Nemzeti Sport, 1923. december (15. évfolyam, 201-221. szám)

1923-12-24 / 218. szám

Hétfő, 19®!ífeeimi hét'SÍ IDOM Hogy lettem hirkószó ? Néhány érdekes adat a modern hirkószó-stílus fejlődéséből Irts,: Bodrány Ödön. A szerkesztőség megtisztelő felszólításámal ama hitben teszek eleget, hogy soraimmal szeretett sportomnak az ifjúság által való megkedveltetésé Vel, a testi kultusznak és ezzel közvetlenül nemzeti ügyünknek tehetek némi szolgálatot. Nincs szándékom sportéletrajzot nyújtani, csak pár szóval megemlítem ifjúkoromat, annak bizottságául, hogy ahhoz, hogy egy szervi bajban nem szenvedő ember, laikusok előtt érthetetlen izommunkára alkalma® testre tegyen szert, kitartó, céltudatos komoly munkára, nem pedig öröklött test kiválóságra valt szükség. Kamaszteromig volt iskolatársm tanúsága szerint meglehetős gyenge testalkatú fiú voltam. 1905-ben fivérem ajánlására felvettek a RAK, ifjúsági alosztályába, ahol azután már rendszeres sportoláshoz kezdhettem. Alig két évi, főleg tornából álló sportolás után a belvárosi főiskola intézeti előtornásza és csaknem legerősebb diákja lettem. A tornát még ma is a birkózás egyik leghasznosabb előkészítő sportjának tekintem. Birkózó-karrierem a Rotten Millerutcai elemi iskola tornatermében négy egymáshoz húzott fókuszszőnyegen kezdődött. Művezetőnk a kommü alatt vértanúhalált halt Erődi Ödön bizony nem jó szó minél nézte, hogy katonás fegyelemhez szoktatott tornászai mily kedvteléssel foglalkoznak a rendszertelen „durva"* sporttal, a birkózással. Engem például még 1907-ben is óva intett a birkózástól, mint olyan sporttól, melyben gyenge testalkatomnál fogva amúgy sínes sok keresni valóm. Rákövetkező évben, 1908-ban junior létemre képviseltem a magyar színeket a londoni olimpiádon, majd hazajövő egymásután megnyertem az MOL. évi főiskolai, budapesti és magyar bajnokságokat. Hogy az Olvasónak — aki most a legtermészetesebbnek találja, hogy juniorjaink, sőt már ifjúsági versenyzőink szinte játszi könnyedséggel csinálják a fogások szebbnél szebb változatát, köztük a sajtót és souplest — némi fogalmat nyújtsak az az időben még gyermekcipőben járó burkózósportunk nívójáról, elmondom a következőket: Ha jól emlékszem 1907-ben egy tréning után Payr Hugó exbajnokunksal és fivéremmel a Kottenbiller-uitcai iskola előtt fogásokról diskuráltank, és ekkor Payr egy fogásról „mesélt** nekünk, amelynél a birkózó partnerét hátulról megfogja, feje felett maga mögött dobja, miközben maga luxiba esik. (Souples.). Ezen a „mesén" fivéremmel még sokáig jót mitattunk. Hogy e ma már birkózósport szempontjából primitív gondolkozásunkat megértsed, te, "mosolygó ifjúsági", legyen szabad megjegyeznem, hogy a ma oly természetes hidba esés szülőben még ismeretlen fogalom volt, annyira, hogy a bírák egy-egy kivitelre került csípő- vagy válldobást — mint védhetetlent — látatlanul is tusnak ítéltek. . (Sajnos, néhány ebből a korból reánk maradt vaskalapon még ma sem tud t ebből a gondolkodásból kiemelkedni. zi szerit.) A Payr barátomtól hallottakon bizony csak rövid ideiig mulattad. Csakhamar titokban megpróbáltam, — odahaza a párnával fedett matracon — a hidba esés misztikumaiba bek telni. Legnagyobb csodálkozásomra rövidesen már egy egyszerű matracon sem esett nehezemre, persze még elenfél nélkül. Egyidőben a mondottaikkkal rájöttem, hogy a nyers erő, illetőleg bármily rendkívüli izomzat nyújtotta energia még a leggondosabb tréning mellett is vég®, sőt meglehetősen rövid idő alatt tömerini; míg