Nemzeti Sport, 1929. január (21. évfolyam, 1-21. szám)

1929-01-27 / 18. szám

12 KHfflÉBÜSR! Az MKSz vasárnapi közgyűlése megkísérli az anyagi válságba sodródott szövetség szanálását Egy sereg indítvány — A választási harcok pergőtüzében — A közgyűlés délután fél kettőkor kezdődik a Millenáris nagy tanácstermében — Saját tudósítónktól — Az MKSz rendes évi közgyűlését ma délután tartja, mely iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert e közgyűlésnek döntenie kell a világbajnokságok­ anyagi fias­kója folytán válságba került szövetség szanálása "tekinteté­ben s ez az érdekelteknek nagy gondot okoz, mert tisztában vannak azzal a körülménnyel, hogy ez az akció aránylag jelentős anyagi áldozatokkal fog járni. Viszont létérdeke a magyar kerékpár­sportnak, hogy az áldozatkészség tel­jes mértékben megnyilvánuljon, mert csak ezekkel az összegyűjtött fillérek­kel lehet majd biztosítani az idei or­szágúti és pályaszezon zavartalan le­bonyolítását Ha a közgyűlés mégis szűkkeblűnek bizonyulna és a segélyt, mely a szanálást lehetővé tenné, meg nem szavazná, úgy a szövetség tőke hiányában egyedül az OTT-segélyre lenne utalva, mely azonban nem ele­gendő ahhoz, hogy az elmúlt évekhez hasonló s a tömegsport fejlesztését célzó programot végre lehessen haj­tani. A szövetség szanálásának lehetősé­geivel három közgyűlési javaslat fog­lalkozik. Az első a Steiner-féle terve­zet, melyet annak idején már ismer­tettünk, a legtöbb hívőt toborozta maga köré. A második számú javaslat Szabó Lászlóé (Postás), aki a szövetségi tagdíjakat évi 2 pengőről 3 pengőre kívánja fel­emeltetni, végül az RKK javaslata, mely 60 pengős egyszeri gyorssegély formájában kívánja a szövetséget szo­rult anyagi helyzetéből kisegíteni. E három javaslattal szemben álla­nak a maguk is súlyos viszonyok kö­zött élő kisegyesületek, melyek teljes erejükkel tiltakoznak minden anyagi segély nyújtása ellen. Véleményünk szerint azonban mégis valószínűnek látszik, hogy az egyesületek ezúttal nem fog­ják cserbenhagyni az MKSz-t, mert elzárkózásuk egyértelmű lenne a magyar kerékpársport átmeneti csőd­jével. A vasárnapi közgyűlés Boldog fő­titkár vándordíjszabályzat-tervezeté­vel, a pályaversenyek engedélydíjára vonatkozó VIB-javaslattal, a mentők sporttevékenységével, a túraversenyek pontozásával és Merényi indítványá­val is foglalkozni kíván. E közgyűlés választja meg az MKSz új tisztikarát és a tanácsot is, mely­nek arculat­a előreláthatólag fedni fogja az ajánlási lapokban foglalt névsort. ­­űzzománc­elvény, ver­senyérmek­ és grakinttek gyártása Jerouschek K. Budapest, VI., Semmelweis­ utca 7., III. emelet. Telefont 4-37. Korcsolyák, tökéletes homorúan köszörülve, tükör­­fényesre kidolgozva P 1.60. Korcsolyák cipőre fel­szerelése P 1.63. Korcsolyák nikkelezése é­s köszö­rülése P 4.33. Korcsolyák, minden gyártmányból kiválasztva a legjobbakat, a legolcsóbb arlvin kap­su­vá­l felcsavarva díjmentesen szolgáltatjuk ki. LÉBER KÁLMÁN borotva- és kosárúgyára, nikke­­lezőtelep és műköszörüldéje. Budapest, Vili. kar., MUeiMI év. TsL J. 348-69. Alapiadon im-bau. HÚSOK.