Nemzet, 1895. március (14. évfolyam, 4496-4525. szám)

1895-03-01 / 4496. szám

zavargás a Mihály-utczában, a czirkuszban, az Alkazar­­nál. Az ittas diákok különböző helyiségekbe nyomul­tak be és ott rakonczátlankodtak. Az utczákon tör­tént összeütközések következtében néhányan könnyen megsebesültek. A sebesültek száma, kik már felépül­tek, 18-ra rúg. A rendőrség tevékenysége­­nagyobb részben csak intésre szorítkozott, de a Mihály-utczá­­ban és a Palkin vendéglőben kénytelen volt erőszak­hoz nyúlni. A Mihály-utczában 8 embert elfogtak. A Palkin vendéglőből az ittas diákok a rendőrséget kiszorították. A hatóságok a jövőben idejekorán in­tézkednek, hogy a rendet az utczán biztosítsák. — Ellopott értékpapírok. Bécsből távirják: Oberleitnek nyugalmazott hivatalnoknak tűzmentes vasszekrényéből 39.000 frt értékű papírokat loptak el ismeretlen tettesek. Tekintettel arra, hogy a lopást csak a házban ismerős egyén követhette el, Oberleitnek gazdasszonyát letartóztatták. — Történeti nevezetességű csizmák. Berlinben e napokban egy pár történelmi nevezetességű csizma volt látható. Hűek párisi udvari czipész készítette azokat I. Napóleon számára Mária Lujzá­val való esküvőjére. Bagariabőrből van az készítve és kézimunkával gazdagon megezüstözve. Haek akkoriban ezerszáz frankot kért ezért a pár csiz­máért, de Napóleon, a­ki az esküvőn felvette, sokalta az árát, és száz frankkal kevesebbet aján­lott fel a csizmákért. A vagyonos czipész vissza­utasította az ajánlatot és magánál tartotta a csiz­mákat. Napóleon bukása után az udvari czipész elszegényedett és Merkszheim község kegyelméből élt. Ennek a községnek hagyta ő aztán a neveze­tes pár csizmát. A községtől valaki megvette a csizmát és hiteles okmányt állíttatott ki magának annak a históriai nevezetességéről. — Felolvasás. A Mária Dorottya egyesület­ben ma Bókai Árpád egyetemi tanár tartott elő­adást »A gyógyítás hajdan és most« czím alatt. Az előadó végig vezeti hallgatóit az orvostudomány egész történetén a mai kor orvostudományához, nagy vonásokban vázolja, hogyan fogjuk fel ma az életet, az egészséget és a betegséget. Jelzi az utolsó 50 év óriási haladását és érdekes előadását a következő szavakkal végzi: „Boldognak érezheti magát az az orvos, kinek a sors megengedte, hogy ma éljen, mikor napról-napra az emberi elme uj és uj győzelmeiben vehet részt, ha mint közkatona is, mely győzelmekben nincs legyőzött fél s melyek mindegyike tömérdek szenvedést szüntet meg, sok könnyet szárit fel.« A közönség az előadást lelke­sen megéljenezte, — Katona zene a bosnyák ezredeknél. A ka­tonai hivatalos lap közli a legfelsőbb rendeletet, melynek értelmében ápril­is 1-től kezdve minden bosnyák-herczegovinai gyalogezrednél katonai zene­kart fognak alkalmazni. — öngyilkos szolgabiró, Sipos Árpád margit­­tai szolgabiró, Sipos Orbánnak, Biharmegye tanfel­ügyelőjének egyetlen fia, mint táviratilag jelentik, ma éjjel agyonlőtte magát. Margittán derék, köz­kedveltségben állott tisztviselő volt. Tettének oka szerelem. — Féltékenység a nászútól). A constantine-i esküdtszék igen érdekes perben hozott fölmentő ítéletet. Buisson kapitány nőül vette egy szép no­­vem­beri napon a gyönyörű Gaulet Foom­e kisasz­­szonyt. Nászútra mentek Algírba. Az után meg­­ismerkedtek Duret hadnagygyal, aki ugyanazon útra indulva, együtt tartottak. A kapitány egypár nap múlva már féltékenykedni kezdett. Szóba hozta ezt a hadnagy előtt, a­ki természetesen meg­nyugtatta. Lecsillapodva, jó barátok maradtak. Létif-ben egy és ugyanazon szálló egymás melletti szobájába szállottak, s reggel, meglepte a feleségét a kapitány, a­mint az egy megkezdett levelet hir­telen­ eldugott. Délután ,sétálni mentek,­­ a sé­tányra érve, arra kérte az asszony a férjét, hogy hozza el a szállóból az otthon hagyott legyezőt. Amíg tett egy pár lénést, észrevette. As­szony czeruzával írja tovább a levelet. Visszasie­tett és kikapta a levelet az asszony kezéből: »Könnyen kitalálja annak a magyarázatnak az okát, melyet tegnap adnom kellett az uramnak. M­egjegyzem, hogy nevét nem ejtettük ki.