Nemzet, 1893. szeptember (12. évfolyam, 3956-3985. szám)

1893-09-01 / 3956. szám

lovak számait. Guruit, Pulay Kornél lovát akarták megfogadni, annak győzelmével akarták behozni­ eddigi v­szteségeiket. De Pulay Kornél lova nem indult. Az olcsóbb helyek közönsége nem tudta mire vélni a dolgot. — Hisz ez lehetetlen, — mondogatták egymás­nak. — Guruit a »Vadász és Versenylap« tippelé,az újság, melynek Gurul tulajdonosa: Pulay Kornél a szerkesztője! Ezenközben pedig megtörtént az, hogy az emlí­tett újság ma megjelent száma, elfelejtett saját szer­kesztőjének haláláról tudomást venni! Vége .... vége ............ez hallatszott a verseny­téren, midőn Hyams, a­ki a meeting első futamát Appetitten megnyerte, a meeting utolsó futa­mában elsőnek hozta be Prohner Toróját, egyetlen versenytársa, Eglinton ellenében. Vége .... vége .... mondogatták egy­másnak a jockeyk és trainerek is, aztán hónuk alá vették azt a kis táskát, melyben átizzasztott dressjei­­ket helyezték el és távozának Budapestről. És megindul a szép kocsi-korzó a Stefánia-uton, az utolsó verseny­nap után is s mire az utolsó kocsi is hazaszállítja utasát és szép utasnőjét, a haute saison véget ért a fővárosban s csak októberben fog másod­­virágzani.* Lady Ann, 26. szp. k. apja Chislehurst, anyja Lady Ida, 1000 íztért eladó. — 1050, mondja, Uchtritz báró. — 1200, hangzik a túloldalról. Majd folytatódik a liczitáczió. 1300... 1400... 1800... 2000... 2300... 2500. Ennél többet nem ígérnek. S Lady Ann átvándorol Üchtritz báró tulaj­donába 2500 frtért, a­miért nyergében Lemairrel első lett Minister és Petloti, továbbá Virgács és Pá­dár előtt. Öt­ írtra 25 frtot, helyre 25 frtra 60 és 71 frtot fizettek.* Évek tapasztalata bizonyítja, hogy egyes mee­­tingek utolsó napjain, mindig nagy meglepetések szok­tak történni, így volt ez most is. Szemere Miklós lova, Nadine B. egész váratlanul megnyerte a Nur­sery handicapot, még pedig Pearless és Juci, vala­mint Banya, Alföldi, Váratlan, Móricz és Little Duke ellen. A győztest Peake Jockey lovagolta s igy hát nem folyt le a meeting a­nélkül, hogy ez az egyéb­ként ügyes lovas, ne nyert volna legalább egy futamot. A totalizator 5 , 39 frtot, helyre 25 , 64 és 61 frt osztalékot adott.* Hiába volt Ephen favorit a 3000 frtos Állvány díjra, hiába fogadták az emberek Mitrchent, nem győztek. Szélvész, a D. W. F. szövetség lova jobbnak bizonyult náluknál, s másfél hosszal lett első Mär­chen előtt, melyet ugyanoly távolságra Ephen köve­tett. Nádor II, Fox és Timpany csak messziről szem­lélték, miként érkezett be társuk, hátán Fred Sharp­pal elsőnek. Tot. 5 :22. Helyre 25: 53 és 62. * A következő futam aztán kárpótolhatta Söllin­­ger századost Epheu mal, és Eris tegnapelőtti vere­ségeiért. Mégis csak üdvösebb az, mikor a zész ló váratlanul érkezik elsőnek, mint mikor a jó ló egészen leszorul. A Beaten handicap eredménye legalább azt bizonyítá. Mert míg Ephent az előbbi futamban min­denki megfogadta és veszített, addig Camorrát alig fogadták és nyert. Nyert pedig annak daczára, hogy ismételten kitört. Akik pedig azt hitték, hog­’ Athléta fog nyerni, csalódtak. Szépen és könnyen futott a hatalmas Athléta és mégis második tudott csak lenni. Népdal előtt, mely után már csak a legerősebb favorit, melyet a bookmakereknél 3 auf-al jegyeztek, Daphne követ­kezett. Camorrára, melyet Wallace lovagolt, 5 frért 24 frtot, helyre 25 frtért 51 frtot fizettek. Athléta má­sodik helyére, 25 frtra 41 frt volt az osztalék.­­ Az I. oszt. eladóverseny lefolyása után a kö­zönség igazat adott mindazoknak, akik azt állították, hogy lehetetlen az, miként Pache F. 63 verseny kö­zül egyetlenegyet se tudjon megnyerni. És Pache F. behozta elsőnek Egyedy Arthur Filkó­ját Benczúr, az igazgatósági díj nyertese előtt, nem is küzdelem után, de könnyen másfél hoszszal. Sch­le harmadik volt és utolsó. Hogy Filkót nem vették meg az természetes. Hogy is vették volna meg, mikor Pache lovagolta, aki 63 futam közül egyben sem tudta az általa lo­vagolt versenyzőt, elsőnek behozni! Tot. 5 : 28. helyre 25 : 40 és 32 frt. * A nyeretlenek versenyében Pate Guimaure, Pén­tek, Besser, Szephény és Bojár vették fel a küz­delmet. A közönség oly biztosra vette Besser győzel­mét, mint a halált. Csak ezt a lovat fogadták, mely klasszis dolgában tényleg oly magasan állott társai felett, hogy sikerében egy pillanatra sem lehetett kételkedni. De a közönség ismét elszámítá magát. Besser csak második lett, a futamot pedig Justh Béla Repkénye nyerte meg, melyet Salter lovagolt, ugyanaz, a­ki az egész meetingen egyszer sem tudott lovával győzni. Stepkény győzelme után az elkeseredés tetőfokát érte. Dühösek voltak a fogadók, dühösek a book­­makerek, csak Salter és társai valának boldogak. Ez pedig, szerintük, elég az üdvösségre. Tot.: 5 : 40. Helyre: 25 , 62 és 37. Szính­áz és művészet. — A nemzeti színház szombati előadásán, Aesopusban Prielle Kornélia szerepét, Rákosi Szidi, Márkus Emilia szerepét, Brótát pedig Török Irma játsza.