Nemzeti Sport, 1929. július (21. évfolyam, 125-147. szám)

1929-07-08 / 130. szám

Hétfő, 1929 július 8. A harmadik helyért ETC—TTK 3:2 (0:2). Lóverseny-tőr.­ Bíró: Drechsler. ETC: Jókai — Belis, Oláh — Piltz, Oberlender,­­Héger — Schüller, Lang, Grenzbauer, Kunár, Kovács. — TTK: Révay — Herich, Wenninger — Androvics, Dénes, Kör­­mendy — Blumenthal, Orosz, Cató, Se­bes, Madarassy. Mindkét félidőben a szélről támogatott csapat van fölény­ben. Az ETC a mérkőzés utolsó percé­ben éri el a győztes gólját a TTK védelem súlyos hibájából. Góllövők: Schüller (2) és Grenzbauer 11-esből, illetve Pató és Oláh (öngól). Kovács ETO és Körmendy TTK kiállítva. Az ötödik helyért Postás—BMTE 5:2 (0:1). Lóver­seny-tőr. Bíró: Zimmermann. Postás: Nagy — Szabó, König — Kalmár, Repcsik, Weisz — Gonda, Bódogh, Heim, Horgos, Mátyus. — BMTE: Kruek — Steer, Takács — Wimmer, Tóth, Tóbiás — Uzsák, Boski, Poszmik, Dudás, Kardos. Szép, élvezetes mérkő­zés keretében vívta ki a technikailag képzettebb Postás tizenegy a győzel­met, az ugyancsak tekintélyes játék­erőt képviselő BMTE ellen. Az első fél­időben a budafokiak a többet támadók, míg szünet után az állóképesebb Pos­tás kerekedik felül. Góllövők: Horgos (2), Heim, Bódogh, Repcsik, illetve Posztik (szabadrúgásból) és Boski (11-esből). Hidegkúthy-váredordít Wekerletelep—Csepel 1:0 (0:0). Wekerletelep. Bíró: Bíró Sándor. Wekerletelep: Hangyássy — Pla­­veczky, Muzsik — Mráz, Komáromi, Lustig — Szabó, Nagy, Hornyik, Bor­­dács, Ehrlich, WSC. Csepel: Holzhauser CsTK — Kon­­ka CsTK, Goda Cs. MOVE — Stelzer, Berzédi Cs. MOVE, Egyed CsTK — Adler, Keck CsTK, Mainzer, Schind­­ler Cs. MOVE, Schaffer CsTK. A kispestkörnyéki egyesületek ré­szére alapított ezüstserleg első for­dulóját tegnap játszották le. A nagy játékerőt képviselő Csepel csapata fölényes játékával sem tudta meg­adásra bírni a második félidőben 10 emberrel játszó wekerletelepieket. Sok jó helyzetük volt a csepelieknek, azonban a különben szépen játszó csatársor ezeket a jó helyzeteket sorra kihagyta. Mindkét oldalon a védelem­ játszott kifogástalanul, kü­lönösen Hangyássy, a Wekerle ka­­pusa játszott ki szenzációs formát. Plaveczky, Muzsik, Nagy, Ehrlich Wekerletelep, Komka, Goda, Adler, Schaffer CsaK a mezőny legjobbja. A gól a II. félidő 25. percében esett olyképpen, hogy Szabó elhúzott Goda mellett, a kornervonalról szépen be­adott és a réssel érkező Nagy a labdát védhetetlenül a hálóba helyezte. Hiába kapcsolt rá a Csepel együtte­se, hogy egalizáljon legalább, ez sem sikerült és a biztos győzelem helyett vereséggel kellett a pályát elhagynia. A Kispest—Pesterzsébet meccsre előbbi nem jelent meg. Az ellenfél nélkül maradt pesterzsébetiek a we­­kerletelepiek egy kombináltja ellen játszott, amelytől 4:2 (1:0) arányban vereséget szenvedett. Corinthian-díj Salgótarjáni