­­ Vasárnap, január 27. Budapest 20 kv 554.5 m. 9 ó.: Újság­hírek, kozmetika. 10 ó.: Egyházi zene és szentbeszéd a Belvárosi plébániatemp­lomból. 11.15 ó.: Evangélikus istentisz­telet a bécsi kaputéri templomból. 12.20 Pontos idő, időjárásjelentés. 12.30 ó.: Szimfonikus zenekari hangverseny Szabó Lujza, a m. kir. Operaház tagja és Faragó Gyuri hegedűművész közre­működésével. Vezényel Unger Ernő kar­nagy. 3.30 o.: A m. kir. földmívelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Lud­­vig Alfréd okt. gazda, a Vetőmagneme­sítő és Értékesítő Rt. cégvezetője: „A tavaszi vetőmagvak helyes előkészítésé­ről.” 4.15 o.: Rádió Szabad Egyetem. 1. Kerny Molnár: „Daloskert” c. művéből dalok. Énekli Maleczky Oszkár, a m. kir. Operaház művésze. Zongorán kisér Pol­gár­ Tibor. 2. Egyed István egyetemi tanár: „Az adózás.” 3. Lajtha László: Népdalok. Énekli Maleczky Oszkár, a m. kir. Operaház művésze. Zongorán kísér Polgár Tibor. 4. Ady Endre. (Dr. Alszeghy Zsolt tanár.) 4.45 ó.: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.30 ó.: Gra­mofonhangverseny. 1. Leoncavallo: Ve­sti ln giubba, a „Bajazzók”-ból (énekli: A. Pertile). 2. Serrano: Alma de dies (T. Schipa). 3. Donizetti: Sprendon le sacre faci „Lucia di Lammermoor” (Dal Monte). 4. Gounod: Seigneur, daignes permettre ,,Faust”-ból (énekli Saljapin és Austral.) 5. Puccini: Addio di Mimi, a „Bohémélet”-ből (Puccini, énekli Hina Spani.) G. G. Pasades: Noche Feliz (énekli E. Ca­ruso). 6­­.: Népszínmű előadás a Stú­dióból. „Az ördög mátkája”. Népszínmű három felvonásban, dalokkal. Irta: Géczy I. Rendezi Tihanyi Béla. Beveze­tőt mond a szerző. Személyek: Botár Márton, kovácsmester: Stella Gyula, Andor fia első feleségétől: Tihanyi Béla. Bork­a leánya első feleségétől: Lakatos Ilonka. Anna, második felesége: Sza­bados P. Vermes Judit. Berki Lilly. Pál Miklós: Matány Antal. Hirös Firtos István: Pintér Imre. Sári második fe­lesége: Tarnay Leona. Kata, első fele­sége: Borbélyné. Tóbiás Gergely: Bor­bély Sándor. Demény József: Pallós Já­nos. Takács István: Czobor Ernő. Törő­munkás: Kertész Lajos. Csupor Péter: Kaffka Gyula. Leányok, legények, bet­­lehemesek. A darabban előforduló dalo­kat Karina Simi és cigányzenekara kí­séri. 8.30 ó.: Grieg­est. A m. kir. Opera­ház zenekarának hangversenye. Vezé­nyel: Berg Ottó karnagy. Közreműkö­dik Szende Ferenc, a m. kir. Operaház művésze és Gárdos Kornélia. 1. ősszel, megnyitó. 2. Bergliot melodráma Zene­kari kísérettel előadja Gárdos Kornélia. 3. II. Peer Gynt suite. 