Nemzeti Sport, 1930. január (22. évfolyam, 1-21. szám)
1930-01-20 / 13. szám
10 Elindulának . . . MOCHLOVin Vasárnap este 8 óra 50 perc. ... „Sokáig integettek a Berlinbe tartó világbajnokjelöltek a vonat ablakából11... — Saját tudósítónktól — Elutaztak a válogatott asztaliteniszezők. J K. Mednyánszky Mária, Sípos Annus, Gál Magda és H. Komáromi Márta a négy hölgy, Mechtovitskapitány, Barna, Szabados, Kelen, Dávid és Bellák az öt férfijátékos, Rónai, Reinér" és Havas a három kísérő este 8 óra 50 perckor szállt be a már mozgó vonatba. A búcsúztatók alig engedték el a sok világbajnokjelöltet. Apák, anyák, bajtársak és barátnők és klubemberek és szövetségi vezérférfiak búcsúöleléséből nehéz kibontakozni... Hatz Ottó nyerte a BBTE tőrversenyét, Kalniczkyvel vívott holtversenye után — Harmadik lett Dunay Pál — Saját tudósítónktól — kevés nézője akadt a BBTE tőrversenyének, pedig a döntő több figyelmet, érdemelt, volna. A döntőben szerepelt vívók legtöbbje igen jól kezeli a tőrt és nem egy élvezetes asszóban gyönyörködött volna a nézőközönség, ha előlegezte volna azt a bizalmat, hogy elmegy a budai tornacsarnokba. Komoly küzdelem után a versenyt Hatz nyerte holtversenyben Kalniczkyvel, akit aztán az elsőségért vívott asszóban simán vert 5:3-ra. Hatz Ottó megérdemelte ezt a győzelmét. Fejjel, okosan és beosztással vívott. Minden ellenfelével taktikával dolgozott s jóllehet most keveset trenirozik, Kalniczky mellett magasan a mezőny legjobb embere volt. Kalniczky technikásabb nála, de kevesebb benne a temperamentum és a küzdeni tudás. Harmadik helyre Dunay Pál került, a Dunay-család legfiatalabb tagja, aki jó balkezes vívó ésszellemes akcióival megérdemelten győzött asszóiban. Nagy jó küzdő, náni, aki ötödik lett, formás vívással aratott sikert. Koki nagyon szépen és technikásan, de puhán vívott. Dingfelder még nem igazi tőrvívó. Veszélyesek az arretszúrásai. Dávid technikás, de küzdeni nem tud. Végre Maszlaynak új terület a tőr. Még sok technikai tudást kell jó küzdőképességéhez szereznie. Végeredmény: 1. Hatz Ottó TVC 7 gy., 2. Kalniczky TVC 7 gy., 3. Dunay Pál BBTE 6 gy., 4. Nagy Ernő MAC 5 gy., 5. Dani Szabolcs MAC 4 gy., 6. Eckl Viktor RÁC 3 gy., 7. Dingfelder Imre RÁC 2 gy., 8. Dávid József TVC 1 gy. 37 tus, 0., Maszlay Lajos TVC 1 gy. 38 tus. Az intézőbizottság kedden este 6 órakor ülést tart, amelyen a folyó ügyeken kívül az olasz-magyar találkozásokat is tárgyalja a bizottság. A PEAC győzött Kaposvárott. Kaposvárott tegnap a Kaposvári SE klubközi kardcsapatmérkőzésre látta vendégül a Pécsi AC és a Pécsi EAC csapatát. A verseny szép számú s előkelő közönség jelenlétében az Iparosszékház nagytermében zajlott le. Elsőnek a KTSE és a PAC mérte össze erejét. Győzött a KTSE 11:5 arányban. Utána a PEAC s a PAC állt fel. Előbbi 9:7-re győzött. Most következett a legnagyobb érdeklődésér várt találkozás: a PEAC—KTSE. A csapatok fejfej mellett haladva 8:8 arányban egyenlő győzelem számmal végeztek, de a tussarány (68:56) a pécsiek javára döntött. A pécsi csapatban Steinmetz 4, Dziobek 2, Cafflis I. és Cafflis II. 1—1 győzelmet aratott, mint a kaposváriaknál vitéz Patay 3, Szuchovszky 3, Mácsovics 2 és Horváth 0 győzelmet ért eL Bíróvizsgát kérnek a fiatal vívók. A szövetség hosszú ideje nem tartott bíróvizsgát és most már igen sok fiatal vívó felkészülten várja, hogy a szövetség kellő vizsgáztatás után bíróvá fogadja. Hír szerint a szövetséga közeljövőben szándékozik vizsgát rendezni. A MOLSz még nem tud az európai zóna kettéosztásáról. A Davis Cup európai albizottsága elfogadta az európai zóna kettéosztására tett javaslatot. A kettéosztásról a MOLSz-hoz még hivatalos értesítés nem érkezett, de a magyar tennisz szövetség is úgy tartja, hogy a kettéosztás már az idei küzdelmekben érvénybe lép. Az „északi” csoportba: Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Belgium, Anglia, Írország, Hollandia, Németország és Lengyelország, a „déli”-be: Franciaország, Monaco, ,Svájc, Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország tartozik. A Schmidt-fivérek Nizzában. Rbeaulieui profiversenyen, a Coupe Bristolban a két Schmidt-fivér (a MAC jeles trénerei) is