Nemzeti Jövőnk, 1933 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1933-01-01 / 1. szám

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE NEMZETPOUTIKAI LAPJA. Megjelenik minden szerdán és szombaton este Előfizetési árak: Egész évre . . 10'— P Félévre . . 5'— P Negyedévre . 2 50 P Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 49.127. FŐSZERKESZTŐ: V vitéz Szolnoki SCHEFTSIK GYÖRGY dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Gorove-utca 7. sz. Telefon: 142. Nyomda: Roth Dezső könyvnyomdája, Szolnok. Gorove-utca 15. Telefon: 113. Szolnok, 1933. január 1. Vasárnap. II. évfolyam 1. szám. Ismét egy esztendő határkövéhez értünk. Egy évet zártunk le, mely túlzottan gazdag volt bánatban, bajban és fájdalomban, de tulszegény volt örömben és boldogságban. A gazdasági és technikai fejlődés, a munkamegosztás és munka- egyesités uj módszerei egy magasabbrendü társadalmi és kulturális élet lehetőségeit nyújtják. Az emberi Prometheus elhozta az égi tüzet, leigázta és hatalmába kerítette a természet romboló erőit, de mihaszna, ha a tár* sadalomban mindenütt egy visszájára fordított logikát, a tettek és eredmé­nyek gyötrelmes ellentmondásait találjuk. A gazdasági javak bősége nem a tömegek jólétét, hanem nyomorát növeli s a gép, amelyről a legkivá­lóbb görög, Platon álmodott, hogy felszabadítja majdan az embert, ha rabszolgák millióinak verejtékes munkáját végzi, a munkanélküliek hatal­mas, nélkülöző hadseregét toborozta össze. Metafizikai döbbenettel állunk meg a tény előtt, hogy a termelésben való részvétel — hovatovább a leg­egyszerűbb fizikai munka is — kiváltságos személyek előjoga lett. A szilveszteri gyertyák szelíd fénye gondterhes arcokra hull. A gazda fájdalmasan érzi, hogy hiába dolgozott egész éven át, nem tudja termését értékesíteni vagy csak olyan áron, hogy a termelés költségeit sem látja viszont. Az iparos kétségbe esik, mert alig van megrendelése. Közülük sokan már a társadalmi posvány szélére kerültek, amelyben minden pil­lanatban elmerülhetnek, midőn a kereslet munkájukkal szemben végleg megszűnik. A kereskedő az eladatlan raktárra gondol és már álmodni sem mer az .ismeretlen“ fogyasztóról, amely egy napon mint deus ex machina megjelenik és a forgalomnak újabb lendületet ad. A tisztviselő aggódik, hogy a már is lecsökkentett illetményt még szükebbre szabják. A szabad pályá­kon még rosszabb a helyzet. A gyéren mutatkozó munkaalkalmak iránti verseny alig minősíthető másnak, mint egy finomultabb formájú kanni­bálizmusnak. A lélek erkölcsi teherbírása véges, de végtelen az az erkölcsi energia- tartalék, amely az emberiség történetének emlékképeiben halmozódik fel. Milyen jó ilyenkor, egy uj év küszöbén elmenekülni és megerősödni ab­ban a távoli világban, amely az evangélium lapjain elevenedik meg. Lel­kes hitre találunk itt, az emberiség idealizmusában, az önzetlenség gyö­nyörűségében, az önfeláldozásban és a vértanuságban. Itt az élet mocsok- talan, nemes irányú és tetterős. Fennkölt lelkekkel kerülünk érintkezésbe, akik a lelkieket többre becsülik az anyagi javaknál, akik előbbre tartják az éhező gyermek sírását, mint a hatalomnak az egész világra való kiterjesz­tését. Ebben a szellemi és erkölcsi légkörben értelmetlenné válik előt­tünk korunk által kitermelt és glorifikált „homo oeconomicus“ szerencsét­len koncepciója és megerősödünk és felfrissülünk a tanítás igazságában, hogy a bajban levőkkel együtt lenni erkölcsi kötelesség, hogy a legembe­ribb cselekedet: kenyeret adni éhezőknek, letörölni a szenvedők könnyét és az élet útját megmutatni azoknak, akik csalódtak. Szomorú ez a Szilveszter, de talán nem reménytelen ez az újév. Most midőn a szilveszteri éj misztikuma üli meg a lelkeket, midőn a nyo­morgó jólétet, a beteg gyógyulást vár az uj esztendőtől s mindenki re­méli legtitkosabb vágyainak teljesülését, akkor kell, hogy az éltető remény áthasson minket is, egy jobb jövő reménye kovácsolja össze és emelje fel, egy magasabb szintézisbe az egész magyar társadalmat és itt összefogva egy akarattal menjünk «lőre célunk felé és lépjünk be a bekövetkező uj esztendőbe. Valaki már fáklyát gyújtott a magyar éjszakában. Valaki szól, a szunnyadókat ébresztgeti és mert közvetlenül, szeretettel, a szív hangján beszél, a szivek rezonálnak szózatára. Ajkán a nemzet valódi életakarata jut kifejezésre: a magyarnak öntudatra kell ébrednieI Harc van az egész világon. Az ágyuk és gépfegyverek tüzénél gyil­kosabb hatású gazdasági világháború van. Minden országnak két fronton kell harcolnia. Kifelé az elzárkózás ellen és befelé az érdekek uj egyensú­lyáért, hogy legyen munka, kenyér és békesség. A nemzet minden tagját egy kémiailag szétbonthatatlan egységggé kell olvasztani, hogy kifelé mi­nél szervezettebb erőkifejtés legyen gyakorolható. A kapitalizmust meg­kell tölteni etikai tartatommal. A produktiv erőket meg kell szervezni és egyenlő gazdasági, kulturális és politikai erőviszonyokon egyensúlyba hozni. Ez a megadott programm, melynek keresztülvitele hősi cselekedeteket kíván, amelyért mindnyájunknak áldozatokat kell hoznunk. A mi szegény megkínzott magyar népünkben ez az uj esztendő a hit és remény csiráit kelti életre. A Vezér elhangzott szózatára az elalélt szunnyadó társadalmi energiák megmozdulnak és reméljük, hogy az uj esztendő le fogja rakni egy uj és boldogabb Magyarország fundamentumát. Dr. H I. T T' ' 0 1 00 00 -L 00 Újévi koszonto. Újévre emeljük a telt poharunkat! Újévre köszöntjük a drága borunk! Óh szálljon a sírba keserve a múltnak: Szebb s jobb napok adta jövőt akarunk! Újév, teredd bizalomteli hittel Építjük im újra reménypalotánk. Hit szikla falára ragyogva te írd fel : lm vétetek Isten: a mennyei láng! — És újra remélve újévi ígéret Felvesszük a jármot, a súlyos igát, Kik sírva viseltük e bús magyar éltet, — Lelkünk íme újra remény szeli át. S felvesszük a harcot gyenge Trianonnal, járomba, Igába letört magyarok. Rablánc gonosz átka ütött sebe szólal: Lesz még magyaré, mit Úristen adott! Óh, újra miénk lesz az elbitoroti hon És újra miénk lesz a régi határt Szép tátrai, mátrai, tátrai ormon Kárpáti vidám lehelet muszikál. S dás kincseit ontja élénkbe az ősi Föld gazdagon újra a horda nyomán, Mely azt bitorolva, miként sebe nőtt ki, — Óh tisztul a föld eme vésze utáni S feltartjuk a főnket, alázva a mélyre Csüggedtet, a gőgös, az ősi magyart. És bízva, remélve, az ég fele nézve: Megvillan kezünkben az ős csata kard. S lázongva lobognak erünkben a régi, Hős, ősmagyar vérbe foganta tüzek: Hő lánggal előre erőnk ime mérni, — Mert visszakivánjuk a fát, a füvet! Mert vissza akarjuk az ormot, a völgyet Erdős hegyeken legelő paripát. S mtnden kavicsot, mit • Vág tova görget, És porszemet ősjogok utjain át! Uj év, im elédbe emelt poharunkban Mély hitbe kiforrt szivek álma köszönt. Add vissza im újra, amelyre jogunk van: Bár más bitorolja, — miénk ez a földi Brandeisné Frey Melanie. A mackó. Irta: Szó Gyula. Botond felvette a havi fizetését. Szombat este volt és nyár. Csörgette a zsebében a pénzt és ment az uc- cán. At egyik kirakat előtt sokan ácsorogtak. Odafurakodott. A ki­rakatban játékok voltak. Egy apró játékvasut, miniatűr mozdonnyal. Kocsikkal és fényes körbefutó sinek- kel. Fölötte híddal. Megmerevedett vasutasok szalutáltak. Lendűlt a sze- mafór. Apró dinamó hajtotta az egé­szet. Ezt bámulták az emberek. — Vájjon mi lehet az ára? — és a gyerekre gondolt. Milyen jó volna ez Pistikének. Örülne neki. Benézett az űzlctajtón. Látta, hogy a segédek tétlenül őgyelegnek a pultok körül. Mikor belépett körülfogták. Az jutott eszébe, hogyha mindjárt a vasút iránt érdeklődik, azt hiszik, nagyon akarja és drágára tartják, azért a pultra kirakott játékokat kezdte nézegetni. — Valami játékot szeretnék, — mondta közömbösen. — Hány éves a gyermek ? — kér­dezte egy hosszú, sovány segéd. Ejnye mennyi is már ? Igen, öt éves. Az ősszel lesz őt éves, de azért hatot mondott, maga sem tudta, miért. A főidre állítva egy barna­szőrű mackót látott. Mintha az is őt nézte volna fekete üvegszemeivel. Ara 10 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék