Nemzeti Sport, 1929. június (21. évfolyam, 104-124. szám)

1929-06-19 / 117. szám

Szerda, 1929 június 19. &S&UHOHOHL 50 nevezés, közötte egész sereg külföldi szerepel a csütörtökön lefutásra kerülő títi kilométer rekordnap startlistáján Lyka kétliteres verseny Bugattival indul, találkozása Wolfner András báró­val 200 kilométeren felüli sebességet eredményezhet . Az osztrák Runtsch (500 és 750 Douglas) és Eddy Mayer (1000 Brough Superior) startja 170 km-en felüli motorkerékpár átlagokat ígér — A táti beton Esztergomon át közelít­hető meg az útjavítási munkálatok miatt — Saját tudósítónktól — Tegnap este volt a KMAC táti re­­kordnapjának nevezési zárlata. A ne­vezési listán 50 jelentkezés szerepel, ami talán éppen elegendő cáfolat azok részére, akik a brennbergi ver­seny félsikere óta még mindig holmi bojkottot emlegetnek. A teljes magyar versenyzőgárda — egy-két haragszomrádot játszó versenyző kivételével — beje­lentette startját a versenyen, de talán a legnagyobb sikert az jelenti, hogy a magát a magyar versenyektől évek óta távoltartó osztrák versenyzőgárda legneve­sebb és leggyorsabb tanszémenői is elindulnak a KMAC nemzet­közi és a bajnoki pontszámítás­ban is szereplő versenyén. A míting csütörtökön délelőtt fél 10-kor kerül eldöntésre. A bécsi or­szágúton lefolytatott útjavítási mun­kálatok miatt a verseny színhelye csupán nagyobb kerülővel közelíthető meg. A KMAC megfelelő útjelzőtáb­lákkal és vörös nyilakkal gondosko­dott arról, hogy a verseny részt­vevői és nézőközönsége odataláljon a táti betonhoz. Az egyes kategóriákban hatalmas küzdelmek várhatók, különösen a motorkerékpár-osz­tályokban várhatunk sorozatos rekorddöntéseket, hiszen egész sor olyan versenyző je­lentkezett, különösen osztrák részről, akit minden körülmények között al­kalmasnak találunk a jelenlegi, aránylag gyenge rekordok megdön­tésére. Talán elég, ha kiemeljük az osztrák Kuntschot, aki már 170 km-en felüli tanszé-ered­ményt ért el 750-es Douglason, vagy a szintén osztrák Eddy Mayert, aki szólóban megköze­lítheti a 180-at, oldalkocsival a 150-et hatalmas ezres 8/55 fék­lóerős Jap-motorral szerelt Brough Superiorján. Az autósok közül különösen Lyka és Wolfner András báró startja jelentőségteljes. Lyka az Eszterházy gépéhez teljesen hasonló kétliteres Grand Prix, nyolchengeres verseny Bugattin star­tol, ez a gép 200 km-en felüli átlagra képes, míg Wolfner báró régi gé­pébe kompresszort szereltetett és bár a sportkocsi-osztályban indul, mégis szintén képes 200 körüli sebességre, úgyhogy könnyen lehetséges a tavalyi rekordok megdöntése. A szólómotorosok közül a magya­rok részéről Balázs, Meggyessy és Zamecsnik aspirál 160 körüli időre, de figyelembe kell venni az osztrák Runtschon és Mayeren kívül Machut (500 Gillet), Askenázit (500 Sun­­beam) és Melichart (350 Sunbeam). Utóbbiak startjukon kívül külön re­kordkísérletet is jelentettek be, min­den valószínűség szerint azért, mert képeseknek tartják gépeiket a fenn­álló magyar rekordok megdöntésére. Az oldalkocsi a kategóriákban Lan-­ tai (1000 