SE—Rákosligeti AC 4:0 (1:0). Salgótarján. Bíró: Tóth. A tavalyi finalista RAC súlyos vere­sége nagy meglepetés, pedig az ered­mény teljesen reális. A rákosligetiek csak az első félidőben bírták az iramot, pedig ekkor szél ellen játszottak, szü­net után azonban teljesen visszaestek s a LSE döntő fölénybe került. Góllö­vők sorrendben: Márkus, Viroszták, Dancsák és Tóth. A RAC-ból szünet után egy játékos kiállítva. Mindkét részről főleg a védelmek tüntették ki magukat. ff . Tenisszű­tők húrozását és javításé! legjobban MACHER REZSŐ ÉS TÁRSA Cég, Budapest, VI., Podmaniczky u. 45. végzi. Tel.: Aut. 297-04 Árjegyzék ingyen és bérmentve 9 Közép bajnoka a Szolnoki MÁV, mert Pörög csak Isó­ ra tiud­ott győzni a második mérkőzésen Tegnapi vidéki eredmények Keleti alszövetség Karcag: Karcagi MOVE komb.—Kar­cagi Gazdasági Iskola 8:1 (4:0). Barát­ságos. Bíró: Drapalik. Berettyóújfalu: ÚTE—BUSE 2:1 (1:0). Bajnoki. Bíró: Debreczeny. A ve­szélyes zónában levő BUSE volt a jobb, de csatárai mindent elhamarkodtak s így nem tudott győzni. A DTE Kalmár góljával vezet, szünet után Kertész egyenlít, de a 25. percben Keiser 11-es­­ből megszerzi a győztes gólt. Nyíregyháza: DKASE—NyKISE 2:1 (1:0). Bajnoki. Bíró: Poppé (Észak). Első félidőben végig a nagy lelkesedés­sel küzdő DKASE a többet támadó. Szünet után az NyKISE is lábrakap, de csatársora nem eredményes s így a baj­nokcsapat vereséggel hagyja el a pá­lyát. Weisz lövi az első félidő gólját. Szünet után Szalay egyenlít, de a fél­idő végén Gál beteszi a győztes gólt. — NyMTK—NyKISE Komb. 3:0 (3:0). Barátságos. Bíró: Schwarcz. Góllövő: Barta, Krumovics és Slavanyecz. Debrecen: DEAC—DMTE 1:0 (1:0). Bajnoki. Bíró: Sass. A DMTE ezzel a vereségével végleg az utolsó helyre ke­rült. A munkások veresége érdemtelen, mert végig fölényben játszottak, de Kacsóh gólját, mely már a 2. per­cben esett, még kiegyenlíteni sem tudták. 1—1 játékos kiállítva. Nyugati ószövetség Székesfehérvár: SzTC—Győrsziget 3:0 (2:0). Bajnoki. Bíró: Vanka. Szezon­végi lanyha játék, a gólképesebb csatár­, sorral rendelkező csapat győzelmével. Góllövő: Tvordy, Nyulassy, Kovács. — MILL-bajnokság: Nyomdász—MOVE Veszprém 3:0 (1:0). Bajnoki. Bíró: Landler. Veszprém: Tatabányai SC—Veszpré­mi TC 3:0 (1:0). Bajnoki. Bíró: Barna. Egyenlő erők küzdelme a szerencsésebb csapat győzelmével. Góllövő: Mente (3). Novák I. VTC egy 11-est kihagy. Pápa: Soproni AFC—Pápai FC 1:1 (1:0). Bajnoki. Bíró: Czéczely. Szezon­végi nívótlan játék, reális eredmény. Góllövő: Maróthy, illetve Jasper. Szombathely: SziSE tisztviselők— SzAK 0:0. Barátságos. Bíró: Lisznyai. Egyenlő ellenfelek. Győr: ETO—Cseh-Komáromi PC 2:1 (2:0). Nemzetközi. Bíró: Koch. Végig változatos küzdelem folyt, de nagyobb rutinja révén az ETO szerzi meg a győ­zelmet. Góllövő: Weiland, Belkó, illetve Czirok