­­ A népszínházban ma este lépett fel a szün­idő után először K. K­o­p­á­c­s­y Juliska Gerő »Próba házasság«-ában, mely mindmáig nem vesztette el vonzó erejét. A művésznőt kitüntetéssel fogadták, virágbokrétát is nyújtottak föl neki. A kö­zönség nagy tetszéssel kisérte játékát, melynek élénk­ségét és egyszerűségét föltétlen elismeréssel említ­hetjük. — Eszterházy Miklós gróf tatai színházában szept. 3-án, az ottani lóverseny napján, gróf Batthyány Gézáné pártfogása alatt jótékonyczélű előadás lesz, melyen (először) színre kerül Léon d’Amant »Nászéj« czimű egyfelvonásos operettje és Gróssz Károly vígjátéka. — Az orsz. m. kir. zene- és színművészeti akadémia mindkét osztályán, a zenészetin (zene-akadémia) úgy, mint a színészetin, a fő- és székváros polgármesterének a kolera miatt a tanév megnyitását eltiltó rendelete folytán a beírások, valamint az összes felvételi vizsgála­tok további intézkedésig elhalasztatnak. Az érdekeltek a beírások napjairól annak idején a lapok útján fognak értesítést nyerni. Tanü­gy. — Tanulók külföldi tanulmányútja. A nagyvá­radi középkereskedelmi iskola holnap, szeptember 1-én nyílik meg. Az iskola növendékei a múlt tanévben a horvátországi s felső-olaszországi városokat utazták be, eg idén pedig dr. Popper igazgató és a tanári kar vezetése alatt, Budapest, Fiume, Zára, Cattaro, Corfu, Piraeus-Athén, Konstantinápoly, Scutari, Braila, Bu­karest, Kolozsvár városokat érintő tanulmányutat fognak tenni.­­ Halász Sarolta Fröbel-gyermekkertjében (Sándor­ utcza 15.) a beiratások és előadások holnap, szeptember 1-én kezdődnek. E napon nyitják meg az intézethez tartozó kerthelyiséget is. Egyesületek és társulatok. — A »Mercur,« első budapesti kereskedők és iparosok jótékonysági egylete, szeptember 3-án, vasár­nap délután 3 órakor tartja meg saját helyiségében, első rendes közgyűlését. Törvényszéki csarnok. Egy detektív sajtópere. A »Magyar Hírlap« a héten »Egy titkos rendőr titkos ü­zelmei« czimű újdonságában azt írta, hogy egy vidékről feljött fiatal ember a Weiss és Müller czégtől, apja nevében egy gépet csalt ki, a­miben Bernáth József titkos rendőr az illetőnek segítségére volt s a könnyen szerzett pénzt is együtt verték el. E közlemény miatt Bernáth nevében Guthi Soma dr. sajtóügyi feljelen­tést tett s mivel annak tartalmát valótlannak mondja, a szerző kipuhatolását és szigorú megbüntetését kéri. Gyilkosság­i felmentés. A múlt télen történt, hogy Pilis János saám­i gazdag földművest a kará­­csondi határban vérbe fagyva halva találták. A gyanú a meggyilkolt agglegénynek szintén jómódú sógorára, Leszkóczy Józsefre esett, akiről a bűnre való vete­medést már azért is könnyen feltették, mert tudták, hogy nagyon szerette volna mielőbb kezei közé ka­­paritani a Pilis János vagyonát. Leszkóczyt elfogták és ő nyomban beismerő vallomást is tett olyformán, hogy 1892. deczember 23-án egy talyigán haladva a feleségével, az országúton érték Pilis Jánost, ki a szomszéd község felé gyalogolt. Meglátva sógorát, leszállt a szekérről és mig felesége tovább haladt, ők együtt folytatták az utat. Útközben aztán úgy összevesztek, hogy egy kezében hordott farkasbottal agyonütötte a sógorát. E vallomás után Leszkóczynét is elfogták, mire a férje megváltoztatta vallomását úgy, hogy az eset nem 23-án, hanem 20-án történt s annál a felesége jelen sem volt. Az asszonyt erre szabadon bocsátották s az ügy végtárgyalásra került, amelyen a gyilkosság bűntettével vádolt Leszkóczy most már mindkét előbbi vallomását visszavonta. Daczára annak, hogy itt maga a felesége is őt gyanúsí­totta Pilis meggyilkolásával, mivel törvényszerű bizonyítékok nem voltak, az egri törvényszék fel­mentő ítéletet volt kénytelen hozni, amit a kir. tábla is jóváhagyott. Ugyanezt tette ma az utolsó fórum, a kúria is. Közgazdaság. Közlemény­ek: A mesterséges borokról szóló törvény végre­hajtása tárgyában egyik fővárosi lap méltatlan szemrehányást tesz a földmivelésügyi miniszter­nek azért, hogy a törvény által megengedett okszerű pin­cz­ekezel­és elvei, melyeknek megállapítását a törvény a kereskedelemügyi és földmivelésügyi miniszterekre bízta, még nin­csenek megállapítva.