AJW) és Eddy Mayer (1000 Brough) találkozása ígér nagy küzdelmet, míg a 600-ban az osztrák Machu (Gillet), a magyar Kováts (600 Victoria) és Zilcer (500 Radco) aspirál győzelemre Urbachhal (500 AJS) szemben. Az oldalkocsis kate­góriákban különös küzdelmet várunk, hiszen az oldalkocsik egyúttal a baj­noki pontokért is futnak, ami meg­ 1929-88 órab­ersi verseny Abszolut és kategória-győztes HUDGE motorkerékpár! A motorkerékpárok legjobb idejét futja ifj. Hóra Nándor úr Hudge-gépe­n, az 500 kcm-es kategória győztesei: 1. ifj. Hóra Nándor úr. 2. Schrantz Károly úr ugyancsak szudge-gépen! A 175 kcm-es kategória győztese a James ifj. Hóra Nándor úrral. A 250 kcm kategória győztese ismét a James Láng Sándor úrral, 196 kcm széria géppel. Ahol indult, ott mindenütt győzött a James és Rudge a legmegbízhatóbbnak bizonyult motorkerékpár. 6000 P-s ingyen balesetbiztosítás vevőinknek. Vezérképviselő: Bruck Sándor és Fiai, V­., Jókai­ u. 21 kétszerezi a versenyzők ambícióját. A verseny startlistája egyébként a következő: Szóló motorkerékpárok 175 kcm.-ig Ifj. Hóra Nándor (James Vil­liére) Rostás István (ARD) 250 kcm.-ig Hild Károly (OK Supreme) Bauer József (Ariés) 350 kcm.-ig Szüner József (Chater Lea) Willy Melichar, Wien (Sunbeam) Meggyessy Zoltán (Velocette) Zamecsnik Tivadar (Motosacoche) 500 kcm.-ig Hóra Nándor (Rudge) Ko'tnlóssy Béla (Saroléa) Balázs László (Sunbeam) Kozma Endre (Matchless) Róbert Ashkenasy, Wien (Sun­beam) Kari Machu, Wien (Gillet Her­­stal) Warawnay József (Ariéi) Rudolf Runtsch, Wien (Douglas) Steirer Rudolf (BMW) Urdimited Eddy Mayer, Wien (1000 Brough Superior) Tima-Horváth István (750 BMW) Rudolf Runtsch, Wien (750 Doug­las) Ifj. Horthy István (750 BMW) Oldalkocsis motorkerékpárok 350 kcm.-ig Vince Pál (Rex Acme) Sabmák Oszkár (350 Velocette) Szántó László (Chater Lea) 600 kcmAg Wittenberg József (Standard) Farkas Dénes (Sunbeam) Kováts Emil (Victoria) E5SHR2g^8Smiáööl?a3SS Cirkulációs (Dig-Lump) olajzás as egyedül lóké­€§ DOUGLAS N..V Mindenütt vécétt VL. Podmaniczky­ utca 18. Kari Machu, Wien (Gillet Hers­­tal) Lendenmayer Béla (500 James) Bedets Antal (Scott) Urbach László (AJS) Zilzer István (Radco) Bauer József (Aries) Vigyázó Miklós (BMW) Rostás István (Douglas) 1000 kcm.-ig Lantai Ede (AJW) Eddy Mayer, Wien (Brough Su­perior) Czvejba József (BMW) Szeiklkárok: Bezsula Nándor dr. (1100 Mor­gan) Túrakocsik: Verebély László Miklós (2.3 Lan­cia Lambda) Fuchs Mihály (3.7 Hispano Suiza) Hatvany Endre dr. (2.9 Austro Dairoler) Petrovits Vidtor (3.0 Bugatti) Lyka István (2.0 Bugatti) Zöldhelyi Imre (2.3 Lancia Lambda) Vezető a startnál (2.0 Magosix) Vezető a startnál (2.0 Magosix) Sportkocsik: Hetecs Sándor (2.3 Bugatti kompr.) Wolfner László (4.5 Steyr) Wolfner András br. (4.5 Steyr kompr.) Meszanek József (1.1 BNC) Versenykocsik: Lyka István (2X) Bugatti kompr.) Szénásy Alán (10. Bugatti) N Issekutz Ferenc. 