ezzel szemben a saját és ellenfelem súlyainak megfelelő relatív helyzetbe való hozása, a jó helyezkedés, masszóval a jó téri nők csaknem végeszakadhatatlan lánj toktól nyújtja, Rövidesen ■ ’t 1 ■» tudatára ébredtem, hogy a birkózásnál a rendkívüli izomerőre törekedni felesleges — sőt egészségi szempontból csaknem káros. Felfogásom szerint a birkózáshoz anynyi testierőre van szükség, hogy saját súlyomat rendkívüli megerőltetés nélkül a jó helyezkedésnek megfelelő helyzetbe hozhassam. E művelet végrehajtásában egyik legfontosabb segítő let — az eddigiek szerint végső védekezős nek tekintett — híd. A helyszűke nem engedi meg ennek bővebb fejtegetését, hiszem azonban, hogy ez ma már felesleges is. Első nemzetközi szereplésem — mint már említettem — az 1908-ban lezajlott londoni olimpiád volt. Ezután még gyakran volt alkalmam külföldön nemzetközi versenyen résztvenni, de nyugodtan megállapíthatom, hogy megközelítőleg egyetlen verseny sem hatott relan annyira, mint ez a londoni, ahol pedig mint „szép jövőjű" junior" igazán nem voltam komoly szereplésre hivatott. (Vagy talán éppen ezért.) Éppen a 66 kg-ig terjedő súlycsoport győztese az olasz Porótól látott suplesek és a 8-ik helyezett finn Linden dupla alsóból való hidbavágóttásai minden bizonnyal meggyőztek, hogy az általam eddig félve próbálgatott hidba esések, partnerrel sem tartoznak az életveszélye® produkcióik közé. Hazajőve, a tőlem telhető legnagyobb amilikálóval kezdtem készülni az 1912-es stockholmi olimpiádra. A látottak alapján céltudatos munkával, rövidesen sikerült a mai u. n. modern birkózás vázát megteremtenem. Az első általam elképzelt ú. n. „féleskót", az összehajtott takaróval próbáltam. Ez a fogás később az egész rendszer bázisává lett. .Gyakori ismételtetés után csak fokozatosan mertem áttörni a tölgyfaszékre egyébb nehezebb tárgyakra. Csak midőn ez már „biztosan" ment, próbáltam meg cirka 3 hónappal a londoni olimpiád után, meglehetős lámpalázzal küzdve — az akkoriban még a BAK birtokában volt amerikai úti sporthatásban — Tóth János barátommal a félsajtót, amely fogásnak megteremtését birkózó karizom legnagyobb teljesitményének tartom. Ez a fogás akkoriban, — amidőn a hidba estete a mai fogalmak szerinti erős hid még a rendkívüli ritkaságokhoz tartozott, — rövidesen félelmetesnek bizonyult, azonkívül, hogy esztétika szempontjából is rendkívül sokat lendített a birkózósporton. 1908-ban, amidőn a RAK vezetősége főleg fivérem agitálására, fokozott mértékben kezdett a birkózósporttal foglalkozni, a hivatásos tréner szerződtetését mellőzve, ajánlkozásomra reámbizta a tréning vezetését. Rövid egy év alatt oly szép gárda tömörült köröm, hogy a BAK egyszeriben a birkózósportban vezető szervre tett szert. Márkus Ernő, Schimrtz Ernő, Tóth János, Heiterer Jóska, Szirmai Árpád, Grünwald Lajos, Ruzicska Gyula, Miskei Árpád, majd az MTK-ből csatlakozó Pongrácz Jóska, a Postásból jövő Szántó Árpád, majd pedig a BEAC-ből átlépett Varga Bélával oly gárdát képviseltünk, amely rövidesen több díjat nyert, mint aöbbi egylet együttvéve. (Folytatjuk.) Sportéletem legérdekesebb mozzanata írta.: dr. Varga Béla Kern gondolja tisztelt Szerkesztő úr? , hogy fölötte kellemetlen föladat elé állít amidőn sportpályámnak legérdekesebb momentuma iránt tudakozódik. Amidőn ezzel arra kényszerít, hogy történelmi visszapillantást véssek a régi jó időkbe? Másfelől pedig az a veszély is érheti Önt, hogy b. lapjának jó hírnevét állítja pellengérre, ha régmúlt, történetkéiknek