II. — GyAC—KSE 4:0 (1:0). Bajnoki. Bíró: Gray. A bajnok GyAC minden megerőltetés nélkül győz Bö­­röndi, Johannesz és Csonka (2) gól­jaival. — Magyaróvári TE—NSC 6:2 (2:2). Bajnoki. Bíró: Erdélyi. .Az NSC csak első félidőben tudott egyenrangú ellenfél lenni. Góllövő: Tűzkő (4), Né­meth (2), illetve Sípos és Czuppon. Északi alszövetség Eger: Dobó István SE—Hatvani AC 1:1 (0:0). Bajnoki. Bíró: Sugár dr. Egyenlő erők változatos küzdelme, némi Dobó fölénnyel. Góllövő: Eperjessy, il­letve László. A Mátravidék bajnoka a HAC döntetlenje miatt az MESE lett. Miskolc: DVTK—MVSC 2:2 (2:1). Bajnoki. Bíró: Tarpay. A második he­lyet döntötte el ez a mérkőzés, még pe­dig az ózdiak javára. A mérkőzés egyenlő ellenfelek küzdelmét mutatta s reális eredménnyel végződött. Gól­lövő: Janzsó, Bíró, illetve Kiss (2), Jók Janzsó, Uhljár, Tomasik DVTK, Kiss, Kapus és Zsiday MVSC. — MMTE —DAC 3:2 (1:0). Bajnoki. Bíró: Gal­­góczy. Az újrajátszott mérkőzésen a DAC megérdemelten szenvedte el a ve­reséget. Végig változatos játék. Gól­lövő: Friedmann III. (3), illetve Mu­rányi és Hölczl. — WSC—Lehel 4:2 (2:2, 2:0). Északi Kupa. Bíró: Mayer. A WSC csak meghosszabbítás után győz. Diósgyőr: Attila tartalék—DVTK 2:1 (2:0). Barátságos. Bíró: Hart­­mann. Az Attila Berger — Lőw, Szi­­dor — Fiser, Weisz, Neményi — Var­ga, Feuerstein, Péter, Király,­ Notter összeállításban játszott s meglepetésre legyőzte Észak ez évi bajnok csapatát, pedig az majdnem teljesen komplett volt. Az első gólt a 7. percben Király lövi, majd a 40. percben Varga a máso­dik gólt szerzi az Attilának, melyre a DVTK csak a második félidő 36. percé­ben tud Bova révén egy góllal vála­szolni. Egy perccel a befejezés előtt egy néző berohant a pályára és inzul­­tálta a bírót. — DVTK—MVSC 2:1 (0:1). MILL bajnoki döntő. Bíró: Ponyi. A DVTK ezzel megszerezte a bajnokságot. Idési alszövetsé­g Békéscsaba: CsAK, Bolmgyár kombi­nált—Előre 2:2 (1:0). Barátságos. Bí­ró: Boros. Gyér érdeklődés mellett, elég élvezetes és változatos, helyenként szép játékot mutatott a két csapat. Az Előre az egységesebb csapat, míg a kombinál­tak egyénileg jobbak. Góllövő: Kován (2), illetve Szpevár, Pagurka. Jók: Kován, Mágori a kombináltból, Sajden, Szpevár az Előréből. Orosháza: OFC—OMTK 1:1 (1:0). Barátságos. Az OFC első félidőben Dé­nes góljával vezet, de szünet után Rajki egyenlít. Szeged: Ifjúsági válogatott—II. csa­patok válogatottjai 1:0 (1:0). Bíró: Baranyi. A csapatok csak 2x30 percet játszottak. Az ifjúságiak jobbak voltak s Kakuszi IV. góljával megérdemelten győztek. —­ Shell SC—Zrínyi EAC 1:0 (1:0). Barátságos. Bíró: Martonossy. A tartalékos Zrínyi ellen is csak nehezen győz a Shell Vitányi góljával. — REAC old boy—SzTK old boy 1:1 (1:1). Old boy serleg. Bíró: Szebenyi. Góllövő: Lapu II., illetve Vecsernyés (11-esből). Makó: Szegedi