« A férj gyanúja a hadnagyra esett, elhívta tehát azt esti sétára, s bár az mindent tagadott, háromszor rálőtt. A hadnagy azonban csak köny­­nyen sérült meg, s az esküdtszék — felmentette. — Dohányzó asszonyok. A dohányzás a höl­gyek között ép oly régi, mint a férfiak között, sze­rencsére azonban sohasem tudott igazán lábra kapni. A hölgyek dohányzása ellen a 17 dik században je­lent meg az első írásbeli tiltakozás, Balde Jakab jezsuita páter tollából. Hatalmas hangon szól a dohányzó és burnótozó asszonyok ellen. Általában a 17-dik században nagyon rájárt a rúd a dohányzókra. Oroszországban és Perzsiában a dohányzási tilalom ellen vétőket nagyon szigorúan büntették. Még a 18-ik században is a berni büntető könyvben a dohányzás és házasságtörés egy rovatban, mint egyenrangú vét­kek szerepelnek. A dohányzásnak, de főképen a höl­gyek dohányzásának máig is sok az ellensége.. Mantegazza hevesen kel ki a szivarozó hölgyek ellen. Hogy Mantegazza maga is erős dohányos, ezt csak bizalmas barátai tudják, tehát vizet prédikál és bort iszik. Lady Campbell egészen másként beszél. Szerinte a modern európai nők egy kevéssé idegesek. A do­hányzás a legalkalmasabb eszköz az idegek csillapí­tására. — Népkonyha Szegvárott. Azok közül a­kik a szűkölködő alföldi nép nyomorának enyhítésére siettek, az elsők egyike Károlyi László gróf volt, a ki Szegvárott népkonyhát állíttatott föl, a melyből e hó 24-ike óta az irgalmas apáczák naponként 830 csalá­dot látnak el meleg étellel és kenyérrel. Az élelmi­szereket a gróf derek­ egyházai uradalma szállítja. — A múzeumból. A nemzeti múzeum egyes tárai lefolyt hónapban is számos tárgygyal gyarapodtak, részint ajándékozás, részint vásárlás útján. A könyvtár számára igen sokan küldtek adományokat úgy az országból, mint 8 külföldről, s az igazgatóság vétel útján is nagyban előmoz­dította a könyvtár gyarapodását. Vettek 329 nyomtatványt, 34 oklevelet, 3 kéziratot. A régiségtár számára a már em­lítetteken kívül Szontágh Antal két XV. és XVII. század­­beli vaskulcsot, a bajaki várból egy sarkantyút s két nyíl­­csontot, Tarczaly Dávid egy magyar pogány sírleletet, Wi­­singer Mór XVI. századbeli szablyát s szablyatöredéket adományozott. Vétel útján szereztek I utrechti kettős arany és 12 kisebb ezüst érmet, 10 magyar folyó- és emlékérmet, s egy őskori rézcsákányt. A természetrajzi tájnak Szikla Gábor egy vizicsibét, egy pár billegetőt fészekkel és négy fiókkal, Bárányos József egy nádi poszátát fészekkel és öt fiókkal, Madarász Gyula dr. pedig egy kis menyétet adomá­nyozott. Vétel útján szereztek 77 különböző országbeli ma­dárfészket 370 tojással, 36 faj­tával rovart 189 példányban és 59 ritka fajú bogarat 79 példányban. Szépen gyarapodott a növénytár, valamint a néprajzi tár is, a­melynek szereztek vétel útján a finn gyüjtemény kiegészítésére 43 finn tárgyat s 100 magyar néprajzi fénykép felvételt. — Bemutatkozás. Fogorvos (táncz közben): Kisasszony, mi már nem vagyunk egymás előtt egészen ismeretlenek. Csak a napokban volt szerencsém az ön édes atyjának két fogát ki­húzni. — Árverés a zálogházban. A budapesti kir. záloghá­zak terézvárosi intézetében (Eötvös­ u. 3. sz. a múlt február­ban és augusztusban elzálogosított ékszerek, illetve ingósá­gok, melyeket nem váltottak ki ez évi márczius hó 11-én, 18-án és 26-án fognak elárvereztetni, naponkint