banális "előadását közreadja. Ám ha úgy tetszik... Sportéletemnek, gondolom, legérdekesebb mozzanata volt a világháború kitörése, mert ez nemcsak „betörte" hanem tette 53 szakította sportpályám derekát. Ha azonban ettől eltekintek, úgy érdekesség szempontjából sorrendben rögtön a stockholmi olimpiádon való tétem történt secessio következik. Ez az eset ugyani® iskolapéldája annak, hogy miként lehetséges az, hogy valaki annak ellenére sem lehet a versenyben első, ha mindjárt őt is tartják a csoportja legjobb emberének. Sőt mindenki győzhet, csak épen ez nem, mert a balsonsnak annyi változata adódik, hogy a díszére válnék egy „peches" embernek is, bár hála Istennek, sohasem tartoztam ezek közé. Felvonultunk hát 1912 nyarán a stockholmi olimpiádra. Részemről szigorú, lelkiismeretien készülés, pompáskondíció. Huszonnegyedik esztendőmben voltam akkor, háromévi versenyzési múlttal, már több memzstreözt versenynek nyerője, egy világbajnokságnak és egy Európa-bajnokságnak győztese. Dehát olimpiád! olimpiai győzi . . . ez az igazi! Megkezdődik a verseny. Negyvenkét induló az én csoportomban, a középsúlyban ötnapos küzdelem után, hét fordulóval a döntőbe jutottam egy finnel és egy svéddel, hárommal közötti körmérkőzés, az ellenfelet is dobni kell időhatár nincs. Most kezdődik a vígjáték, de csal a mai szemüvegen nézve, mert akkor beillett tragédiának is. Első pár vagyok a svéd Ailghreennal. Mielőtt a mérkőzésre fölállnánk, odajönhozzán a környezetemnek egyik vezető tagja s féltékenységét ellendrukkját leplezni már neja bírván. ..megjósolja" nekem hogy Alghreen lesz az első, Varg második és Berling harmadik. — „Na majd meglátjuk". — válaszolom csendesen. Féljük a matekt a 13. ssJibival dobosi Alghreent, pillanatra betvasol, a mérkőzést azonban folytatni kell .. . A 28. percben fél-Xelsonnal tétvillis állítom, utána Alhgreen fölkel, kezet fog velem, leugrik az emelvényről és elmegy. Győztem, gondolom én . . . honfitársai azonban visszatuszkolják, a mérkőzést folytatjuk, szószólóm nem akad. Csupán a dánok és osztrákok kiabálnak be. Bifikózó leoloniánkniak egyik vezéralakja a másik emelvény körül ,,nézelődik‘*. Eltelt az első félóra, három perc szünet; következik a második, harmadik és a többi félóra. Közben Szánthó Árpád hártelenében lamasszíroz, Miskey, Szászky és Pongrácz Jósika drukkolnak értem: ,,halálosan". Kissé deprimált vagyok, de azért birkózunk élénk tempóval. Már a marathoniiak is visszajöttek, pedig a mi kezdésünk után indultak el. A hatodik félórában, Alghreen elgáncsolt egy ,,beteg" csípődobással, eldőlünk, állítólag tussolok. A mérkőzésnek vége. Szerettem volnna protestálni, de nem volt aki közvetítsen. A svéd fényképészek által készített tuss-felvétel aztán sokszorosdíttatott, ebből Magyarországnak is jutott bőven. Megjegyzem még, hogy Alhgreen a közönségünknek igazi kedvence, egész Svédországnak egyik legnépszerűbb versenyzője volt. Lecsúszásomnak sarkalatos pontjai tehát esek: érezhető féltékenység egyik-másik honfitársam részéről, nemtörődömség a nagyvezetőségnek itt működő tagjainál továbbá a saját magam élhetetlensége, a jury ,,tévedése", és végül , az a körülmény, hogy az amúgy is jó ellenfél a rendező nemzetnek ugyon favorizált atlétája, így hát elképzelhető, hogy ,,vereséget jobban megtámogatni már "szinte lehetetlenség. Jelzem, hogy nem vádként hoztam fel mindezt hanem inkább tanulságképpen akarom elmüíteni, hogy bármilyen jó versenyzőket eresztünk is küzdelembe, jóindulatú, mozgékony