Nemzeti Sport, 1929. március (21. évfolyam, 41-61. szám)
1929-03-11 / 48. szám
4 stílusban lő s Takács II.-nek komoly riválisává nőtte ki magát. A csatársor mozgatója Spitz, akinél kevesen élnek csatáraink közül jobban a télutó mély talaján. Nagyszerűen vezeti a labdát s ötletes, technikás játékát mindig tudja váltogatni. A kapu előtt persze most sem jobb, mint azelőtt. Veder nagyvonalú irányító, aki két szárnyát tökéletesen összefogja. Ha nem sérül meg a II. félidő kezdetén, az újpesti gőzhenger talán még hatásosabban működött volna. A szélsők közül P. Szabó ját- Futballfelszerelések Kertész Tódornál, IV., Krstóf-tér | Árjegyzék Ingyen ! ezett bátrabban és hasznosabban, míg Török még most sem elég határozott, ha a javulás meg is van nála. A fedezetsorban Wilhelm, de főleg Lutz kitűnő játéka keltett feltűnést. Borsányi is jó volt, de társai versenyre keltek vele. Különösen tempóbírásával tündökölt az újpesti halftrió. A bekkeknek nem jutott nehéz munka, de az ő biztosságuk is javult. Aditnak még kevesebb alkalma volt képességei bemutatására, de a 11-esnél is jó benyomást szerezhettünk formája felől. A 33-asoknak képességeiken túlmenő feladat jutott. A csatársorban és a fedezetsorban amúgy is akad néhány gyengébb formában lévő ember s így nem sokra mentek a többiek sem. Titkost néhány bevezető akciója után vesztegzár alá helyezte a Borsányi—Kővágó kettős s azután nem igen jutott labdához A belsők pedig túl lassúak ahhoz, hogy átdolgozzák magukat az újpestihez hasonló masszív védelmeken. A fedezetsorban sem tűnt ki senkisem, a védelemben azonban Lantos és Lőwy érdemes munkát végzett. Lantos néhány védhetetlennek tetsző labdát hárított el, Lőwy pedig a mezőny legbiztosabban rúgó bekkje volt. Oláh is sokat mentett, de az ő teljesítményét lerontja, hogy kíméletlen játékmodoráról nem tud leszokni. Bíró Sándor öthónapi kényszerpihenője után elismerésre méltó bíráskodást produkált. Hét nyilatkozat az „újpesti foétr®i“ Langfelder, Újpest igazgatója: Hét védhetetlen gólt lőtt csatársorunk a jól védő 33-as kapusnak, ez maga a legnagyobb dicséret. A csatársor egységesen és jól játszott. Még többet várok tőle. Bányai, Újpest trénere: Ha a csapat tovább is így fejlődik, igen szép szereplést várok tőle a tavaszi szezonban. Fogoly III.: A talaj nagyon jó volt. Nem csúszott. A 33-asok veszélyesek, de mi gyorsabban voltunk rajta a labdán. Veder: Egyszerre rúgtunk . Lőwy a cipőm orrába rúgott, hogy megrándult a bokám.-Nem tett jót, hogy tovább játszottam, de remélem, így se lesz bajom jövő hétre. Még eddig sose volt baj a bokámmal. Szende Béla, a 33-asok igazgatója: Rossz volt a csapat. Csak a közvetlen védelem játszott megfelelően. Lantos: Újpestnek minden lépése kijött, minden sikerült nekik. Igaz, hogy Veber remek labdákat adott. Bíró bíró: Újpest határozottan jobb volt, de nem ennyi góllal. Nekik jobban kifutott. I Sportember csak 1FRICKÓ-ww**-es késsel beretvalkozik. 27,28-as P 4.A legnyúlyobb acéláru-raktár 1DRESZMANN KÁROLY, VII., Erzsébet körút 22 SSSit Hétfő, 1929 március II. Nem várt eredmények a li. ligában: Rákospalota győzött Nagykanizsán, míg a Turul meccse Pécsett döntetlen eredménnyel félbeszakadt kövei megdobták a Turul játékosát, mire a II. félidő 31. percébben a bíró lefújta a mérkőzést — később a rend helyreállt, de a Turul már nem volt hajlandó játszani s a bíró öt percnyi várakozás után ismét lefújta a meccset — A Bak TK új csapata szerencsétlenül mutatkozott be, nagy gólarányú vereséget szenvedett a Józsefvárostól — Saját tudósítónktól — Tegnap játszották az első mérkőzéseket a II. ligában. A szezon rögtön sok izgalommal kezdődött. Akad nagy gólarányú győzelem, favoritverés, sőt botrány is. A liga állása különben a tegnapi meccsek után a következő: 1. Pécs-Baranya 129 2 132:1620 2. Attila 118 12 37:617 3. Rákospalota 126 4 230:2416 4. Turul 125 4 323:1514 5. Zala-Kanizsa 125 4 324:1614 6. P. Húsos 115 3 324:2213 7. Józsefváros 124 4.A.128:2712 8. Erzsébetváros 