­­ Erre nézve felvilágosí­tásul csak annyit jegyzünk meg, hogy az ok­szerű pinc­ekezelés elveinek megállapítása — tudvalevőleg — a törvény végrehajtási ren­deletének tárgyát képezi, a végrehajtási ren­delet kiadása tekintetében pedig késedelem­ről még egyáltalában nem lehet szó, mert a »mesterséges borok készítésének és for­galomba hozatalának tilalmazásáról« szóló 1893 évi XX­II. törvényczik­k, az ennek utolsó §-ában foglalt rendelkezés szerint, csak kihirde­tése napjától számítandó hat hónap múlva lép életbe; minthogy pedig a törvény 1. évi július hó 4-én hirdettetett ki, az csak a jövő évi január hó 4-dikén, vagyis még több, mint négy hónappal ezután fog életbe lépni, e te­kintetben a földművelésügyi minisztert an­nál kevésbbé lehet késedelemmel vádolni, mert mihelyt a törvényjavaslatot a képviselőház elfogadta, azonnal, még f. é. május hóban, tehát már jóval a törvény szentesítése és kihir­detése előtt, a Miklós Ödön államtitkár elnök­lete alatt tartott szakértekezleteken megállapít­­tattak az okszerű pinczekezelés elvei, valamint általában a nem kis feladatot képező terjedelmes végrehajtási rendelet tervezete is, és ezek időköz­ben a kereskedelemügyi s a többi érdekelt mi­niszterekkel is legnagyobb részben már letár­gyaltattak. A végrehajtási rendelet tehát min­denesetre ideje korán közzé fog tétetni. Az orsz. kereskedelmi és iparcsarnok igazgató­sága ma délután Matlekovics Sándor elnöklete alatt ülést tartott, a­melyen bejelentették, hogy a keres­kedelmi miniszter a csarnok tagjai közül a kiállítási orsz. bizottságba Spitzer Ignáczot nevezte ki. A csar­noknak már 449 tagja van. Az igazgatóság felter­jesztést intéz a kereskedelmi miniszterhez a telefon­­vállalatnál észlelt szabálytalanságok és drága előfize­tési árak miatt. Végül bizottságokat küldtek ki a csődtörvény reformjának, a vándoripar ügyének s a vidéki nagymérvű bukások okainak tanulmányozása czéljából. Magyarország áruforgalma. Az országos m. kir. statisztikai hivatal áruforgalmi osztályba még mielőtt ez a hónap lefolyt volna, már is közli julius havára vonatkozó kereskedelmi forgalmun­kat. A könnyen és áttekinthetően szerkesztett füzet tartalmából az tűnik ki, hogy kereskedel­mi forgalmunk július havában nem volt kedve­zőbb a júniusi forgalomnál. Ugyanis július ha­vában behoztak: 24,165 darabot és 2.427,993 mmázsa árut, ellenben júniusban behoztak 34,486 darabot és 2.519,037 mmázsát. Kivittek július havában 5.062,421 darabot és 3.106,613 mmá­zsát , június havában pedig 7.601,375 darabot és 2.901,958 mmázsa árut.­­ A behozatalnál az árucsoportokat tekintve kitűnik, hogy gyarmat­árukból 7653, déli gyümölcsből 2835, czukorból 13,179, dohányból 1042, gabonából, hüvelyesek és őrleményekből 271,369, főzelék, gyümölcs és növényekből 17,865 mmázsa, állatokból 31,569 darab, állati termékekből 11,981, zsiradékokból 9248, italokból 91,768, fa, szén és tőzegből 1.304,582 mmázsa, ásványokból 110,607, festő és cserzőanyagokból 15,708, ásványolás 96,719, pamutból 43,117, len, kender és jutából 13,145, gyapjú és gyapjúáruból 11,410, papiros és papi­ros árukból 25,512 fa és cson­tárukból 11,515, üveg és üvegárukból 19,084, kő- és kőárukból 11,672, agyagárukból 68,614, vas- és vasárukból 117,329, nem nemes­fémek és az ezekből ké­szült áruk 13,841, gépek és géprészek 2152 da­rab és 35,145 mm, vegyészeti segédanyagok 31,764, vegyészeti áruk, gyógyfestő és illatsze­rek 6532 mmázsa.­­ A kivitelnél szerepel­nek árucsoportok szerint a czukor 43,853 mmá­­zsával, továbbá gabona, liszt, hüvelyesek és őr­lemények 1.308,253 mm. főzelék, gyümölcs növények és növényrészek 152,337 műt., vágó és igásmarhák 96,757 darab, más állatok 137,328 darab és 6459 mm., állati termékek 34,182 mm., zsiradékok 13,904 mm., italok 73,670 mm., fa (leginkább donga) 4.828,037 darab, fa, szén és tőzeg 645,935 mm., ásványok 355,573 mm., festő és cserzőanyagok 76,580 mm., ásványolaj 10,725 mm., len, kender, juta és az ezekből készült áruk 11,484, gyapjú és gyapjúfonál 27,807 mm., szalma és háncsáruk 1.042 mm., papiros és papirosáruk 9.097 mm., bőr- és bőráruk 1.788 mm., fa- és csontáruk 7.898 mm., üveg- és üvegáruk 2.760 mm., agyagáruk 19.225 mm., vas- és vasáruk 50.791 mm., nem nemes­fémek és az ezekből ké­szült áruk 2.313 mm., gépek és géprészek 218 darab és 6.239 mm., vegyészeti segédanyagok 7.286 mm., vegyészeti áruk 9.448 mm., gyujtószerek 1.239 mm., hulladékok (korpa túlnyomó) 193,671 mmázsa.