Nemzeti Sport, 1929. augusztus (21. évfolyam, 148-168. szám)

1929-08-05 / 150. szám

12 Az MTK tegnap délelőtti, hat futam­ból álló s jelentős tömegeket nyeregbe szólító országúti viadala, mely reggel öt órai kezdettel a Budapest—Balassa­gyarmat—Budapest terepszakaszon ju­tott eldöntésre, kitűnő rendezésben ní­vós, komoly sportot hozott. A főver­senyzők és haladók közös mezőnyben induló 135 km-es futamában erős küz­delem után a haladók táborának egyik felfelé törő fiatal tagja, Szeifert bizo­nyult a legjobbnak, aki a végsportben biztosan meg­adásra kény­szerí­tette a nagyob­­bára fő versenyzőkből toborzott élmezőnyt. Részletes eredmények: Nemesnek három küllője pat­tan, s gépét rendbehozandó, háromperc­nyi kényszerpihenőre kárhozik. A cél kö­zelsége egy újuló aktivitással lendíti előre a mezőnyt. Az ostromok rakéta­szerűen követik egymást, de komolyabb eredményt felmutatni nem tudnak. Két­száz méterrel a cél előtt Jálics hosszú sportot nyit, Toperczer ellentámadásba megy át, Huszka kívülről finisel s ugyanekkor a háttérből Szeifert is kilő s hatalmas szpiddel lefiniseli meglepett társait. • — Saját tudósítónktól. — Szeifert (Lehel KIC) imponáló finis után félgéphossznyi győzelmet aratott az ISTK tegnap délelőtti monstre országúti versenyén Kategóriagyőztesek: Szeiffert LKK, Simala UTE, Gyökeres Vil. IKK, Kosdon UTE, Papp FTC, és Eördeögh DKK — Példás rendezés — 218 induló 5:11,10, 34. Hartmann MKSz 5:11,11, 35. Drevenk­a KAC 5:13,44. — Negy­venhat induló, 49 standardon belül ér­kező a célb­an. Kategóriánként a helyezések sorrend­je a következőképpen alakult: Főversenyzők: 1. Simala, 2. Schwarcz­­stein, 3. Huszka, 4. Toperczer, 5. Jálics, 6. Bálint, 7. Peck, 8. Nemes, 9. Istenes II., 10. Diósi. Haladók: 1. Szeifert, 2. Fábián, 3. Gondi, 4. Bálla, 5. Vargha, 6. Novák, 7. Pelvássy, 8.­­ Geisberger, 9. Finán, 10. Terényi. Kezdők 135 km-es versenye (Buda­pest—Vác—Balassagyarmat—Budapest) 1. Gyökeres Vil­ KK 4:47.24, 2. Mis­kovics Lehel KK rajta: 3. Szedár DKK 4:50.24, 4. Janovai VKK 4:51.16, 5. Erős NTC 4:53.22, 6. Jobbágy Vasas 4:56.11, 7. Gajdán MTK 4:56.40, 8. Dávid UTE 4:57.28, 9. Skultéty DKK 4:58.16, 10. Sinka Horgony KK rajta, 11. Dobronyi Csil. KK rajta, 12. Pog­nár II. MÁV rajta, 13. Huszka II. Vil. KK 5:01.29, 14. Kalmár MTK 5:01.29.2, 15. Pollák Testvériség rajta, 16. AKl MÉMOSz 5:02.24, 17. Pálinkás Sólyom KK 5:06.33, 18. Muskovics DKK 5:07.12, 19. Dudás RKK 5:07.28, 20. Lénárt Lehel KK 5:08.40. 1­84 induló. A kezdők 135 km-es mitingjén, a fiatal Gyökeres megismételte multheti bra­vúrját s ugyan csak végsporttel bizto­sította magának előkelő pozícióját. A szeniorok kategóriájában Kordon megint csak játszott ellenfeleivel, míg­ az old­­boy mezőnyben Papp volt a helyzet ura. A 70 éves Mandl bácsi e futamban az ötödik helyen kötött ki. A 75 km-es ifjúsági verseny heves küzdelem után a DKK nagy reményekre jogosult fiatal neveltjének, Eördeöghnek juttatta a pálmát, akit ugyan a célban Liszkai két perccel megelőzött, de sza­bálytalan gépcsere miatt utóbbi eredmé­nyét meg kellett semmisíteni. Sajnos,­­ az MTK mitingje sem volt mentes a szabálytalan versenyzés ragályától. A felfedezett visszaéléseket a­ rendező egyesület, igen helyesen, drá­kói szigorral azonnal megtorolta, s egy­néhány, s egyelőre még kivizsgálatlan ügy a tényállás megállapítása céljától a ma esti fegyelmi bizottsági ülés ítéle­tét várja. Állítólag előfordult, hogy a mezőny néhány tagja nem abszolválta a balassagyarmati ellenőrző fordulót s így oly jogosulatlan előnyökhöz jutott, melyekkel e mérkőzés helyezési sorrend­jének realitását megnyirbálta. Reméljük, hogy az MKSz energikus közbelépése rövidesen rendet fog teremteni az or­szágúton. A főversenyzők mezőnye reggel 6.10 órakor indult el hosszú út­jára. A jó keramitos országúton némi hát­széltől támogatva, erős iramban gördül előre a mezőny egyre nyúló tarka kí­gyója. Robbantó kedvben sincs hiány. Nemes és Bálint váltakozva veszélyez­teti a tömörülést, de a tábor friss s így Vácig csak jelentéktelenebb leszakadá­sok történnek. Vác előtt az éllovasok között fekvő Bálint felbukik és tért veszít. A Katalinhegyen újra fellángol az akciókedv. Schwarczstein tömlője kile­heli a lelkét, s így ő is búcsút mond az élnek. Most Lovas ragyogó támadás­­sorozata következik. Schuszttal a hátsó kerekén faképnél hagyja ellenfeleit, s ötven másodperces előnnyel elsőnek fordul a balassagyar­mati ellenőrző állomásnál. A törzsér kilenc főre apadva, felváltott ,­vezetéssel száguld előre, de még mi­előtt Lovasst befogná, az tömlőszaka­­dást szenvedve, nagy időhátrányba ke­rül és feladja a most már reménytelen küzdelmet. A Katalin lankáin által Já­lics, Simala, Szeifert, Toperczer, Nemes jól megdolgozott akciójával átmeneti térelőnyt szerez, de az összedolgozás hiánya erősen érezteti hatását s így a lemaradottak jelentős része —­így a felzárkózó Schwarczstein is — minden különösebb erőfeszítés nélkül ráfut az élre, mely Vác előtt 13 főré szaporul. Vácon keresztül ismét pokoli iram kez­dődik, a karmesteri pálca most Jálics kezében van, aki Simalától támogatva, helyenként negyvenes tempót vezényel. Kritikus pillanatok: Szeifertet gyengeségi roham fogja el, időlegesen visszaesik. Főversenyzők és haladók 135 km-es versenye (Budapest—Vác—Balassagyar­­mat—Budapest): 1. Szeifert Lehel KK 4:35.40, 2. Simala UTE rajta, 3. Schwarczstein Turul KK rajta, 4. Huszka I. Vil. KK rajta, 5. Toperczer Vil KK rajta, 6. Jálics PSE rajta, 7. Fábián BSE rajta, 8. Bálint PSE raj­ta, 9. Peck PSE rajta, 10. Nemes PSE 4:41.28, 11. Istenes II. UTE raj­ta, 12. Gondi MTK rajta,­­13. Bálla Pesterzsébeti­­ Viktória rajta, 14. Var­gha Turul KK rajta, 15. Novák Turul KK 4:43, 16. Pelvássi MTK 4:43.04, 17. Diósi Diadal KK rajta, 18. Geis­berger Diadal KK rajta, 19. Finán RKK rajta, 20. Terényi N­TE 4:46.12, 21. Schuszt TTC 4:43.20, 22. Gombás TTC 4:50.01, 23. Speigl KAC 4:50.10, 24. Csörgei Főv. KE 4:50.11, 25. Papp BSE 4:55.24, 26. Oláh Testvériség 4:55.25, 27. Posch UTE 4:55.27, 28. Lestyár­ PSE 4:59.16, 29. Demján BSE 5:01.40, 30. Vitéz NyTE 5:05.09, 31. Galambos RKK 5:05.28, 32. Zakariás BSE 5:11.10, 33. Pál Lehel KK Két országos