és szakértő vezetőre okvetlenül szükség van. Kedvenc emlékem marad tehát a stockholmi szereplés, mert jobb kondícióban, nagyobb tűzállómmal és szebb versenyre ,életemben nem álltam ki, viszont a mindezek őrrenőre való lecsúszás gondolata sokéig okozott nekem fájó Hát estik ennyiben érdekes ez az 13 A NAT Csonkamagyarország uszodaviszonyai Uszósport uszodák nélkül, és amolyan túri vásári sátor nélkül, ilyet tudvalevőleg még nem látott a világ. Ez vitathmtallanul felső feladat az uszósport nívójának emelésénél uszodák létesítése, azok sportszerűvé való átalakítása. Áll ez elsősorban a vidékre. Ha már bizonyos fokot elért az úszás sportszervezése, néhány klub között megvan a rivalizáló hajlam, vannak öregúszók, akik ismerik a tiszta stílust s a hibákat, csak fejlődés lehet a komoly munka eredménye. Az egész termelő, jól funkcionáló gépezet munkájához hasonlít. Míg azonban ez nincs meg, kell az uszoda, mely kellemes szórakozást ígér, üdülést, erősítő testmozgást jelent. A szén uszoda kellemes vizével, napfényével a legjobb propaganda az úszás hitetlenjei számára is. Ha viszont nincs még pocsolyaszerű víz sem a város határában, meddő a legelszántabb elhatározás is, hiába van az empóriumok vonzó példája. Ha a magyar úszáspontot a világhír azon útján meg akarjuk tartani, amelyen van, a vidéket kell felkarolni, a vidéket, mely a tehetségek rezervoárja. Ennek kijelentésénél elég csak Sípos Mártonra, világrekorderünkre, Molnár Ellára, a két Bitskey-re, Szigmiczre, a Paksban élő Dukászra mutatni. E tehetségek azonban ezer nélkülözés közt fejlődnek ki. Egernek, Bitskey—Szigricz hazájának különálló helyzete van, Egerben tömérdek a melegvízforrás. D© már a Dunában, Tiszában csak a kánikula beálltával lehet egészséget nem veszélyeztető tréninget folytatni. Azután ott van a Balaton, az meg túlontúl nagy uszoda aknak. Jelenleg a vidék gyengén áll uszodák dolgában. Innen, onnan jelentenek csak újabb akciókat, a meglevők száma ijesztően csekély. Budapestet leszámítva, a 11 úszókerületre jut 10 uszoda. Ezek közül fedett csak 3, téli tréningről tehát csak 3 helyen lehet szó. 25 méternél rövidebb 22, ennél hosszabb 26 medence. Az uszodák viszonyait illetőleg folyóban épült van 7, tóba kapcsolt 6, artézi kútvízből táplálkozik 2, forrásvízből 2, 31 uszoda átlag mesterségesen tápláltatik. Örvendetes jelenség, hogy a újonnan épülő uszodáknál a sportszempontok érvényre jutnak, így a Miskolc melletti Tapolca-fürdőn 100 méteres, Csillaghegyen 50 méteres uszodák építésénél. A Pécsi AC modern sporttelepén is épül egy 50 méter széles és 80—100 méter hosszúra tervezett strandfürdő, mely versenyrendezésre teljesen alkalmas lesz. Szép, ez idén épült 66 méteres medencével rendelkezik Kaposvár is. A fenti számok adják meg a magyarázatát, hogy Magyarországon mert szorítkozik úgyszólván csak Pestre az úszósport. Itt mégis csak van 11, többé-kevésbé megfelelő medence, nem is szólva azokról a helyekről, ahol fürödni lehet. Reméljükazonban, hogy a jövő évre a vidék javára változika főváros és a vidék közt fennálló arány, Az NSC is szábbajfnokságai n Komoly, országos mitinggel felér az NSC háziversenye. Szép mezőnyök és küzdelmek voltak nagyszámú induló mellett. Eredmények: 100 m. gyorsúszóbajnokság: 1. Gáborffy Antal 1:03.2, 2. Lajta, 8. Fekete. Klubrekord! 100 m. hátúszóbajnokság: 1. Bartha Károly 1:14.4 mp., 2. Mártonfi, 3. Perlaki. (Sortha részidői: 1.6-- 26. - 41 - 57.6, - 1:14,4.) 100 m. oldal úszóbajnokság: 1. Antal 1:16,8, 2. Pogány.