­­ A kivitelre került gabona mennyi­ségben a búza 246,918, a rozs 142,845, az árpa 21,492, a zab 58,026, a tengeri 306,543, a bab 37,452 és a liszt 433,808 mmázsával partic­ipiált. A Fiumén át kivittek lisztet 59,235 mmázsát (7 hó alatt 485,970 mmázsát) és pedig Angliába 34,449, Brazíliába 7295 és Francziaországba 10,700 mmázsát. Behoztak bort 49,167 mmázsát, kivittek 35,337, behoztak ökröt 3869 darabot, kivittek 7772 darabot, más faj szarvasmarhát ki­vittek 1527 darabot. Kivittek juhot (és kecskét) 9744 darabot, sertést 75,873 darabot, sertésekből behoztak 13,950 darabot. A lókivitel 979 darabra rúgott. Tojásból a kivitel 17,584 mmázsára emel­kedett. Dongából kivittek 67,943 mmázsát és 4.828,037 darabot.­­ A szénakivitel 43,340, a szalmakivitel 20,621 mmázsa volt. Korpát ki­vittek 143,878 mmázsát. Behoztak nemes­fé­meket: 8067 kilogrammot, kivittek 6036 ki­logrammot. A Könyves Kálmán magyar irodalmi és könyv­kereskedési részvénytársaság ma tartotta évi ren­des közgyűlését M­­a­k­­­á­r­y Gyula elnöklete alatt. A Bárány N. Ernő segédigazgató által előter­jesztett évi jelentés szerint a második évi üzlet­eredmény is megfelelt a várakozásoknak s a mér­leg 11,238 frt és 74 kv tiszta jövedelmet tün­tet föl. A kimutatott tiszta nyereségből a juta­lékok bevonása után 1123 frt 87 krt csatolnak a tartalékalaphoz, osztalékul 7500 frtot fizet­nek ki és pedig minden 500 frtos részvény után 75 frtot, a­mi 15°/0-nak felel meg. A fenmaradó 367 frt. 13 krt új számlára viszik. A főváros áruforgalma. A fővárosi statisztikai hivatal jelentése szerint a múlt héten Budapestre összesen 470 831 q árut hoztak. És pedig: 127,087 q búzát, 15,213 q rozsot, 17,061 q árpát, 4,260 q zabot, 16,254 q tengerit, 7,362 q repezét, 4,111 q lisztet, 74,859 q kőszenet, 3,221 q bort, 451 q szeszt és 1,112 q gyapjút.. . A fővárosból ki­vittek összesen 297,971 q árut Éspedig: 002 q búzát, 507 q rozsot, 1,204 q árpát, 6,548 q tenge­rit, 267 q zabot, 729 q repetét, 113,720 q lisztet, 6,489 q kőszenet, 408 q bort, 1,376 q szeszt és 1,469 q gyapjút. Az év 33 hetében a fővárosba hoztak 19.835.239 q árut, kivittek pedig 10.189,307 q-t. A behozatal tehát a kivitelt 9.645,932 q-val múlja felül. Budapesti áru- és értéktőzsde. Augusztus 31. Gabonaüzlet. A gabonatőzsdén a d­­élutáni jegyzések a következők voltak: Búza őszre 7.36—7.38, tavaszra 7.79—7.81. Tengeri aug.—szept. 4.63—4.65. Zab őszre 6.50— 6.62. Káposztarepcze —forinton. Értéküzlet. (Utótőzsde.) Az ut­ótőzsde csendes volt. Osztrák hitelrészény 335 70—335.30 prolongált. 835.70— 334.50 kész­pénz. Magyar hitelrészvény 409.50—409.—. Magyar 4 száz. koronajáradék —.—. Leszámitoló- és pénzváltó-bank —.—. Osztrák-magyar államvasuti részvény 300­/a— 300. */8. Déli vasúti részvény — Rimamurányi vasmű részvény —.— forinton köttetett. Délután 4 ómkor zárulnak. Osztrák hitelrészvény 314.60 forinton. Külföldi Áru- és értéktőzsdék. Értéktőzsde, Bécs, aug 31. (Tőzsdei tud­ósit­ás.) A mai értéktőzsdén kedvező londoni és amerikai jelentések stimuláltak. Helyi fedezetekre és arbitrage-vételekre ál­talában emelkedés volt észlelhető az árfolyamokban. Zárlat nyugodt volt. Magyar földteherm. kötv. 94 80. Magy. hitellink ré­z. 408.75. Erdélyi vasúti részv. —.—. 1876. m. k. v. áll. els. kötvény —. Magyar nyer. k. sorjegy 119 —. Magyar leszám. és váltóbank 235.—. Tiszai és szeged köles. sors. 141.25. Magyar 4 száz. aranyjáradék 116 10. Magyar koronajár. 94.25. Magy. vasúti kölcsön 100.—. Alföldi vasut-részvény —.—. Magyar északkeleti vasut­­részv. —.—. 1869. m. k. v. áll. els. kötv. 121.50. Tisza vidéki vasut-részv. —.—. Kassa-Oderbergi vasut-rész­­vény 186­­5. Magyar 6 száz. papirjáradék —.—. Vil­lamos részv. —.­ . Magyar jelzálogbank részv. — —. Osztrák hitelrészvény 335 75. Déli vasut-részv. 103.50 Osztrák 4 száz. al.-járad. 118.70. Londoni váltóár 126 05 Károly Lajos vasut-részv. —.—. 1864. sorsjegy 192.—. 1860. sorsjegy 144.75. 4­2 százalékos ezüst-járadék 96 40 Dunagőzhajózási t­árs. 400.—. Dohány-részvvény 190.—. Angol-osztrák-bank-részvény 150.55. Osztrák államvas­­úti részvény 900 50. 20 frankos arany 9.97—. 4’2 száz. papirjáradék 96.75. Osztrák hitelsorsjegy 197.40. Német bankváltók 61 65. Cs. k. vert arany 5.98—. Osztrák-ma­gyar bank-részvény 978.—. Elbevölgyi vasut-részvény 235.25. Bécsi bank-egylet, részv. 120.25. Alpina-részvtr. 54 10. Osztr. koronajár. 