rekordot hozott az FTC tegnapi országos pályaver­senye, mely közel 4000 főnyi közön­séget gyűjtött a Millenáris tribün­karéjába. Az egyik rekord Eigner 1927-ben felállított 500 méteres, re­­pülőstartos, legjobb magyar ered­ményét adta át a múltnak é­s a re­kordtörő Győrffy volt, aki a válo­gatóverseny három futamának fá­radalmaival a lábában, 32 mp-re szorította le ezt a teljesítményt. A második rekord a Győrffy—Eigner­­legénység nevéhez fűződik, akik az 500 méteres repülőstartos és 1926- ban a Pirity—Eigner-pár által ki­futott 32.2-es teljesítményt 29.8-ra javították. Ez a rekord kétségen­­kívül s messze kimagaslóan a leg­jobb magyar kerékpáros eredmény lenne,­­ ha annak hitelességét el­fogadnék! Ez a 29.8-as teljesítmény . Szeniorok versenye, 75 km: 1. Kor­don UTE 1:38.20, 2. Ruprecht KAC 1:39. 3. Knob KAC rajta, 4. Tóth EKE 1:39.15, 5. Zsák KAC 1:39.16, 6. Banai VKK 1:40.50, 7. Tábi Vil. KK 1:43:30, 8. Farkas PIKK 1:45. Tizenegy induló. 20 km-es oldboy-verseny: 1. Papp FTC 38:22, 2. Kavn Vil. KK 45:27, 3. Krenkó Főv. KE 47:17, 4. Sachs OKÉ, 5. Mandl KAC.­­ Öt induló. 75 km-es ifjúsági verseny: 1. Eördeögh DKK 2:35:53, 2. Bognár I. MÁV rajta, 3. Pólya Szegedi Vasutas rajta, 4. Gróbl Vasas 2:41.20, 5. Pregartner RKK rajta, 6. Petz ÁEK rajta, 7. Bebesi DKK 2:42.30, 8. Sesták Kispest-Szent­­lőrinci KK 2:42.50, 9. Oszvald MÉMOSz 2:43.30, 10. Pécs PSE 2:4420, 11. Ká­rász 2:44.45, 12. Martonos JKK 2:47.35, 13. Terényi II. NyTE 2:38.34, 14. Tóth CsTK 2:64.20. — A mezőny kimagas­lón legjobb embere Liszkai volt, aki a távot 2:33.40-nel abszolválva, közel két perces térhátrányba vetette a mezőnyt. Gépcsere miatt azonban a rendezőség diszkvalifikálta, ugyanis egytized másodperccel jobb az 1927-­ben az Engel— Steffes pár által Kölnben fel­állított nem hivatalos világ­rekordnál, ami­ pedig igen valószínűtlennek hangzik. A Nemzeti Sport munka­társának javaslatára a VSB jelenlévő tagjai sebté­ben utána mérték a pályát, s e mérés ered­ményeképen kitűnt, hogy a befutott táv 5 méterrel rövi­debb a kiírt útvonalnál, így aztán ez a rekord egyelőre a szögre került. A fenti szomorú tapasztalatok alapján sürgősen ajánljuk a szö­vetségnek, hogy méresse föl hivata­losan a pályát. Méresse fel, mert az idei rekordok legnagyobb része gyanús. Gyanús Szekeres 11:58.2-es 15 km-QS motorvezetéses rekordja s a többi motorvezetéses rekord is mind, amit az idén futottak, mert ezek a világrekordok közvetlen ár­nyékában húzódnak. Már­pedig Szekeres minden ragyogó tudása is kevés ahhoz, hogy Paillard, vagy Linart tudásához­­ egyelőre fel­érjen. . . Az FTC mitingje egyébként ki­tűnő sportot, nívós küzdelmeket és nyílt csatákat hozott, ami feledtetni tudta a rendezés vontatottságát. A verseny szenzációját a flyer­­verseny hozta meg, melynek során Szekeres, aki az idén alig vett részt flyermérkőzésen, , irdatlan küzde­lem után reális vereséget mért a válogatóverseny fáradalmait min­denesetre megérző Győrffyre. Részletes eredmények: Szekeres a flyerfőversenyben legyőzte Győrffyt, a zürichi flyertorna magyar repezentázi­­sát. Minősítőfutamok: 509 