Nemzeti Sport, 1929. június (21. évfolyam, 104-124. szám)

1929-06-07 / 108. szám

12 Kf BrHMM Megváltozik a négynapos ver­­seny harmadik szakaszának útvonala — Saját tudósítónktól — Boldog Nándor, az MKSz főtitkára tegnap délelőtt közölte munkatár­sunkkal, hogy a beérkezett terep­je­lentések eredményeképpen a Dunán­­inneni négynapos körverseny eddig megállapított útvonala részbeni mó­dosítást szenved s ezzel az össztáv nagysága is megváltozik. A beérkezett jelentésekből ugyanis kitűnt, hogy a miting harmadik nap­ján abszolválásra váró Verpelét—Do­boszló országútrész gyalázatosan rossz útviszonyai miatt kerékpáros versenyek céljaira teljesen alkalmatlan, — ami arra indította Boldogot, hogy — egyenlőre saját hatáskörében ,— ezt a tereprészt a parádi vonal beiktatásával helyettesítse —, mely a célt nehéz emelkedései és hajtűkanyarjai ellenére, kitűnő álla­potban lévő országútjával ideálisan szolgálja. Ezzel a módosítással a har­madik nap távja három és fél kilo­méterrel növekedik, úgy hogy a négynapos verseny így össze­sen 677 és fél km-t foglal ma­gába. Boldog Nándor ezt a módosított út­vonaltervet ma este a versenyintéző­bizottság elé viszi, mely azt — ugyancsak főtitkári javaslatra — döntés végett a rendkívüli tanácsülés elé ter­jeszti. Ez a rendkívüli tanácsülés előrelátha­tólag már a jövő héten összeül. A tegnapi utónevezési zárlat eredményeképpen 186 főre nö­vekedett a Karcagi MOVE ren­dezésében vasárnap dűlőre jutó hosszútávú bajnokság második futama — Saját tudósítónktól — Magyarország hosszútávú összetett­futamú országúti bajnokságának máso­dik futama, a karcagi MOVE rendezésé­ben vasárnap délelőtt dűlőre jutó, Buda­pest—Karcag 168 km-es távmérkőzés a tegnap esti nevezési zárlat szerint 186 versenyzőt ültet nyeregbe. A mezőny a Budapest — Tatatóváros — Budapest versennyel ellentétben közös táborban startol, a kategóriaértékelés teljes ép­­ségben tartásával. A versenyt megelőzően, reggel fél hatkor leplombálják a gépeket, hogy így a kerékpárcsere lehetetlenné váljon. Előmenetel: Ternovszky Vil. Kiri a vasárnapi országúti versenyben elért eredménye folytán a főversenyzők, Si­mon BSE a haladók osztályába lépett. A pályán Pelvássy, Gregács és Dencz­­ler a haladók osztályába kvalifikálta magát. A KAC 50 km-es országúti háziver­senye a következő eredménnyel zárult: 1. Novák, 2. Darula, 3. Békés, 4. Gon­­da, 5. Flading. A pályabajnokság állása a negyedik forduló után: 1. MTK 405 p, 2. FTC 403 p, 3. PSE 276 p, 4. BSE 130 p, 5. KAC 64 p, 6. UTC 56 p, 7. EKE 44 p, 8. DKK 43 p, 9. N­TE 36 p, 10. UTE 30 p, 11. Vil. KK 23 p, 12. DAC 13 p, 13. Vasas 8 p, 14. Szegedi VSE 6 p, 15. JTC 3 pont. Az idei kerékpáros világbajnokságo­kat augusztus 10. és 18. közöt Bemben rendezik meg. Ugyanott tartja az UCI 50. kongresszusát. FOG­orvos dr. Hegedűs, fogbe­tegségek szakorvosa. Kender Baross­ utca 129. szám alatt, délelőtt 9 órától este 9 óráig. Műfogak szájpadlás nélkül. Fogtömés, foghúzás, 30 évi gyakorlat. Régi fogak olcsó átalakítása. Havi tesz­­tetfizetésre is. Behozhatatlan előnnyel vezet a Postás SE az egyesületi országúti bajnokság kilencedik fordulója után — Saját tudósítónktól — Hosszú és türelmetlen várakozás után tegnap este végre nyilvános­ságra hozta az MKSz kapitányi hi­vatala Magyarország egyesületi or­szágúti bajnokságának állását, a kilencedik forduló után. Hogy az előbbi fordulók miképpen alakultak, az valószínűleg örökös titok marad. Komoly a remény azonban arra, hogy a jövőben ez a nemtörődömség nem fog megismétlődni. A tabella nagy szenzációját a Postások kitűnő együttese szolgálta, mely 980 pontjával szinte utolérhe­­tetlenül áll a bajnokság élén. Cél­tudatos munka eredménye az UTE második helye, melyet a klub különö­sen Istenes I.