96.40. Az irányzat nyugodt. Bécs, aug. 31. (Esti tőzsde.) Az esti tőzsde szilárd volt. Osztrák hitelrészvény 385.25. Osztrák-ma­gyar államvasuti részvény 300.37. Déli vasúti részvény­­.-----. Májusi járadék 96.75. Magyar aranyjáradék 116 10 M. koronajár. —. Osztr. aranyj. —.— forinton. Berlin, aug. 31. (Tőzsdei tudósítás.) Az értéktőzsde határozatlan irányzattal indult, míg később nagymérvű vélemény-vásárlásokra szilárdulás állott be. Járadékok és német vasutak nyugodtak. Magánkamat­láb 4­/1 százalék. Berlin, aug. 31. (U t­ó t . z s d o.) Osztrák hitelrész­­vény 200.62. Diskontbank 170.10. Déli vasúti részv - 42 12. Magy. aranyjáradék 94.1. 3 száz. birodalmi köl­csön 85.30. Ily birodalmi kölcsön 85.30. Frankfurt, aug. 31. (Z­ária t.) Osztr. hitelrészvény 271.25. Osztr. államvasuti részv. —.—. Déli vasúti rész­vény 84.25. Károly Lajos-vasut, részv. —.—. Magyar 4 száz. aranyjáradék 94.—. Osztr. 4 száz. aranyjáradék — —. 4­2 száz. ezüstjáradék —.—. Magyar 6 száz. pa­pirjáradék —.—. Alpina részv. társ. —.—. Hitelrészv. —.—. Magy. 4 száz. koronajáradék —.—. Tartva Frankfurt, aug. 31. (Esti tőzsde.) Osztrák hitel­­részvény 27125. Osztrák-magyar állam­vasut 242.37. Diskonto­bank 170.60. Déli vasúti részvény 86.50. Laura­­kohó 97.—. Magyar aranyjáradék 94.—. Magyar ko­ronajáradék 0.10. Osztr. aranyjár. 96.50. Szilárd. Hamburg, aug. 31. (Esti t. 8­7 s d e.) Osztr. hitel­­részv. 271.26. Déli vasúti részvény 208.--. London, aug. 81 (Zárlat.) Olasz járadék 84 50. Spanyol járadék 62.12. Ottomén bank­­. Magyar aranyjáradék 92.62. Ezüst 34.50. Glasgow nyomás zár­lat 426.-. Pétervár, aug. 31. Váltó Londonra 96.25. Külföldi értéktőzsdék zárlata aug. 31-én. Árutőzsde, Bécs, aug. 31. (Gabona- és terménytőzsde.) A mai tőzsde irányzata gyenge. Eladatott: Búza őszre 7.48—7.51, tavaszra 7.94— 7.96. Zab őszre 6.93 — 6.97, tavaszra 6.89—6.95. Rozs őszre 6.43—6.45, tavaszra 6.88—6.91. Tengeri szeptember —októberre 5­08—5.06. Tengeri máj.—jan.-ra 5.46—5.47 5.48. Repcze aug.—szept.-re —.-----, jan.—febr.-ra —.— forinton. Hivatalos jegyzések déli 12 órakor a következők: Búza őszre 7.50—7.52, tavaszra 7.96—7.98. Rozs őszre 6.43—6.45, tavaszra 6.90—6.92. Tengeri jul.—augusz­tusra —.--------.—, augusztus—szeptemberre 5.08—5.10, szeptember—október­­re 5.08—5.10, máj.—jun.-ra (1894.) 5 46—5.48. Zab őszre 6.94—6.96, tavaszra 6.92—6.97. Káposztarepcze aug.—szept.-re 16.15—16.25, január— febr.-ra 15.45—15.55. Repczeolaj szeptember—decz.-re 38.—39.—. Szesz (kontingentálva) kész szállításra 16.20— 16.40, aug.—szept-re —.--------.—. Warrant szept.-re 16.50 — 17.— írton. Berlin, aug. 31. (T­e­r­m­é­n­y­v­á­s­á­r.) (Z­á­r­l­a­t.) Búza szept.—okt.-re 152 márka 50 fillér (— 9 frt 41 kr.), okt.—nov.-re 154 márka 50 fillér (= 9 frt, 47 kr.) Rozs szept.—okt.-re 132 márka 50 fillér (· 8 frt 20 kr), okt.—nov.-re 135 márka — fillér (= 8 frt 35 kr). — Zab augusztusra 169 márka — filllér (10 frt 42 kr), szept.—okt.-re 153 márka 75 fillér (9 frt 52 kr.) — Repczeolaj augusztusra 48 márka 60 fillér (= — frt — kr), szept.—okt.-re 48 márka 60 fillér (= — frt — kr. ) — Szesz aug.—szept.-re 33 márka 10 fillér (= — frt — kr), szept. —okt.-re 33 márka 10 fillér (= — frt — kr.) Átszámítási árfolyam: 100 márka = 61 frt 65 kr. Páris, aug. 31. (Termény visá­g.) Búza folyó hóra 20 frk 75 ctm. (= 10 frt 36 kr.); szeptembere 20 frk 80 ctm. (= 10 frt 38 kr.); 4 utolsó hóra 21 frk 10 ctm. (= 10 frt 52 kr.) ; 4 hóra nov.-től 21 frk 40 ctm. (= 10 frt 67 kr.); Liszt folyó hóra 43 frk 75 ctm. (· 13 frt 65 kr.); szept-re 44 frank 25 ctm. (= 13 frt 79 kr.); 4 utolsó hóra 44 frank 90 ctm. (= 13 frt 99 kr.); 4 hóra nov.-től 45 frt 90 ctm. (= 14 frt 29 kr.) Repczeolaj folyó hóra 57 frk­­ ctm. (= 28 frt 15 kr.) ; szept.-re 56 frank 75 ctm. (= 28 frt 03 kr.); 4 utolsó hór­a 57 frk 25 ctm. (= 28 frt 27 kr) ; 4 első hóra 68 frank 50 ctm. (28 frt 88 krajczár. Szesz folyó hóra 58 frk — ctm. (1 — frt — kr.); szept.-re 43 frank — ctm. (23 frt 81 kr.); 4 utolsó hóra 41 frk 50 ctm. (— 22 frt 94 kr.); 4 első hóra 41 frk 60 c­m. (22 frt 94 kr.) Átszámítási árfolyam: 100 frk = 49 frt 80 kr. Külföldi terménytőzsdék: mai és tegnapi árjegyzéseinek összehasonlítása. Boriin Frankfurt P­á­r­i­s Árf. Parizs Árf. Paritás Árf. Paritás 4«/„-os magy. ar anyarad. . 94 80 96.41K 04 10 116.250 94.31 — .— L"/o-os „ papírjárad. . —— - k —— —.—ki — 4-2«/„ ososztr. „ . 92.- 96 54 . 78 50 97.09 K — 5»/.-OS „ „ . -----­ ——.— K--------—— 4-2»/.-OS „ ezüstárait 93. - 90 54K 78.­ 96.38 K — 4°/o-o­s „ aranyjárad. 