4. Dalok. Zene­kari kísérettel énekli Szende Ferenc. 5. Hódolati induló. 10 ó.: Pontos időjelzés és a jéghokki Európa-bajnokságok ered­ményei. Utána Pertis Jenő és cigányze­nekarénak hangversenye. Bécs 15 kv 519.9 m. (Graz, Innsbruck, Klagenfurt, Linz.) 10.20 ó.: A Wiener Sangerknaben kórus. 11 ó.: Szimfonikus hangverseny. 3.30 ó.: Képadás. 4 ó.: Hangverseny. . Haydn „Évszakok” című oratóriuma kórus, szólóénekesek közre­működésével. 6.45 ó.: Kamarazene da­lokkal. 8.15 ó.: „Der Weltenbummler”, Fali Leó operettje. Utána: Jazz-zene a Hotel Bristolból. Berlin 4 kw 475.4 m. (Magdeburg, Stettin.) 9 ó.: Zenés reggeli ünnepély. 11.30 ó.: Délelőtti hangverseny. 4.30 ó.: Szórakoztató zene. 8 ó.: Esti szórako­zás. 9 ó.: Zenekari hangverseny Mascagni, Ferrari, Saint-Saens, Smeta­­na, Bizet és Wagner műveiből. Breslau 4 kw 321.2 m. (Gleiwitz.) 9.30 ó.: Reggeli hangverseny. 12 ó.: Skandináv zene. 4.25 ó.: Szórakoztató hangverseny. 7 ó.: „Der Landsknecht” költemények, dalok. 8.15 ó.: A művész­­asztalnál. Kabaré, dalok és zeneszámok. 10.30 ó.: Tánczene. Brünn 2.4 kv 441.2 m. 9 ó.: Templomi zene. 4 ó.: Tánczene. 6 ó.: Áriák és da­lok. 7 ó.: Népszerű hangverseny. 8 ó.: „Felhívás a táncra”, Dumas egyfelvoná­­sos vígjátéka. 9 ó.: Vidám szavalatok Prágából. Daventry Exp. 15 kw 482.3 m. 4.30 ó.: Kamarazene. 5.15 ó.: Délutáni hang­verseny. 10 ó.: Katonazenekari hang­verseny és dalok. Frankfurt 4 kw 421.3 m. 12 ó.: Bruck­­ner-ciklus. Hangverseny. 3.45 ó.: Mo­zart hangverseny (szül. 1756. I. 27.), áriák és zenekari művek. 8 ó.: Költemé­nyek. 8.30 ó.: Hangverseny Glinka, Mussorgski, Bizet, Debussy és Lalo mű­veiből. Utána: Tánczene. Hamburg 4 kw 391.6 m. 12.15 ó.: Ünnepi óra. Hangverseny. 3 ó.: Dán dalok. 4 ó.: Délutáni zene. 5 ó.: Scarpa­­zenekar hangversenye Verdi, Waldteu­­fel és Puccini műveiből. 8 ó.: „És az ördög nevet hozzá” rádiórevü. 10.15 ó.: Tánczene. Kassa 2.5 kv 263 m. 12 ó.: Harang­játék. 5.10 ó.: Hangverseny. 8.10 ó.: Vidám est. 10 ó.: Magyar jelentések. Kattowitz 10 kw 421.9 m. 12.15 ó.: Kvartett. 6 ó.: Mandolinzenekar. 8.10 ó.: Vidám óra. 8.45 ó.: „Das Krakkauer Krippenspiel.” 10.20 ó.: Tánczene. Königsberg 4 kw 280.4 m. 1 ó.: Szó­rakoztató zene. 3.45 ó.: Délutáni hang­verseny. 7 ó.: Ninke-trió Mozart és R. Strauss műveiből. 10.30 ó.: Esti hang­verseny. Langenberg 40 kv 462.2 m. (Aachen, Köln, Münster.) 9 ó.: Evangélikus isten­­tisztelet. 1 ó.: Déli hangverseny. 6.20 ó.: Schubert hangverseny kórussal és szólistákkal. 7.45 ó.: Kerékpárverseny. Átvitel Dortmundból. 8.15 ó.: „A dol­­lárhercegnő”, Fali Leó operettje. Utá­na: Esti zene. Lipcse 4 kw 361.9 m. (Drezda.) 8.30 ó.: Orgonahangverseny. 12 ó.: Zeneóra. 4 ó.: „Rösikes Geist” komédia. 5.30 ó.: Beethoven zongorahangverseny. 7.30 ó.: Vidám zenés est. 10.30 ó.: Tánczene. London 3 kw 358 m. (Daventry.) 