d. u. 2—6 óra közt, még pedig úgy, hogy 11-én ékszerek, 18-án ingó­­neműek és 26-án ruhák és kelmék kerül­nek sorra . Rövid hírek. Amerikai párbaj kö­vetkeztében egy diák ma Bonnban agyonlőtte magát. — A havannai lázadók tegnap Ma­­tanzas­i mellett vereséget szenvedtek, vezérök el­esett. — A b­el­g­r­á­d­i szerb semmitőszék megszüntette a vádat felségsértés miatt a szerb uságíró egyesület elnökség választmányi tagjai el­len. — Kalóz csapat alakult Key-V­est szige­ten, mely Cuba szigetére akar nyomulni. — A legnanoi Vireta színház tegnap leégett; a kár jelentéktelen, mert a színház biztosítva volt; ember­életben nem történt kár. — A trieszti rendőrség letartóztatta a tegnapelőtt meg­gyilkolt Pleskó gyilkosát Kurland mázoló szemé­lyében­ — Nagy bóra dühöng Marozt vidé­kén ; a déli vasút vonatai késedelmet szen­vednek. Gazdák és kertkedvelők figyelmébe. Nagyon helyén ta­láljuk Mauthner Ödön budapesti magkereskedő abbeli figyel­meztetését, hogy a jelenleg uralgó kemény téli időjárás daczára se odázzák el a gazdák és kertkedvelők magszük­­ségletük idejekoráni beszerzését, mert ilyenkor még minden magféle raktáron van, holott az évad előrehaladásával a ro­hamos kereslet folytán sokféle kifogyhat. Halálozások. Martinengő Nándor tűzoltőt főparancsnok, hírne­­ves vivőmester, a monarkia összes tűzoltó egyleteinek dísztagja, számos érem tulajdonosa ma életének 74-ik évében Pozsonyban meghalt. Papszász György haláláról a gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki: Mádi Papszász Esz­ter, Ida és Mária, mádi Papszász Károly és neje nagyréthi Darvas Ilona gyermekeik és vejükkel, mádi Papszász Lajos és neje iglói Szontágh Mária, fioklyai, Péchus falusi Péchy István úgy a maguk, mint szaldós rokonuk nevében is szomorodott szívvel jelentik pó­­tolhatatlan édes jó apjuknak, szeretett testvérüknek sógoruk és nagybátyjuknak, illetve páratlan vejének mádi Papszász Györgynek, volt országgyűlési képvise­lőnek és az alsó borsodi egyházmegye tan£csbiráj-­­nak stb. A közelmúltban kedves vejének és fiának elvesztése folytán enyhülni nem tudó mély bánata kö­vetkeztében rövid­, de súlyos szenvedés után f. hó 26-án reggeli 7 és fél órakor Selyében (Abauj-Torna megyében) 49 éves korában történt gyászos kimultát. A boldogultnak halt tetemei Selyében f. hó 27-én délután 2 órakor az ev. ref. egyház szertartásai sze­rint fognak megáldatni és tárfalna hó­l­ső napján délután 2 órakor. Szárazbőn (Bévesmegyében) a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni, Selyében 1895. febr. 211. ? ’ Közegészségig. Az országos közegészségi egyesületben ma este két felolvasás volt. Otto József dr. a tornaokta­­tás reformjáról szólva, különösen svájczi és an­gliai tapasztalatait ismerteti, a­hol már rég szakítot­tak a sablonszerű testgyakorlási rendszerekkel s sza­badabb alapokra fektették az ifjúság testi nevelését. A rendgyakorlatok lassankint katonai rendszer szerint alakíttatnak át, s a szabadgyakorlatokat is megszaba­dítják unalmas és fárasztó fölöslegeitől. E mellett na­gyobb figyelmet fordítanak más sportnemekre, mint az úszás, korcsolyázás, labdajáték. Nagy fontosságot tulaj­donít annak, hogy minden városban rendezzenek be iskolai játéktereket s a millennium alkalmából a köz­egészségi egyesület intézhetne ily irányú felhívást az összes hazai törvényhatóságokhoz. Nagyon czélszerű nyítás az iskolai testgyakorlás terén, a kirándulások rendezése, melyek testedzésen kívül a gyermek látkö­­rét közvetlen szemlélet útján tágítják. Ezután Sziget­vári Iván dr. tartott előadást iskolai építkezésünkről, melyben számos megszívlelendő tanácsosal szolgál a szakembereknek az iránt, hogy közegészségi szempont­ból hogyan építtessék az