indul. Eredményük: Schmidt Ottó—Negro Nizza 8:6, 1:6, 6:4, 6:3, Maskel angol—Schmidt Ferenc 6:2, 9:7, 6:4, Kozeluk—Bajusz (Algírba szakadt magyar tréner) 6:0, 6:1, 6:1. A versenyt egyébként a verhetetlen K. Kozeluh nyerte. ATLÉTIKA A Nemzeti Tornacsarnokban tegnap este folytatták a kosárlabda körmérkőzéseket. A tegnapi eredmények az alábbiak : NTE—MTK 28:20 (12:0). Bíró: Rózsa László. Gólszerzők: Sennyei (10), Pulika (10), Báder (12), Rózsa (2), Frissmanni (4) NTE: Góbér (12), Németh (6) és Weiszkopf (2) MTK. VÁC—BBTE 22:17 (6:10). Bíró: Bóka. Gólszerzők: Schwarcz (3), Auspitz (6), Dückstein I (6), Dückstein II. (7) VÁC: Lehbrer (6), Horváth (7), Ferenczy (2) és Forrai (2). További program: Kedden este 9 órakor: MTK—Turul TE. Szombaton este 9 órakor: BEAC—MAC. Lermond súlyos vereséget szenvedett Sidneyben első versenyén. A tavaly Európában nagy sikerrel versenyzett Hitelesített atlétikai sportcikkek KERTÉSZ TÓDORNÁL, IV. KRISTÓF TÉR Árjegyzék Ingyen amerikai mérföldes bajnok, Lermond, úgy látszik, könnyebben vette az ausztráliai túrát, mint tavaly az európait, mert míg akkor Lárvát is legyőzte, most első versenyén egy mérföldön csak negyedik tudott lenni. A távirati jelentés nem közli a győztes idejét, sem Peltzerét, aki 440 yardos gátfutásban győzött. Carlton, akit Amsterdamban az előfutamban Ragigaxabi legyőzött, most már másodszor állította be 9.8 mp-es idejévela 100 yardos ausztráliai rekordot. A sidney-i verseny második napján a külföldiek egy kombinált stafétában vettek részt. Az ausztráliai távirati je A legkiválóbb kézzel varrott tatucipök ALXACH FERENCNÉL. Zsigmond utca 1. szám 1 MAC és több egylet szállítója Sportérmek legolcsóbban LUDVIG EDE .éremverő gyárában kaphatók. A MASz, a Nemzeti Sport stb. szállítója. Budapest, Óriás utca 44. szám Hétfő, 1030 január 20 leütés meglehetősen zavaros és csak az állapítható meg belőle, hogy Lehmoml mint féknérfölelés sokat leadott Hunt ellen, amit Peltzer negyedmérföldön Goldinggal szemben nem tudott behozni. Az ausztráliai staféta harmadik tagja Cinlton volt,aki 3 :00.6 mp-es összidő-vel győzelemre vitte az ausztráliai színeket a kombinált harmadik tagja ellen. Az időből következtetve a staféta talán 880—440—100 yardos lehetett — bárakkor a 800-asnak két perc körüli idővel kellett megelégedni. Egyébként Peltzer és Lemond is indul a január 27—28-án rendezendő ausztráliai bajnokságokban. mmavm Az MSz 23 tagegyesülete 63 tagot ajánlott az idei országos tanácsba A listát, mely hivatalos jellegű, alább közöljük: Budapest .SE: Rosta János dr., Leitgib János és Bathó Jenő. BSzKRT SE: BolhásJános, Vass László és Stréba József. Budai KK: Eigner József, Szent- Lóránt és Tandary István. Csillag KK: Boros® József, Öveges Béza és Steiner Rezső. Diadal KK: Gerendássy László és Ratajszky Ferenc. FTC: Pflaumer Ágost, Nyúl Dezső és Merényi Lajos. Fővárosi KK: Csörgei János, Pajtaky Károly és Kovács Antal. Jóbarát KK: Arany Mihály, Schwarcz Ferenc és Huszár István. KAC: Bäumler Ede, Boldog Nándor ás Bosinelli Silvio. Kispest Szt. LKK: Németh Ferenc, Jelinek Ferenc, és Csajka Pál. Kőbányai TC: Dumke Brúnó, Miklosovits Sándor és Jakab Károly. "MTlv: Ifj. Keresztes János, Mazák Károly és Baráth Elemér úr. Lehel KK: Tóth Margit. Nyomdászok TE: Fólák Géza, Moldvay István és Olasz József. Postás SE: Vass Zsigmond dr., Szabó László és Szegencs István.. TTC: Szöllős Aladár, Mauser Simonés Szarajlin Vukosin. Törekvés SE: Seissel Gusztáv, Boross Vas József és Amster Sándor. Turul KK: Gerő Elek, Braun István és Szabó Pál. Újpesti Előre KK: Zaorál János. UTE: Balázs György, Kormán Gyula és Neumann Andor. Vasas SC: Schneckendorf Győző. Vándorkedv KK: Julinácz Sebő, Schreiber József és Schwartz A. B. Világosság KK: Bálint László, Csotorás Ferenc és Kain Sámuel. H2MM) Szombaton futották Németország síbajnokságait, Krummhübelben. A pálya eredetileg 18 kilométerre volt tervezve, de a kedvezőtlen hóviszonyok miatt csak 15 kilométeres szakaszon tudták megtartani a bajnokságokat. A pályának 330 m. esése volt. A versenyben 44 induló vett részt A versenyt Müller Gusztáv München nyerte 55 p. 18 mp. alatt. Második Krepp München 55p. 34 mp. alatt.