4.30 ó.: Délutáni hangverseny. 6 ó.: Dalok. 6.45 ó.: Bach kantáté. 10.05 ó.: Vonós zenekari hangverseny. Milánó 7 kw 504.2 m. 10.30 ó.: Egy­házi zene és dalok. 12.30 ó.: Kvartett. 4 ó.: Délutáni hangverseny. 8.30 ó.: „La Moncella alla Fontane”, G. Maté ope­rája. München 4 kw 536.7 m. (Nürnberg.) 11 ó.: Harangjáték. 11.15 ó.: Hangver­seny. 4.30 ó.: Szórakoztató hangverseny Schubert, Verdi, Rubinstein és Kreisler műveiből. 6.35 ó.: Beethoven zongora­­szonátái. 8 ó.: A rádiózenekar hangver­senye. 10 ó.: Tánczene. Pozsony 0.5 kv 300 m. 3 ó.: Mario­nettszínház. 5.30 ó.: Átvitel Prágából. 6.15 ó.: Költemények. 6.30 ó.: Átvitel Prágából. Prága 5 kv 348.9 m. 11 ó.: Matiné. 12 ó.: Déli zene. 4.30 ó.: Tánczene Brünnből. 6 ó.: „Bastien és Bastienne”, Mozart egyfelvonásos vígoperája. 8 ó.: Vidám est. 9 ó.: Vidám szavalatok. 9.15 ó.: Cselló és zongorahangverseny. 10.20 ó.: Pozsonyi átvitel. Róma 3 kw 443.8 m. 10 ó.: Egyházi zene és dalok. 5 ó.: Délutáni hangver­seny. 8.45 ó.: Verdi-est. Ének és zene­kari hangverseny. Stuttgart 4 kw 374.1 m. 11 ó.: Zenés reggeli ünnep. 12 ó.: Térzene és gramo­fonzene. 3.30 ó.: Hangverseny. 8 ó.: Hangverseny Mozart műveiből. 9.15 ó.: „Sport” hangverseny. Utána: Tánc­zene. Toulouse 3 kw 391 m. 1.45 ó.: Déli hangverseny. 9.30 ó.: Jelenetek Bizet „Carmen” operájából. Varsó 10 kw 1415.1 m. 12.10 ó.: Orosz zene. 3.15 ó.: Szimfonikus hangverseny. 6.20 ó.: Délutáni hangverseny. 8.45 ó.: „Das Krakauer Krippenspiel”. 10.30 ó.: Tánczene. #*«»*»»» , Vasárnap, 1929 január 27. 2- szeres ha­ttávolság U405-as nagy frekv. 3- szoros teljesítmény L4Q8-as audtion 5-szörös hangerő U415-es kis frekv. 10-szeres hangerő U418-as végerősítő 1001” az új Zenité Magyarországi vezérképviselet: V. Pozsonyi­ út 2/b Az angol postaügyi minisztérium elhatározta, hogy a tengeri úton lévő bejegyzett tőzsdetagok számára rádió hírszolgálatot létesít. A bécsi rövidhullámú adó még mindig nem kezdte meg üzemét. A rendkívüli hideg időjárás megakadá­lyozta a munkásokat abban, hogy az antennatornyokat felállítsák s így csak az adóbarakk berendezései ké­szültek el. Ahogy enyhébbre fordul az idő — szól a hivatalos jelentés — s a tornyok felállítása befejeződhet, megtörténnek az első kísérleti adá­sok is. Filmszinh­ázak műsora „„ „„ „ Colleen Moore: Orgonavirág-CORSÓ­zás. Romantikus tört. 12 felv’ l’Bl • Alit R7! (re POLA NEGRI: b­ikott Órája lel.. Aut. 8il­uz Filmreg. 8 felv. Előadások kezd. es Param.-miadó iMWiwn V Minden vas. d.e. 11—1-ig mérs. J.«ASI»7, W­I0’ helyára vigj matiné íiltm­ozgó Zoro és Huru esete a Lipót-körút lö­cske e nével. Viaj.-attr. 8 f.‘ lel. L. %1-R1 Interno (És megindult a föld) n­load.5, t­ 8./sl) Dráma 8 (elv. -Viary Astor as’ »/lth Loyd Hugea FÉSZEK- PROLONGÁLVA! MOZI Csikágó. Szatíra. Phyllia Előad.: hérk. Haver és Várkonyi Mihály 6. ’/*PJ Amorexprests i aS'és s,o IV Burl. 7 felv. Monty Banks . 