Nemzeti Sport, 1928. július (20. évfolyam, 127-149. szám)

1928-07-02 / 128. szám

Hétfő, 1928 július 2. A Dorogi AC a második döntő meccsen 2:1-re győzött a KAC ellen s így újabb mérkőzést kell játszani, hogy eldőljön a Közép bajnoksága Vidéki eredmények Keleti kerület­e Nyíregyháza: NyTVE—Ny­TSE 1:0­ (0:0). Bajnoki. Bíró: Földes. A meg­ is óvott és újrajátszott meccset most a NyTVE nyerte meg, nagyobb techni­kájával. Mindkét csa­pat meglehetős unottan játszott, pedig ha a NyöTSE csak egy kicsit is nagyobb energiával feküdt volna a küzdelembe, akkor győzhetett volna, s ezáltal megmene­kült volna a kiesésétől, így azonban sorsa megpecsételődött. A gólt Tárká­­nyi lőtte. Jók voltak: a győztes csapat­ban Milotay, Goldstein, Sípos, Kurz és Négyesi, a vesztes csapatban Riszula, Wolf, Knáver és Pellák II. Kisvárda: KSE—Ruszinkai magyar válogatott 3:2 (2:1). Nemzetközi. Bíró: Rich­ler. Végig élvezetes és szép küzde­lem, melyben a helyi csapat teljesen megérdemelten gyűri maga alá a ru­szinkói magyar legénységet. A KISE mindhárom gólját a kitűnő Balogh lőt­te, míg a ruszinkóiakét Erisz, mind a kettőt. Kitűnt a helyi csapatból Erdei, Balogh, Farszky és Berencsi, a vesztes együttesből pedig Molnár, Glaitzer és Bacsó. Debrecen: DEAC—DTE 7:2 (3:1). Barátságos. Bíró: dr. Rentz. Góllövő: László (3), Boda (2), Makádi, Ökrös DEAC, Vincze és Urbanovics DTE. Nyugati kerület Szombathely: Sz. Vasutas—SzSE 8:0 (4:0). Krutzler-e­ml­ékmeccs. Bíró: Lö­­wensohn. Megérdemelt arányú győze­lem. Góllövő: Gabrosek (4), Borbély (S), Boda. — SzSE II.—Sz. Vasutas II. 2:1 (2:0). Győr: ETO—Cseh Komáromi FC 2:0 (2:0). Nemzetközi. Bíró: Koch. Első félidőben az ETO volt a jobb és Faze­kas és Rosenbaum révén szerzi meg góljait, második félidőben a komáro­miak vannak fölényben, de az ETO- védelem­ jól működik. — Soproni VSE —GyAC 1:1 (0:1). Barátságos. Bíró: Berger II. Egyenlő erejű ellenfelek változatos küzdelme. Góllövők: Kört­­vélyes, illetve Tanay. Északi kerület Miskolc: Egyetértés—Lehel 6:2 (6:0). Északi Kupa. Bíró: Vadas. Eger, Attila SE—Dobó István SE 3:1 (2:0). Barátságos. Bíró: Kiss. Déli kerület Szegedi alosztály Hódmezővásárhely: Hódmezővásár­hely B.—Orosháza B 3:2 (1:1). Barát­ságos. Bíró:­­ Kandiba. Tervszerűtlen játék, némi vásárhelyi fölénnyel. Gól­lö­vők sorrendben: 3. perc Rechnitzer (H), 26.­­perc: dr. Steiner (O), H. fél­időben 22. perc: Lőwi (O), 28. perc: Bíró (H), 36. perc: Kovács (H). Délnyugati kerület Szigetvár: SzAK—Bácsalmási SC 2:1 (0:1). II. osztályú döntő: Bíró: Ro­­senfeld. Az első mérkőzésen a BSC győzött 4:3-ra , így most sem dőlt el még a bajnokság sorsa, mert mind­egyik csapatnak van 2—2 pontja s gól­arányuk is egyenlő, 5:6. A harmadik döntő mérkőzést július 8-án Pécsett­­ játszóik le. Ezen a mérkőzésen mindkét együttes mérsékelt teljesítményt nyúj­tott. Középmagyarországi