iskolákat. Közegészségügyi előadás: Winternitz Lipót dr., német író és a vízgyógyászat művelője, márczius hó 3-án, délután 4 órakor, az V. ker. főgimnázium (Markó­ utcza 31.) dísztermében népszerű felolvasást fog tartani. Az orsz. magyar Kneipp-egyesület választmánya tegnap ülést tartott, S­z­a­­­k­a­y Gyula dr. elnöklete alatt, a­ki bejelentette, hogy márczius hó folyamán Maenner dr., Winternitz dr. és Dock dr. fognak elő­adást tartani. Kilátás van rá, hogy a tavasz folyamán egy Kneipp-fürdőhelyet létesítenek. Az egyesület köz­gyűlése április hó 21-én lesz. Színház és művészet. — M. kir. operaház. Michalovich Ödönnek, az érdemes zeneköltőnek Toldi szerelme czímű dal­művét adták ma elő hosszú pihentetés után az operaházban. Az előadásnak érdeket kölcsönzött az, hogy Mihalovich a harmadik felvonást újonnan dolgozta át. Miután a dalmű premierje alkalmával behatóan foglalkoztunk e darabbal, ezúttal fel­mentve érezzük magunkat a részletes ismertetésé­nek feladata alól. Csupán annyit konstatálunk, hogy a harmadik felvonásnak újóbbi átdolgozását feleslegesnek látjuk, mert az előbbi alkotás és ösz­­szeállítás mindenesetre hatásosabb volt, mint az, amit ma hallottunk. Az erőteljes hangszerelés ma is zajos hatást keltett helyenként és a felvonások után 6—6-szor tapsolták ki a jeles szerzőt. Kö­zönség szép számmal volt jelen. Az egyik páholy­ban ott állt Jahn, a bécsi opera igazgatója, aki egyenesen Toldi meghallgatására jött el Buda­pestre. A szereplők közül Perotti mint Toldi hatalmasan megc­áfolta a hangjának hangílásáról elterjedt híreket. Szilágyi Bella elragadó Piroska és méltó azokra a zajos tapsokra, amik osztályré­széül jutottak. Szendrői, Kacsér Margit, Váradi és Beck mindnyájan legjobb igyekezettel töltötték be helyeiket. Tan­ügy. — Pályázat. A Frey József alapítvány segélyeit adományozó bizottság az ez évi segélyek elnyerhetése végett pályázatot hirdet, mely 1895. évi április hó 1-én jár le. Pályázhatnak székes fővárosi közs. el. népiskolákban működött igazgató-tanítók, vezető-tanitók és osztály-tanítók özvegyei és árvái. A pályázatra vonatkozó közelebbi felvilágosítást megadja a főv. tan­felügyelőség (VIII. ker. József-körut 50. II. em.) — Tanítók gyűlése. A magyarországi tanítók orsz. bizottságának igazgató tanácsa ma este gyűlést tartott a Károlyi-utczai iskolában. Elhatározták, hogy húsvét táján tartják a nagygyűlést az egyetemes tan­ügyi kongresszus előkészítő bizottságával egyidejűleg. A gyűlés napját a tagokkal később tudatják. Jelent­kezni lehet márczius hó 25-ig, Somlyay József elnök­nél, a­ki a kedvezményes jegyeket kieszközli. Tudomány és irodalom.­ ­ Az izraelita magyar irodalmi társulat szom­baton márczius 2-án este 6 órakor a pesti izraelita hitközség nagy termében (sip­uteza 12. sz. a.) kezdi meg népszerű felolvasásait. A felolvasásokat Kohn Sámuel dr. »Zsidó történelmi emlékek, különös te­kintettel Magyarországra« czimen nyitja meg. A felolvasás után a látogatók rendelkezésére bocsátott kérdő szekrényben talált társulati tudományos és iro­dalmi ügyekre vonatkozó kérdések felolvastatnak és nyomban tárgyalás alá vétetnek. — A »Magyarországi Néprajzi Társaság« már­czius hó 2-ikán d. u. 5 órakor felolvasó ülést tart. Tárgyai: 1. Herrmann Antal dr.: Népies időjóslás hazánkban. 2. Kissányi József: A pogány tótok is­tenei. 3. Kolumbán Samu: Ú­jabb székely népmesék. A felolvasó ülést választmányi ülés követi.