96.70 119 69K 96.Eo 98.98K 97.40 — Magy. korona aranyárad. 90.20 94.63 90 Ko 94.60 —— .— Magy. keleti vasúti kötv. — — — aK/o-os kel. vasút els. kötv. —u —u —— .— Osztrák hitelrészvény .. . 161338 57 272.26 836.46 K — Osztrák-magyar bank ... —794 50 980.73 — Osztr.-magy. államvasut.. —617.50 —— Déli vasút..................... 40.80 104.19 86.25 193.94 —— — Erzsébet osztr. ny. vasút. ——— Magyar gácsországi vasút —----­Elbevölgyi vasút........... — Károly-Lajos vasút ..... 104.40 218.53 — Kassa-Oderbergi vasút... 83 40 185.37 — Orosz bankjegyek...........2­0 6O ’-29 84 —.— — Váltó bécsi piaczra......... 161 70 61.75 161 80 61.75 — II. kibocs. keleti kölcsön . 66.50 ——.— —.— ---- —.— Osztr. földbit.­részv. társ. —.— —.— —.— _._ — —.— S»/p-os franczia járadék... —99.82 — .— v' , » ••• -■------•“ -•------•- 109.15 Ottomán-bank részvény .. —578.75 — Franczia törleszthetőJár. —99.25 Magyar vasúti kölcsön ..._______—______— Magyar Jelzálog-hitelbank —.------.— átszámítási árfolyam : 100 márka vista = 61.65 forint, — 100 frank vista = 49.80 — A paritá az illető helyi szokványok szerint készpénzben (K), mediára (M) vagy ultimóra (U) értendő, költségek nél­kül. — Az O-val jelölt értékek a budapesti tőzsdén nem jegyezte neki HV.Kr.II­. Augusztus 31. Augusztus 30. Búza szept.—okt.-re . .;........ 162 márka sO fillér 161 márka so fillér „ okt.—nov.-re . 154 „ 50 ,, 158 „ ío „ Róza szept.—okt -re........... . . 182 „ 60 „ 181 „ — „ „ okt.—nov.-re...........: 1S5 „ — „ 138 „ 60 „ Zab siept.—okt -re ..i.m.i 1S9 „ — „ 168 „ ír. ,, „ okt —nov.-re................ 158 „ 75 „ IC* ., — „ 8TF.TTW. Búza augusztusra........ s. 146 márka — fillér 146 márka — fillér , szept. okt.-re ........ m „ — „ 146 „ 50 „ Bóza augusztusra ... 125 „ — „ 125 „ — ., „ szept—okt.-re . . . . . 125 „ 50 „ 125 „ — PARIS. Búza folyó hóra ........... 26 frank 75 ot.rae 20 frank 60 nmt „ szept.-re ............ 20 „ 80 „ 20 „ 90 „ „ 4 utolsó hóra ........ 21 „ 10 „ 21 ,, 11 „ 4 hóra nov.-től . . .­­ .. . 21 ,, 40 „ 21 „ 40 „ Liszt folyó hóra. 43 „ tó „ 41 „­­ „ „ szept-re. ............... 44 „ 25 „ 44 „ 40 „ „ 4 Utolsó flóra ...........* 41 ,, 9 ’ „ 45 „ — „ „ 4 hóra nov.-től .....a. 45 , 90 , 45 „ 90 Kőbányai sertésüzlet. — A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — —­ang 31. Hízott sertés árak: 1. Magyar elsőrendű: 1. Öreg nehéz (páronkint 400 klgrmon felüli súlyban)--------------. 2. Öreg közép (páronkint 300—400 klg. súlyban)-------­-----. 3. Fiatal nehéz (páronkint 320 klgron felüli súly­ban) 42'/.— 43—. 4. Fiatal közép (páronkint 251—320 kg. súlyban) 43-----437.. 5. Fiatal könnyű (páronkint 250 klgrmig terjedő súlyban) 45-----46—. II. Magyar szedett. 6. Nehéz (páronkint 280 klgrmon felüli súlyban) 41-----42--. 7. Közép (páronkint 220—280 klg. súlyban) 427.— 43 —. 8 Könnyű (páronkint 220 klgrig terjedő súlyban) 43----45—. III. Szerbiai: 9. Nehéz (páronkint 260 klgon felüli súlyban) 417.-42—. 10. Közép (páronkint 220— 260 klgr súlyban) 417.—42—. 11. Könnyű (páronkint 220 klgrig terjedő súlyban) 387.—41—. Sertéslétszám: Aug. 29. napján volt készlet 193,264 darab. Aug. 30. napján felhajtatott 1282 darab Aug. 29. napján elszál­­littatott 3230 darab. Aug. 31. napján maradt készletben 191,514 darab.— A hízott sertés f­zletirányzata: Változat­lan. Sovány sertés árak :-----------------1893. év-----------­-----. hó 2. napján tartott vásáron. Hizlalalni való sertés: 1. Magyar elsőrendű süldő (11—20 hónapos korban) — krtól — krig. 2. Magyar elsőrendű kétéves (20—80 hónapos korban) — krtól — krig. 3 Magyar elsőrendű öreg (30 hónapon felüli korban) — krtól — krig. 4. Ma­gyar makkos süldő (11—20 hónapos korban) — krtól — krig. 5. Magyar makkos kétéves (20—30 hónaps korban) — krtól — krig. 6. Magyar makkos öreg (30­ hónapon felüli korban) — krtól — krig. — Nevelni való sertés . 7. Malacz (4—11 hónapos korban) párja — krtól — krig. 8. Felhajtás-----db. 9. Eladatott —-------darab. Az üzlet irányzata:-----. Naptár. Péntek, szeptember 1. Rém kát.: Egyed pr. — Prot.: Egyed. — Görög-orosz. (aug. 20.) Sámuel. — Zsidó : Élni 20. Nap kel: 5 óra 21 p., nyugszik: 6 óra 37 p. — Hold kel: 8 óra 42 perczkor este, nyugszik : 12 óra 1 percz délben. Miniszterek fogadnak :A h­orvát miniszter fogad d. e. 10 órakor. A fővárosi középítési bizottság ülése az uj városházán, d. u. 5 órakor. Nemzeti múzeum: Régiségtár, nyitva d. e. 9-től d. u. 1-ig. (A múzeum többi tárai 50 krajezó, belépti dij mellett, megtekinthetők.) Női kézimunka kiállítás az állami nőipariskolában (Szent­­királyi-utc­a 7.) és Budán (szalag-utcza) nyitva d. e. 9 órától esti 6-ig. Belépő dij nincs. Az egyetemi könyvtár nyitva d. e. 8 órától déli 12-ig, d. n. 4-től 8-ig. Az akadémiai könyvtár d. n. 8—7-ig. A múzeumi könyvtár d. e. 9-től d. n. 1-ig. 1848/49-iki szabadságharczunk ereklyemuzeuma (Károly­­körút 3. sz.) reggeli 9 órától d. u. látható­­­ig Belépti díj 40 kr. A Margitszigetre a helyi hajók félóránkint indulnak. Az alsó vendéglőben katona-, a felsőben czigányzene. Budapesti kereskedelmi múzeum állandó kiállítása (Vár.s.