kerület Kalocsa: Vass József Levente SE— Dunaföldvári Törekvés 4:0 (3:0). Pén­tek. Bíró: Andriska. Állandó kalocsai fölény. Gól­lövő: Vörös, Juth, Sedlma­­jer és Csóti. Dunakesz: D. Magyarság—Rákosi Vasutas 4:0 (2:0). II. osztályú döntő. Bíró: Somogyi. A Magyarság együttese ezzel a győzelemmel megszerezte a Középmagyar LASz II. oszályú bajnok­ságát. A Magyarság végig fölényben játszott s a győzelmet biztosan és meg­érdemelten szerezte meg. A küzdelem helyenként meglehetősen durva­ volt. Góllövő: Zsíros (2) és Fani I. (2). Dorog: DAC—Kecskeméti AC 2:1 (2:0). Kerületi döntő. Bíró: Engel Pál. A kerületi döntő második mérkőzése sem hozta meg a Középmagyar LASz ezérd bajnokát, mert a DAC­­beállította a KAC múltheti győzelmét s így most egy újabb, harmadik mérkőzést kell játszani, semleges pályán, hogy a baj­nokság kérdése véglegesen eldőljön. A DAC már a 3. percben megszerzi ve­zető gólját Horváth révén, s utána is több gólhelyzete van. A 6. percben Ke­mény, a KAC kapusa megsérül, s ezért percekig szünetel a játék. A 10. perc­ben Farkas KAC kapufást lő, majd a 14. percben Resinger szabadrúgásával Horváth kiugrik és a második gólt is bevágja. A félidő további idejében is inkább a helyi csapat operál fölényben. Szünet után a 6. percben a DAC-véde­­lem egy veszélyes KAC-támadás alkal­mával hibáz, s Major megszökve, gólt rúg. 2:1. Most a KAC erősen szoron­gatja a dorogiak kapuját, de ered­ménytelenül. A mérkőzés végén a DAC erősen finisel, de a KAC védekezik s így nem változik az eredmény. Kiválót nyújtott a DAC-ban elsősorban Fraut, azonkívül Kiotz, Horváth, Glaitzner és Bárdos, a KAC-­ból Izák, Farkas és Korb. KecskemétiTE—Pilisvörösvári SC 3:1 (1:0).. Barátságos, Bíró, Bóka, Rákosliget. RAC—Rákoskeresztúri TE 5:2 (2:1). Ezüstserleg-mérkőzés: Bíró, Kohányi. Szép számú közönség előtt találkozott a Rákosvidék két örök riválisa. A mérkőzésből megérdemelten ismét a RÁC került ki győztesen. Az RTE szerzi meg a vezető gólt az első percben Pápai révén, amit Szép a 31-ik percben Takácsy juttatja gólhoz a RAC-ot, míg a negyvennegyedik percben egalizál, majd a 42-ik percben Takácsy a RAC-ot juttatja vezetéshez. A 11-ik félidőben az RTE is belefekszik, de a RAC lendületét nem bírja. A 14-ik és 23-ik percben Koszilkov,­ a 36-ik percben az RTE Húszak révén szépít az eredményen. Kitűntek a RAC-ból: Szeidler, Mártha, Koszilkov, Takácsy, az RTE-ből Pápai, Blahó. — Rákos­hegyi TC—Rákoshegyi IKSE 4:0 11:0). Éremmérkőzés. Bíró, Bacsó. Unalmas, csapkodó játék, szerencsés győzelem­mel. — RAC old-boy—RTE old-boy 2:1 (1:1). Felsőgöd: Automata SC—FTK 3:3 (2:1).­­Barátságos. Bíró: Bélés. \ i ii»i ■ i ii— u.