-nek és a nagyszámban sorompóba álló fiatal gárdának kö­szönheti előkelő pozícióját. A nagy vérveszteségeken átesett Turul-team harmadik helye hősi bravúr. Tavaly óta a legnagyobb lendületet a BSE mutatja, mely Vidával az élen a negyedik helyet birtokolta a bajnok­ságban. Ennek az egyesületnek még mindig erősen felfelé törő sanszai vannak, s bizonyosra vesszük, hogy a továbbiak során úgy az UTE-nek, mint a Turul KK-nak a kialakulás­ban nehéz perceket szerezhet. Az MTK mélyen papírformáján alul sze­repelt eddig. Ezzel szemben a KAC, de különösen a Lehel KK pompásan tartja magát. A Vil. KK sem tudta magát rendbeszedni. Itt talán a leg­­kirívóbbak a szipkázás okozta sebek. A tabella, mely 41 egyesület küz­delmét regisztrálja, a kilencedik for­duló után egyébként így fest: 1. Postás SE 980 p„ 2. UTE 561 p., 3. Turul KK 522 p., 4. BSE 476 p„ 5. MTK 468 p., 6. Vil. KK 441 p., 7. KAC 391 p., 8. Lehel KK 441 p„ 9. Nyomdász TE 225 p., 10. Viktória KK 219 p. II. RKK 202 p„ 12. TTC 169 p„ 13. NTC 160 p., 14. Kispest-Szenti. KK 154 p„ 15. FTC 149 p., 16. Diadal KK 140 p., 17. Testv. SE 131 p., 18. Csil­lag KK 122 p., 19. Csepeli TK 122 p., 20. Törekvés SE 119 p. 21. Főv. KE 109 p., 22. Árpád KK 102 p., 23. Horgony KK 95 p., 24. Vándorkedv KK 82 p„ 25. Szeg. Vas­utas 80 p., 26. Haladás SE 79 p., 27. Jóbarát KK 71 p., 28. MÁV 71 p., 29. Kitartás KK 52 p. 30. MÉMOSz 51 p. 31. Szom­. MÁV 50 p„ 32. Edison 32 p., 33. Szomb. KE 32 p., 34. Szomfo. AK 29 p., 35. Vasas 20 p., 36.­­Condor KK 19 p., 37. Karc. MOVE 115 p., 38. Töröksz. MOVE 15 p., 39 . Vasparipa 14 p., 40. JTC 11 p., 41.­­ Remény KK 5 p. Zürich országúti bajnoka: H. Suter. A neves svájci professzionista az­ elmúlt héten Svájc országúti bajnokságának trófeáját birtokolta. Most vasárnap Zü­rich város 200 km-es országúti bajnok­ságáért szállott nyeregbe. Az izgalmas lefolyású miting ismét Suter győzelmé­­­vel végződött. Tekintélyes előnyt sze­rezve magának, 6:21:54.4-el abszolválta a rendelkezésre álló távot. A második helyen Geyer végzett. A Svájc—Németország nemzetközi pályamérkőzés vasárnap délután a Zü­rich melletti Oerlikon-pályán zajlott le. A viadal a svájci reprezentánsok meg­­semisítő győzelmével végződött. Német­ország versenyfáradt második garnitu­­sával lépett a porodnra és így nagyon is érthető a 14:6 arányú vereség. A kölni stadionban Engelnek, a néme­tek nagy reménységének végre sikerült Martinettit, az olaszok jelenleg legjobb professzionista flyerét egy hármas meccs keretében maga mögé utasítani. Ebben a mérkőzésben Oszmella a har­madik helyre szorult. 