114 2 516:2110 9. Terézváros 116 2 720:316 10. Soroksár 111 4 614:306 11. Bak TK 121 3 815:305 12. Vác FC 112 1 15:405 Pécs-Baranya—Turul 2:2 (1:1) Mivatlan, durva jáék, igazságos eredmény — A mérkőzés a második féridő 31. percéban félbeszakadt Pécs, 1500 néző. Bíró: Juhász Attila dr. Pécs-Baranya: Deierl — Ivancsics, Krebsz — Liptay, Palkó, Foór — Elblinger, Grünfeld, Halas, Tritz, Köves. Turul: Spindler— Kocsis, Pollacsek — Pálffy, Polt, Hajdú — Vaczek, Lengyel, Sefcsik, Senger, Fischer. Meglehetősen nívótlan, szezoneleji mérkőzés. Mindkét csapat a szép játék helyett durvaságokkal excellált, de ebben bizonyos fokig a bíró is hibás, mert a sorozatos faultokat nem torolta meg elég szigorúan. A Turul csapatában a közvetlen védelem megfelelt, Pollacsek volt a legjobb. A fedezetsorból Polt fáradhatatlan játékáért érdemel dicséretet, míg a csatársorból Fischer gyorsaságával, Sefcsik pedig átütő erejével tűnt ki. Pécs-Baranya kapuját Deierl kifogástalanul védte. A kapott gólokról nem tehet. A hátvédek közül ezúttal Krebsz volt a jobbik, a fedezetsornak legjobbja Foór, Palkó is megfelelt, de Liptay egészen gyenge játékot produkált. A csatársor nagyon gyenge széteső játékot mutatott, alig volt egy-két sikerült akciójuk. Változatos játék után a 12. percben Halasz Grünfeld akció végén Grünfeld kapufát lő és a visszapattanó labdát Tritz befejeli. 1:0. A gól után is változatos a játék. A 23. percben Sefcsik lábáról leperdülő labdát Vaczek lövi, de Deierl szép elvetéssel ment. A 37. percben Halas orszájdgólt lő. Utána Fischer elszalad a balszélen, centerével Sefcsik kiugrik és nyugodtan a jobbsarokba gurítja a labdát. 1:1. A második félidő 7. percében újra Fischer fut el, pontos beadását Lengyel lövi a hálóba. 1:2. Alig 5 perccel később Grünfeldnek van nagy helyzete, de ő Elblinger okosan áttolt labdáját az 5-ös vonalról magasan fölé küldi. A 28. percben egyenlít a Pécs-Baranya. Tritz— Halas akció végén a kiugró Halas Spindler mellett gólt lő, 2:2. A 31. percben félbeszakad a játék. A Pécs- Baranya ellen komért ítél a bíró, ezt Vaczek akarja rúgni, de az állóhely közönsége közül valaki Vaczeket kővel dobja meg. A bíró ezt észreveszi és lefújja a mérkőzést. Az inspekciós rendőrtisztviselő felkeresi a bírót öltözőjében és garantálja a rendet, a bíró tovább akarja játszatni a mérkőzést, a Pécs-Baranya- játékosok li is jönnek az öltözőből, a Turul játékosai azonban nem akarják folytatni a játékot. A bíró 5 percet vár, a Turul-játékosok nem jönnek ki a pályára, mire a bíró a játék végét jelzi Józsefváros—Bak TK 8: 2 (2:2) A Bak TK már 2:0-ra vezetett, de a jobb kondícióban levő Józsefváros mégis nagyarányú gyözelmet aratott tesette UTE-pálya. Bíró: Antallén. Józsefváros: Juhász — Schmidt, Masevszky — Fehér, Vági, Zsebeházi — Kardhordó, Schuszter, Németh, Busch, Hajós. Bak Tk: Janics — Müller, Spánitz — Kohmann, Buzási, Pavnicza — Lennert, Becsei, Blaskó, Kocsis, Satek. A két csapat találkozása nívós, mindvégig élvezetes mérkőzést eredményezett. A Bak már az első percekben megszerzi a vezetést, sőt már 2:0-ra vezet, mikor a Józsefváros csatársora is magára talál és nagyszerű játék után még helycsere előtt kiegyenlít. Szünet után a Bak kifáradt védelme már nem tud ellentállni a mind nagyobb elánnal játszó Józsefvárosi együttes meg-megújuló támadásainak. A Bal hatalmas lelkesedéssel kezd s különösen két gyors szélsője révén veszélyes támadássorozatot indít az indiszponáltnak látszó piros-feketék ellen. A támadásoknak meg is van rövidesen az eredménye, mert Pavnicza kapufának lőtt 11-ese után Lennert a kifutó Juhász mellett megszerzi a vezető gólt. Kevéssel ezután az újra kifutó Juhász helyett Masevszky fogja meg kézzel a labdát, les, melyet Spánitz most már a rendeltetési helyére küld. 2:0. A gól után Józsefváros is összeszedi magát, lassan kint átveszi a játék irányítását. Különösen a jobbszárnya van elemében, egyre-másra viszi a veszélyesnél veszélyesebb támadásokat a Bak