­­ A földrajzi társaság ma este az Akadémia kistermében felolvasó ülést tartott. Erődi Béla »Uta­zásom a földközi tengeren« czímű előadásában a mú­lt év nyarán Fiumétól Marseilleig, és, vissza Génuáig tett útját ismertette kiterjeszkedő leírásokkal, helyi viszonyok és lakosság jellemzésével. Catania, Taormina, Messina nevezetességeiről fényképet is mutatott be. Mulatságok. — A képviselőpiknik márczius 18-án tartatik meg a Grand Hotel-ben. E böjti mulatság iránt nem képviselői körökben is nagy az érdeklődés." Csávossy Béla háznagy buzgólkod­ik az est sikere érdekében. * ’ 1 — A magyarországi kereskedelmi utazók egye­sülete márczius 12-ikére tervezett tánczestélyét a VI—VII. ker. körben fogja megtartani. A tánczestélyt dr. Váradi Antal felolvasása előzi meg. — Az arany-, ezüst- és ékszerműves ifjak, márczius hó 16-án a VI.—VII. kerületi kör díszter­mében zártkörű táncrestélyt rendeznek. Egyesületek és társulatok. — A magyarországi kereskedelmi utazók egye­sülete, ez idei rendes közgyűlését márczius hó 24-ikén délután két órakor tartja. — A budapesti polgári lövészegyesület választ­mányának néhány oszlopos tagja a megüresedett fő­­lövészmesteri állás elfoglalására Márkus József alpol­gármestert kérte föl. A polgármester utalva arra, hogy ez állást mindig polgári foglalkozású egyén töl­tötte be, s az egylet érdekében óhajtandó, hogy ez jövőben is így legyen, kérte hogy ez állásra polgári sze­mélyt hozzanak javaslatba. — Demokrata­ kör. Ily nevű kör nyílik meg május elsején a fővárosban. A kör alapítói a községi választások idején megalakult terézvárosi demokrata­párt tagjai. Czélja nemcsak a társaséletre szorítkozik, hanem egyúttal a demokrata eszmék terjesztése is. Az alakuló közgyűlést márcziusban tartják meg, addig pedig Karsai Ignácz, Károlyi Gábor gróf, Hermann Ottó, Wollák Soma, Kuncz Ferencz és Bácskay Al­bert dr. vezetése alatt harminc­­tagú bizottság intézi az ügyeket. — Az újpesti polgári­ kör helyiségében márczius 2-án Boross Vilmos tart előadást a magyarországi szoczialista kérdés czimén. — Az ügyvédi kamara háza. A budapesti ügy­védi kamara ma este Győry Elek elnöklete alatt rend­kívüli közgyűlést tartott, melynek tárgya az építeni elhatározott ház ügye képezte. A választmány javas­latát Nagy Dezső dr. titkár ismertette, elmondva, hogy a főváros a Szalay- és Szemere-utcsák sarkán egy 80,000 frtot érő telket ajándékozott, mihez választmány most még 265,000 forint körül járó ösz­­szeget tart szükségesnek ahhoz, hogy a kamara egy méltóságának megfelelő házat építsen. — Robi­­tsek József dr. ellene van a választmány javaslatának, mert ha a segélyalap 80,000 frt tőkéjéhez a kamara még 185,000 frtnyi jelzálogkölcsönt vesz fel, az oly magas befektetés lesz, melylyel nincs arányban annak gyümölcse. De különösen az is aggasztja, hogy a parádézás a segélyügy rovására fog történni. Aggály­­lyait Burián János dr. és Zsigmondy Jenő dr. c­áfol­­gatták, majd Enyiczkey és Karácsonyi ügyvédek­kel­ Legrégibb és legjobb divatlap. Egyetlen hazai divatlap, melynek képei Parisban készülnek. Bő szépirodalmi melléklet. ^-------- 8®* Számos csinos illusztráció. Hésztartás fehérneműk (patyolat kézimunkák és g­yermekdivat részére külön rov­atok. Minden szántban kérdések és feleletek. Azokra a hölgyekre nézve, kik ruhájukat maguk varrják, nélkülözhetlen. Megjelenik havonként négyszer. Előfizetési ár negyedévre 2 frt FŐVÁROSI LAPOK politikai és szépirodalmi lappal együttesen negyedévre 5 frt. Az előfizetési összeg a következő cininél küldendő: „Magyar Bazár­ kiadóhivatala, Budapest, Ferenciek­ tere 3. szám. -szereses -szorostermések csakis mesterségesen szárított érhetők el. H­im­CURIA* Herényi Gotthard Sándor és Rovara Frigyes művét érdeklődőknek ingyen és bér­mentve küldjük meg. 9568 szólalása után nagy többséggel elfogadták a választo­­­mány javaslatát. — A szepesi egyesületnek 1895. évi febr. hó 27-én megtartott közgyűlésén megválasztottak: El­nökké : Andaházy László dr., alelnökké: Bexheft Mór, jegyzővé: Ulbrich Ede. Választmányi tagokká: Bexheft Ármin, Dirner Lajos dr., Szőcs Ferencz dr., Gärtner Sándor, Haberern J. Pál dr., Imling Konrád dr., Wittchen Kornél, Münnich Aurél dr., Posewitz Tivadar dr., Sztrelkó Gusztáv, Ulbrich Sándor, Zeno­­vicz Gusztáv, ifj. Lángh Gyula, Seltenreich Kornél, Szontágh Félix dr. Számvizsgálókká: Bartsch Gusz­táv, Mauritz Vilmos, Posewitz Kornél. Alapító tag­ként belépett Münnich Aurél dr., országgyűlési kép­viselő.