Nemzeti Nőnevelés, 1900 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1900-09-01 / 7. szám

^átzúgott az Isten küldötte, a tavaszi vihar, ha saját nagyságának súlya alatt összetörik is aztán. A természeti erők küzdelmeiben a viharfelhő elhal, de ha­lálából élet támad a földön, hogy azok, kik az élet áldásaiban osz­toznak, áldva boruljanak le neved előtt, nyarat teremtő, élet­fakasztó, haláloddal bennünket életre váltó tavaszi vihar, Petőfi. És jön a nyár! A nyugalomra, összhangra törekvő természet munkásságának koronája.­­— Fensége csupa csend, csendje csupa fenség. A tavasz láza az el nem ért tökélyre törekvés ; a nyár nyugalma az elért tökély öntudata. Kitombolt viharok után csöndes, derült ég; bevégzettség ereje, ez vagy nekünk te, fajunknak megdicsőítője; te, a kinek puszta léte egymaga ezer tanuságtétel a magyarnak nagyrahiva­­tottsága felől; te, a kinek szózata elég ellensúly a magyarra szórt minden gáncs ellen; te, a ki egyszerre adtad meg nekünk múltúnk szeretetét, jelenünk hitét, jövőnk reményét: Arany. Ősmagyar pogány hitünk áldozó papja, Hadúr főtáltosa, a nagy igazlátó az, a ki benne föltámadt. Hisz már szózata is úgy zendül azzal a lassú, sejtelmes fenséggel. Múltúnk szeretete ott hangzott dalában. Mikor nemzeti önérzetünket mindenki irtotta, tiporta, ki más az mint ő, a ki el­zengi nekünk a magyarokról azt hogy : «Ott valának, midőn Lengyelország népe Másod­ízben térdelt Nagy Lajos elébe; Ott valának, midőn a gőgös Velencze, Az Adria tenger mátkája, kegyencze, A föld kincses háza és a világ m­a A magyar fegyvertől békeszót koldusa. És mikor jelenünk egét ezernyi sötét felleg borította be , ezeken át is az ő lelkének fénye tört át vigaszunkra! Felhőkön tört át csak, de fény volt az mégis, halvány is, burkolt is, perme­­tegen szűrődött át, de sugár volt mégis, ha elfátyolozta is szavai értelmét, ha másnak ajkára adta. Ossiánnak, Fach­élnek, a rab madárnak, az új görög dalnoknak ajkára, az ő szava volt az

Next