AK—MÁK 1:1 (1:0). Bajnoki. Bíró: Czeglédy. A SzAK az első félidő 4. percében lövi gólját Ro­­senberg révén, míg a MÁK szünet után a 10. percben Ács 30 méteres szabad­rúgásából egyenlü­l • •­­ •­­ Délnyugati alszövetség Kaposvár: KTSE old boy—KTSE 2:1 (1:1). Barátságos. Bíró: Naszlady. Az old boyok még mindig szebb játékot produkáltak és ezért győzelmük megér­demelt. Góllövő: vitéz Adorján, Héjas, illetve Gacsár. Jók: Büti, vitéz Ador­ján, Horváth dr., Héjas és Németh az old boyok közül. Szekszárd: Sz. Törekvés—B. Bácska 1:0 (0:0). Bajnoki. Bíró­, Csik. Unalmas, csapkodó játék folyik az első félidőben s csak szünet után élénkül kissé tempó. A gólt szünet után a 20. percben Rohi lőtte. Simontornya: SBTC—Bajai MTE 3:2 (3:2). II. osztályú döntő. Bíró: Zakáll. Az első félidőben az SBTC kihasználja a szelet, míg szünet után jól védekezik , így reálisan győz. Gólvövő: Pipellán (2), Csapó, illetve Nagy és Mayer. Dombóvár: Törekvés komb.—D. VOGE 3:1 (1:0). Barátságos. Bíró: Lin­­denbaum. A Törekvés szép kombinációs játékkal biztosan győz. Góllövő: Neu­mann, Pacher, Hideghézi, illteve Csizi. — KRSC ifjúsági—Dombó­vári Törekvés 3:2 (0:2). Ifjúsági bajnokság: Bíró: Tóth. Góllövő: Rajak, Lucsenka, Berdepol (11-es), illetve Hepesi és Dolecsák. — Nősök—Nőtlenek 3:2 (0:1). Bíró: Tóth. Góllövő: Mojsai (2), Bezerédi, illetve Schmieder. Középmagyar alszövetség Kalocsa: BSzKRT—Vass József LSE 2:1 (1:0). Barátságos. Bíró: Lukács. Szép és változatos mérkőzés után meg­érdemelten győz a budapesti legénység. Góllövő: Lampl (2), illetve Krausz. Szolnok: Rákoscsabai TK—SzMTE 2:1 (1:1). Bajnoki. Bíró: Rubint. Sze­zonvégi csapkodó játék. Az RTK a győ­zelmet megérdemli. Esztergom: ESC—Dunakeszi SE 3:1 (1:0). Osztályozó mérkőzés. Bíró: Kondy. Az esztergomi legénység bizto­san tart az I. osztály felé. Ezt a mécs­esét is szép játékkal fölényesen nyeri a tartalékos DSE-vel szemben. Góllövő: Schwarcz (2. egyik 11-esből), Szabó, illetve Hollósi. — ESC I.—IV. kerék­páros zászlóalj 2:0 (SrO). Bíró: Kovács. Góllövő: Mátéfy és Kapus. Balassagyarmat: Váci TE—BTE 6:5 (4:1). Barátságos. Bíró: Schiller. Élve­zetes, fair küzdelem. Gólötő: Molnár, Pásztor (2), Márkusz, Ripszán, Glück, illetve Beck, Ollinger (3) és Sebestyén. — Kispesti MOVE—B. MOVE 5:3 (2:2). Barátságos Monor: MSE—Gödöllői SK 4:1 (0:1). II. osztályú döntő. Bíró: Kohányi. Az MSE végig tíz emberrel játszott, mert már az első percekben megsérült Kán­tor nevű játékosa. Igaz, hogy a GIK kapus is kiállt 3:1 után szintén sérülés miatt. Góllövő: Farkas (4), illetve Szabó. Vecsés: Gyömrői SE—Vecsési SC 2:1 (0:1). Bajnoki. Bíró: Mikolovics. A két kiesésre álló csapat sorsdöntő küzdelmét változatos játék után a GySE némi sze­rencsével nyerte csak, bár egy 11-est is kihagyott. Dunakesz: Magyarság—Alagi SC 0:0. Félbeszakítva. Bajnoki. Bíró: Dalnoky. A két nagy rivális találkozása az első félidőben hevesiramú küzdelmet hozott. Szünet után a 8. percben az ASC egyik hátvédje 11-est vét, mit a bíró megítél. Az alagiak erősen reklamálnak s ennek során két játékost kiállít a bíró, mire az ASC levonul. — Magyarság ifj.— RSC ifj. 2:2. Dorog: DAC—Szolnoki MÁV 1:0 (1:0). Bíró: Szirovetz (Nyugat). Alosztály-döntő. — DAC: Gatzner— Bárdos, Lichtner — Szedlacsek, Fraut, Bán — Vass, Grempl, Hor­váth II., Höfflinger, Reisinger. — Szolnoki MÁV: Auguszt — Fidesz, Czakó — Horváth, Tasi, Bujáki — Herkó, Sárkány, Riskó, Fóris, Kö- Futballfelszer­elések Kertész Tódornál, IV., Kristóf-tér Árjegyzék ingyen * 2 veszi. — A középmag­yar alosztály 1928—29. évi bajnokságáért vívott második mérkőzés az otthonukban játszó dorogiak biztos győzelmét hozta. A Szolnoki MÁV előző meccsén szerzett kétgólos előnyét azonban mégsem tudta ledolgozni a jóképes­ségű dorogi együttes és ez­zel a bajnoki címet is kénytelen volt ellenfelének átengedni. A do­rogi csapat közvetlen védelme, Lichtnerrel az élén, kifogástalan munkát végzett. A Szedlacsek— Frayt—Bán-trió elsőrangú játékkal nemcsak Szolnok akcióinak meg­bénításával szerzett érdemet, hanem állandóan támadásba is dobta csa­patát. Csakhogy ez a tám­adósor a kialakult fölényét gyengén használta ki. Legjobb volt itt a védelemből előrehozott Reisinger. A Szolnoki MÁV csapatának szintén a közvet­len védelem volt a főe­rőssége. A fe­dezetek köz­ül kimagaslott Bujáki, de Tasi is alig egy árnyalattal ma­radt el mögötte. A csatársor nagy­szerűen kezdett, azután rohamosan esett vissza. A bíró jó volt, az off­­szájd megítélésében egyszer sem tévedett. A DAC gyengén kezd és élénk biz­tatás közepette a szolnokiak támad­nak. Van ziccerük is, de a veszélyes kapu előtti tumultusban mellécsúszik a labda. Az első negyed óra múltán kezd kidomborodni a dorogi csapat mezőnybeli fölénye és sikerül is a ve­zető és egyben meccsdöntő gólt el­érnie: Vass jól irányított komerét Reisinger befejeli. 1:0­ (22 p.) A 22. percben újabb gólt él Horváth II., de az Reisinger előzetes faultja miatt érvénytelen. Most már egyre kemé­nyebb modorban folyik a küzdelem. Megsérül Reisinger, majd a vendég­­csapatnál Horváth. A közönség egy töredéke majdnem megrohanja a szolnokiakat, de a csendőrök rögtön rendet teremtenek. A második félidő első perceiben Risko egyenlíthetne, azonban kitűnő helyzetét elkéslekedi. Ezután ismét a DAC veszi át a játék irányítását. Erősen dolgozik a csapat a sorsdöntő gólért, de a vendégcsapat védelme visszaver minden támadást. Höfflinger, majd a később előrehú­zódó Lichtner bombái kapu fölé kerül­nek. Közben a játékosok egyre gyak­rabban feledkeznek meg magukról és így a bíró előbb Herkót (17 p), majd a győztes csapatból Reisingert (39 p) küldi le a pályáról utánrúgásért.

Next