­­ A magyar turista egyesület tanítói osztálya márczius hó 2-án este 6 órakor az érsek-utczai isko­lában választmányi ülést tart; ugyane napon este 8 órakor lesz e szakosztálynak rendes havi összejövetele a Jahn sörcsarnokban.­­ A magyar állatorvos-egyesület márczius hó 3-án délelőtt 9 órakor az állatorvosi akadémia élet­tani tantermében tartja ez évi rendes közgyűlését, melynek tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári je­lentés. 3. A pénztárvizsgáló bizottság jelentése. 4. A segélyalapot kezelő bizottság jelentése. 5. Jelentés az irodalmi pályázatok eredményéről. 6. Új pályakérdé­sek kitűzése. 7. Indítvány az egyesületi könyvtár lé­tesítése tárgyában. 8. Indítvány külföldi levelező ta­gok választása iránt. 9. Egyéb indítványok. — A békésmegyei egyetemi ifjak köre márczius 2-án, szombaton este 7 órakor a Becskey vendéglőben rendes ülést tart, melynek tárgyai: 1. A »békés­megyeiek köre« vagyonának átvétele. 2. Alelnök vá­lasztás. 3. A márczius 15-iki diszülés tárgysorának megállapítása. 4. Felolvasás. Törvényszéki csarnok. Judit-asszony. Budapest, febr. 26. T­örődött vén anyóka állt ma a büntető já­rásbíróság előtt, azzal vádolva, hogy két évtized óta iparszerűig foglalkozik a jóslással. Lugosi Ju­ditnak hívják, ki a bíró kérdésére 60 éves »varró­­nő«-nek mondotta magát. A tanúk azonban megha­zudtolták, elmondván, hogy Sándor­ utcza 20. szám alatt lévő lakására egymásután, naphosszant járnak különféle társadalmi osztályú nők, igen gyakran úri magánfogatokon is. A jósasszonyt Marosi Zsuzsanna jelentette fel, aki első kihallgatásakor csodás dolgokat tudott regélni. Előadta, hogy tizenkét év előtt ismer­kedett meg Lugosi Judittal, aki első látásra kitalálta, hogy ő törvénytelen gyermek, hogy 1865-ben született s hogy az atyja egy katonatiszt gróf volt. Utóbb a panaszosnő Parisba utazott s mert a fentiek után bízott a vádlottnőben, fenn­tartotta vele az összeköttetést. Egy ízben valami szótárt küldetett vele magának Budapestről s az nemcsak 2.000 frankjába került, de egész életére bajba vitte. A könyv — amint mesélte — beszélt s folyvást a férfiak után kergette. Nem volt nyugta Párisban, melynek utczáin karjába csimpaszkodott minden férfinak, mig a vádlott nő kiválása haza jött. Lugosi Judit megnyomta egyszer a balkeze kisujját s minden jóra fordult. Iparosi Erzsébet, a panaszosnő huga, azzal magyarázta meg nénje vallomását, hogy Lugosi Judittól fegyszer valami darab czukorfélét kapott­­s mikor azt bevette, összeesett s azóta megzava­­rodott az elméje. Való, hogy Lugosi Judit testvé­rétől több pénzt s tőle is 300 frankot kizsarolt. Ezután Gajzágó Manó, járásbiró felmutat egy tégely kenőcsöt és 17 régi naptárt, melyeket a vádlottnő lakásán foglalt le Kalmár detektív, ki a házkutatás alkalmával is három jövőjére kiváncsi intelligensebb asszonyt talált a vádlottnőnél. Lugosi Judit tagadja, hogy a régi naptárak­ból olvasná ki, mint Marosiék vallották, a hozzá fordulók vágyát, baját, jövőjét. Az igaz, hogy s­o­kan felkeresik, de mint, varrónő­höz jönnek hozzá. A biró: Hány szobás la­kása van ? — Három kis szoba, könyörgöm. — Ha varrónő, miért nincs még egy gép­je sem? — Gyengék máig a szemeim, hát nem kell. — No, ez nem igen talál. Hát ezt a sok naptárt miért tartja ? — A