m repülőstartos rekordkísérlet, (egyenkénti indítással a döntőfutamok beosztását megszabón): 1. Győrffy -FTC 32 mp. országos re­kord! 2. Szekeres PSE 33.2 mp., 3. Eigner MKSz—BSE 34 mp., 4. Garay PSE 34.4 mp. Döntő az 1—2. helyért (a minősítő­­futamok alapján a két legjobb időt futó versenyző kvalifikálta magát ebbe a futamba): 1. Szekeres PSE u. 200 m: 13 mp., 2. Győrffy FTC gép. — Sze­keres az ellenegyenesben hirtelen rössel kitör, sportbe vágja magát. — Győrffyt a váratlan támadás meglepi, átveszi a sebességet, a fordulóban már felzárkó­zik, — de itt Szekeres újabb villámfi­nist kezd és a célban félgéphossznyi megugrással biztosan veri az idei baj­nokot. Döntő a 3—4. helyért: 3. Eigner M­KiSz—BSE u. 200 m: 18.2 mp., 4. Ga­ray PSE kerék­hossz. Garay vezeti fel a mezőnyt, csengetés után fokozza az iramot, a 200 vonal előtt megnyitja a sportot,. — Itt azonban Eigner akcióba lép, ifnisel és a célegyenesben küzde­lem után fegyverletételre kényszeríti ellenfeleit. Országos rekordot fut a 2000 m-es tenderiversenyben a Győr­ffy—Eigner pár. 1. Győrffy FTC—Eigner MKSz—BSE u. 500 m: 29.8. Országos rekord! 2. Ju­­rena—Dvorak KAC 6 géphossz, 3. Novotny—Denczler FTC rajta.­­— A Győrffy—Eigner együttes csengetésre elrepül a mezőnytől és tüneményes fi­nissel győz. Ideje 500 méterre országos rekord. Óriási pontfölénnyel győz a Szekeres—Nemesy legénység az 50 km-es párosversenyben. 1. Szekeres PSE—Nemes PSE 1:18:01 40 pont, 2. Garay PSE—Győrffy FTC 23 p, 3. Gregács BSE—Zakariás BSE 21 p, • 4. Ördög—Muskovits DKK 19 p, •5. Mannh­eim TTC—Nagy FTC 14 p, 6. Eigner BSE—MKSz—Denczler FTC 12 p. Változatos iramban, robbantásokkal tarkítottan kezdi a mezőny az ostromot az első csengetésig. I. sport: 1. Szekeres 6 p, 2. Zaka­riás 5 p, 3. Győrffy 4 p, 4. Mannh­eim 3 p, 5. Hamschlager 2 p, 6. Garay II. 1 p. Közvetlenül a sport után Garay Győrffy váltását nélkülözve, félpálya hátrányba kerül. A 18-ik körben Eigner akciója rövid harmonikázás után zá­tonyra fut. II. sport: 1. Szekeres 6 p, 2. Gregács 5 p, 3. Muskovits 4 p, 4. Eigner 3 p, 5. Nagy 2 p, 6. Barna 1 p. A Győrffy—Garay team elkeseredett küzdelem után felváltott vezetése­ fo­kozatosan dolgozza hátrányát és a 45-ik körben felhúz a mezőny sarkára. A 46-ik körben Bodnár robbant — ered­ménytelenül. III. sport: 1. Szekeres 6 p, 2. Musko­vits 5 p, 3. Garay 4 p, 4. Mannh­eim 3 p, 5. Eigner 2 p, 6. Gregács 1 p. Szekeres a sport után Mannh­eimtől és Eignertől támogatva kilő, nyomukba A flyerszerepbe beugró Szekeres az FTC versenyén óriási küzdelem után legyőzte Győrffyt, aki a magyar szí­neket fogja képviselni a zürichi világtornán Két rekord dőlt meg, — köztük az egyik világrekordnál jobb eredmény (!?!) — de kitűnt, hogy a pálya rövidebb és így nem lesznek hitelesíthetők — Saját tudósítónktól — íjjA a legjobb német verseny és túrakerékpárt . — Minden jobb szaküzletben kapható! — ~ Vezérképviselet:­­­­­DUMKE Budapest, VII,­­A M A ** r Király­ utca 93. Telefon: 1. 423-08. BÉC 35, 1929 augusztus L. kerékpárok kedvező fizetési feltételek mellett Velúri Nándor Rotten­d­er-u. 56

Next