100 km: 2:38:48.61­ Ezt a fantasz­tikusan jó országúti eredményt a drez­dai kerület rendezésében eldöntésre ke­rülő Germánia-díjban érte el a „Wander­­falk” Hertwich—Tierbach—Harter—Un­­ger—Hanke—Hielsen öszetételű hatos legénysége, mely teljesítményével új német rekordot teremtett. Nem is kell természetesen mondanunk, hogy a terep vízszintes volt és az útvonal egész hosz­­szában aszfaltburkolású. A tavaszi francia flyerbajnokság döntője a Parc des Pances-en Michard félgéphosszal győz Faucheux előtt ­ I - 5 SÁTRAK hálózsákok­ és tábori ágyak -gCI FERRO-TEXTIL RT.-nál ~­­ TELEFON: A. 202-23, A. 213-38 Péntek, 1929 június 1. rld/s­opn Tízezer főnyi közönség előtt 8:2 arányban győzött a Magyar Póló Club első bécsi mérkőzésén a legjobb osztrák csapat ellen — Telefonjelentésünk — Tegnap kezdődtek meg Bécsben a freudenaui pályán a Reit- und Póló Club rendezésében a nemzetközi lo­­vaspóló-körmérkőzés találkozásai. Az első mérkőzést a Magyar Polo Club­­a rendező egyesülettel, a Reit- und Polo Clubbal játszotta. A mérkőzésen több mint tízezer főnyi előkelő közön­ség jelent meg. Ekkora érdeklődésre még a bécsiek sem számítottak. A magyarok Vörös ördögök néven kiálló csapatában a következők vettek részt: a mecklenburgi herceg, ifj. gr. Bethlen István, Morgan őrnagy, Sorg Jenő. Az osztrákok „Bendler” csapa­tában: Auersperg herceg, Hermann von Passavan, Rudolf Weininger, Walsh kapitány. A mérkőzés úgy indult, hogy a ma­gyar csapat nagyarányú vereséget szenved, mert a játék elején az oszt­rákok állandó és nyomasztó fölényben voltak. Lassan azonban eloszlott a ma­gyar csapat zavara, a magyar ponnik nekitüzesedtek és a végén 8:2 arányú hatalmas győzelemmel verték az oszt­rákokat. A magyar győzelem általá­nos örömet keltett a nézőtéren nagy­számban megjelent bécsi magyarok között, akik lelkesen ünnepelték a ma­gyar csapatot s mikor a végén a zenekar a magyar himnuszt játszotta, a császárváros a­agyar közönsége vele énekelte a nemzeti imádságot. A tíz­ezer főnyi osztrák közönség pedig némán, levett kalappal, tisztelettu­dóan hallgatta. A magyar győzelem főérdemét '*'■ mecklenburgi hercegnek lehet tulaj­donítani, de az osztrák szakkörök el­ragadtatással nyilatkoznak a magyar csapat két fiatal tagjáról: ifj. gróf Bethlen Istvánról és Sorg Jenőről, akik nagy klasszisukról tettek tanú­ságot. A magyar csapat legközelebbi mér­kőzését a frankfurti pólóklub ellen játsza. A dunántúli távlovagláson, — amely június 4-én kezdődött — a versenyzők nagyszerű kondícióban folytatják útju­kat a cél felé Ma Nagyigmándon gyüle­keznek és innen indulva Kisbéren ke­resztül este érkeznek Magyarszombat­helyre. Onnan holnap az Esterházy­­kastélytól kiindulva Csóton keresztül Pápára érkeznek. Június 9-én pihenőnap Pápán, 10-én Pápáról indulva Devecser a cél. Június 11-én Devecser—Tútok— Szentgál, 12-én Szentgálról Balaton­­füreden keresztül Csopak, Alsó- és Felsőörs az útirány­ Június 13-án pihenő­nap, program: a Balaton megtekintése, Csopakról 14-én indulva Berhidán ke­resztül, éjjel érkeznek Nád­asladányba. Innen másnap hajnalban indulnak az utolsó útszakaszra, amelynek célja Szé­kesfehérvár. MAGYAR SPORTÚJSÁGÍRÓK KÖRE Levélcím: VI., Rózsa­ u. 111. Klubhelyi­ség: Club-kávéház, V., Lipót-körút 14. Meghívó: A Magyar Sportújságírók Köre ma, pénteken este fél 9 órakor, a Club-kávéház különtermében (V. Lipót-körút 16.) választmányi ülést tart. Utána 9 órakor kartársi össze­jövetel, amelyre a kortársakat ez­úton is meghívjuk. Budapest, 1929 június 7-én.­­" Az elnökség.

Next