­liget, iparcsarnok) naponként nyitva van d. e. 9—12 óráig, d. u. 3—6-ig. Vasárnap délután zárva M. kir. technológiai iparmúzeum (Vill. ker. József-körút 6., saját palotájában), nyitva d. e. 9-től d. u. 12 ig és 3—5-ig. Iparművészeti múzeum az Andrássy-uton, nyitva d. e. 9-től d. u. 1 óráig. A kereskedelmi múzeum tudakozó irodája és könyvtára (V. Akadémia­ utcza 12.) naponként nyitva van (i. e.­­ 9—1 óráig, d. u. 3—6 óráig Ünnep­ és vasárnapo . d. u. 9—12 óráig. Irodaórák: 9—2 óráig. Term­észefraid gyűjtementése iufeusfia Saját SptUutében (múzeum-körút 4. sz. a.) megtekinthető c. .?, 10 órától 12-ig. Az uj országház nagy gipszmintája megtekinthető egész nap Jelentkezhetni az építészeti irodában. Belépti dij 50 kr. a »Jó szív« javára. Szabadalmi levéltár egész nap nyitva. Mentő-egyesület a Markó- és Sólyom-utczák sarkán Fehérkereszt-egylet (saját épületében.) Mozsár-utcza 16. sz. megtekinthető d. e. 10-től 12-ig és d. u. 2—6 óráig. Aquincumi régiségek, odajuthatni­k-Budáig a közúti vasúton. Svábhegyre fogaskerekű vasút indul félóránként. Az Eötvös­­nyaralóban czigányzene. Állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. Időjárás. — Augusztus 31-én reggeli 7 órakor. — Felhőzet : 0 = egészen derült 1 = többnyire derült, 2 =r­ész­ben felh­ős, s = többnyire borult, 4 ■= részben borult, 0 = 850, út = hó, -: = köd, | ·á = zivatar. Budapesten a megelőző nap legnagyobb hőfoka = + 14, leg­kisebb = + 12 C. A légnyomás tengerszínre van átszámítva. A szélirányok jelölése : K =­ észak, K = kelet, D = dél, Ny = nyugat. Megjegyzések: Míg a légnyomás északkeletről folytonosan sülyedt, addig a maximum mindinkább nyugatra visszavonul; az olasz másodrangú depresszió ma határozottabb jelleget öltött. Az időjárás 8.­Európában esős és hűvös. Hazánkban az idő tegnap száraz volt, a hőmérséklet emel­kedett.Kilátás: Felhős, enyhe és esőre hajló idő várható, hóváltozás nélkül. Színházak és mulatságok. Budapest, 1893 Péntek, szeptember 1. Nemzeti szinház. fmv­ bérlet 163. sz. Pavi tériéi 1. Bánk bán. Eredeti szomorujáték 5 felvo­násban. Irta : Katona József. Személyek : II. Endre, király Bercsényi Gertrud, királyné Jászay M. Ottó, öcscse Horváth Bánk bán Pál­fi Melinda, felesége Cs. Alszegi I. Mikhál bán Egressy Simon bán Hetényi Zászlós ur Tóth­­ Petur bán Szacsvay Miska bán Pintér Sólom mester Dezső Rendeletben Izidóra Tolnainé Udvaronez Abonyi Biberach Gyenes Tiborcz Újházi Kezdete 7 órakor Népszínház. Nebántsvirág. Én­ek és szinmű 3 felvonásban, írták : H. Meilhac és A. Mil­­laud. Fordították : Evva Lajos és Rákosi Viktor. Zenéjét szerzette : Hervé. Személyek: Denise dePlavigny Kopácsv J. Chateau Gibus gr. Németh Cbamplatreux Szirmai Celestiu Tollagi Corinna Vidorné Pejedelemné Pártény­né Színigazgató Újvári Rendező Sánth­a Gusztáv,C­hadna- Tirnovai Róbert,­­ gyök Nínási Loriot, őrmester Solymosi Lydia,­­ színész­ Vedress G. Szilvia,­ nők Vasváriné Gimblet­te Gyöngyösi I. Egy apárra Szöcs K. A zárda kapusnéja Tzsóné Budai színkör (a Kriszti­navárosban.) Gróf Monte Christo: Dráma 5 felvonásban. Du­mas Sándor hasonló czimü regénye után irta : Me­géri e­l. Kezdete 7 órakor. Ó Budai színkör. Fél­holgárokkal: II. Rákóczi Ferencz fog­sága. Történeti dráma 5 felv. Irta: Szigligeti Ede. Kezdete 7,8 órakor. Vaudeville szinház Budapest, Városligeti népliget Ma és mindennap : Az ördög kalandjai. Nagy t­ündéries látványosság, összeállitotta és betanította Faludy Vilmos. A zenét szerzette: Rohrbach Károly. 