háziúrtól, kaptam prezentbe. — Kihallgatják a tanukat. Kaltner Jánosné, vendéglős neje, vallja, hogy ismerőseitől hallotta »Judit-asszonyt« emlegetni, ő is felkereste. De jós­lását nem hallotta, mert egy épp akkor odajött detektív elzavarta. Ugyanekkor jelen volt Kabát Gyuláné, kertész, neje is. A biró: Ön mit keresett ott ? — Mindig lopkodták a dinnyéinket, megaka,!!t­­tam tőle tudni a tolvajt. (Derültség.) Schreiner József, a Sándor-utczai 20. sz. ház házmestere nem tudja, hogy a vádlott nő mit mivel lakásában, de bizonyos, hogy nagyon sok nő jár hozzá, szegény és gazdag egyaránt. — Mióta van maga a házban ? - Négy éve. —­ Mit hallott elődjétől valami különöset a vádlottnő felől? — Aki előttem volt házmester nagyon be­­ajánlja. Azt mondta viseltem gondját, mert jól fizet. (Nagy derültség.) A vádlottnő csak megmarad a tagadásnál, de hasztalan, mert Gajzágó biró az 1879: XL. t. sz. 79. §-ában körülírt kuruzslásban vétkesnek nyilvánította és 30 forint pénzbüntetésre, esetleg három napi elzárásra ítélte. Lugosi Judit könyhullatva jelentette ki, hogy feledhez. A gavallér váltója. Biró, Ákos, a ki nem rég még nagy szerepet játszott Arad megye társaséletében, a múlt évben egy 1200 frtos váltót értékesített, me­lyen rajta volt a Bohus László orsz. képviselő neve is. Mivel lejáratkor nem fizették ki a váltót, azt Goldstein Ignácz néven beperesítették. A per során Bohus képviselő kijelentette, hogy ő sohasem írta alá a kérdéses váltót, mire büntető bíróság elé került a dolog. A budapesti törvényszék megkeresésére röviddel ezután elfogták Biró Ákost Gráczban, a­hol akkor húgánál látogatóban járt. A törvényszék Birót, kit időközben szabadon bocsátottak, vád alá helyezte, ha a tábla pótvizsgálatot rendelt el. Most már a pótvizs­gálatot is befejezték s legközelebb az első biróság is­mét határozni fog a vád kérdésében. Tűzvész okozás. Schlanger Ignácz a Holzer divatüzlet alkalmazottja, a malt év deczemberében a pinczehelyiségbe ment, hogy onnan valami divatkelmét hozzon el s ekkor a nála volt gyertya lángja a rak­tárban felhalmozott vattacsomók egyikébe kapott, mi­ből az egész áruraktár elégett. Tűzvész okozásának vétsége miatt a budapesti törvényszék vád alá he­lyezte Schlangert, de a ma megtartott tárgyaláson felmentették. A lövés. Megírtuk az első tárgyaláskor, hogy a bíróság szándékos emberölés kísérlete miatt ül tör­vényt Hirsch Menyhért kereskedősegéd felett, a­ki Brázay üzletében ötször rálőtt kollegájára, Weltmann Mórra. A harag a­miatt támadt közöttük, hogy Hirsch sokáig udvarolt barátja húgának s utóbb a faképnél hagyta. A múlt alkalommal egészen kimerí­tette Vargha Ferencz elnök a bűnpör anyagát, de mert Weltmann azt állította, hogy mióta az öt lövés közül három golyó kisebb sebeket ütött rajta, noha hét nap múlva felgyógyult, ma is idegbajos. Ezért a panaszos 6000 frtnyi kártérítést is kér. A törvény­szék ma meghallgatta Szigethi Henrik dr. bírósági orvosszakértőt, a­ki úgy vélekedett, hogy Weltmann idegbaját nem a lövések okozták. A törvényszék a védő beszéde után a vádlottat felmentette. Elitélt rendőr. A múlt nyáron Seiner Adélt kihívó viselkedése miatt Kirschner Ferencz rendőr igazolásra szólított fel. A leány sem igazoló jegyét előmutatni nem akarta, sem a kapitánysághoz nem ment. Erre Kirschner rendőr kardját használta. A törvényszék ma Seiner Adélt felmentette s csak Kirschner rendőrt ítélte el hivatalos hatalommal való visszaélés czimén nyolcz napi fogházra, valamint viselt állásának az elvesztésére is. Közlekedés. A karst vidékén e télen felette zord és ked­vezőtlen időjárás uralkodik, a mely miatt a m. kir. államvasutak már ismételten kényszerítve voltak a c. moravica-fiumei vonalon a vonatok közlekedését