— —............................................. |­­SCHMOLL BUDAPEST | | és KALLÓS 7'91| RT. ^ L 909 ^37 Gyárba: SCHffflOLL és KALLÓS RT. BU­DAPEST V., Véső-u. 7-9 Telefon: L. 909-37 Gerling beállította a 100 méteres világrekor­dot a német kerületi bajnokságok során — Saját tudósítónktól — A német kerületi bajnokságok ese­ménye, hogy az idén veretlen fiatal sprinter, a frankfurti Gerling a Frankenthal­ban tartott délnémet bajnokságban beállította Paddock 10.4 mp-es világrekordját. Nyugatnémetország. Krefeld. 100 m.: 1. Jonath 10.6 mp, 2. Houben 10.8 mp. 200 m.: 1. Schüller 22.2 mp., 2. Jonath, 3. Houben. Gerely: Speck 59.36, 400 gát:­ Jensch 57.3, súly: Lindemann 14.23 és 24.79, 5000 m.: Schaumburg 15.27, távol: Moel­­ke 7.06, diszkosz: Hoffmeister 42.50. Brandenburg, Charlottenburg. 4x400 méter: Teutonia (Dünker,­Schmidt, Becher, Engelhardt) 3:21.6 mp., német rekord, távol: Meyer 7.43, diszkosz: Hänchen 43.77, 100 méter: 1. König 10.8, 2. Schlösske 10.8, 3. Corts 10.9, 800 méter: Engelhardt 1:56.4, 400 m. gát: Neumann 56.2, 4x100 méter: 1. RSC 42.3, 2. Char­lottenburg 42.3, 3. SCC b) csapata 42.5, rúdugrás: Ritter 370 cm. Délnémetország, Frankenthal. 100 méter: 1. Gerling 10.4 mp., világ­rekord beállítva: 2. Wiehmann 10.6, 8. Eldracher 10.7 mp. 200 m.: Wich­­mann 22.1 mp. 4x100 m.­ Eintracht 41.8 mp. Súly: Kübler 14.26 és 26.13, 2. Kultzer 14.01. Középnémetország, Drezda. Disz­kosz Seraidaris 42.19. 4x100 Hall 3:24.8, magas Hahn 185, 200 m.­­Wege 22.2. Súly Seraidaris 13.78 és 25.88, távol Hoffman 696, 400 gát Alwarth 57.5, 400 m. Büchner 49.9, 800 m. Güthing 1:56.8, 4x100 Leipzig VfB 43.5. Északnémetország. Bréma. Saly Knopp 13.88, 200 m­. Wenecke 22.2, 10 km. Hausen 32.16, 110 gát We­necke 15.4. Balt, Danzig. Peltzer 800-on má­sodik, az 1500-at feladta. 800 m. Savan 1:59.1, Peltzer 1:59.2, 1500 m. Kositzkowsky 4:05. Gerely Meder 60.91 m. ­ Svájc Zürich: Egyiptom olimpiai csapata— Zürich 1:0 (szombaton). Basel: Egyiptom—Basel 5:3. Németország Wiesbaden: Mainz és Wiesbaden komb.—Mexikó 4:1. Jugoszlávia Zágráb: HA3K­—Viktória 5:2. Grad­­janski—Concordia 2:1. A belga bajnokságban Daring Brus­sel 3:1-re győzött Cs Brugge ellen. Ez­által az utóbbi kiesett az első osztály­ból. Izomériáitok, tornaszerek Kertész Tódor­nál, Kristóf-tér Árjegyzék ingyen A svédországi Valerengenben a cseh­­Zidenice 3:2-re kikapott az ottani Throtts Föreningentől. Nürnbergben Ausztria és Németor­szág munkásválogatottjai játszottak futballmeccset, amelyen az osztrákok győztek 5:2-re. Bányai lesz Újpest trénere. Még a beavatottak előtt is meglepetés­ként hatott Újpest elhatározása, mely szerint Pozsonyi Imrével nem újította meg a szerződést a jövő évre, hanem helyette a Sabaria volt kitűnő trénerét, Bányai Lajost szer­ződtették le tegnap a lila-fehérek. Hogy Pozsonyi hol helyezkedik el, ez még egyelőre bizonytalan. Himmer nem eladó — mint ahogy ezt a Vasas vezetősége a leghatá­rozottabban kijelentette előttünk — pedig, mint értesülünk, a Bástya nagyon szerette volna