kapuja ellen. A 20. percben Schuszter labdáját Németh kapura lövi, Hajós pedig résen ásva besegíti a hálóba. Szórványos Bak-támadások után ismét a piros-feketék érnek el gólt Németh révén. Helycsere után Józsefváros fölénye egyre jobban kidomborodik, a Bak TK nem bírja az iramot, visszaesik s a piros-feketék könnyen érik el góljaikat. Az 5. percben Schuszter, a 11. percben 11-esből újra Schuszter, a 13-ban Busch, a 23-ban pedig Hajós a gólszerző. A győztes csapatban az első negyedórától eltekintve a védelem kifogástalanul végezte munkáját, Masovszky a bekkek közül a biztosabbik. Juhász két hibát csinált s az két gólt eredmé Sportérmek, plakettek Cs T& JZT je * j Budapest, I szobrok,serlegek, zománc- f w fi SS a IV. ker., | jelvényen legolcsóbban 1 * JL vX AiCMiHjr XXXfea EskC*fk O. j nyezett. A halfsorban Vági és Zsebeházi dolgozott fáradhatatlanul. A csatársorban egyénileg Schuszter játéka tetszett, a mezőny legjobbja volt, szinte kizárólag az ő érdeme a győzelem kivívása. Mellette még Németh és Hajós játékát lehet kiemelni. A Baki TK csapatán még erősen meglátszik a szezon eleje. Védelme idő előtt kifulladt, halfsora pedig sem a védelmet nem tudta segíteni, sem a csatársort eléggé támogatni. A csatársor így a játék legnagyobb részében magára hagyatva nem tudta a játék irányítását a kezébe venni. A csapatból egyénileg Müller, Kohmann, Lennert és Satek vált ki. Rákospalota—Zala- Kanizsa 3:1 (2:1) A palotaiak győzelme teljesen reális Nagykanizsa. Bíró: Auspitz Rákospalota: Hosszú — Pénzváltó: Raismer Roszkopf, Laukó IV., Módi — Fesster, Laukó III., Szandalszky, Seidl, Dénes. Zala-Kanizsa: Kiss — Sléder, Joós — Tamás, Babos, Schreiber — Farkas, Szabó, Limbeck, Bakonyi, Csász. Nagyon rossz állapotban levő talaj fogadta a pályára lépő csapatokat és a bírót s mindenki joggal félt attól, hogy Auspitz nem fogja játékra alkalmasnak találni a pályát Ez be is következett, de a két csapat vezetőségének közös kérelmére a bíró végül is hajlandónak nyilatkozott levezetni a bajnoki meccset. A mély talajon mindkét legénység felette bizonytalanul kezd s a gyenge lövések sorra elakadnak a sárban. A 10. percben alakul ki az első komoly akció, melyet a helyi csatársor vezet, de Reisner ezt is kornerre szereli. Válaszul Seidl ereszti meg az első lövését, ezt azonban Kiss fogja. Két perc múlva már gólt is lát a közönség, még pedig hazait. Limbeck szabadra játsza Farkast. A szélső pompásan küldi a labdát Bakonyi fejére s máris gólban a labda. 0:1. A Kanizsa vezet. A Rákospalota most jobban rákapcsol s ennek a 20. percben már eredménye is van. A palotai jobbszárny támadását Joós a 16-oson faulttal akasztja, a megítélt szabadrúgást Reisner lövi , szabályszerűen a hálóba. 1:1. A 25. percben Farkas kerül gólhelyzetbe, de őt is faulttal akasztják. A szabadrúgást azonban itt Hosszú fogja. Most már a Rákospalota a veszélyesebb. A 35. percben Seidl elég messziről szépen lő, Kiss fogja is a labdát, de kiejti s megvan a második palotai gól. 2:1! A második félidő elején a Kanizsa irányítja a játékot, de csak az első húsz percig, azután újból a Palota az úr a pályán. A 35. percben Laukó III. átjátsza a védelmet s közelről helyezett lövéssel szerzi a meccs utolsó gólját. 3:1. A rákospalotai legénység teljes mértékben rászolgált a győzelemre. Legjobb embere Reisner volt. Pénzváltó hasznos társa s a halfsor mindhárom tagja is becsülettel dolgozott. A csatársorban Dénes és Laukó III. a legértékesebb. A kanizsai csapat legjobbjai: Réder, Bakonyi, Sehreiber, Szabó és Babos. Csónaképítők és evezosepsisistek figyelmébe! Csónaképítéshez vörösréz és ónozott szög, csavar, tárcsa, villa, villatartó, ülés és kerék, keréti-n sín, lábtartó, lábcsa- OLL var, evezőlapát, bajó- if iszkába, nov.szee. koff ES télcsigák, leszítocsa fél varok, kiváló minőségű csónak-lakkok 'io stb. legolcsóbban beszerezhetők. * Ajuín vaskereskedőnél,Újpest,árpád- MIS M n/issH öt 58. Kemény Gusztáv-u. sarok min munTetefon: lipót mss 4)