megszüntetni, és alig sikerült a régebben beállott hóakadályokat a legnagyobb erőfeszítéssel elhárí­tani. s. évi február hó 27-én ismét rendkívüli erő­vel dühöngő hóvihar keletkezett, mely a mély szikla bevágásokat, különösen a serád-fuzinei vo­­nalrészen, egész 5 méter magasságig hóval bete­mette. Ennek folytán a c. moravica-fiumei vonalon az összes forgalmat 1. év február hó 27-én újra be kellett szüntetni. A havazás és az orkánszerű szélvihar a delnice­lici vonalrészen még folyton tart és minthogy a bevágásokban összetömörült nehéz és nedves havat sem hóekével, sem pedig az ujabb szerkezetű amerikai hóhányó gépekkel melyek e téren az eddig elért legnagyobb munkát és erőt képesek kifejteni, eltávolítani nem lehet, az akadá­lyok elhárítására emberi erőt kell igénybe venni. A forgalmi akadályok elhárítására irányuló mun­kák a hóvihar daczára serényen folynak és min­den lehető intézkedés megtétetett, hogy a vihar megszűntével a vonal a legrövidebb idő alatt sza­baddá tétessék. Kaptár. Péntek, márczius 1. , Ró®, kat.: Jézus töv. k. — Protest.: Albin. — BSzSg­&mz. (február 17.) Tiz Tódor. — Zsidó: Adar 5. Nap Vel: 6 óra 26 p.-kor, nyugszik 5 óra 28 perczkor. — Hold kel 7 óra 54 perczkor reggel, nyugszik 10 óra 35. p. este. Miniszterek tagadnak : A miniszterelnök fogad d. u. 4 órától 5-ig. — A földmivelésügyi minisz­ter fogad d. u. 3 órától 7 óráig. — A horvát miniszter fogad d. u. 10 órától d. u. 1 óráig. A képviselőház elnöke fogad d. u. 2 órától 3-ig. A kat. kör felolvasó estélye 6 órakor. Menza-estély a IV—VII. ker. körben. A magyar jelzálog hitelbank 4 százalékos zálogleveleinek sor­solása d.­e 10 órakor a bank helyiségében. A mérnök- és építészegylet gyáripari szakosztályának ösz­­szejövetele. Kim Margit és Hollósy Kornélia hangversenye a vigadóban esti fél 8 órakor. Nemzeti múzeum : Régiségtár, nyitva van d. e. 9 órától d.­u. 1 óráig. (A muzeum többi tárai megtekinthe­tők 50 kr. belépti díj mellett.) A múzeumi könyvtár nyitva d. e. 9 órától d. u. 1 óráig. Akadémiai könyvtár nyitva d. n. 3 órától este 7-ig. Az egyetemi könyvtár nyitva d. e. 8 órától 12-ig és d. u. 6—8-ig. 1848/49-igg szabadságharczváró ereklyemúzeuma (Károly-körút 8. sz.), reggeli 9 órától d. u. 1-ig látható. Belépti díj 40 kr. M. kir. technológiai Iparmúzeum (VIII. ker. Józsefkörút 7. sz., saját palotájában), nyitva d. e. 9-től d. u. 1-ig és 8-tól 5 óráig. A Nemisii Salon állandó műkiállitása (VIIi. ker. József­­körút 45. I. eml.) látható naponta 9—9 óráig, az esti órákban villamos világításnál. Belépti díj 30 km pénteken 50 kr. Magyar Történeti Képcsarnok látható a városligeti Műcsar­nokban, a Stefánia­ úton, kedden, csütörtökön és va­sárnapon ■ október 1-től márczius 81-éig 2—5 óra közt. E napok délelőttjén s azon túl bármikor bit­ér beléptdij fizetendő. Magyar kereskedelmi muzeum. Az igazgatóság ideiglenes iro­dai helyisége: István-ut 57. sz. a. (A Stefánia-korzó sarkán.) Irodai órák d. e. 9 órától d. u. 2 óráig. A kereskedelmi muzeum tudakeső irodája és Könyvtára is. xV r. Akadémia-utcza 12.) Nyitva hétköznapokon i. e. 9—12-ig, d. u. 8—6 óráig. Ünnep­ és vasárnapon d. u. 9—12 óráig. Szabadalmi levéltár egész nap nyitva. A magyarok bejövetele óriási körtép a városligetben, meg­tekinthető esti 7 óráig villamos világítás mellett, 50 kr belépti díj. Legyező kiállítás a Dréher-féle palotában (Kossuth Lajos­­utcza) megtekinthető díjtalanul egész nap. Az ej országban angy­­ipsz­isu­k inog team m­eto égési nap jelentkezhetni az építészeti irodában. Belépt díj 60 kr a »Jó szív« javára. Fehérkereszt-egylet (saját épületében) Mocsár-ut­ca. Mentő-egyesület a Markó- és Sólyom-utczák sarkán. Áletkert nyitva egész nap. Belépti dij 80 kr.

Next