megszerezni a kitűnő balszélsőt. Rendőrtiszti kardvívó verseny. Szombathelyen rendezték meg a rendőrtisztek országos kardvívó ver­senyét, mely a következő eredmény­nyel végződött: 1. Schréder dr., 2. Duha, 8. Eckl, 4. Dingfelder, 5. I V I Kék­ Vívó felsze­relések Kertes* Tódor-uá.1 Keisler-tér Árjegyzék ingyen Barta, 6. vitéz Szeredai Szombat­hely, 7. Skerlák dr., 8. Fejér dr. Sze­ged, 9. Ruttkay Szombathely, 10. Gyarmathy Szeged, újak, szabadpofu­tók, falszere­léssel, jótállással P 128- tó! Használt kerékpárok P 53.­­től, Varró Pépek P 35.-től jótállással. Alkatrészek, gumik olcsón kaphatók: ESSEJSFEI­D műszerésznél VBL, Dobozi­ utca 7­0. 7 * Általános feltűnést keltett a Horos és Hahn cég IV., Hajó­ utca 5. által rendezett ruhaselyem vásár, melyet napról-napra több és több vevő keres (Volbu­s — Mondd, elérte Farkas a 7200 pontos standardot? — Mi az, hogy elérte? Még öt pon­tot ajándékozott is a szövetségnek. fel. Közismert olcsóságánál fogva ma a nagyközönség egymásnak ajánlja ezt a kiváltó beszerzési forrást. Ti&cssel@eSés a s&ng&ten — Mit szólsz hozzá? Donogán megverte Egrit! — Tréfán kivid?! — Nem. Versenyen kívül. Brüsselben a CN Brüssel 4X200 mé­teres stafétája 10.50-et úszott. ^cJT^LAkJT TYÚKSZEMEK Alábbi rajz ábrázolja, hogy a Szent Rókus lábsó megmagyarázhatatlan erői miként veszik körül a tyúkszem- és bőrkeményedés fészkét, abba behatol­nak és szinte kiemelik. BŐRKEMÉNYEDÉSEK. Évek óta a Szent Rókus lábsó a legjobban bevált és legnépszerűbb lábsós fü­rdőkészítmény, mely azt az elvet tartotta szem előtt, hogy maró savakat tyúk­szem eltávolítására ne alkalmazzunk. A különféle, eddig használatban lévő savat tartalmazó kenőcsök, porok, folyadékok a tyúkszemet esetleg szétmarják, de egyúttal elégetik a húst és a bőrt is rendkívüli fájdalmak kíséretében. A Szent Rókus lábsó teljesen savmentes, kizá­rólag a tyúkszemet képező élettelen bőrrétegekre hat. A Szent Rókus lábsó különleges és csodás ha­tású vegyi összetétele jótékonyan üdítő és felfrissítő hatást gyakorol az élő és egészséges húsra; a tyúk­szemei és bőrkeményedést viszont megpuhítja any­­nyira, hogy azok kés vagy beretva nélkül eltávolít­­hatók. .Aki csak egyszer is használja, tökéletesen meg lesz elégedve, ellenkező esetben pénzét vissza­térítjük. Figyel­meztetés. A valódi Szent Rókus láb­la zöld csomagolásban kerül forgalomba,Szent Rókus védjeggyel. Ez a Szent Rókus védjegy biztosítja a vevőt arról, hogy jól bevált, valódi Szent Rókus lábsót kap. Ne fogadjon, el semmiféle rábeszélésre mást, vagy hasonló paisztert, esetleg utánzatot. Egy nagy csomag Szent Rókus lábsó ára 1 , 28 fillér. Minden gyógyszertárban kapható. Ha vala­hol nem volna, forduljon a Szent Rókus gyógyszer­árhoz. Budapest, VII., Rákóczi­ út 70 A Szent Rókus láblós?ürdő a legelhanya­goltabb lábat is tökéletesen rentibehozza

Next