1. Értesítésének mi is örülünk. — 2. Kérdésére keddi szá­munkban válaszoltunk. — 3. Fényké­pek árusításával nem foglalkozunk. — 4. A „Futballbíró a mellényzsebben” c. könyv megrendelhető a szerzőnél, Be­nedek Aladárnál. Címe: Sporthírla­p szerkesztősége. Budapest, VfL, Rózsa­­utca 111. B. I. Pécs. A mondott időben szíve­sen állunk rendelkezésére. „MTK”. Tessék levélben az egyesü­let igazgatóságához fordulni. (X., Hun­­gária­ út, MTK-pálya.) Csepeli olvasók. A kerékpáros póló­játék 1906-ban honosodott meg Magyar-­­ országon. Az első csapatot az FTC ala­kította Szam­ok — Eigner — Merényi összeállításban. Jó együttesel rendelke­zett az MTK és a Törekvés is. Ezek a három tagból álló együttesek 1906— 1914-ig­­ és 1920—1924-ig rend­­szertelenül bár, de életben tar­tották a kerékpáros pólót, mely kül­földön ugyanakkor bajnoki keretben nyert lebonyolítást. Az idén a Nemzeti Sport ösztönzésére elhatározta a szö­vetség, hogy megkísérli bevezetni a ke­rékpáros póló egyik megreformált vál­faját, a kerékpáros labdajátékot, mely­nek szabályait le is fordíttatta. A terv azonban a pólógépek horribilis beszer­zési ára miatt — terv maradt csak to­vábbra is. Egyelőre nincs aktív tré­ningben levő pólócsapat Magyarorszá­gon. VOGE. Jogesete a következő: a bíró szabadrúgást ítélt a 16-oson kívülről. Még nem adott jelt a bíró a szabadrú­gás eszközlésére, amikor az egyik védő játékos „lábával akadályozta az ellen­fél egyik csatárát az elhelyezkedésben”. A bíró erre szabadrúgás helyett 11-es rúgást rendel el.­­ A bíró ítélete min­denképpen helytelen. Amíg a labda nincs játékban, mindenki úgy helyezkedik el, ahogyan tud, illetve ahol van helye. Leg­feljebb figyelmeztetni lehetett volna az illető védő játékost, ha ez az „akadá­lyozás” túllépte a fair játék határát, ha pedig inzultusról volt szó, kiállítani. A szabadrúgás-ítélet azonban nem vál­tozhat meg. R. P. 121.: Ennyi adat felsorolására nincs helyünk, különösen nem indokolt az elmúlt hetek eseményeinek újra való leírása. A Nemzeti Sport utolsó egyhó­napi számaiban mindez megtalálható. ÜZENETEK 15 Újabb nevezések futottak be az oldalkocsibajnokságra — Saját tudósítónktól — A magyar oldalkocsibajnokság ki­írása értelmében tegnap volt a baj­nokság nevezési zárlata, mely néhány újabb­ nevet sorakoztatott fel a lis­tába. A hivatalos nevezési listán a következő nevek szerepelnek: Farkas Dénes (500 Sunbeam), Wittenberg József (500 Standard), Urbach László (500 AJS), Meggyessy Zoltán (350 Velocette). Vigyázó Miklós (500 BMW), Kováts Emil (600 Victoria)­ , Lantai Ede (1000 AJW), Ziher István (500 Radco), Bauer József (500 Ariél). Szabó Zoltán a KMAC motorosztá­lyának agilis titkárát a kormányzó vi­tézzé avatta. A népszerű Szabó Zolit ez alkalommal a sportemberek testüle­tileg üdvözölték, hiszen a magyar mo­­torizmus érdemes katonaiját érte a ki­tüntetés. I Falm Sándor I Károly­ körúti).Tel.:J. 415-16.XAszl&zugok I As Jelvények legkülönbözöbb kivitelben ffi FOG orvos dr. Hegedűs, fogbe­tegségek szakorvosa. Rendel: Baross­ utca 129. szám alatt,­­­élelőtt 9 órától este 9 óráig. Mafogak szájpadlás nélkül. Pogtomás, foghúzás, 80 Art gyakorlat. Régi tógák olcsó átalakítása. Havi rész­letfizetésre fa.

Next