssel ismét közelebb jutott a megoldáshoz. Ma tartatott meg az állandó árverező bizottság előtt a vízvezetéki árlejtés. A következő ajánlatok érkeztek be: A »Societe d’entreprise generale Paris 453,366 írttal, Rumpl és Nikies Budapest 415,974 írttal, a bécsi és budapesti vízvezeték, légszesz és fütés berendezési társaság 426,713 írttal, mely összegből még 4100 frt elengedtetik a tervekért, ha az ajánlat elfogadtatik; Knuth Károly Budapest 415,527 írttal, Walser Ferencz részvénytársaság 441,800 írttal, Ganz és társa és Glassner József Budapest együttesen 478,437 írt. Az összes tervek és ajánlatok Barcza Károly földmivelésügyi minisztert műszaki tanácsosnak küldetnek el felülvizsgálás és véleményadás végett, ki 10—14 nap alatt véleményt ígért és az ő véleménye alapján tesz majd a városi tanács egy rendkívüli közgyűlésen előterjesztést. Nagybecskerek, jul. 31. Schiller Lipót bégaszentgyörgyi jegyzőt, a torontáli jegyzőegylet elnökét, az országos jegyzőegylet alelnökét a király arany érdemkeresztel tüntette ki. A kitüntetettnek az érdemkeresztet tegnap Rónay főispán adta át nagy ünnepélyességek között. Jelen volt a megye egész intelligencziája, a különböző nemzetiségek és felekezetek küldöttei. Az ünnepély után bankett volt 300 személyre. A sziámi ügy vége. Budapest, júl. 31. (ul.) A franczia-sziámi viszály, úgy látszik, szerencsésen véget ért. Van is nagy öröm Párisban. Úgy ünnepük ezt a kedvező eredményt, mint Francziaországnak Angolország fölött kivett nagy diadalát. Fölösleges rámutatnunk, mennyire téves ilyen irányú kizsákmányolása a viszály elintézésének. Angolország tudvalevőleg egészen kezében tartja Sziámot. Angolok bírják ott az összes, valamire való állásokat. Könnyen kiviheti tehát, hogy Sziám az angol érdekeknek megfelelőleg igazítsa politikáját. Alig kételkedhetünk benne, hogy most szintén így történt. Örey államtitkár nyilatkozatai szerint a st.-jamesi kabinetnek nem volt semmi kifogása azok ellen a követelések ellen, amelyeket a franczia ultimátum tényleg magában foglalt; ezek: a Me-Kong balpartja képezte Annám határát Sziám felé, a sziámiak által megölt francziák és annamiták hátramaradottai kárpótlást kapjanak Sziámtól, a bűnösök megérdemelt büntetésben részesüljenek, ezeknek a feltételeknek teljesítéséig Sziám tegyen le biztosítékot. Később azonban a köztársaság tovább ment követeléseivel. Battam-Bang és Ang-Khor tartományokat is meg akarta szerezni, amelyek ugyan nem fekszenek a Me-Kong balpartján, hanem állítólag Kambodzsához tartoztak valamikor; továbbá igényt támasztott olyan vidékekre, amelyekről lemondani Sziámnak nincs joga, és amelyek révén a hátsóindiai franczia és angol birtokok szomszédságba jutottak volna egymással. Az angol kormányfőkép ezt az utóbbi eshetőséget óhajtja minden áron elkerülni, mert az ilyen szomszédságban számos súrlódás és összeütközés csíráját látja. Korábbi jelentésekből, valamint a ma érkezett párisi táviratokból azt lehet következtetnünk, hogy Francziaország és Angolország bizonyos előzetes megegyezésre jutottak a határrendezésre nézve, és Sziám csak ennek megtörténte után küldötte újabb értesítését Párisba, amelylyel föltétlenül aláveti magát a franczia ultimátumnak. Az angol érdekek továbbá azt kívánják, hogy a Francziaország által elrendelt körülzárolása a sziámi partoknak lehetőeg elmaradjon, mert a sziámi kereskedelem 80—85°/6-a angol kézben van; mindenesetre nagy nyereség tehát az angol kereskedelemre nézve már az egymagában véve, ha a körülzárolás megszűnik, még mielőtt tényleg ő kezdődött volna. Mindezekből az látszik, hogy a sziámi viszálynak békés elintézése épen úgy kielégíti az angol, mint a franczia érdekeket. Nincs okuk eszerint a francziáknak arra, hogy az angolok fölött kivívott valami nagy diadalról ábrándozzanak. Hanem tudvalevőleg a francziák nem igen szokták fárasztani magukat a körülmények higgadt mérlegelésével, amikor a gloire dicsfényét megpillantják. Annál kevésbbé teszik ezt most, amikor gyarmatpolitikai kérdésben az angolokkal állottak szemben, és a választások küszöbén a Dupuy-kormány mindent el fog követni, hogy a sziámi diadalt a maga czéljaira tőle telhetőleg kihasználja. Különben mindegy, bármiképen értékesítik a francziák az általuk meglehetősen könynyelműen fölidézett sziámi összeütközést, az bizonyára örvendetes, hogy olyan gyors és szerencsés véget ért. Most már csak az az óhajtandó, hogy Francziaország és Angolország között, a sziámi határvonal megállapítása iránt folytatandó tárgyalások ne vezessenek újabb súrlódásokra. A franczia-sziámi viszályra vonatkozólag ma érkezett távirati tudósításokat itt közöljük: London, júl. 31. A »Reuter-ügynökség« jelenti: A franczia kormány, hogy biztosítékot nyerjen a Sziám által elfogadott föltételek teljesítésére, az ultimátumban foglalt feltételeken kívül is követeli, hogy ideiglenesen birtokba vehesse a csantaboni kikötőt, amely a sziámi öbölben, Bangkoktól 200 kilométernyire délkeletre van. Ezen kívül a franczia kormány azt követeli, hogy Sziám ne állítson katonai állomást a kambodsai határ bizonyos pontjain és a Mekong folyótól bizonyos távolságra. London, jul. 31. Bangkokból jelentik, hogy Human tengernagy a »Triomphante« fedélzetén Kosichangba ment. A körülzárolást más öt hajó tartja fenn. A kereskedelmi levelezést, a szárazföldi utón továbbítják. (M. E.) London, júl. 31. Az alsóházban Grey külügyi államtitkár kijelentette, hogy a tárgyalások a Mekong felső vidékére vonatkozólag tovább folynak és valószínűleg nem fognak nehézségekbe ütközni, minthogy a franczia és angol kormányok nézetei az alapelvekre vonatkozólag átalában egyeznek. Gladstone megjegyezte, hogy nézete szerint, minthogy Hayes Fischer és Logan a múlt csütörtöki sajnálatos események fölött sajnálatuknak adtak kifejezést, az egész háznak az a kívánsága, hogy ezen események végleg elintézetteknek tekintessenek és ne indíttassák ez ügyben semmiféle vizsgálat. (Helyeslés.) Páris, júl. 31. A »Temps« szerint az a jegyzék, melyet a kormány válaszul az ultimátum elfogadására, Bangkokba fog küldetni, újabb biztosítékok kieszközlésére fog irányulni, hogy úgy az ultimátum feltételeinek keresztülvitele biztosíttassák, mint eleje vétessék a jövőben az oly konfliktusoknak, aminek a jelenlegi bonyodalmakat előidézték.