1 V Iván Mosjoukine grandiózusy y njím -V 'rwrt.O/ S J prolongálva. « '■** Félteken / a feleségem Kossuth L.-u. 13. Georg Alexander és Jeony Jugo Jegyz. tel.: Aut. ----------------------------.—-——, ... — Előadások kezd.: hétk. Sz, l/18 és MJ.-41 es 897-07 ,/1lDi vas és Ünnepnap 4,6,8,10 Józsefvárosi Hazatérés. E. Pommer-Uta Cilmeiinhái legragyogóbb produkciója Dila nlUSZinnaZ Parlo, ..ars Hanson és Gustav Kálvária­ tér­ti. Jue May rendezese, 10 felv. lel . . 31.—14. zoro Hár­i esete a lelete hétk.5,7,9,szeml), nov.:i. Vigj.*aUr. 8 felvonás t. ’L -tói lolvi. | Józte korú 31 Tel.: J. 01—251 Kizárólagos joggal! Egy colond szazat csinál Universal világattr. 10 fej-ben Fes­.: George Sidney akit serti a pénz Paramount v. j. átír. 10 fej -ben Kösz : Richard Dix Burleszken, ak­adok ______________hlinnl rí­ó. .. ‘'alti. V 4 B.a~­rkizmiki- aarcárox. Dráma 10 be.v. bán­yílaiu Heinrich Georg. Maria Paudler, SZÍNI HÁZ Lieiarück lel.: Aut .31-02 A makrancos k­omtessz lőadások: hlin. Vigj. S felvonásban, Duna Grálla, 1/2,4­­/,, 1/2IO V Werner Fuellerer »/»41 Vau,i/as,yi­e KOIt- es magy. mradok PROLONGÁLVA! PALACE Iván Mosjouk ne föszereplésével A cár gárdistája ,-i mszmha, c vil gaurakciójában C. Boni New-York palo- Modem [trutouhoz ssag J.^gr.r»S“iKS.i. lel. J. 3S5—23. ------------------------------------­Előad.: hkin. 4. 6. 8. 10. Vas. _________________a. »/«=■ y»7, •/• v. te­l­el.: Aut 2112-50 és 220-98© Barbárok. Rádina-Nero világ­­attrakció 10 felv. Maria Paudier,­­ Helandi George, a. Steinrück I A makrancos kom tessz Cimszerepben aina Grálla ------------------------------------------------------------------------— Nag.­­mező-utca Előad. szomb.,vas. ünnepn. 4,6 8, 2 --24. 10, a több napon •, 1/48 V*10 DÁiírtral Hazatérés. Joe Nlav rende­­zése la terv. Di­a H*ar­o, Gustav MOZGO Fröhlich, Uta világiu­m VU Muráuvi­u Rofsie asszony csiaagói ÜLÉlemez-utca ^npore. Szenz.drama 10 felv. sarok. TeL: Phyllis Haver, Várkonyi Mihaly J 426—­2 i I6»d.: ‘isi.­­4k­ 7--­0 es III Sárga liliom. 12 felv. Prolng- BOVAI. ját irta Farkas Imre, elmondja ^ 1 Bánhidy Róna APOLL Ámor a nyeregben i el.. .1. 429 - 46 Vlgj ! felvonásb­an. M. Astor, és 419—02 W' Collier. . H.rado.. Előad. szomb­aton és vasárn. _______________4­6, .,10. tebbi n. a.1­­8. ValO URAII IA ORGO.VIAV.RAGZAS Békés lelkek romantikus törte ", ' A nete a háborúban 10 le ezetben Előadások Colleen Moore és Gary Cooper bkn.,5, V38, V3IO. a t­utisszá­i mögött vas.1/a4, V36, V.8. Filmregény 8 lej Bi­he Dove­rs• Vali/­­magyar mrano Felelős szerkesztő és kiadó: l­r. Vadas Gyula Helyettes szerkesztő: Hoppé László Nyomaton a Stádium Sajtóvállalat Rt körforgógépaio VaUMo •zemraaató: Gig­éry Aladár

Next