11 -se ) Toronyi L. * 2-ik ) zárdai nö* Bártfai A. 3- ik ) vendék Rontai B. 4- ik) Erdei A. 1-ső 1 . , Izsó 2 ik­­ katona Hortobágyi Kezdete 7ar órakor. Városligeti szinkür. Mongodin ur felesége. Franczia bohózat, magy. Fenyéri Mór. Kezdete 7 órakor. Heti műsorok : Nemzeti színház . Szombaton: Aesopus. (Évi bérlet 164. sz. Havi bérlet 2. sz.) — Va­­sárnap: Peterfi csata. (Évi bérlet 165. sz. XXVII. bérletszünet.) Népszínház. Szombaton : Ripp van Winkle. — Vasár­nap : Próbaháza­sság. Budai színkör. — Szombaton : Párisi élet. — Vasár­nap : A t­unkás leányok. Városligeti színkör. Szombaton: A suhancz. Ó-b­udai színkör. Szombaton: Velenczei kalmár. — Va­sárnap : Boccaccio. Főszerkesztő: Tótr3,1 F&fölőu Mserkesztd ’ GFacájrl Ö&&XL. ' " isg Léghö- Szél-Zim­nii, S mérsén- Ir&ny és Felhő- Oers" Állomás g- let­e/8 zet m Celsius l­io _________________|_____________________ Árvsvir&lja................ 53 g- 12.4 DNy 1 * — Trencsén................... 57 4. 14.2 — 3 — SelmeczMnya............ 1,8 pijj Sj 1 * — Magyar-Dvér.............. gg x«6 * - 1 -6-Gyalla..................... 57 + 11.8 £ 1 3 — Budapest.................... 57 -j- 14 4 E 2 1 — Sopron ..................... 57 -j-13.8 ENy 1 3 — Keszthely................... 56 4- 16.0 E 1 * — Csáktornya................ 57 4- 15.0 D 1 4 — Zágráb...................... 67 + 15.1 — * — Fiume..................... 55 4- 19-6 D 1 4 — Crikvenica.............. 56 + 20 1 — 4 — Panosova................... 57 -j- 16.2 D 2 Ü — Zsombolya................. 5S 4- l2 8 DK 1 2 _ Orsova....................... — 4- 14 - ~ 4 — Arad.......................... 68 -1- 15.5 DK 8 2 — Szeged...................... 66 4. 15 3 DK 1 3 — Szolnok.................... 57 + 16 3 DNy 2 1 — Eger.......................... 67 4- 13.8 ft 1 1 — Debreczen................. 67 4- 15.6 ÉNy 1 2 — Késmárk.................... M 4- 12 0 Ny 1 2 — Ungvár...................... 61 4-14.2 D­S 4 — Akna-Szlatina.......... 61 4- 12.5 — Dl Szat­már................... 59 4- 15.4 DK 1 1 — Nagy-Várad............... 67 + 15 6 K 1 3 -Kolozsvár.................. 58 +10.0 Ny 1 1 — Nagy-Szeben............. 51 4- 10 8 ÉNy 1 0 — Bécs......................... 33 + 15 5 ÉNy 2 2 -Prága......................... 58­­- 14.7 Ny 8 3 -Kraké....................... 67 +14.2 ftNy 1 3 — Tarnopol................... 56 + 18 0 Ny 2 4 — Bregenz.................... 33 +11.0 — ■ 3 — Salzburg................... 59­­+ 11.7 — 3 — Klagenfurt.................... 1, 4- 14.3 Ki- -Pola.......................... 53 + 18.1 DK 2 4 5 Lezina....................... 53 4-21.1 D 3 1 H Szerajevo................... 5­ 4- 16.5 DNy 1 " 2 Torino........................ 57 + 1' 6 Dk 1 4 1 Firenze...................... 53 4 19.0 DNy 0 4 2 Pesaro....................... 33 4- 1s.9 Ny 3­­ 4 Livorno...................... 33 4- 99.0 ÉK 4 . — Róma......................... 6S + 20.8 Elj 26 Nápoly...................... 5S 4-51.5 É 0 , 1 Brindizi.................... 53­­+23.4 DK 2­1 — Cagliari..................... 57 4- 28.5 — , — Palermo.................... 58 4-24.5 DNy 5 . — Malta......................... 57 + 57 3 Ny 2 1 — Zürich....................... 59 + 12 6 KK 0­­ — Brest......................... 64 4- 14.6 K 2 4 — lie d‘Aix................... 61 + 14.8 K 4 ' 1 Biarritz.................... 61 + 17 0 K 8 1 28 Perpignan................. 57 4- 19.6 Ny 3 11 Clermont................... . ) 4- iS 9 ftNy 0 6 Páris......................... ti + 12.0 ÉK 1 4 -Sylt.......................... is + l*.5 E 4 2 1 Kopenhága............... fa +U.4 É 2 „ 1 Hamburg.................. 65 + G-9 Ny 3 2 Swinemündo .......... + 12 0 Nv 3 7 Neufahrwasser.......... 51 + l2 * DNy 2 „ 8 Memel...................... 6c + U 4 D 2 4 — Berlin...................... 54 + Is 9 Ny s kJ 3 Chemnitz................... 63 P 1« 1 DNy 2 Cl 1 Münster................... 63 + l4 4 Ny 2 CJ 1 Kaiserslautern.......... 61 + 1* 4 — 4 — Storuovay................ 63 + 12 8 DK 2 4 2 Belmullet................. 67 t- 1« 1 DNy 8 4 -Rochepoínt.............. 67 + lj 9 K 3 Scilly ...................... eó + <0 7 E 4 3 Shields.................... 61 + 16.a Ny 2 4 -Yarmouth ................. 65 + ,s-0 My 3 * — Skudesnaes............... 67 + 7.6 É 4 ' . — Christiansund............ 59 4- 1 8 D 4 Cl 1-Úleaborg .................. 51 +Í-1 E 3 „ Ilernösand............ 6* + 79 ftNy 6 Stockholm................ d + 7.1 ft s 4 3 Pétervár................... 43 + 5 8 ftNy 0 4 -Moszkva.................... 43 + 5.6 Ny 3 < 5 Vilna ...................... 6* + 9.2 DNy 0 3 t5 Varsó....................... 61 + 10 6 yy 2 t — Smolensk................. 51 4- 7.3 ftNy 1 4 13 Pinsk........................ 56 +119 DNy 3 3 1 Kiew....................... 55 + 13.2 Ny 1 _s Odessza................... — — — Szulina.................... l DNy 2 * “ Szófia.............. i ... 59 + 14 2 - 4 2 Konstantinápoly ....... “ . ~ Athér......................... r9 +22.9 - 2

Next